A korrupció elleni fellépés kulcskérdései a tág értelemben vett állam átláthatóságának növelése, a közbeszerzések rendszerének átalakítása és a pártfinanszírozás rendbetétele. A Haza és Haladás Alapítvány átfogó programon dolgozik, amely ezekre a problémákra kíván megoldásokat kínálni. A korrupcióellenes világnap előtt ebből a legfontosabb javasolt intézkedést emeljük ki: áttörést kell elérni az állam, az állami szervek és a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének nyilvánosságában. Egyrészt az átláthatóság már önmagában visszatartó erőt képvisel a vitatható ügyletekkel, másrészt pedig a közzétett és jól kereshető közérdekű információk jelentik a civil kontroll tényleges működésének előfeltételét. Vennünk kell egy nagy levegőt, és azt mondani: minden állami szerződés érvényességének feltétele legyen a nyilvánosságra hozatal – legyen szó sima polgári jogi, az állami vagyon hasznosítására irányuló, uniós támogatással összefüggő vagy közbeszerzés nyomán megkötött szerződésekről.

Az „üvegzseb” törvény elfogadása, 2003 óta a költségvetési szervek által kötött, ötmillió forint feletti szerződések adatai elvben nyilvánosak, 2009 óta pedig ez a kötelezettség kiterjed a többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban álló cégekre is. Ez ugyan több mint a semmi, a gyakorlatban mégsem tudta elérni a szabályozás a kitűzött céljait. Az egyik fő probléma, hogy a közzététel elmulasztásának nincs szankciója: a gazdasági társaságok ilyen-olyan indokokkal jellemzően nem is teszik közzé a megkívánt adatokat. A másik gond, hogy a közzétett adatok után vadászni kell: minden szerv a saját honlapján tehet eleget közzétételi kötelezettségének, ahol nem egy esetben eldugva, nem naprakészen vagy az archív adatokat törölve teszik fel a szerződések adatait. A harmadik probléma az, hogy az adatok nem kereshetőek: lényegében nem ismerhető meg, hogy X vagy Y Kft. összesen az állami szervekkel mekkora összegű és milyen szerződéseket kötött. A negyedik nehézség abban mutatkozik, hogy a szerződések legfontosabb adataiból egy sor kérdésre, így különösen a szerződés pontos tárgyára vagy feltételeire nem derül fény, márpedig ahhoz, hogy a szerződéses érték megalapozottságáról a közvélemény meggyőződhessen, elengedhetetlen a kontraktus részletes ismerete.

Mind a négy problémára megoldást jelent, ha a tág értelemben vett állami szerződéseket teljes terjedelemben egy központi honlapon, a szerződő felek szerint kereshető módon közzé kell tenni. A közzététel megtörténtét a szerződés polgári jogi érvényességi feltételének kell minősíteni, így a megismerhetőség teljesítése nélkül jogszerűen nem teljesíthető kifizetés a szerződő félnek. Ennek a kötelezettségnek a magyar államot, a helyi önkormányzatokat és társulásokat, a költségvetési szerveket, valamint a többségi állami vagy önkormányzati befolyás alatt álló gazdasági társaságokat egyaránt terhelnie kell. A teljesítéshez – az informatikai feltételek kiépítése után – egy szkenneren és internet-kapcsolaton kívül nincs is szükség másra, így a gyakorlatban is működőképes lehet ez a kiterjesztett közzétételi rendszer.

Vannak persze olyan információk, amelyek közzététele károkat okozna az országnak. Ha a Magyar Villamos Művek egyik erőmű-fejlesztésére kötött szerződésének mellékletében műszaki innovációk szerepelnek, a fejlesztő nyilván nem akarja azokat közkinccsé tenni, inkább nem is fog szerződést kötni az állammal. De elképzelhető az is, hogy egy köztulajdonban álló cég a versenypiacon működik, ezért hátrányt jelent a számára, ha a magántulajdonban álló versenytársaitól eltérően az árazását teljesen átláthatóvá kell tennie. Nagyon szűk körben ezért lehetőséget kell adni arra, hogy az üzleti titokra hivatkozva egyes szerződési részeket a közzétevő kitakarhasson, de ehhez komoly eljárási garanciákat kell társítani, mert nap mint nap láthatjuk, hogy az érintett cégek miként próbálják a fiktív üzleti titkok mögé bújva eltitkolni a nyilvánosság elől a kezelésükben levő közérdekű adatokat. A kitakarás ezért csak olyan adatokra vonatkozhat, amelyek szerzői jogi vagy más hasonló védelem alá esnek, és az adott kérdésben átlagos jártassággal rendelkező szakember számára evidensen fel nem ismerhető, korábban nyilvánosságra nem került információkat tartalmaznak. A versenypiacon működő, köztulajdonban álló társaságok a szerződéses árra vonatkozó részeket kitakarhatják a szerződésből, ha bizonyítják, hogy annak meghatározása során a szokásos piaci ártól nem térnek el. Ez praktikusan azt jelentheti, hogy a társasági adó szabályozásából ismert transzferár-dokumentációval kell alátámasztaniuk az ár piaci jellegét.

A másik, immár klasszikussá vált „eltitkolási” hivatkozás a Magyar Fejlesztési Bank esetében a banktitokra való hivatkozás. A magunk részéről nem vitatjuk, hogy ha az MFB kvázi kereskedelmi banki tevékenységet folytat, akkor a nála elhelyezett, normál betétekre vagy az állami kezesség vagy garancia nélkül folyósított hitelekre vonatkozó adatok legitim módon lehetnek banktitkok. Ha viszont valaki azért vesz fel a Fejlesztési Banktól hitelt, mert a kereskedelmi bankok feltételei szerint ahhoz nem jutna hozzá, és ahhoz bármilyen állami szerepvállalást (garancia, kezesség stb.) igénybe vesz, akkor a terheket viselő politikai közösségnek, a közvéleménynek joga van megismerni a hitelszerződés részleteit is.

Az állami vagyon hasznosítására irányuló pályázatoknál, illetve a közbeszerzéseknél önmagában a nyertessel kötött szerződés nyilvánossága nem elegendő. Ahhoz, hogy bármi számára ellenőrizhető legyen a pályázatok/közbeszerzések tisztasága, a döntést követően meghatározott időre a vesztes pályázatokat/ajánlatokat is nyilvánosságra kell hozni, az értékeléssel együttesen.

A nyilvánosságra hozatali kötelezettség kiterjesztése fontos a korrupció elleni küzdelemben, de van egy további hatása is. A demokrácia nem lehet sikeres akkor Magyarországon, ha a polgárok meg vannak győződve arról, hogy a hatalomgyakorlók legfontosabb célja a magánvagyonok gyarapítása. Ahhoz, hogy a huszonkét év alatt folyamatosan rombolt, az államba vetett bizalmat elkezdhessük helyreállítani, minden olyan eszközt fel kell használni, ami bizonyíthatja a választóknak, hogy az állam értük, a közösségért tevékenykedik. Ehhez sok apró lépést kell tennie az államnak, ezek egyike lehet az állami szerződések teljes nyilvánossága.

Kísért a román kétharmad esélye: szétzilált ellenzék, mindenre elszánt, de nehéz helyzetben lévő kormány készül választásra a hétvégén Romániában. A rendszerváltás óta először oszlik parlamenti választáson a magyar szavazótábor is: két romániai magyar szervezet verseng az eddig fegyelmezetten szavazó magyarok voksaiért.  Sok múlik azon kik kapnak mandátumot december elején: övék lehet az alkotmányreform, a regionális átalakítás esélye. Most dől el az is, hogy Románia, ha lassú ütemben is, de kilábal a válságból, vagy visszaesik a gazdaság.

Nem nyerő nyerők

Elmúlt „nyolc év” után készül megerősíteni pozícióját a román szociáldemokrata párt, amely két ellenzéki ciklus után májusban kapta vissza a kormányzás lehetőségét. Most decemberben számukra arról szól a választás, hogy most már tényleg ők váltják a román jobboldalt, és van felállás a legnehezebb politikai válságból is.

Az előrejelzések szerint akár 60 százalékot is elérhet a baloldali-liberális pártszövetség, amely a szociáldemokrata, a nemzeti-liberális és a konzervatív pártokat tömöríti. A jelenlegi kormánykoalíció nagyobbik pártja, a szociáldemokraták (PSD) úgy tudhatják magukénak a választók többségének támogatását, hogy a szervezet évek óta képtelen kilábalni a válságból.  

Korábbi miniszterelnöke, Adrian Nastase ellen több ügyben is bűnvádi eljárás indult, jelenleg kétéves, korrupciós ügyei miatt kirótt, börtönbüntetését tölti. Jelenlegi miniszterelnökét, Victor Pontát, a párt májusi kormányra lépése után plagizálással gyanúsították. A politikus annak ellenére ragaszkodott tisztségéhez, hogy a Bukaresti Egyetem etikai bizottságának állásfoglalása szerint is plágium 2003-as doktori disszertációja. Szociáldemokrata politikusok tucatjai ellen indult különböző eljárás az elmúlt években, a Traian Băsescu által vezetett jobboldal nyolc éven át tartotta össztűz alatt őket.  A botrányok ellenére ők a „kisebbik rossz” ma a román politikai életben a választók többsége szerint, most azoknak a szavazataira számítanak, akiket az elmúlt időszakban mellőztek: a kisjövedelműekre és a vidéken élőkre.

Veszélyes árnyéka van a liberálisoknak

A nemzeti-liberális párt (PNL) úgy csatlakozott a szociáldemokratákhoz, hogy a szervezet (a Romániában is ismert szalámi technikák következtében) korábban kettészakadt: a tagság jelentős része átpártolt a korábban kormányzó jobboldali demokrata párthoz. A csonka párt elnöke, Crin Antonescu az idén „keményvonalas” politikát folytatott: ő volt az egyik mozgatója a Traian Băsescu menesztését célzó nyári sikertelen kampánynak, az eredeti tervek szerint ő váltotta volna az államfőt. Míg a szociáldemokraták a párt belső konfliktusaival, instabilitásával és hitelvesztésével küzdenek, az összezsugorodott liberális párt igyekszik megőrizni pozícióit, és a következő kormánykoalíciót előkészíteni. Mindenkivel szövetkeznek és mindenkivel szembe mennek: ha kell magyarellenesek, ha kell populisták, és mindezeknek az ellentéte is.

A szociáldemokraták és liberálisok esélyét növeli, hogy a korábbi kormánypárt, a jobboldali demokrata-liberális párt szintén hitelvesztéssel küzd, szavazóinak jelentős részét elveszítette az elmúlt években végrehajtott megszorító intézkedések (bércsökkentések, elbocsátások, adóemelések) miatt.

A Ponta-kabinetet megelőző Boc-kormány elemzők szerint túl sokáig hatalmon maradt annak ellenére, hogy az idei év első felében utcai demonstrációk sorozatával követelték a tüntetők a távozását, alig maradt „menthető arca” a választási kampányra, a párttagság jelentős része – a román politikai hagyományoknak megfelelően – egyszerűen átigazolt a kormányváltó pártokhoz. Emil Bocot néhány hónap erejéig (a jó magyar kapcsolatokat ápoló) Mihai Razvan Ungureanu váltotta a miniszterelnöki hivatalban, a Victor Ponta generációjához tartozó fiatal politikus népszerűsége azonban nem volt elég ahhoz, hogy a valódi kormányváltást el lehessen odázni.

A jobboldal májusban elköszönt, a  demokrata-liberálisok esélyei olyan jelentős mértékben megromlottak, hogy a novemberi kampányban új névvel szálltak versenybe: az Igaz Romániáért Szövetség névvel kerül a régi-új szervezet a választási ívekre. A szövetség tagja a demokrata-liberális párt, a nemzeti parasztpárt, és az Mihai Răzvan Ungureanu körül néhány hónap alatt gründolt „Polgári Erő”.

Futottak még kategóriában önállóan részt vesz a választásokon egy gyanús vállalkozásairól és média-befektetéseiről ismert üzletember, Dan Diaconescu zsebpártja, amely önmagát néppártként határozza meg

Magyar szavazatok: Fidesz kontra Fidesz

Az erdélyi magyarok képviseletére két szervezet jelentkezett az idei választási kampányban: az RMDSZ és a  Fidesz stratégiai partnereként meghatározott Erdélyi Magyar Néppárt is. Az eredeti elképzelés szerint a Kövér László által pártfogolt Szász Jenő pártja, a Magyar Polgári Párt is indította volna jelöltjeit a választásokon. Ám a pártelnök a választási kampány előtt lemondott (a Fidesz a talányos címet viselő Nemzetstratégiai Intézet élére menekítette ki Szász Jenőt a bukásból, aki körül másfél évtized aktív politizálás után elfogyott a levegő) és miután sem az RMDSZ-el sem az EMNP-vel nem tudtak az MPP új vezetői megállapodni a jelöltállítástól, lemondtak az idei választáson való részvételről.

Az egymással egyre élesebb konfliktusban álló Tőkés László és Szász Jenő körül szerveződő pártok egyaránt az Orbán-kormány támogatását élvezték, de már az idei önkormányzati választásokon egyértelművé vált, hiába a közös háttér, a támogatottak képtelenek lesznek az együttműködésre. A két Fidesz-klón idén együtt sem ért el annyi szavazatot az önkormányzati választásokon, mint négy évvel korábban a Magyar Polgári Párt önmagában.

Pedig két oldalról is segítséget kaptak a szervezetek: a Jobbikkal tárgyalóasztalhoz ültek az EMNP képviselői, és megállapodást kötöttek az MPP vezetői is. A kampányból kivonuló MPP olyan éles konfliktusba került a Néppárttal, hogy a december 9-i választás előtti napokban egyre több olyan nyilatkozat lát napvilágot, mely szerint inkább a korábban élesen torpedózott RMDSZ-t támogatják. Szász Jenő úgy fogalmazott, azért van erre szükség, mert Tőkés László pártjának semmi esélye sincs a bejutásra. Bár a kijelentést valószínűleg a Szász Tőkés elleni antipátiája, és a két ismert politikus között évek óta húzódó személyes konfliktus is magyarázza, az idei önkormányzati választások eredményei szerint nem minden megalapozás nélküli ez a feltételezés.

Néppárt ugyanis majdnem ugyanazzal a csapattal verseng a szavazatokért, amellyel a júniusi választásokat elvesztette: a jelöltállítás egyértelművé tette, a Fidesz stratégiai partnere a magyarországi segítség ellenére sem tudott valódi országos szervezetté válni, nem tudott teljes pártlistát állítani, és egyetlen olyan húzóneve sincs, akinek komoly esélye lenne mandátumhoz jutni.

Koalíció: nem ússzák meg

A jelöltállítás az RMDSZ számára sem volt zökkenőmentes, bár a Markó Bélát váltó Kelemen Hunor vezetése alatt végbement egy visszafogott generációváltás a két évtizede majdnem ugyanolyan felállásban működő szervezetnél, a szervezeti reform azonban nem teljes, a legfontosabb körzetekben (mint például az erdélyi magyar politikát lényegében meghatározó Maros megyei körzetben) nem sikerült újítani.

Elvileg az Erdélyi Magyar Néppárt és az RMDSZ is – tanulva az önkormányzati választás kudarcából, amelyen a két egymással versengő szervezet fontos mandátumoktól esett el a magyar-magyar rivalizálás miatt - törekedett az együttműködésre, a megállapodásra komoly esély azonban nem volt. A parlamenti választások alatt hol élesebben, hol visszafogottabban kiütköztek a magyar-magyar konfliktusok: a legkeményebb harc a többségében magyarok lakta Székelyföldön zajlott.

A december 9-i választás tétje, hogy akkora többséget tud-e szerezni a szociálliberális pártszövetség, hogy ne kelljen koalícióra lépnie más párttal. A nyáron, sőt még az ősz elején is arra készültek, hogy megszerzik a román kétharmadot, és a Fideszhez hasonlóan egyedül hajtják végre a Romániában elodázhatatlan alkotmányos reformot. A választási kampány végére azonban már úgy tűnik, van esély arra, hogy újra koalíciós kormánya legyen Romániának.

Nagyon sok múlik azon is, hogy a magyar-magyar konfliktusok ellenére hány magyar megy el szavazni, és a bejutó (ha lesz ilyen) magyar szervezet (szervezetek) megint sikeresen betölthetik-e a több mandátum óta neki(k) járó „mérleg nyelve” szerepet. A felmérések szerint az RMDSZ éppen csak eléri az öt százalékos parlamenti küszöböt, arról pedig hogy a kisebbségi szervezetek számára előírt „alternatív küszöböt” az EMNP teljesíti-e megoszlanak a vélemények.

A magyarokra hajtanak

 Az idei kampány különlegessége, hogy a volt és a jelenlegi román kormánypárt is több magyar jelöltet is indított, és a korábbiaknál sokkal fontosabbá váltak a magyar szavazatok. A magyar szervezetek tehát nem csak egymással, hanem az etnikai alapú szavazást váltani kívánó román pártokkal is versenyeznek, akik magyar nyelvű szóróanyagokkal, kampányfilmekkel kedveskednek a szavazóknak. Az idei választás tétje, hogy az ország meg tudja-e őrizni, az utóbbi két évben elért viszonylagos stabilitását (a román gazdaság tavaly 1,1 százalékos növekedést ért el, idén az optimista előrejelzések szerint stagnál).  Az előbb már jelzett alkotmányreform mellett perdöntő lehet az is, hogyan megy végbe a regionális átalakítás, az adminisztráció korszerűsítése. A magyar kisebbséget lényegileg érinti az évek óta lebegtetett, de eddig be nem fejezett oktatási reform (ha a magyarok kimaradnak a kormányból, akkor súlyos veszteségek érhetik az erdélyi magyar felsőoktatást, és jelentősen romolhat a kisebbségi közoktatás helyzete), a szintén befejezetlen egészségügyi reform (amely a magyarok lakta megyék ellátását is befolyásolja).

Az RMDSZ, az eddigi nyilatkozatok alapján, nyitott a koalíciós együttműködésekre, sőt Kelemen Hunor arra is tett utalást, hogy a választások után a szervezet nyitna a magyar pártok felé is. E szerint új fejezet kezdődhet a Fidesz (és a Jobbik) stratégiai partnerei és az Orbán kormány által többször nehéz helyzetbe hozott RMDSZ között.

Egyelőre azonban, december 9-ig mindenki kivár: 2013-tól pedig a teljes román politika és az erdélyi magyar politika is kénytelen lesz újra gombolni a kabátot. 

Tisztelt Honfitársaim,

Tisztelt Polgártársaim!

A szervezők arra kértek minden szónokot, így engem is, hogy röviden beszéljek. Igazuk van – és nem csupán a hideg miatt. Nincs szükség hosszú beszédekre ahhoz, hogy elmondjuk, miért vagyunk itt.

Békében akarunk élni! Olyan világban, amelyben a problémákat nem erőszakkal próbálják megoldani, hanem közös erőfeszítéssel. Ahol a nehézségek láttán megoldást keresnek, nem pedig bűnbakokat.

44 éves vagyok: az én nemzedékem már háború nélkül nőtt fel. És azt akarom, hogy a gyermekeimnek is megadasson ez a béke. Ez ugyanis az igazi tétje annak, hogyan reagálunk a zsidógyűlöletre, a cigánygyűlöletre; és mindazokra, akiknek a gyűlölet adja az élet értelmét.

Mi itt, sok ezren – és otthon a képernyők előtt sok százezren, és szerte az országban sokmilliónyian –, olyan országot akarunk, ahol a félelem nélküli élet mindenki számára alanyi jog. Jog, amelytől nem fosztható meg senki – akárhová szülessen, akárki gyermekének.

Félelem nélkül akarunk élni egy normális országban. Békében, nem háborúban. És nem is szüntelen háborúskodásban.

Magyarország azonban ma nem működik normális országként. Ennek tünete az is, ahogy a közvélemény szinte szenzációként kezelte, hogy ma végre együtt és nem egymás ellenében áll ki a gyűlölet ellen a magyar közélet sokféle képviselője. Civil és politikus. Jobbos, balos és centrista. Kormánypárti és ellenzéki.

Normálisan működő országokban azonban nem ez a hír. Hanem az, ha nem így tesznek a demokratikus pártok képviselői. A demokrata ugyanis nemcsak az, aki nem fél, hanem az, aki nem is kelt félelmet senkiben.

A mai napból mégis szalagcímek lehettek Magyarországon. És erről nem a média tehet. Erről mi tehetünk. Mi, mindannyian.

Én is.

Mert igaz: reményt adhat a jövőben, hogy ma, ádvent első vasárnapján, az ország fővárosának talán legfontosabb pontján Magyarország egy pillanatra úgy működik, ahogy mindennap működnie kellene…

De bűntudatot is ébreszthet bennünk, hogy nem voltunk itt ugyanennyien, ugyanilyen egységben korábban, az elmúlt években. Ha máskor nem, hát legalább akkor, amikor Tatárszentgyörgyön meggyilkolták Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. Nagycsécsen Nagy Tibornét és Nagy Józsefet. Tiszalökön Kóka Jenőt, Kislétán Balogh Máriát.

Hat magyar embert, csak azért, mert cigányok is voltak. Meggyilkolták őket azért, aminek születtek.

És mi nem jöttünk ide, nem kérdeztük egymástól, hogyan történhetett meg mindez a mi hazánkban… Nem kértünk tőlük bocsánatot, hogy nem tudtuk megvédeni őket. És nem borultunk nemzeti gyászba.

Hiba volt és Magyarország többé nem véthet ilyen hibát! Erről is szól ez a mai nap.

Honfitársaim!

Mostanában emlegetik, hogy a béka, ha forró vízbe ejtik, kiugrik, mert dolgozik benne az életösztön. Ha azonban lassan forralják fel körötte a vizet, mozdulatlanul fő halálra.

Az elmúlt évek során a gyűlölet egyre magasabb hőfokaihoz szoktunk hozzá mi, magyarok. Már nem szisszentünk fel. Pedig a nemzeti megmaradásunk, az emberhez méltó életünk a tét.

Ebben az országban ugyanis nincs többé ártalmatlan zsidózás és nincs többé ártalmatlan cigányozás, mert nekünk a Holocaust nemzeti tragédiánk. A magyar Shoa, amelyben nemcsak az áldozatok, de nagyrészt a bűnösök is honfitársaink voltak. Testvérgyilkosság volt ez, amelynek tanulsága örökre meg kell, hogy változtassa viszonyunkat a gyűlölet szavaihoz és tetteihez.

Az Ország Házában pedig nemrég kimagyarázhatatlan beszédet mondott egy képviselő. Antiszemita, gyűlölködő beszédet. És egyúttal önmagát leleplező beszédet is. A pártját, a Jobbikot, és az egész magyar szélsőjobbot leleplező beszédet.

Azt mondta, össze kell írni a magyar zsidókat, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

De én makacsul hinni akarok abban, hogy ez az ország, ez a nemzet megtanulta a történelmi leckét. Megtanultuk, hogy nemzetbiztonsági kockázatot éppen az jelent, aki össze akar írni minket. Származásunk, világnézetünk, hitünk miatt.

Ebből egyszer már elég volt. Nem felejtünk! És nem engedjük, hogy bárki felejtsen!

Ezért vagyunk itt – azt remélem. A felébredt életösztön miatt. Azért, hogy világossá tegyük: nem vagyunk hajlandók kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Ugyanabba a folyóba, amelynek a partján elárvult cipők – magyar férfiak, nők és gyermekek cipői – hevernek az idők végezetéig…

Ez a zavaros, bölcs és nagy folyó, a Duna tanúnk rá, hogy nem felejtünk, és nem engedünk felejteni!

Honfitársaim!

Az antiszemitizmus nem a zsidókról szól. És a cigánygyűlölet sem a cigányokról szól. Hanem rólunk, mindannyiunkról: Magyarországról, a nemzetről.

Mert a magyarok közösségének holnapja azon múlik, mennyire szolidárisak egymással a tagjai ma.

A nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel. A nácik, a kirekesztők, az újfasiszták csak pusztulást hoznak. Minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik. Mert a romokon végre uralkodhatnak, amire egy normális országban sosem volna esélyük.

A nácizmus azonban olyan, mint a legtöbb kórokozó. Csak egy gyönge immunrendszerű szervezetet képes ledönteni a lábáról. Csak betegeskedő országokat tud legyőzni. 

Ezért kedveli ez a vírus annyira a gazdasági nehézségeket, a szociális válságokat, a nemzeten belüli megosztottságot. Mert ez az a közeg, amelyben el tud szaporodni.

És éppen ezért nem elég vele szemben a tüneti kezelés. A megelőzés a legfontosabb.

Jó kormányzás, erős társadalmi közép és egészséges politikai kultúra kell ahhoz, hogy ezek a kórokozók ne üthessék fel újra a fejüket a városainkban, falvainkban. Hanem oda szoruljanak vissza, ahova valók: a nagy járványokról szóló történelemkönyvek lapjaira, a koleráról és a pestisről szóló fejezetek közé.

Honfitársaim!

A mai nap sok szempontból a kijózanodás napja is. A politika – pontosabban az a belső hidegháború, ami Magyarországon az elmúlt 12 évben a politikát jelentette – vakká és felelőtlenné tett minket.

Vakká, mert nem láttuk, hogy a gátlástalan hatalmi harc, a nemzet megosztása, a politika züllése hogyan hizlalja, erősíti a nevető harmadikat: a magyar szélsőjobbot.

És felelőtlenné, mert a fanatikussá vált politikai vitáik során olyan könnyű kézzel nyomtuk egymás homlokára a pecsétet: „Ha baloldali vagy – komcsi vagy. Ha jobboldali vagy – náci vagy.”

Pedig nekünk, a normális országot akaró embereknek nem érdekünk, hogy igazságtalan, elhamarkodott címkézéssel szorítsuk ki középről akárcsak egyetlen honfitársunkat is.

Mára ugyanis ez a kölcsönös megbélyegzősdi bizony megosztotta és gyengévé tette Magyarországot. Rossz üzenetet küldött mindenkinek.

A valódi náciknak azt üzente, hogy a jelenlétük elfogadott, hiszen lám, az ország egyik fele nácinak mondja a másikat… Pedig az igazság az, hogy a nácik jelenléte elfogadhatatlan.

A jobboldali embereknek azt üzente: több megértést, több közös nevezőt találhatnak a jobbszélen, mint középen… Pedig az igazság az, hogy a szélsőjobb tagad mindent, amiben ők hisznek. A nemzeti összetartozást.  A keresztény tanítást. Szent István örökségét. A hitet, a reményt és a szeretetet.

A baloldali embereknek pedig azt üzente, hogy az antifasiszta, befogadó kultúra a baloldal hitbizománya… Pedig az igazság az, hogy a jobboldaliságot ellentétbe állítani az antifasizmussal, ugyanakkora bűn, mint a baloldaliságot szembeállítani a nemzeti érzéssel.

Előbb vagyunk nemzetünkhöz hű magyarok – és éppen ezért antifasiszták –, mint jobb- vagy baloldaliak.

Sokan üzenték nekem, hogy használjam ki ezt az alkalmat a kormánypártok cinkosságának vagy épp a baloldali kormányzás tehetetlenségének az ostorozására. Nem fogom megtenni!

Küzdöttem a rezsimmel tegnap és újra küzdeni fogok holnap – mert minden nap új és újabb okot ad rá.

De ma nem az egymásra mutogatás ideje van. Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. 

Ha a normális politizálás új korszakát akarjuk Magyarországon, akkor annak éppen ez az első számú erkölcsi parancsa. „A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal.”

Akármelyik pártra vagy politikusra fogtok szavazni, amikor legközelebb Magyarország sorsáról döntünk: ennek a próbának vessétek alá azt, akit választotok!

Üzenjük meg tehát együtt: Bennünk többé nem kelthet félelmet senki! És üzenjük meg azt is: Magyarországon nem kell többé félnie senkinek! Mert, így együtt már hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál és együtt erősebbek vagyunk már a gyűlölet minden tetténél.

Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

A hazai droghelyzet aktuális állapotát leíró „Jelentés” nem a szakmai lektorok által jóváhagyott formában, hanem „javítottan”, másképpen fogalmazva cenzúrázottan került ki Lisszabonba az EU Drogmonitorozási Központjába (EMCDDA). Amikor ez kiderült, az EMMI bocsánatkérés és elfogadható magyarázat helyett kiadott egy Közleményt, amelyben gyakorlatilag leminősíti a szakmát, az elmúlt évek törekvéseit, eredményeit, és több más valótlanságot állít. Az esetről és annak utórezgéseiről írt jelentést Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus.

2000 óta minden évben elkészül a Jelentés c. dokumentum, mely az előző évben gyűjtött adatokat, kutatásokat, neves szakemberek tapasztalatait szerkeszti kötetbe és adja ki hazai használatra, ill. küldi tovább a lisszaboni székhelyű Európai Drogmonitorozási Központnak, mely nyilvánosságra hozza ezt honlapján a többi európai állam Jelentésével együtt.

Az idei Jelentés a tavalyi adatokkal már nyár elejére elkészült. A dokumentumot az Országos Tisztiorvosi Hivatal rendszerében működő Nemzeti Fókuszpont készíti saját- és más intézmények adatgyűjtéseiből, elemzéseiből, melyekhez hazai szakemberektől rendel további írásokat bizonyos kiemelt területekről. A Jelentés összeállítása után neves hazai szakemberek lektorálták az anyagot, melyet szeptemberben nyilvános fórumon is elérhetővé tettek véleményezésre, majd a végleges írást októberben továbbították Lisszabonba az EMCDDA-hoz,  majd azt Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján is közzétették.

A megjelenéseket követően a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogvédő szervezet jelezte, hogy a Jelentésből kihagytak fontos részeket.

A több mint 100 oldalas dokumentumból kb. 6-8 oldal tűnt el – ami nem tűnik soknak, főleg úgy, hogy érkeztek javaslatok, akár szakemberektől is apróbb változtatásokra. Azonban ha az „elpárolgó” oldalak tartalmát nézzük, akkor mégis nehéz nem észrevenni, hogy a jelenlegi kormányzat által lobogóra tűzött prevenciós-, közösségi programok vészes fogyásáról tudósító részeknek volt muszáj „elhagyniuk” a Jelentést. A cenzúra áldozatául estek.

Kérdéses, hogy a társadalmat sújtó – a kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatásokat csökkentő – intézkedések özönében feltűnt volna-e bárkinek is, hogy a prevenciós programok, a közösségi drogmegelőzés-, szemléletformálás szolgáltatásai is hasonló sorsra jutottak és gyakorlatilag rosszabb minőségben, kb. 20 évvel ezelőtt állapotukban leledzenek? Valószínűleg nem, de úgy tűnik a kábítószer-problémával foglalkozó kormányzati szervek hivatalnokai ebben is rosszul mérték fel a helyzetet.

Ahogy akkor is, amikor a leleplezés után, bocsánatkérés és helyreigazítás helyett a Minisztérium közleményben tett durván elmarasztaló, az egész szakmánkat érintő valótlan, szakmaiatlan kijelentéseket. Ez óriási felháborodást keltett az anyagi támogatottságuk radikális csökkentése miatt már meggyötört, de szakmai önérzettel még rendelkező szervezeteknél, intézményeknél. A budapesti székhelyű Kékpont Alapítvány és a pécsi INDIT Közalapítvány tiltakozott a Közleményben állítottak ellen, majd tiltakozásukhoz csatlakoztak a szakmai ernyőszervezetek (MADRISZ, MADÁSZSZ, ÁSZ, MAT) és személyesen többszáz szakember is. A vita a mindenkori kormányok legfőbb drogpolitikai tanácsadószerve, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ülésén folytatódott, ahol végül a megcsonkított jelentést szavazásra bocsátották, melyet a Bizottság természetesen nem fogadhatott el. Eső után köpönyeg helyzet, hiszen a megkurtított Jelentést ekkor már régen továbbküldték. Érdekes helyzet…

Lássuk, mi szúrta leginkább a Minisztériumi illetékesek szemét:

Egy, a drogprevenciós helyzetet általánosan értékelő mondat: „A 2011-es évben a prevenciós tevékenység iránti érdeklődés beszűkülése volt tapasztalható, aminek oka elsősorban a források csökkenésében, másodsorban a stratégiai iránymutatás hiányában keresendő.” (5.old. 2. bek.)

Nagy számban hagytak ki olyan megállapításokat és hivatkozásokat, amelyek a 2011-ben elérhető drogprevenció helyzetének felmérését célzó, a Viselkedéskutató Kft munkatársai által készített kvalitatív kutatás eredményein alapultak. Ezt a felmérést öt regionális fókuszcsoportban 35 területi szakértő részvételével végezték, a szakértők által képviselt szervezetek közel kétharmada nonprofit szervezet volt, többségük legalább 10 éve alakult és közel kétharmaduk a drogprevencióval is legalább 10 éve foglalkozik. Az alábbi megfogalmazások biztosan nem nyerték el a minisztériumi illetékesek tetszését:  

 „Az iskolai prevenciós típusok/megoldások országos hozzáférhetőségét vizsgálva a leginkább kiterjedtnek egyrészt a kötelező adminisztratív előírásokban szereplő (dohányzási tilalom, illetve iskolai drogstratégia), másrészt az iskola számára kisebb költséget jelentő megoldásokat (információs napok, rendőrök által tartott előadások) értékelték a megkérdezettek.”

„A helyzetfeltárásra irányuló kvalitatív kutatás eredményei szerint 2011-ben leginkább az iskolai prevenciós beavatkozások voltak elérhetőek országszerte, ugyanakkor a programok esetlegesek, alkalmazott módszereiket illetően továbbra is a frontális információátadás jellemző, hiányzik az egészségfejlesztésbe ágyazott szisztematikus drogprevenció.” (33.old. 6. bek. – 34. old.)

„A hiányzó prevenciós típusok mögöttes tényezői között előkerült egyrészt a források szűkössége, a motiválatlanság vagy hárítás, illetve a humánerőforrás és általában a szakértelem hiánya.”

„A közösségi prevenció a szakértői vélemények alapján az ország különböző térségeiben általában korlátozottan volt elérhető.”

„A különböző veszélyeztetett családokra irányuló beavatkozások tekintetében a szakértők körében az a vélemény volt jellemző, hogy leginkább csak néhány releváns helyen hozzáférhető. A célzott családi prevenció összességében alacsony hozzáférésének okát a szakemberek egyrészt a problémás családok nehéz megközelíthetőségében látták, illetve az elérést nehezítő intézményi struktúrák, tárgyi és személyi feltételek hiányát említették.”

„…A kutatásban részt vevő szakemberek tapasztalatai szerint a drogfogyasztók reintegrációja elsősorban a drogfogyasztásuk miatt ambuláns vagy fekvőbeteg ellátásban részesülőkre irányuló célzott reintegrációs beavatkozások során valósul meg, nem pedig a társadalmi kirekesztés csökkentését célzó, a társadalom egészére irányuló beavatkozások keretében.” (84-89.old)

„E mellett a kezelésen kívüli, problémás szerhasználóknak szóló reintegrációs programokkal kapcsolatban a kutatás során azt találták, hogy ennek a területnek a létjogosultsága még a szakemberek körében sem számított evidensnek. A problémás droghasználók körében megjelenő reintegrációs igényekre leginkább az alacsonyküszöbű- és a közösségi ellátások keretében, a célzottan erre a populációra szabott szolgáltatások próbálnak reflektálni, de egyértelműen ez volt a legkevésbé hozzáférhető programtípus a reintegráció témakörén belül.”

Problémásnak bizonyultak azok a megállapítások is, melyek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokról szóltak. Ezek azok a helyi regionális szervezetek, melyeket az első, 2000-es Nemzeti Drogstratégia a közösségi drogprevenció alapelemeiként határoz meg.

„Jelenleg irányadó nemzeti drogstratégia hiányában (lásd 1.3 fejezet) növekvő bizonytalanság tapasztalható a KEF-ek körében, ugyanis nincs politikailag támogatott konszenzusos szakmai dokumentum, ami a helyi tevékenység prioritásait és következményesen a helyi akcióterveket meg tudná alapozni. Növekvő felelősséget ró a helyi szintű koordinációs testületekre a Fővárosi KEF kudarca is. Ennek hiányában kiemelt feladatuk, hogy a kerületeken átnyúló feladatok hatékony megoldása érdekében egyeztetéseket folytassanak és együttműködjenek egymással. (126. old. 4.bek)

„A korábbi években a helyi drogpolitikát koordináló fórumok arra törekedtek, hogy a tevékenységük kereteit alkotó helyi stratégiák a nemzeti drogpolitikai alapdokumentumokhoz illeszkedjenek. Jelenleg nincs olyan szakmai dokumentum, ami a helyi tevékenység prioritásait és a helyi akcióterveket meg tudná alapozni. (131. old. utolsó bek. 1-4 sor)

Látható, hogy a cenzúrának elsősorban a prevenció aktuális helyzetéről szóló sorok estek áldozatul. Nemcsak a cenzúra ténye, de a kiszerkesztett bekezdések által leírt állapotok is szégyenteljesen kínosak a kormányzat számára, hiszen pontosan arra hivatkozva csökkentették 2010 óta az ártalomcsökkentő programokat, vagy szigorították a Btk-t, hogy aki a prevenciós programok információi ellenére tiltott szerhez nyúl, az vállalja a következményeit. Ezért váltak tehát kínossá a Jelentés azon megállapításai is, melyek bizonyítják, hogy épp az univerzális prevenció tűnt el az oktatási intézményekből.

Ezen az sem segít – bár szintén gyakori érv a kormányzat részéről -, hogy a TÁMOP-okon keresztül ömlik a pénz erre a területre, és ezen uniós támogatásokból  bőven lehetne ifjúsági-, prevenciós-, egészségfejlesztő programokat létrehozni, működtetni. A támogatásokat ugyanis gyakran semmiféle szakmai múlttal nem rendelkező szervezetek, akár önkormányzatok kapják és költik el, bármiféle eredmény nélkül – igaz, az eredményessége ezeknek a programoknak is alig lenne mérhető, mivel  ritkán végeznek előzetes állapot- ill. igény-felméréseket.

És akkor nézzünk néhány sort az EMMI Közleményéből:

„A korábbi kormányok idejénéveken keresztül semmi sem történt a kábítószer fogyasztás visszaszorítására, pedig 2004-től mind nagyobb bajt jeleztek a felmérések.”

„A kormány új drogpolitikája e folyamatok megállítását és visszafordítását tűzte ki célul: a droghasználat kiszorítását az iskolákból, szórakozóhelyekről, a prevenció előtérbe helyezését, a családok és a közösségek megtartó erejének erősítését, a teljes felépülésre koncentráló kezelések támogatását.”

„Elértük, hogy a dizájner drogok fogyasztása és tovább adása ma már bűncselekménynek számít. Elértük, hogy az új szerek a rövid határidővel felkerülhetnek a tiltó listára, így ezek fogyasztása is bűncselekménnyé válik.”

„A szigorítás azonban önmagában nem vezet eredményre, ehhez kapcsolódik a célzott prevenciós munka, illetve a teljes felépülés-központú kezelés, amely egyedüliként adhat reményt a droghasználóknak, hogy ismét integrálódhatnak a társadalomba, családot alapíthatnak, gyermeket nevelhetnek, önmaguk és a társadalom számára is hasznos munkát végezhetnek.”

„A drogstratégia megléte, illetve hiánya nem változtat azon a tényen, hogy jelentős eredményt értünk el, olyat, amit a szocialista-szabaddemokrata kormányok 8 év alatt sem voltak képesek. A stratégia lényeges eleme a drogpolitikának, de az eredményeket az emberek, a terepen dolgozó elkötelezett szakemberek, az önkéntesek érik el.”

A Minisztérium (alapvetően a Kábítószerügyi Koordinációt is működtető Szociális Államtitkárság) megdöbbentő hozzáállását mutatja, hogy a szakmai szervezetek, az elkötelezett szakemberek és önkéntesek tiltakozása ellenére is kitart a vállalhatatlan eljárás mellett és próbálja magyarázni, hogy cenzúra nem volt.  A helyzet azért is érthetetlen, mert több aktuális kormányoldali szereplő is sokat dolgozott velünk együtt 2004-2010 között a hazai drogprobléma visszaszorításán, a helyzet jobbításán.

Az ilyesféle működés okairól csak találgathat a szakmai közvélemény. Lehet politikai ok, a parancsba adott amnézia nem új találmány. A kötelességtudatból önként vállalt emlékezetkiesés már a pszichopatológia tárgykörébe is tartozhat, ill. lehet ennek egyéb előnyökért (pénz, pozíció, hatalom) működtetett formája is. De lehet ok az információk teljes hasítása is, ami persze az elfelejteni akart részek projekcióját/kivetítését is hozza magával, egyszerűbben szólva a bűnbak-keresést, és azt látjuk, hogy a Kábítószerügyi-koordináció dühe épp megint a szakmáért aggódókat találja meg.

Szakmai ártalom a helyzet pszichologizálása, nem is folytatom, Inkább szomorúan megállapítom, hogy a Nemzeti Drogstratégiával történt majd kétéves huzavona után – mely nulla eredménnyel zárult és jelentős kárt okozott a szakmának-, egy újabb ügy és egy újabb, sehová sem kifutó vita keletkezett, amely megviseli a széteső, elszegényedő, a klienseiért, a szakmaiságáért, a szolgáltatásaik fenntartásáért és persze saját egzisztenciájáért aggódó szakmámat. 

Azért van ennek a kínos ügynek egy reménykeltő hatása is. A tiltakozók listáján a szakmai szervezetek mellett többszáz szakember, a legjobb szakemberek, vállalták a nevüket.

Ennek lehet örülni.

A legutóbbi EU csúcson nem sikerült megállapodásra jutni a mintegy ezermilliárd eurós főösszeggel számoló, a 2014-2020-as időszakot felölelő hét éves ciklus költségvetéséről. Az előzetes hírek és várakozások során már létező opcióként merült fel, hogy ellentétben az előző, 2007-2013-as pénzügyi perspektívát lezáró vitával, most nem egy elfogadott költségvetéssel a háta mögött fordul rá Európa a karácsonyi ünnepekre. Az eurózóna válságának kirobbanása és akuttá válása óta egyre inkább kiéleződő észak-dél ellentét a mostani vitát is döntően befolyásolta. Pénteken a tárgyalásokat Herman Van Rompuy, a tagállami vezetők testületének, az Európai Tanácsnak az elnöke azzal zárta le, hogy nem volt képes áthidaló megoldást találni arra a hiányzó 30 milliárd eurós összegre ami a két fő ország csoportot – Franciaország, Olaszország, Spanyolország (dél) és Nagy Britannia, Németország, Hollandia, Dánia, Svédország (észak) – elválasztotta a kompromisszumtól. A különbségek – nem csak euró milliárdokban kifejezve – azért ennél sokkal nagyobbak. A három legjelentősebb nézetkülönbség a következő témákban alakult ki: a már említett 2014 és 2020 közötti keretköltségvetés főösszegének mértéke, a források tagállamok és költségvetési fejezetek közötti elosztása, és olyan előjogok kérdése, mint a brit költségvetési visszatérítés vagy a különböző engedmények, amiket Németország Ausztria, Hollandia és Svédország már korábban kialkudott magának és amelyek mind-mind a büdzsé bevételi oldalát érintik.

Az EU-csúcson résztvevő politikai vezetők nem tartották tragédiának, hogy nem sikerült megegyezni. Van Rompuy szerint nincs szükség arra, hogy dramatizáljuk a helyzetet. Az EU költségvetése olyan összetett, hogy általában másodszori nekifutásra sikerül csak megegyezni és elfogadni. Ez igaz, hiszen 2005-ben is második nekifutásra sikerült csak elfogadni a mostani időszak költségvetését

Az Európai Tanács csúcs utáni hivatalos kommünikéje arról ír, hogy az Európai Tanács felhatalmazza a testület elnökét az EB elnökével együtt, hogy a következő hetekben tovább dolgozzanak a megyezés érdekében, és hogy konzultációkat folytassanak a 27 tagállammal a 2014-2020 közötti hétéves költségvetésről. A kommüniké reális lehetőségként számol az álláspontok közeledésével és azzal, hogy a folytatódó konstruktív tárgyalások eredményeképpen a jövő év elején megszülethet a megállapodás. A közlemény szerint a tagállamoknak képesnek kell lenniük arra, hogy áthidalják a nézetbeli különbségeket. Az európai büdzsé az egész unió kohéziója, a növekedés és a munkahelyteremtés szempontjából is fontos.

A csúcs utáni sajtótájékoztatóján David Cameron brit miniszterelnök az EU vezetőit kritizálta, amiért nem mertek, nem akartak tovább faragni az EU költségvetésén. Cameron szerint Van Rompuy javaslata "nem volt elég jó", az uniós intézmények pedig egy "párhuzamos univerzumban" élnek, és igazodniuk kell a valósághoz. Vagyis vágni kell a büdzséből a gazdasági válság miatt. "Azokat a kiadásokat, amelyeket nem engedhetünk meg magunknak, le kell nyesni. Ez történik otthon, ennek kell történnie itt is" - mondta, megismételve azt az érvet, hogy ha a válság időszakában a tagállamoknak takarékoskodniuk kell, akkor ugyanezt kell tennie az uniónak is. Szerinte a brit álláspont világos volt: a 2011-es tényleges uniós kifizetések szintjén (7-tel felszorozva) kellene befagyasztani a 2014-2020 közötti uniós kiadásokat. (Ez a brit parlament alsóházának határozata alapján 886 milliárd eurónak felel meg, miközben Herman Van Rompuy legutolsó tárgyalási kerete 972 milliárd eurót javasolt). Cameron hangsúlyozta azt is, hogy "most nem annak van itt az ideje, hogy a pénzt a büdzsé egyik részéből a másikba tologassuk."

Angela Merkel német kancellár már a csúcs előtt is azon az állásponton volt, hogy elég nagy az esély arra, hogy nem lesz megállpodás és ez nem fog drámai helyzetet teremteni. "Az álláspontok még mindig megoszlanak, és ha második menetet akarunk, akkor arra rá kell szánni az időt" – mondta. Ezt a véleményét az EU csúcs után is tartotta.

François Hollande francia köztársasági elnök Cameron-t tette felelőssé azért, hogy nem sikerült megegyezésre jutni. A csúcs után tett nyilatkozatában azt mondta, hogy meg kellene változtatni azt a rendszert, amelynek alapján a britek jelentős összegeket kapnak vissza az általuk a közös kasszába befizetett, de fel nem használt pénzekből.

A francia elnök véleményét azonban még a francia baloldalon sem osztják teljes mértékben. A francia Le Monde-ban Nicolas Jean Brehon, a párizsi Sorbonne közgazdász professzora szerint a Hollande által hangoztatott nézet – miszerint az angolok állhatatossága a visszatérítéssel kapcsolatos előjogok megtartása és ezzel párhuzamosan a költségvetés megnyirbálásának követelése terén az oka az EU-csúcs kudarcának – színtiszta demagógia.

A Financial Times, rögtön az EU-csúcs vége után publikált szerkesztőségi cikkében arról ír, hogy az ezermilliárd sorsáról való megállapodás még nyugodtan várhat. Egy ideális világban világos lenne az, hogy milyen elv vezérelje az európai források felosztását. A szerkesztőségi vélemény nagyjából egybevág az angol miniszterelnök által képviselt állásponttal. Csökkenteni kellene a költségvetés mértékét, ha már a tagállamoktól is a nemzeti költségvetési kiadások megkurtítását várja el az EU. Ezt az álláspontot nagyban osztotta és támogatta Svédország és Németország is. Másrészről az EU bürokratákra költött pénzeket is meg kellene vágni. Nem mintha olyan nagy lenne ez a tétel a költségvetésben, de mindenképpen üzenetértékű, hogy a több éve tartó megszorító intézkedések Európa szerte épp csak az EU bürokratáit nem érintik. Harmadrészt fontos a határkeresztező infrastruktúrákra és a K+F-re szánt kiadások megfelelő mértéke, főleg, hogy nemzeti beruházások ezen a területen nagyon lecsökkentek. Van Rompuy utolsó kompromisszumos javaslata, amit végül nem fogadtak el, ezeket a fejezeteket is jelentősen megkurtította.

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „büdzsémagyarázó” projektje, a Közös kassza keretében készült el a 2013-as költségvetés kockázatelemzése, amelyet az alapítvány megbízásából a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest készített el a költségvetési vita első fázisa és az adótörvények megszavazása után. A tanulmány részletesen elemzi a magyar gazdaság jövő évi kilátásait, a fogyasztás, az export és a beruházások valamint az infláció és a foglalkoztatás várható alakulását és külön kitér a költségvetési hiány tarthatóságának kockázataira. A kockázatelemzés műfaja úgynevezett technikai kivetítés, amely jelentős részben önkéntesek munkájával készült és nagyrészt a 2010 végén megszüntetett Költségvetési Tanács Titkárságán kidolgozott módszertanokra támaszkodik.

Költségvetési egyenlegtartás növekvő inflációval

A 2013-as költségvetési rendhagyó, szinte alig követhető tervezési folyamata az ország gazdasági kilátásait, a növekedési esélyeket és az infláció fékezését egyaránt rövidtávú politikai érdekeknek rendelte alá. A költségvetési egyensúly megtartásához ugyanis a kormány rendre olyan eszközökhöz nyúl, melyek a lehető leghátrányosabban érintik az ország gazdaságának jövedelemtermelő képességét, a beruházásokat, valamint a lakosság jövedelemviszonyait.

Az elemzés rámutat, hogy a költségvetési egyenleg javítását célzó fogyasztási adóemelések hatását fokozza az az adóbevételi többlet, ami az inflációs többlet által indukált béremelésekből adódik a versenyszférában. Az erős inflációs hatást az indokolja, hogy mind a jogszabályok, mind a kormányzati kommunikáció alapján az új és/vagy megemelt adók hatásait a társaságok várhatóan a lehető legteljesebb mértékben át fogják hárítani a fogyasztókra (hatósági áras területeken a vállalatokra). Ha azok az ágazatok, amelyek gyakorlatilag minden más ágazatnak beszállítói (energetika, közművek, pénzügyi szolgáltatók, stb.) áthárítják a többletterheket, akkor ez a hatás végig fog terjedni a teljes gazdaságon. Amennyiben ezek az intézkedések megvalósulnak, a 2013. évi infláció eléri az 5,0 százalékot, aminek nem elhanyagolhatóak az elosztási hatásai sem. Az elemzés arra is rámutat, hogy mivel a legutóbbi kiigazítási tervek összesített hatásán belül nagy súlyt képvisel az infláció növelése miatt keletkező többletbevétel, ez a jövőben is magasan fogja tartani az inflációs várakozásokat. Mindezek eredményeként tehát a 2013-as költségvetés lényegében inflációs eszközökkel, egyfajta bújtatott, de hatását tekintve igen drasztikus megszorítás formájában hárítja a lakosságra, s annak is a legkiszolgáltatottabb részére a költségvetési egyensúly megtartásának terheit.

Az előző technikai kivetítés óta kihirdetett, foglalkoztatást segítő intézkedések mérsékelhetik azokat a kockázatokat, melyeket a korábbi kormányzati gazdaságpolitika okozott a foglalkoztatás területén, ilyen módon a célzott járulékcsökkentés hatására várhatóan nem következik be az a tartós foglalkoztatotti létszámcsökkenés, ami a korábbi intézkedések (elsősorban a minimálbér-emelés) hatására várható lett volna. Ugyanakkor ezen foglalkoztatást segítő intézkedések rövid távú költségvetési egyenlegrontó hatásuk lényegesen nagyobb annál, mint amennyit a kormányzati dokumentumok tartalmaznak.

Recesszió 2013-ban: 0,2 százalékos visszaesés

A Költségvetési Felelősségi Intézet munkatársai szerint a reál GDP 0,2 százalékkal, a háztartások változatlan áron számított fogyasztása pedig 1,1 százalékkal visszaesik 2013-ban. Ugyanakkor jövőre az export 4,4 százalékkal az idei évre lényegében az amortizációs szint alá süllyedt vállalati beruházások pedig 1,4 százalékkal növekedhetnek. A beruházások érdemi bővülésének azonban továbbra is korlátját jelentik a bankszektor hitelezési aktivitását romboló kormányzati intézkedések.

Növekvő kockázatok, fedezet nélkül

Az elemzésből kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem a külső hatások, az eurozóna súlyosbodó recessziója, hanem a hazai gazdaságpolitika döntései jelentik a jövő évi költségvetés legnagyobb kockázatait. Az euro zóna recessziójának súlyosbodása a magyar gazdaság – különösen az export és a beruházások – növekedési ütemét ugyan fékezi, de ennek a rövid távú költségvetési hatása nem jelentős, hiszen 1 százalékpont külpiaci lassulás 16 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz. Valamivel nagyobb, százalékpontonként 44 milliárd forint egyenlegromlást idéz elő, ha a kockázati prémium hatására a forint hozamgörbe – a jelenlegi, nemzetközi pénzpiaci okokból igen kedvező szinthez képest – megemelkedik.

A szakértők a jövő évi költségvetésre veszélyes legnagyobb kockázati elemként három tényezőt azonosítanak.  Ezek közül kettő, a telekom-perben várható, az államra elmarasztaló ítélet, valamint az e-útdíj bevezetésének késése egyszeri tételnek tekinthető. A harmadik ezzel szemben strukturális kérdés. A tárgyalás alatt lévő költségvetési törvénytervezet hallgatólagosan azt feltételezi, hogy 2013-tól az eddig önkormányzati fenntartású, a jövőben központi kezelésbe vett iskolákban a tanárok és a többi alkalmazott béréből és az egyéb, eddig fizetett transzferekből nettó 150 milliárd forint, vagyis a GDP 0,5 százaléka megtakarítható. A költségkeret csökkenésének tartalmi, strukturális kérdéseiről a törvénytervezet nem szól. Mivel olyan tételről van szó, amelyet a költségvetési törvény meghatározhat, az elemzés készítői ezt az intézkedést elfogadták adottságként. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy megfelelő megalapozó intézkedések nélkül rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy 2013 során emiatt a parlament a költségvetési törvény valamilyen technikájú módosítására kényszerül.

Ezeken kívül további kockázatok is figyelmet érdemelnek, mint az önkormányzatok és az állami tulajdonú cégek pénzügyi helyzetének romlása, a gyógyszer-ártámogatások lefaragásának közvetett negatív hatásai, vagy a kereskedelmi bankok és az állam közti viták esetleges bírósági útra terelése, de ezek számszerűsítésére az elemzés nem vállalkozott.

A kockázatokkal kapcsolatban kiemelendő, hogy a költségvetési törvényjavaslat jelen formájában semmiféle szabad tartalékot nem tartalmaz.

Jogszabály-tervezetek hiányában nem számoltunk az online szerencsejáték megadóztatásával és a különféle önkormányzati szociális támogatások közös plafon alá vonásával. E kettőtől a kormány összesen 18 milliárd forint egyenlegjavulást remél. Ezen kívül további mintegy 30 milliárd forint pozitív kockázat a 2012-ben érvénytelennek nyilvánított mobil-telefon tender esetleges megismétlése.

Összesítés

A kormány által kitűzött 2,7 százalékos egyenlegcél teljesülése attól függ, hogy reálisan feltételezhető-e a központosított iskolák bérkeretének tervezett csökkentése és hogy az EU-IMF megállapodás nélkül is tartósan fennmaradnak-e az államadósság finanszírozásának szempontjából kedvező tőkepiaci körülmények. Ez utóbbinak feltétele, hogy sem az európai adósságválságban, sem Magyarország külső megítélésében ne álljon be hirtelen negatív fordulat. Ha mindezek a feltételek teljesülnek, akkor a megcélzott költségvetési egyenlegjavulás ugyan bekövetkezik, de elmondható, hogy a kiigazítás választott módjának ára az infláció és a recesszió együttes fennmaradása. A tervezett költségvetési politikai tehát még a lehető legkedvezőbb esetben is aránytalan áldozatokat követel az ország növekedési kilátásai és a lakosság jövedelemviszonyai tekintetében.