A hazai droghelyzet aktuális állapotát leíró „Jelentés” nem a szakmai lektorok által jóváhagyott formában, hanem „javítottan”, másképpen fogalmazva cenzúrázottan került ki Lisszabonba az EU Drogmonitorozási Központjába (EMCDDA). Amikor ez kiderült, az EMMI bocsánatkérés és elfogadható magyarázat helyett kiadott egy Közleményt, amelyben gyakorlatilag leminősíti a szakmát, az elmúlt évek törekvéseit, eredményeit, és több más valótlanságot állít. Az esetről és annak utórezgéseiről írt jelentést Szemelyácz János pszichiáter-addiktológus.

2000 óta minden évben elkészül a Jelentés c. dokumentum, mely az előző évben gyűjtött adatokat, kutatásokat, neves szakemberek tapasztalatait szerkeszti kötetbe és adja ki hazai használatra, ill. küldi tovább a lisszaboni székhelyű Európai Drogmonitorozási Központnak, mely nyilvánosságra hozza ezt honlapján a többi európai állam Jelentésével együtt.

Az idei Jelentés a tavalyi adatokkal már nyár elejére elkészült. A dokumentumot az Országos Tisztiorvosi Hivatal rendszerében működő Nemzeti Fókuszpont készíti saját- és más intézmények adatgyűjtéseiből, elemzéseiből, melyekhez hazai szakemberektől rendel további írásokat bizonyos kiemelt területekről. A Jelentés összeállítása után neves hazai szakemberek lektorálták az anyagot, melyet szeptemberben nyilvános fórumon is elérhetővé tettek véleményezésre, majd a végleges írást októberben továbbították Lisszabonba az EMCDDA-hoz,  majd azt Emberi Erőforrások Minisztériumának honlapján is közzétették.

A megjelenéseket követően a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogvédő szervezet jelezte, hogy a Jelentésből kihagytak fontos részeket.

A több mint 100 oldalas dokumentumból kb. 6-8 oldal tűnt el – ami nem tűnik soknak, főleg úgy, hogy érkeztek javaslatok, akár szakemberektől is apróbb változtatásokra. Azonban ha az „elpárolgó” oldalak tartalmát nézzük, akkor mégis nehéz nem észrevenni, hogy a jelenlegi kormányzat által lobogóra tűzött prevenciós-, közösségi programok vészes fogyásáról tudósító részeknek volt muszáj „elhagyniuk” a Jelentést. A cenzúra áldozatául estek.

Kérdéses, hogy a társadalmat sújtó – a kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális szolgáltatásokat csökkentő – intézkedések özönében feltűnt volna-e bárkinek is, hogy a prevenciós programok, a közösségi drogmegelőzés-, szemléletformálás szolgáltatásai is hasonló sorsra jutottak és gyakorlatilag rosszabb minőségben, kb. 20 évvel ezelőtt állapotukban leledzenek? Valószínűleg nem, de úgy tűnik a kábítószer-problémával foglalkozó kormányzati szervek hivatalnokai ebben is rosszul mérték fel a helyzetet.

Ahogy akkor is, amikor a leleplezés után, bocsánatkérés és helyreigazítás helyett a Minisztérium közleményben tett durván elmarasztaló, az egész szakmánkat érintő valótlan, szakmaiatlan kijelentéseket. Ez óriási felháborodást keltett az anyagi támogatottságuk radikális csökkentése miatt már meggyötört, de szakmai önérzettel még rendelkező szervezeteknél, intézményeknél. A budapesti székhelyű Kékpont Alapítvány és a pécsi INDIT Közalapítvány tiltakozott a Közleményben állítottak ellen, majd tiltakozásukhoz csatlakoztak a szakmai ernyőszervezetek (MADRISZ, MADÁSZSZ, ÁSZ, MAT) és személyesen többszáz szakember is. A vita a mindenkori kormányok legfőbb drogpolitikai tanácsadószerve, a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság ülésén folytatódott, ahol végül a megcsonkított jelentést szavazásra bocsátották, melyet a Bizottság természetesen nem fogadhatott el. Eső után köpönyeg helyzet, hiszen a megkurtított Jelentést ekkor már régen továbbküldték. Érdekes helyzet…

Lássuk, mi szúrta leginkább a Minisztériumi illetékesek szemét:

Egy, a drogprevenciós helyzetet általánosan értékelő mondat: „A 2011-es évben a prevenciós tevékenység iránti érdeklődés beszűkülése volt tapasztalható, aminek oka elsősorban a források csökkenésében, másodsorban a stratégiai iránymutatás hiányában keresendő.” (5.old. 2. bek.)

Nagy számban hagytak ki olyan megállapításokat és hivatkozásokat, amelyek a 2011-ben elérhető drogprevenció helyzetének felmérését célzó, a Viselkedéskutató Kft munkatársai által készített kvalitatív kutatás eredményein alapultak. Ezt a felmérést öt regionális fókuszcsoportban 35 területi szakértő részvételével végezték, a szakértők által képviselt szervezetek közel kétharmada nonprofit szervezet volt, többségük legalább 10 éve alakult és közel kétharmaduk a drogprevencióval is legalább 10 éve foglalkozik. Az alábbi megfogalmazások biztosan nem nyerték el a minisztériumi illetékesek tetszését:  

 „Az iskolai prevenciós típusok/megoldások országos hozzáférhetőségét vizsgálva a leginkább kiterjedtnek egyrészt a kötelező adminisztratív előírásokban szereplő (dohányzási tilalom, illetve iskolai drogstratégia), másrészt az iskola számára kisebb költséget jelentő megoldásokat (információs napok, rendőrök által tartott előadások) értékelték a megkérdezettek.”

„A helyzetfeltárásra irányuló kvalitatív kutatás eredményei szerint 2011-ben leginkább az iskolai prevenciós beavatkozások voltak elérhetőek országszerte, ugyanakkor a programok esetlegesek, alkalmazott módszereiket illetően továbbra is a frontális információátadás jellemző, hiányzik az egészségfejlesztésbe ágyazott szisztematikus drogprevenció.” (33.old. 6. bek. – 34. old.)

„A hiányzó prevenciós típusok mögöttes tényezői között előkerült egyrészt a források szűkössége, a motiválatlanság vagy hárítás, illetve a humánerőforrás és általában a szakértelem hiánya.”

„A közösségi prevenció a szakértői vélemények alapján az ország különböző térségeiben általában korlátozottan volt elérhető.”

„A különböző veszélyeztetett családokra irányuló beavatkozások tekintetében a szakértők körében az a vélemény volt jellemző, hogy leginkább csak néhány releváns helyen hozzáférhető. A célzott családi prevenció összességében alacsony hozzáférésének okát a szakemberek egyrészt a problémás családok nehéz megközelíthetőségében látták, illetve az elérést nehezítő intézményi struktúrák, tárgyi és személyi feltételek hiányát említették.”

„…A kutatásban részt vevő szakemberek tapasztalatai szerint a drogfogyasztók reintegrációja elsősorban a drogfogyasztásuk miatt ambuláns vagy fekvőbeteg ellátásban részesülőkre irányuló célzott reintegrációs beavatkozások során valósul meg, nem pedig a társadalmi kirekesztés csökkentését célzó, a társadalom egészére irányuló beavatkozások keretében.” (84-89.old)

„E mellett a kezelésen kívüli, problémás szerhasználóknak szóló reintegrációs programokkal kapcsolatban a kutatás során azt találták, hogy ennek a területnek a létjogosultsága még a szakemberek körében sem számított evidensnek. A problémás droghasználók körében megjelenő reintegrációs igényekre leginkább az alacsonyküszöbű- és a közösségi ellátások keretében, a célzottan erre a populációra szabott szolgáltatások próbálnak reflektálni, de egyértelműen ez volt a legkevésbé hozzáférhető programtípus a reintegráció témakörén belül.”

Problémásnak bizonyultak azok a megállapítások is, melyek a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokról szóltak. Ezek azok a helyi regionális szervezetek, melyeket az első, 2000-es Nemzeti Drogstratégia a közösségi drogprevenció alapelemeiként határoz meg.

„Jelenleg irányadó nemzeti drogstratégia hiányában (lásd 1.3 fejezet) növekvő bizonytalanság tapasztalható a KEF-ek körében, ugyanis nincs politikailag támogatott konszenzusos szakmai dokumentum, ami a helyi tevékenység prioritásait és következményesen a helyi akcióterveket meg tudná alapozni. Növekvő felelősséget ró a helyi szintű koordinációs testületekre a Fővárosi KEF kudarca is. Ennek hiányában kiemelt feladatuk, hogy a kerületeken átnyúló feladatok hatékony megoldása érdekében egyeztetéseket folytassanak és együttműködjenek egymással. (126. old. 4.bek)

„A korábbi években a helyi drogpolitikát koordináló fórumok arra törekedtek, hogy a tevékenységük kereteit alkotó helyi stratégiák a nemzeti drogpolitikai alapdokumentumokhoz illeszkedjenek. Jelenleg nincs olyan szakmai dokumentum, ami a helyi tevékenység prioritásait és a helyi akcióterveket meg tudná alapozni. (131. old. utolsó bek. 1-4 sor)

Látható, hogy a cenzúrának elsősorban a prevenció aktuális helyzetéről szóló sorok estek áldozatul. Nemcsak a cenzúra ténye, de a kiszerkesztett bekezdések által leírt állapotok is szégyenteljesen kínosak a kormányzat számára, hiszen pontosan arra hivatkozva csökkentették 2010 óta az ártalomcsökkentő programokat, vagy szigorították a Btk-t, hogy aki a prevenciós programok információi ellenére tiltott szerhez nyúl, az vállalja a következményeit. Ezért váltak tehát kínossá a Jelentés azon megállapításai is, melyek bizonyítják, hogy épp az univerzális prevenció tűnt el az oktatási intézményekből.

Ezen az sem segít – bár szintén gyakori érv a kormányzat részéről -, hogy a TÁMOP-okon keresztül ömlik a pénz erre a területre, és ezen uniós támogatásokból  bőven lehetne ifjúsági-, prevenciós-, egészségfejlesztő programokat létrehozni, működtetni. A támogatásokat ugyanis gyakran semmiféle szakmai múlttal nem rendelkező szervezetek, akár önkormányzatok kapják és költik el, bármiféle eredmény nélkül – igaz, az eredményessége ezeknek a programoknak is alig lenne mérhető, mivel  ritkán végeznek előzetes állapot- ill. igény-felméréseket.

És akkor nézzünk néhány sort az EMMI Közleményéből:

„A korábbi kormányok idejénéveken keresztül semmi sem történt a kábítószer fogyasztás visszaszorítására, pedig 2004-től mind nagyobb bajt jeleztek a felmérések.”

„A kormány új drogpolitikája e folyamatok megállítását és visszafordítását tűzte ki célul: a droghasználat kiszorítását az iskolákból, szórakozóhelyekről, a prevenció előtérbe helyezését, a családok és a közösségek megtartó erejének erősítését, a teljes felépülésre koncentráló kezelések támogatását.”

„Elértük, hogy a dizájner drogok fogyasztása és tovább adása ma már bűncselekménynek számít. Elértük, hogy az új szerek a rövid határidővel felkerülhetnek a tiltó listára, így ezek fogyasztása is bűncselekménnyé válik.”

„A szigorítás azonban önmagában nem vezet eredményre, ehhez kapcsolódik a célzott prevenciós munka, illetve a teljes felépülés-központú kezelés, amely egyedüliként adhat reményt a droghasználóknak, hogy ismét integrálódhatnak a társadalomba, családot alapíthatnak, gyermeket nevelhetnek, önmaguk és a társadalom számára is hasznos munkát végezhetnek.”

„A drogstratégia megléte, illetve hiánya nem változtat azon a tényen, hogy jelentős eredményt értünk el, olyat, amit a szocialista-szabaddemokrata kormányok 8 év alatt sem voltak képesek. A stratégia lényeges eleme a drogpolitikának, de az eredményeket az emberek, a terepen dolgozó elkötelezett szakemberek, az önkéntesek érik el.”

A Minisztérium (alapvetően a Kábítószerügyi Koordinációt is működtető Szociális Államtitkárság) megdöbbentő hozzáállását mutatja, hogy a szakmai szervezetek, az elkötelezett szakemberek és önkéntesek tiltakozása ellenére is kitart a vállalhatatlan eljárás mellett és próbálja magyarázni, hogy cenzúra nem volt.  A helyzet azért is érthetetlen, mert több aktuális kormányoldali szereplő is sokat dolgozott velünk együtt 2004-2010 között a hazai drogprobléma visszaszorításán, a helyzet jobbításán.

Az ilyesféle működés okairól csak találgathat a szakmai közvélemény. Lehet politikai ok, a parancsba adott amnézia nem új találmány. A kötelességtudatból önként vállalt emlékezetkiesés már a pszichopatológia tárgykörébe is tartozhat, ill. lehet ennek egyéb előnyökért (pénz, pozíció, hatalom) működtetett formája is. De lehet ok az információk teljes hasítása is, ami persze az elfelejteni akart részek projekcióját/kivetítését is hozza magával, egyszerűbben szólva a bűnbak-keresést, és azt látjuk, hogy a Kábítószerügyi-koordináció dühe épp megint a szakmáért aggódókat találja meg.

Szakmai ártalom a helyzet pszichologizálása, nem is folytatom, Inkább szomorúan megállapítom, hogy a Nemzeti Drogstratégiával történt majd kétéves huzavona után – mely nulla eredménnyel zárult és jelentős kárt okozott a szakmának-, egy újabb ügy és egy újabb, sehová sem kifutó vita keletkezett, amely megviseli a széteső, elszegényedő, a klienseiért, a szakmaiságáért, a szolgáltatásaik fenntartásáért és persze saját egzisztenciájáért aggódó szakmámat. 

Azért van ennek a kínos ügynek egy reménykeltő hatása is. A tiltakozók listáján a szakmai szervezetek mellett többszáz szakember, a legjobb szakemberek, vállalták a nevüket.

Ennek lehet örülni.