Folytatódó recesszió és magasabb infláció az egyenlegjavulás ára - a 2013. évi költségvetési törvényjavaslat kockázatai

2012.11.22. | Haza és haladás | Szólj hozzá!

 

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány „büdzsémagyarázó” projektje, a Közös kassza keretében készült el a 2013-as költségvetés kockázatelemzése, amelyet az alapítvány megbízásából a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest készített el a költségvetési vita első fázisa és az adótörvények megszavazása után. A tanulmány részletesen elemzi a magyar gazdaság jövő évi kilátásait, a fogyasztás, az export és a beruházások valamint az infláció és a foglalkoztatás várható alakulását és külön kitér a költségvetési hiány tarthatóságának kockázataira. A kockázatelemzés műfaja úgynevezett technikai kivetítés, amely jelentős részben önkéntesek munkájával készült és nagyrészt a 2010 végén megszüntetett Költségvetési Tanács Titkárságán kidolgozott módszertanokra támaszkodik.

 

Költségvetési egyenlegtartás növekvő inflációval

A 2013-as költségvetési rendhagyó, szinte alig követhető tervezési folyamata az ország gazdasági kilátásait, a növekedési esélyeket és az infláció fékezését egyaránt rövidtávú politikai érdekeknek rendelte alá. A költségvetési egyensúly megtartásához ugyanis a kormány rendre olyan eszközökhöz nyúl, melyek a lehető leghátrányosabban érintik az ország gazdaságának jövedelemtermelő képességét, a beruházásokat, valamint a lakosság jövedelemviszonyait.

 

Az elemzés rámutat, hogy a költségvetési egyenleg javítását célzó fogyasztási adóemelések hatását fokozza az az adóbevételi többlet, ami az inflációs többlet által indukált béremelésekből adódik a versenyszférában. Az erős inflációs hatást az indokolja, hogy mind a jogszabályok, mind a kormányzati kommunikáció alapján az új és/vagy megemelt adók hatásait a társaságok várhatóan a lehető legteljesebb mértékben át fogják hárítani a fogyasztókra (hatósági áras területeken a vállalatokra). Ha azok az ágazatok, amelyek gyakorlatilag minden más ágazatnak beszállítói (energetika, közművek, pénzügyi szolgáltatók, stb.) áthárítják a többletterheket, akkor ez a hatás végig fog terjedni a teljes gazdaságon. Amennyiben ezek az intézkedések megvalósulnak, a 2013. évi infláció eléri az 5,0 százalékot, aminek nem elhanyagolhatóak az elosztási hatásai sem. Az elemzés arra is rámutat, hogy mivel a legutóbbi kiigazítási tervek összesített hatásán belül nagy súlyt képvisel az infláció növelése miatt keletkező többletbevétel, ez a jövőben is magasan fogja tartani az inflációs várakozásokat. Mindezek eredményeként tehát a 2013-as költségvetés lényegében inflációs eszközökkel, egyfajta bújtatott, de hatását tekintve igen drasztikus megszorítás formájában hárítja a lakosságra, s annak is a legkiszolgáltatottabb részére a költségvetési egyensúly megtartásának terheit.

 

Az előző technikai kivetítés óta kihirdetett, foglalkoztatást segítő intézkedések mérsékelhetik azokat a kockázatokat, melyeket a korábbi kormányzati gazdaságpolitika okozott a foglalkoztatás területén, ilyen módon a célzott járulékcsökkentés hatására várhatóan nem következik be az a tartós foglalkoztatotti létszámcsökkenés, ami a korábbi intézkedések (elsősorban a minimálbér-emelés) hatására várható lett volna. Ugyanakkor ezen foglalkoztatást segítő intézkedések rövid távú költségvetési egyenlegrontó hatásuk lényegesen nagyobb annál, mint amennyit a kormányzati dokumentumok tartalmaznak.

 

Recesszió 2013-ban: 0,2 százalékos visszaesés

 

A Költségvetési Felelősségi Intézet munkatársai szerint a reál GDP 0,2 százalékkal, a háztartások változatlan áron számított fogyasztása pedig 1,1 százalékkal visszaesik 2013-ban. Ugyanakkor jövőre az export 4,4 százalékkal az idei évre lényegében az amortizációs szint alá süllyedt vállalati beruházások pedig 1,4 százalékkal növekedhetnek. A beruházások érdemi bővülésének azonban továbbra is korlátját jelentik a bankszektor hitelezési aktivitását romboló kormányzati intézkedések.

 

Növekvő kockázatok, fedezet nélkül

 

Az elemzésből kiderül, hogy a közvélekedéssel ellentétben nem a külső hatások, az eurozóna súlyosbodó recessziója, hanem a hazai gazdaságpolitika döntései jelentik a jövő évi költségvetés legnagyobb kockázatait. Az euro zóna recessziójának súlyosbodása a magyar gazdaság – különösen az export és a beruházások – növekedési ütemét ugyan fékezi, de ennek a rövid távú költségvetési hatása nem jelentős, hiszen 1 százalékpont külpiaci lassulás 16 milliárd forint költségvetési egyenlegromlást okoz. Valamivel nagyobb, százalékpontonként 44 milliárd forint egyenlegromlást idéz elő, ha a kockázati prémium hatására a forint hozamgörbe – a jelenlegi, nemzetközi pénzpiaci okokból igen kedvező szinthez képest – megemelkedik.

 

A szakértők a jövő évi költségvetésre veszélyes legnagyobb kockázati elemként három tényezőt azonosítanak.  Ezek közül kettő, a telekom-perben várható, az államra elmarasztaló ítélet, valamint az e-útdíj bevezetésének késése egyszeri tételnek tekinthető. A harmadik ezzel szemben strukturális kérdés. A tárgyalás alatt lévő költségvetési törvénytervezet hallgatólagosan azt feltételezi, hogy 2013-tól az eddig önkormányzati fenntartású, a jövőben központi kezelésbe vett iskolákban a tanárok és a többi alkalmazott béréből és az egyéb, eddig fizetett transzferekből nettó 150 milliárd forint, vagyis a GDP 0,5 százaléka megtakarítható. A költségkeret csökkenésének tartalmi, strukturális kérdéseiről a törvénytervezet nem szól. Mivel olyan tételről van szó, amelyet a költségvetési törvény meghatározhat, az elemzés készítői ezt az intézkedést elfogadták adottságként. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy megfelelő megalapozó intézkedések nélkül rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy 2013 során emiatt a parlament a költségvetési törvény valamilyen technikájú módosítására kényszerül.

 

Ezeken kívül további kockázatok is figyelmet érdemelnek, mint az önkormányzatok és az állami tulajdonú cégek pénzügyi helyzetének romlása, a gyógyszer-ártámogatások lefaragásának közvetett negatív hatásai, vagy a kereskedelmi bankok és az állam közti viták esetleges bírósági útra terelése, de ezek számszerűsítésére az elemzés nem vállalkozott.

 

A kockázatokkal kapcsolatban kiemelendő, hogy a költségvetési törvényjavaslat jelen formájában semmiféle szabad tartalékot nem tartalmaz.

 

Jogszabály-tervezetek hiányában nem számoltunk az online szerencsejáték megadóztatásával és a különféle önkormányzati szociális támogatások közös plafon alá vonásával. E kettőtől a kormány összesen 18 milliárd forint egyenlegjavulást remél. Ezen kívül további mintegy 30 milliárd forint pozitív kockázat a 2012-ben érvénytelennek nyilvánított mobil-telefon tender esetleges megismétlése.

 

Összesítés

 

A kormány által kitűzött 2,7 százalékos egyenlegcél teljesülése attól függ, hogy reálisan feltételezhető-e a központosított iskolák bérkeretének tervezett csökkentése és hogy az EU-IMF megállapodás nélkül is tartósan fennmaradnak-e az államadósság finanszírozásának szempontjából kedvező tőkepiaci körülmények. Ez utóbbinak feltétele, hogy sem az európai adósságválságban, sem Magyarország külső megítélésében ne álljon be hirtelen negatív fordulat. Ha mindezek a feltételek teljesülnek, akkor a megcélzott költségvetési egyenlegjavulás ugyan bekövetkezik, de elmondható, hogy a kiigazítás választott módjának ára az infláció és a recesszió együttes fennmaradása. A tervezett költségvetési politikai tehát még a lehető legkedvezőbb esetben is aránytalan áldozatokat követel az ország növekedési kilátásai és a lakosság jövedelemviszonyai tekintetében.

 

Címkék: kockázatelemzés 2013-as költségvetés

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr684919199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása