Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szeptember 16-án, pénteken nem a 2012. évi költségvetésről, avagy a teljes adótörvény-csomagról adott mindenre kiterjedő tájékoztatást. Ezzel szemben részleteket mondott el a kormány makrogazdasági kitekintéséből, amely a majdani költségvetés alapját jelentheti. Továbbá realista helyzetértékelését hitelesítendő ismertette a kormány jövő évre kialakított legfőbb adó- és jövedelempolitikai terveit. Azért ez a körülményes megfogalmazás, mert a jelenlegi kormány nem csak a költségvetés helyzetére vonatkozó részletes tájékoztatások rendszerét szüntette meg, hanem felszámolta az áttekinthető költségvetés- és adótörvény-alkotás folyamatát is. Már a saját maga által megszabott határidőkhöz képest is késésben van a kabinet és még most is csak részleteket ismerhetett meg a nyilvánosság.
Romló külső és belső környezet
A most megismert szándékok és intézkedések értékeléséhez utalnunk kell a romló és újabb aggodalmakkal telítődő világgazdasági hangulatra, a csökkenő gazdasági növekedési dinamikára, a növekvő inflációs nyomásra, az euró-zóna elhúzódó és államcsőddel is fenyegető válságra.
Ebben a környezetben a magyar gazdaság helyzete is romlik, a növekedés lassul, az inflációs veszély erősödik, a nemzetgazdaság magas devizakitettségéből fakadóan az árfolyam-ingadozások lassan kezelhetetlenül fenyegetővé válnak. Ezt a helyzetet súlyosbítja a bankok szinte teljes hitel-stopja, azaz a régió messze legalacsonyabb banki hitelkínálata. Ennek egyik legfőbb oka a nemzetközi példáktól és célkitűzésektől teljesen eltérő és lényegesen kedvezőtlenebb rendszerben bevezetett, azaz nem kockázat-csillapítási, hanem költségvetési kiigazítási célt szolgáló bankadó. Ráadásul a kormány újabb kapkodó tervével, a fix árfolyamon történő előtörlesztéssel tovább destabilizálja a bankrendszert, és ezzel egy újabb időszakra zárja ki annak az esélyét, hogy a magyarországi bankrendszer piaci alapon járulhasson hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. Ennek makrogazdasági hatásai újabb kétségeket verhetnek fel a növekedés tervek esélyeit és az új bejelentésekkel biztosítani próbált költségvetési pálya tarthatóságát illetően is.
Széll Kálmán elszállni látszik
A 2012. évi költségvetési tervezést nagyban hátráltatja, hogy a kormány elmulasztja végrehajtani korábban meghozott döntéseit. A tavasz folyamán politikai mozgástér-növekedést és nemzetközi hitelesség-pótlékot jelentett, hogy a második Orbán-kormány olyan intézkedésekre szánta rá magát, amelyek ellentétesek korábbi ígéreteivel, és az egyszeri, tartalékfelélő intézkedéseknél fenntarthatóbb módon tennék lehetővé a költségvetés hiányának csökkentését, az állami újraelosztás visszafogását és egyes megreformálandó alrendszerek átalakítását.
2011 őszéig azonban a kormány részben jogalkotási, részben pedig végrehajtási szempontból éppen azokkal az intézkedésekkel adós, amelyek komoly, bázisba épülő megtakarítást jelentettek volna, és ezzel tehermentesítették volna a 2012-es költségvetési évet. Nincs ma ember Magyarországon, aki tudja, hogy valójában hány forintot fog a költségvetés megspórolni már 2012-ben a rokkantnyugdíjasok számának csökkentésével, a korkedvezményes nyugdíjjogosultságok szűkítésével, a használatarányos útdíj bevezetésével és például a közösségi közlekedés finanszírozásának átalakításával. Egy dolog sajnos tudható: annyit biztosan nem, mint amennyit a kormány célul tűzött ki maga elé.
Ez egyrészt azért probléma, mert újabb év múlt egy úgy, hogy a kétharmados parlamenti többséggel rendelkező, példátlan politikai legitimitású végrehajtó hatalom elvesztegeti egyes évtizedek óta átalakításra szoruló ágazatok és alrendszerek megreformálását; másrészt azért, mert így ismét kapkodó intézkedések váltak szükségessé az előálló költségvetési hiány befoltozásához. Külön szomorú, hogy az egyébként számos területen helyénvaló és tiszteletre méltó elhatározások kudarcba fulladnak a szakpolitikai felkészületlenség és a végrehajtásra való képtelenség miatt. Hiszen – némi őszinteség árán – mindenki tudhatta volna, hogy nem lehet annyit megspórolni sem a rokkantnyugdíjasokon, sem az átminősített, avagy reaktivált nyugdíjasokon, sem pedig a közösségi közlekedésen, mint amennyit a kormány célul kitűzött.
A Széll Kálmán terv bizonyos szándékaiban helyes volt, megtakarítási mértékében azonban fájdalmasan felültervezett, és mindehhez képest, egyelőre, valójában minimálisan végrehajtott. Mindazonáltal előzetes számításaink szerint a jövő évi tervezett költségvetési hiány még a bejelentett adóintézkedések mellett és a makropálya negatív kockázatainak figyelmen kívül hagyásával is csupán abban az esetben teljesíthető, ha a Széll Kálmán tervnek legalább a 75 százaléka, vagy azzal egyenértékű és tartós hatású megtakarítási intézkedések lépnek életbe. Pusztán ez a körülmény is kétségessé teszi az eddig megismert 2012-es költségvetési tervek tényleges megvalósíthatóságát.
Az új megszorító csomag
Ebben a nemzetközi és hazai gazdasági, illetve politikai környezetben érkezett meg a múlt pénteki bejelentés, amely alapján csak részlegesen lehet képet alkotni a kormány költségvetési szándékairól. Az biztos, hogy a tartalékok idei elszámolása és felélése után a kormány döntően adóemeléssel kívánja megteremteni az alacsonyabb növekedési pálya szabta feltételrendszerben a közel 1000 milliárd forintos hiány fedezetét.
Ahogyan már utaltunk rá, minden jel arra mutat, hogy a most bejelentett csomag nem is elegendő a 2012-es hiánycél teljesítéséhez, hiszen a „hatékonyságnövelés” önmagában nehezen eredményez százmilliárdokat. Ez inkább csak időnyerésnek tűnik, a költségvetési alkufolyamat később szakaszára tolva további fájó konfliktusokat. Sajnos, olyan sötét doboz ez a pénteki bejelentésben, amely a költségvetés-tervezési folyamatban később rendszerint fűnyírószerű „megtakarításokat” szokott tartalmazni. Másrészről ugyancsak előzetes számításaunk szerint a tervezett adóintézkedések egyenlegjavító hatása jó, ha az éves 300 milliárdot eléri, így erről az oldalról is kockázatok mutatkoznak a hiánypálya tarthatósága tekintetében.Viszont immáron kétségbevonhatatlan, hogy a második Orbán-kormány az elmúlt 30 év magyar kormányaira oly jellemző megszorítási ciklusba keveredett, amelyben könnyű és biztos bevételt jelentő forrásokhoz nyúl az állam, miközben az állami újraelosztás mértékét nem csökkenti, és inkább bevételi oldali, nem pedig vegyes, vagy kiadási jellegű költségvetési kiigazítást hajt végre.
Az adóemelés kormánya
Az Európában példa nélkülien magas általános ÁFA-kulcs bevezetése nem csak, hogy a kormányoldal korábbi ígéreteivel megy szembe, de evidens, hogy szociális szempontból igazságtalan, növekedési szempontból kockázatos és a feketegazdaság felszámolása érdekében vívott harc felől nézve pedig tragikus. Mivel a kormányzó erők beásták magukat a vagyon- és ingatlanadóval szemben, így a legegyszerűbb megoldást választva „biztosnak” gondolt forrásokhoz nyúlnak.
Közben pedig mindent elkövetnek az egymillió munkahely létrehozása ellen, hiszen ismételt járulékemeléssel teszik költségesebbé a munkaadók számára a foglalkoztatást, ezzel egyrészt rontva az organikus munkaerőpiaci kibontakozás esélyét, másrészt pedig újabb ösztönzőkkel szorítva sokakat a szürke foglalkoztatás irányába.
A legegyszerűbb, ami a legigazságtalanabb
2012-re hazánkban megvalósul a tisztán egykulcsos adórendszer, amelyben immáron mindenki valóban 16 százalékon fizet személyi jövedelemadót. Kivezetésre kerül minden adójóváírás, még hangsúlyosabbá válik a családi adókedvezmények rendszere és megszűnik a (fél)szuperbruttó. Fontos hangsúlyoznunk, hogy az egykulcsos adó ezen változata még a régió más, nálunk kedvezőbb gazdasági pályát bejáró országaiban is ismeretlen, hiszen a térség azon országai, amelyek korábban, növekedési időszakben kedvezőbb és indokolhatóbb időzítéssel döntöttek az egykulcsos adó bevezetése mellett, az alacsony jövedelműek számára egy adómentes értékhatárt egytől egyig fenntartottak.
2011 már az egykulcsos adó ezen szélsőséges változatának megvalósítása irányába tett első, nagyobb lépés éve volt. Több mint fél év után látható, hogy a kiemelten kedvezményezett felsőközéposztály nem fogyaszt többet, leginkább vagy hitelt törleszt, vagy megtakarít (részben külföldön). Így az új adórendszer fogyasztást élénkítő hatása elenyésző. Az idén nettó jövedelemcsökkenést elszenvedők jelentős részét a stagnáló gazdasági helyzetben a munkaadók nem tudták kompenzálni, így jövedelmi helyzetük annak nagyságával fordítottan arányosan romlott.
Ők azok, akik 2012-ben is vesztesei lesznek az új adórendszernek. A bruttó minimálbért 90 ezer forint fölé kell emelni ahhoz, hogy a minimálbéres nettó pozíciója ne romoljon érdemben, és ebben a jövedelemsávban a munkáltatókra erőltetett béremelés mértéke a 2010-es nominális bérekhez képest a 25 százalékot is meghaladhatja, ami viszont még mindig nem kompenzálná az inflációt, így érdemi reálbér csökkenést eredményezne. Az ezzel járó bérköltségnövekedés megtermelésének esélye ilyen bizonytalan világ- és nemzetgazdaság környezetben minimális. A gyermekek után járó adókedvezmény nélkül 140 ezer forintos nettó jövedelem alatt mindenki újra csak vesztese lesz a kiteljesedő adórendszernek. És érdemi nettó jöveledem-növekedést csak a jövedelmi skála magasabb, 300 ezer forint feletti szintjein fognak elkönyvelni a munkavállalók. Miközben egy idén családi adókedvezmény nélkül havi nettó 111 588 forintot kereső munkavállaló változatlan bérezési viszonyok között csak havi 104 800 forintit vihetne haza (6 788 forint veszteség), addig egy idén havi nettó 477 475 forintot kereső munkavállaló a kiteljesedő egykulcsos adó miatt havi nettó 502 375 forintot fog keresni. Számításaink szerint a foglalkoztatottak 54 százaléka pusztán a személyi jövedelemadó változások következtében még akkor is nomimális bércsökkenést szenved el, ha feltételezzük, hogy a költségvetési szférában 3 százalékkal, a versenyszférában pedig 5 százalékkal emelkednek a bruttó bérek, a reálbér csökkenést elszenvedők aránya pedig még a jelzett mértékű béremelések mellett is nyilvánvalóan magasabb lehet.Az adójóváírások rendszerének teljes eltörlése az átlag alatti jövedelemszinteken érezhető, és rövidtávon kompenzálhatatlan veszteséget jelent, miközben a gazdaság „belső motorjait” beindítani egyelőre nem készülő felső-középosztályi csoportok jövedelmi helyzete tovább javul ebben a megdöbbentően torz szerkezetben.
Teljes gázzal szemben a forgalommal az autópályán
2010 és főleg 2011 a nemzetgazdaságon belüli tartalékok feléléséről szólt és szól. Az állam egyre határozottabban jelenik meg árszabályozóként a piacon – ezzel rontva az érintett társaságok gazdasági helyzetét, profitabilitását. A részben devizatartalékokból történő, erőltetett és így nemzetgazdasági szinten valójában ellentmondásos hatású államadósság csökkentés tovább folyik. A magánnyugdíjpénztár-megtakarítások lassan eltűnnek, úgy, hogy közben szakpolitikai intézkedési terv például a konszolidálandó közösségi közlekedési vállalatok működésének átalakítására és fenntarthatóbbá tételére vonatkozóan nem látszik – így hiányuk újra fog termelődni.
Fenyeget annak az esélye, hogy a kapkodva és rosszul összerakott intézkedéscsomag eredményeképpen tovább lassul a magyar gazdaság, és a szürke-, illetve feketegazdaság újra növekedésnek indul. Az állandó végrehajtási bizonytalanságok, az idén újra elfogadhatatlanul magas strukturális hiány és a romló növekedési kilátások miatt még akkor is újabb, év közbeni kiigazítás fenyegetne 2012-ben, ha a mostani csomag lefedné a teljes jövő évi hiányt. De ennél rosszabb a helyzet.
Kormányozni nehéz, tényleg
Szemben a népszerű és téves legendákkal a mai magyar költségvetésben jelenleg valóban nehéz fenntartható kiigazításokat végrehajtani. Számos olyan terület van, ahol ugyan van hatékonysági tartalék, de politikai populizmus és osztogatási vágy nélkül is okkal lehet mondani, hogy a jelenlegi finanszírozási szint alatta van az optimálisnak. A 2008-2010-es – az akkori ellenzék által folyamatosan kárhoztatott – költségvetési kiigazítások számos területen annyira kifeszítették az államháztartást, amennyire ez egyszerű fiskális eszközökkel egyáltalán lehetséges volt. Sőt, néhol kicsit még azon is túl, hiszen a 2010 előtt elhalasztott beruházások racionális részét előbb-utóbb végre kell(ett) hajtani, és a belső eladósodást is konszolidálni kell idővel.
Lassan másfél éves tévút után a jelenlegi kormánynak is be kellene látnia, hogy változtatnia kell. Példátlan nagyságú politika legitimációja birtokában olyan döntéseket kellene hoznia, amelyek nem a tartalékok feléléséről szólnak, hanem az újraelosztás mértékének fenntartható csökkentéséről, az átalakítandó alrendszerek és közszolgáltatások reformjáról.
Ez azonban csak nagyon aprólékosan, jól megtervezve lehetséges – természetesen nem nélkülözve a paradigmaváltáshoz szükséges elszántságot és határozottságot. Ezzel szemben jelenleg csak egy megszorítási-kiigazítási ciklusba keveredett kormányt láthatunk, amely költségcsökkentési kényszer nyomása alatt áll, ahelyett, hogy átalakítaná a közszolgáltatásokat és magasabb hatékonyság mellett emelné azok színvonalát.
A fenntarthatatlan ellentmondások nyelve
Van abban valami szomorúan ironikus, hogy Matolcsy György aktuális rész-programját az „öszödi beszéd” nyilvánosságra kerülése ötödik évfordulójának előestéjén hirdette meg.
A jelenleg kormányzó erők azt tanították meg 2006 után minden magyar választópolgárnak, hogy a megszorítás rossz, és csak azért történik, mert a megszorító kormány direkt rosszat akar, illetve ellopja a rengeteg szabadon elkölthető forrást, holott tehetne mást is. 2010 óta ezek a leckék kiegészültek még azzal, hogy mindig minden rossz más miatt van; a bűnös vagy az előző kormány, vagy az euró-válság, vagy a bankok, vagy tőke, vagy bárki más.
Múlt péntek óta új szakasz kezdődött. A megkésve és kapkodóan összerakott, bevétel-centrikus 2012-es költségvetési kiigazítás már meghirdetése pillanatában is hiteltelen, és ezért ingatag lábakon áll. A fenntartható költségvetési kiigazítás nehéz, aprólékos és fájdalmas. A második Orbán-kormánynak lassan nincs hova hátrálnia ez elől.
