A múlt héten két blogbejegyzésben foglalkoztunk az új országgyűlési választási rendszer kialakításának egyes szempontjaival. Első írásunkban a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező állampolgárok választójogának kérdését vizsgáltuk, a másodikban pedig azokat a kulcspontokat, amelyekhez véleményünk szerint csak óvatosan szabad hozzányúlnia az új választási rendszert kialakító többségi akaratnak, ha meg kívánja őrizni a magyar demokráciát. A hétvégén nyilvánosságra került a kormányzó erő – korábbiaktól eltérő – javaslata az országgyűlési választások rendszerére vonatkozóan. Az alábbi bejegyzésünkben röviden ismertetjük a javasolt rendszer eddig megismert elemeit, elemezzük annak lehetséges hatását a magyar politikai- és pártrendszerre, végül pedig múlt pénteki írásunk tilalomfái figyelembevételével értékeljük a javaslatot. Korábban amellett érveltünk, hogy lehet listás-arányos, lehet egyéni választókerületi-többségi, avagy vegyes rendszerű egy választási rendszer, lehet bonyolult vagy egyszerű – a modellválasztás önmagában nem befolyásolja egy demokrácia minőségét. A kérdés az, hogy az esetleges változtatások elérnek-e egy olyan kritikus tömeget és minőséget, amelyek összességében rombolják egy demokrácia minőségét.
Az új javaslat
A szombaton bejelentett javaslat olyan vegyes választási rendszert képzel el, amelyben a választópolgárnak továbbra is két szavazata van: az egyikkel egyéni országgyűlési képviselőjelöltet választ, a másikkal pedig pártlistát. A választási rendszer reformjának ismertetésekor az az indok hangzott el, hogy az új rendszer „mindig stabil kormányzóképes többséget” eredményez. A jelöltállítás új rendszerében továbbra is megköveteli majd a törvény a jelöltállító szervezetek „megfelelő országos reprezentációját”. A pártlista immár nem megyei, illetve budapesti listát jelentene, hanem egy egységes országos listát. Az eddigi kompenzációs jellegű – vagyis az egyéni jelöltekre vagy a megyei listákra leadott, de mandátumot nem eredményező töredékszavazatokat összegyűjtő – országos lista megszűnne, ezzel pedig eltűnik a választási rendszer egészének kompenzációs eleme is. A választott országgyűlési képviselők számáról nem született döntés, mivel a kormányoldal nem ismertette koncepcióját sem a magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok, sem pedig a magyarországi nemzetiségek országgyűlési képviselete vonatkozásában, ezek viszont egyaránt befolyásolhatják a népképviseleti intézmény összetételét és nagyságát. Amit jelenleg tudni lehet, az az, hogy a nagyjából 200 képviselői mandátum körülbelül azonos mértékben oszlana szét az egyéni választókerületi és az országos listás mandátumok között. (A megyei listák eltörlése a lecsökkentett listás mandátumszámból következően racionális döntés.) Az egyéni választókerületek határainak meghatározására vonatkozóan célként jelölték ki, hogy csökkentsék a helyi választókorú népességek elmúlt két évtizedben kialakult, elfogadhatatlan egyenlőtlenségét. A jelöltállítás rendszerében modellváltás nem történik, az ajánlószelvények rendszere megmarad, amelyek gyűjtésére a jelenleg érvényes minimum 35 nap helyett 21 nap állna rendelkezésre. Az új, lecsökkentett számú egyéni választókerületekben a jelenlegi 750 helyett 1500 érvényes ajánlószelvény gyűjtésére volna szükség az jelöltállításhoz. Országos listája azoknak a szervezeteknek lehet, amelyek a választókerületek egynegyedében, de legalább kilenc megyében, illetve Budapesten egyéni jelöltet tudtak állítani. Ez nem jelent érdemi intézményi szigorítást. Az általános parlamenti választások egyfordulósak lennének, a részvételi küszöb 50 százalékos lenne, de az eddigi eredményességi küszöb (az egyéni választókerületben az első fordulóban legalább 50%+1 szavazatot kell megszerezni a győzelemhez) megszűnik. A listás mandátumszerzéshez továbbra is a szavazatok legalább 5 százalékát meg kell szerezni.A magyar politikai és pártrendszerre gyakorolt lehetséges hatások
Az 1990 óta használt magyar országgyűlési választási rendszer egy olyan, kompenzációs elemet is tartalmazó vegyes választási rendszer, amely eredményét tekintve többségi jegyeket mutat, tehát a mindenkori többséget (leginkább a második forduló jellegzetességei miatt) kormányzóképes helyzetbe hozta. Ugyanakkor az „elvesztett” szavazatok kompenzációs jellegű összesítése révén a második és a továbbiakban soron következő erőket megfelelő parlamenti reprezentációhoz juttatta. Csak emlékeztetőül, 2010-ben például a Jobbik 21, az MSZP 29, az LMP 11, míg a Fidesz csak 3 mandátumot szerzett az országos (kompenzációs) listáról. 2006-ban viszont a Fidesz szerzett 27, az SZDSZ 11, az MSZP pedig 17 mandátumot innen.
Az új választási rendszer pontos jellegének megállapítása az egyéni választókerületi határok kijelölése nélkül csak korlátozottan lehetséges. Az bizonyosan megállapítható, hogy átalakul a rendszerben az egyéni választókerületi és a (országos és területi) listás mandátumok aránya. Míg korábban 176 egyéni választókerület mellett összesen még 210 listás mandátum volt, amelyek belső eloszlása az ún. felcsúszó területi listás mandátumok miatt folyamatosan változott, de minimum 58 volt az országos listás mandátumok száma, és maximum 152 a területi listásoké. Az új rendszerben a közlések szerint „nagyjából egyenlő” lesz a kétféle mandátumszerzési lehetőség aránya, ami racionálisan a 90-110 közötti sávban lehetséges. Az egyéni választókerületi, tisztán többségi elven kiosztott képviselői mandátumok aránya mindenképpen növekszik a rendszer más lehetséges elemeihez képest, így az új szisztéma az elmúlt 20 évben használtnál erősebben többségi jelleggel bírhat. A kompenzációs (a töredékszavazatokat hasznosító) rendszerelem hiánya nyilvánvalóan csökkenti a második és minden kisebb politikai erő parlamenti reprezentációjának mértéket.Példaként számoljunk 110 egyéni választókerülettel és 90 listás mandátummal, egyben tekintsünk el a nemzeti kisebbségi és a határainkon túl élőket reprezentáló mandátumoktól. Ha egy párt – jelentős, de nem elsöprő győzelemmel – 45-35 százalékra veri meg a fő ellenfelét, akkor a 110 egyéni kerületből nagyjából 95 mandátumot (ez az egyéni mandátumok 86,3 százaléka) szerez meg. Emellett a 45 százalékos országos listás támogatottsággal (emlékeztetőül, 2010-ben a Fidesznek valamivel több mint 52 százaléka volt) további 40 listás helyet szerez. Mindez együttesen 135 mandátumot, vagyis kétharmadosnál is nagyobb parlamenti képviseletet eredményez a győztes számára. A szavazatokat tekintve csak 10 százalékponttal lemaradó második párt mindössze 15 egyéni és 32 listás mandátumhoz, összesen 47 képviselői helyhez jut. Ez azt jelenti, hogy ebben a rendszerben egy tíz százalékpontos szavazati előnnyel majdnem háromszoros mandátum-számot lehet megszerezni. A példánál maradva, egy 7 százalékos eredményt elkérő kis párt mindössze hat képviselőt küldhet az Országgyűlésbe, ami egy kétszáz fős parlamentnél 3,5 százalékos mandátumarányt jelent.
A magyar pártrendszer az 1990 utáni szerves pártfejlődés és – más okok mellett nem elhanyagolható mértékben – a választási rendszer jellegzetességeiből is fakadóan 2002-2006-ra domináns kétpártrendszerré vált, amelyben megmaradtak továbbra is kisebb parlamenti erők. 2010, a politikai baloldal összeomlása után a régi választási rendszerben alkotmányozó többséget eredményezett a jelenleg kormányzó erőknek, és biztosította új parlamenti pártok megjelenését is, amelyek rendelkeztek legalább részleges országos lefedettséggel. Az új választási rendszer többségi jellege a pártrendszer radikális átalakulása nélkül idővel a korábbiaknál is dominánsabb kétpártrendszerré alakíthatja a magyar politikai rendszert, népszerűen fogalmazva: a nagypártokat hozhatja helyzetbe. A pártrendszer koncentrációja egy ilyen választási rendszer esetében tovább fog folytatódni: mivel a kormányzati hatalom döntően az egyfordulós egyéni választókerületekben dől el, minden racionális politikai szereplő (legyen a nagy párt, középpárt vagy kis párt) a választások előtti koalíciókötésben lesz érdekelt, nehogy a másik kormánypárt vagy ellenzéki párt önálló jelöltjére leadott néhány százalék hiányozzon az egyéni mandátumok megszerzéséhez.
Az új terv és a magyar demokrácia
Korábbi bejegyzésünkben amellett érveltünk, hogy nem antidemokratikus, ha a jogalkotó hatást gyakorol egy ország pártszerkezetére, és azt sem elfogadhatatlan elvi alapon, ha országos lefedettségű, helyi képviseletet is igénylő jelenlétet követel meg a rendszer egy adott (új vagy régi) jelöltállító szervezettől. Olyan intézményes gát beépítését tartottuk csak demokrácia-rombolónak, amely vagy felülírja a választók többségének akaratát, vagy érdemben akadályozza új szervezetek megjelenését, illetve amely teljességgel figyelmen kívül hagyja a magyar politikai és pártrendszer aktuális status quo-ját, hiszen egy ilyen átalakítás – a verseny feltételeinek forradalom nélküli átírásával – jelentős mértékben tudja rombolni az egymással, legitim eszközökkel küzdő erők versenyének feltételeit.
A most megismert kormányoldali koncepcióról elmondható, hogy legitim szándék vezeti akkor, amikor a kormányzóképes többség kialakításának érdekében még többségibbé torzítja a magyar választási rendszer karakterisztikáját, ezzel hosszútávon pedig egy még dominánsabb kétpártrendszer kialakulása felé nyit utat. Egy demokratikus választási rendszer nem attól az, hogy arányos. A kompenzációs elem eltörlése elfogadható, így az annak aritmetikájára vonatkozó korábbi tilalomfánk érdektelenné vált.
A 2010-es parlamenti választások után egy nagy párt van a magyar politikai rendszerben, és minden más parlamenti erő inkább csak közepesnek, illetve kicsinek mondható. Ebből következően a 2010 után kialakult párszerkezeti status quo-nak és az új választási rendszernek az együttélése a bal-közép integrációjáig, illetve megerősödéséig kizárólag a jelenleg kormányzó erők számára kedvező. Ha akár választási együttműködés részeként, akár pedig szerves egyesülés részeként bekövetkezik a kormányoldal nem szélsőjobboldali ellenzékének és a parlamenten kívüli szervezett, demokratikus erőknek az összefogása, akkor az valóban elvezethet újra egy, a korábbinál is dominánsabb magyar kétpártrendszer felé. Mindez nyilvánvalóan az (újra)integráció nehéz, de kényszerű feladatát rója a demokratikus ellenzéki pártok nyakába, hiszen ennek elmaradása esetén a 2010-es szavazatarányánál relatíve alacsonyabb választói támogatottság esetén is lehetségessé válik, hogy egy párt kétharmadot szerezzen. Ha azonban idővel egységesebb politikai ellenzék alakul ki Magyarországon, és az választói támogatást is szerez, akkor könnyen kétharmados mandátumtöbbséggel lehet majd leváltani a jelenleg kormányzó erőket.
Az új egyéni választókerületi rendszer felosztásáról nem lehet még semmit tudni. Holott ez lesz az a paraméter, amely valójában eldönti, demokratikus avagy nem demokratikus az új országgyűlési választási rendszer. Az előzőekben kifejtett rendszerszintű politikai egységesülési kényszer csak akkor fogadható el, ha az új egyéni választókerületek kialakítása tisztességesen történik. Az elmúlt húsz év országon belüli migrációjából (egy korrekt választókerületi lehatárolást feltételezve) a budapesti és a rurális egyéni választókerületek számának csökkentése, illetve a nagyvárosi, illetve budapesti elővárosi egyéni választókerületek súlyának növelése következik. Ezen választókerületek, különösen a pest megyeiek, jellemzően volatilis, ingadozó területek voltak, hiszen például Pest megyében 2006 és 2010 között meghatározó politikai fordulat állt be az egyéni választókerületek szintjén. Az urbanizáltabb területek egyéni választókerületeinek relatív növekedése a többi választókerület rovására nem szükségszerűen rossz folyamat a jelenlegi ellenzéki erők számára, ha azonban úgy határozza meg az egyéni választókerületeket a kormányoldal, hogy szociológiai jellegzetességeit tekintve eltérő településcsoportokat kényszerít egybe, így alakítva ki számára politikailag kedvezőbb beosztást, akkor intézményesen gátolja a többségi elv szerint eldőlő egyéni választókerületek ingadozásának esélyét, ez pedig – különösen az új rendszerben betöltött szerepüket figyelembe véve – demokratikus szempontból elfogadhatatlan volna. A javaslat jelenlegi kidolgozottsági szintjén így az egyéni választókerületek méretére, a közelítőleg egyenlő lakosságszámra és a teljes, illetve szisztematikus gerrymandering elkerülésére vonatkozó tilalomfa ügyében nem tudunk véleményt alkotni. E három együtt azonban kulcskérdés lesz, lényegében eldönti a választási rendszer demokratikusságát.
A hétvégén előterjesztett javaslatok két általunk korábban meghatározott tilalomfát is kidöntenek a jelöltállítás rendszere területén. Ha az új rendszerben 176 helyett például csak 110 egyéni választókerület lesz, és közben 750 helyett 1500 ajánlószelvényt kell gyűjteni, akkor az egyértelműen relatív emelést jelent az ajánlószelvények számát illetően. A választókerületek számának csökkentéséből a cédulaszám arányos emelése esetén 1200 szelvény előírása jönne ki, ehhez képest az 1500 ajánlás egy 25 százalékos emelést jelent. A nagy pártoknak, illetve a középpártoknak ez nem fog gondot okozni, a tíz százalék alatti támogatottsággal rendelkező kis pártok azonban minden eddiginél nehezebben tudnak csak elindulni majd a választásokon. Azzal pedig, hogy a jelenlegi minimum 35 napról 21 napra, vagyis 40 százalékkal csökken a szelvénygyűjtéshez rendelkezésre álló idő, szinte kizárja a javaslat új pártok érdemi megjelenését.A kormányoldal koncepciója nem érinti az 5 százalékos küszöböt, így az ennek növelését helytelenítő tilalomfánk is érintetlen maradt. A választási eljárás újraszabályozása, így ezen belül a kampányeszközök és a kampányidő meghatározása ügyében ismeretlen a reform iránya, a fizetettmédia-hirdetések nyilvánosságkorlátozó tilalomfája így mindeddig szintén érintetlen maradt.
Múlthét pénteki írásunk egyik legfontosabb tilalomfája volt azon megoldás elkerülése, amely a kétharmados törvények magas számát kombinálta volna egy egyszerűen arányos választási rendszerrel, ezzel szinte mindörökre megakadályozva a sarkalatos törvények és az alkotmány megváltoztatását. A kormányoldal szerencsére nem lépett erre az útra, javaslata egyértelmű többségi felhatalmazást tud biztosítani a többségi erő számára. Éppen ezért ez az utóbbi – vészes kormányzóképtelenséget előállító – tilalomfa is érintetlen maradt.A fentebb kifejtettek alapján világos: a javaslat a jelenlegi kormányoldal pillanatnyi politikai érdekeiből indul ki; hátrányos helyzetbe hozza az esetleges új erőket, illetve a kisebb pártokat; továbbá jelenleg még tisztázatlanul hagy két a kulcskérdést, az egyéni választókerületek pontos határait, valamint a határainkon túl élő, itthon állandó lakhellyel nem rendelkező választópolgárok szavazati jogának ügyét. Az új választási rendszer-javaslat egyelőre nem antidemokratikus, de csak e két kérdésre adott megnyugtató válasz után lehet kimondani, hogy az is marad-e.
