Van-e kiválóság a működésképtelenség határán?

2013.01.16. | Polónyi István | 5 komment

 

Mint a sajtó írta, „hosszú távú finanszírozási rendeletet dolgozott ki az oktatási államtitkárság, amely Hoffmann Rózsa államtitkár szerint megnyugtató módon rendezné az intézmények fenntarthatóságát. De más forrásból is tudható, hogy a felsőoktatási kormányzat márciusig kormány-előterjesztést kell készítsen a „felsőoktatás finanszírozásának és gazdálkodásának egyes kérdéseiről” valamint „a nemzeti felsőoktatási kiválóságról” továbbá a hallgatói juttatásokról. Más oldalról az is köztudott, hogy erről az elmúlt évben részben más előterjesztésekhez kapcsolódóan, s részben önállóan is több sikertelen előterjesztése volt a tárcának. A kiemelt felsőoktatási intézmények többletfinanszírozását magyarázó kormányzati kijelentéseket vetette össze a költségvetés felsőoktatásra szánt forrásaival Polónyi István.

 

Az alapgondolatot a 2011. évi CCIV. a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény is tartalmazza, miszerint: „10. § (1) A Kormány nemzetstratégiai célok megvalósítása érdekében, rendeletében meghatározottak szerint, állami vagy egyházi fenntartású felsőoktatási intézményt kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősíthet. (2) A kiemelkedő színvonalú képzést nyújtó, a tudományos életben elismert egyetem, vagy egyetemi kar - a Kormány által meghatározott feltételekkel - „kutató” minősítést kaphat. (3) A több képzési területen képzést folytató, alkalmazott kutatási területen nemzetközileg elismert főiskola - a Kormány által meghatározott feltételekkel - „alkalmazott kutatások főiskolája” minősítést kaphat. (4) A miniszter megállapodás alapján az (1)-(3) bekezdésben meghatározott szervezetek, szervezeti egységek működését támogatásban részesítheti.”

 

A legutóbbi – sikertelen – előterjesztés lényege az volt, hogy a képzési támogatás (amelynek neve ösztöndíj-finanszírozás lenne), aránya a korábbi 50%-ról mintegy 55-60%-ra növekedett volna, továbbá a régi fenntartói normatív támogatás, - szintén új néven, de az előzővel azonos funkcióban - aránya 25%-ról 30%-ra emelkedett volna. S végül – de nem utolsó sorban, hiszen ez adta volna a kiválóság finanszírozást - a régi tudományos támogatás megszűnt volna, s helyette (a tudományos támogatás 25%-a helyett) 0-10%-os arányban kiválósági támogatás néven adtak volna pénzt az intézmények egy kisebb – de kiválóbb - részének. A kormány így részint a kiemelt, részint a kutató egyetemeknek nyújtott volna támogatást. Az, hogy mely mutatók alapján sorolódnak az intézmények ezekbe a kategóriákba, az az előterjesztések különböző változataiban mindig változott, de sajátos módon az, hogy mely intézmények tartoznak az egyes kategóriákba és melyek nem, az mindvégig változatlan volt. A kiválóság alapján az egész felsőoktatási támogatás 10%-át kitevő plusz juttatást nagyjából 6-7 intézmény kapta volna.

 

Érdemes megnézni, hogy vajon egy ilyen konstrukció – figyelemmel a felsőoktatás jelenlegi kondícióira – valóban megnyugtató módon rendezné-e az intézmények fenntarthatóságát, mint ahogy azt az államtitkár nyilatkozta.

 

Ha figyelmesen szemléljük a 2013. évi költségvetési törvényt, akkor azt láthatjuk, hogy az „Egyetemek, főiskolák” címen 123,55 milliárd forint támogatás szerepel, a fejezeti kezelésű előirányzatok között pedig a „Felsőoktatási feladatok támogatása” alcímen a nem állami felsőoktatási intézmények támogatására 9,25 milliárd forintot, a felsőoktatási speciális feladatokra 404 millió forintot, míg a „Kiválósági támogatások”-ra pedig 10 milliárd forintot különítettek el. Találunk még 300 millió forintot a Lakitelek Népfőiskola támogatására – tegyük hozzá, hogy a Lakitelek Népfőiskola kap további 1500 millió forintot rekonstrukcióra és fejlesztésre is, de ezt most nem számoljuk ide, mert csak a működési támogatásokat szeretnénk összegezni és ne ragadjunk le azon se, hogy mit keres Lakitelek a felsőoktatási intézmények között. Ezeken túlmenően egy másik költségvetési fejezetben persze ott van még a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 3,2 milliárd forintos támogatása. Összesen mindez 146,5 milliárd forintot tesz ki, amihez (az összehasonlíthatóság végett) még hozzá kell számolni a felsőoktatási PPP fejlesztések nyomán keletkezett szerződéses támogatási kötelezettséget, ami kb. 9,3 milliárd forint. Azaz, 2013-ban a felsőoktatás összes állami támogatása 155,8 milliárd forint lesz.

 

Végeredményben 2013-ban 1,1 milliárd forinttal adtak kevesebbet, mint amit korábban (júliusban) terveztek, és 26,4 milliárddal kevesebbet, mint a 2012-ben, s mintegy 50 milliárd forinttal kevesebbet, mint 2009-ben vagy 2010-ben. (Lásd 1. táblázat)

 

1.jpg 

 

Az adatokból jól látszik, hogy az intézményi támogatások szintje tavalyhoz képest mintegy negyedével-ötödével esett vissza (a korábbi éveknek pedig kétharmadára). Ezzel a radikális csökkenéssel az intézmények a múlt év végén, elemi költségvetésüket megkapva szembesültek. Nincs tehát min csodálkozni, amikor a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora azt nyilatkozza, hogy "A fenntartó biztató kijelentéseket tesz, például hogy mindenkit fel lehet venni, megszűntek a keretszámok, de a villanyszámlát, a tanárokat nem fogjuk tudni kifizetni". Az intézmény állami támogatása „2008-ban 865 millió forint volt, 2010-ben ez az összeg már csak 807 millió forintot tett ki, 2013-ban pedig 451 millió forint lesz”.

  

Ha egy pillantást vetünk a költségvetési törvényben tervezett személyi juttatás kiadásra, akkor jól érzékelhető a bérek támogatással való finanszírozottságának radikális romlása. (Lásd 2. táblázat) (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében ugyanez a mutató – valamiért – lényegesen jobb: 97%)

 

2.jpg

 

A hallgatói megmozdulások, és a nyomukban megváltoztatott felvételi keretszám-rendelet után nyilvánvalóan tarthatatlan – de már elfogadott – költségvetés kiegészítéséről azután több nyilatkozat elhangzott. „A felsőoktatás a 2012. évi költségvetési támogatási szinthez képest összesen 24 milliárd forint többletforrást kap 2013-ban” – nyilatkozta Banai Gábor a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, majd így folytatta: „A többletkiadás - legalább részben - a költségvetés már meglévő előirányzatainak felsőoktatási célú felhasználásával (átcsoportosításával) biztosítható.” Balog miniszter pedig azt mondta, hogy: „A felsőoktatásban jövőre 24 milliárd forintot fordítanak a részben magánforrásokból épített beruházások kiváltására, 27 milliárdot pedig az egyetemek, főiskolák adósságátvállalására, valamint az uniós projektek önrészének állami átvállalására”.

 

Ezekkel a kijelentésekkel az a baj, hogy meglehetősen homályosak és ellentmondóak. Mindkettő mintha a ppp-támogatásra tervezett pénzről beszélne – ez viszont eddig is benne volt a költségvetésben, és semmilyen többletet nem jelent. Az adósságátvállalás pedig legfeljebb néhány százmillió forint működési költségmegtakarítást jelent. Egyik kijelentés sem látszik azon segíteni, hogy nincs kellő fedezet pl. a bérekre. Ha ezek után visszatérünk a Hoffmann államtitkár asszony által mondottakra, miszerint a finanszírozásról készülő rendelet megnyugtató módon rendezi majd az intézmények fenntarthatóságát, - kissé elbizonytalanodunk. Könnyen belátható, hogy egy mégoly csodálatos finanszírozás sem lenne képes a fenntarthatóságot biztosítani, ha az általa elosztott támogatás nem elegendő a rendszer működtetéséhez.

 

A nemzeti kiválóság rendszerének legújabb elképzelése lényegében a „Kiválósági támogatások” (már említett 10 milliárd forintos) előirányzatának felét kiemelt felsőoktatási intézmények többlettámogatására, kicsit több mint kétötödét pedig a kutatóegyetemek többlettámogatására fordítaná. A többit a kutató karok, az alkalmazott tudományok főiskolái kapnák. Emellett uniós támogatásból a kiváló hallgatók és a kiemelkedő oktatók, kutatók kapnának ösztöndíjat évi 1,5-2,5 milliárd forint össztámogatással. De vajon csakugyan meg lehet a hazai felsőoktatás kiválóságát teremteni évi 12 milliárd forintból, ami ráadásul nem többletforrás, hanem a radikálisan lecsökkentett felsőoktatási intézményi támogatásból még további levonással megteremtett forrás? És ezzel létrejöhet bármilyen fenntarthatóság a felsőoktatásban?

Címkék: felsőoktatás kiemelt egyetemek

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr615020615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"És ezzel létrejöhet bármilyen fenntarthatóság a felsőoktatásban?"

Unortodoxiában mindent lehet, csak becsukod a szemed, erősen koncentrálsz és az asztráltested legbenső zugából előtörő energiák létre fogják hozni!
Nagy köszönet ezért a cikkért.
Eközben Bajna fórumának megzavarására készülnek Debrecenben. Engedi Kósa?
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3713_bajnai_forumanak_megzavarasara_keszulnek
Hiánypótló írás. A forró vízbe dobott béka kiugrik, a lassan felforralt vízben csendben megfő. Erre lenne jó a nemzeti kiválóság rendszere.
Tönkreteszi az országot az, aki az oktatáson akar spórolni. Bármi mást beáldozhatunk, de ezt nem. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem szabad hozzányúlni, én azonosulni tudok azokkal a kritikákkal, hogy nem feltétlenül kell nekünk évi több ezer andragógia szakos titkárnőt képeznünk az adófizetők pénzén, de ez akkor sem jelenthet forráskivonást.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása