Egy rövid nyugalmas időszak után a hét elején úgy tűnt ismét akuttá válik az eurózóna válsága és Paul Krugman, Nobel díjas közgazdász szavaival élve, Spanyolország lesz a válság új epicentruma. A spanyol kormánynak hétfőn mintegy 3 milliárd euró értékű államkötvényt kellett értékesítenie, viszont a múlt hét második felére a tíz éves spanyol államkötvények másodpiaci referenciahozama az elemzők által kritikusnak és a fenntarthatósági határnak mondott 6 százalék fölé, 6,19 százalékig kúszott a korábbi 5,65 százalékról. A piac azért is ideges volt, mert mindez annak ellenére történt, hogy a tavaly novemberben jelentős többséggel megválasztott Mariano Rajoy által vezetett jobboldali kormány példásan elkezdte végrehajtani az EU és a nemzetközi hitelezők által kívánatosnak tartott költségcsökkentő és bevételnövelő intézkedéseket. Az EU-val egyeztetett, a tavalyi 8,5 százalékos költségvetési hiányt két év alatt 5,5 százalék ponttal csökkentő költségvetési kiigazító program szerint a kormány idén mintegy 32 milliárd eurós megtakarítást kíván elérni. Kedden, a kötvényaukció után aztán a kedélyek átmenetileg megnyugodtak, mert amellett, hogy túljegyzéssel keltek el a kötvények, a hozamszint végül 6 százalék alatt, 5,89 százalékon rögzült. Tegnap újabb, sikeres, két különböző lejáratú kötvénykibocsátásra került sor, 2,5 milliárd euró értékben.

 

Számtalan helyen leírták már, hogy Spanyolország problematikája teljesen eltérő Görögországétól. A gazdaság fundamentumai a válság kitörése előtt rendben voltak: 40 százalék körüli GDP arányos államadósság, szufficites költségvetés, növekvő GDP. Valójában a jórészt német bankok által finanszírozott, a világgazdasági válság hatására kipukkant ingatlanbuborék rántotta magával a gazdaságot. Ez hozta abba a helyzetbe az ibériai országot, hogy most az államadóssága 80 százalék-, a hiány bőven az EU által megkívánt 3 százalék fölött van, a fiatalkorú munkanélküliség 50 százalék körüli és a CMA Data Vision felmérése szerint a világ – a kilencedik Magyarország után - tízedik legkockázatosabb adósa. A gazdaság továbbra sem tudott kikerülni a recesszióból, idén másfél százalék körüli gazdasági visszaeséssel lehet számolni.

 

 

A Financial Times vezető publicistája, Wolfgang Münchau szerint a piacok igazából nem attól tartanak, hogy a spanyolok nem tudják teljesíteni a deficitcélt, hanem attól, hogy annak teljesítése után, a megszorítások hatására a gazdaság romokban fog heverni és végül Spanyolország kénytelen lesz elhagyni az euró zónát vagy az európai mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) segítségét kérni. Szerinte a spanyol probléma megoldását a bankok rendbetételével kellene kezdeni. Erre azonban a magánszektor nem hajlandó, a kormány meg nem képes. Ezért lenne szükség az EU segítségére a bankok feltőkésítésében. 

 

Ezen a véleményen van Guntram Wolff a Bruegel Intézet közgazdásza is, aki azonban Münchauval ellentétben az euróövezet pénzügyi stabilitását szolgáló alap (EFSF) és az ESM bevonását üdvözítőnek találná, mivel az bankok általuk is támogatott „kitisztítását” szerinte pozitívan fogadnák a piacok, ez pedig elősegítené a hitelezés és ezzel együtt a gazdaság beindítását. Ezt támasztja alá az, a spanyol nemzeti bank által szerdán publikált adatsor, mely szerint februárban tizennyolc éves csúcsot döntött a nem fizető hitelek aránya. Akkorra már az egymást követő tizenegyedik hónapban nőtt az arány, 8,15 százalékra az összes hitelen belül a januári 7,91 százalékot követően. A három hónapnál hosszabb ideje nem törlesztett hitelek értéke meghaladta a 143,8 milliárd eurót, ami 3,79 milliárd euróval több az előző havinál. A behajthatatlan követelések aránya a 2008-as válság kirobbanása előtt csupán egy százalék körül alakult Spanyolországban. 

 

Amerikai közgazdászok régóta kritika tárgyává teszik az európai válságkezelés módját, a leginkább a németeknek tulajdonított hitet megszorítási politikák mindenhatóságában. Korábbi írásaimban már többször idéztem Joseph Stiglitz Nobel díjas közgazdász kritikai észrevételeit a megszorításokkal kapcsolatban. Stiglitz már tavaly nyáron arról beszélt egy konferencián, hogy ha az EU nem nyújt segítséget a bajba került országoknak, akkor az európai közös valuta biztos nem fog megmaradni. Az államadósság-válság kapcsán már ekkor is kijelentette, hogy ha nem sikerül kidolgozni az egész Európára érvényes, új növekedési stratégiát, a most alkalmazott megszorítási politika biztos nem fogja meghozni a kívánt eredményt, hiszen – mint ahogy azt már számos korábbi cikkében kifejtette – az csökkenti az adóbevételeket, ami költségvetési hiányhoz vezet.

 

Soros György a koppenhágai közgazdasági egyetemen beszélt arról, hogy az adósság és a deficit csökkentésének ütemezését látja a legnagyobb problémának az euró zóna válságával kapcsolatban. Véleménye szerint a válság megoldását és a bizalom helyreállítását célul kitűző fiskális paktum nem fog megoldást hozni, mivel olyan időszakban várja el a megszorításokat amikor amúgy is elégtelen kereslet van a piacokon. Ha Európa nem ezen az úton fog járni a következő tíz év egy elvesztegetett évtized lesz számára és végleg le fog szakadni versenytársaitól.

 

Az írásom elején már említett Krugman egyenesen Európa gazdasági öngyilkosságát adta legújabb elemzése címének. Krugman számos cikkben vezette már le, hogy véleménye szerint miért is önsorsrontó a megszorítások politikája recesszió idején. Spanyolország azonban már nem recesszióban, hanem mély válságban van. Szerinte az egyetlen megoldás – más periféria országokhoz hasonlóan – az eurózóna elhagyása és a nemzeti valuta bevezetése lenne. Ha nem ez történne, akkor viszont az eurózónának expanzív monetáris politikát kellene folytatnia, az Európai Központi Banknak ki kellene nyilvánítania, hogy elfogadja a magasabb inflációt és az EU-nak engednie kellene az expanzívabb költségvetési politikákat is. Ez persze nem hozna egyből üdvözülést, főleg a periféria országok számára, de legalább reményt adhatna, hogy már csak pár nehéz év van hátra. 

 

 

A megszorítások hatását, pontosabban gazdasági értelemben vett hatékonytalanságát mutatta be Luis Garicano az El País című spanyol napilapban. Számításai szerint a költségvetési hiány 8,5 százalékról 5,3 százalékra történő csökkenését nem fogja elérni az ennek érdekében tervezett 32 milliárdos takarékossági program. A 3,2 százalék pontos csökkenéshez 53-64 milliárd eurónyi megszorítás lenne szükséges, azaz a tervezett majd kétszerese. Ez azonban fizikailag képtelenség, mert vagy nem tudja Spanyolország teljesíteni a tervet, vagy szociális és politikai robbanás elé néz az ország. 

 

A keddi és a csütörtöki sikeres kötvény aukciók után akár úgy is tűnhet, hogy feleslegesek voltak a hétfői aggodalmak. Ennek ellenére a helyzet továbbra is igen bizonytalan, mind Spanyolországban, mind Európában. Kérdéses, hogy a jobboldali kormány eltökéltsége meddig fog kitartani a reformok és a hitelezők által megkívánt megszorítások végigvitelében, hiszen eközben a népszerűsége rohamosan csökken. Kérdéses továbbá az is, hogy a francia elnökválasztások után hogyan fog megváltozni, ha egyáltalán megváltozik a nagy eurózóna tagállamok válságkezeléssel kapcsolatos politikája. Egy dologban azonban biztosak lehetünk: a válságnak még közel sincs vége. Megszakításokkal ugyan, de időről időre, a hétfői naphoz hasonlóan vissza fog köszönni és Olaszország, Spanyolország példáját látva, most már biztos, hogy a nagyobb országok sincsenek biztonságban.