Nyilvánosságra kerültek a felsőoktatásban 2012-ben felvehető államilag támogatott hallgatói létszámkeretek. A fő keretszámok nem okoztak meglepetést, hiszen a felsőoktatási törvénykoncepció mellékleteként már régen kiszivárgott, hogy a Széll Kálmán terv nyomán a felsőoktatásból kivonásra kerülő állami támogatás következményeként csökkenteni kell az államilag finanszírozott hallgatólétszámot, 2012-ben 40 ezer főre, 2013-ben 35 ezer főre, 2014-ben pedig 30 ezer főre. A kormányzó erőknek most szembesülniük kell azzal a társadalmi felháborodással, melyet a szakértők már előre jeleztek. Lázár János tegnapi nyilatkozata azt jelzi, hogy a hatalom birtokosainak eszmélése lassan elkezdődött.
Az tehát nem hozott meglepetést, hogy 2012-ben a kormány nagyjából ennek megfelelően lépett, amikor az államilag finanszírozott (alapképzési) létszámot a korábbi kicsit kevesebb, mint 53,5 ezer főről mintegy 35 ezer főre plusz 15 ezer rész- azaz féltámogatottra (tehát egyenértékű hallgatólétszámban számítva 42,5 ezer főre, azaz 20%-kal) csökkentette.
1. táblázat Az alapképzés, egységes, osztatlan képzés és felsőfokú szakképzés államilag támogatott keretszáma az előző évi arányában(%)
| 2012/2011 |
a) a felsőfokú szakképzésre felvehető hallgatók létszáma | 35% |
b) alapképzésre felvehető hallgatók létszáma képzési területenként |
|
· művészet | 130% |
· műszaki | 120% |
· természettudomány | 107% |
· informatika | 106% |
· orvos- és egészségtudomány | 92% |
· sporttudomány | 90% |
· művészetközvetítés | 90% |
· pedagógusképzés | 80% |
· agrár | 73% |
· bölcsészettudomány | 66% |
· társadalomtudomány | 48% |
· igazságügyi, igazgatásszervező, munkaügyi szakok | 40% |
· gazdaságtudományok | 5% |
c) egységes, osztatlan képzésre felvehető hallgatók |
|
· orvos- és egészségtudomány | 120% |
· agrár | 100% |
· műszaki | 100% |
· művészet | 89% |
· jogász szak | 13% |
| |
A megütközést a jogi és a gazdaságtudományi szakirányok rendkívül radikális (az előző évihez képest a jogi 87%-kal, a gazdasági 95 %-kal történő) lecsökkentése okozta, - bár tegyük hozzá, hogy erről is voltak már a múlt évben kiszivárgó, fel-felbukkanó, majd cáfolt hírek. És arról is szóltak pletykák és kiszivárogtatások, hogy az államtitkári értekezleten elfogadott anyagban még lényegesen mérsékeltebb (40%-ra illetve 55%-ra történő) csökkenésről volt szó, de a Kormány erős embere, és/vagy maga a vezetője újragondolta a számokat.
Bárhogyan is történt, a nyilvánosságra hozott számok által tükrözött oktatáspolitikára jól illik – a gazdaságpolitikában már elfogadott – „unortodox” jelző, (amit ennek híján a jogi és a gazdasági szakemberek kollektív megbüntetését célzó aktuálpolitikai indíttatású rögtönzésnek lehetne nevezni).
A kormányzati magyarázatok a munkaerőpiac igényeire hivatkoznak. Már a Széll Kálmán terv is erről írt. „Az egyetemek, főiskolák tömegével és drágán juttatnak olyan diplomákhoz fiatalokat, amelyek nem segítik bekapcsolódásukat a munka világába. Megfelelő kormányzati döntések hiányában a képzés szerkezete rossz, a reáltudományok és a műszaki ismeretek pedig arányaiban túl alacsony szinten szerepelnek a felsőoktatás programjaiban.” És Giró-Szász András kormányszóvivő is hasonlókat mondott: „a Kormány célja a felsőoktatás minőségi átalakítása, a képzések hozzáigazítása a mindenkori munkaerő-piaci és nemzetgazdasági igényekhez.”
Ezekkel a magyarázatokkal azonban több probléma is van. Először is Magyarországon nincsenek hosszú távú munkaerő-piaci prognózisok, így azután ezek a keretszámok ebből a szempontból a puszta találgatás kategóriájába tartoznak. Másodszor a munkaerőpiac visszajelzései egyáltalán nem igazolják sem a Széll tervből idézetteket, sem a keretszám-alakítás által sugallt, illetve ahhoz különböző kormányzati potentátok által hozzáfűzött állításokat. A diplomás pályakövetés kereseti és foglalkoztatási adatai ugyanis erősen megkérdőjelezik a keretszám-alakítás ideológiai alapjait. Ezek azt bizonyítják, hogy az informatikai, gazdaságtudományi és jogi végzettségű pályakezdő diplomások keresnek a legjobban (ebben a sorrendben, lásd 1. ábra), bár kereseti előnyük némileg csökken (legjobban az informatikusoké). Ez a tény aligha alapozza tehát meg azt az államilag támogatott felvételi keretszám-alakítást, amely a gazdasági és jogi keretszámot 90%-kal visszaveszi, az informatikait pedig (egyenértékű hallgatólétszámban számítva, tehát a részösztöndíjas létszámot felezve) 6%-kal növeli. De ugyanez a következtetés fogalmazható meg a pályakezdő diplomások foglalkoztatott aránya, valamint a végzést követő elhelyezkedési idő alapján is. Más oldalról az is egyértelműen látszik, hogy sem a kereseti, sem a foglalkoztatottsági, sem az elhelyezkedési idő adatok nem igazolják a természettudományos végzettségűek kiemelt kezelését (az államilag finanszírozott keretszám egyenértékű hallgatólétszámban számított 6%-os növelését).
1. ábra Pályakezdő diplomás átlagkeresetek képzési területenként az átlagos pályakezdő diplomás keresetek arányában (%)
Forrás: Garai et al. (2010): 61. oldal
Hasonló eredményre jutunk, ha a különböző diplomás foglalkozási csoportok átlagkeresetének alakulását vizsgáljuk az elmúlt évtizedben. Egyértelműen látszik, hogy a különböző informatikai, gazdasági és jogi foglalkozási csoportokkal egyedül a vegyészek keresete tart lépést, a fizikusok, de különösen a biológusok jelentősen leszakadnak azoktól. Ebből az is következik, hogy irreális általában a természettudományos szakirányt preferálni, az ugyanis egy igen sokszínű világ, ahol is igen differenciált kereslet-kínálati viszonyok uralkodnak az egyes szakmák esetében.
Ha a felsőoktatás bemeneti oldali kereslet szempontjából nézzük a döntést, az még inkább megdöbbentő. A 2001-2010 közötti időszakban az államilag finanszírozott helyre jelentkező fiatalok 23-24%-a jelentkezett gazdaságtudományi, és 8-9%-a jogi képzésre. Tehát a kormány keretszám döntése az (államilag finanszírozott helyre) jelentkezők nagyjából egyharmadát, mintegy 30-35 ezer fiatalt oly módon érint, hogy miközben korábban nagyjából minden harmadikat felvették, most minden századikat vennék fel, ha ugyanannyian jelentkeznének e két szakirány államilag finanszírozott helyeire. Tegyük hozzá, hogy a bölcsészettudományi, és különösen a társadalomtudományi és az igazságügyi, igazgatásszervező, munkaügyi szakok esetében is viszonylag jelentős a csökkenés.
Ezeknél a szakoknál az önköltség fizetése jelentősen csökkenteni fogja a jelentkezők számát. Jelenleg a gazdaságtudományi szakokon a nappali tagozatos alapképzésen tanulók mintegy harmada költségtérítéses hallgató, (ebben benne vannak a nem állami intézmények hallgatói is), a nappali tagozatos (régi) egyetemi ill. az osztatlan jogászképzés esetében kicsit magasabb (38%) a költségtérítéses arány. Ez azt jelenti, hogy ha nem változik a fizetési hajlandóság, akkor a hallgatólétszám a jelenlegi 40%-ára esik vissza, s három-négy év múlva az ilyen szakirányú diplomás kibocsátás is nagyjából hasonló mértékűre csökken. A jogászképzés esetében is a hallgatólétszám megfeleződésével lehet számolni, s öt-hat év múlva a (nappali tagozaton) végzős jogászok számának felére esésével.
Fontos megjegyezni, hogy önmagában a tandíj a közgazdászok nagy részének véleménye szerint rendkívül hasznos és fontos eleme a felsőoktatásnak. Hozzájárul többek között az egészséges, a gazdaság és az egyének keresletének megfelelő képzési kínálat kialakulásához, a minőség érvényre jutásához, és segíti a közösségi források kímélését. Ez esetben azonban azon túl, hogy – korábbi ellenzéki szerepében hangoztatott propagandája ellenére - vezetett be a FIDESZ-KDNP kormány egy térítési rendszert, az a probléma, hogy ez a szisztéma rendkívül torz. Torzabb mint a korábbi költségtérítéses és államilag finanszírozott hallgatókat ismerő két pólusú finanszírozási módszer. Most az államilag finanszírozott hallgatók mellett lesznek önköltséget fizető hallgatók, és félönköltséget, azaz költségtérítést fizető hallgatók is. Fennáll a korábbi rendszer igazságtalansága, azaz vannak hallgatók, akik semmit sem fizetnek és sok támogatást kapnak, s vannak akik mindent fizetnek és semmilyen támogatást nem kapnak, s most már lesznek olyanok is, akik csak feleannyit fizetnek és kapnak valamicskét.
Az új hallgatói hitel nem változtat ezen a torz helyzeten, sőt. Az új diákhitel – amelyik lényegében korlátlan, de csak a képzés térítésének fizetésére használható kölcsönt ad – közvetlenül az intézménynek folyósítja a pénzt, így a hallgató pénzérzete hiányzik, s a drágább szakok és intézmények esetében nagyon jelentős eladósodásba verheti magát. De a hitelrendszer finanszírozása – amely igen alacsony garantált kamata, és nem jelentéktelen tőkeigénye miatt - a (következő) kormánynak is jelentős gondot jelent majd.
Az mindenesetre egyértelmű, hogy a keretszám ilyetén alakítása alapvetően a magasabb társadalmi státuszúaknak, a gazdaságilag jobb helyzetűeknek kisebb gondot okoz, s számukra a hitelfelvétel is kisebb kockázatot jelent.
A jogi és gazdasági szakok kibocsátásának várható csökkenése a munkaerőpiacon alighanem azzal a következménnyel jár, hogy az ezen szakon végzettek kereseti helyzete még tovább javul, s az eddigi kedvező helyzetük még kedvezőbb lesz. Az egész gazdaság szempontjából ugyanakkor ez a döntés inkább kedvezőtlen hatást eredményezhet, hiszen éppen azoknak a diplomásoknak a kibocsátása csökken, akik leginkább tisztában voltak a gazdaság és a társadalom működésének sajátosságaival, törvényszerűségeivel, továbbá a vállalkozások szabályaival, s leginkább rendelkeztek vállalkozási képességekkel.
A keretszám-döntés következménye a priorizált szakokra is ellentmondásos lesz. Egyik következménye a kényszer-helyettesítés növekedése. A felsőoktatásba jelentkezők jelentős arányban fognak a nagyobb államilag finanszírozott létszámmal rendelkező szakok felé fordulni, akkor is, ha érdeklődésüknek az kevésbé felel meg. (Ez a rendszerváltás előtti időszak továbbtanulási helyzetét idézi néhány vonatkozásban.) A következmény a nagyobb lemorzsolódás és végzés utáni pályaelhagyás lehet. A másik következmény, hogy egyes szakok a megemelkedett keretszámukat nem tudják betölteni, vagy csak alacsonyan motivált, az adott szak szempontjából hiányos alapképzettséggel rendelkező jelentkezőkkel tudják feltölteni. A következmény a minőség romlása.
A keretszám-döntés igen jelentős hatást fog a felsőoktatási intézményhálózatra is gyakorolni. A jogi képzés esetében, ahol a keretszám felét az ELTE másik felét a Pázmány kapta, lényegében a vidéki jogászképzés megrendülése lesz a következmény. Ez az elosztás jól mutatja egyébként a keretszám-döntés önkényes és koncepciótlan jellegét. Az ELTE részesedését minőségi okokkal magyarázzák, azonban ennek a szempontnak a kizárólagos érvényesítése nem veszi figyelembe azt, hogy az ELTE-re eleve a felső-középosztály fiataljai jelentkeznek, s a gazdaságilag kevésbé tehetősek pedig a vidéki jogi karokkal érik be. Ez utóbbiak államilag támogatott képzés hiányában ugyanakkor drágák, elérhetetlenek lesznek számukra, ami a vidéki jogi karok hallgatólétszámának radikális csökkenését hozhatja. A Pázmány – miután minőséggel aligha indokolható - nyilvánvalóan a Szentszékkel kötött megállapodás miatt kap államilag finanszírozott keretszámot, de a részesedés arányát ez semmiképpen nem indokolja. Ennek nyilvánvaló indoka a klerikális-nacionalista kormányzat értékelfogultsága. De majdnem ilyen visszás a gazdaságtudományi szakirány keretszámainak elosztása. A 250-es keretszámból 75 (30%) a Corvinus Egyetemnek, 75 a Budapesti Gazdasági Főiskolának, 30 (12%) a Műegyetemnek jutott. A fennmaradó 70-ből 15-öt kapott az ELTE, 10-10-et a Debreceni, a Pannon, a Pécsi, a Szent István és a Pázmány Egyetemek, 5-öt pedig a Széchenyi István Egyetem. A BGF-en kívül egyetlen főiskola sem kapott államilag finanszírozott keretszámot, ami várhatóan radikális hatással lesz mind az állami, mind a magán főiskola hálózatra. Ugyanis a magán főiskolák nagy részében (ez alól kivétel a Nemzetközi Üzleti Főiskola egyedül) folyó nappali tagozatos gazdálkodástudományi képzés hallgatóinak nem kis része (20-50%-a esetenként 70%-a) államilag finanszírozott. De megrendíti az állami főiskolák jelentős részét is, hiszen pl. a BGF a látszólag jelentős (75 fős!?) részesedése ellenére igen nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen korábban 2,5-3 ezres nappali tagozatos elsős létszámának 80%-a államilag finanszírozott volt, vagy a Szolnoki Főiskola, amelynek 2008-as 350 fős, az egri Eszterházy Főiskola 150 fős, a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola 180 fős, a Nyíregyházi Főiskola 120 fős elsőéves nappali tagozatos gazdaságtudományi szakosából mintegy 60-70% volt államilag finanszírozott.
De legalább ilyen meghökkentő, ha megvizsgáljuk az alapképzési keretszámok intézményi eloszlását és azoknak a korábbi (alapképzésben résztvevő) elsőévesekhez viszonyított arányát. Három kiemelten preferált állami intézményt találunk (a művészeti intézményeket nem vettük figyelembe), - ahol az államilag finanszírozott (egyenértékű) keretszámnak a 2009-es elsőévesekre vetített aránya több mint 100% - a Semmelweis Egyetemet, az Óbudai Egyetemet (ennél a kettőnél 130% körül van) és a Budapesti Műszaki Egyetemet (ahol kicsit több mint 100%). Az ELTE és a Pécsi Tudományegyetem (83%-kal) csak ezek után következik, majd a Miskolci Egyetem (80%), a Szegedi Tudományegyetem (77%), a Debreceni és a Nyugat-Magyarországi (75-75%) jön. A sor legvégén a Szolnoki Főiskola (12%) és Budapesti Gazdasági Főiskola (8%) áll. A nyilvános értékelés hiánya, s az önkényes megítélés dominanciája egyértelmű. A kormányzati keretszám-döntés jól bizonyítja azt, amit már a törvénykoncepció kapcsán több szakértő megfogalmazott. Nevezetesen azt, hogy az intézményi keretszámok intézmények közötti elosztása nem képes a méltányosság és a hatékonyság együttes érvényesítésére. A korábbi felvételi rendszer, amely a hallgatók választása és felvételi pontszáma alapján allokálta az államilag finanszírozott létszámot képes volt a jobb minőségű intézményeket előnyhöz juttatni a gyengébbekhez képest. A jelenlegi rendszer a kormányzati vélelmek, elfogultságok és protekcionizmus alapján elosztott keretszámai semmilyen minőséget nem képesek érvényre juttatni.
A keretszám-döntés nyomán tehát megkezdődik a hazai felsőoktatási szféra és persze a képzési szerkezetének egy radikális átalakulása, amely hosszútávon a gazdaság fejlődésére is vissza fog hatni, mégpedig nyilvánvalóan kedvezőtlenül.
De ezek a folyamatok visszahatnak a felsőoktatásba törekvőkre és a diplomásokra is. Külföldre kényszerítik – mondhatni elüldözik – a felsőoktatásba törekvőket és a diplomásokat is. Nyilvánvalóan egyre többen fognak majd külföldön továbbtanulni. Már eddig is egyértelmű törekvés volt, hogy a társadalmi, gazdasági elit külföldi felsőoktatási intézménybe járatta gyermekeit. Ez a folyamat ki fog terjedni. A középosztály egyre jelentősebb része igyekszik majd ezt tenni. Erre ösztönöznek a magas költségtérítési összegek, amelyek immár versenyképessé teszik a külföldi tanulást olyan – akár magasabb megélhetési költségű - országokban, ahol nincs tandíj. De erre ösztönöz az un. hallgatói szerződés is, amely a képzési idő kétszeresének idejéig hazai munkavállalásra kötelez. (Ráadásul ez a végzetteket arra ösztönzi, hogy véglegesen emigráljanak.) És persze sokan, alapvetően a gazdaságilag szerényebb körülmények között élők, a középosztály alsó rétegei természetesen kiszorulnak a felsőoktatásból – mert ők nem tudják a magas költségtérítést vállalni, s a hiteltől is félnek, hiszen kapcsolati tőkéjük, társadalmi hálójuk nem nyújt biztosítékot arra, hogy végzés után olyan állást reméljenek, amely a hiteltörlesztés mellett kellő életesélyt, életszínvonalat biztosít számukra.
Végül is megállapítható, hogy a végiggondolatlan forráskivonás, az elkapkodott törvénykezés és jogszabályalkotás, s a koncepciótlan kormányzat a hazai felsőoktatást egy zűrzavaros, az eddigi értékeket és eredményeket szétziláló, mind az egyéni, mind a gazdasági keresletnek ellentmondó pályára juttatja.
A felsőoktatási szférában most nagy a csend, mindenki megdöbbenve áll a döntések előtt. De látszik, hogy lassan kezdenek kialakulni – visszajönni – a régi (rendszerváltás előtti) reflexek: a nyilvános vitatkozás nem jó, a paraván mögötti alkudozás, a pártfogók keresése, a háttérbeli érdekérvényesítésé a jövő.
Hivatkozások
Garai Orsolya, Horváth Tamás, Kiss László, Szép Lilla, Veroszta Zsuzsanna (szerk.): Diplomás pályakövetés IV., Friss diplomások 2010, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Felsőoktatási Osztály 2010. tanulmánykötet
Polónyi István, Kormos János (2011): Felsőoktatás és a gazdaság In.: Cser László, Herdon Miklós (2011) Informatika a felsőoktatásban 2011 Konferencia, Konferencia kiadvány 2011., 2011. augusztus 24-26 (42-56p)
Az utolsó 100 komment: