Olaszországban, Silvio Berlisconi lemondása után, 2011. november 16. óta egy technokrata, szakértői színezetű kormány tevékenykedik, élén Mario Monti volt versenyjogért felelős európai biztossal. Berlusconi bukása egyértelműen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájának, az ebből fakadó – elemzők által fenntarthatatlannak elkönyvelt - a hároméves állampapírok utáni 7% feletti kamatfelárnak és a meghatározó EU körökben kialakult személyes népszerűtlenségének volt köszönhető. A bukás folyamatáról a Wall Street Journal tavaly év végén részletesen beszámolt.
Az EU harmadik legnagyobb gazdasága a múlt nyáron került az eurózóna válságának epicentrumába. Ekkor kezdtek el az olasz kamatfelárak emelkedni és megközelítették azt a szintet, amikor a hasonló helyzetbe került Görögországnak, Írországnak és Portugáliának nemzetközi pénzügyi segítséget kellett kérnie. Monti, az EU és a nagyobb tagországok vezetői által üdvözölt közgazdász professzor azzal az ígérettel tette le november közepén miniszterelnöki esküjét, hogy stabilizálja és beindítja az olasz gazdaságot, de a társadalmi szolidaritást is szem előtt tartva megkísérli minimalizálni a szociális feszültségeket is. A gazdaság megmentését célul tűző, több mint 30 milliárd eurós, „Salva Italia”-nak (Olaszország megmentése) elkeresztelt megszorító csomagja jórészt adóemelésekre, a nyugdíjkorhatár megemelésére épül, és mint kés a vajon, 85% feletti többséggel ment át mind az olasz parlamentben, mind a szenátusban. Két kisebb párt, az Északi Liga és – a szenátusi szavazás során – az Értékek Olaszországa szavazott ellene. A szakszervezeti szövetségek tarthatatlan, pusztító és egyeztetés nélkül született intézkedésekről beszélnek. A nagyobb szakmai érdekvédő egyesületek is (pl. taxisok) tiltakoznak a korábbi monopóliumok leépítése ellen. A monopóliumok elleni fellépés a gazdasági racionalitás mellett nem csak Monti EU-biztosi múltjának köszönhető, hanem 80-as 90-es években végzett tudományos kutatásaiból fakadó meggyőződésének is. Kutatásainak eredménye többek között a Klein–Monti modell, amely a monopolhelyzetben működő bankok viselkedését írja le. A megszorító csomag után, most egy gazdaságélénkítő csomagot állít össze az olasz kabinet, mely a céljai elérésének érdekében fokozatos liberalizálást fog végrehajtani a legkülönfélébb szektorokban: az energiától a kereskedelmen át a közlekedésig, és a munkaerőpiac teljes spektrumában.
A megszorítások és a modernizáló reformintézkedések párhuzamosan folynak, nincs vesztegetni való ideje Olaszországnak. A kormány nagy nyomás alatt van. Idén több mint 300 milliárd eurónyi államkötvényt kell megújítania, ebből az első negyedévre 160 milliárd jut. Berlusconi bukásakor a tíz éves államkötvények kamatfelára 7,56%-on állt, és múlt hét csütörtökön is még igen magas, 6,98% volt. A 2014-ben lejáró állampapírok kamatfelára 7,89%-ról 5,62%-ra ment le múlt csütörtökre.
Monti személyes kedveltsége és kormányának népszerűsége bár folyamatosan csökken, társadalmi támogatottsága továbbra is azon a szinten van, amely elfogadható és egyaránt biztos többséget eredményez számára az olasz parlamentben és a szenátusban. Angelino Alfano, a Szabadság Pártja (PdL), a volt kormánypárt főtitkára szerint a csomag szigorú, de nincs alternatívája és ezekben a válságos időkben jobb támogatni Montit.
A kritikus hangok azonban egyre erősödnek, ahogy a kormány intézkedései egyre inkább érzékelhetőekké válnak az olaszok számára. A legtöbbször felmerülő kritika az, hogy a megszorító csomag túlságosan az adóemelésekre koncentrál és nem a közkiadások csökkentésére. Kritika tárgya még a növekedést eredményező intézkedések hiánya, sőt, néhány elemző szerint a Németország és más euró zóna tagállamok által kikényszerített megszorító intézkedések a növekedés kárára vannak. A Gustavo Piga, a Római Egyetem közgazdászprofesszora szerint a reformok beindítása mellett ugyanilyen fontos lenne a kereslet beindítása is.
Raffaele Bonanni, szakszervezeti főtitkár szerint Olaszország gazdasági irányítása most olyan, mintha hadigazdaság lenne. A programról nem lehet vitázni, egyeztetni, a parlamenti szavazások olyanok mintha egy-egy bizalmi szavazás lenne. Így minden átmegy, például a szakszervezeti vezető szerint megvalósíthatatlan nyugdíjreform is, hiszen, érvel Bonanni, nem lehet egyenlőségjelet húzni fizikai és irodai munkát végzők között.
A megszorítások mélységét és drámaiságát mutatja, hogy azok bejelentése közben Monti egyik minisztere elsírta magát. A program elfogadhatóbbá tételére a kormány a magas keresetű adóelkerülőket is célba vette. A múlt héten például 80 adóellenőrt küldött az egyik síparadicsomba, ahol bárok, hotelek, luxusboltok és a luxusautók tulajdonosai voltak a célpontok. Az luxusautók tulajdonosainak több mint a 20 százaléka minimális legális jövedelemmel rendelkezett, vagy olyan cégek tulajdonában álltak a gépkocsik, amelyek papíron veszteségesek. Az akció után a napilapok ironikusan „csodálatos” gazdasági fellendülésről számoltak be, hiszen a luxusboltok az előző év azonos időszakához képest 400%-os árbevétel növekedést mutattak ki a hivatalos könyvelésükben. Az adócsalás, adó elkerülés egyébként hatalmas probléma Olaszországban, az Istat felmérése szerint a feketegazdaság eléri a GDP 17%-át.
Monti egyik szemét mindig Európán tartja, mert tudja, hogy az EU és Németország támogatása elengedhetetlen programjának megvalósításában. Szerdán Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral és január 20-ra terveznek egy Monti-Merkel-Sarkozy találkozót Rómában. Az olasz kormányfő szeretné elérni azt, hogy az Európai Központ Bank nagyobb aktivitást tanúsíthasson eurózóna tagállamok kötvényeinek vásárlásakor, amit eddig a németek határozottan elleneztek.A Monti kormány első lépései bíztatóak és példamutatóak. Kérdés, hogy sikerül-e az egyre fogyó népszerűség mellett biztos parlamenti többséget tartania maga mögött és eredményesen tudja-e tompítani a fájdalmas megszorítások társadalmi hatásait. Amennyiben a következő hónapokban a pozitív trend folytatódik és a gazdaságot serkentő intézkedések első gyümölcsi beérnek, az reménnyel töltheti el Olaszországot, és példát mutathat az eurózóna, sőt, az EU összes tagállamának.
