Messziről nézve: „Salva Italia” – Az olasz reménysugár

2012.01.12. | Kozma Levente | 3 komment

 

Olaszországban, Silvio Berlisconi lemondása után, 2011. november 16. óta egy technokrata, szakértői színezetű kormány tevékenykedik, élén Mario Monti volt versenyjogért felelős európai biztossal. Berlusconi bukása egyértelműen kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájának, az ebből fakadó – elemzők által fenntarthatatlannak elkönyvelt - a hároméves állampapírok utáni 7% feletti kamatfelárnak és a meghatározó EU körökben kialakult személyes népszerűtlenségének volt köszönhető. A bukás folyamatáról a Wall Street Journal tavaly év végén részletesen beszámolt.
 
Az EU harmadik legnagyobb gazdasága a múlt nyáron került az eurózóna válságának epicentrumába. Ekkor kezdtek el az olasz kamatfelárak emelkedni és megközelítették azt a szintet, amikor a hasonló helyzetbe került Görögországnak, Írországnak és Portugáliának nemzetközi pénzügyi segítséget kellett kérnie. Monti, az EU és a nagyobb tagországok vezetői által üdvözölt közgazdász professzor azzal az ígérettel tette le november közepén miniszterelnöki esküjét, hogy stabilizálja és beindítja az olasz gazdaságot, de a társadalmi szolidaritást is szem előtt tartva megkísérli minimalizálni a szociális feszültségeket is. A gazdaság megmentését célul tűző, több mint 30 milliárd eurós, „Salva Italia”-nak (Olaszország megmentése) elkeresztelt megszorító csomagja jórészt adóemelésekre, a nyugdíjkorhatár megemelésére épül, és mint kés a vajon, 85% feletti többséggel ment át mind az olasz parlamentben, mind a szenátusban. Két kisebb párt, az Északi Liga és – a szenátusi szavazás során – az Értékek Olaszországa szavazott ellene. A szakszervezeti szövetségek tarthatatlan, pusztító és egyeztetés nélkül született intézkedésekről beszélnek. A nagyobb szakmai érdekvédő egyesületek is (pl. taxisok) tiltakoznak a korábbi monopóliumok leépítése ellen. A monopóliumok elleni fellépés a gazdasági racionalitás mellett nem csak Monti EU-biztosi múltjának köszönhető, hanem 80-as 90-es években végzett tudományos kutatásaiból fakadó meggyőződésének is. Kutatásainak eredménye többek között a Klein–Monti modell, amely a monopolhelyzetben működő bankok viselkedését írja le.
 
A megszorító csomag után, most egy gazdaságélénkítő csomagot állít össze az olasz kabinet, mely a céljai elérésének érdekében fokozatos liberalizálást fog végrehajtani a legkülönfélébb szektorokban: az energiától a kereskedelmen át a közlekedésig, és a munkaerőpiac teljes spektrumában.
 
A megszorítások és a modernizáló reformintézkedések párhuzamosan folynak, nincs vesztegetni való ideje Olaszországnak. A kormány nagy nyomás alatt van. Idén több mint 300 milliárd eurónyi államkötvényt kell megújítania, ebből az első negyedévre 160 milliárd jut. Berlusconi bukásakor a tíz éves államkötvények kamatfelára 7,56%-on állt, és múlt hét csütörtökön is még igen magas, 6,98% volt. A 2014-ben lejáró állampapírok kamatfelára 7,89%-ról 5,62%-ra ment le múlt csütörtökre.
 
Monti személyes kedveltsége és kormányának népszerűsége bár folyamatosan csökken, társadalmi támogatottsága továbbra is azon a szinten van, amely elfogadható és egyaránt biztos többséget eredményez számára az olasz parlamentben és a szenátusban. Angelino Alfano, a Szabadság Pártja (PdL), a volt kormánypárt főtitkára szerint a csomag szigorú, de nincs alternatívája és ezekben a válságos időkben jobb támogatni Montit.
 
 
A kritikus hangok azonban egyre erősödnek, ahogy a kormány intézkedései egyre inkább érzékelhetőekké válnak az olaszok számára. A legtöbbször felmerülő kritika az, hogy a megszorító csomag túlságosan az adóemelésekre koncentrál és nem a közkiadások csökkentésére. Kritika tárgya még a növekedést eredményező intézkedések hiánya, sőt, néhány elemző szerint a Németország és más euró zóna tagállamok által kikényszerített megszorító intézkedések a növekedés kárára vannak. A Gustavo Piga, a Római Egyetem közgazdászprofesszora szerint a reformok beindítása mellett ugyanilyen fontos lenne a kereslet beindítása is.
 
Raffaele Bonanni, szakszervezeti főtitkár szerint Olaszország gazdasági irányítása most olyan, mintha hadigazdaság lenne. A programról nem lehet vitázni, egyeztetni, a parlamenti szavazások olyanok mintha egy-egy bizalmi szavazás lenne. Így minden átmegy, például a szakszervezeti vezető szerint megvalósíthatatlan nyugdíjreform is, hiszen, érvel Bonanni, nem lehet egyenlőségjelet húzni fizikai és irodai munkát végzők között.
 
A megszorítások mélységét és drámaiságát mutatja, hogy azok bejelentése közben Monti egyik minisztere elsírta magátA program elfogadhatóbbá tételére a kormány a magas keresetű adóelkerülőket is célba vette. A múlt héten például 80 adóellenőrt küldött az egyik síparadicsomba, ahol bárok, hotelek, luxusboltok és a luxusautók tulajdonosai voltak a célpontok. Az luxusautók tulajdonosainak több mint a 20 százaléka minimális legális jövedelemmel rendelkezett, vagy olyan cégek tulajdonában álltak a gépkocsik, amelyek papíron veszteségesek. Az akció után a napilapok ironikusan „csodálatos” gazdasági fellendülésről számoltak be, hiszen a luxusboltok az előző év azonos időszakához képest 400%-os árbevétel növekedést mutattak ki a hivatalos könyvelésükben. Az adócsalás, adó elkerülés egyébként hatalmas probléma Olaszországban, az Istat felmérése szerint a feketegazdaság eléri a GDP 17%-át.
 
Monti egyik szemét mindig Európán tartja, mert tudja, hogy az EU és Németország támogatása elengedhetetlen programjának megvalósításában. Szerdán Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral és január 20-ra terveznek egy Monti-Merkel-Sarkozy találkozót Rómában. Az olasz kormányfő szeretné elérni azt, hogy az Európai Központ Bank nagyobb aktivitást tanúsíthasson eurózóna tagállamok kötvényeinek vásárlásakor, amit eddig a németek határozottan elleneztek.
 
A Monti kormány első lépései bíztatóak és példamutatóak. Kérdés, hogy sikerül-e az egyre fogyó népszerűség mellett biztos parlamenti többséget tartania maga mögött és eredményesen tudja-e tompítani a fájdalmas megszorítások társadalmi hatásait. Amennyiben a következő hónapokban a pozitív trend folytatódik és a gazdaságot serkentő intézkedések első gyümölcsi beérnek, az reménnyel töltheti el Olaszországot, és példát mutathat az eurózóna, sőt, az EU összes tagállamának.

Címkék: olaszország válságkezelés nézve messziről

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr273538796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekem egyelőre ez jutott eszembe, illetve ezt akarom írni.:)
Igaz nem olasz-, ez magyar reménysugár! De totálisan jó, és biztató!

"Népszerűbb Bajnai Gordon, mint Orbán Viktor az Ipsos felmérése szerint. A cég január eljén végezett közvéleménykutatása azt mutatja, hogy a volt kormányfő, megelőzte az őt váltó miniszterelnököt."

atv.hu/belfold/20120112_ipsos_a_lakossag_84_szazaleka_szerint_rosszul_mennek_a_dolgok

"a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország "

oszt.jónapot!

:)))))
Az olasz csomag mitől olyan durva? 3 évre 30 milliárd a GDP kb. 0,6 %-a. Ez nálunk évi 150 milliárd lenne, nálunk ennek a többszöröséről mennek a viták.
Az olasz csomag azért durva, mert immár az ötödik hasonló léptékű költségvetési kiigazítás. Monti ígérete szerint egyébként nem lesz több.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása