Múlt vasárnap a kormányoldal benyújtotta az országgyűlési választási rendszer reformjának részletes törvényjavaslatát. E hét első felében ennek egyes fontos részletszabályait vizsgáltuk meg, az alábbi bejegyzésben pedig a nyár folyamán kidolgozott modellünk segítségével az egész országra érvényesen elemezzük az új választási rendszert és benne különösen az új egyéni választókerületi (EVK) rendszer politikai hatásait, felhasználva a 2002-es, 2006-os és 2010-es általános országgyűlési választások szavazóköri szintű eredményeit.

Álláspontunk szerint az egyoldalúan manipulált EVK határok és más részletszabályok együttes hatására a törvényjavaslatban foglalt választási rendszer érdemben korlátozza a jelenlegi kormány leválthatóságát, hiszen szinte kizárólag döntő ellenzéki győzelem esetén tudna érvényesülni ez a társadalmi támogatottság a képviselői mandátumok szintjén.

Ez így egy nem demokratikus választási rendszer.

Számításaink szerint az új rendszer mind 2002-ben, mind pedig 2006-ban az akkori többségi választói akarattal ellentétes, jobboldali kormánytöbbséget eredményezett volna. Ez annak az eredménye, hogy az új rendszerben megnő az egyéni választókerületek befolyása a végeredményre és átalakul a kompenzációs rendszer. Ezeket azonban a FIDESZ–KDNP pártszövetség aktuális politikai érdekei szerint rajzolták újra. A stabilan jobboldali, billegő és stabilan baloldali egyéni választókerületek eddigi arányát és jellemzőit határozottan átalakítja a reform. Az új rendszerben a stabil baloldali választókerületek a többieknél nagyobb népességű, elzárt, jellemzően nagyvárosias szigetekké válnak, a stabil jobboldali választókerületek mennyiségükben és támogatottsági szerkezetükben megerősödnek, a billegő választókerületek pedig határozottan jobboldalibb karakterűvé válnak. 1990 és 2010 között a billegő választókerületek valóban billegő, kiegyenlített jobb–bal támogatosságú választókerületek voltak. Ha az új rendszer így marad, akkor az „új billegők” a jobboldal számára sokkal kedvezőbb adottságúak lesznek.

A parlamenti választási reform másik elfogadhatatlan eleme a kispárt-ellenesség, ami rontja az LMP és a JOBBIK választási esélyeit. Az ajánlószelvény-gyűjtés idejének várható rövidítése, a szükséges ajánlószelvények számának aránytalan növelése és a „győztes kompenzáció” mind a kisebb jelöltállítók parlamenti képviseleti esélyeit rombolják egy olyan választási rendszeren belül, amely többségibb karakteréből fakadóan amúgy is inkább a nagyobb pártokat jutalmazza. Modellszámításaink szerint 2010-ben az LMP és JOBBIK összeadott területi listaszavazat száma együttesen kevesebb mint 80 százaléka lett volna a FIDESZ–KNDP győztes kompenzációs szavazatainak. Mivel nincs elkülönített kompenzációs lista, így e szavazatok döntően befolyásolják a listás szavazati arányokat. A kompenzációs rendszer eddig arra szolgált, hogy a vesztes jelöltállítók képviseleti arányát javítsa. Az új rendszerben a kompenzáció egyrészt kioltja önmagát, másrészt közben mandátumokat szív el a kisebb jelöltállítóktól. Ez tovább erősíti a választási rendszer aránytalanságát. Számunkra a többségibb karakter elfogadható, a választási rendszer modellválasztását értékválasztási kérdésnek tekintjük, de ennek további erősítése, abszurd módon éppen a kompenzációs rendszeren keresztül, rontja a népképviselet kívánatos sokszínűségét. Ha az új választási rendszer lett volna 2010-ben, akkor számításaink szerint már „győztes kompenzáció” nélkül is 71 százaléknyi mandátuma (141 mandátum) lett volna a FIDESZ–KDNP-nek a 199 fős parlamentben, az elhibázott kompenzációs rendszer ezt felemeli 76 százalékra, ami 152 mandátumot jelent. Emlékeztetőül: a jelenlegi parlamentben a kormányzó pártszövetség mandátumaránya 68 százalékos.

Az alábbiakban először összefoglaljuk véleményünket az új választási rendszer egészéről, majd pedig módszertanunk bemutatása után részletesen ismertetjük elemzésünk megállapításait.

(Nézze meg az összes adatot, számolja ki ön is, hogyan érinti lakóhelyét a választási rendszer! Táblázatunk tartalmazza a modell bemeneti szavazatszámait az új EVK-k szerinti csoportosításban. Prezentációnk pedig önállóan tartalmaz minden megyét, főbb táblázatot, elemző ábrát és teljes országtérképet.)

Meggyőződésünk szerint az elmúlt húsz év országgyűlési választási rendszerével minimális probléma volt csak. Szerkezetét és hatásmechanizmusait egy csökkentett létszámú Országgyűlésre is át lehetett volna ültetni kisebb módosítások után. Erről egyik szerzőnk korábban részletesen kifejtette álláspontját. (lásd: Tordai Csaba: A választási rendszer reformja. Fundamentum. Az emberi jogok folyóirata, 2010, vol. 13. no. 3., 27-38 p., illetve Tordai Csaba: Többségi, arányos vagy vegyes rendszer? Élet és Irodalom, LIV. évf. 51-52. szám, 2010. december 23.).  Egy így átalakított szisztéma továbbra is olyan vegyes rendszert jelentene, amely többségi karakterű ugyan, de sokkal kisebb mértékben, mint a most beterjesztett változat.

Nem a többségibb karakter a baj

Szeretnénk leszögezni, hogy a választási rendszer modellválasztási vonatkozásait önmagában nem demokrácia-kérdésnek, hanem értékválasztási-kérdésnek, illetve politikai érdek által vezérelt kérdésnek tekintjük. Ebből következően nem az a gondunk az új rendszerrel, hogy az elmúlt húsz év során használthoz képest határozottan többségibb karakterű lesz a reform révén. Hiszen ez a mindenkori nagyobb pártokat, pártszövetségeket hozza kedvezményezetti helyzetbe, segítvén a stabil és kormányzóképes parlamenti többség kialakítását. Ugyanezt gondoljuk a fordulók számának, a kompenzációs rendszer puszta létének és a bejutási küszöb szintjének kérdéséről is. Körültekintő megvalósítás esetén nem kell, hogy befolyásolja a demokráciát a választási rendszer választott modellje. Sőt, még azt is legitimnek tartjuk politikai értelemben, ha egy megfelelő parlamenti többséggel rendelkező kormány saját politikai érdekei szerint hatást kíván gyakorolni a pártrendszer egészére, benne a nagyobb és kisebb pártok súlyára, illetve például a szövetségkötési stratégiákra.

A tilalomfákról

Korábban meghatároztunk olyan tilalomfákat, amelyek meghatározó részének együttes kidöntése esetén a választói akaratnyilvánítás helyrehozhatatlan csorbát szenved. Az országgyűlési választási reformról szóló cikksorozatunk első írásában így fogalmaztunk: „[...] alapvetően akkor tekinthetünk demokratikusnak egy választási rendszert, ha nincsenek olyan szabályozói, amelyek megakadályozzák a választói akaratnyilvánítás lehetőségét, vagy amelyek a többségi akarattal ellentétesen és érdemben torzítják a választói akaratot, illetve ha mentes olyan elemektől, amelyek kizárólag egy párt, pártszövetség érdekeinek megfelelően fordítják le szavazatokat mandátummá.”

Úgy látjuk, a most beterjesztett törvényjavaslat nem felel meg e kritériumoknak.

A reform mai állása szerint vannak olyan tilalomfák, amelyek azért maradtak állva, mert rájuk vonatkozóan megnyugtató megoldást tartalmaz a törvényjavaslat. Ilyen az öt százalékos küszöb meg nem emelésének kérdése, a kezelhetetlenül nagy földrajzi kiterjedésű EVK-k kijelölésének problémája és az EVK-k közötti népességbeli különségek korrekciójának ügye.

Volt olyan tilalomfánk is, amely kilépve a választási jogszabályok fókuszált vizsgálatából az alkotmányos szerkezet egészének fényében vizsgálta az új rendszert. Erre vonatkozóan megállapítható, hogy mivel a kormányoldal nem tisztán arányos modellt vezet be, így a kormányzóképtelenség az új alkotmányos status quo-n belül nem úgy állhat elő, hogy a sok sarkalatos törvény mellett az arányos rendszer miatt szinte soha senkinek nem lenne alkotmányozó többsége az Országgyűlésben. A megvalósulni látszó koncepció szerint a kormányzóképtelenség leginkább a csak egyszerű többséggel rendelkező kormányokat fenyegeti az új alkotmány hatálybalépése után, hiszen a többségibb karakter miatt a kétharmados parlamenti mandátumtöbbség megszerzése önmagában jóval könnyebb a korábbiaknál, kevesebb szavazat kell a kétharmadhoz.

A kormányzó erők szakaszoló, a teljes koncepciót az eljárási szabályokkal együtt egységesen bemutatni nem tudó és nem akaró jogalkotási gyakorlata miatt továbbra sincs konkrét információ a kampányhirdetések szabályozásának kérdésében. Holott a fizetett hirdetések esetleges tilalma a magyar nyilvánosság manapság tapasztalható oligarchizálódottsága és a közmédiumok politikai elfogultsága miatt érdemben korlátozná a kampányok nyilvánosságát, illetve a választópolgárok közvetítő nélküli megszólításának lehetőségét.

Vannak olyan korábban meghatározott eljárásjogi jellegű tilalomfák, amelyekre vonatkozóan a múlthéten benyújtott törvényjavaslat nem mond semmit, ugyanakkor a korábban nyilvánosságra hozott koncepció egyértelműen fogalmazott. Feleslegesen és kispártellenesen rövidül az ajánlási időszak, így ez a tilalomfa is kidőlni látszik. Ugyanilyennek tekintjük a kötelező és jogvesztő előzetes regisztráció jogintézményének a koncepcióval együtt felvetett megoldását is, amely továbbra is asztalon levő alternatívája az ajánlószelvények rendszerének. A magyar népességnyilvántartás rendszerét ismerve alkotmányosan indokolhatatlan jogkorlátozásnak, és így antidemokratikusnak tekintjük a regisztrációs eljárás minden olyan kísérletét, amely jogvesztő erővel korlátozná a belföldi magyar választókat választójoguk gyakorlásában.

A törvényjavaslat számos tilalomfát végleg kidönt. Az egyéni jelöltállításhoz szükséges ajánlószelvények száma az EVK-k számának csökkenéséhez képest aránytalanul nagy mértékben növekszik. Ez rontja a kispártok kvalifikációs esélyeit, ezért elfogadhatatlan. A kompenzációs mandátumkiosztás aritmetikáját célszerűtlenül és kispárt-ellenesen torzítja a „győztes kompenzáció” bevezetni kívánt rendszere. Ez utóbbi megoldás nélkül is radikálisan csökkenne az új parlamenti választási rendszeren belül a töredékszavazatok befolyása, de ezt még modell-kérdésnek kellene tekintenünk. Ugyanakkor az önmagát is kompenzáló kompenzációs rendszer, amely ráadásul a kisebb jelöltállító szervezetek kompenzációs esélyeit is rombolja, elfogadhatatlan. A Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogának megfelelő módon történő biztosításával jelen írás két szerzője egyetértett. Ugyanakkor az, hogy nem elkülönített (egyéni és/vagy listás) mandátumokhoz juthatnak, hanem a szavazataikat belekeverik az országos listára leadott szavazatok közé, részben szétporlasztja befolyásukat, részben viszont kiélezett politikai helyzetben sem korlátozza maximális mandátumszámmal befolyásuk mértékét. Ez nem megfelelő megoldás. Végezetül pedig – és ezt tekintjük a most megismert rendszer legnagyobb hibájának – az egyéni választókerületek határai olyan politikai megfontolásokat követnek, amelyek egyértelműen a jelenleg kormányzó pártok választási esélyeit javítják. Ez pedig az ország majdnem egészén egységes pártpolitikai érdeket érvényesítő gerrymanderinget jelent. Ilyen még az Egyesült Államokban sincs.

Kiélezett helyzetben csak a jelenlegi kormánypártok járhatnak jól

Ahogyan a választási rendszerek is változnak néha, úgy a politikai pártok, a pártrendszerek és maguk a választók is. Olyan választási rendszert nem lehet tervezni, amely mindörökké csak egy pártnak kedvez. Éppen ezért nem szabad sem túlbecsülni, sem alulértékelni modellünk eredményének jelentőségét.

Túlbecsülni azért nem, mert a jövőről semmit nem tudhatunk. A rendszer megváltoztatására idővel reagál a politikai elit jelenleg ellenzéki oldala, a választók is megtanulják az új választási közlekedési szabályokat. És ahogyan a JOBBIK is szinte a semmiből alakította ki jelenlegi támogatottsági szerkezetét, ahogyan a FIDESZ 2010-re olyan választói csoportokat kötött magához, amelyek korábban soha nem szavaztak rá, és ahogyan 2006-ban Gyurcsány Ferenc is szélesíteni tudta a baloldal támogatói bázisát, úgy az elkövetkező választásokon is van arra esély, hogy egy új politikai paradigma módosítja majd a jelenlegi pártpolitikai status quo-t.

De mindezek ellenére alulértékelni sem szabad a modellezett eredmények jelentőségét. Mert bár az új választási rendszerben is le lehet váltani a most kormányzó erőket, de csak akkor, ha nagy és egységes támogatottsága van a demokratikus ellenzéknek. Azonban az új rendszert úgy alkották meg, hogy közepes támogatottsági előny és fej-fej melletti küzdelem esetén nem lehet leváltani a mostani kormányt még akkor sem, ha a választók többsége ezt is akarná. Ez a többségi akarat rendszerszintű figyelmen kívül hagyása.

Mit kell módosítani ahhoz, hogy demokratikus legyen?

Minimum el kell vetni a kötelező belföldi, nem kisebbségi regisztrációs eljárás lehetőségét, meg kell hosszabbítani az ajánlószelvény-gyűjtésre rendelkezésre álló időt, és csak az EVK-k számának csökkenésével arányosan szabad növelni a szükséges cédulák számát. Ki kell vezetni a kompenzációs rendszerből a kispártellenes és önkioltó „győztes kompenzációs” elemet, és legfőképpen kiegyensúlyozottabbá kell alakítani a 106 EVK határait. Végezetül szerencsés volna, ha a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogának kérdésére alkotmányos és nemzetközi vállalásainkkal is összhangban levő megoldást találnának a kormányzó erők.

A politikai következmények

Az új alkotmány hatályba lépése után az Alkotmánybíróság (AB) hatásköre jelentősen átalakul: az eddig bárki által kezdeményezhető actio popularis lehetősége megszűnik, ehelyett csak az alaptörvényben biztosított jogok már bekövetkezett sérelme miatt fordulhatnak a polgárok a testülethez. A választási törvénnyel összefüggésben ilyen jogsérelem majd csak a következő általános országgyűlési választásokkor következhet majd be, tehát ezen a módon kizárólag utólag, a választást követően lehet majd az AB eljárását kezdeményezni. Arra viszont lehetőséget ad az új alkotmány, hogy az országgyűlési képviselők egynegyede, vagyis kilencvenhét képviselő konkrét jogsérelem nélkül is az AB-hez forduljon. A jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett erre csak akkor van lehetőség, ha az MSZP, a JOBBIK és az LMP képviselői is az indítványozók között vannak.

Mivel a kormánypártok legitim alkotmányozó többséggel rendelkeznek, így eljöhet az a pillanat, hogy a hátrányosan érintett ellenzéki pártok számára nem marad más eszköz, mint a tárgyalt törvény vitájának és szavazásának parlamenti bojkottja, a belföldi politikai tiltakozás és választói véleménynyilvánítás megszervezése, a nemzetközi nyomásgyakorlás elősegítése, és végül akár annak deklarálása, hogy politikai értelemben illegitimnek tekinthető az a politikai rendszer és az a parlament, amely e választási rendszer révén kerül megválasztásra.

Ezek félreérthetetlen üzenetek a magyar alkotmányos rendszer válságáról, és a radikális eszközök indoka az, hogy az új rendszer – ha ki nem is zárja –, de érdemben korlátozza a jelenlegi kormány leválthatóságát.

A modell módszertana

A számítások alapját minden esetben az első fordulós területi listás szavazatok adják, még az egyéni mandátumok esetében is. Ezzel eltűnik ugyan a modellből az egyéni jelöltek személyes megítélésének szavazatbefolyásoló hatása (hiszen elismertségétől függően rendszerint több vagy kevesebb szavazatot szokott kapni egy egyéni jelölt, mint a pártja ugyanott területi listán), viszont így a szavazókörök újracsoportosítását, új települések átcsoportosítását követően a jelöltállító szervezetekre nézve pontosabb becslést lehet készíteni. A második fordulós szavazatok figyelmen kívül hagyása pedig az adott választói helyzet egy fordulóra történő átültethetetlenségéből fakad. Ez így még akkor is megbízhatóbbá teszi a modellt, ha természetesen tisztában vagyunk az első és a második fordulók között az elmúlt évtizedek parlamenti választásai során bekövetkezett politikai fejleményekkel, és a közismert végeredmények is nyilván a második fordulók után alakultak ki.

A szavazókörök változása némileg szintén befolyásolja a modellünket. Hazánk közel 12 ezer szavazókörből áll, ezeket 2010 őszén részben újraszabták az erre kijelölt szervek. Ugyanakkor – értelemszerűen – például a 2010 tavaszi eredmények a régi szavazóköri kiosztáson alapulnak. Ott, ahol a régiek és az újak továbbra is egy EVK-ba esnek, nincs gond. Ugyanakkor néhány száz esetben az új EVK-határok keresztül vágnak 2010 tavaszi szavazókör határokat. Ezeknél becsléssel állapítottuk meg a szavazatszámot. Mindez érdemben nem befolyásolja a modell megbízhatóságát.

A választókorú népességet a 2010 őszi önkormányzati választások nyilvános adataiból származtatjuk. Azóta értelemszerűen történt változás egyes települések népességében, de ez statisztikai értelemben elhanyagolható. A településeknél pedig szintén a 2010 őszi településszerkezetet tekintettük meghatározónak, bár nyilván voltak apróbb változások ebben is.

Ha a most benyújtott törvényjavaslatot elfogadja az Országgyűlés, akkor hazánknak a korábbinál többségibb karakterű vegyes, egyfordulós, gyenge kompenzációs elemet tartalmazó parlamenti választási rendszere lesz. A modellünkben úgy számoltunk, hogy egyetlen nemzeti kisebbség sem szerez kedvezményes mandátumot, így a kiosztható listás mandátumok száma kilencvenhárom.

Az új egyéni választókerületek földrajzi jellemzése

Értékelésünk első részében megvizsgáltuk és korrektnek találtuk az EVK-k megyék közötti elosztását. A régi EVK-k népessége között az elmúlt húsz év során a demokráciánk minőségét romboló különbségek alakultak ki. Ezt a kérdést az új választási rendszer szintén megnyugtatóan kezeli. Nincsenek eltúlzottan alacsony vagy magas választókorú népességű EVK-k, és az esetleges szélső értékek pedig választásföldrajzi érvekkel megindokolhatóak. Az EVK-k területi nagysága és településszáma is megfelelő, a törvénytervezet szigorú garanciáival összhangban levő.

Apró, de legalább egy mandátumot eldöntő tévedés, hogy míg Miskolcra két egyéni mandátum esik, addig Debrecenre három. A két város között van különbség a választókorú népesség tekintetében (138 808 fő és 167 341 fő), de ez nem olyan mértékű, hogy a mandátumok kiszabását csak a választott módon lehessen megoldani.

Nagyobb probléma, hogy általában véve sincs rendben a nagyobb megyei jogú városok, megyeszékhelyek egyéni választókerületeinek kialakítása. Korábbi modellünkben úgy érveltünk, hogy egységes elvek szerint kell kialakítani a többmandátumos megyei jogú városok választókerületeit. Mi a következő elvek mellett döntöttünk: „[h]a egy megyei jogú várost fel kell bontani egyéni választókerületekre, illetve ha a felbontott megyei jogú városi részek mellé saját elővárosaikból is kell településeket csatolni az egyéni választókerületekhez, akkor a cél az, hogy hasonló szerkezetű egyéni választókerületek jöjjenek létre. Kerülendő, hogy legyen külön egy »belvárosi« és egy »külváros plusz előváros« egyéni választókerület. Jobb, ha minden ilyen egyéni választókerületben van »belváros«, »külváros« és »előváros« is egyaránt. Így szociológiailag jellemzően homogénebb EVK-k alakulnak ki.” A beterjesztett törvényjavaslatban nem lehet beazonosítani egységes elveket e mandátumok kialakításakor, hiszen más logika szerint van felosztva Szeged és Pécs, mint például Győr és Debrecen. Azt tapasztaltuk, hogy a hagyományosan kiegyensúlyozottabb, illetve az elmúlt két évtizedben baloldalibb megyei jogú városok esetében az EVK-határok kialakítása inkább a FIDESZ–KDNP politikai érdekeivel van összhangban.

A most kialakított EVK-rendszer korrekciójának egységes elvek szerint kellene átalakítania a megyei jogú városok EVK-határait. Ebben a tekintetben nem az a gondunk, hogy a most kialakított választókerületek e városokban nem elég baloldaliak, hanem az, hogy a jobboldal érdekei szerint, világos elvek nélkül alakították ki őket. Ha volnának világos elvek ezen a téren, akkor értelemszerűen kiegyensúlyozottabbak is lennének a megyei jogú választókerületek.

Néhány jellemző példa

Áttekintve az új EVK-kiosztást megállapítható, hogy vannak olyan országrészek, ahol földrajzi, szociológiai és politikai szempontból korrekt az új rendszer. Az ilyen megyék azonban jellemzően hagyományosan inkább jobboldaliak, és megyeszékhelyük pedig kis-közepes (tehát egy EVK-s). Például Somogy, Tolna, Vas és Zala – itt tehát a korrektség és a jobboldalibb adottságok egyszerre érvényesülnek.

 (A jellemzően inkább jobboldali Vas megye új EVK-i)

Általában véve is megállapítható, hogy a rendszer megalkotói törekedtek az elmúlt húsz év során jobboldalibbnak bizonyolult EVK-k status quo-jának védelmére. Különösen igaz ez ott, ahol a magyar szélsőjobboldal 2010-ben relatíve gyengén vagy közepesen szerepelt. Az ilyen EVK-kra jó példát jelentenek a budai hegyvidéki területek, Pest megye jobboldalibb területei, Bács-Kiskun megye rurálisabb részei, valamint Veszprém megye hagyományosan konzervatívabb vidékei.

Az ország többi részén rosszabb a helyzet. Az EVK-határok részletes vizsgálata alapján beazonosítható néhány egységesen alkalmazott manipulációs módszer, amelyre jó példákat mutatott be az elmúlt napokban az Origó  és az Index.

A baloldalibb és stabilan baloldali területeken jellemző módszer, hogy olyan EVK-kat alakítanak ki, amelyek relatíve stabil baloldali enklávék lesznek az új rendszerben is. Ezek esetében egyes baloldali szavazókörök átsorolásával a szükségesnél is jobban megerősítették a baloldal támogatottságát, így az ilyen EVK-k középtávon is stabil mandátumot biztosítanak a magyar baloldal számára minden, a 2010-esnél kiegyensúlyozottabb parlamenti választáson. Ilyen jellegű megoldás jellemző például az egyik új angyalföldi választókerületre (Budapest 07.),  Szeged (Csongrád megye 01.) és Nyíregyháza egyik felére (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 01.).

Tapasztalható számos esetben az a gyakorlat is, hogy korábban relatíve stabilan baloldali EVK-kat felhígítanak rurális, inkább jobboldali jellegű szavazókörökkel, ezzel téve az ilyen mandátumokat billegővé, a nagypolitika széljárásaival összhangban változó többségűvé vagy egyenesen jobboldalivá. Jó példa erre Kazincbarcika és környéke (Borsod-Abaúj-Zemplén megye 04.), ahol az inkább szocialista város megkapta még az elhíresült Edelényt és környékét is.

A 2006-os parlamenti választások számos kemény csatája fűződik a régi EVK-beosztás szerint hagyományosan billegőnek tekinthető országrészekhez. Az ilyen választókerületek meghatározó részét az új kialakítás szétvagdossa, átcsoportosítja, így téve őket jobboldalibbá. Jó példa erre a Veszprém megyei Várpalota és környéke, ahol 2006-ban az MSZP nyert, most viszont hozzácsapták a választókerülethez a stabilan jobboldali Balatonfüredet és környékét. Ugyanez igaz például a szintén 2006-os billegő Gyöngyösre, Szentesre, Szigetvárra és Kisvárdára is.

 (A korábbi billegő választókerületeket szétszedő új EVK-kiosztás Heves megyében)

Az új egyéni választókerületek politikai jellemzése

A 2010-es választásokon az új modell működése egyértelmű. Minden új egyéni választókerületet a FIDESZ–KDNP nyert volna meg, ha tavaly már az új választási rendszer szerint szavazott volna az ország. A baloldal által korábban megszerzett két angyalföldi EVK is elesne, és az egyéni mandátumok mindegyikét egy pártszövetség nyerné meg. Jeleznünk kell, hogy ez alapvetően a 2010-es leváltó hangulat következménye és nem az új EVK rendszeré. Az igazi problémák a 2006-os és 2002-es, kiegyensúlyozottabb választások modellezésénél látszanak.

(A 2010-es egyéni mandátumok térképe az új választási rendszer modellje szerint)

A 2006-os választások eredményeit modellünkben lefuttatva az alábbiakban következő eredményekre jutottunk az EVK-k szintjén. 47 mandátumot nyert volna az MSZP és 59 a FIDESZ–KDNP, előbbi a 106 egyéni mandátum 44,3 százaléka, utóbbi pedig az 55,7 százaléka. 2006-ban az egyéni mandátumok szintjén valójában az MSZP és az SZDSZ együtt 107 mandátumot, a FIDESZ–KDNP pedig 68 mandátumot szerzett. Előbbi a 176 egyéni mandátum 60,8 százaléka, utóbbi pedig a 38,6 százaléka.

Látható, hogy az új egyéni választókerületek úgy lettek kialakítva, hogy az egyéni mandátumok szintjén teljesen átfordulna a végeredmény, több mint 17 százalékpontnyival több mandátumot kapna az a párt, amely a választásokon akkor egyébként jóval kevesebb szavazatot kapott

(A 2006-os egyéni mandátumok térképe az új választási rendszer modellje szerint)

Ha megvizsgáljuk a 106 EVK-ra modellezett 2006-os eredményeket, akkor látható, hogy átalakul a stabil bal, stabil jobb és billegő EVK-k aránya és karaktere. Stabil baloldaliak ugyan lesznek az új rendszerben is, de ezek átlagos választókorú népessége bőven átlag feletti (80 428 fő), míg a stabil jobboldaliaké 74 639 fő, ráadásul előbbiek átlagosan erősebben baloldaliak (14,9%), mint amennyire jobboldaliak a stabil jobboldali EVK-k (11,3%). Ez azt mutatja, hogy túlerősítették és így izolálták a baloldali területeket. Miközben a billegő EVK-k karakterét érdemben jobboldalibbá tették, hiszen a 2006-os szavazatokkal kiszámolva több inkább jobboldali billegő EVK-t kapnánk, mint inkább baloldalit, holott 2006-ban a baloldal általában véve is jobban szerepelt a billegő EVK-kban.

Az alább következő ábrán látható a régi, 176 EVK-t tartalmazó rendszer ténylegesen megvalósult mandátumkiosztása 2006-ban. Ha csak szabadszemmel rátekintünk erre és a modell szerinti, imént látott térképre, akkor látható, hogy mely megyék a legnagyobb vesztesei a politikailag motivált EVK-határkijelöléseknek: Békés megye, Győr-Moson-Sopron megye, Hajdú-Bihar megye, Pest megye és Veszprém megye. 

(A 2006-os eredeti, 176 EVK-s eredmény)

Ha 2002-re futtatjuk le modellünket, akkor az MSZP 51, a FIDESZ–MDF 55 mandátumot szerezne, előbbi az egyéni mandátumok 48,1, utóbbi az 51,9 százaléka. Az új rendszer alapján tehát 2002-ben több egyéni mandtátumot nyert volna a baloldal, mint 2006-ban. Modellünk a korábban kifejtettek miatt az első fordulós szavazatokkal számol. Mint emlékezetes 2002-ben relatíve kiegyenlített, gyenge MSZP vezetést hozott az első forduló, a második fordulóban azonban sok EVK-t átfordított és megnyert a FIDESZ–MDF pártszövetség. Azért fontos ez, mert a 2002-es egyéni mandátumok végeredménye szerint az MSZP és az SZDSZ együtt 81 mandátumot (46%), a FIDESZ–MDF pedig 95 mandátumot (54%) szerzett. Ha ehhez viszonyítjuk az új rendszer egyéni eredményeit 2002-re modellezve, akkor kicsi az eltérés. De valójában nagyon nagy.

(A 2002-es egyéni mandátumok térképe az új választási rendszer modellje szerint)

Hiszen az első fordulóban egészen más arányok voltak az EVK-k ban leadott szavazatok szintjén. Ha azt nézzük, hogy a két nagy tömb hány helyen nyert mandátumot már az első fordulóban, illetve hány helyen vezetett, akkor az MSZP és az SZDSZ összesen 100 helyen (56,8%) a FIDESZ–MDF pedig 76 helyen (43,2%). Mit jelent ez? Mivel modellünk első fordulós szavazatokkal számol, így az EVK-k politikailag jobboldal irányába elfogult újrarajzolása ott érhető tetten, hogy bár 100 helyen vezetett 176-ból az MSZP és az SZDSZ, addig az új kiosztás szerint ugyanezen szavazatok alapján csak az egyéni mandátumok kevesebb mint felét, 51-et kapna meg a 106-ból. Ha esetleg modellünk számolna a második fordulós szavazatokkal is, egyértelműen döntő jobboldali többség alakulna ki az egyéni választókerületek szintjén 2002-re modellezve az új rendszert.

A modellezett EVK eredmények és a bemutatott példák alapján egyértelmű, hogy az ország jelentős részén nem a korábbi országgyűlési választásokon kifejezett többségi választói akarat új, összességében kevesebb EVK-val történő kiegyensúlyozott leképezése volt a törvény előterjesztőinek a célja, hanem a FIDESZ–KDNP pártszövetség politikai érdekeinek érvényesítése az ország jelentős területén. A baloldali enklávék kialakítása, egyes stabil baloldali EVK-k felvizezése billegővé, a 2010-es választásokat megelőzően billegőként elkönyvelt EVK-k széttördelése és a beterjesztő számára kedvezőbbé alakítása, valamint a stabil jobboldali EVK-k arányának növelése mind olyan lépések, amelyek a szükséges korrekción és a korrekt újrarajzolás mértékén túl politikai értelemben azonos irányba elfogultak. 

(Az EVK mandátumok modell szerinti kiosztása 2002, 2006 és 2010 esetében.) 

A törvényjavaslat nem korrigálja a 176 EVK-s beosztásban kialakult aránytalanságokat a 106 új révén, hanem határozottan átbillenti őket a FIDESZ–KDNP felé.

Az új választási rendszer összesített modellje

Az új választási rendszer többségibb karakterű vegyes választási rendszer a húsz éven át alkalmazott szintén többségi vegyes rendszernél. Ennek oka sokrétű. Hatással van erre, hogy míg korábban az összes listás mandátum (210) adta a parlamenti mandátumok többségét a 386-on belül, addig az új rendszerben az egyéni mandátumok (106) vannak többségben, arányuk a 199 mandátumon belül 53,2 százalék. Minél nagyobb az egyéni mandátumok aránya egy vegyes rendszeren belül, annál többségibb a rendszer. A még többségibb karakter második oka az, hogy nincs elkülönített mandátumszám, mandátum sáv a kompenzációs mandátumok számára, hanem a kompenzációs szavazatokat egyenesen hozzá kell adni az országos listára leadott szavazatokhoz. Ezáltal a töredékszavazatok versenybe szállnak a listás szavazatokkal. Korábban minimum 58 kompenzációs mandátum volt a 210 listás mandátumon belül, most ilyen szám nincs. A többségibbé válás harmadik oka pedig a „győztes kompenzáció” rendszere, amely a nagyobb pártok számára kedvezőbbé alakítja az összesen 93 listás szavazat kiosztását.

Az összesített modellnél az egyéni mandátumokon túl számoltunk a listás mandátumokkal, benne a kompenzációs hatással is, de nemzeti kisebbségi kedvezményes képviselői helyekkel nem.

2010-re a következő eredményt kaptuk. FIDESZ–KDNP 152 mandátum (a 199 képviselői hely 76,4 százaléka), MSZP 21 mandátum (10,6%), JOBBIK 18 mandátum (9%), LMP 8 mandátum (4%). Látható, hogy az új rendszer többségibb karaktere a jelenleg 68,1 százalékos mandátumtöbbséget hogyan erősíti tovább több mint háromnegyedes mandátumtöbbséggé.

A 2006-os választások összesítet eredményét modellezve az MSZP és az SZDSZ összesen 96 mandátumot (48,2 mandátumszázalék), a FIDESZ–KDNP 97 mandátumot (48,7%), az MDF pedig 6 mandátumot (3%) kapott volna. Holott 2006-ban a baloldali–liberális tömbnek egyértelmű parlamenti többsége volt (54,4% mandátumarány), és ráadásul az MSZP önállóan is nagyobb frakcióval rendelkezett a parlamentben (49,2%). Ha 2006-ban az új választási rendszer lett volna, akkor a baloldal egyértelmű győzelme ellenére is a FIDESZ–KDNP adta volna a legnagyobb frakciót, és ők kapták volna az MDF-fel minden bizonnyal sikerre vezető kormányalakítási megbízást is.

A 2002-es választások végeredményének modelljét vizsgálva a mandátumszámok a következők szerint alakulnak. Az MSZP és az SZDSZ együtt 103 mandátumot kapott volna a 199-ből (51,7 mandátumszázalék), a FIDESZ–MDF 96 mandátumot (48,2%). Ugyanakkor az egyéni mandátumok levezetésénél jeleztük, hogy modellünk azon első fordulóval számol, amikor az MSZP még döntő előnyben volt az EVK-k szintjén, ez csak a második fordulóban fordult át a közismerten szoros végeredménnyé. Ez azért fontos, mert látható, hogy az új EVK-kiosztás egy MSZP–SZDSZ első fordulós előnyének szavazataiból csinál az egyéni mandátumok szintjén gyenge FIDESZ–MDF vezetést. Ha bármilyen formában tekintetbe vesszük a jobboldal második fordulós feltámadásának hatásait, az egyértelműen átbillenti a 2002-es összesített eredményt is.

Ráadásul meg kell jegyezni, hogy modellszámításainkban nem számoltunk határainkon túlról érkező szavazatokkal. Ha akár csak 170 ezer a FIDESZ–KDNP-t támogató külhoni szavazatot beleöntünk még az országos lista szavazatai közé a törvényjavaslatban foglaltak szerint, akkor az még 1-2 listás mandátumot önmagában átfordít.

A kispárt ellenes és önmagát kompenzáló kompenzációról

A modell összesített eredményeinek ismertetése után röviden kitérnénk a „győztes kompenzáció” rendszerének hatására a 2010-es eredményekkel számolva modellünkben.

2010-ben az MSZP-nek 990 429, a JOBBIK-nak 855 437, az LMP-nek pedig 383 877 modellezett vesztes töredékszavazata keletkezett volna, ha akkor az új rendszert alkalmazzák. A FIDESZ vesztes töredékszavazatot nem kapott volna, hiszen modellünk szerint az egyfordulós rendszerben mind a 106 EVK-t megnyerte volna, de így összesen 1 601 749 győztes töredékszavazata keletkezett volna. Ez önmagában több, mint ahány listás szavazatot kapott az LMP és a JOBIK együttesen 2010-ben (383 877 és 855 437, ami összesen 1 239 314).

(A táblázatban azért azonosak több párt esetében a listás szavazatszámok és a vesztes töredékszavazatok, mert modellünkben csak a listás szavazatokat haszáltunk, beleértve az EVK-kat is! Ennek okát a módszertani bekezdésekben kifejtettük.) 

Ha megvizsgáljuk, hogy modellünk szerint a 2010-es szavazatokkal számolva a „győztes kompenzáció” nélkül, kizárólag a vesztes töredékszavazatok és a listás szavazatok modellezése révén milyen végeredményt kaptunk volna, akkor látható, hogy a fentebb ismertetett 2010-es modellezéshez képest az MSZP 5, a JOBBIK 4, az LMP pedig 2 képviselői mandátummal kapna többet, míg a FIDESZ csak a győztes kompenzáció kiiktatása révén a 2010-es szavazatokkal számolva az új rendszerben 11 mandátumot veszítene, ami 76,4 százalékos mandátumtöbbségét 70,8 százalékra csökkentené. Ez a többségibb karakter már csak az egyéni mandátumok nagyobb arányának és a kompenzációs mandátumok el nem különített voltának a következménye.

Lehetett volna máshogyan is

2010 nyarán azért készítettünk modellszámítást, hogy bebizonyítsuk, lehetséges úgy kijelölni EVK-kat Magyarország választói térképén, hogy egy eltérő választási rendszerben is, annak mandátumelosztási jellegzetességeit felül nem írva, mégis olyan eredményt kapjunk, amelyben a választók korábbi többségi akaratával azonos politikai eredmény születik. Az akkor nyilvános információk alapján nem számoltunk a „határainkon túliak” szavazati jogának modellezésével, és 200 fős parlamentet, illetve 110 EVK-t vettünk alapul.

Az elmúlt húsz év népességi változásait figyelembe véve ki kell jelenteni, hogy a választókerületi rendszer korrekciója (függetlenül az egyéni mandátumok konkrét számától) akkor volna csak tisztességes, ha az ország bizonyos részein (különösen Budapesten és Pest megyében) a magyar baloldal kárára alakítaná az egyéni választókerületek számát. Ennek oka leegyszerűsítő megfogalmazásban az, hogy olyan, sokmandátumos területeken csökkent a népesség, ahol hagyományosan a baloldal volt erősebb. Tehát az elmúlt húsz év alatt a magyar jobboldal kárára vált némiképp aránytalanná az EVK-k kiosztása. Ugyanakkor e legitim korrekció mértéke sokkal kisebb, mint ahogyan ez a kormányoldal mostani tervezetében tapasztalható.

(Illusztráció az idén nyári javaslatunkból 110 EVK-ra)

Lehetséges világosabb elveket követve, a többségi választói akaratot felülíró gerrymandering nélkül is olyan EVK rendszert kialakítani Magyarországon, amely az elmúlt három választásra nézve a politikai végeredmény tekintetében a megvalósulttal azonos választási eredményt alakít ki. Részben  népességi változásokból, részben a többségibb karakterű vegyes választási rendszer mandátumelosztási jellemzőiből, részben pedig a két nagy párt támogatottságának földrajzi szerkezetéből fakadóan 2002-re és 2006-ra nézvést ez annyit jelentett, hogy a kormányzó koalíció mandátumtöbbsége szűkült. Míg például 2006-ban valójában 54,4 százalékos parlamenti mandátumtöbbsége volt az MSZP–SZDSZ koalíciónak, addig modellünk csak 51,5 százalékos többséget biztosított nekik.

És bár nyári modellünk mandátumszámai minimálisan, de eltérnek a végül benyújtottaktól, annyi azért egyértelműen kijelenthető, hogy lehetséges lett volna a korábban kormányzó pártok parlamenti többségét megteremtő választási rendszert kialakítani 199 mandátumon belül 106 EVK esetén is. Hiszen (területi) pártlistán összességében az MSZP és az SZDSZ mind 2002-ben, mind pedig 2006-ban több listás szavazatot kapott ellenfeleinél, ráadásul az MSZP-nek önállóan is több listaszavazata volt mind 2002-ben, mind pedig 2006-ban, mint a FIDESZ-nek.