Véget ért az EU-csúcs, és megszületett a megállapodás az Európai Unió költségvetéséről, és azon belül a fejlesztési támogatások sorsáról is. A magyar kormányfő ünnepel, és azt mondja, végül jól jártunk. Valóban így van-e?
Orbán Viktor szerint „soha ennyi pénz "koponyánként számolva" még nem érkezett Magyarországra” az előző ciklusban egy főre, hét év alatt minden magyar 660 ezer forint támogatást kapott a brüsszeli közösből. Most pedig 712 ezret fog. Hat tömött vasúti vagonnak megfelelő 20 ezer forintos bankó gördülne be a határon – már ha nem élnénk rég az elektronikus pénzforgalom korszakában. És sorolja a statisztikákat, hogy mi mindenben állunk a sor elején, és miben lesz jobb ezentúl nekünk, mint az elmúlt nyolc hét évben.
Tavaly novemberben, amikor az Unió legfelsőbb vezetői először próbáltak megállapodni meglehetősen pesszimista bejegyzést írtam, és levezettem, hogy miért gondolom: Magyarország rosszul fog járni a 2014-2020-as EU költségvetéssel. Amit akkor írtam, most is fenntartom. A tegnapi EU-csúcs számszerű eredménye majdnem pontosan annyi, mint amit novemberben sejteni lehetett.
Na, de akkor most ki nem mond igazat – kérdi a Tisztelt Olvasó, és tényeket szeretne. Íme, ítéljenek Önök. Akinek pedig van kedve, vegyen elő egy számológépet, vagy az Excelt, és nyugodtan ellenőrizzen.
A jelenlegi „nemzeti fejlesztési terv” szerint a 2007-2013 között rendelkezésünkre álló EU kohéziós támogatás összege – 2004-es árakon – 22,41 milliárd euró. Folyó áron (2007-2013) ugyanez 25,3 milliárd. Az Európai Tanács tegnapi üléséről kiadott záródokumentum szerint az Unió a következő hét esztendőben 325 milliárd eurót költene felzárkóztatási (kohéziós) politikájára. Ebből Magyarországot 20,5 milliárd euró illeti. A számokat 2011-es árakon számolva tették közzé.
A fenti adatok bármelyikét bármelyikkel így összevetni természetesen kapitális szakmai hiba, vagy ordas félrevezetés lenne. Összehasonlítás előtt a hét évvel ezelőtti és a mai számokat először azonos alapra kell hozni. Körtét a körtéhez, almát az almához kell hasonlítani. A devizahitelesek országában kamatokkal és százalékokkal dobálózni nem feltétlenül népszerű dolog. Különösen, ha euróban teszi ezt az ember. De ha igazat akarunk mondani, akkor muszáj. Úgyhogy kérem, „ne menjenek sehová”, számoljunk egy picit!
A legegyszerűbb számítás szerint a 2004-es 22,41 milliárd eurónyi támogatás – évi 2%-os euró inflációt feltételezve, nagyjából úgy, ahogy az EU is számol – 2011-ben 25,74 milliárdot ért. Ezt a 25,74 milliárdot lehet és kell összevetni a tegnapi alkuban foglaltatott, ugyancsak 2011-es áron mért 20,5 milliárd euróval. Az eredmény: a szocialista-liberális kormány által 2005-ben kötött megállapodás 25,57% százalékkal nagyobb összegről szólt. Az új időszakra kapott költségvetésünk tehát reálértékben a korábbinál ötödével lett kisebb. Ezért mondom, hogy a novemberi cikk következtetései ma is érvényesek. Szó nincs arról, hogy az Orbán Viktor által tegnap megkötött alku akár csak megközelítőleg olyan jó lenne, mint Gyurcsány Ferencé hét évvel ezelőtt.
No de akkor mit ünnepel Orbán miniszterelnök úr? „Nettó hazugság”, amit a kormány PR-esei elénk tálaltak? Nem. Inkább bruttó. Többnyire valós adatokat soroltak, csak éppen „elfelejtették” hozzátenni, hogy nem összehasonlítható mennyiségekkel dobálóznak.
Így például, minden valamirevaló közgazdász nyilván helyből sikítófrászt kap, amikor a kormányfő egy hét évvel ezelőtti és egy mostani forintadatot csak úgy stande pityere egymás mellé téve rezzenéstelen arccal bejelenti: a következő hét évben egy főre számolva ötven ezer forinttal többet kapunk majd Brüsszelből, mint eddig. Különösebb számolás nélkül is belátható, hogy ami euróban kevesebb, annak forintban is kevesebbnek kell lennie. És így is van. Ha a fenti számokat mai árfolyamon forintra váltjuk – és nem kíméljük meg magunkat attól a „macerától”, hogy a pénzügyi adatokat azonos időpontra vetítve, azonos árfolyamokkal számolva vessük össze – az EU felzárkóztatási politika keretében 2007-2013 között kapott „koponyánkénti” támogatásunk az ezután várhatónál megint csak 25 százalékkal magasabbnak adódik. A támogatás fejenkénti összege „koponyánként” is ötödével csökken.
A leányzó tehát pontosan fordítva fekszik, mint ahogy a miniszterelnök láttatni szeretné. Sőt, még nyújtózkodik is.
De rendben, hagyjuk a számolgatást. A lényeg nem az, hogy miniszterelnök úr egy perc alatt hány PR szaltót képes megugrani, hanem az, hogy most akkor jól jártunk az alkuval, vagy sem.
Egyfelől, a legutolsó tárgyalási körből nem jöttünk ki rosszul. Tegnap és tegnapelőtt az EU csúcson a magyar tárgyaló delegáció helytállt. A 20,5 milliárd euró a tavalyi induló ajánlatnál mintegy 643 milliárd forinttal jobb. És ez respektálható, még akkor is, ha a last minute cukorkák, kedvezmények a nemzeti alkuk megédesítésére az ilyen csúcsértekezletek bevett rutinjához tartoznak. Magyarországon kívül így kapott „személyre szóló” ajándékot a 27-ből még további 14 EU tagállam (Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia). No meg persze az összes nettó befizető tagállam, az élükön David Cameronnal, akik elérték, hogy az EU közös költségvetése, ha minimális mértékben is, de csökkenjen. Ahogy az várható is volt: az EU megint vigyázott arra, hogy senki se térjen haza üres kézzel. Még Orbán Viktor sem.
Másfelől: nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy reálértékben legalább egyötödével kevesebb forrás áll majd rendelkezésünkre, mint a mostani hét éves tervezési ciklusban. A veszteség mai áron mintegy 1533 milliárd forint. És ez sok, nagyon sok. Különösen fájni fog, hogy a 3 milliós lakosságú Közép-Magyarországi régió a mostani több mint 2 milliárd eurós támogatási keretének csaknem 80%-át elveszíti, és ez bizony árthat az itteni cégeknek, árthat a növekedésnek. De hiányozni fog a régióban működő iskoláknak, egyetemeknek, közintézményeknek is. A jelek szerint bejött az a novemberi jóslatom is, mely szerint Magyarország az költségvetési alku egyik fő vesztese lesz. 5 milliárd eurós mínuszunk a tagországok sorában a negyedik legnagyobb. Ezenközben szomszédaink közül Románia, Lengyelország, és Szlovákia is jelentősen növelni tudta részesedését. Ahogy mondani szokás, ezt azért nem tehetjük ki az ablakba.
Végül, de nem utolsó sorban: tudomásul kell vennünk azt is, hogy a 2014-2020-as tervezési időszakban a támogatásért cserébe az EU lényegesen keményebb feltételeket támaszt majd Magyarországgal szemben.
Összefoglalva: Brüsszelben a héten nagyjából az történt, amit várhattunk. Az EU eredeti ajánlatához képest a helyzet javult ugyan, a tárgyaló delegáció azonban a komoly pénzügyi veszteséget nem tudta megakadályozni. Magyar szempontból a pohár félig üres, félig tele van. Orbán Viktor „hozott is, meg nem is”. Európában tényleg nehéz idők járnak. Ezért, végső soron, az Unió és Magyarország számára is a legfontosabb az, hogy van megállapodás. Ünneplésre egészen biztosan nincs okunk. De egy megkönnyebbült sóhaj azért belefér.
