Jövő évi költségvetés: kockázatok és mellékhatások

2012.06.28. | BudgetMaker | 1 komment


 

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) múlt pénteken hozta nyilvánosságra a 2013-as költségvetési törvényről készített véleményét. Most persze többen legyinthetnek és mondhatják, hogy na, akkor mi van és miért érdekes ez. Sokan gondolják, hogy az ÁSZ is csak egy felesleges állami hivatal, ahol sokan magas fizetésért dolgoznak és nem látni közvetlen hasznát a munkájuknak. Furcsán hathat az is, hogy a szervezet jelenlegi vezetője két éve még fideszes képviselőként került be az Országgyűlésbe, de a számvevőségi második ember is politikus. Ugyanakkor azonban látni kell, hogy a magyar költségvetésről – legalábbis egyelőre – nincs más olyan intézmény, amely a részleteket is vizsgálva alkotna átfogó véleményt, így mindenképpen érdemes az ÁSz megállapításaival foglalkozni.

 

Miért fontos az Állami Számvevőszék véleménye?

 

Kormánytól független elemzőként tarthatjuk számon a hazai és külföldi banki, piaci elemzőket, ők azonban elsősorban a makrogazdasági előrejelzésekkel foglalkoznak, és legfeljebb még néhány nagy adóbevétel alakulásával. Fontos mindkettő, ám az elemzéseik a részletekre nem térnek ki, hiszen a vizsgált nagy adók legfeljebb ha a bevételi oldal felét lefedik, a kiadási oldalon pedig a független elemzők jellemzően még kisebb részt vizsgálnak.

 

Az Európai Bizottság (EB), bár alaposan megnézi a részleteket, a benyújtott költségvetésekkel nem foglalkozik. Az EB elsősorban a konvergencia programok értékelése valamint esetenként a tavaszi-őszi előrejelzései érdekében néz mélyebben a tagállamokra, de a költségvetések elemzése nem volt soha profilja. Ezért sem érthető például, mire is volt ez a nagy sietség a költségvetés benyújtásával és a megszokott őszi időpont helyett miért kellet már a nyár elején elkészíteni? A túlzottdeficit-eljárásról már korábban kiderült, hogy leghamarabb jövő tavasszal érhet véget, a kohéziós források felfüggesztését pedig így is, úgy is megszüntették volna.

 

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyelőre nem elemzi a magyar költségvetést, ilyenre legfeljebb a szokásos másfél évenkénti országjelentések alkalmával kerül sor. Az IMF-fel immár 8 hónapja nem sikerült még a tárgyalások elkezdéséig sem eljutnunk, ami épp azért szomorú fejlemény, mert az IMF pontosan abban tudna segíteni, amiben a legnagyobb hiányt szenvedjük: egy IMF-megállapodás a nemzetközi befektetők számára is validálja a kormányzati elkötelezettséget, ezáltal jelentősen növelve a magyar gazdaságpolitika igencsak megtépázott hitelességét. De úgy néz ki, a tárgyalások még legalább a költségvetés elfogadásáig el fognak húzódni (ha egyáltalán meg akar a kormány állapodni), nehogy olyat javasoljanak, amit nem venne be a kormány(párt) gyomra (több kulcsos szja, ingatlan/vagyonadó stb.).


költségvetés131.jpg


 

Végül a jövő évi büdzsé tervezetének mélyebb elemzése kapcsán gondolhat valaki akár a Költségvetési Tanácsra is, bár aki látta a 2009-2011 között élt tanács termékeit, tudja, ez is zsákutca. A 2013-as költségvetési tervről a mostani tanács egy alig 6 oldalas dokumentummal állt elő!  Ráadásul érdemi megállapításuk csupán annyi volt, hogy felhívták a figyelmet a makrogazdasági kockázatokra és javasolták a tartalékok növelését. Elnézést az szarkazmusért, de ilyen mély és alapos elemzésekért szerintem fölösleges e szervet fönntartani, pláne, hogy ilyen komoly analízisekkel az Alaptörvény szerint akár kormányt is buktathat. Persze mind a Magyar Nemzeti Bank elnöke, mind az ÁSz elnöke komoly apparátussal rendelkezik, de mindkettőjük fókusza eltérő. A tanács elnöke pedig – akinek feladata épp ezen eltérő fókuszok közös nevezőre hozása lenne – semmilyen erőforrással nem rendelkezik. Nem véletlen, hogy az EB is a tanács megerősítését javasolta, amire a kormányzati kimerült abban, hogy már az adótörvényekről is mondhatnak véleményt. Kicsit az az ember érzése, mintha kihívná a hűtőgépszerelőt, aki megjavítaná az egyébként működőképes mosógépet, majd elmenne. Persze hálásak vagyunk, hogy a mosógép még jobb lett, de a hűtőnk továbbra sem működik. A tanács igazi megerősítését az jelentené, ha olyan apparátussal rendelkezne, amelynek fókusza egyértelműen a költségvetés alapos, makro- és mikroszintű elemzése lenne.

 

Becslés a kockázatokra

 

Ilyen körülmények között tehát nem hagyatkozhatunk másra, mint az Állami Számvevőszékre, mint az egyetlen olyan, a kormánytól (legalább névlegesen) független szervezetre, amely részleteiben is elemzi a költségvetést, és bemutatja az általa kockázatosnak vélt pontokat. Közel teljesnek nevezhető az ellenőrzésük, hiszen a bevételi főösszeg 88%-át, a kiadási 82%-át vizsgálták. Az ÁSZ elsősorban a bevételi- és kiadási előirányzatok megalapozottságát vizsgálja és módszertana szerint megalapozott egy bevételi előirányzat, (1) ha teljesíthető, azaz az a megelőző évi tendenciáknak és várható értéknek megfelel a tervezett értéke és, (2) ha alátámasztott, azaz értéke számításokkal, hatástanulmányokkal alátámasztott, továbbá megvan a szabályozási háttere is. Kiadási előirányzatok megalapozottságához az ÁSZ-nak elég, ha alátámasztott, ami nem teljesen érthető, hiszen a kiadások jövőbeli értékéhez is inputot jelent a múltbeli alakulásuk, de a megközelítéssel kapcsolatos fenntartásokkal nem foglalkozunk most többet.

 

Annál inkább figyelemreméltóak az előirányzatok megalapozottságával kapcsolatos megállapítások, amelyeket röviden összefoglaltunk az alábbi táblázatban. A táblázat azokat az előirányzatokat tartalmazza, amelyeket az Állami Számvevőszék nem talált megalapozottnak. A részben megalapozott előirányzatok esetén 5%-os, a nem megalapozottak esetén 10%-os eltérést feltételeztünk, azaz bevételek esetén ennyivel alacsonyabb, kiadások esetén ennyivel magasabb teljesülést feltételeztünk az előirányzathoz képest. Megközelítésünk konzervatív, hiszen 5% eltérés semmiképpen sem tekinthető jelentősnek, a nem megalapozott előirányzatok esetén pedig még megfelelő jogszabályi háttere sincs a költségvetési számnak. Azaz módszerünk mindenképpen alulbecsli a kockázatot.

 

 

Tétel

Előirányzat

millió Ft

Minősítés

Kockázat

millió Ft

Bevételek

3 506 577,4

 

284 709,4

Társasági adó

380 800,0

részben megalapozott

19 040,0

Hitelintézeti járadék

8 100,0

nem megalapozott

810,0

Cégautóadó

39 000,0

nem megalapozott

3 900,0

Egyszerűsített vállalkozási adó

178 200,0

nem megalapozott

17 820,0

Játékadó

58 100,0

részben megalapozott

2 905,0

Egyéb befizetések

33 500,0

részben megalapozott

1 675,0

Regisztrációs adó

15 000,0

nem megalapozott

1 500,0

Távközlési adó

44 000,0

részben megalapozott

2 200,0

Pénzügyi tranzakciós illeték

283 000,0

nem megalapozott

28 300,0

Biztosítási adó

52 500,0

részben megalapozott

2 625,0

Személyi jövedelemadó

1 540 310,6

nem megalapozott

154 031,1

Egyéb lakossági adók

150,0

nem megalapozott

15,0

Illetékbefizetések

110 400,0

részben megalapozott

5 520,0

Gépjármű adó

4 400,0

részben megalapozott

220,0

Magánszemélyek jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó különadó

900,0

nem megalapozott

90,0

Vegyes bevételek

6 432,0

részben megalapozott

321,6

Központosított bevételek

110 981,4

részben megalapozott

5 549,1

Elektronikus útdíj bevétel

75 000,0

nem megalapozott

7 500,0

Fejezeti bevételek

469 638,2

részben megalapozott

23 481,9

Innovációs járulék

47 950,0

nem megalapozott

4 795,0

Elkülönített állami pénzalapok

48 215,2

részben megalapozott

2 410,8

Kiadások

2 244 399,8

 

132 261,4

Vállalkozások folyó támogatása

268 722,2

részben megalapozott

13 436,1

Lakástámogatások

173 900,0

részben megalapozott

8 695,0

Szociálpolitikai menetdíj támogatás

93 000,0

nem megalapozott

9 300,0

Egyéb költségvetési kiadások

17 364,7

részben megalapozott

868,2

Nemzetközi elszámolások kiadásai

3 284,6

részben megalapozott

164,2

Fejezeti kiadások

430 154,8

részben megalapozott

21 507,7

NFÜ - Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása

9 910,0

nem megalapozott

991,0

Céltartalékok

99 528,7

nem megalapozott

9 952,9

Elkülönített állami pénzalapok

346 304,2

részben megalapozott

17 315,2

Gyógyszertámogatás

197 981,0

részben megalapozott

9 899,1

Helyi önkormányzatok támogatása

405 861,0

részben megalapozott

20 293,1

198 388,6

nem megalapozott

19 838,9

Mindösszesen

5 750 977,2

 

416 970,8

 

 

A fentiek alapján, elfogadva az Állami Számvevőszék módszertanát és a mi konzervatív feltételezéseinket, mintegy 417 milliárd Ft (a GDP 1,4%-a) kockázat látható a 2013-as költségvetésben. Ha feltételezzük még, hogy az ÁSZ által nem vizsgált bevételek és kiadások között is ugyanakkora a kockázat aránya, mint a vizsgált részben, akkor a teljes kockázat 485 milliárd forintra (a GDP 1,6%-ára) növekszik.

 

Érdemes még megjegyezni, hogy ha a részben megalapozott előirányzatok esetén számolt eltérést 7%-ra, a nem megalapozottak esetén számoltat 15%-ra emeljük (amelyet továbbra sem tekinthetünk a valóságtól elrugaszkodottnak), akkor a teljes kockázat már 709 milliárd forintra (a GDP 2,3%-ára) emelkedik.

 

Jellemző a kormányzati megközelítésre, hogy közvetlenül a számvevőségi jelentés közzététele után a nemzetgazdasági miniszter azzal vádolta meg az ÁSZ-t, hogy nem végzett körültekintő munkát, olyan adatokat kért a minisztériumtól, amelyek nem állnak rendelkezésre, illetve nem ismerik a költségvetési adatbázisokat. Nem szeretnénk e vitában senki javára dönteni, hiszen e cikk írójának is vannak személyes tapasztalatai az ÁSZ költségvetési ellenőrzési gyakorlatáról. Mindazonáltal az Állami Számvevőszék elég hosszú ideje, 1989-es újraalakulása óta végzi a költségvetések ellenőrzését, azaz a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy tapasztalatuk van ebben.

 

Számos további kockázat látható

 

Egyértelműen látszik az is, hogy még a Nemzetgazdasági Minisztérium apparátusát is váratlanul érte a gyors benyújtás. Ezt bizonyítja például az is, hogy amikor benyújtották a törvényjavaslatot, más formában tették, mint ahogy az elmúlt sok évben szokásos volt, így a hivatkozások nem működtek. Megnézve az általános indoklás egyik mellékletét, a kitekintő mérleget, látható, hogy a sok számot 2014-2016 évekre a 2013-as szám változatlan beírásával oldották meg, vagy csak minimálisan változtatták a terv szerint csökkenő hiánynak megfelelően, azaz számítást ezekre az évekre nagy valószínűséggel nem végeztek. Érdekes az EDP hídat is megnézni ebben a táblázatban, ami lényegében a pénzforgalmi és az eredményszemléletű hiányszámot kapcsolja össze. Ennek mértéke ±10-80 milliárd Ft szokott lenni, de 2015-re több, mint 470 milliárd Ft-ot jelez a tárca, ami legalábbis meglepő.

 

A kapkodáson túl azonban számos egyéb kockázat is fenyeget. Bár a kormányzat ragaszkodik a 2012-es 0,1%-os GDP növekedéshez (sőt már egyszer 0,7%-ra akarták emelni), az eddig megismert tényszámok inkább 1% körüli zsugorodást valószínűsítenek. Ez viszont azt jelenti, hogy a benyújtott tervezet alól a bázisa csúszhat ki. Ehhez vegyük még hozzá azt is, hogy minden elemző egybehangzó véleménye (és az ÁSZ-é is), hogy a jövő évi kormányzati prognózis is túlzottan optimista (maximum 1% körüli GDP növekedést valószínűsítenek a kormányzati 1,6%-kal szemben). Bár a kommunikáció arra fókuszál, hogy az ilyen kockázatok ellen elégséges védelmet nyújt ki az Országvédelmi Alap, amely előirányzatát 100 milliárd Ft-ra emelték, úgy tűnik, ez kevés lesz. Ráadásul a jövő évi költségvetésben a tartalékok 168 milliárd Ft-tal (a GDP több mint 0,5%-ával) kisebbek, mint idén. És arról még nem is beszéltünk, hogy egyelőre csak a benyújtott változatot ismerjük, amely a parlamenti tárgyalás során lényegesen át szokott alakulni. A kormánypárti frakciók már bejelentették: számos követelésük lesz.

 

Konklúzió

 

Összességében tehát az unortodoxia újabb csodálatos vívmányaként eladott korai költségvetés számos kockázattól terhes. A legfontosabbak: az idei bázis megalapozatlansága, a jövő évi alacsonyabb növekedés, a parlamenti átcsoportosítások. Ezekhez jön hozzá a – kormányellenességgel semmiképpen sem vádolható – Állami Számvevőszék vizsgálatából, a fentiekben bemutatott konzervatív becslésünkkel adódó mintegy 485 milliárd Ft-os kockázat. Ezek így együtt nem sok jót ígérnek a jövő évi hiánycél tartásával kapcsolatosan.

 

· 2 trackback

Címkék: 2013-as költségvetés Állami Számvevőszék

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr844615791

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tüntess a kaszárnyakapitalizmus ellen! Hozz magaddal még egy csekket! 2012.06.28. 10:55:25

Flashmobot szerveznek szombaton délután 3 órára Matolcsy minisztériuma elé a 2013-as költségvetés terve és az új Munka törvénykönyve miatt. A szervezők azt kérik, hogy mindenki vigyen magával egy sárga csekket. A szervezők azt követelik, hogy a Fidesz-...

Trackback: 2013-tól a fizetést a munkáltatók dolgozójuk helyett közvetlenül az államnak utalják 2012.06.28. 10:35:18

Januártól kevesebb gondja és több öröme lesz a magyar embereknek! - nyilatkozta optimistán Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmondta, az, hogy januártól a munkavállalók fizetését a munkáltatók közvetlenül az államnak utalják, mindenképp nagyban egyszer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csakhogy itt is ki lehet játszani azt politikai a kártyát, hogy megint azok kritizálnak, akik a hiánycélokat folyamatosan ellőtték. a nemzeti liberális oszkó is 0.8 uszkve 1.0%-kal. a szocialista még többel.

ez az egész public finance nagyon fiatal, ennek megfelelően átgondolatlan terület. és a majdnem triviális tételeket sem alkalmazza senki. például az nyilvánvaló dolog, hogy a folyó évi kiadásokat az előző év bevételeihez kellene mérni. tehát rendesen annyi pénzt kellene elkölteni, amit a kincstár előző évben beszedett.

leszámítva az adósságszolgálatot. tehát ha az gdp arányosan 3%, a tervezett növekedés ugyanezen a bázison 1%, akkor ez 2%-os hiánycélt jelent. ez az, amikor nincs megszorítás, de osztogatni sem lehet. a költségvetés tervezési módszere az, ami alapvetően téves. mert valamilyen jövőben elvárt bevételhez kapcsolja a folyó kiadásokat, és nem egy már realizálthoz. ez az, ami abszurd.

2013-as adóváltoztatások hatásait majd a 2014-es kiadásoknál kell figyelembe venni. mert senki sem tudja, hogy tranzakciós adóból pontosan mennyi lesz bevétel. 200 milliárd, 300 milliárd. több, kevesebb. ki tudja. ezért ennek teljesülését a 2014-es kiadásoknál kell figyelembe venni.

ez persze egy növekedéstől függő mozgó hiánycélt jelent. de ezt kellen elfogadtatni washingtonnal és brüsszellel. ha a tervezett növekedési célok nem teljesülnek, akkor álljon rendelkezésre valamilyen készenléti alap. ez most elsősorban az imf tudja biztosítani.

persze európai valutalap kellene (valutaunió helyett fiskális unió és valutalap), amibe a tagországok az utolsó éves növekedési többletet teszik be. ennek megfelelően a tagországok egymás között hiteleznek. ha az eurozóna növekedése nem fedezi az adósszágszolgálatot, akkor kell kötvényeket kibocsátani. és így lehetne a tagországok költségvetéseinek legalább a főszámait pártpolitikai döntésektől függetleníteni. és a rendszert valamilyen automatizmusnak alávetni.

mert akkor a politikusoknak kiadást kell csökkenteni. vagy az adóbevételeket emelni. egységes szja, tnya, áfa, fordított áfa kulcs kellene. és akkor a kérdés az lenne, hogy ez 20+1% lesz, vagy kiadásokon kell 1%-ot faragni. az uniós támogatásokhoz pedig nemzetközösségi adót kellene bevezetni. ez lehetne bankforgalmi adó, és mellé postaforgalmi illeték. és a derivatívákat sújtó adó és illeték. de ezt összeurópai, vagy még inkább világméretekben kell bevezetni. szóval ehhez g20 kell. különben az amerikaihoz hasonló ázsiai ingatlan és tőzsdeválság elé néz a világ, ami európát a jelenlegi formájában biztosan elsodorja.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása