A magyar kormány legfőbb politikai ígérete, hogy egymillió új munkahelyet fog teremteni. A mezőgazdasági miniszter mindehhez egy interjúban hozzátette: az egymillió munkahelyből 300 ezer a mezőgazdaságban fog megvalósulni. Nem vitatható, hogy mind az országos, mind a mezőgazdaságra vonatkozó adat ambiciózus elképzelést tükröz, a lényegénél ragadja meg a magyar gazdaság problémáját, emiatt a munkahelyteremtéssel, mint céllal természetesen nem lehet vitatkozni.
A magyar állattenyésztés visszaesése
Annak ellenére, hogy az elmúlt évek a szántóföldi növénytermesztésnek erősödő pozíciót hoztak, az állattenyésztés és a kertészet esetében inkább visszaesés-stagnálás volt megfigyelhető. Mára a növénytermesztés-állattenyésztés aránya (a kibocsátási értéket tekintve) mintegy 70-30%-ra változott a kívánatosnak tekintett 50-50%-ról. A munkahelyek szempontjából azért különösen kedvezőtlen ez a folyamat, mert a szántóföldi növénytermesztés erősen gépesített, meglehetősen kevés munkaerőt igényel, eközben az állattenyésztés (és a kertészet)- bár ezekben a szektorokban sem kerülhető el a professzionális technológia használata - jóval több embernek tudna munkát biztosítani.
Nem kell agrár-közgazdásznak lenni ahhoz, hogy felfedezzük a problémát: Magyarország (világpiacilag is hatékonyan) állítja elő a takarmányt, miközben azt a munkafázist, amihez már jóval kevesebb ökológiai adottság kell és jóval több munkahelyet teremt (durva egyszerűsítéssel: a takarmányt eljuttatni a jószághoz, gondoskodni az egészségéről, majd levágni) egyre kevésbé itthon végzik.
Teendők az állattenyésztés fellendítése érdekében
A mindenkori agrárpolitika józanabb pillanataiban elsősorban nem rövid távú kereskedelmi háborúkat akar ebben az ügyben megnyerni (az áruházláncok, a vágóhidak vagy éppen az EU egésze ellen), hanem aktívan keresi a probléma fundamentális okait. Gyakori megállapítás, hogy a technológia elmaradottsága óriási veszteségeket okoz. Emiatt született korábban az a döntés, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program forrásainak lehető legnagyobb részét az ország ennek a technológiai lemaradásnak a csökkentésére fordítsa.
A másik ok az általános adminisztrációs és munkaerőhöz kapcsolódó terhek nagysága (ebben az ágazatban mindenki rosszul járt az „Adócsökkentéssel, Amivel Mindenki Jól Járt”).
Harmadrészt meg kell állapítani, hogy a – gyakran génkezelt, Európában nem hagyományosnak számító – alternatív takarmányok (dél-amerikai szója, halliszt) mára jelentős költségelőnyt jelentenek. Van azonban egy további tényező is, ami gyakran felmerül: az EU nem teszi lehetővé (illetve csak nagyon korlátozott körben) az állattartó ágazatok támogatását. Emiatt kiemelt jelentősége van annak, hogy a keskeny pallón hogyan tud egyensúlyozni a mindenkori magyar kormány, vagyis mennyi támogatást tud az ágazat felé irányítani.
EU támogatások az állattenyésztőknek
Közhely, hogy a közvetlen támogatások (ami a legnagyobb tétel volt és marad is a Közös Agrárpolitika büdzséjében) elsősorban a földterülethez kapcsolódnak. Az állattenyésztéshez ezek a támogatások csak kiegészítő jelleggel kötődnek: uniós forrásból a technológia-fejlesztéstől és egyes állatjóléti céloktól eltekintve eleve csak azokra a területekre juthat pénz, ahol valamilyen közfeladatot is ellátnak a szűken vett termelési funkció mellett. Ilyen például a tájgazdálkodás és élőhelyvédelem részeként az elhagyott legelők rendbetétele, aminek a juhászat és a szarvasmarhatartás lehetne a nyertese. A hatás már most érződik: az elmúlt években a húsmarha esetében érdemi állatlétszám-növekedés volt jellemző hazánkban is.
Az alapvető támogatási rendszer az EU-ban: az SPS
Van egy speciális jellemzője a jelenlegi európai közvetlen támogatási rendszernek. Más rezsim működik a régebbi tagállamokban, és más a 2004-ben és 2007-ben csatlakozókban. Ez utóbbi országokban lehetővé tették egy egyszerűsített rendszer alkalmazását (SAPS), azzal, hogy fokozatosan át lehet/kell állni az EU15-ben működő szisztémára (SPS). Van olyan új tagállam, ahol az átállást már megtették.
Az SPS rendszer főszabályként a támogatást elválasztja a termeléstől, annak érdekében, hogy a támogatással ne befolyásolják a termelő döntését abban, hogy éppen miből mennyit termel, hanem azt a piac határozza meg. A szétválasztást úgy érik el, hogy minden termelőre meghatároznak egy történelmi bázisidőszakot, majd az abban az évben kapott támogatás alapján kalkulálódik a támogatása a későbbi években, függetlenül attól, hogy éppen mit termel.
A szisztéma hátrányai közismertek. Egyrészt könnyen kijátszható, hiszen valaki teljesen le is építheti a termelését, ennek ellenére inaktív termelőként is kaphatja a támogatást (erre használják angolul a találó sofa-farmer megnevezést). Másrészt befagyasztja a piacokat az új belépők kizárásával. Ezeket a problémákat a szabályozó is érzékeli, és változatos módon, a részleges termeléshez kötéssel, az új belépőknek fenntartott nemzeti támogatási tartalékkal, vagy az aktív termelő definíciójával próbál tenni ellenük.
Az SPS rendszer várható jövője az EU-ban
A fenti problémák ellenére kijelenthetjük, hogy az SPS rendszer alaplogikája nem néhány brüsszeli bürokrata agyszüleménye, hanem a világgazdaság globalizációjából fakadó tényszerűség. Európa mára elsősorban ipari hatalom, ennek megfelelő érdekeket képvisel a világkereskedelmi tárgyalásokon. Az ipari termékek előtti kereskedelmi akadályok lebontása érdekében az EU tárgyalói eddig is hajlandóak voltak feláldozni mezőgazdasági érdekeket. Mivel az ipar és mezőgazdaság jelentősége várhatóan nem fog átrendeződni a kontinensen, ezen a téren radikális változás nem várható. Így aztán az SPS mögött meghúzódó szétválasztott támogatás és termelés az a megoldás, ami kielégíti a kereskedelmi partnereket (mert az adott év termelését és az annak eredményeként a piacon megjelenő mennyiséget nem befolyásolja a támogatás) és könnyebben eladható a termelőknek, mint a támogatások puszta leépítése.Ha áttekintjük az Európai Bizottság alapdokumentumát a 2014 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatban, vagy az ahhoz kapcsolódó, a magyar elnökség alatt elfogadott tanácsi következtetéseket, látható, hogy senki sem vitatja az alapvető támogatási mechanizmusokat, a termeléstől való elválasztást. A vita a tagállamok és gazdaságok közötti elosztásról az SPS logikája által szabott kereteken belül zajlik. Ahogy a Bizottság dokumentuma fogalmaz a 2014 utáni Közös Agrárpolitika alapjáról: „Az alapjövedelem támogatása az alapvető, termeléstől függetlenített közvetlen kifizetések révén”.
SPS tehát a jövőben is lesz, és lesz SPS Magyarországon is. Lehet, hogy más lesz a neve, de a lényegét tekintve a termeléstől elválasztott közvetlen kifizetések fogják az EU támogatáspolitikájának az alapját jelenteni 2014 és 2020 között is. A kérdés tehát számunkra nem az, hogy akarjuk-e az SPS-t vagy sem, hanem hogy mikor és hogyan akarjuk azt.
A magyar SPS-vita
A korábbi magyar kormány Gráf József miniszterségének az idején, bár a jelenleginél még kevesebb információval rendelkezett, de a tendenciákat értve amellett érvelt, hogy az SPS rendszert minél hamarabb vezessük be. Alapvetően abból az inkább intuitív, de nagyon is realista megközelítésből indult ki, hogy a 2014 utáni rendszer valószínűleg a már SPS-t alkalmazó (jellemzően) régi tagállamok számára fog kedvezőbb átmeneti rendelkezéseket hozni, jobb tehát velük „egy klubban” lenni.
A bevezetés melletti másik érv az volt, hogy az SPS rendszer bevezetése garantálja hosszabb távon is az állattartók támogathatóságát. Jelenleg a 2004-től működő nemzeti kiegészítő támogatás (top-up) teszi ki a juhászatnak, a húsmarha tartóknak és a tejágazatnak folyósítható juttatások legjelentősebb részét. Ám a top-up hamarosan megszűnik, mert a csatlakozási szerződésben foglaltaknak megfelelően fokozatosan nő az EU-ból érkező támogatás, és az „kiszorítja” a nemzeti kiegészítést. Márpedig a korábban leírtaknak megfelelően előbb-utóbb kötelező lesz bevezetni az SPS-t, azonban ha ez akkor történik meg, amikor már nem lesz kiegészítő támogatás, akkor nem képződik állattartáshoz kapcsolódó történelmi bázisjogosultság a gazdálkodóknak. Bázisjogosultság nélkül pedig támogatást sem kaphatnak az SPS bevezetése után. Így a garantált állattartáshoz kapcsolódó támogatást az jelentette volna, ha addig bevezetésre kerül az SPS, amíg van nemzeti kiegészítő támogatás, azaz van biztos bázisképzés is.
A Fidesz ellenzékben határozottan ellenezte az SPS bevezetését. A jobboldal azzal érvelt, hogy a földtulajdonosok rosszul járnának az SPS bevezetésével, mert a támogatási jog a termelőkhöz kerülne, akiknek így javulna az alkupozíciójuk a bérbeadókkal szemben. A köztársasági elnök kezdeményezésére az ügyben egy időben elhúzódó alkotmánybírósági eljárás is indult. Ekkor több szakmai szervezet kérte, hogy rendelettel vezessék be az SPS-t, de a politikai konszenzus hiányában az akkori kormány ezt a döntést nem vállalhatta. Ugyanakkor a Fidesznek egy akkor kiadott nyilatkozata elismerte az SPS szükségességét, csak az akkori kabinet által javasolt változatot utasították el. Emiatt abban lehetett bízni, hogy kormányra kerülve kialakítják a saját SPS-változatukat. Ezt augusztus 1-ig tehették volna meg, bejelentve az Európai Bizottság felé, de ma már tudjuk, hogy nem ez történt.
A 2010-ben felállt új kormány érzékelte ugyanakkor, hogy ezzel milyen súlyos feszültséget idéz elő az állattartásban, ezért egy úgynevezett szerkezetátalakítási támogatást fognak bevezetni a juhászat- és húsmarha ágazat számára. Apróság, de érdemes megjegyezni, hogy az előző kormány szektoronként elemezte, hogy mely ágazatokban célszerű a szerkezetátalakítási támogatás bevezetése, és ahol a termékpálya szereplői és a közgazdasági racionalitás is ezt sugallta, ott meg is tette ezt a lépést (pl.: dohány, zöldség-gyümölcs ágazatok).
Mindazonáltal az újonnan bevezetett támogatás mellett is rosszabb helyzetbe kerülnek az állattartók. Egyrészt csökkenni fognak a támogatási összegek, ami a tejágazatot érinti a legsúlyosabban, másrészt a most bevezetendő rendszer teljesen kizárja az új belépőket, például a fiatal gazdákat (az SPS erre adna lehetőséget, még ha korlátozottan is). De a legsúlyosabb probléma mégis az, hogy jellegénél fogva ez egy átmeneti támogatás, azaz a mai tudásunk alapján, bár a Vidékfejlesztési Minisztérium mást állít, hosszabb távon nem lehet alapja a támogatási bázis képzésének.
Tovább színezi a képet, hogy míg az SPS (korlátozottan és szigorú szabályok mellett) engedi a termeléshez kötést, addig a bevezetni kívánt új támogatás teljes egészében történelmi bázisalapú lesz abban az átmeneti időszakban, ameddig egyáltalán adható. Tehát amíg a jelenlegi top-up és az annak a bázisán létrehozható támogatás egyes elemeiben segítette volna a termelés növelését (és ezen keresztül új munkahelyek teremtését), addig a szerkezetátalakítási támogatásnak nem lesz feltétele a termelés. Egy konkrét példa: jelenleg a húsmarha anyatehén után a támogatás nagyobb részét évről évre igényelni kell az aktuális állatlétszám alapján, és arra tartási kötelezettséget kell vállalni. Az új rendszerben a 2010-es vagy 2011-es állatlétszám alapján kapja a gazda a támogatást több évig, még akkor is, ha közben leépíti az állományát (és ezzel munkahelyeket is). Némi iróniával azt mondhatjuk, hogy a következő években levágott állatok után is fognak támogatást fizetni.Nem mellékes részletkérdés, hogy a 2012-ben fizetendő (de 2011. év után járó, tehát még modulációval nem érintett) top-up teljes egészében kifizetésre kerül-e az állattartóknak. Ellenzékként a mai kormány azt követelte, hogy a növénytermesztőknek és az állattartóknak is legyen kifizetve a támogatás. Ma már az ágazati szereplők annak is örülnének, ha a valóban rászoruló állattenyésztők megkapnák ezt a pénzt.
A mérleg
Összességében tehát eldőlt az SPS-kérdés, de sajnos nem nyílt szakmai vitában, érvek ütköztetésével, hanem a háttérben. Ráadásul erős a gyanú, hogy a döntésben nem csupán szakmai szempontok játszottak szerepet, hanem a korábban ellenzéki időszakban felvett populista pozíció csapdájából nem volt ereje kitörni a ma kormányzóknak. Így az érintett magyar gazdák számára már rövid távon is csökkenhet az állattartás támogatása (különösen a tejágazatban) az elérhető lehetségeshez képest.
Ennél is sokkal súlyosabb a 2014 utáni várható helyzet. Ekkortól ugyanis komoly versenyhátrányba kerülhetnek a magyar állattartók, hiszen egy francia anyatehén támogatható lesz, egy magyar pedig nem.
Természetesen örülnénk, ha a kormány várakozásai teljesülnének, és a szerkezetátalakítási támogatás jelenthetné a 2014 utáni támogatások bázisát is. De amíg az SPS időben történő bevezetésével garantálható lett volna a bázis megteremtése, addig az új támogatási rendszer sok bizonytalanságot tartogat. Ráadásul az SPS-szel legalább részlegesen a termeléshez lehetett volna kötni a támogatást, elkerülve azokat az igazságtalan helyzeteket, amit az új rendszer lehetővé tesz, vagyis hogy a termelő szerkezetátalakítás címszóval leépíti az állatállományt (és ezzel munkahelyeket), majd felveszi a támogatást.Ezekhez képest már csak apróság, hogy eggyel több átállást kell végrehajtanunk a támogatási rendszerek között, mert a végleges SPS átállás előtt a SAPS-nak egy új változatát is be kell vezetni. Ennek magyarázata az, hogy a 2012-től életbe lépő moduláció (nagyobb összegű támogatások egy részének átcsoportosítása vidékfejlesztési célokra) megkívánja az üzemszabályozás bevezetését, amit a szerkezetátalakítási rendszer kiterjesztése csak tovább bonyolít.
Ezzel az agrárpolitika területén egy újabb kormányzati döntés kapcsán bizonyosodott be, hogy a kommunikációban kijelölt célok és a valóságban megtett intézkedések nincsenek szinkronban. A politikai érdek mást kívánt, és erre néhány ezer állattartásban dolgozó ember munkahelye is rámehet.
