Aligha van olyan magyar állampolgár, aki életében legalább egyszer nem vett volna részt valamilyen korrupt ügyletben, ne adott volna hálapénzt, vagy próbált volna zsebbe csúsztatott borítékkal megszüntetni vagy épp gyorsítani hivatali ügymenetet. Olyan pedig biztosan nincs, aki ne hallott volna a korrupció valamilyen formájáról. Mennyire általános és kiterjedt a korrupció Magyarországon, mi tartja életben és hogyan lehetne csökkenteni a mértékét? JANCSICS DÁVID szociológus, a City University of New York PhD-jelöltje a magyarországi korrupcióról írja a doktoriját. Munkájához interjúkat készített olyan emberekkel, akik személyesen részt vettek korrupcióban és közelebbről ismerik annak működési mechanizmusait. Pikó András interjúja.

Magyarországon egyszerre moralizált és cinikus a közbeszéd a korrupciót illetően. Egy szájjal mondjuk azt, hogy kimaradni a korrupcióból tisztesség és becsület kérdése és azt, hogy csak az a korrupció, amiben nem vagyunk benne. Valóban képmutatóak lennénk, akik nem tartják korrupciónak azt, ami valóban az, vagy naivan valóban azt hisszük, hogy csak a tisztességen múlik az, beszállunk-e vagy sem.

A korrupció nagyon bonyolult összetett jelenség, amely döntően a társadalmi közegtől és az intézményi struktúráktól függ. Van olyan társadalmi közeg, amelyben a korrupt gyakorlatok jelentik a normális ügymenetet. Az a probléma, hogy ilyen közegben a korrupció sem korrupcióként, szabályszegésként jelenik meg, sőt, nem is vesszük észre, hogy egy korrupt helyzetben veszünk részt, tehát hogy valamilyen szervezeti erőforrást informálisan veszünk igénybe valakitől, aki azt a szervezeti erőforrást a szervezeten belülről illegálisan kiárusítja.

Amit másutt korrupcióként észlelnek az nálunk egyszerű emberi szívesség?

Valahogy így. A szívesség alapú kölcsönös segítségnyújtás és a korrupció között a vízválasztó a formális szervezethez kapcsolódó erőforrás megléte. A kalákában végzett házépítés addig szívesség, ha minden fél csak a saját erőforrásait viszi a segítségnyújtásba, de ha a házépítésben használt ingyen szakmunka ellentételezése mondjuk a szakmunkás gyermekének az önkormányzati elit iskolába való felvétele, akkor már korrupcióról kell beszélnünk.

De az egyáltalán nem életszerű, hogy a közösségi életünk minden területén tiltsuk a személyes bizalmi kapcsolatok érvényesülését!

Másként néz a jelenségre egy antropológus, aki természetesnek veszi, hogy így működik az ember: olyanokkal szeretünk együttműködni, dolgozni, akiket ismerünk, akikkel bizalmi viszonyban vagyunk. Tehát neki teljesen természetes, ha a haverom fiát veszem fel a céghez, ezzel szemben egy közgazdász számára ez korrupció. Nyilvánvalóan ez egy szürke zóna, mert nyilvánvalóan így működik a társadalom, az antropológusnak is igaza van, de mégis, ha ezzel megszegjük egy adott szervezet szabályait, pl. ismerőst vetetünk fel a céghez, egy nála alkalmasabb helyett, akkor az azért korrupció.

Hogy lehetséges, hogy Magyarországon, egy korrupt gyakorlatokkal átszőtt társadalmi közegben a résztvevők nem is tartják korrupciónak a korrupciót, mert az a természetes gyakorlat, ugyanakkor meg a szabályok, amiket megszegnek mégis nyilvánvalóak, tehát tudatában vagyunk a szabályszegésnek? Ez egy nyilvánvaló társadalmi méretű kognitív disszonancia, ami azért magyarázatra szorul. 

Az egyik ok az, hogy a társadalmi életünket szabályozó értékrendünk nyugatos, az egyéni életstratégiáink és értékvizsgálatok szerint az egyéni cselekvést meghatározó értékeink inkább keletiesek. Itt a mértékek is fontosak: Görögországban senki sem csodálkozik azon és mindenki természetesnek gondolja, hogy ha valaki pozícióba kerül, akkor viszi magával a minisztériumba a teljes családot, nálunk ez azért már megütközést keltene. Mi utáljuk a korrupciót, de közben csináljuk.

Az értékrendünk nyugati volta nem jelent esélyt a korrupció elleni harcban?

Szkeptikus vagyok. A szabályt szegő, ám előnyt jelentő gyakorlatot mindig sokkal könnyebb megideologizálni, mint a szabálykövető, de a korábbihoz képest hátránnyal járó praxist követni. A korrupciós mikromechanizmusokat életben tartja az is, hogy a magyar társadalom nagy többsége az egzisztenciális viszonyait tekintve nagyon csalódott. Ez a rendszerváltás nagy kudarca és különösen érthető ez a csalódottság akkor, ha figyelembe vesszük, hogy a társadalmi státuszhoz mért jövedelem tekintetében nagyon sokan joggal érezhetik magukat vesztesnek. Ez az állapot fenntartja és táplálja a korrupciót. A korrupció az egyik lehetőség az elvárt, de elmaradt jövedelem pótlására, a másik a hitelfelvétel, az eladósodás volt. Ugyanannak a problémának a kétfajta megoldásaként érdemes tekintenünk a kiterjedt korrupcióra és a hatalmas méretűvé duzzadt eladósodottságra. 

Ez a rendszerváltáshoz kötődő deficitérzés, mint korrupciós motiváció egyaránt tetten érhető a társadalom alsó és felső szintjein, magyarán a magyar középosztálybeliek vagy jómódúak sem annyira jómódúak, hogy ne élnének korrupt pénzszerzés lehetőségével?

Valószínűleg igen, mert minden társadalmi csoport, így a magyar jómódúak is érezhetik azt, hogy a nyugat-európai társaikhoz képest elmaradásban, hátrányban vannak.  

Úgy tűnik, mintha a korrupt kapcsolatokba csak anyagi haszonszerzés miatt keverednénk, pedig van, amikor a részvétel szinte kényszer, egész egyszerűen másképp nem működnek a dolgok. 

Igaza van, ezek a kényszerek elég erősek Magyarországon. Nem csupán önfelmentésként mondjuk azt, hogy mindenki ezt csinálja, tehát másképp én sem viselkedhetek, hanem a szervezeti, hatalmi kényszerek ránk is erőszakolják a korrupt gyakorlatot. A hivatali rendszerekben lévő kapuőri funkciókhoz, vagy az ellenőrzéshez kapcsolódó funkciókhoz kötődnek a legáltalánosabb és legelterjedtebb korrupt gyakorlatok. Például az önkormányzatok műszaki, építései osztályai a munkavédelmi ellenőrzések kapcsán biztosan mindenki tud vagy hallott ilyen történeteket. A kapuőr meg tudja lassítani vagy akár akadályozni egy ügy elintézését, hogy ezt ne tegye, annak ára van.

Minden szervezetben szerte a világon szükségesek a kapuőrök és az ellenőrzők, akik személyes döntésétől függ az erőforrásokkal való gazdálkodás. Ez akkor azt jelenti, hogy minden társadalomban ugyanúgy jelentkeznek miattuk a korrupciós kockázatok?

Természetesen, de a korrupciós gyakorlat létezése azon múlik, hogy a társadalom, és konkrétan maga a szervezet hogyan reagál erre a kockázatra.  Ez sok mindenen múlik.  Nagyon sok múlik azon, milyen a szervezet menedzselése, mennyire erős a monitoring rendszer, de sokszor racionális kalkuláció eredménye is lehet a korrupt helyzet tolerálása.  Lehet, hogy a raktáros megcsapolja a készletet, viszont más kvalitásai miatt nélkülözhetetlen munkaerő, tehát szemet hunynak a lopásai felett, mivel a szervezetnek ez fontosabb érdeke.

Ezzel a korrupcióhoz kapcsolódó ambivalens társadalmi mentalitással mit lehet kezdeni, ha a cél a korrupció szintjének csökkentése? Vagy másképp megfogalmazva: a nagy volumenű gazdasági vagy politikai korrupció mennyire épül és támaszkodik a mi mindennapi korrupt gyakorlatainkra.

Nagyon nehéz szétválasztani ezeket a szinteket. A korrupt mechanizmusok közül jó néhány általánosan működik a politika legfelsőbb szintjeitől kezdve egészen a mindennapi életünk kis korrupt viszonyaiig – ilyenek az informális hálózatokon alapuló kölcsönös szívességek rendszere. Ezt láthatjuk a volt kollégiumi társak esetében a nagypolitikában és tapasztalhatjuk a mindennapjainkban is.  A funkciója is ugyanaz: a személyes kapcsolat és a bizalom költségcsökkentő tényező. Ha megvan bizalom, akkor nem kell drága kontrollmechanizmusokat működtetni a korrupt csere betartatására. Bár a nagy volumenű korrupciót szervező szűk elit tagjai gyakran kerülnek ki ugyanabból a kollégiumi szobából vagy baráti társaságból, azért itt minőségileg más jelenséggel állunk szemben. Ezeket a korrupt hálózatokat ugyanis tudatosan tervezik, profi módon menedzselik és bonyolult könyvelési és jogi technikákkal teszik őket támadhatatlanná.

Ha minden korrupció egyben bizalmi viszony is, elő lehet-e állítani szabályozással olyan helyzetet, amelyben ez a bizalmi viszony megtörik, pl. a korrupciós szolgáltatást megvásárlót nem büntetni akkor, ha feldobja az eladót?

Ez egy viszonylag újfajta antikorrupciós stratégia, de azt is látni kell, hogy a korrupció nagyon ritkán két ember ügye. A szervezetekben mindenki tud a korrupcióról és vagy részese, vagy eltűrője a korrupciós gyakorlatnak. A példánál maradva: lehet, hogy tudom, hogy a raktáros lop, de ő meg tudja rólam, hogy mindig háromnegyed órával később érek be, mint kellene, és péntekenként korábban lépek le a munkából. Ezek az informális egyezségek garantálják a korrupciót, ő is hallgat, én is – mindketten nyerünk azzal, hogy nem nyomjuk fel a másikat a főnöknél.

Ön mit szűrt le az interjúiból, megáll az a szokásos, bár egyre kevésbé komolyan vehető érv, hogy egy szervezetben, – legyen az vállalat, intézmény, önkormányzat – a felső vezetők tudta nélkül, az ő akaratuk vagy szemhunyásuk ellenére alakulnak ki az alsóbb szinteken korrupt gyakorlatok?

Ez nehezen hihető. A korrupciót mindig sokan látják, olyanok is, akik nem részesei. A szervezetekben tehát benne van a tudás, legtöbbször a legfelsőbb vezetői szinten is a saját korrupciós fertőzöttségéről.  Azt viszont, hogy ezt a fertőzöttséget azért nem sikerül megszüntetni, mert a felelős vezetők maguk is részesei és a visszaosztási mechanizmusok révén kedvezményezettjei a korrupciónak, vagy azért, mert más érdekek miatt eltűrik a korrupt gyakorlatot, vagy azért, mert nincs erejük megszüntetni azt, nos, ezt mindig az adott esetet vizsgálva lehetne eldönteni. Ugyanakkor a szervezetek maguk sem szeretik a felnyomó embereket – a korrupció leleplezése szinte mindig egyet jelent a szervezettel való lojalitás felmondásával. Egyetlen szervezet sem tolerálja, ha egy tagja a rendőrségnek vagy az ügyészségnek jelent.  Aki ilyet tesz, azt eltávolítják, utánuk nyúlnak, ellehetetlenítik, főleg, ha a hatalomgyakorlókhoz kapcsolódó korrupcióról informál. De, ha csak a saját korábbi munkahelyükről jelentenek, akkor sem találnak munkát, hiszen egyszer már bebizonyították a nem lojálisak a csapatukhoz. Az egyik legnagyobb akadálya az antikorrupciós harcnak pont ez, hogy támogató közhangulat és közvélemény nélkül nem lehet megvédeni és ösztönözni a korrupciót felfedő informátorokat.

A magyar történelem évszázados tapasztalatai sosem támogatták a jog- és szabálykövetés meggyökerezését, az idegen hatalom kijátszása mindig a hazafiság nimbuszát kölcsönözte szabályszegésnek. Miért nem változott meg ez a mentalitás akkor, amikor a magunk uraivá váltunk és az államunk nem tőlünk idegen hatalom?

Évszázados mentális berögződések nem változnak meg ripsz-ropsz pár év alatt, és lássuk be, a rendszerváltás után sem tett meg mindent a politikai elit és az állam, hogy ez mentalitás változzon. 

Sőt, az extrém méreteket öltő politikai szembenállás, az, hogy a kormányváltásokkor az ország egyik fele kirúgja a másikat, a tőlünk elidegenedett állam képzetét szerintem csak erősítette. Hirtelen az a közismert jobboldali publicista jut eszembe, aki, mikor lebukott a szlovák rendszámú autójával, azzal érvelt, hogy ezeknek ő nem fizet adót. Az interjúi során hallott hasonló érveket?

Nem, ez nekem is új. De a politikai értelemben túlizgatott magyar társadalom problémáját érdemes a korrupció szempontjából is végiggondolni. Ha a kormányváltások felforgatják a teljes társadalmi életet, akkor az egyértelmű korrupciós kockázat: a hatalmon lévő politikai network megpróbál mindent kiszedni a rendszerből a kormányzása alatt, és rá is van kényszerítve, hiszen spájzolnia kell az ellenzéki szűk esztendőkre is. A jelenség megfigyelhető a politika szférájában szinte minden parlamentáris demokráciában. Magyarországon azért súlyos a helyzet, mert ez az élet-halálharc elérte az állami-önkormányzati adminisztrációt és bürokráciát is. Amikor egy állami vagy önkormányzati tisztviselőnek attól kell tartania, hogy a következő kormány alatt nem lesz munkája, akkor nyilvánvalóan elkezd tartalékokat képezni, informális hálózatokat építeni. A kölcsönös segítségnyújtás ebben az esetben azt jelenti majd, hogy a megnyert pályázatért cserébe a bürokrata a nyertestől azt kéri, hogy a kormányváltás után vegye át a cégébe. Ez a középszintű miniszteriális és önkormányzati bürokraták klasszikus magyarországi menekülőútja, nem véletlen, hogy a kormányváltások előtt radikálisan gyorsan lezárulnak az addig döcögős közbeszerzések is. Mindig kinyomják a forrásokat a rendszerekből, mielőtt az újak megérkeznének.

Mindez azért is nagy gond, mert konzerválja az örökölt társadalomtörténeti elmaradottságunkat, tehát hogy a max weberi értelemben vett racionális és személytelen bürokráciába való átmenet nem zajlott le.  A politikai megosztottság miatt fennmarad a magyar bürokráciát átszövő informális patrónus-kliens viszonyrendszer, ez pedig arra ösztönzi a kormányra kerülő újakat, hogy elzavarja az előző kormány adminisztrációját és a sajátjait hozza a helyébe.

Nem lehetséges, hogy csak egyszer kellene komolyan, civilizált módon kormányt váltani, és ha békén hagynák az adminisztrációt, akkor az szép lassan depolitizálódna?

Ez egy ördögi kör, amelyből, még ha meg is lenne rá a politikai szándék, nem lehet egyszerűen, politikai deklarációkkal vagy bizalomépítő gesztusokkal kitörni. Az mindenkori új hatalom 1990 óta fél attól, hogy megpuccsolja az előző kormány bürokráciája, hogy kiszivárogtatnak az ellenzéknek, ezért minden egyes kormányváltással egyre mélyebbre hatol a politikai tisztogatás, amire reakcióként a közigazgatásban dolgozók is alkalmazkodtak ­- korrumpálódnak és már ciklus elején a saját túlélésükkel foglalkoznak. Ha valahonnan megérkezne a Tiszta Kezek Kormánya és garantálná, hogy a korábbi kormány által politikai alapon kinevezett szakembereket a helyükön hagyja, azzal óriási kockázatot vállalna, mert hiszen nincs rá garancia, hogy a helyükön hagyottak valóban szakmai munkát végeznek és lojálisan viselkednek majd.  Ráadásul, ez a kormány utólag szentesítene egy politikai értelemben deformált hivatalnoki rendszert. A helyükön hagyott hivatalnokok persze nyilvánvalóan mérlegelnének, vajon mi a nagyobb kockázat: igazodni és ezzel felmondani a régi politikai lojalitásokat, vagy ragaszkodni a régi kapcsolatokhoz és az új kormánnyal szemben teljesíteni az ellenzékbe került politikai eltartók kívánságait? Így aztán a Tiszta Kezek Kormánya is biztos, ami biztos, ki fog rúgni minden politikai kinevezettet, és ezzel pont ugyanazt fogja tenni, amit az elődje. A kör bezárult.

Sok kollégája hívta fel a figyelmet arra, hogy a rossz kormányzás, a rossz minőségű jogszabályok korrupciót szülnek, mert akár még a betarthatatlannak bizonyuló szabályozás korrekciójaként is létrejöhetnek bizonyos korrupciós mechanizmusok. Ebből az következik, hogy a jó minőségű jogszabályok csökkentik a korrupciót?

Nem feltétlenül. A jogi szabályok csak a formai keretet jelentik, de nem garantálják azt, hogy a szabályokat be is tartják. Inkább úgy mondanám, szükséges, de nem elégséges feltétele a jó minőségű jogalkotás a korrupció visszaszorításának.

Az utóbbi két évben megszaporodtak azok a törvények, jogszabályok, amelyeknél nyilvánvalóan tetten érhető az, hogy konkrét, beazonosítható gazdasági szereplők érdekeit szolgálják. Az állam, a törvényhozás ilyetén elfoglalása sajátos magyar jelenség?

Korántsem. Dél-Amerikában vagy néhány dél-európai országban például ez eléggé általános gyakorlat. Ahol gyenge a politikai és állami intézményrendszer, ott a gazdasági érdekcsoportok képesek elfoglalni azokat és a saját érdekeik szerint alakítani a szabályokat.  Tudjuk, nálunk a rendszerváltás nem szült erős társadalmi támogatottságú intézményrendszert Ha a gazdasági érdekcsoportok befolyása eléri a törvényhozást is, akkor sajátos helyzet áll elő: a korrupció jogi értelemben megszűnik az lenni, ami. A korábbi, korrupt módon kialakult viszonyrendszerek törvényessé és államilag garantált monopolhelyzetekké alakulnak át. Kialakulnak az államot elfoglaló erős emberek monopóliummal védett magánhomokozói, amelyekben az erős ember határozza meg az állam helyett az árakat és a szabályokat. Energetika, metró- és sztrádaépítés, nagy kiemelt állami beruházások a fő működési terepei a state capture-ben érdekelt gazdasági érdekcsoportoknak.

Az Ön által készített interjúk igazolták azt a széles körben elterjedt vélekedést, miszerint a magyarországi korrupció kétarcú, tehát másképp működik, ha az MSZP, és másképp, ha a Fidesz kormányoz?

Arra gondol, hogy az MSZP-nél sok embert kell lefizetni, de az eredmény nem garantált, szemben a Fidesszel, ahol egy kézben van a rendszer és üzemszerűbb?

Igen.

Ilyet én is hallottam, többektől is. De én ebbe nem látok bele, nem tudom, ez a megállapítás mennyire tapasztalati tényeken nyugszik. Az mindenesetre sokatmondó, hogy ez az állítás cáfolatlanul terjed, és azok is igaznak hiszik, akik életükben nem találkoztak a korrupciós piramisok csúcsain lévőkkel. Nekem azért a Fidesz-kormányzás elmúlt két és fél éve inkább arra szolgált bizonyítékokkal, hogy nem egyetlen kézben összpontosul a rendszer, hanem több gazdasági érdekcsoport küzd az állami és önkormányzati erőforrásokért. Természetesen ezek az érdekcsoportok azért maguk körül kiépítették és profin működtetik saját pénzszivattyú hálózataikat.

Melyik az állam leginkább korrupcióval fertőzött területe?

Az önkormányzatok. Minden szintjén és szinte minden tevékenységét illetően általánosak a korrupt gyakorlatok. Ez kihat a gazdasági életre és annak hatékonyságára, versenyképességére, mert a korrupció a kontraszelekció szuperfegyvere. Az embernek tényleg az a benyomása támadt, hallgatva az interjúalanyait az önkormányzati pályázatokról vagy beruházásokról, hogy a piaci viszonyok között elszenvedett vereségeikért a versenyképtelen, rossz teljesítményű gazdasági vállalkozások csak itt és csak így, a korrupció segítségével tudnak győzedelmeskedni a náluk erősebb, versenyképesebb vetélytársaik felett. 

Az interjú során azt éreztem, hogy meglehetősen szkeptikus az antikorrupciós politikák magyarországi hatékonyságát, eredményességét tekintve.

Valóban. Örvendetes, hogy a nyilvánosság mennyit fejlődött, a magyar oknyomozó újságírók és civil szervezetek teljesítménye előtt le a kalappal, de tudjuk, hogy a korrupció ügyében lehet a nyilvánosságon keresztül is dezinformálni. A korrupcióval foglalkozó szakemberek és kutatók, szervezetek elméleti munkássága és tudományos teljesítménye alapján biztosan összeállítható lenne egy olyan antikorrupciós csomag, amely lassan eredményeket hozhatna. De azt látom, hogy a magyarországi politikai elit ezen a téren maga sem rendelkezik elegendő tudással és nem is használja azon szakemberek eredményeit, akik értenek a témához. Mindenki beszél a pártfinanszírozás fontosságáról és igen, nagyon fontos lenne egy jó szabályozás, mert a pártfinanszírozás szabályozása Magyarországon ráadásul még elhibázott és rossz minőségű is. De ha nincs a tiszta viszonyok megteremtésére politikai akarat, akkor miről beszélünk?

Azt mondja nincs remény? Mit mond a szakirodalom, mi a megoldás, ha egy országban a mindennapi élettől a legfelső politikai állami szintig általános a korrupció, ha a gyenge intézményrendszert elfoglalják erős gazdasági szereplők, ha a társadalom történeti tapasztalatokon nyugvó értékrendje toleráns a korrupcióval?

Nincs olyan általános csodarecept, amely varázsütésre megszüntetné a korrupciót egy országban. A legtöbb nemzetközi kutatás azt mutatja, hogy ha egyszer a korrupció rendszerszintűvé válik és az egész társadalmat átszövi, akkor ez az állapot sokáig így is marad. Sajnos nálunk most ez a helyzet. Egy korrupt rendszertől nem várhatunk el önkorrekciót sem. Attól még, hogy megreformálnak néhány formális intézményt, például hoznak egy új törvényt vagy felállítanak egy sokadik antikorrupciós hivatalt, a korrupt informális hálózatok továbbra is zavartalanul fognak működni a háttérben. Bo Rothstein, ismert svéd korrupciókutató szerint ilyen helyzetekben csak egy drámai és radikális változás, úgynevezett „Big Bang” segíthet.  Fokozatos kisebb reformlépések semmit sem érnek, hiszen az egész politikai kultúrát kell gyökeresen megváltoztatni. Egyszerre kell támadást indítani minden fronton, hogy a régi korrupt hálózatok szereplői bárhová is nézzenek, azt lássák, itt mostantól már új szabályok szerint játszák a játékot. Természetesen ilyen intézkedéseknek testreszabottnak, az adott korrupciós forma ellen leghatásosabbnak kell lenniük. Az emberek csak akkor fogják megváltoztatni a hozzáállásukat ls cselekvésüket, ha tényleg elhiszik, hogy az összes kulcsszereplő, politikusok, hivatalnokok, bírák, rendőrök, ügyészek, üzletemberek, polgármesterek és persze saját embertársaik is tiszták. Egy igazi „Big Bang”-hez komoly politikai elkötelezettség, kemény konfliktusok felvállalása, kitartás, szakértelem és hatalmas erőforrások kellenek.

(Fotók: Csoszó Gabriella)

Véget ért az EU-csúcs, és megszületett a megállapodás az Európai Unió költségvetéséről, és azon belül a fejlesztési támogatások sorsáról is. A magyar kormányfő ünnepel, és azt mondja, végül jól jártunk. Valóban így van-e?

Orbán Viktor szerint „soha ennyi pénz "koponyánként számolva" még nem érkezett Magyarországra” az előző ciklusban egy főre, hét év alatt minden magyar 660 ezer forint támogatást kapott a brüsszeli közösből. Most pedig 712 ezret fog. Hat tömött vasúti vagonnak megfelelő 20 ezer forintos bankó gördülne be a határon – már ha nem élnénk rég az elektronikus pénzforgalom korszakában. És sorolja a statisztikákat, hogy mi mindenben állunk a sor elején, és miben lesz jobb ezentúl nekünk, mint az elmúlt nyolc hét évben.

Tavaly novemberben, amikor az Unió legfelsőbb vezetői először próbáltak megállapodni meglehetősen pesszimista bejegyzést írtam, és levezettem, hogy miért gondolom: Magyarország rosszul fog járni a 2014-2020-as EU költségvetéssel. Amit akkor írtam, most is fenntartom. A tegnapi EU-csúcs számszerű eredménye majdnem pontosan annyi, mint amit novemberben sejteni lehetett.

Na, de akkor most ki nem mond igazat – kérdi a Tisztelt Olvasó, és tényeket szeretne. Íme, ítéljenek Önök. Akinek pedig van kedve, vegyen elő egy számológépet, vagy az Excelt, és nyugodtan ellenőrizzen.

A jelenlegi „nemzeti fejlesztési terv” szerint a 2007-2013 között rendelkezésünkre álló EU kohéziós támogatás összege – 2004-es árakon – 22,41 milliárd euró. Folyó áron (2007-2013) ugyanez 25,3 milliárd. Az Európai Tanács tegnapi üléséről kiadott záródokumentum szerint az Unió a következő hét esztendőben 325 milliárd eurót költene felzárkóztatási (kohéziós) politikájára. Ebből Magyarországot 20,5 milliárd euró illeti. A számokat 2011-es árakon számolva tették közzé.

A fenti adatok bármelyikét bármelyikkel így összevetni természetesen kapitális szakmai hiba, vagy ordas félrevezetés lenne. Összehasonlítás előtt a hét évvel ezelőtti és a mai számokat először azonos alapra kell hozni. Körtét a körtéhez, almát az almához kell hasonlítani. A devizahitelesek országában kamatokkal és százalékokkal dobálózni nem feltétlenül népszerű dolog. Különösen, ha euróban teszi ezt az ember. De ha igazat akarunk mondani, akkor muszáj. Úgyhogy kérem, „ne menjenek sehová”, számoljunk egy picit!

A legegyszerűbb számítás szerint a 2004-es 22,41 milliárd eurónyi támogatás – évi 2%-os euró inflációt feltételezve, nagyjából úgy, ahogy az EU is számol – 2011-ben 25,74 milliárdot ért. Ezt a 25,74 milliárdot lehet és kell összevetni a tegnapi alkuban foglaltatott, ugyancsak 2011-es áron mért 20,5 milliárd euróval. Az eredmény: a szocialista-liberális kormány által 2005-ben kötött megállapodás 25,57% százalékkal nagyobb összegről szólt. Az új időszakra kapott költségvetésünk tehát reálértékben a korábbinál ötödével lett kisebb. Ezért mondom, hogy a novemberi cikk következtetései ma is érvényesek. Szó nincs arról, hogy az Orbán Viktor által tegnap megkötött alku akár csak megközelítőleg olyan jó lenne, mint Gyurcsány Ferencé hét évvel ezelőtt.

No de akkor mit ünnepel Orbán miniszterelnök úr? „Nettó hazugság”, amit a kormány PR-esei elénk tálaltak? Nem. Inkább bruttó. Többnyire valós adatokat soroltak, csak éppen „elfelejtették” hozzátenni, hogy nem összehasonlítható mennyiségekkel dobálóznak.

Így például, minden valamirevaló közgazdász nyilván helyből sikítófrászt kap, amikor a kormányfő egy hét évvel ezelőtti és egy mostani forintadatot csak úgy stande pityere egymás mellé téve rezzenéstelen arccal bejelenti: a következő hét évben egy főre számolva ötven ezer forinttal többet kapunk majd Brüsszelből, mint eddig. Különösebb számolás nélkül is belátható, hogy ami euróban kevesebb, annak forintban is kevesebbnek kell lennie. És így is van. Ha a fenti számokat mai árfolyamon forintra váltjuk – és nem kíméljük meg magunkat attól a „macerától”, hogy a pénzügyi adatokat azonos időpontra vetítve, azonos árfolyamokkal számolva vessük össze – az EU felzárkóztatási politika keretében 2007-2013 között kapott „koponyánkénti” támogatásunk az ezután várhatónál megint csak 25 százalékkal magasabbnak adódik. A támogatás fejenkénti összege „koponyánként” is ötödével csökken.

A leányzó tehát pontosan fordítva fekszik, mint ahogy a miniszterelnök láttatni szeretné. Sőt, még nyújtózkodik is.

De rendben, hagyjuk a számolgatást. A lényeg nem az, hogy miniszterelnök úr egy perc alatt hány PR szaltót képes megugrani, hanem az, hogy most akkor jól jártunk az alkuval, vagy sem.

Egyfelől, a legutolsó tárgyalási körből nem jöttünk ki rosszul. Tegnap és tegnapelőtt az EU csúcson a magyar tárgyaló delegáció helytállt. A 20,5 milliárd euró a tavalyi induló ajánlatnál mintegy 643 milliárd forinttal jobb. És ez respektálható, még akkor is, ha a last minute cukorkák, kedvezmények a nemzeti alkuk megédesítésére az ilyen csúcsértekezletek bevett rutinjához tartoznak. Magyarországon kívül így kapott „személyre szóló” ajándékot a 27-ből még további 14 EU tagállam (Bulgária, Ciprus, Csehország, Észtország, Görögország, Írország, Lettország, Litvánia, Málta, Németország, Portugália, Spanyolország, Szlovákia és Szlovénia). No meg persze az összes nettó befizető tagállam, az élükön David Cameronnal, akik elérték, hogy az EU közös költségvetése, ha minimális mértékben is, de csökkenjen. Ahogy az várható is volt: az EU megint vigyázott arra, hogy senki se térjen haza üres kézzel. Még Orbán Viktor sem.

Másfelől: nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy reálértékben legalább egyötödével kevesebb forrás áll majd rendelkezésünkre, mint a mostani hét éves tervezési ciklusban. A veszteség mai áron mintegy 1533 milliárd forint. És ez sok, nagyon sok. Különösen fájni fog, hogy a 3 milliós lakosságú Közép-Magyarországi régió a mostani több mint 2 milliárd eurós támogatási keretének csaknem 80%-át elveszíti, és ez bizony árthat az itteni cégeknek, árthat a növekedésnek. De hiányozni fog a régióban működő iskoláknak, egyetemeknek, közintézményeknek is. A jelek szerint bejött az a novemberi jóslatom is, mely szerint Magyarország az költségvetési alku egyik fő vesztese lesz. 5 milliárd eurós mínuszunk a tagországok sorában a negyedik legnagyobb. Ezenközben szomszédaink közül Románia, Lengyelország, és Szlovákia is jelentősen növelni tudta részesedését. Ahogy mondani szokás, ezt azért nem tehetjük ki az ablakba.

Végül, de nem utolsó sorban: tudomásul kell vennünk azt is, hogy a 2014-2020-as tervezési időszakban a támogatásért cserébe az EU lényegesen keményebb feltételeket támaszt majd Magyarországgal szemben. 

Összefoglalva: Brüsszelben a héten nagyjából az történt, amit várhattunk. Az EU eredeti ajánlatához képest a helyzet javult ugyan, a tárgyaló delegáció azonban a komoly pénzügyi veszteséget nem tudta megakadályozni. Magyar szempontból a pohár félig üres, félig tele van. Orbán Viktor „hozott is, meg nem is”. Európában tényleg nehéz idők járnak. Ezért, végső soron, az Unió és Magyarország számára is a legfontosabb az, hogy van megállapodás. Ünneplésre egészen biztosan nincs okunk. De egy megkönnyebbült sóhaj azért belefér.

Változást akaró Honfitársaim, Kedves Barátaim!

Azért jöttünk ma össze, hazafiak és demokraták, mert egy normális országban szeretnénk élni.  Ragaszkodunk a hazánkhoz. És tisztában vagyunk a jogainkkal. Ezért, ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi nem hazát akarunk váltani, hanem kormányt. Ez a kormány pedig rosszul végzi a dolgát, mi tehát leváltjuk! Orbán Viktor rezsimjének mennie kell, hogy a magyarok milliói maradhassanak és boldogulhassanak – a szülőföldjükön, a hazájukban!

Van, aki már nem lát más megoldást arra, hogy normális országban éljen, mint hogy vesz egy fapados repülőjegyet, és kivándorol egy másik országba. Dolgozni, vagy akár élni is. 500 ezren már megtették. Kétszer annyian, mint ’56 után…

Ez a félmillió ember közel negyedszázadnyi népességfogyásnak felel meg. Közel negyedszázadnyi magyart veszítettünk néhány év alatt… Ezért ma nemcsak arról kell beszélnünk, hogyan küldjük el a kormányt. Hanem arról is, hogy hívjuk vissza azokat, akik az elmúlt 2 évben elmentek innen.

És legfőképpen arról: hogyan tesszük Magyarországot olyan országgá, ahova nemcsak visszatérni lesz jó egyszer, de maradni is. Maradni és boldogulni mindannyiunknak!

2014 után Magyarország fontos üzenetet küld majd minden magyarnak. Minden magyarnak, akit a kilátástalanság külföldre kergetett; meg annak, aki maradt, de boldogulni nem tud: Gyere haza, maradj itthon! – így hangzik az üzenetünk. Gyere haza, van itt jövőd! Ezt üzeni majd az új kormányprogram.

Kedves Barátaim!

Az életnek vannak biológiai feltételei, mint a víz meg az oxigén. De vannak lelki feltételei is, például a remény. A remény, hogy a munkának, a küzdésnek van értelme, hogy a változás jót is hozhat, nemcsak rosszat. Hogy a gyerek többre viheti, mint a szülő: kitörhet abból, amibe született.

Remény nélkül nem lehet emberhez méltó életet élni. A remény ugyanis a holnap sikerébe vetett hit. Ebben nem tudnak már hinni azok, akik az elmúlt két évben elmentek a hazájukból.

És ennek az elveszett reménynek a visszaadásában hiszek én. Erről akarok ma beszélni nektek. És azt szeretném, ha erről beszélnétek majd Ti is, amikor hazamentek. Ezért vagyunk ma itt. Visszaszerezni Magyarországnak a reményt!

Barátaim!

Amire vállalkozunk, nagy felelősséggel jár. Az emberek reménye nem játék. A Fidesz 2010-ben azzal nyert, hogy sok csalódás után újra reményt ígért Magyarországnak. Egy jobb és nyugodtabb élet reményét. De ma már csak a fizetett statiszták nem látják, hogy ez az ígéret beteljesületlen maradt. Vagy eleve hazugság volt.

Ez a kormány nem tudta kihasználni a remény erejét. Nem tudta munkára fogni. Eltékozolta.

Ez Orbán Viktor legnagyobb felelőssége. Reményt kínált, de reménytelenséget hozott. Az az ember, aki valaha a rendszerváltás jelképe volt, ma annak a rendszernek a jelképe, amelyet le kell váltanunk.

Az Orbán-kormány a reménytelenség kormánya! Ezért a mi feladatunk most az, hogy megépítsük és győzelemre vigyük a remény koalícióját. Mert a remény mindig legyőzi a reménytelenséget! És mi éppen ezért fogjuk legyőzni az Orbán-rezsimet!

Barátaim!

A magyarok normális országban akarnak élni. Olyanban, ahol az élet nem a politikáról szól. Hanem a politika szól végre az ő életükről. Olyan országban, ahol szombat délután nem politikai nagygyűlésre kell járniuk, hanem meccsre, moziba, színházba… Például, a Nemzetibe.

Magyarország azonban ma nem ilyen hely. Kifordította önmagából a megosztó politika. Tönkretette a rossz kormányzás.

Tudják ezt a diákok, akik abban sem lehetnek biztosak, hogy szeptemberben elindul-e majd a szak, amelyre éveken át készültek. És tudják ezt a szüleik is, akik szoronganak: vajon bírják-e majd fizetni a tanulmányok árát, vagy belerokkan az egész család…

Tudják ezt az államosított tanárok, akik januárban hiába várták a jogos járandóságukat. Pénz helyett rakodómunkások jöttek, akik elvitték a bútorok egy részét, a nyomtatót, a számítógépet. Mert a Klebelsberg Központnak szüksége van rá.

Tudják ezt a munkanélküliek, akiknek átlagosan másfél évükbe telik, mire újra találnak maguknak munkát. És közben a kormány három hónapra zsugorította a segély idejét. másfél év küszködése áll szemben 3 hónap törékeny biztonságával. Ezt adta Magyarországnak a reménytelenség kormánya.

Tudják ezt a minimálbérből élők, akik ma 11 ezer forinttal több adót fizetnek havonta, mint 2010-ben a válságkezelő kormány idején – ugyanakkora bérből.

Tudják ezt a közmunkások, akiknek a kormány azt üzente: a minimálbérnél is van még minimálisabb: 47 ezerből is meg lehet élni…

Tudják ezt a vállalkozók, akik a növekvő közterhek és elapadó hitelek miatt újabb és újabb embereket kénytelenek elbocsátani. Akiknek nemrég 22 ezer forintért újra meg kellett adniuk a lakcímüket, meg az édesanyjuk nevét, különben több százezres bírsággal néztek volna szembe.

Tudják a devizahitelesek, akik minden reggel rémülten nézik, hogyan zuhan egyre mélyebbre a forint, és ma már háromszázzal szorozzák meg minden adósságukat, mert a miniszterelnök nem árulja el, ki lesz az a kompetens ember, akit a Magyar Nemzeti Bank élére kíván jelölni.

Tudják ezt az egyetemisták, akiket a kormány már az alkotmányban kíván röghöz kötni, mint egykor a jobbágysággal tették a mai urak elődei. Ők hétfőn az utánuk jövő generációért is tüntetnek. Nagyra tartom a szolidaritásukat és mi is szolidárisak vagyunk velük!

És még valakiknek üzenjünk tapssal, mert tudják ezt az Éhségmenetben a város felé közeledők, akiket innen is üdvözlök és kitartásra buzdítok! Szeretném, ha tudnák: szolidárisak vagyunk velük!

És végül, tudják ezt a nyugdíjasok, akik a csökkentett rezsit adóval terhelt sárga csekken fizetik be. És akik aztán a boltban a hétvégén drágábban veszik a kenyeret, mert a pékek rezsijét viszont felemelte a kormány.

Tudja ez ma már jól mindenki. Tudják, hogy a valódi rezsicsökkentéshez csak a „rezsim csökkentése” vezet majd el.

Kedves Barátaim!

Az elmúlt hónapokban azt is megtanultuk, hogy a rezsim megoldások helyett mindig csak bűnbakokat talál.

Tudjátok, október 23-a után azt mondtam a gyerekeimnek, most egy darabig majd kevesebbet látjátok az apátokat… De végül nem így lett. A gyerekeim ugyanis busszal járnak. És én ott vagyok a buszok hátulján. Meg persze a hirdetőoszlopokon, az óriásplakátokon, az újsághirdetésekben. Többet látnak a nagygyerekeim, mint korábban!

Tulajdonképpen megtisztelő, hogy az Orbán-Simicska kettős eddig több mint 200 millió forintot fordított az ismertségem növelésére. Csak hát, rossz tudni, hogy ezt közpénzből teszik. A Ti pénzetekből! De a hirdetőtáblák bevétele a Simicska-birodalmat erősíti. Úgy látszik, van, akinek még a lejárató kampányok is extraprofitot jelentenek.

Persze nem olyan vicces ez. Mert, ha a gyerekeim elolvassák ezeket a hirdetéseket, akkor hazugságokat látnak. Hazugságokat az édesapjukról.

Olyasmiket, amiket sohasem tettem meg. Olyasmiket, amiket nem tervezek megtenni. És olyasmiket, amiket Orbán Viktor tett meg, nem én!

De ha Orbán Viktor engem tekint kihívójának, ha tart tőlem: megértem. Adok rá okot, megígérem! Csak hát fölösleges dolog ezért álcivilek báránybőrébe bújni.

Jöjjön az Elnök úr és bizonyítsa be, ha tudja, hogy a minimálbér ma többet ér, mint 2 éve!

Bizonyítsa be a fideszes településen élő polgároknak, hogy én akarom bevezetni az ingatlanadót: és amit a házért, a kertért most fizetnek, csak képzelgés – mondjuk, tündérmese!

Mondja el Magyarország polgárainak, hogy kik tették le azoknak a fejlesztéseknek az alapköveit, amelyeknek a szalagjait ma ő vágja át!

És mondja el azt is: 3 év múlva lesz-e szalag, amit bárki is átvághat? Lesz-e gyár, új munkahely, amit felavathatunk?

Mesélje el azt is, milyen volt Kecskeméten a Mercedest vezetni! És ne felejtse el hozzátenni azt se: melyik kormány idején született döntés, és mikor kezdődött a gyár építése. Mikor volt az, amikor a befektetők még jöttek ide, nem pedig mentek innen?

Mutassa be, hogy a mi nemzedékünknek majd miből fizeti ki az állam azt a másfél havi nyugdíjat, amit a nyugdíjpénztárak államosításával elvett tőlünk!

Orbán Viktor egy másik Magyarországot látna, ha nem csak a saját tévéjét nézné. Ha nem csak a saját rádióit hallgatná és nem csak a saját újságjait olvasná. (Igaz, egyre nehezebb a dolga, hiszen alig maradt már tőle független médium.)

Ezért hívom, a pozíciója iránti illő tisztelettel, hogy – ha már így megszólított – akkor jöjjön el, akár a saját tévéjébe és tegyük tisztába a tényeket és a hazugságokat! Álljon ki velem, és én majd szívesen szembesítem azzal a másik Magyarországgal. Az igazi Magyarországgal!

Kedves Barátaim!

Tudom, sokan mondják, hogy technokrata vagyok. Vajon mire gondol, aki ezt mondja?

Hogy szakember vagyok? Olyan, aki a politika belterjes világán kívül, a való életben, éles helyzetekben nőtt föl? Ott vált vezetővé? Ez igaz. Ezt vállalom.

Hogy nem vagyok hajlandó gyűlölni az ellenfeleimet? Hogy engem csak az érdekel, mit mond a másik, és miért mondja. Nem pedig az, hogy ki fia-lánya, honnan jött és kire szavaz, miben hisz? Igaz. De szerintem ez kell ahhoz, hogy megértsük egymást és véget vessük a süketek párbeszédének.

Hogy számomra minden csak üres szó addig, amíg valaki józan számításokat nem tesz mellé? Hogy nekem attól még nem szakpolitikai program valami, ha egy párt azt írta a borítólapjára. Ez igaz, nekem bizony minden ígéret mögé fedezet is kell. Forintra-fillérre kiszámolt terv arról, hogy hogyan jutunk A-ból B-be. Jó szándékú kritikusaim gyakran, néha tanácsadóim is, vitatkoznak velem emiatt. „Gordon, nem kell a sok aprómunka. Állj ki holnap három hangzatos ígérettel és mondd azt, hogy ez a programod. Senkit sem érdekelnek a részletek, csak a kommunikáció. Mondd, hogy kész a program és akkor kész a program.”

Én nem vagyok hajlandó így politizálni. Egyrészt azért nem, mert az elmúlt húsz évben túl sokan, túl sokszor politizáltak így. És látjuk, bele is rokkant az ország. Másrészt azért nem, mert nem vagyok ilyen. Én hiszek a tényekben és a szakértelemben. Hiszek abban, hogy a józan tettek fontosabbak a nagy szavaknál. A politikában sem bal-, vagy jobboldali megoldásokban hiszek, hanem abban, ami működik, ami megoldásokat hoz. megoldásokat hoz a mi életünkre.

Ha ezt hívják technokratának, vállalom. Az életem arra tanított, hogy a józan észben higgyek. De hiszek az álmokban is. Az álmom az, hogy Magyarországon újra éled a remény. Olyan hely lesz, ahol a szülők bizakodva néznek a jövőbe, mert úgy érzik, itt érdemes gyereket vállalni. És nemcsak egyet: legalább kettőt-hármat is. Mert van jó iskola és lesz jó munkahely. Csak ott születik gyerek, ahol van jövő. És jövő csak ott van, ahol gyerekek születnek.

Hiszek ebben a Magyarországban – amely gyarapodik, nem pedig fogy, mint a mostani. Küzdök ezért az álmomért. A politikába is ezért tértem vissza.

Haza és haladás, Európa és szolidaritás – ez a program, amivel az álmot megvalósíthatjuk!

Hiszek a hazámban, a nemzetemben.

Büszke vagyok az ezer évünkre, de bízom a következő ezer esztendőben is. Mondom újra: a nemzetnek a legnagyobb kincse a gyermek. Márpedig a fiatalok nem akkor vállalnak gyermeket, ha a kormány megszégyeníti és megbünteti a nőket, akik csak egy gyermeket szültek. Vagy nem szülhettek egyet sem… Hanem akkor, ha megbecsüli a nőket. Nem kényszeríti őket például arra, hogy válasszanak: anyaság vagy munka.

Anyaság és munka – én ilyen Magyarországban hiszek. Ahol a nők lehetnek sikeres, a szakmájukban megbecsült emberek és jó anyák, egyszerre.

Hiszek a haladásban.

A modernizációban, a szüntelen fejlődésben. Hiszek egy olyan Magyarországban, amely nem bezárja az iskolák kapuit a gyerekeink előtt, hanem megnyitja azokat. Mert tudja jól, hogy az iskola, az egyetem kapuja nemcsak tantermekhez és előadókhoz vezet, hanem a tudás által egy jobb élethez is. És sok magyar ember tudása, ha egybekapcsolódik az Magyarországot hosszú időre Európa válságálló, gyarapodó centrumához kapcsolja.

Hiszek Európában és az európai Magyarországban.

Például abban, hogy a nemzeti érdekeinket az Európai Unión belül érvényesíthetjük hatékonyan. Szövetségkötéssel, nem pedig gerillaháborúval. És nem is lobogva mindenféle keleti szélnek.

A nemzeti érdek ugyanis nem az, hogy a rossz kormányzás és a felégetett szövetségek miatt elbukjunk közel 1500 milliárd forintot. Hanem az, hogy elhozzunk Brüsszelből legalább annyit, amennyit az előző kormányok. Ez nemzeti érdek, ezért mindannyiunknak tennünk kell. Ezért mentem el Brüsszelbe én is a héten lobbizni. Ezért örülök annak, ha tegnap sikerül legalább csökkenteni a veszteségeket. Mert ez közös ügy függetlenül attól, hogy ki van kormányon. És ezeket a pénzeket 2014 után már egy másik kormánynak kell majd Magyarországnak lehívni és befektetni.

Végül, de távolról sem utolsó sorban: hiszek a szolidaritásban.

Hiszek abban, hogy Magyarország nem lehet olyan hely, ahol az adórendszer a gazdagnak adja azt, amit a szegényebbtől elvett. Ahol, mindenki annyit ér, amennyije van. Nem így van, barátaim, mert a magyarok döntő többsége sokkal többet ér, mint amennyije van. Hiszen éppen ez a történelmi lemaradásunk. Hogy sokkal többre vihettük volna. Hogy az elmúlt két évtizedben nem hoztuk ki Magyarországból azt, amire hivatott.

És az új hosszú távú nemzeti megállapodás, vagy hívjuk társadalmi szerződésnek, amelyet a szolidaritásról és a haladásról 2014-ben megkötünk, arról szól: segítsük a törekvőt, a sorsán jobbítani akarót, hogy gyarapodjon – hogy ötről a hatra jusson.

Nincs ennél sürgetőbb feladatunk. Nemcsak olyan honfitársaink vannak ugyanis, akik az elmúlt két évben elhagyták a hazát. Olyanok is vannak, akik úgy érzik: az elmúlt két évtizedben a hazájuk hagyta el őket – a saját államuk fordított hátat nekik. Magára hagyta őket, például azért, mert szegények.

Félmillió gyermek él szegénységben és több, mint ötvenezer gyermek éhezik rendszeresen a mi modern európai országunkban. Ez az igazi botrány, ez valódi szégyen!  2014-et követően úgy fogunk kormányozni, hogy Magyarországon egyetlen gyermek se mehessen éhesen iskolába, egyetlen gyerek se fekhessen le éhesen! Ez a számomra, magyarként, apaként – és most már politikusként is –: becsületbeli ügy. Becsületbeli ügy, amiből nem fogok engedni!

Tisztelt Barátaim!

Az az erő, amely 2010 tavaszán megmutatkozott, még ma is megvan. Az ország még mindig változást akar. Ezért volt fontos nap az a bizonyos október 23-a. A remény napja.

És ezért olyan nagy a felelőssége mindenkinek, aki ezt az új reményt képviseli. Minél több a személyes hitele, annál nagyobb. Minél magasabb a politikai támogatottsága, annál nagyobb a felelőssége.

Menjünk sorban!

Az LMP azt ígérte Magyarországnak, lehet más a politika. Ez az ő felelőssége. Az LMP most kettétört ennek a súlya alatt. A párt egy meghatározó része azonban vállalta a felelősséget. A párbeszédet a kormányváltásért, a párbeszédet Magyarországért.

Nehéz döntés, felelős magatartás: tisztelem őket ezért, és köszöntöm azokat, akik elfogadták a meghívásunkat és ma itt vannak velünk.

Aztán itt van az MSZP felelőssége. Az MSZP nagy lépést tett október 23-a után. Korábban még abban sem voltak egységesek, hogy kell-e összefogás. Ma már csak az a kérdés a számukra, kikkel és milyen feltételekkel vegyenek részt az összefogásban.

Értem az MSZP dilemmáját. A 2010-es történelmi vereségén nemcsak túllépni akar, hanem tanulni is abból. Ez a régi párt eltökéltnek látszik abban, hogy megújuljon. De még mindig nem tudta lezárni a múltat. Még mindig magával cipel sok olyan terhet, amely szavazók tömegeit tartja távol tőle.

A valóság az, hogy ma milliónyi olyan ember él Magyarországon, aki soha nem lenne hajlandó az MSZP-re szavazni, ám nagyon is el akarja zavarni Orbán Viktor kormányát!

Az új, választási rendszer arra kényszerít minden felelős politikai erőt, hogy eldöntse az ilyen dilemmákat. Aki nem tud szembenézni a valósággal ma, az nem tudja valóra váltani a választók álmát jövőre sem.

Mert 2014-ben nem egyszerűen kormányváltásra lesz szükség. Szükség van arra is, hogy vége legyen mindannak, ami az elmúlt negyedszázadban tévútra vitte Magyarországot.

Kormányváltás, korszakváltás – és jó kormányzás! Magyarországnak erre van szüksége. Így: mind a háromra, együtt. Különben ismét csalódni fogunk.

Az MSZP-nek azonban nincs elég szavazója a kormányváltáshoz. Nincs elég hitele a korszakváltáshoz és nincs elég szakértelme a jó kormányzáshoz. Mindegyikből van neki sok, de egyikből sincs elég.

És 2014-ben a választók nem fogadják majd el magyarázatul, hogy sokan voltunk, csak nem voltunk elegen…

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim!

Az elmúlt hónapokban az Együtt 2014 szervezetei számára a Napnál világosabbá vált: mekkora felelősséget ró miránk az, amire október 23-án vállalkoztunk.

Világos és választható megoldást kell kínálnunk a változást akaró többségnek.  Választhatót az új választási szabályok szerint is. Megoldást azoknak, akik véget akarnak vetni az Orbán-Simicska-rezsimnek. Megoldást azoknak, akik garanciát várnak, hogy 2014 után nem ugyanaz folytatódik, aminek 2010-ben is véget akartak vetni.  Megoldást azoknak, akik nem a baloldali visszavágót várják a politikától, hanem egy jobb ország győzelmét: nyugodt, gyarapodó hétköznapokat.

Ez a mi felelősségünk.

Az Együtt 2014 az út a kormány leváltásához. Az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához. Az Együtt 2014 az út a nyugalom megteremtéséhez. Az Együtt 2014 az út a jó és szakszerű kormányzáshoz.

Ezért kell tehát párttá alakulnunk, és mi ezért alakulunk párttá. Együtt, egyetlen nyitott, erős párttá.

Március 15-ig alkalmassá tesszük az Együtt 2014 szervezetét arra, hogy bevonjunk mindenkit, aki segíteni, támogatni akar minket. Támogatni munkával, szakértelemmel, pénzzel és szavazattal.

Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői! 2014-ben sokan leszünk és jobbak leszünk!

Kedves Barátaim!

Október 23-a óta járom az országot. Beszélgetek az emberekkel. Naponta megtapasztalom, miként nő a remény, szerte az országban. A remény, hogy meg lehet csinálni, hogy máshogy is lehet csinálni, hogy lehet végre jól is csinálni…

Erről szólnak a zsúfolt fórumok és erről a bíztató levelek. Ez hallatszik a vállalkozók, tanárok és orvosok suttogó bíztatásából. És azoknak a hangos ösztönzéséből is, akik nem függenek az államtól. Akik nem a kirúgástól, vagy szerződés felbontásától félnek, „csak” a jövőtől.

Bizony, barátaim: félelem. Beszéljünk erről. Egy idős asszony például azt mondta nekem legutóbb: „Miniszterelnök úr, én a gyerekeim helyett is jöttem. Ők még nem mertek személyesen eljönni, mert az egyik lányom tanár, a férje meg kisvállalkozó. De engem küldtek maguk helyett is. Nekem már nincs mitől félnem.”

Magyarországon bizony megint sokan félnek. Évtizedek után újra közénk lopózott a félelem.  De közben a félelem csöndje alatt növekszik a remény is…

Azok az emberek, akikkel Békéscsabától Győrig, Szécsénytől Oroszlányig találkoztam, pontosan tudják, értik, milyen nehéz, de értékes válságkezelést vitt véghez ez az ország 2009 és 10 között.

Értik és értékelik az őszinte szót. Különbséget tesznek kormányzati nagyotmondás és valódi teljesítmény között.

Kaptam tőlük sok nem várt elismerést, és még több bíztatást. Köszönöm nekik innen is. Szeretném, ha tudnák: nem fogom cserbenhagyni őket. Hallom, értem és megértem őket. Tudom, hogy mit várnak tőlem. Akarom, hogy tudják: meg is fogom tenni. Végig fogom csinálni!

Barátaim!

A bizalom kötelez. Tisztában vagyok a saját felelősségemmel is. Először is: nem engedem szem elől téveszteni az október 23-án meghatározott közös célt, az Orbán-kormány leváltását. Nem engedek se elterelő hadműveletnek, se bekerítő manővernek. És nem engedek azoknak a kisszerű politikai játszmáknak, helyezkedésnek, önérdekű taktikázásnak sem, amelyeket nálam jobban ma már csak a választók unnak…

Másodszor: csak arra összpontosítok, hogy egyetlen nagy erővé szervezzem a rezsim károsultjait. Az Orbán-Simicska rezsim kárvallottjainak akaratát. A jogállamért aggódó civilek, a reményüket vesztő diákok, a külföldön állást kereső orvosok és ápolónők akaratát. A megalázott tanárok és rendőrök, a megbántott nők és anyák akaratát. A földosztás után is földönfutó gazdák és a devizahitelben fuldokló családok akaratát. Az agyonsarcolt vállalkozók és az unokáik jövőjét féltő nagyszülők akaratát.

Ezt a sokféle akaratot egységes erővé kell szervezni, különben csak tehetetlen düh marad.

És harmadszor: tudom, ezeknek a honfitársaimnak az álmát és újraéledő reményét konkrét cselekvési programmá kell formálnom. Választási programmá, aztán a jó kormányzás programjává. Mert nem elég nemet mondani arra, ami ma van, igent is kell mondani arra, ami legyen.

Magyarország reményét most mi képviseljük: mi, együtt. Ez a mi felelősségünk. Ez az én felelősségem is. Ha erős az Együtt 2014: erős lesz az ellenzéki összefogás és erős lesz a korszakváltás kormánya is. Ezért dolgozom.

Gyertek velem, csatlakozzatok a remény koalíciójához! Mondjátok el a szomszédoknak, a munkatársaknak, a barátoknak, hogy újra van remény. Van remény, mert van erő, amely szembeszáll a reménytelenség kormányával. Van erő, amely érzi a fájdalmukat és a csalódottságukat. Van erő, amely képviseli őket.

Csatlakozzatok az Együtt 2014-hez és hívjatok minél többeket: csatlakozzanak hozzánk ők is! Hozzanak magukkal nem egy, de még tíz embert! Jöjjenek el Március 15-én, hogy megmutassuk a változást követelők erejét.

Elindítjuk a csatlakozási kampányt, hogy elérjünk mindenkit. Ha a médián keresztül nem, akkor telefonon. Ha telefonon nem, akkor interneten. Ha interneten nem, akkor majd személyesen. Településről településre, háztól-házig, embertől emberig megyünk.

Én, magam is eljutok az ország minden szegletébe, több tízezer honfitársammal fogok beszélni és találkozni. Százezreket fogok megszólítani, meggyőzni és bevonni az összefogásba! Hogy 2014-ben elegen legyünk a remény koalíciójában.

Sokan leszünk és jobbak leszünk!

Egyenként elbuknánk, de együtt győzni fogunk!

A Haza és Haladás Blog sorozatot indított annak érdekében, hogy a válság kezelésével küzdő Európai Unió és a válsággal küszködő Magyarország viszonyában idén várható történésekről, legfontosabb kérdésekről és konfliktusokról áttekintést adjon olvasói számára. A válságkezelés korábbi kudarcai után az Unió új fokozatba kapcsolt: az Európai Bizottság (EB) javaslatot tett a bankunióra, a fiskális unióra és egy politikai unióra, illetve megindult a vita egy tényleges gazdasági és monetáris unió kialakításáról is. Ahhoz, hogy Magyarország ismét megtalálja helyét az újjászerveződő európai közösségben érdemi változásokra lenne szükség szinte minden területen annak érdekében, hogy számunkra a valódi nemzeti érdekeinknek megfelelő megoldások születhessenek az Unióban és itthon egyaránt. Az előző részekben az uniós alapértékeknek való megfelelés kérdéseit, majd a gazdasági kormányzáshoz kapcsolódó legfontosabb problémákat és feladatokat érintettük, legutóbb a következő hétéves költségvetés magyar részesedése és a kohéziós politika kérdései kerültek terítékre. Sorozatunk utolsó részében a foglalkoztatás- és szociálpolitikával, a kutatásfejlesztéssel és a mezőgazdaság előtt álló kihívásokkal foglalkozunk, majd kitérünk arra is, milyen legyen az ország valós érdekeihez illeszkedő érdekérvényesítés.

Foglalkoztatás- és szociálpolitika, társadalmi befogadás

A Tanács várhatóan február végén fogadja el az EB ifjúsági garanciára vonatkozó ajánlását. Ennek az a lényege, hogy a tagállamok vállaljanak garanciát arra, hogy ha egy 25 éven aluli fiatal az végzettsége megszerzését követő négy hónapon belül nem képes a munkaerőpiacon elhelyezkedni, akkor munkahelyet, további oktatást vagy képzést biztosít a számára. Az oktatással és általánosságban az ifjúsággal kapcsolatos jelenlegi kormányzati politika és retorika (lásd pl. felsőoktatás) fényében kérdés, hogy a magyar kormánynak lesz-e arra vonatkozó politikai akarata, hogy a költségvetés terhére, de uniós forrásokból társfinanszírozott humánerőforrás-befektetéseket eszközöljön.

Az EB 2013-ban is folytatja azt a munkát, hogy a tagállamoknak iránymutatást és pénzügyi segítséget is adjon a cigányság integrációjának megvalósítására. Az EU Keretstratégia tagállami megvalósításról idén tavasszal is értékelés készül, ami kapcsán hangsúlyos elvárás, hogy a foglalkoztatási, oktatási, lakhatási és egészségügyi intézkedések integrált módon valósuljanak meg, valamint a hazai források mellett az uniós forrásokat is igénybe vegyék azok megvalósításához. 2013 lesz az első év, amikor az EB a tagállamok számára speciális javaslatokat fog megfogalmazni (2013. május) a cigányság integrációjával kapcsolatosan. Fontos, hogy a javaslatokat a leginkább érintett tagállamok - köztük Magyarország - aktív támogatásával fogadja el a Tanács (várhatóan 2013. júniusban/júliusban).

Az EB tavasszal fogadja el a szociális beruházási csomagot (Social Investment Package), amely működőképes gyakorlatokat javasol a szociális innováció előmozdítására, társadalombiztosítási rendszerek átalakítására, illetve iránymutatásokat tartalmaz az ESzA források célzottabb, hosszú távú humántőke-beruházásokat elősegítő felhasználására a következő költségvetési periódusban. Ezzel összefüggésben, a jelenlegi költségvetési periódusban a magyar kormánynak már csak egy év áll rendelkezésére az ESzA-ból finanszírozható szerződések megkötésére. Továbbra is komoly nehézséget jelent a pályáztatások bonyolult rendszere; az intézményi kapacitáshiány miatt pedig egyre kevésbé reális a hátralévő projektekre vonatkozó szerződések odaítélése és végrehajtásuk ellenőrzése. Magyarország 3.6 milliárd eurót kapott az ESzA-ból, amelynek eddig mindössze az egyharmadát tudta lehívni. Fontos tehát, hogy a hátralévő időszakban az NFÜ és annak végrehajtó és közbenső ügynökségeinek a kapacitásait megerősítsék.

Az Európai Szemeszter keretében az EB májusban tesz javaslatot az új országspecifikus ajánlásokra, figyelemmel a korábbi ajánlások alapján elért tagállami előrehaladásokra is. A Magyarországnak tett 2012/2013-as ajánlásokban kiemelt fontosságú volt az adórendszer foglalkoztatás-baráttá alakítása (vagyis hogy a foglalkoztatásra telepített adókat a kormány fiskális értelemben semleges módon csökkentse). Ebből a szempontból jelenthet előrehaladást a munkahelyvédelmi akcióterv és a foglalkoztatás bővítése a munkanélküliségnek leginkább kitett munkavállalói csoportokban, amely növeli a magángazdaság/reálgazdaság munkaerő keresletét. Ez az uniós intézmények (EB, Tanács) pozitív értékelését eredményezheti. Ugyanakkor további erőfeszítések szükségesek a 20-64 év közöttiek 75%-os foglalkoztatási rátája eléréséhez (EU2020 + OV: 1 millió új munkahely), amely arány Magyarországon jelenleg csak 62% körüli.

Az EB bejelentésre vagy akár hivatalból fogja vizsgálni az új, január 1-től hatályos Munka Törvénykönyvének az uniós jognak való megfelelését.

Kutatás és fejlesztés

2013-ban fogadják el az EU 8., a 2014-2020-as időszakra szóló kutatási és fejlesztési keretprogramját, a Horizont 2020-at. A programra rendelkezésre álló összeg a többéves keretköltségvetésre vonatkozó megállapodástól függ. Az első pályázati felhívások már a 2013-as év vége előtt megjelenhetnek.

A Horizont 2020 keretprogram tartalmazni fogja a támogatható intézkedések főbb típusait. Magyarországnak az az érdeke, hogy a támogatható intézkedések között szerepeljenek a kutatási infrastruktúrákra, a kutatási politikára, a cégek versenyképességének javítására, valamint közvetlenül a KKV-kra vonatkozó intézkedések. Így tovább javítható Magyarország részesedése a keretprogram forrásaiból (jelenleg a források kb. 3%-a jut Magyarországra, ami népességarányosan a legjobb arány az új tagállamok körében), illetve a nagyszabású európai projektekben való magyar részvétel (jelenleg például olyan projektekben veszünk részt, mint az ELI-Extreme Light Infrastructure vagy a CERN adatbázis).

Várhatóan tovább erősödik a Budapesten található Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) szerepe az európai együttműködésben megvalósuló tudományos projektek koordinálásában. Az EIT-nek a Horizont 2020 tervezete 308 millió eurót szán. Magyarországnak - például az Olaszországban található Közös Kutatási Központ vagy Élelmiszerbiztonsági Hatóság mintájára - jobban ki kell használnia az EIT infrastruktúráját.

Mezőgazdaság

A Közös Agrárpolitika várhatóan a 2014-20-as hétéves költségvetési időszak legnagyobb tétele, egyben a Magyarországra érkező uniós támogatások második legnagyobb forrása lesz. Magyarország a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban a Közös Agrárpolitika jelentős haszonélvezőjének számít. Az első pilléres, hektáralapú közvetlen kifizetésekből, illetve a második pilléres vidékfejlesztési támogatásokból 2007-13 között megközelítőleg 8 milliárd euró támogatáshoz jut az ország.

A hektár alapú közvetlen kifizetések körében Magyarország kapja a kelet- és közép-európai új tagállamok közül a legmagasabb támogatást. A támogatás szintje a 2013-ban befejeződő phasing-in időszak végére eléri a hektáronkénti 264 eurót.

Az új hétéves költségvetési időszakra vonatkozó bizottsági javaslat értelmében a KAP teljes költségvetése kb. 20 milliárd euróval, a Magyarországnak jutó teljes támogatási összeg nagyjából 400 millió euróval csökkenne. Ezen érdemben a novemberi tanácsülésen előterjesztett második Van Rompuy-javaslat sem módosít. A magyar hektáronkénti támogatás az előrejelzések szerint a 244 és a 253 eurós szint közé csökkenhet, amely továbbra is kifejezetten magasnak számít az új tagállamok körében.

A költségvetésről szóló tárgyalásokkal párhuzamosan zajlik a Közös Agrárpolitika átfogó reformja. A reform

• megerősíti a KAP hagyományos célkitűzéseit (az európai gazdák jövedelemszintjének biztosítása, az európai élelmezés- és élelmiszerbiztonság garantálása, versenyképes európai mezőgazdasági termelés) folytatja a támogatási szint fokozatos csökkentését és célul tűzi a jelenleg még eltérő tagállami támogatási szintek közötti különbségek megszüntetését (2019-ig az egyes tagállamokon belül, 2028-ig a tagállamok között)

• kitűzi az európai mezőgazdasági termelés 'zöldítését', fenntarthatóvá tételét. Ennek jegyében a Bizottság egy új kritériumrendszer bevezetését javasolja (zöld komponens), amely három környezeti hatással bíró intézkedést követelne a támogatások folyósításáért cserébe (állandó legelő kialakítása, termény­diverzifikáció, vagy a kisgazdaságok esetében a vetésforgó alkalmazása, a művelés alá vont területen ökológiai fókuszterület kialakítása).

• korlátozná a nagygazdaságok számára kifizetett maximális támogatást (caping -250-300 ezer euró között 85%-os elvonás, 300 ezer euró felett a teljes támogatást elvonják)

A KAP-reform jelentős késésben van, amit a költségvetési tárgyalások csúszása tovább tetéz. Az EP szakbizottsági szavazásra januárban kerülhet sor, a Tanácsban a munkacsoport szintjén zajlanak az egyeztetések. Az EP legkorábban 2013 márciusában szavazhatja meg az első olvasati álláspontot a KAP jogszabályokról, ezt követően kezdődhet a trialogus a Tanáccsal. Az egyeztetést a vidékfejlesztési fejezettel fogják kezdeni, hogy a vidékfejlesztési programokat 2014. január 1-től el lehessen indítani. Ezért a közvetlen kifizetésekkel kapcsolatos változások valószínűleg csak 2015-től lépnek életbe.

Érdekérvényesítés: mit kell tennie Magyarországnak?

2013-ban és az azt követő években akkor születhetnek az EU-ban a valódi magyar érdekeknek megfelelő, illetve azokhoz legközelebb álló megoldások, ha a magyar érdekérvényesítés hatékony. A jelenlegi magyar érdekérvényesítés nem tekinthető optimálisnak, legalább az alábbi szempontokból szorul javításra.

A magyar kormánynak mellőznie kell az uniós intézményekkel való látványos és felesleges konfliktuskeresést, az érdekérvényesítés harcként, háborúként való beállítását. Ez a magatartás nem vezet eredményre egy olyan intézményi közegben, ahol a szereplők évtizedek óta a hosszas egyeztetések, az állandó kompromisszumkeresés eszközeivel oldják fel az érdekellentéteket. Különösen káros az uniós jogot is érintő magyarországi jogszabályok előzetes informális egyeztetésének elmaradása, amellyel - az együttműködésre való nyitottság bizonyítása mellett - meg lehetne akadályozni az akár több tízmilliárd forintos költségvetési kiadással járó európai bírósági ítéleteket.

Károkat okoz a belföldre és az uniós partnerek irányába küldött üzenetek különbözősége, azaz a kettős kommunikáció. Ez bizalmatlanságot szül az uniós partnerek körében, miközben bizonyos folyamatok kapcsán félreinformálja a magyar közvéleményt.

Törekedni kell arra, hogy a magyarországi közigazgatásban, valamint a Magyarország EU mellett működő brüsszeli állandó képviseletén (ÁK) dolgozó szakapparátus jó szakmai megítélését ne írja felül a magyarországi politikai vezetés irányában fennálló bizalmatlanság. A politikai szintű érdekérvényesítés során fokozottabb mértékben kell támaszkodni ennek a szakapparátusnak a tudására, tapasztalatára.

Francia vagy holland mintára, létre kell hozni a különböző uniós intézményeknél és az ÁK-n dolgozó magyarok közötti hálózatot, amely rendszeres találkozók és előzetes informális egyeztetések útján az uniós döntéshozatal legelső szakaszától kezdve képes a magyar érdekek becsatornázására.

A valódi magyar érdekek meghatározásához és következetes érvényesítéséhez biztosítani kell a Magyar Országgyűlés fokozottabb részvételét az uniós döntéshozatalban. Az országgyűlésnek, különösen az Európai ügyek bizottságának szorosabban, napi szinten figyelemmel kell követnie az uniós jogalkotást, erősítenie kell munkakapcsolatát az EP-vel, illetve annak szakbizottságaival. A magyarországi jogalkotás legalább kétharmada ugyanis az uniós jogalkotással összefüggésben születik, annak tartalmát jelentős mértékben meghatározzák az uniós szinten kialakított jogi keretek. A fokozottabb együttműködést indokolná a Lisszaboni Szerződés által bevezetett azon jogintézmény is, amely a nemzeti parlamentek számára lehetővé teszi az EB által előterjesztett jogszabályjavaslatok előzetes véleményezését, továbbá annak jelzését, ha a nemzeti jogalkotó úgy véli, az EU túllépett hatáskörén. Ezzel az eszközzel a Magyar Országgyűlés fokozhatná az uniós jogalkotás menete felett gyakorolt demokratikus ellenőrzést is. Különösen figyelemre méltó, hogy a magyar parlament ezzel a lehetőséggel eddig egyetlen alkalommal sem élt, miközben a jelenlegi kormány és a kormánypárt képviselői több ügy kapcsán elvitatták az uniós intézmények demokratikus legitimitását.

Nem lehetséges a valódi magyar érdekek hatékony érvényesítése, ha a magyar választópolgárok alul- vagy félreinformáltak az uniós ügyekről, és ezért nem kérik számon, a mindenkori kormányzaton és a magyar EP képviselőkön, ha azok nem valódi magyar érdekeket vagy valódi magyar érdekeket nem hatékony módon érvényesítik. Növelni kell az uniós ügyeket feldolgozó független és tárgyilagos források számát és hozzáférhetőségét. Ösztönözni kell a magyar sajtóorgánumokat, hogy a magyar állampolgárokat érintő uniós ügyeket alaposan, közérthetően és megfelelő felületen/idősávban mutassák be. Független és megfelelő szakmai színvonalú közszolgálati média hiányában a megoldás része lehet egy részben civil szervezetként, részben piaci alapon működő brüsszeli szerkesztőség, amely kész anyagokkal, köztük multimédiás tartalmakkal segítené valamennyi magyarországi sajtóorgánum munkáját.

A Haza és Haladás Blog sorozatot indított annak érdekében, hogy a válság kezelésével küzdő Európai Unió és a válsággal küszködő Magyarország viszonyában idén várható történésekről, legfontosabb kérdésekről és konfliktusokról áttekintést adjon olvasói számára. A válságkezelés korábbi kudarcai után az Unió új fokozatba kapcsolt: az Európai Bizottság (EB) javaslatot tett a bankunióra, a fiskális unióra és egy politikai unióra, illetve megindult a vita egy tényleges gazdasági és monetáris unió kialakításáról is. Ahhoz, hogy Magyarország ismét megtalálja helyét az újjászerveződő európai közösségben érdemi változásokra lenne szükség szinte minden területen annak érdekében, hogy számunkra a valódi nemzeti érdekeinknek megfelelő megoldások születhessenek az Unióban és itthon egyaránt. Az előző részekben az uniós alapértékeknek való megfelelés kérdéseit valamint a gazdasági kormányzáshoz kapcsolódó legfontosabb problémákat és feladatokat érintettük. Sorozatunk harmadik részében a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésével és az abból elérhető magyar részesedéssel, és a kohéziós politikával foglalkozunk.

Közös költségvetés 2014-2020

Optimista forgatókönyv szerint a február 7-8-i európai tanácsi ülésen megállapodás születik a 2014-2020-as időszakra vonatkozó uniós keretköltségvetésről. Magyarország a jelenlegi költségvetési periódushoz képest több okból kifolyólag is reálértékben alacsonyabb részesedésre számíthat (ti. a költségvetés reálértéke csökken, a kohéziós támogatások maximális szintjét a GDP növekedés függvényében állapítják meg ("capping"), továbbá köszönhetően a közép-magyarországi régió relatív fejlődésének és a közös agrárpolitikára fordított összeg csökkenésének is).

Magyarország többéves keretköltségvetésből való részesedése nagymértékben függ a magyar kormány érdekérvényesítési képességétől. A kormány eddig tevékenysége ebben a kérdésben jónak értékelhető. Magyarország aktív szerepet játszik a „Kohézió Barátai" nevű, a kedvezményezetteket tömörítő országcsoportban, amelynek Lengyelország az informális vezetője.

A keretköltségvetésből való részesedés ugyanakkor attól is függ, hogy annak valamint az ágazati jogszabályok elfogadását követően mennyire aktív és sikeres pályázónak bizonyul az ország.

A K+F keretprogramok esetében továbbra is alacsony a közép-kelet európai (KKE) tagállamok részvételi aránya (A 7. keretprogram 2010. évi köztes értékelése szerint Magyarországon az egy főre jutó EU K+F keretprogram-forrás az EU27 átlagához viszonyítva mintegy 40 %, és ez az arány a legtöbb KKE tagállam esetében még alacsonyabb) ami elmarad a tudományos potenciáltól. A részvételi arány növelése érdekében fontos többek között Magyarország aktív tudománydiplomáciai tevékenysége.

Az Európai Összekapcsolódási Eszköz (CEF) előreláthatóan jelentősen csökkentett keretéből, Magyarország is fog valamilyen szinten részesülni, ha alaposan előkészített projekt-javaslatokkal rendelkezik, tekintettel arra, hogy a CEF költségvetése 10 milliárd euró kohéziós alap-támogatást irányoz elő közlekedési infrastruktúrára, amely allokációja előreláthatóan 2016-ig a kohéziós alapra jogosult országok esetében nemzeti allokációkra fog épülni.

A kohéziós politika esetében Magyarország az ún. GDP-arányos „capping" (a támogatási allokáció maximális szintjének GDP növekedés függvényében való megállapítása) következtében a 2007-2013-as költségvetési időszakhoz képest alacsonyabb allokációra számíthat. Van Rompuy elnök 2012. november 22-i kompromisszumos javaslata Magyarországnak kedvez, ugyanis speciális bánásmódban részesíti azokat a tagállamokat, amelyek esetében a 2008 és 2010 közötti reál GDP növekedés átlaga -1 %-nál alacsonyabb volt (ez a balti tagállamokra és Magyarországra igaz); azáltal, hogy a GDP 2.59 %-ban állapítja meg a támogatás maximumát. A plafon további emelése attól függ, hogy Magyarország mennyire tud további ország-, és országcsoport-specifikus érdekeket érvényesíteni, és ehhez megfelelő szövetségeseket találni.

A többéves keretköltségvetés vitájával párhuzamosan jelenleg zajlik az egyeztetés mintegy 40 ágazati jogszabályjavaslatról, amelyek az egyes költségvetési fejezetekben előirányzott politikákhoz/programokhoz kapcsolódnak. Magyarországnak lehetősége van ezek tartalmát a különböző tanácsi formációk keretében és az EP-n keresztül befolyásolni. A magyar érdek az olyan feltételrendszerek kialakítása, amelyek Magyarország magas részesedési arányát biztosítják az által, hogy tükrözik az ország specifikumait és komparatív előnyeit (pl. a Horizon 2020 K+F keretprogram olyan tudományterületeket részesítsen előnyben ahol magyarországi kutatók is sikeresen be tudnak kapcsolódni az excellence kritériumoknak megfelelve, valamint addicionális eszközök segítik a KKE országok részvételét).

Kohéziós politika

Magyarországon az EU kohéziós politikája által biztosított források a teljes közszféra várható tőkeberuházásainak hozzávetőlegesen 75-80%-át teszik ki 2012        és 2015 között. Vagyis a magyar társfinanszírozást is ideszámítva csaknem minden kormányzati beruházásra a kohéziós politika keretei között kerül sor.

2013 kritikus év a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak strukturális forrásainak programozása szempontjából. A strukturális források felhasználását szabályozó uniós jogszabálycsomagot várhatóan 2013 nyár elején fogadja el a Tanács és az EP. A jogszabálycsomag „közös rendelkezéseket" határoz meg az öt strukturális eszközre (európai regionális fejlesztési alap, kohéziós alap, európai szociális alap, európai vidékfejlesztési alap és a tengerészeti és halászati alap) vonatkozóan.

A jogszabálycsomag elfogadása után minden tagállamnak hivatalosan be kell nyújtania az EB-hez egy ún. partnerségi megállapodás-tervezetet a 2014-2020-as periódusra, amely kötelezettségvállalásokat határoz meg arra vonatkozóan, hogy a strukturális források mennyiben szolgálják az Európa 2020-as stratégia, a nemzeti reformprogramok és az európai szemeszter keretében meghatározott országspecifikus ajánlások végrehajtását.

A partnerségi megállapodásnak mind az öt strukturális eszközt le kell fednie, és biztosítania kell a források integrált módon történő felhasználását. A partnerségi megállapodás mellett be kell nyújtani az EB-nek az ún. operatív programokat is, amelyek a források felhasználásának tevékenységi területenkénti lebontását tartalmazzák. A partnerségi megállapodásról és operatív programokról az EB 2013 során tárgyal a tagállamokkal. A tárgyalási folyamat EB-döntéssel zárul.

A választási ciklusokon átnyúló hétéves kerettervek az ország fejlődése szempontjából létfontosságú strukturális átalakításokat szolgálhatnak. Bár a programok rugalmasak, a kormányzati beruházások főbb vonalai, különösen a főbb szakterületek közötti forrásmegosztás, hét évre rögzítve vannak. Magyarország esetében ezért alapvető fontosságú, hogy a partnerségi megállapodást és az operatív program-tervezeteket társadalmi és politikai konszenzus övezze, és azok alapos szakmai elemzéseken, helyzet- és szükségletfeltáráson és tényeken alapuljanak. El kell kerülni azt, hogy a programok érdemi stratégia nélküli, politikai alkufolyamat eredményeképpen megszületett döntéseket rögzítsenek, illetve hogy a tulajdonképpeni fejlesztési lehetőségeket a fejlesztéspolitikai célok helyett az intézményrendszer eddigi sajátosságai határozzák meg.

A keretköltségvetés vitája során a kiadások minősége is előtérbe került. Németország az ún. „better spending" (jobb/minőségibb kiadás) előtérbe helyezését hangsúlyozó, több nettó befizető országot magában foglaló csoportosulás vezetője. A legutóbbi javaslatok alapján az EB-nek előreláthatóan minden évben átfogó, tagállami jelentéseken alapuló, jelentést kell benyújtania a Tanácsnak és az EP-nek a strukturális források felhasználásának hatékonyságáról. A jelenlegi, elsősorban a források számszerű felhasználására, az "abszorpciós képességre" koncentráló értékelések mellett várhatóan jóval nagyobb szerepet kap annak vizsgálata, hogy valóban értelmes dolgokra költik-e a tagállamok az európai adófizetők pénzét.

Az új jogszabálycsomag előreláthatóan számos szigorítást vezet be. A források nyújtását ex-ante feltételek teljesüléséhez kötik (beleértve többek között uniós szabályozások végrehajtását pl. a környezetvédelem és a kis-és közepes vállalkozások területén, ágazati stratégiák meglétét, közbeszerzési szabályrendszert, intézményi kapacitást). Ezen ex-ante feltételeknek már a programok benyújtása előtt teljesülniük kell.

A makrogazdasági feltételek is szigorodnak. Amennyiben egy tagállam többszörösen nem tesz eleget a túlzott deficit-eljárás és a makrogazdasági egyensúlytalanság eljárás keretében tett tanácsi ajánlásoknak, a kohéziós alap folyósításának felfüggesztésén túl az összes strukturális eszköz felfüggesztésre kerülhet.

A magyar érdek itt az olyan fejlesztéspolitikai szabályrendszer kialakítása, amely nemzeti/helyi kontextushoz rugalmasan igazítható eszközöket biztosít a szabályrendszerek merevségének lazításán keresztül és csökkenti a bürokratikus terheket. Magyarország érdekelt a kiadások minőségének előtérbe helyezésében és a kohéziós politika eredményeinek kimutatásában is, ami a kohéziós politika hosszú távú fennmaradása szempontjából is kulcskérdés.

2013 ugyanakkor nem csak az új hétéves keretköltségvetésre való felkészülés, de a jelenlegi (2007-2013-as) keretköltségvetés végrehajtása szempontjából is fontos év.

Egyrészt orvosolni kell azt az általános problémát, hogy kevés a megfelelő minőségű projekt. Az állami szférán belül ennek fő oka, hogy nincs megfelelő kapacitás a projektek előkészítésére. Az állami szférán kívül a probléma fő okai a válság miatt visszaeső beruházási kedv, illetve hogy a pályázás adminisztratív költségeit az állam a pályázókra hárítja.

Másrészt külön kockázati forrás, hogy 2013-ban jár le az EU ún. n+2 pénzügyi alapszabálya alóli kivétel (a fizetés határideje a kötelezettségvállalást követő két év, kivéve, amikor ez három év, és a határidőre ki nem fizetett kötelezettségvállalásokat az EU semmisnek tekinti); vagyis 2013 vége a kifizetési határideje a 2010-es és 201 l-es kötelezettségvállalásoknak. Bár Magyarországnak eddig nem okozott ez a szabály lényeges problémát, 2013-ra ez jelentős kockázattá nőtt, és egyelőre nem világos, hogy a kormányzat milyen intézkedéseket tesz ennek mérséklése érdekében.

(Sorozatunk utolsó részének témái a foglalkoztatás- és szociálpolitika, a kutatásfejlesztés és az mezőgazdaság valamint az ország érdekeihez illeszkedő érdekérvényesítés teendői lesznek.) 

A mai napon Bajnai Gordon ismertette az állambiztonsági iratok nyilvánosságával összefüggő javaslatait, amelyeket Kenedi János és Ungváry Krisztián lektorált. Az alábbiakban a javaslatok összefoglalását tesszük közzé a blogon.