A hazai felsőoktatás elmúl három éve a felsőoktatás-rombolás időszaka. A Fidesz-KDNP kormány, miközben propagandájában minőségi felsőoktatásról és a világrangsorokban való előrelépésről beszél, a felsőoktatás állami támogatásának szűkítésével valamint a torz, a felsőoktatás iránti egyéni keresletet figyelmen kívül hagyó felvételi keretszám-politikájával éppen az ellenkező irányba taszítja a felsőoktatási rendszert. Polónyi István elemzése az idei felvételi adatokról.

1. ) Az idei felsőoktatási felvételi eredmények egyértelműen a kormány felsőoktatást szűkítő politikájának az érvényesülését mutatják. A Fidesz-KDNP kormány regnálása alatt a felsőoktatásba évente felvett hallgatók száma kevesebb, mint háromnegyedére esett vissza. Ezen belül a nappali tagozatos hallgatók esetében a csökkenés ötödnyi.

Legradikálisabban a felsőfokú szakképzésre, újabb nevén felsőoktatási szakképzésre felvett létszám csökkent, a 2011-es 40%-ára. Jól láthatóan halálra ítélte ezt a képzést az új felsőoktatás-politika, amin nem lehet csodálkozni, hiszen az nem fér össze az elitszemlélettel. Fontos hozzátenni, hogy ez a képzési forma a világ fejlett felsőoktatással rendelkező felén alapvetően a hátrányosabb helyzetű rétegek felsőoktatásba kerülését szolgálja, - lehet, hogy ezért sem tart rá igényt a jelenlegi kormány.

Forrás:  www.felvi.hu (gyorsjelentések)

2.) A kormány nagyon szereti a szűkítést a demográfiai folyamatoknak tulajdonítani. A csökkenésnek azonban semmi köze sincs a demográfiai folyamatokhoz, már csak azért sem, mert a felsőoktatás merítési bázisa nem a releváns korosztályi létszámtól függ, hanem az érettségizettek számától. Az érettségizettek száma pedig jelentéktelen mértékben csökkent az elmúlt években.

2010-ben 46,8, 2011-ben 46,6 ezer fő érettségizett gimnáziumban, szakközépiskolában pedig 40,5 illetve 39,4 – nappali tagozaton gimnáziumban 39,8 ill. 39,1, szakközépiskolában pedig 38,1 ill. 37,2 ezer. Azaz 2010 és 2011 között az érettségizettek számának csökkenése mintegy másfélezer fő volt. Az egyes évfolyamra járók létszámait vizsgálva a következő években nagyjából évi hasonló létszámcsökkenés várható – persze az érettségi konstrukciójának változatlansága mellett – (ami persze nem triviális, mert az oktatáspolitika többször ígérte az érettségi szigorítását) – azaz 2011 és 2013 között az érettségizettek száma, azaz a felsőoktatás merítési bázisa mindössze kb. 5 ezer fővel csökkent.

A releváns korosztályi létszám, és az érettségizők számának alakulása

Forrás: saját számítás a KSH és az OKM adatai alapján

A jelentkezők számának csökkenésében az igazi ok nyilvánvalóan a kormányzati kapkodás miatti elbizonytalanodás. A félönköltséges képzés (tehát a tandíj) bevezetésének ígérete, majd visszavonása, de 16, a politika által nem kedvelt szakon, teljes önköltség bevezetése. Tegyük hozzá, hogy mindez közvetlenül a jelentkezések megkezdése előtt történt. A korábbi kormányok húsz éven át, sőt már régebbi időszak óta – lényegében a rendszerváltást megelőző évtizedekben is – kínosan ügyeltek arra, hogy a felvételi feltételeinek változását legalább két évvel korábban jelezzék, - miközben a 2010-ben hatalomra került kormány gyakorlatilag minden évben radikálisan megváltoztatta, néha többször is az az évi felvételit, anélkül, hogy a jelentkezők arra időben felkészülhettek volna. Mindezek s - a jelentősen enyhített, de továbbra is létező és riasztó – röghöz kötés is mind abba az irányba hatottak, hogy sok fiatalt eltántorítottak a felsőoktatásba történő jelentkezéstől. Az is nyilvánvaló, hogy ez alapvetően az alsó középosztályba tartozó rétegeket érintette.

3.) A felvételi eredményeken egyértelműen látszik a kormány beiskolázási stratégiájának bukása. Ugyanis a kormány minden erőlködése – a termelési rendeltetésű szakok erőltetése - ellenére a felvettek struktúrája alig változott, ami azt mutatja, hogy a felsőoktatásba törekvők preferenciái rendkívül szilárdak. A tandíjassá tétel ellenére a gazdálkodás, menedzsment és a turizmus-vendéglátás szakok továbbá a jogász szak is az élmezőny élén maradtak, sőt a gazdálkodás menedzsment szakra felvettek száma a legmagasabb lett 2013-ban.

A kormányzati diszpreferencia nyomán két jelentősebb változás figyelhető meg az első 10 legnépszerűbb szak esetében: a kommunikáció és médiatudomány valamint a nemzetközi gazdálkodás szakok kiszorulása, és a műszaki menedzser szak bekerülése. Ez utóbbi elég kézenfekvő, mivel lényegében egy műszaki álruhába bújtatott, tehát preferált gazdaságtudományi szakról van szó.

Alap- és egységes, osztatlan szakok, nappali munkarendű felvett hallgatók szakonként, (az első nyolc) 2011-2013

A preferencia mellett - vagy annak ellenére - olyan műszaki szakok, mint a gépészmérnök és a villamosmérnök lényegében változatlan helyen szerepelnek.

Ha összehasonlítjuk a felvettek megoszlását 2012-ben és 2013-ban - az általános eljárásban összesen felvettek megoszlását képzési területek szerint -, akkor azt látjuk, hogy a két legnagyobb szakterület részvételi aránya úgy alakult, hogy a gazdaságtudományi területre felvettek aránya növekedett (17%-ről 20%-ra), a műszaki területre felvetteké pedig csökkent (17,5%-ról 16%-ra). Szintén csökkent a természettudományos területre felvettek aránya is (6,5%-ról 5%-ra). Ugyancsak kevesebb a felvett bölcsész is (11,4% helyett 9%), valamint a társadalomtudományi területre felvettek száma is (7,3% helyett 6%), viszont növekedett a pedagógusképzés (8,7%-ról 11%-ra), és az agrár (4,6%-ról 6%-ra) területre felvettek aránya. Úgy tűnik tehát, hogy ha a hallgatók választására van bízva – most a kormány decemberi koncepciójának bukása után arra lett bízva -, akkor az ingyenes termelési rendeltetésű (a kormány szóhasználatában „értékteremtő”) szakok prioritása még akkor is alacsonyabb, ha a – Klinghammer államtitkár megállapítása szerint – csupán „gyönyörködtetést szolgáló” szolgáltatási szakok jelentős része tandíjas.

4.) Érdemes egy gondolat erejéig a felvételi és a költségvetés kapcsolatára is kitérni. A felvett hallgatólétszám éves alakulása 2011 óta radikális csökkenést mutat. Ezen belül az államilag finanszírozott helyre felvett hallgatók száma is 20%-ot esett 2011 és 2012 kötött.

A felvett létszám 2008-2013

Forrás: www.felvi.hu

A felvett hallgatólétszám csökkenése nyomán természetesen csökken az összes hallgatólétszám is. A 2013-as összes hallgatólétszám a 2008-asnak 89%-a, az államilag finanszírozott hallgatólétszám pedig kb. 93%-a.

Az összes hallgatólétszám 2008-2013

Forrás: oktatási évkönyvek, illetve 2012/13 és 2013/14 saját becslés

Ugyanakkor – miközben a hallgatólétszám mintegy 10%-kal lett kevesebb – a felsőoktatás állami támogatása a 2008-as 214 milliárd forintról 155 milliárdra csökkent (itt a teljes felsőoktatási szféra támogatásról van szó). Ehhez ugyan 2013-ban mintegy 10 milliárd forint többlettámogatás hozzácsöpögtetett a kormány, azonban mindent összevetve nominálisan 80%-a a felsőoktatás támogatása a 2008-asnak, ami az inflációt is figyelembe véve, reálértéken számítva alig 60%-át teszi ki az öt évvel korábbinak.

Tehát a 2008-as létszám 90%-át az akkori állami támogatás 60%-ával kellene képezni, mégpedig - mint azt hallhattuk a kormány képviselőitől – világszínvonalra emelve.

5.) Rendkívül fontos kérdés, hogy mindez hogyan hat a felsőoktatási intézményhálózatra. A Fidesz-KDNP kormány eddigi tevékenysége alatt az évente felvett hallgatólétszám évről évre csökkent, 2013-ban a 2011. évinek kevesebb, mint 75%-a volt. Az államilag támogatott helyre felvett hallgatók száma 2011 és 2012 között mintegy 20%-kal csökken, ami 2013-ra valamicskét ismét nőtt, így 2013-ban a 2011-esnek 81%-a volt.

Ezek a csökkenések azonban eltérően hatottak az intézményrendszer különböző intézménytípusaira és a különböző régiókban elhelyezkedő intézményekre is.

A legkisebb létszámcsökkenés a budapesti egyetemek esetében tapasztalható. A budapesti állami egyetemek esetében a 2013-ban felvett összes hallgatólétszám 7%-kal – az összes budapesti egyetem (tehát az egyházi és magán egyetemekkel együtt) esetében 8%-kal - volt kevesebb, mint 2011-ben, ugyanakkor az államilag finanszírozott helyre felvett hallgatók száma nem változott.

A vidéki állami egyetemek helyzete ugyanakkor lényegesen kedvezőtlenebb. A 2013-ban felvett összes hallgatólétszám 30%-kal volt kevesebb, mint 2011-ben, az államilag finanszírozott helyre felvett hallgatók száma pedig 20%-kal.

A vidéki állami főiskolák esetében is nagyjából hasonló a helyzet: a 2013-ban felvett összes hallgató 28%-kal volt kevesebb, mint a 2011-ben felvett, - az államilag finanszírozott helyekre felvett hallgatók száma pedig 20%-kal csökkent 2013-ban 2011-hez viszonyítva.

A legnagyobb vesztesek a budapesti állami főiskolák, ahol a 2013-ban felvett összes hallgató lényegében fele a 2011-esnek, az államilag finanszírozott helyre felvett hallgatók száma pedig negyede. Ebben nyilvánvalóan az játszik szerepet, hogy a fővárosi állami főiskolák között meghatározó (a hallgatólétszám több mint 95%-át kitevő) BGF, amely intézményt az önköltségessé tett 16 szak szinte ellehetetlenített.

A magán főiskolák jelentős részét hasonlóan előnytelenül érintette a 16 szak önköltségessé tétele, viszont az egyházi főiskolákat kevésbé érintette.

Összességében egyértelmű, hogy a kormány felsőoktatás-politikája, ezen belül a felvételi keretszám-szabályozás, radikálisan sújtotta mind a vidéki egyetemeket, mind régiótól függetlenül a főiskolákat. Ez a felsőoktatás-politika kapkodását, következetlenségét mutatja, hiszen az még elképzelhető, hogy a keretszámoknak a főiskolákra gyakorolt hatása kívül esett az elitszemléletű kormányzati politika látókörén, az viszont egyértelműen az oktatásirányítási lépések hatáselemzésének hiányát, végiggondolatlanságát mutatja, hogy - az egyébként kiemelt, ill. kutatóegyetemként kezelt – szegedi vagy debreceni egyetemek 10-15%-os államilag támogatott keretszám-csökkenést szenvedtek.

Tulajdonképpen arról van szó, hogy az önfenntartó felsőoktatás miniszterelnöki fantazmagóriájának bukása óta nincs a kormánynak felsőoktatás-politikája. Helyette egy pillanatról-pillanatra működő, kapkodó – a forráskivonás miatt elkerülhetetlen - zavarelhárítás folyik, önkényes és öntörvényű beavatkozásokkal.

6.) Az MTI (2013. július 26.) híradásából tudni, hogy „a miniszterelnök egyetért abban a szocialista Hiller István volt oktatási miniszterrel, hogy fel kell emelni a bekerüléshez szükséges, jelenleg 240-es minimumponthatárt.” Ez a kijelentés azért is érdekes, mivel a 423/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet (a felsőoktatási felvételi eljárásról) már jó fél évvel ezelőtt úgy rendelkezett, hogy felsőoktatási szakképzésre 200, alapképzésre és osztatlan képzésre 240 ponttal vehető fel csak jelentkező – amely ponthatárok helyébe 2014-ben 220 illetve 260, 2015-ben 240 illetve 280, 2016-ban pedig 260 illetve 300 pont lép.

Úgy tűnik a felvételi ponthatár – hasonlóan a tandíjhoz – a politikai propaganda, a nagypolitikai küzdelem, a választási harc részévé vált. Pedig sokkal inkább egy jól strukturált oktatáspolitika része kellene legyen, amely például az élethosszig tartó tanulás kapcsán a felnőttképzésben nem zár ki hallgatókat az alapképzésbő, ha fizetnek is azért. De általában is megkérdőjelezhető a képzési költségüket maguk fizető hallgatók generális kizárása a felsőoktatásból. Aligha fogadható el erre a miniszterelnök kinyilatkozása, miszerint „nincs ellene, hogy a közepes képességűek is tanuljanak, de nem egyetemen, hanem egy másfajta képzésben, szakképzésben” (MTI lásd fentebb) Ez egy olyan diktátor kijelentése, aki nem tiszteli az emberek szabad választáshoz való jogát. Egy ilyen megközelítés következményei egyértelműek, a felsőoktatásba törekvők keresletétől eltérő kínálat növeli a kényszerhelyettesítési hajlandóságot, s a végzettségükkel, majdani munkájukkal elégedetlen emberek számát. És ez a felsőoktatási törekvéseiktől elzártakra is igaz, akik belekényszerülnek egy nagyobbrészt fejletlen gazdaságot kiszolgáló, alacsony színvonalú szakbarbár szakképzésbe.

Egy demokratikus, az emberi szellem fejlődésében és fejlesztő hatásában gondolkodó felsőoktatás-politikának ezzel kapcsolatban mindenképpen végig kell gondolni a felsőoktatási felvételi rendszer központi szabályozásának fenntarthatóságát, hiszen a felsőoktatás egy nem jelentéktelen része regionális igényeket lát el, nem világos, hogy miért is kell központilag vezérelt, és allokált felvételi rendszert működtetni.