Az Eurostat legutóbbi mérései szerint a munkanélküliség szintje minden eddiginél magasabb, 11,6% volt idén szeptemberben az eurozónában. 2008 vége óta – és ez a válság egyik legpusztítóbb hatása - a munkanélküliség folyamatosan növekszik, tavaly ilyenkor még 10,3 %-os volt ez a mutató. Egyes nyugat- és dél-európai országokban a munkanélküliség soha nem látott mértéke és gyors ütemű növekedése a közhangulatot és a politikusok egy részét az adott országban dolgozó vagy – egyre kisebb számban – dolgozni kívánó bevándorlók ellen fordította. Innen Magyarországról nézve, bár nem vagyunk tagja az eurozónának, illetve elhanyagolható számú bevándorlóval rendelkezünk, mégis tanulságos lehet, hogy a válság ezen vonatkozásait hogyan kezelik illetve hogyan gondolkoznak róla a nyugat-európai és tengeren túli elemzők, politikusok.
Cecilia Malmström, uniós belügyi biztos és Peter Sutherland, az ENSZ migrációval és fejlődéssel foglalkozó különmegbízottja közös cikkükben arra az érdekes ellentmondásra hívják fel a figyelmet, hogy míg a bevándorlók elleni érzelmek egyre erősödnek, a migráció egyre csökken és Európán kívüli térségek felé fordul. Európa jövőbeni versenyképességét veszélyezteti és csökkenti, ha a jól képzett külföldi munkaerő bevándorlását megnehezítő szabályozás tovább folytatódik. Pozitív példaként említik Svédországot, ahol a gazdaság jó teljesítménye annak is köszönhető, hogy jelentős összegeket fordítanak a külföldi bevándorlók integrációjára és továbbképzésére.
Sutherland egy korábbi cikkében megjegyzi, hogy a gazdasági válság hatására a külföldi munkaerő beáramlása mind Európában mind az Egyesült Államokban megtorpant. Számos olyan országban, amelyek korábban évről évre egyre több bevándorlót fogadtak, ma a kivándorlással szembesülnek. Ilyen például Spanyolország, amely az ENSZ különmegbízott szerint 2020-ra fél millióval kevesebb emberrel számolhat, holott a válság előtt évente 700 ezer emberrel nőtt a népessége. A bevándorlásban beállt jelenlegi „szélcsend” azonban Sutherland szerint lehetőségekkel is kecsegtet. Mivel a nyugat-európai gazdaságok az öregedő társadalmaknak köszönhetően rá vannak utalva a külföldi munkaerőre, ezzel a lehetőséggel előbb vagy utóbb számolni kell. A mostani kevésbé intenzív bevándorlási periódusban olyan, a civil társadalmat, munkaerőpiacot és intézményeket felkészítő intézkedéseket lehet végrehajtani, amelyek könnyebbé tehetik a majdani zökkenőmentes munkaerő beáramlást.
A világ legfejlettebb ipari országait összefogó Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2012-es migrációs tanulmánya megállapította, hogy bevándorlók a munkanélküliség tekintetében az adott országban élőknél kiszolgáltatottabb helyzetben vannak. Az OECD tagországaiban is jelentős mértékben csökkent a külföldi munkaerő bevándorlása az utóbbi években, de így is 2008 és 2011 között a külföldön születettek között 4 százalékponttal, míg az adott országban születettek között csak 2,5 százalékponttal nőtt a munkanélküliség. A tanulmány megállapítja, hogy a romló gazdasági környezetre és a közvélemény bevándorlókkal szemben tanúsított erősödő ellenszenvére válaszul a bevándorlás-politika számos országban szigorúbb lett.
Ian Goldin, az angliai Oxford Martin School igazgatója abbéli aggodalmáról ír blogjában, hogy ha a gazdaságilag fejlett nyugati országok a növekvő munkanélküliség és az ezt meglovagoló populista hangok hatására becsuknák az ajtót a külföldi munkaerő előtt, akkor a negatív hatást nem csak bevándorlók éreznék meg. A fejlett országokban rövid időn belül munkaerőhiány lépne fel az alacsonyan képezett munkaerőt igénylő területeken, illetve a gazdaság dinamikája is megváltozna. Goldin a bevándorlókat olyan kockázatot vállaló, kiválasztódáson keresztül esett embereknek írja le, akik többek között az amerikai Szilícium-völgy kezdő vállalkozásainak felét alapították, de ők adják az amerikai Nobel- és Oscar-díjasok döntő többségét is. Az előbbi blogra hivatkozva, Bryce Quillin a Világbank honlapján írt elemzésében különösen Európára tartja veszélyes folyamatnak a bevándorlás megtorpanását illetve megakasztását. Európa az amerikaitól messze nagyobb demográfiai kihívásokkal kell, hogy megküzdjön. Ezt szemléleti a Világbank egyik elemzése, amely arról ír, hogy jelenleg 3,5 ember jut egy 65 éves vagy annál idősebb emberre Európában. 50 év múlva ez a szám 1,75-re fog csökkenni és ekkor már Spanyolország lesz a föld legidősebb állama, rögtön utána Olaszországgal és Ausztriával. Ami Kelet-Európát és a volt szovjet tagállamokat illeti az elemzés szerint a következő húsz évben ezekben az országokban fog leginkább jelentkezni a társadalmak elöregedésének folyamata, olyannyira, hogy a tanulmány előrejelzése szerint ez a régió előbb lesz elöregedő, minthogy gazdaságilag tehetőssé nőjje ki magát.
Goldin egy, a London School of Economics honlapján megjelent írásában Ed Miliband bevándorlással kapcsolatos kijelentéseire reagál. A maga is bevándorló családból származó Munkáspárti elnök Miliband azon kijelentésével száll vitába, mely szerint a kelet-európai vendégmunkások letörték a béreket és csökkentették az angolok elhelyezkedési lehetőségeit a munka világában. A külföldi bevándorlás Goldin szerint olyan téma, amiről nyilvános vitát kell folytatni akár a politikusokkal is, hiszen nem mindenki számára világosak az összefüggések, ezért a populizmusnak is kiváló táptalaja lehet az, hogy míg a bevándorló vendégmunkások által létrehozott gazdasági előnyök időben csak később válnak az egész társadalom számára világossá, addig a kapcsolódó költségek már rövid távon és lokalizálva jelennek meg.
Azt populista állítást, miszerint a külföldi munkaerő elveszi a hazaitól a munkahelyeket Francesco D’Amuri és Giovanni Peri 1996 és 2010 között 15 nyugat-európai országban végzett empirikus kutatásai cáfolják. A két közgazdász többek között a bérek és a munkahelyek számát vizsgálta. Ez utóbbiról megállapították, hogy a hazai munkaerő foglalkoztatottságára nem volt hatással a bevándorlás. Sőt, a hazai foglalkoztatottak átlagbére még nőtt is, mivel ahelyett hogy lecserélték volna őket a külföldről érkezett munkavállalókkal, inkább magasabb szintű, komplexebb munkakörbe lettek átsorolva. Ez a hazai munkaerő átlagbérének – más külső tényezőktől megszűrve - 0,6%-os emelkedéséhez vezetett.
Érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát is, azaz azoknak az országoknak a migrációra adott reakcióját, ahonnan a bevándorlók származnak. Jaghdish Baghwati, a new yorki Columbia University professzora szerint az agy-elszívással kapcsolatos félelmek nem megalapozottak. Bár a legtöbb országnak szüksége van képzett munkaerőre, gyakran előfordul azonban, hogy nincs lehetőség alkalmazásukra. Ezért aztán nem a munkaerő visszatartására kellene koncentrálni, hanem egy olyan, általa „diaszpóra modellnek” nevezett megoldásra, amely abban teszi érdekelté az elvándoroltakat, hogy részt vállaljanak az anyaország modernizációjában és fejlesztésében. Az eszköz ehhez olyan kedvező befektetési lehetőségeket biztosító gazdaságpolitika, amely vonzó lehet az elvándoroltak számára és rábírják őket az anyaországban való adózásra.
Yves Zenou és Jackline Wahba egyiptomi kutatásaikra alapozva amellett érvelnek, hogy a hazatérő migránsok – annak ellenére, hogy kapcsolati hálójuk külföldi tartózkodásuk alatt meggyengülhet - nagyobb eséllyel vágnak bele valamilyen sikeres új vállalkozásba mint a nem-migránsok. A két egyetemi közgazdász professzor szerint ez jórészt a külföldön felhalmozott anyagi és humán tőkének köszönhető.
Európa számára példaértékű lehet az a gazdasági és társadalmi eredmény, amit az USA az utóbbi évszázadok során elért. Ez jórészt annak a 70 millió külföldi bevándorlónak is köszönhető, akik az első telepes óta az Újvilágba érkeztek. Bár a mostani elnökválasztási kampány egyik kiemelkedő témája a munkahelyteremtés, vállalkozás és innováció, az ehhez igen sok szállal kapcsolódó bevándorlási reform kérdésköre szinte érintetlen maradt a kampányban. Pedig mind Európában, mind Amerikában annak elmagyarázása, megértetése és megértése, hogy a bevándorlók és a külföldi munkaerő az átlagnál magasabb vállalkozói és kockázatvállalói szellemiségének köszönhetően mekkora hozzáadott értéket képes termelni, kulcsfontosságú lehet a válságból való kilábaláshoz vezető megoldások megtalálásában és a nyugati fejlettségi szint megtartásában.