A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány 2011 tavaszán kutatási programba kezdett, amelynek célja a magyarországi szegénység vizsgálata és új szakpolitikai eszközök kidolgozása volt a mélyszegénység csökkentésének céljából. A kutatási projekt nem akart átfogó szociálpolitikai programot készíteni, hanem egy megkerülhetetlen részprobléma kezelésére kívánt a korábbiaknál és a jelenlegieknél hatékonyabb, fenntartható megoldásokat találni. E kutatási program kiterjedt a nem szegény többség számára elfogadhatóbb, de nem megbélyegző, hanem megfelelően ösztönző, feltételekhez kötött szociális támogatások és szolgáltatások hazai bevezethetőségének vizsgálatára is. A tárgyalt kutatást az Alapítvány a Budapest Intézet és a TÁRKI bevonásával készítette el, továbbá a munka véleménykutatási részében a Medián és a Conness működött közre. A Haza és Haladás Blog az elkövetkező hetekben részleteket közöl a kutatási program eredményeiből, megelőzve a kutatás teljes publikálását és az Alapítvány március végén ebben a témában tartandó nemzetközi konferenciáját.
A szegénység nem egyszerűen kevés pénzt jelent
Szegényeknek ma általánosságban azokat tartjuk, akiknek egy főre jutó jövedelme nem éri el az átlagjövedelem 60%-át. Nyilvánvaló azonban, hogy a jövedelmi szegénység ezen mutatója alapján körülhatárolt népesség (a kétezres években 13-15%) azokat is magába foglalja, akik esetében az alacsony jövedelem ideiglenes és nem tartós állapot. A kutatók ezért leginkább a tartós állástalanság mutatóját használják a mélyszegénység meghatározásakor, hiszen így ki lehet szűrni azokat, akiknél a munka- és állás nélküliség átmeneti állapot, viszont a tartósan állástalanok között számon tarthatók azok is, akik munkanélküliek és egy idő után felhagytak az álláskereséssel is. A KSH adatai szerint 2005-ben (ez a legfrissebb adat) a 20-59 éves népesség mintegy ötöde, azaz 1,2 millió fő volt tartósan állástalan.
A tartós munkanélküliség által érintett családok túlnyomó része mélyszegénység körülményei között él, amely tartósan alacsony jövedelmet és a megélhetési nehézségek halmozódását jelenti. A rossz lakáskörülmények nem csak a nélkülözés egyik formájának tekinthetők, de több kutatás szerint jól indikálják a tartós szegénységet is. A megfelelő lakhatás ugyanis alapvető igény, így többnyire csak akkor nem érik el a családok, ha ezt a tartós jövedelemhiány lehetetlenné teszi. Azokat soroljuk ide, akik lakásában nincs vezetékes víz, vízöblítéses wc, vagy nem teljes komfortos a lakás és a háztartásban senki nem dolgozik. Ezzel a meghatározással a tartósan nem dolgozók 12%-a, a teljes 20-59 éves népesség 2,7%-a minősül mélyszegénynek. A tartós mélyszegénység kockázata a kisebb településeken és a rosszabb helyzetű megyékben magasabb és a helyzetet súlyosbítja, hogy ezeken a településeken szűkebb a jóléti szolgáltatások kínálata is.
A szegénység a romákat sújtja a leginkább, de nem kizárólag a romák problémája
Látható, hogy erős az összefüggés a szegénység és a foglalkoztatási helyzet között, ezért ez a társadalmi helyzet területileg koncentrált és az átlagosnál nagyobb mértékben érinti a roma népességet. A roma népesség munkavállalási esélyei különösen rosszak, részben képzetlenségük, részben amiatt, hogy nagyobb arányban élnek az elmaradott térségekben, és végül az őket sújtó diszkrimináció miatt is. A mélyszegénység és a halmozottan hátrányos helyzet azonban távolról sem kizárólag a romák problémája: a mélyszegények nagyjából harmada-fele kerül ki roma családokból. Az is igaz ugyanakkor, hogy a roma lakosság körében a szegénység jóval kiterjedtebb, mint a nem romák körében. A mediánjövedelem 60%-ában meghatározott szegénységi küszöb mellett mért relatív jövedelmi szegénység 2007-ben a romák körében 50,2% volt, szemben a nem romák körében mért 10,6%-os aránnyal. A szolgáltatásokhoz való rosszabb hozzáférés és az elérhető szolgáltatások rosszabb minősége miatt a mélyszegény roma családok gyermekeinek még súlyosabbak a hátrányai. A jóléti szolgáltatásokhoz való hozzáférés nagy eltéréseket mutat megyék között és településméret szerint is. A kisebb településeken több – egymással összefüggő – okból is szűkebb a szolgáltatások kínálata. Egyrészt, az alapellátások biztosításának törvényi kötelezettsége a lakosságszámtól is függ: hat alapszolgáltatást kell mindenhol biztosítani, a többit csak a 2 vagy 10 ezer lakosnál nagyobb településeken. Másrészt, a fix költségek miatt bizonyos lakosságszám (kereslet) alatt a legtöbb szolgáltatás nem is működtethető gazdaságosan. Végül, a kisebb települések többségének kevesebb lehetősége van saját bevételekhez jutni és önerőből kiegészíteni a szolgáltatások költségeit nem minden esetben fedező központi normatívát.
Az iskola a szegénység egyik szülőszobája
A nagyon alacsony iskolai végzettség (nyolc általános alatt) is egyik fontos oka a tartós szegénységnek. Az alacsony iskolázottság a munkavállalási lehetőségeket tartósan és nagyon erősen korlátozza, mivel a munkát találók is alacsony jövedelemre számíthatnak, és arra is kevés az esélyük, hogy szakmát tanuljanak, vagy érettségit szerezzenek. Ezen alapul a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek meghatározása is, azaz, hogy a szülők legfeljebb 8 osztályt végeztek. A tartós munkanélküliség gyakorisága az iskolázottság mellett a lakóhellyel is szignifikáns összefüggést mutat: jóval nagyobb eséllyel találjuk a nem dolgozók között azt, aki a nyolc általánost sem végezte el, aki 600 fősnél kisebb településen él, illetve aki az északi- vagy a keleti országrészben (különösen Szabolcs, Borsod, Hajdú-Bihar vagy Békés megyében) lakik.
A rendszerváltást követő években különféle számítások 3 és 9% közöttire teszik a tartósan szegények arányát. Az elmúlt tizenöt évben hiába nőtt szinte folyamatosan a nemzeti jövedelem, a szegények aránya néhány időszakot kivéve inkább nőtt, mint csökkent. A szegénység folyamatos utánpótlását három csatorna biztosítja: az iskolarendszer nem kielégítő működése, az egyéni-családi válsághelyzetek és a szegénységnek a gyermekek nemzedékére való átörökítése.
