Egyre gyakrabban merül fel ez a kérdés a költségvetés fenntarthatóságáról, az államadósság finanszírozhatóságáról, a foglalkoztatási helyzet romlásáról és általában a gazdasági válságból fakadó társadalmi feszültségekről szóló vitákban. Az Európai Bizottság friss jelentése, mely azt a tizenkét országot - köztük hazánkat is - sorolja fel, amelyekben a pénzügyi egyensúlytalanságok mértéke akár újabb beavatkozásokat is indokolhat, különösen aktuálissá teszi Inotai G. András írását.
A probléma
A magyar gazdaság növekedési kilátásai borúsak: az Európai Bizottság 2011. novemberi becslése szerint a magyar gazdaság idén 0,5, jövőre 1,4%-kal nő. Az azóta megjelent előrejelzések szerint a helyzet romlott. Az IMF az idei évre 0,3, jövőre 1,5%-os növekedést jósol, az EBRD szerint pedig idén 1,5%-kal csökkeni fog a GDP.
A magyar államadósság és költségvetés állapota nem teszi lehetővé a gazdasági növekedés érdemi fiskális ösztönzését. Csak korlátozott források vannak adó- és járulékcsökkentésre, állami beruházásokra vagy közvetlenül a fogyasztóknak címzett keresletélénkítő intézkedésekre.
Fő exportpiacaink gazdasági kilátásai miatt a külső kereslettől sem várható, hogy önmagában jelentős mértékben hozzájáruljon a magyar gazdaság növekedéséhez: a magyar export háromnegyedét kitevő EU idén várhatóan 0,6, jövőre 1,5%-kal növekedik, míg a gyorsabban növekvő ázsiai országok egyelőre kevesebb, mint 10%-át teszik ki a magyar exportnak.
Mindezek ellenére lehetséges nagyobb gazdasági növekedést elérni. Ennek a növekedésnek a forrása pedig nem más, mint a vállalkozási szabadságon és a versenyen alapuló piacgazdaság.
Magyarországon széles körben hódít az a tévhit, amely szerint az ország sorsának rontója a szabályozatlan piac és a gazdasági verseny túlzott szabadsága. A valóság az, hogy az ország nem ment végig az 1980-as évek végén megkezdett úton, és nem számolta fel a nagyobb gazdasági növekedés útjában álló (elsősorban állami-önkormányzati, másodsorban piaci) akadályokat. Ezért ma Magyarországon nem túl sok, hanem túl kevés piacgazdaság van.
A növekedési akadályok közös jellemzője, hogy nehezítik az új, hatékony vállalkozások piacra lépését vagy piacon maradását, ami magasabb árakat, rosszabb minőséget és szűkebb választékot eredményez. Mivel ezek együttesen csökkentik a fogyasztói keresletet és rontják a vállalkozások versenyképességét, ezért a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásuk is negatív.
A magyar gazdaság valósággal hemzseg a versenykorlátozó és növekedést gátló akadályoktól, elég csak a közjegyzők létszámának maximalizálására, a hivatalos fordítás monopóliumára vagy a gyógyszertárak működésének korlátaira gondolni. Önkormányzati rendeletekben szép számmal találni olyan előírásokat, amelyek megtiltják vagy legalább is nagyon megnehezítik, hogy az önkormányzati tulajdonú (vagy valamilyen misztikus okból az önkormányzat által preferált magántulajdonú) cég mellett más vállalkozás is tudjon például helyi Internet-, kábeltelevízió- vagy temetkezési szolgáltatást nyújtani, vagy mondjuk vegyesboltot nyitni. Egyenként csekély, nemzetgazdasági szinten jelentős hatású korlátozások ezek.
Ugyanígy negatív hatással van a versenyalapú piacgazdaságra, és ezen keresztül a növekedésre, ha a szabályozási környezet kiszámíthatatlan, ha a jogszabályok érthetetlenek, átláthatatlanok és gyakran változnak, vagy ha a piaci szereplők egymással és az állammal/önkormányzattal kötött szerződéseit nem tartják tiszteletben. A Világbank 2011-ben megjelentetett „Doing Business”jelentése szerint a 27 EU-s tagállam közül Magyarország a 20, ami a vállalkozásbarát szabályozási környezetet illeti, és az ország különösen rosszul teljesít a befektetők védelme kategóriában. A Világgazdasági Fórum 2011-es „Global Competitiveness” jelentése szerint a 142 vizsgált ország közül csak 7 olyan van, ahol magasabbak az állami szabályozásból fakadó terhek, mint Magyarországon.
A fenti példákban közös, hogy a növekedési akadályt nem a piaci szereplők, hanem az állam és az önkormányzatok által hozott szabályok és intézkedések állítják.
A megoldás
A magyar gazdaság növekedési potenciáljának kihasználásához szisztematikusan fel kell térképezni és fel kell számolni valamennyi indokolatlan versenykorlátozó (és ez által növekedést gátló) állami és önkormányzati rendelkezést, és meg kell akadályozni, hogy a jövőben ilyeneket elfogadjanak.
Hasonló átfogó akadálymentesítést végzett a független Nemzeti Versenytanács Ausztráliában 1995 és 2000 között. Jórészt ilyen típusú növekedésösztönzésre készül éppen Mario Monti szakértői kormánya Olaszországban, ahol több mint 40 növekedést gátló akadályt azonosítottak, a vasúti közlekedés állami monopóliumától kezdve, a benzinkutak kiskereskedelmi tevékenységének korlátozásán át az ügyvédeket, építészeket, könyvelőket és közjegyzőket terhelő kötelező regisztrációs díjig (valamint az általuk nyújtott szolgáltatások minimális díjáig). Az olasz gazdaság több mint 20%-át érintő Monti-csomagtól a fogyasztás 8%-os növekedését várják. Ez nem elhanyagolható abban az országban, ahol egy évtizede stagnál a gazdaság.
Nem feltétlenül ezt a megközelítést tükrözi ugyanakkor az új magyar Alaptörvény. Kikerült a korábbi Alkotmány azon megállapítása, hogy „Magyarország gazdasága piacgazdaság” és az a rendelkezés, hogy „a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát”. A piac szó maga csak egyetlen helyen (a hírközlési piac felügyelete kapcsán) szerepel. Fontos gazdaságpolitikai különbséget jelez, hogy az új Alaptörvény szerint „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit”, „fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait”. Habár pozitív fejlemény az erőfölénnyel szembeni állami fellépés alaptörvényi szintre emelése, az új rendelkezések mégis mintha kizárólag a piaci szereplőktől féltenék a gazdasági versenyt.
Hasonló gondolkodást tükröznek annak a kormányzati politikusnak a szavai is, aki szerint: „Nem hiszünk az úgynevezett láthatatlan kezekben, amelyek állítólag működtetik a piacot. Mert mi pontosan tudjuk, hogy minden piacon egyetlen láthatatlan kéz működik, és az mindig a tolvaj keze.”
Szerencsére azért van remény. Az új Alaptörvény maga is elismeri, hogy Magyarország gazdasága (az értékteremtõ munka mellett) a vállalkozás szabadságán alapszik. A Gazdasági Versenyhivatallal pedig elvileg minden olyan tervezett intézkedést vagy jogszabályt egyeztetni kell, amely „valamely tevékenység gyakorlását vagy a piacra lépést [ …] korlátozza, kizárólagossági jogokat biztosít, továbbá az árakra vagy az értékesítési feltételekre vonatkozó előírásokat tartalmaz”. Nagy hiányossága ugyanakkor a jelenlegi szabályozásnak, hogy 1) önkormányzati intézkedéseket nem kell előzetesen egyeztetni a Versenyhivatallal, 2) kétséges, hogy az egyeztetés során a Versenyhivatal képes-e valódi változtatást kikényszeríteni valamint 3) nem teszi lehetővé a már hatályos versenykorlátozó (és ez által növekedést gátló) szabályok felülvizsgálatát.
Egy átfogó akadálymentesítés kétség kívül számos (sokszor a valódi jelentőségüknél jóval hangosabb) partikuláris gazdasági érdeket sértene. Ugyanakkor soha korábban nem volt arra ilyen kiváló lehetőség, hogy egy erős politikai felhatalmazással rendelkező kormányzat megtegye ezeket a költségvetési szempontból semleges, a gazdasági növekedés szempontjából viszont lényeges intézkedéseket.
