Az Obama- és az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának összehasonlítása
Magyarország miniszterelnöke hétfőn bejelentett „országvédelmi” akciótervében Obama elnök szinte párhuzamosan bejelentett munkahelyteremtő programjára hivatkozott, mintegy önigazolásként: „Lám, mások is ezt csinálják.”
Amikor a miniszterelnök gazdasági területre téved, mindig felmerül a kétség: vajon azért beszél butaságokat, mert nem ért hozzá, vagy azért mert (már megint) manipulálni akar? Az ő pozíciójában azonban egyik magyarázat sem ad feloldozást.
Nézzük meg, van–e hasonlóság a közgazdaságtan között tengeren túl és innen!
Mindkét program a munkát terhelő adókra koncentrál.
Obama a munkavállalók járulékterheit csökkenti (felére), ezzel a legalacsonyabb keresetűek zsebébe is több pénz pumpál, amit azok várhatóan azonnal elfogyasztanak, növelve ezzel a belföldi keresletet, piacot teremtve a vállalkozásoknak.
Orbán a munkavállalók döntő többségének (a foglalkoztatásból amúgy is egyre inkább kimaradó alacsony képzettségűeknek) a terheit jelentősen növeli (adójóváírás kivezetése, egészségügyi járulékemelés), amelynek az eredménye idén és jövő januárban is a bérből élők bő kétharmadának csökkenő fizetése és kereslete, ami a gazdasági növekedést, már most is jól láthatóan visszafogja. A tőlük elvett pénzt átcsoportosítja az aktív, jól kereső egyharmad-egynegyed számára, akik ezt nem költik el, hanem érthető, de gazdaságot nem élénkítő módon tartalékolják, hiteltörlesztésre fordítják vagy külföldön költik el.
Obama második intézkedése a munkaadók által fizetett bérköltség csökkentése a kisvállalkozásokra és az újonnan teremtett munkahelyekre koncentrálóan, így ha van kereslet, megéri új embert felvenni, de legalábbis kevésbé sürgető a meglévő munkaerőt elbocsátani.
Orbán a kisvállalkozások foglalkoztatással kapcsolatos terheit növeli (járulék, minimálbéremelés és bérkommandó), cserébe nyereségadó-csökkentést kínál.
De nyereség ma a válság miatt (is) kevés vállalkozónál képződik, főleg, ha a bérköltség növelése elviszi a profitot. („A legkisebb rossznak az tűnik, ha minél kevesebb embert foglalkoztatunk, így kevesebb a pluszköltség és még a bérkommandót sem küldik ránk…”)
Obama az alacsony képzettségűeket foglalkoztató építőipari vállalkozásoknak teremt keresletet infrastruktúraépítési programjával, modernizálja az gazdasági infrastruktúrát, iskolákat újít fel.
Orbán a kormányváltást követően lényegében egy évre leállította a – magyar szempontból egyetlen szóba jöhető – direkt gazdaságélénkítő eszközt, az EU fejlesztési pénzeket, hogy aztán barátok és üzletfelek a korábbinál átláthatatlanabb feltételek (ez így…khm…EUfémizmus) között megszerezhessék azokat.
Mindkét vezető programja sok pénzbe kerül.
Obama azt ajánlja, hogy a program fedezete részben érdemi kiadáscsökkentés legyen (ezen még sok vita lesz a demokratáknál), másrészt a legmagasabb keresetűek adókedvezményeit vágná vissza, hogy az ebből fakadó bevétellel pótolja a foglalkoztatás-élénkítő program terheit (ez pedig a kongresszus republikánus többségén bukhat el, hiszen ez az ő szavazói bázisukat érinti).
Orbán ezzel szemben a tavasszal piaci nyomásra bejelentett, számszerűleg helyes, de intézkedési oldalról megalapozatlan Széll Kálmán-tervet lényegében feladva, döntően adónövelésből fedezi az adócsökkentést: a szegényemberek adójának tekinthető ÁFA-t, valamint jövedéki adót és munkát terhelő járulékot emel, ezzel tartósan rontva a gazdaság növekedési képességét.
A két terv tehát távolról sem ugyanaz: Obama programja közgazdaságilag logikus, a nagy amerikai belső piac élénkítésére alapoz, és ez egybeesik politikai céljával, a hagyományos demokrata szavazóbázis (alacsony képzettségű es jövedelmű rétegek) erősítésével. Obama programjának legfőbb akadálya jelenleg a republikánus ellenzék kongresszusi többsége, amely a választásokra készülve az elnök politikai kudarcában, és saját felső-középosztálybeli szavazói védelmében érdekelt – akár az Egyesült Államok átmeneti stagnálása árán is.
Az Orbán-kormánynak kétharmados többség birtokában nem az ellenzék a legnagyobb probléma, hanem a könyörtelen valóság. Orbán programja közgazdaságilag nem logikus, hiszen szinte minden elemében a foglalkoztatás bővülése és a növekedés ellen hat.
De politikai szempontból egyre világosabban rajzolódik ki a sok politikai frázis, akció és retorikai paraván mögül a valódi, kurzusépítő, elitváltó szándék: a gazdasági- politikai értelemben aktív közép- és felső középrétegekre alapozó, a többieket le- és a politikából – akár egy „ügyes” választójogi átszervezéssel - kiszorító tartós hatalmi szerkezet kialakítása.
Akár Magyarország tartós leszakadása árán is.
