A szexuális botrányba keveredett Dominique Strauss-Kahn lemondása után intenzív lobbizás és találgatások kezdődtek azzal kapcsolatban ki is lehetne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatója. Az utód kiválasztásának folyamata – mely számos kritikát kapott már korábban is - a nemzetközi válságkezelésnek egy különösen intenzív szakaszában történik. Görögországnak épp most ítélték meg a 110 milliárd eurós EU-IMF-hitel esedékes részletét, ezzel hetek óta tartó piaci bizonytalanság került átmeneti nyugvópontra. Egyiptomnak be kell tömnie azt a 10-12 milliárd dollárosra becsült folyó fizetésimérleg-hiányt, amely a februárban a kormány menesztésébe torkolló többhetes felkelés hatásai miatt keletkezett. Ehhez nyújt segítséget az a hárommilliárd dolláros csomag, amelyben a minap állapodott meg az IMF az észak-afrikai országgal. A Szovjetunió felbomlása óta a legsúlyosabb pénzügyi válsággal küzdő Fehéroroszország a múlt héten fordult segítségért az IMF-hez. A portugál válságkezelésnek valószínűleg jót tesz az, hogy az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap által Portugáliának nyújtott hitelprogram feltételeinek betartását ígérte Pedro Passos Coelho, a portugál jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője, miután pártja megnyerte a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat. A válságkezelés mellett az IMF történetének egyik legizgalmasabb állomásához érkezett, hiszen meg kell választani DSK utódját. A jelöltállítási határideje 2011. június 17., az új vezérigazgató megválasztása a hónap végén esedékes. Egyre erősebb a nyomás, hogy az eddig bevett pozíció megosztási gyakorlaton (európai vezérigazgató, amerikai második ember és amerikai Világbank vezér) változtassanak és minden korábbinál számottevőbb az esély, hogy egy, a feltörekvő piacok által jelölt lesz a végleges befutó. Ezzel együtt szakértő bennfentesek a francia pénzügyminiszter, Christine Lagarde európai közös jelölt esélyeit tartják továbbra is a legjelentősebbeknek.
A kiválasztási folyamat megváltoztatása és átláthatósága mellett érvel a közgazdasági Nobel-díjas Joseph E. Stiglitz, aki megállapítja: azzal, hogy kormányok javasolnak jelölteket, számos jó képességű ellenzékinek tartott jelölt esik el a megmérettetéstől szimplán a nemzeti kormányok szűklátókörűsége miatt. Stiglitz azt javasolja, hogy a kormányok helyett egy nemzetközi jelölő bizottság jelölhessen, ezzel a tudós szerint az átláthatóság is javulhatna. A nyílt verseny azért is fontos, hogy ne háttéralkuk, elvtelen kompromisszumok vezessenek az utód kiválasztásához, így a mostani – a korábbitól eltérő – nyílt vita az utód jelöltről jó iránynak tűnik. Stiglitz hasznosnak vélné, ha megtörne a korábbi európai-amerikai dominancia, a feltörekvő országok esetleges egységes jelöltje is labdába rúghatnak, viszont az európaiak mostani jelöltjét, Christine Lagarde-ot is kiváló jelöltnek tartja.
Annak ellenére, hogy az európai jelölt is jó választás lenne, mégis
a fejlődő országok potenciális jelöltjei közül választana Jeffrey Frankel, a Harvard University professzora, alapvetően három ok miatt: 1. a fejlődő piacok gazdaságai sokkal jobb teljesítményt produkáltak az elmúlt évtizedben, mint Európa; 2. a legutóbbi három IMF vezérigazgató európai volt, de egyikük sem töltötte ki a mandátumát, ami felveti azt a kérdést, hogy mennyire vették komolyan feladatukat; 3. a legjobb jelöltek a fejlődő országok potenciális jelöltjei között vannak. Frankel 9 olyan jelöltet nevesít, akiket szakmailag teljesen érettnek tart a pozícióra, 6 közülük olyan, akik potenciálisan szóba is jöhetnek:
Augustín Cartens mexikói Nemzeti Bank kormányzója,
Arminio Fraga, volt brazil Nemzeti Bank elnök;
Tharman Shanmugaratan aki Szingapúr pénzügyminisztereként tűnt ki és legutóbb miniszterelnök-helyettessé lett kinevezve;
Sri Mulyandi Indrawati, aki fiatal kora és női mivolta ellenére indonéz pénzügyminiszter volt, majd kinevezték a Világbank egyik vezérigazgatójának;
Leszek Balcerowicz, volt lengyel pénzügyminiszter és jegybank elnök, aki kompromisszumos jelölt lehet EU-s és fejlődő piaci mivolta miatt;
Trevor Manuel nagy sikereket ért el dél-afrikai jegybank elnökként;
Kemal Dervis, volt török gazdasági miniszter;
Stanley Fischer szintén kompromisszumos jelölt lehet, hiszen izraeli jegybank elnöksége előtt az IMF vezérigazgató-helyettese volt és Zambiában született; végül
Montek Ahluwalia az indiai Terv Bizottság alelnöke, aki viszont Fischerrel együtt 65 évnél idősebb, így kicsi az esélye.
A fejlődő országok egyelőre megosztottak, többen is saját jelölttel rukkoltak elő. Egyikük, Augustín Carstens, a Mexikói Nemzeti Bank elnöke, a Financial Timesban arról értekezik, hogy a globális együttműködés –amit az IMF célként tűzött ki maga elé – bizalmat igényel a partnerek között, a kiválasztás folyamata átlátható kell, hogy legyen. A feltörekvő országok – BRICS, Indonézia, Mexikó – bebizonyították, hogy gazdaságpolitikájuk helyes volt az utóbbi években, a válságból általában gyorsan kilábaltak, gazdaságuk ismét „dübörög”.
A The Economist legutóbbi
vezércikkében az európai jelölt érdemei elismerése mellett mégis arra bíztatja fejlődő országokat, hogy közösen állítsanak jelöltet, akinek támogatására felszólítja az USA-t is. A Valutaalap egyik legnagyobb kihívása a következő években minden bizonnyal az euro övezeti válság kezelése lesz - érvel a tekintélyes brit hetilap - ehhez pedig egy pártatlan, euro zónán kívüli szakemberre lenne szükség. Az európaiak érvelése – ők értik az euro zónát, ezért kell európai jelölt a válság menedzseléséhez – nevetségessé válik, ha belegondolunk, úgyanígy érvelhettek volna az argentin pénzügyminiszter jelöltsége mellett az 1980-as években, vagy a thai pénzügyminiszter mellett 1997-ben.
Christine Lagarde francia pénzügyminiszternek reálisan nincs valódi feltörekvő országbeli ellenfele az IMF vezérigazgatói posztjára, pedig éppen ideje lenne, hogy ne európai legyen a Valutaalap első embere – közölte egy moszkvai interjújában
Szergej Sztorcsak orosz pénzügyminiszter-helyettes. Szerinte Lagarde emberi és szakmai kvalitásait nehéz „legyőzni”. Oroszország fejlődő országokkal – például Mexikóval és Dél-Afrikával – együtt meg szeretné törni a fél évszázados hagyományt, hogy európait választanak az IMF élére.
Nouriel Roubini szerint viszont a fejlődő országok széttagoltsága miatt az európai jelölt lesz a befutó. Bár Lagarde francia pénzügyminiszterként még a görög adósság átütemezése ellen tört lándzsát, Roubini szerint elég pragmatikus ahhoz, hogy majdan IMF vezérként megváltoztassa álláspontját.
Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem egyik igazgatója – konkrét személy megnevezése nélkül - praktikus megközerlítéssel
a feladatokhoz keresne szakembert. Úgy látja, hogy a következő IMF vezérigazgatónak olyan, monetáris tapasztalatokkal rendelkező személy lenne a leginkább alkalmas, aki rendelkezik azokkal a kapacitásokkal és víziókkal, amelyekkel menedzselni lesz képes a világban végbemenő jelentős változásokat. A dollár, bár továbbra is a vezető valuta helyét tölti be, jelentősége egyre csökken, így a regionális együttműködések szerepe egyre nő majd. Európa, az arab-világ, Dél-Kelet Ázsia gazdasági folyamatainak összehangolásában lesz majd óriási szerepe a következő vezérigazgatónak.
