Tisztelt Honfitársaim,

Tisztelt Polgártársaim!

A szervezők arra kértek minden szónokot, így engem is, hogy röviden beszéljek. Igazuk van – és nem csupán a hideg miatt. Nincs szükség hosszú beszédekre ahhoz, hogy elmondjuk, miért vagyunk itt.

Békében akarunk élni! Olyan világban, amelyben a problémákat nem erőszakkal próbálják megoldani, hanem közös erőfeszítéssel. Ahol a nehézségek láttán megoldást keresnek, nem pedig bűnbakokat.

44 éves vagyok: az én nemzedékem már háború nélkül nőtt fel. És azt akarom, hogy a gyermekeimnek is megadasson ez a béke. Ez ugyanis az igazi tétje annak, hogyan reagálunk a zsidógyűlöletre, a cigánygyűlöletre; és mindazokra, akiknek a gyűlölet adja az élet értelmét.

Mi itt, sok ezren – és otthon a képernyők előtt sok százezren, és szerte az országban sokmilliónyian –, olyan országot akarunk, ahol a félelem nélküli élet mindenki számára alanyi jog. Jog, amelytől nem fosztható meg senki – akárhová szülessen, akárki gyermekének.

Félelem nélkül akarunk élni egy normális országban. Békében, nem háborúban. És nem is szüntelen háborúskodásban.

Magyarország azonban ma nem működik normális országként. Ennek tünete az is, ahogy a közvélemény szinte szenzációként kezelte, hogy ma végre együtt és nem egymás ellenében áll ki a gyűlölet ellen a magyar közélet sokféle képviselője. Civil és politikus. Jobbos, balos és centrista. Kormánypárti és ellenzéki.

Normálisan működő országokban azonban nem ez a hír. Hanem az, ha nem így tesznek a demokratikus pártok képviselői. A demokrata ugyanis nemcsak az, aki nem fél, hanem az, aki nem is kelt félelmet senkiben.

A mai napból mégis szalagcímek lehettek Magyarországon. És erről nem a média tehet. Erről mi tehetünk. Mi, mindannyian.

Én is.

Mert igaz: reményt adhat a jövőben, hogy ma, ádvent első vasárnapján, az ország fővárosának talán legfontosabb pontján Magyarország egy pillanatra úgy működik, ahogy mindennap működnie kellene…

De bűntudatot is ébreszthet bennünk, hogy nem voltunk itt ugyanennyien, ugyanilyen egységben korábban, az elmúlt években. Ha máskor nem, hát legalább akkor, amikor Tatárszentgyörgyön meggyilkolták Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. Nagycsécsen Nagy Tibornét és Nagy Józsefet. Tiszalökön Kóka Jenőt, Kislétán Balogh Máriát.

Hat magyar embert, csak azért, mert cigányok is voltak. Meggyilkolták őket azért, aminek születtek.

És mi nem jöttünk ide, nem kérdeztük egymástól, hogyan történhetett meg mindez a mi hazánkban… Nem kértünk tőlük bocsánatot, hogy nem tudtuk megvédeni őket. És nem borultunk nemzeti gyászba.

Hiba volt és Magyarország többé nem véthet ilyen hibát! Erről is szól ez a mai nap.

Honfitársaim!

Mostanában emlegetik, hogy a béka, ha forró vízbe ejtik, kiugrik, mert dolgozik benne az életösztön. Ha azonban lassan forralják fel körötte a vizet, mozdulatlanul fő halálra.

Az elmúlt évek során a gyűlölet egyre magasabb hőfokaihoz szoktunk hozzá mi, magyarok. Már nem szisszentünk fel. Pedig a nemzeti megmaradásunk, az emberhez méltó életünk a tét.

Ebben az országban ugyanis nincs többé ártalmatlan zsidózás és nincs többé ártalmatlan cigányozás, mert nekünk a Holocaust nemzeti tragédiánk. A magyar Shoa, amelyben nemcsak az áldozatok, de nagyrészt a bűnösök is honfitársaink voltak. Testvérgyilkosság volt ez, amelynek tanulsága örökre meg kell, hogy változtassa viszonyunkat a gyűlölet szavaihoz és tetteihez.

Az Ország Házában pedig nemrég kimagyarázhatatlan beszédet mondott egy képviselő. Antiszemita, gyűlölködő beszédet. És egyúttal önmagát leleplező beszédet is. A pártját, a Jobbikot, és az egész magyar szélsőjobbot leleplező beszédet.

Azt mondta, össze kell írni a magyar zsidókat, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

De én makacsul hinni akarok abban, hogy ez az ország, ez a nemzet megtanulta a történelmi leckét. Megtanultuk, hogy nemzetbiztonsági kockázatot éppen az jelent, aki össze akar írni minket. Származásunk, világnézetünk, hitünk miatt.

Ebből egyszer már elég volt. Nem felejtünk! És nem engedjük, hogy bárki felejtsen!

Ezért vagyunk itt – azt remélem. A felébredt életösztön miatt. Azért, hogy világossá tegyük: nem vagyunk hajlandók kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Ugyanabba a folyóba, amelynek a partján elárvult cipők – magyar férfiak, nők és gyermekek cipői – hevernek az idők végezetéig…

Ez a zavaros, bölcs és nagy folyó, a Duna tanúnk rá, hogy nem felejtünk, és nem engedünk felejteni!

Honfitársaim!

Az antiszemitizmus nem a zsidókról szól. És a cigánygyűlölet sem a cigányokról szól. Hanem rólunk, mindannyiunkról: Magyarországról, a nemzetről.

Mert a magyarok közösségének holnapja azon múlik, mennyire szolidárisak egymással a tagjai ma.

A nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel. A nácik, a kirekesztők, az újfasiszták csak pusztulást hoznak. Minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik. Mert a romokon végre uralkodhatnak, amire egy normális országban sosem volna esélyük.

A nácizmus azonban olyan, mint a legtöbb kórokozó. Csak egy gyönge immunrendszerű szervezetet képes ledönteni a lábáról. Csak betegeskedő országokat tud legyőzni. 

Ezért kedveli ez a vírus annyira a gazdasági nehézségeket, a szociális válságokat, a nemzeten belüli megosztottságot. Mert ez az a közeg, amelyben el tud szaporodni.

És éppen ezért nem elég vele szemben a tüneti kezelés. A megelőzés a legfontosabb.

Jó kormányzás, erős társadalmi közép és egészséges politikai kultúra kell ahhoz, hogy ezek a kórokozók ne üthessék fel újra a fejüket a városainkban, falvainkban. Hanem oda szoruljanak vissza, ahova valók: a nagy járványokról szóló történelemkönyvek lapjaira, a koleráról és a pestisről szóló fejezetek közé.

Honfitársaim!

A mai nap sok szempontból a kijózanodás napja is. A politika – pontosabban az a belső hidegháború, ami Magyarországon az elmúlt 12 évben a politikát jelentette – vakká és felelőtlenné tett minket.

Vakká, mert nem láttuk, hogy a gátlástalan hatalmi harc, a nemzet megosztása, a politika züllése hogyan hizlalja, erősíti a nevető harmadikat: a magyar szélsőjobbot.

És felelőtlenné, mert a fanatikussá vált politikai vitáik során olyan könnyű kézzel nyomtuk egymás homlokára a pecsétet: „Ha baloldali vagy – komcsi vagy. Ha jobboldali vagy – náci vagy.”

Pedig nekünk, a normális országot akaró embereknek nem érdekünk, hogy igazságtalan, elhamarkodott címkézéssel szorítsuk ki középről akárcsak egyetlen honfitársunkat is.

Mára ugyanis ez a kölcsönös megbélyegzősdi bizony megosztotta és gyengévé tette Magyarországot. Rossz üzenetet küldött mindenkinek.

A valódi náciknak azt üzente, hogy a jelenlétük elfogadott, hiszen lám, az ország egyik fele nácinak mondja a másikat… Pedig az igazság az, hogy a nácik jelenléte elfogadhatatlan.

A jobboldali embereknek azt üzente: több megértést, több közös nevezőt találhatnak a jobbszélen, mint középen… Pedig az igazság az, hogy a szélsőjobb tagad mindent, amiben ők hisznek. A nemzeti összetartozást.  A keresztény tanítást. Szent István örökségét. A hitet, a reményt és a szeretetet.

A baloldali embereknek pedig azt üzente, hogy az antifasiszta, befogadó kultúra a baloldal hitbizománya… Pedig az igazság az, hogy a jobboldaliságot ellentétbe állítani az antifasizmussal, ugyanakkora bűn, mint a baloldaliságot szembeállítani a nemzeti érzéssel.

Előbb vagyunk nemzetünkhöz hű magyarok – és éppen ezért antifasiszták –, mint jobb- vagy baloldaliak.

Sokan üzenték nekem, hogy használjam ki ezt az alkalmat a kormánypártok cinkosságának vagy épp a baloldali kormányzás tehetetlenségének az ostorozására. Nem fogom megtenni!

Küzdöttem a rezsimmel tegnap és újra küzdeni fogok holnap – mert minden nap új és újabb okot ad rá.

De ma nem az egymásra mutogatás ideje van. Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. 

Ha a normális politizálás új korszakát akarjuk Magyarországon, akkor annak éppen ez az első számú erkölcsi parancsa. „A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal.”

Akármelyik pártra vagy politikusra fogtok szavazni, amikor legközelebb Magyarország sorsáról döntünk: ennek a próbának vessétek alá azt, akit választotok!

Üzenjük meg tehát együtt: Bennünk többé nem kelthet félelmet senki! És üzenjük meg azt is: Magyarországon nem kell többé félnie senkinek! Mert, így együtt már hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál és együtt erősebbek vagyunk már a gyűlölet minden tetténél.

Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!

Köszönöm, hogy meghallgattatok!