Bajnai Gordon beszéde a NEM demonstrációján

2012.12.02. | Bajnai G | 8 komment

 

Tisztelt Honfitársaim,

 

Tisztelt Polgártársaim!

 

A szervezők arra kértek minden szónokot, így engem is, hogy röviden beszéljek. Igazuk van – és nem csupán a hideg miatt. Nincs szükség hosszú beszédekre ahhoz, hogy elmondjuk, miért vagyunk itt.

 

Békében akarunk élni! Olyan világban, amelyben a problémákat nem erőszakkal próbálják megoldani, hanem közös erőfeszítéssel. Ahol a nehézségek láttán megoldást keresnek, nem pedig bűnbakokat.

 

44 éves vagyok: az én nemzedékem már háború nélkül nőtt fel. És azt akarom, hogy a gyermekeimnek is megadasson ez a béke. Ez ugyanis az igazi tétje annak, hogyan reagálunk a zsidógyűlöletre, a cigánygyűlöletre; és mindazokra, akiknek a gyűlölet adja az élet értelmét.

 

Mi itt, sok ezren – és otthon a képernyők előtt sok százezren, és szerte az országban sokmilliónyian –, olyan országot akarunk, ahol a félelem nélküli élet mindenki számára alanyi jog. Jog, amelytől nem fosztható meg senki – akárhová szülessen, akárki gyermekének.

 

Félelem nélkül akarunk élni egy normális országban. Békében, nem háborúban. És nem is szüntelen háborúskodásban.

 

Magyarország azonban ma nem működik normális országként. Ennek tünete az is, ahogy a közvélemény szinte szenzációként kezelte, hogy ma végre együtt és nem egymás ellenében áll ki a gyűlölet ellen a magyar közélet sokféle képviselője. Civil és politikus. Jobbos, balos és centrista. Kormánypárti és ellenzéki.

 

Normálisan működő országokban azonban nem ez a hír. Hanem az, ha nem így tesznek a demokratikus pártok képviselői. A demokrata ugyanis nemcsak az, aki nem fél, hanem az, aki nem is kelt félelmet senkiben.

 

A mai napból mégis szalagcímek lehettek Magyarországon. És erről nem a média tehet. Erről mi tehetünk. Mi, mindannyian.

 

Én is.

 

Mert igaz: reményt adhat a jövőben, hogy ma, ádvent első vasárnapján, az ország fővárosának talán legfontosabb pontján Magyarország egy pillanatra úgy működik, ahogy mindennap működnie kellene…

 

De bűntudatot is ébreszthet bennünk, hogy nem voltunk itt ugyanennyien, ugyanilyen egységben korábban, az elmúlt években. Ha máskor nem, hát legalább akkor, amikor Tatárszentgyörgyön meggyilkolták Csorba Róbertet és ötéves kisfiát, Robikát. Nagycsécsen Nagy Tibornét és Nagy Józsefet. Tiszalökön Kóka Jenőt, Kislétán Balogh Máriát.

 

Hat magyar embert, csak azért, mert cigányok is voltak. Meggyilkolták őket azért, aminek születtek.

 

És mi nem jöttünk ide, nem kérdeztük egymástól, hogyan történhetett meg mindez a mi hazánkban… Nem kértünk tőlük bocsánatot, hogy nem tudtuk megvédeni őket. És nem borultunk nemzeti gyászba.

 

Hiba volt és Magyarország többé nem véthet ilyen hibát! Erről is szól ez a mai nap.

 

Honfitársaim!

 

Mostanában emlegetik, hogy a béka, ha forró vízbe ejtik, kiugrik, mert dolgozik benne az életösztön. Ha azonban lassan forralják fel körötte a vizet, mozdulatlanul fő halálra.

 

Az elmúlt évek során a gyűlölet egyre magasabb hőfokaihoz szoktunk hozzá mi, magyarok. Már nem szisszentünk fel. Pedig a nemzeti megmaradásunk, az emberhez méltó életünk a tét.

 

Ebben az országban ugyanis nincs többé ártalmatlan zsidózás és nincs többé ártalmatlan cigányozás, mert nekünk a Holocaust nemzeti tragédiánk. A magyar Shoa, amelyben nemcsak az áldozatok, de nagyrészt a bűnösök is honfitársaink voltak. Testvérgyilkosság volt ez, amelynek tanulsága örökre meg kell, hogy változtassa viszonyunkat a gyűlölet szavaihoz és tetteihez.

 

Az Ország Házában pedig nemrég kimagyarázhatatlan beszédet mondott egy képviselő. Antiszemita, gyűlölködő beszédet. És egyúttal önmagát leleplező beszédet is. A pártját, a Jobbikot, és az egész magyar szélsőjobbot leleplező beszédet.

 

Azt mondta, össze kell írni a magyar zsidókat, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

 

De én makacsul hinni akarok abban, hogy ez az ország, ez a nemzet megtanulta a történelmi leckét. Megtanultuk, hogy nemzetbiztonsági kockázatot éppen az jelent, aki össze akar írni minket. Származásunk, világnézetünk, hitünk miatt.

 

Ebből egyszer már elég volt. Nem felejtünk! És nem engedjük, hogy bárki felejtsen!

 

Ezért vagyunk itt – azt remélem. A felébredt életösztön miatt. Azért, hogy világossá tegyük: nem vagyunk hajlandók kétszer ugyanabba a folyóba lépni. Ugyanabba a folyóba, amelynek a partján elárvult cipők – magyar férfiak, nők és gyermekek cipői – hevernek az idők végezetéig…

 

Ez a zavaros, bölcs és nagy folyó, a Duna tanúnk rá, hogy nem felejtünk, és nem engedünk felejteni!

 

Honfitársaim!

 

Az antiszemitizmus nem a zsidókról szól. És a cigánygyűlölet sem a cigányokról szól. Hanem rólunk, mindannyiunkról: Magyarországról, a nemzetről.

 

Mert a magyarok közösségének holnapja azon múlik, mennyire szolidárisak egymással a tagjai ma.

 

A nácizmus összeegyeztethetetlen az élettel. A nácik, a kirekesztők, az újfasiszták csak pusztulást hoznak. Minél rosszabb Magyarországnak, annál jobb nekik. Mert a romokon végre uralkodhatnak, amire egy normális országban sosem volna esélyük.

 

A nácizmus azonban olyan, mint a legtöbb kórokozó. Csak egy gyönge immunrendszerű szervezetet képes ledönteni a lábáról. Csak betegeskedő országokat tud legyőzni. 

 

Ezért kedveli ez a vírus annyira a gazdasági nehézségeket, a szociális válságokat, a nemzeten belüli megosztottságot. Mert ez az a közeg, amelyben el tud szaporodni.

 

És éppen ezért nem elég vele szemben a tüneti kezelés. A megelőzés a legfontosabb.

 

Jó kormányzás, erős társadalmi közép és egészséges politikai kultúra kell ahhoz, hogy ezek a kórokozók ne üthessék fel újra a fejüket a városainkban, falvainkban. Hanem oda szoruljanak vissza, ahova valók: a nagy járványokról szóló történelemkönyvek lapjaira, a koleráról és a pestisről szóló fejezetek közé.

 

Honfitársaim!

 

A mai nap sok szempontból a kijózanodás napja is. A politika – pontosabban az a belső hidegháború, ami Magyarországon az elmúlt 12 évben a politikát jelentette – vakká és felelőtlenné tett minket.

 

Vakká, mert nem láttuk, hogy a gátlástalan hatalmi harc, a nemzet megosztása, a politika züllése hogyan hizlalja, erősíti a nevető harmadikat: a magyar szélsőjobbot.

 

És felelőtlenné, mert a fanatikussá vált politikai vitáik során olyan könnyű kézzel nyomtuk egymás homlokára a pecsétet: „Ha baloldali vagy – komcsi vagy. Ha jobboldali vagy – náci vagy.”

 

Pedig nekünk, a normális országot akaró embereknek nem érdekünk, hogy igazságtalan, elhamarkodott címkézéssel szorítsuk ki középről akárcsak egyetlen honfitársunkat is.

 

Mára ugyanis ez a kölcsönös megbélyegzősdi bizony megosztotta és gyengévé tette Magyarországot. Rossz üzenetet küldött mindenkinek.

 

A valódi náciknak azt üzente, hogy a jelenlétük elfogadott, hiszen lám, az ország egyik fele nácinak mondja a másikat… Pedig az igazság az, hogy a nácik jelenléte elfogadhatatlan.

 

A jobboldali embereknek azt üzente: több megértést, több közös nevezőt találhatnak a jobbszélen, mint középen… Pedig az igazság az, hogy a szélsőjobb tagad mindent, amiben ők hisznek. A nemzeti összetartozást.  A keresztény tanítást. Szent István örökségét. A hitet, a reményt és a szeretetet.

 

A baloldali embereknek pedig azt üzente, hogy az antifasiszta, befogadó kultúra a baloldal hitbizománya… Pedig az igazság az, hogy a jobboldaliságot ellentétbe állítani az antifasizmussal, ugyanakkora bűn, mint a baloldaliságot szembeállítani a nemzeti érzéssel.

 

Előbb vagyunk nemzetünkhöz hű magyarok – és éppen ezért antifasiszták –, mint jobb- vagy baloldaliak.

 

Sokan üzenték nekem, hogy használjam ki ezt az alkalmat a kormánypártok cinkosságának vagy épp a baloldali kormányzás tehetetlenségének az ostorozására. Nem fogom megtenni!

 

Küzdöttem a rezsimmel tegnap és újra küzdeni fogok holnap – mert minden nap új és újabb okot ad rá.

 

De ma nem az egymásra mutogatás ideje van. Ma a gyűlölet elleni összefogás ideje van. 

 

Ha a normális politizálás új korszakát akarjuk Magyarországon, akkor annak éppen ez az első számú erkölcsi parancsa. „A nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni, de még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal.”

 

Akármelyik pártra vagy politikusra fogtok szavazni, amikor legközelebb Magyarország sorsáról döntünk: ennek a próbának vessétek alá azt, akit választotok!

 

Üzenjük meg tehát együtt: Bennünk többé nem kelthet félelmet senki! És üzenjük meg azt is: Magyarországon nem kell többé félnie senkinek! Mert, így együtt már hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál és együtt erősebbek vagyunk már a gyűlölet minden tetténél.

 

Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!

 

Köszönöm, hogy meghallgattatok!

· 2 trackback

Címkék: beszéd Bajnai Gordon NEM

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr564943374

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Igény, az van rá 2012.12.04. 12:40:40

Nem is elsősorban az antiszemitizmusra, mint az ismert viccben, hanem a Jobbikra magára.  Sőt, újrafogalmazom: a Jobbikra van igény, arra a Jobbikra, amellyel kapcsolatban az antiszemitizmus csak kívülről tűnik mindent meghatározó tulajdonságnak. ...

Trackback: Beszédem a NEM demonstrációján 2012.12.02. 18:33:01

44 éves vagyok: az én nemzedékem már háború nélkül nőtt fel. És azt akarom, hogy a gyermekeimnek is megadasson ez a béke.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyszerű, egyenes mondatok, tiszta szavak. Mindenki számára érthető, világos üzenet.
Csak remélni tudom, hogy sokakhoz eljutott, s nem csak hallják/hallották, hanem értik is.

Köszönet érte.
:)
Bajnai 2. elmondott nagy tömeg előtti beszéde egyszerü minden ember számára érthető és értelmezhető. Csak kivánni tudom, hogy értő fülekre találjanak ezek a szavak minden ember számára.
Bajnai egyre jobban beszél. Külön respect, hogy a cigánygyilkosságokról is megemlékezett, meg az akkori szörnyű közönyről.
Hát! Ja!

"Üzenjük meg tehát együtt: Bennünk többé nem kelthet félelmet senki! És üzenjük meg azt is: Magyarországon nem kell többé félnie senkinek! Mert, így együtt már hangosabbak vagyunk a gyűlölet minden szavánál és együtt erősebbek vagyunk már a gyűlölet minden tetténél.

Magyarok vagyunk, megvédjük egymást és nem félünk!"

Ez az üzenet nem csak ott" és akkor" élt, hanem a jövőben mindenhol és mindenhol.
S ez jó, biztató.

"Nem félünk".

oszjónapot!

:))
Elnézést!

Ez az üzenet nem csak ott" és akkor" élt, hanem a jövőben mindenhol és mindenkor.
:)

Nagyon jó, hogy a Bajnai Gordon kimondta, útmutatás annak a társadalmi csoportnak, akik esetleg - ha nem is nagyon- de egy picikét félnek/féltek.
:)
Köszönet az okos szóért! Köszönet a résztvevőknek és a szervezőknek is.
Méltóság, higgadtság...Bajnai Gordont nem lehet indulatba hozni...Ésszerű lépéseire...érdemes odafigyelnünk..
Bajnai Úr! Hadd szólítsam meg Önt...Az Önt ért koholt vádak elutasításának, a rágalmazó vádak indoklásának, kifejtésének, valóban elérkezett az ideje..de tudja jól Ön is készül a következő lejárattatás. Ezt az elutasító, indokló választ, knagyon fontos, hogy minél többen elolvasság, értelmezzék. Ne feledje Bajnai Úr, a félelem nagyon sok emberben már kialakult. A félelmet megnyugtató szavakkal nem lehet eloszlatni...de, ha nagyon sok emberhez eljut az elutasíító indoklás..talán, még a félelemre is kedvező hatást gyakorol....Az sem lehet közömbös, hogy már tájékozottan fogadhatják a következő intrikák sokaságát...Közösségfejlesztés a következő lépés...az, hogy legyenek közösségek..akik helyi szinten vállalják fel a rágalmak értelmezését...Le kell fednük az egész országot...Köszönöm, hogy elolvasott...Köszönjük a higgadt hangnemet..várjuk a feladatokat:-)

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása