Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Felelős politikusnak mindig szem előtt kell tartania: mi szolgálja legjobban annak a közösségnek az érdekét, amelyet képvisel. Felelős politikus tehát éppen ezért soha nem cselekszik a nemzet érdeke ellen. A nemzeti érdek nem olyan, hogy egyszer kőbe véssük és aztán azt évtizedekig, évszázadokig makacsul kell követnünk. Ahogy Márai is mondta: „magyarnak lenni nem állapot, hanem feladat és hivatás.” Változik a világ, amelyben a nemzeti érdeket mindenkor érvényesítenünk kell. A nemzet magasztos fogalom, de érdekeit az szolgálja, aki realista módon a mához igazítva keresi, miben lehet leginkább a nemzet javára tenni. Bölcsen és okosan mondta Martonyi külügyminiszter úr a napokban egy interjújában, hogy a schengeni övezet romániai kiterjesztése elemi magyar érdek. Magyar érdek, mert lehetővé teszi a magyarok szabad mozgását Európában. Ezért ezt támogatnunk kell. Ugyanúgy, ahogy támogattuk annak idején Románia csatlakozását az Európai Unióhoz.
De nemzeti érdek az is. hogy eredményesen képviseljük Magyarország érdekeit az Európai Unióban. Az a kardcsörtetés, amelyet az Orbán-kormány művel, egyelőre annyit ért el, hogy a következő hétéves periódusban Magyarországnak közel ötmilliárd euróval kevesebb jut majd nemzeti érdekei hazai fejlesztésére és érvényesítésére. Pedig ez is a nemzet érdeke. Az is nemzeti érdek, hogy ne legyen olyan közigazgatási átalakítás, se Magyarországon, de se például Romániában, amely az ott tömbben élő magyarság hosszú távú érdekérvényesítését tönkreteszi, ellehetetleníti. Ebben az ügyben is ki kell állnunk, mert ez is nemzeti érdek. Persze a legfontosabb érdek az, hogy jó legyen magyarnak lenni, bárhol is él az ember a Kárpát-medencében vagy a világon. Ha most magyarok százezrei menekülnek el az országból, arra nem a röghöz kötés a válasz, hanem az, hogy építsünk egy jó hazát. Olyat, ahonnan nem elmenni érdemes, hanem ahova jó visszajönni, ahova jó átjönni.
Korszakváltás kell tehát Magyarországon a nemzetpolitikában is! Ennek a korszakváltásnak pedig van egy nagyon világos – a politikai közösségem már jó ideje ezt képviseli – elve: „semmit róluk nélkülük”. Az elmúlt húsz év politikai gyakorlatát tekintve még ez az egyetlen mondat is jól kifejezi azt, hogy korszakváltásra van szükségünk. Ez az elv az elmúlt években nem érvényesült a magyar politikában, mert rendre róluk született döntés, de nélkülük; itt, az anyaországban. Rendre rájuk hivatkozva politizáltak, rájuk hivatkozva igyekeznek befogadni, vagy éppen kirekeszteni a nemzetből valakiket. Bárkit, aki másként gondolkodik, mint a kormányzó politikai erő. De rájuk hivatkozva igyekeztek 2004-ben szociális irigységet kelteni az anyaországi választókban, hogy a határon túl élőkkel szembeni önzés vagy irigység érvrendszere kerekedjék felül a tragikusan rosszul feltett kérdéssel meghirdetett népszavazáson. Mind a két hozzáállás egy olyan politikai korszakot fémjelez, amelyet le kell zárnunk itt és most, de legkésőbb 2014 után. Ezért dolgozott ki az általam képviselt politikai közösség olyan elveket, amelyek ezt a korszakváltást, ezt az új korszakot jellemezhetik. Ezek közül az első, hogy az egyébként szükséges új alkotmányozás során sem okozhatunk újabb jogfosztást, nem vehetünk el szerzett jogokat. Nem vehetjük el az elszakított országrészeken élő magyarság újabban megszerzett jogait. Nem nyithatjuk újra fel azokat a sebeket, amelyek hosszú ideje megosztják Magyarországot. Tiszteletben kell tartanunk a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, tiszteletben kell tartanunk a megszerzett szavazati jogukat is. Jogot vissza nem veszünk!
Ám az ádáz belpolitikai küzdelemben óriási a csábítás, hogy a határon túli magyarok szavazataival, mivel azok nehezebben kontrollálhatók, valamifajta manipulációt kövessen el a hatalom. Erre, mintha az elmúlt hetekben kísérlet látszott volna a magyar parlamentben. Ez valós, és óriási veszély, ezért a határon túli nemzettársaink szavazati jogával kapcsolatban széles körű átláthatósági szabályokra van szükség. Több százezren veszik fel most a kettős állampolgárságot azokban az országokban, ahol ez jogilag lehetséges - de sok százezren nem veszik föl. Az ő döntésüket is tiszteletben kell tartani. Nagyon nagy lesz ugyanis késztetés, hogy a mindenkori magyar kormány jobban akarjon udvarolni azoknak, akiknek a szavazatától függ, mint akikért „csak” közjogi felelősséget visel, de nem remél tőlük szavazatot. Félő, és minden körülmények között elkerülendő, hogy valami külön, „B-kategóriás” határon túli magyar kategória jön létre, ha az állampolgársággal és szavazati joggal rendelkező határon túli magyarokat és az állampolgárságot fel nem vett, de egyébként magukat magyarnak vallókat külön kezdi kezelni a mindenkori magyar politika és kormányzat. Ezért biztosítékok, világos elvek és közös politikai föllépés, megegyezés kell ahhoz, hogy mindenkiért, aki a határon túl magyarnak vallja magát, a mindenkori magyar kormány egyformán felelősséget viseljen. Az, hogy körülük ki az, aki a szavazati jogával élni akar, nem lehet sem látens-, sem valós ok semmilyen megkülönböztetésre.
A határon túl élő magyarokkal kapcsolatban a második elv annak kimondása legyen, hogy a belpolitika exportja a határon túli közösségekbe súlyosan káros és a nemzeti érdekeinkkel ellentétes! Valójában a belpolitikai megosztottság exportja a határon túl élő magyarok érdekérvényesítő képességét rombolja. Ezt tapasztaltuk az elmúlt években és most is, nem is egy szomszédos országban. Ezért a mindenkori magyar kormány küldetése és feladata az, hogy támogassa a határon túl élő magyarok képviselőinek legitim képviselőit az ő akaratuk szerint, és ne az aktuális és változó budapesti akaratot próbálja érvényesíteni a határon túliak közösségében. Így szülessen minden döntés, világos, átlátható és normatív elvek alapján, az ottani legitimáció szerint.
A harmadik fontos elv, hogy a mindenkor magyar kormánynak nem csak az országot, de tágabb, kulturális és nemzetpolitikai értelemben az egész nemzetért kell felelősséget vállalnia, és képviselnie azt. Ezért mondjuk ki, tegyük világos elvvé, hogy a mindenkori magyar kormány alkotmányos kötelességének – annak, hogy védje, támogassa a határon túl élő magyar kisebbséget – egyetlen mércéje van, eredményét egyetlen dolog minősíti: az, hogy a mindenkori magyar kormány tevékenységének eredményeként a határon túl élőknek jobb, vagy rosszabb a lehetőségük lesz magyarként megmaradni és boldogulni. Csakis ez lehet a minősítő tényező és nem az, hogy itthon ki milyen hangosan, milyen zászlókat lobogtatva, milyen harcias szólamokkal lép föl! Való igaz, a határon túl élő magyarság megmaradásának és boldogulásának, segítése időnként kardcsörtetést is kíván a mindenkori magyar kormánytól. Ám ennél sokkal gyakrabban kíván higgadt diplomáciát! Ha a magyarság legitim képviselőinek lehetősége van a saját érdekeik ottani képviseletére, akkor ez elsősorban aktív és erős háttértámogatást igényel. A kardcsörtetésnek, a hangos felszólalásnak, a nemzetközi figyelemfelhívásnak, az erős diplomáciának csak akkor van helye, ha a határon túl élő magyar közösségnek csorbítják az esélyét, hogy a számára fontos ügyekben képviselje az érdekeit. De amikor a határon túli magyarok közössége képes legitim szervezetein keresztül kiállni saját érdekeiért, akkor a magyar kormánynak a háttérben kell maradnia, onnan kell támogatást nyújtania, ahelyett, hogy rájuk kényszerítené a budapesti akaratot.
A következő elv az, hogy minél szervezettebb, rendezettebb és konstruktívabb a kapcsolat Magyarország és egy-egy szomszédja között, annál jobb az esélye a határon túl élő közösségnek, hogy kisebbségként az adott országban érvényesítse az érdekeit. Ezért tehát a magyar kormánynak jól felfogott érdeke, hogy rendezett és konstruktív kapcsolatokat alakítson ki a szomszéd országokkal. Ez egy nagyon fontos elv, de tudjuk, az éremnek két oldala van. A másik oldalról: ezen elv soha nem lehet hivatkozás, ürügy arra, hogy amennyiben sérül a magyar közösség érdeke, a jó szomszédi kapcsolatokra hivatkozva ne lépjen fel a kormány. A prioritásainkat mindenkor tartani kell. A magyar kormánynak talán sok más országhoz képest is határozottabb mindenkori küldetése, hogy a határon túl élő, a határon túlra került magyar kisebbségek, közösségek érdekeit képviselje, amikor csak az szükséges. Azt is látnunk kell, hogy a legfontosabb területe a magyarként való megmaradásnak és boldogulásnak az oktatás, a nyelv gyakorlása és a kapcsolattartás különböző területeken élő magyar közösségek között. Ezért ezekre a területekre kell összpontosítania a mindenkori magyar kormány aktív támogatáspolitikájának. Ehhez kell intézményeket építeni, s ezeknek az intézményeknek – ez fontos elv – az adott országban létező legitim magyar képviseleteket kell csatornául használni és tekinteni. Nem kell újakat létrehozni és különösen nem szabad ezen intézményeket bevonni a budapesti függési rendszerbe.
Végül egy általános, de nagyon fontos elv: magyar az, aki annak érzi, annak vallja magát. Mondhatnám máshogy is: magyar az, aki az olimpián a magyaroknak szurkol. Nekünk – mint fogyatkozó nemzetnek – elemi érdekünk, hogy minél többen legyünk, nem pedig az, hogy minél kevesebben legyünk. Ezért nekünk ma az a nemzeti érdekünk, hogy egy befogadó nemzetpolitikát folytassunk, ne egy kizárót, egy szelektívet és szűkítőt. Befogadó, nemzetegyesítő politikát a határokon belül és a határokon túl. Magyarságunk összeköt, és nem elválaszt. Ez a legfontosabb elv, amelyet a korszakváltás jegyében ki kell mondanunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
(Elhangzott Budapesten, a Haza és Haladás Alapítvány és a CEU/ENS által szervezett konferencián, 2013. április 4-én.)
