A jövőre hatályosuló új Btk. egyik legvitatottabb újítása a büntethetőség korhatárának 12 évre történő leszállítása. Vajon felkészült-e a magyar igazságszolgáltatás és gyermekvédelem az új szabályozás következményeire, és mi történik majd azokkal a 12 éves gyerekekkel, akiket 2013-tól a bíróság elítélhet? Erről is kérdezte Pikó András GÖNCZÖL KATALIN kriminológust, egyetemi tanárt. 

Az eddigi nyilatkozatai alapján úgy gondolom, ön egyetért az UNICEF Magyarországnak a büntethetőség korhatárának leszállításával kapcsolatos állásfoglalásával. Az állásfoglalás legtöbb pontja a magyarországi érintett intézményrendszer elégtelen voltára mutat rá, de vannak elvi kifogások is, amelyek eleve elutasítják egy 12 éves gyerek büntethetőségét. Úgy tűnik számomra, hogy ezzel gyengíti az állásfoglalás mondanivalójának hatásosságát, hiszen tudunk olyan országokról, ahol pontosan ilyen vagy még alacsonyabb a büntethetőségi korhatár, mégis működik a rendszer. Ha egy érv nem igazán érv, akkor az gyengíti a többit is, nem gondolja?

Igaza van, az elvi kifogásaim nekem is sokkal gyöngébbek azoknál, amelyek a gyakorlati tapasztalatokon alapulnak. Az előző kormányzati ciklusban mi is vizsgáltuk ezt a kérdést. Közel három évig készült a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatásáról szóló koncepció, amely egységesen szabályozta volna fiatalkorúak büntetőjogát, a rájuk vonatkozó eljárásjogot és a végrehajtási jogot is. Alapos vizsgálat után arra jutottunk, hogy csak az után kell dönteni a 12 év vagy 14 év kérdéséről, miután felmértük, hogy a gyermekvédelmi rendszer szakmailag milyen erős, és mire képes. Két alapelvre kellett tekintettel lennünk, egyrészt, hogy a bűntettnek minősülő cselekmények következmények nélkül nem maradhatnak, másrészt, hogy a gyerekkorú elkövetők az életkoruknak megfelelő bánásmódban, gondozásban, utánkövetésben részesüljenek. Ezért kellett felmérni és értékelni a gyermekvédelmi rendszer készenléti állapotát. Akkor azt láttuk, hogy a gyermekvédelmi rendszer több intézményében olyan szakértelem összpontosult, amely kitűnőnek volt minősíthető, ám a rendszer egészére nem ez volt a jellemző, ráadásul volt, ahol az önkormányzat, volt, ahol a megye, volt, ahol az állam volt az intézmény fenntartója.

A rendszer nem tudta hozni az elvárt sztenderdeket, esetleges volt, hogy hol jó, hol pedig elégtelen minőségű a teljesítménye?

Pontosan.

Mi lett ennek a koncepciónak a sorsa?

2009-ben elkészültünk vele, a politika azonban elvesztette iránta az érdeklődését.

 Fotó: Csoszó Gabriella

A Fidesz azzal indokolta a szigorítást, hogy ebben a korosztályban is nőtt a bűnözés, ráadásul a mai gyerekek az információs társadalomban nőnek fel, hamarabb lesznek érettek, hamarabb látják be tetteik súlyát, következményeit.

Azokról a súlyosabb bűncselekményekről, amelyekre a Fidesz hivatkozik, kiderült, hogy a 3000 körüli 12-14 éves gyermek által elkövetett bűncselekmények alig két százalékát teszik ki. A második indokkal is vitatkoznék, hiszen szociológiai kutatások bizonyítják, hogy a fiatalok fizikai, biológiai érése felgyorsult azokban az országokban, amelyekre nem jellemző a nagy szegénység, de a társadalmi érés messze elmarad ettől. Infantilizál a média, az internet és maga a környezet is, ezért például Nagy-Britanniában felemelték a fiatalkorúak büntethetőségi korhatárát. Az sem igaz, hogy a mai gyerekek agresszívebbek lennének, mint mondjuk az ön korosztálya volt ilyen idős korában. Saját komoly iskolai „harctéri” sebesülésem bizonyítja ennek ellenkezőjét. A gyerekek nem változtak, sokkal inkább az adott társadalom konfliktuskezelő képessége. Mikor én voltam gyerek, egy iskolai agressziót még tudtak kezelni a tanárok, abból ügy lett otthon is. A súlyos sebesülésemet megtárgyaltuk az iskolában és ezek után az óraközi szünetekben egy ideig szüneteltek a harci játékok. Mára a társadalomnak ez a képessége nagyrészt elveszett.

Erre nem lehet adekvát válasz a szigorítás és a büntethetőség korhatárának leszállítása?

Ha nem vagyunk képesek az iskolai agressziót az adott helyen alkalmazható szakmai módon kezelni, megfékezni, akkor igénybe lehet venni a mediációs szolgálatokat. Ebben a külső, erre kiképzett szakember tárja fel a jelenség okát, és az egész közösségnek segít a konfliktus kezelésében.

De a büntethetőségi korhatár leszállítása melletti kormánypárti szándékok aligha ezt a problémát érintik. Két kormánypárti politikus bejelentette: tájékoztató kampányt indítanak az új Btk-ról. Egyikük, a volt elszámoltatási biztos a politikai szempontból kurrens ügyeket emlegette, a másikuk, a borsod megyei közgyűlési elnök pedig úgy fogalmazott, hogy a Borsodra különösen jellemző cselekményeknek mindegyikére, tehát a lincselésre, éjjeli késelésre, 12-13 évesek által elkövetett rablásra, időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményekre, erdei falopásokra is reagál az új büntetőkódex. Láthatóan másról van szó, mint amiről mi beszélgetünk.

Az ilyen politikai ízű kampányok biztosan tovább növelik azokat a szakadékokat, amelyek már most is léteznek társadalmi csoportok között.  Nem kell megnevezni senkit ahhoz, hogy stigmatizáljanak egy csoportot. Az ilyen médiakampánytól, a stigmatizáló kirekesztéstől inkább erősödni fog az erőszak.

Gondolom, olvasta a kritikákra adott kormányzati válaszokat: vizsgálnák az elkövető gyerekek belátását, maximum négy évre zárhatnák el őket és nem börtönbe, hanem javítóintézetbe kerülnének, és csak abban az esetben, ha az erőszakos bűncselekmények egy meghatározott szűk körét követnék el. Ez sem nyugtatta meg?

Nem. Azért nem, mert 2011-ben megszűnt a fiatalkorúak bírósága, majd a fiatalkorúak ügyészsége is, csak a fiatalkorúak pártfogói felügyelete maradt meg, ki tudja, meddig. Ez nagyon nagy baj. 1908 óta Magyarországon a hivatásrend tagjai mélyen hisznek abban – és ezt vissza is igazolták akkor, amikor saját kodifikációs javaslatunkat letettük az asztalra –, hogy különös szakértelem és felkészültség kell ahhoz, hogy egy 14 éves vádlott ügyében olyan döntés szülessen, hogy az érintett a bűnhődést átélje, és ugyanakkor a társadalmi integráció is elinduljon a büntetéssel egy időben. Magyarországon a fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatását, mint rendszert és az abban résztvevőket egyenként is áthatotta az a szemlélet, amely minden bűnelkövető gyerekre egyben a környezet áldozataként is tekint.  Egy gyerek 14 éves korára már biztosan annak a családnak, a kortársaknak, a tágabb környezetének az értékeit hordozza, amelyben addig élt. Ezt fel kell térképezni ahhoz, hogy segíthessünk. A felelősség alól nem mentesülhet, de egy gyerek esetében nem lehet csupán az elkövetett tettet mérlegre tenni, hanem igen körültekintően, nagy szakértelemmel kell vizsgálni azt az utat és azokat a körülményeket is, amelyek idáig juttatták, pontosan azért, hogy erről az útról el tudják téríteni.

 Fotó: Csoszó Gabriella

Jövőre tehát az eddigi bűnelkövető gyerekek bűnelkövetőkké válnak, nem kell majd vizsgálni a körülményeket?

Félek, hogy a tettcentrikus szemlélet érvényesül. Különösen azért, mert a tervek szerint az eddigi sok szempontú, sok szakmai kvalitást alkalmazó háttérfelderítő munkát egyetlen pszichológus szakvéleménye pótolja majd. Ez nem helyettesíti azt a tudást és tapasztalatot, amelyet egy szakosodott bíró, pedagógus ülnökökkel kiegészítve, vagy a vád oldaláról egy szakosodott ügyész megtestesített.

Mi lesz ennek a következménye?

Nézzük meg a további feltételeket, és utána vonjunk csak le a következtetéseket. Tegyük fel, hogy javítóintézetbe kerül egy 12 éves gyerek, mert rablást követett el. Ha szerencséje van, olyan intézetbe kerül, ahol kitűnő szakmai munkával képviselik azokat a hagyományos értékeket, amelyek alapján a múlt század eleje óta fejlődik a magyar gyermekvédelem. Ne feledje, ez az intézményrendszer sosem volt militáns, szemben az amerikai intézményekkel, amelyek mostanában katonai elvek alapján szerveződnek. De még ezeket az intézményeket, az ott dolgozókat is fel kell készíteni arra, hogy már nem kiskamaszokkal, hanem 12 éves gyerekekkel kell foglalkozniuk. Ez a szakértelem még itt nincs meg. Gyakorló szülőként ön is tapasztalhatta már, hogy milyen hihetetlen sokat jelent egy gyerek erkölcsi és morális fejlődésében az a két év, amely 12 és 14 év között eltelik. Attól tartok, hogy a 12 éves gyerekekkel való bánásmódhoz szükséges szakértelem nem is nagyon fog kialakulni, mert a Btk. szellemisége, a mögötte érzékelhető politikai szándék nem az, hogy ezeket a gyerekeket neveljék, hogy más értékrendet mutassanak nekik, és hogy ellensúlyozzák a zárt intézeti körülmények káros hatásait.  A zárt intézet leépíti a személyiséget, ráadásul itt a gyerekek egymásra való hatása lényegesen erősebb marad, akárhogy akarjuk azt szakértelemmel ellensúlyozni.

De mi lenne a megoldás, ne legyen zárt intézeti büntetés?

A megoldás az lenne, ha intézeti körülmények között valósítanák meg a családmodellszerű működést. Kevés gyerekkel több felnőttnek kellene foglalkoznia, és az után is követni kellene a sorsát, támogatni őt, hogy kikerül az intézetből. Gyakorlatilag a családi élet modelljét imitálva kellene felkészíteni ezeket a gyerekeket az életre és fokozatosan, csak lassan lenne szabad elengedni a kezüket. És még így is nagyon sok lenne a kudarc. Ne feledjük, hogy ezek a gyerekek sokszor erkölcsileg és pszichésen már súlyosan sérült áldozatok, mire elkövetőkké válnak. Erkölcsi értékrendjüket, morális integritásukat kell helyreállítani. Értelmes elfoglaltságot és sikerélményt adni nekik, és azt a lehetőséget, hogy miközben a tettükért bűnhődnek, választhassanak a pozitív értékrendek között.

De ha ezt most nem tudja nyújtani a magyar gyermekvédelmi intézményrendszer, akkor végül nagyobb bajt okozunk, ha 12 éves gyerekeket összezárunk 15-16 éves nagyfiúkkal, nem?

A veszélyzónában élő gyerekek erkölcsi egymásra hatása zárt intézeti körülmények között szinte kivédhetetlenül káros. Maga a zárt intézet is ezért használandó a legeslegvégső eszközként, mert pontosan tudja a világ, hogy ott embert megváltoztatni alig lehet. De ha már odakerül, akkor mindent meg kell tenni azért, hogy a káros korosztályi hatást minimalizáljuk. Ezeknek a gyerekeknek nem a smasszer világ, nem a szigorú nevelők jelentik az igazi büntetést, hanem a másik gyerek elviselése. Ha ezt nem ellensúlyozzák neveléssel, integrációs programokkal, akkor a korhatár leszállításával nem tesznek mást, mint azt, hogy hosszú távra és stabilan biztosítják Magyarország bűnöző utánpótlását.