Az EB május 22-én a European Framework for Roma Inclusion keretében adott ki Közleményt a tagországok roma emancipációs stratégiáinak, azok elkövetkező tíz évben követendő szakpolitikai intézkedéseinek, beavatkozásai elképzeléseinek nyugtázásaként. Nem egy korszak meghatározó dokumentum, valószínűleg nincs is ilyenre szükség. Megismétli a Framework meghirdetésekor összefoglalt elveket és elvárásokat: meg kell szüntetni a romák európai emberhez méltatlan kirekesztését és diszkriminációját, elsősorban a foglalkoztatás, az oktatás, a lakhatás és az egészségügy területén. Ezek után beavatkozási területenként felsorolja és jelzi, mely országok szenteltek figyelmet az adott területnek dokumentumukban és melyek nem. Magyarországi helyzetkép.
Európai elvárások
A Közlemény semmiféle értékelést, ítéletet nem fűz az egyes tagországi dokumentumokhoz és tervekhez, nem dicsér, nem dorgál, nem elemez, nem hiányol, mindazonáltal bizonyos kérdésekben állást foglal, elsősorban szervezetiekben. Leszögezi, hogy a tervezés, végrehajtás, kizárólag tagországi feladat, az Unió biztosít majd finanszírozási forrásokat, de ez nem jelent felmentést a nemzeti költségvetéseknek. Felhívja a figyelmet a programok eredményeinek minőségi ellenőrzésére, de itt is inkább a tagországok feladatait sorolja. Jelentőséget tulajdonít a programokban való roma részvétel maximalizálásának, de annak módját megint csak a tagországokra bízza. A már létrehozott Roma Platform tehát nem jogokkal felruházott ellenőrző, felügyelő, jóváhagyó hely lesz, hanem csak egy beszélgető klub.
Azt mondhatnánk: szabad a gazda, a tagországi kormányok csinálhatnak a romákkal, amit akarnak, lelkük rajta. Az EU-nak ma sem kapacitása, sem energiája nincs arra, hogy a romák mindennapi problémáit is magára vegye. Ezen a problémák megoldása azok felelőssége, akik a legtöbbet profitálnának egy fiatal, egészséges, öntudatos, jól képzett és adófizető roma népességből – tehát a tagországi kormányoknak. És ez így talán rendben is van: a kormányokat a választóknak kell számon kérni.
Talán egy ponton tér el a Közlemény a fent leírt gondolatmenettől, mégpedig a roma gyerekek iskolai szegregációjának kérdésében. Többször és határozottan kimondja, hogy az etnikai alapú iskolai szegregációt, a roma gyerekek speciális iskolákba történő elhelyezését meg kell szüntetni, fel kell számolni. Mintha figyelembe vették volna a dokumentum készítői azt a nyílt levelet, melyet fiatal, diplomás roma aktivisták (Mohácsi Erzsébet, Dr. Dinók Henrietta, Orsós János és Daróczi Gábor) intéztek Viviane Reding Biztoshoz, kérve, hogy az EU ne finanszírozzon szegregált iskolai fejlesztést. A szegregáció felszámolását előíró követelményhez pedig alig burkolt szankciót is köt a Közlemény, hiszen a legutolsó bekezdés jelzi, hogy 2013-ban a Bizottságnak jelentési kötelezettsége van arról, hogyan hajtották végre az akkor 10 éves Faji Egyenlőségi Direktívát a tagországokban. Márpedig ahhoz semmi kétség nem fér, hogy az etnikai alapú iskolai szegregáció létrehozása, vagy tűrése a Direktíva előírásaiba ütközik.
Magyarország: relatív jó helyzet
Kétséget kizárva és minden irónia nélkül Magyarország – összehasonlítva a többi olyan tagországgal, ahol nagy létszámú a cigány lakosság és többé-kevésbé elterjedt az iskolai szegregáció – kiemelkedően jó helyzetben van a roma gyerekeket érintő iskolai szegregáció felszámolásának előkészítettségét tekintve.
A témára specializálódott szociológusok, Havas Gábor, Liskó Ilona, Zolnay János és mások, évtizedek óta nyomon követik a jelenséget. Rendszeres kutatásaik mutatják egyes iskolák elcigányosodását, az iskolafenntartó önkormányzatok szegregáló oktatásszervezési gyakorlatát és annak hatásait. Kutatják az egyes megyei Szakértői Bizottságok tevékenységét, melynek eredményeként a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek (fogyatékosoknak) fenntartott iskolák populációjában messze felülreprezentáltak a romák. Néhány szociológus ma egy vacsoraasztalnál fejből össze tudná állítani annak a több száz iskolának a listáját, ahol többségükben, vagy kizárólag roma gyerekeket oktatnak. És ahonnan szinte soha, egyetlen gyerek sem tanul tovább érettségit adó középiskolában.
A témára specializált közgazdászok, Kertesi Gábor és Kézdy Gábor számos cikkben és tanulmányban mutatták ki, hogyan és miért vezet a szegregáció szükségszerűen rosszabb minőségű oktatáshoz, mibe kerül a nemzetgazdaságnak a roma gyerekek rossz minőségű, végső soron sikertelen oktatása. Kiszámították, milyen nemzetgazdasági hasznot jelent a jövőbeni szociális költségek elmaradása és a munkavállalótól származó adó- és járulékbevétel összevetve egy cigánygyerek leérettségiztetésének költségráfordításával. Kézdy egy kollégájával ugyancsak részletesen elemezte azoknak az iskoláknak a tapasztalatait, melyek a(z) (akkori) kormány jelentős anyagi támogatásának reményében hajlandóak voltak kísérletet tenni a roma és nem roma gyerekek együttes, a megfelelő, modern oktatási módszerekkel történő nevelésére. Az eredmény egyértelmű: valamennyi gyerek tanulmányi eredménye jelentősen javult.
A fenti tudományos előkészítés és gyakorlati tapasztalatok alapján a legkiválóbb oktatási szakemberek közreműködésével elkészült a korai fejlesztés, a közoktatás és a felsőoktatás reformjára vonatkozó javaslat, a Zöld Könyv, mely részletesen foglalkozik a pedagógusképzés és - életpálya reformjának megkerülhetetlen kérdésével is. Mint minden korábbi jelentős és sikeres oktatási reform, azt tűzte ki célként, hogy a minőségi oktatás, a tudás minél szélesebb körben terjedjen és eljusson azokhoz is, akikhez addig nem részesülhettek belőle.
Vegyük ezután a szegregáció jogszabályi környezetét. Az egyenlő bánásmódról szóló törvényt 2003-ban gyakorlatilag egyhangúan szavazta meg az Országgyűlés. A törvény egy sor védett tulajdonságot sorol fel, köztük a faji hovatartozást és a feltűnő rassz jegyeket és kategorikusan megtiltja az azok szerinti direkt és indirekt megkülönböztetést. Ilyen törvénye persze minden országnak van, mely csatlakozott, vagy csatlakozni kíván az EU-hoz. A mi előnyünk, hogy ezt a jogszabályt az elmúlt években alaposan kipróbáltuk a bíróságokon és a tapasztalat szerint nyugodtan állíthatjuk, hogy nem csak a jogszabályi környezet, de a bírósági gyakorlat sem tűri Magyarországon a cigánygyerekek iskolai szegregációját.
Iskolapéldák
Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek nevű roma jogvédő szervezet nyolc esetben fordult a különböző bíróságokhoz a roma gyerekek személyiségi jogainak megsértése miatt. Négy ügyet a Legfelső Bíróság döntött el, hármat az illetékes Ítélőtábla, egy pedig peren kívüli egyezséggel zárult Nyíregyházán (ez utóbbira még visszatérünk). A bíróságok figyelemre méltó konzisztenciával döntöttek minden esetben a felperes roma gyerekek javára.
A hajdúhadházi iskola ügyében a Legfelső Bíróság helybenhagyta az alacsonyabb szintű bíróságok ítéleteit. Elmarasztalta a fenntartó önkormányzatot és a város két iskoláját, amiért a roma gyerekeket a főépülettől külön épületben helyezték el valamint kötelezte az iskolákat a törvénysértés megszüntetésére. Közben az LB jóváhagyta azt a módszert, mellyel az adatkezelésre vonatkozó szabályok megsértése nélkül állapítható meg, melyik gyerek roma és melyik nem.
A miskolci kártérítési ügyben az LB elutasította az alacsonyabb szintű bíróságok ítéleteit és kártérítést ítélt meg szegregált iskolákba járó roma gyerekeknek, megállapítva, hogy az elkülönítés puszta ténye önmagában kár, melyért kártérítés jár.
A kaposvári ügyben az LB részben helybenhagyta az alacsonyabb szintű bíróságok ítéleteit és elmarasztalta az önkormányzatot szegregált iskola fenntartásáért. Másrészt ítéletében utasította a felperes Alapítványt, hogy új keresetben kérje a Bíróságot egy végrehajtható deszegregációs terv jóváhagyására és az alperes által történő végrehajtás szankcionálására. Az LB ebben az ítéletében gyakorlatilag kiterjesztette az Egyenlő Bánásmódról szóló törvény hatáskörét és az iskolai elkülönítés esetére effektív szankciót határozott meg.
Végül a jászladányi ügyben az LB megsemmisítette az alacsonyabb szintű bíróságok döntését és törvénytelennek mondta ki az önkormányzat azon trükkjét, hogy saját hatáskörében alapítványi iskolát hozzon létre, ahonnan azután tetszés szerint kizárhatja a roma gyerekeket. Az LB az ügyet visszarendelte az első fokra, hogy a jászladányi deszegregáció folyamatát, technikai részleteit a bíróság határozza meg.
Nemcsak a bíróságok viselik szívükön a roma gyerekek iskolai elkülönítésének felszámolását. Lázár János, a kormány egyik legerősebb embere előző munkahelyén, mint Hódmezővásárhely polgármestere a legjobb szakértők segítségével, sok meggyőző és előkészítő munkával úgy szervezte át és tette hatékonyabbá a város iskolarendszerét, hogy az ma nemcsak nem szegregál, hanem kevesebbe is kerül. Az integrált iskolák hangulata jó, a szülők elégedettek, a kompetenciamérési eredmények javulnak.
Az ember azt gondolná, hogy a kormánynak, még ha nem is lelkesedik az a feladatért (az eddigiek sem lelkesedtek, hisz az iskolai szegregáció elleni fellépés népszerűtlen ügy), csak szét kellene tárnia a kezét: ezt akarja az EU, ezt mondja a törvény, nem tehetünk mást. Indulhat a közoktatás deszegregációja, hiszen megvan hozzá minden feltétel.
Egyházi fenntartó: jóindulatú elkülönítés?
Az Orbán-kormány azonban nem tesz és nem is mond semmit, aminek igazi jelentősége, súlya lenne a kérdésben, nem igazán lehet tudni, mit gondol a kérdésről (elég sok más problémája van a közoktatás átszervezése körül). Csak jeleket látunk és azok nem jók.
Megkímélem az olvasót a jelekkel kapcsolatos ezoterikus spekulációktól és inkább a nyíregyházi eset tényeire koncentrálok. Mint fentebb említettem, az önkormányzat itt a per megindítása után különösebb hezitálás nélkül bezárta a hírhedt Huszár telepi cigány iskolát. A kb. 170 gyereket alapos tervezés után szétosztották a város hat másik iskolája között, gondoskodtak iskola buszról és a telepi iskola pedagógusainak egy részét is megtartották, hogy segítsék a gyerekeket a beilleszkedésben. Bár voltak zökkenők, egyes felső tagozatos gyerekek ki is estek a rendszerből, de összességében a vállalkozás öt évig sikeres volt.
Nyíregyháza új polgármestere azonban mást gondolt. Az iskolákat átszervezve, többet bezárva, mintegy puccsszerűen, a képviselő testülettel nem egyeztetve, határozati javaslatot adott mely a Görög Katolikus Egyháznak adná át a Huszár telepi iskolaépület, egyben közoktatási szerződést is kötve velük az iskola újranyitására. Az egyház meg is indította az első osztályt a 2011-12-es tanévben. A jó rend kedvéért az önkormányzat az iskolabuszt megszüntette.
Köztudott, hogy a Görög Katolikus Egyház tradicionálisan kiváló és tiszteletre méltó munkát végez a romák között. Óvodát és idősek otthonát tart fenn több helyen, többek között Hodászon is, ahol nem is lehet plébános, csak aki beszéli a románesz nyelvet. Igazán örömteli esemény, hogy ezt az értékes, áldozatkész munkát most elviszik Nyíregyháza leglepusztultabb cigány gettójába, a Huszár telepre is. De vajon biztosan elengedhetetlen része-e a pasztorációs munkának állami finanszírozás melletti közoktatási tevékenység? És, ha igen, mi tartja vissza az egyházat, hogy a városban működő, híresen jó minőségű és éppen bővítés alatt álló iskolájába vegye fel a telepi roma gyerekeket? Nincsen más megoldás, mint újra nyitni a szegregált – hiszen ki más járna oda, mint a telepi roma gyerekek – iskolát?
Nos, az egyházmegyét vezető püspök ezt a magoldást tartja megfelelőnek és ebben a véleményében támogatja őt Balogh Zoltán miniszter is, aki személyesen kereste fel az újranyitott telepi szegregált iskolát. Az annyira megtetszett neki, hogy rögvest támogatásra méltónak ítélte, így az intézmény a normál (egyházi) állami fejkvóta mellett a Türr István Kutató és Képző Intézet pénzügyi támogatásában is részesül. (Mindez Balogh miniszter úr honlapjáról és több sajtóközleményből is kiderül).
Ily módon sajnos a nyíregyházi ügy ismét a bíróság elé került, ott fog eldőlni, hogy az állami finanszírozás mellett egy egyház által végzett közoktatási tevékenységre vajon a szabad hitélet szabályai vonatkoznak-e, avagy az egyházakat is kötelezi az egyenlő bánásmódról szóló törvény arra, hogy tiszteletben tartsák a roma gyerekek személyiségi jogait, beleértve a minőségi oktatáshoz való diszkriminációtól mentes hozzáférést is.
