Az elmúlt év végére elkészült és a kormány elfogadta a választások óta várt ún. cigány felzárkózási stratégiát. Csak emlékeztetőül, ennek a programnak, illetve az EU tíz éves roma stratégiájának létrehozása volt a kormány egyik sokat reklámozott célja. Kár, hogy az európai pénzügyi válság és azon belül a hazai gazdasági problémák teljesen a közérdeklődés hátterébe szorították ezeket a fontos dokumentumokat, holott azok, saját ambiciózus állításuk szerint, a lakosság közel egyharmadának életében hozhatnak majd jelentős váltózást az elkövetkező tíz évben. Négy egymásra épülő dokumentumról van szó: (1) maga a stratégia, (2) az annak mellékletét képező helyzetelemzés, (3) a miniszterelnöknek az Országos Roma Önkormányzat vezetőjével kötött keretszerződése és (4) a stratégia első két évére a kormány által elhatározott, többé-kevésbé konkrét intézkedések, melyekhez a határozat forrásokat is rendel. Jelen írás a négy dokumentum általános áttekintését, valamint az oktatásra vonatkozó részek kicsit alaposabb vizsgálatát vállalja, előrebocsájtva, hogy a Köznevelési törvény hatását, annak végrehajtásával kapcsolatos bizonytalanságok miatt egyelőre csak feltételezni tudjuk.
A kormány a Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiáját – nagyon helyesen – más fejlesztési stratégiák és programok komplex rendszerében igyekszik elhelyezni. Az EU stratégia, az (egyébként megszüntetett, majd újra indított) Legyen Jobb a Gyerekeknek program, a Semmelweis terv, a Széll Kálmán Terv, az Új Széchenyi Terv, stb. Rengeteg jóakaratra, sziszifuszi erőfeszítésre lesz, lenne szükség a felzárkózási program eszméit és célkitűzéseit, az esélyegyenlőségi szempontokat a hazai programokon keresztül vezetni. Sajnos ennek az első intézkedésekben (kormányhatározat) nem sok jele mutatkozik. E munka nélkül ez a program is az ún. Roma Dekád (2005) sorsára juthat, ami csendes kómában hever. Emlékszünk, akkor Medgyessy Péter fújta a fanfárokat.
A legfontosabb dokumentum nyílván az EU Framework for National Roma Integration Strategies 2011-2020, amely már az első bekezdésében más felütést alkalmaz, mint a miénk. Felhívja a figyelmet, hogy „a romákat körülvevő előítélet, intolerancia, diszkrimináció és kirekesztés” nem tűrhető a XXI. század Európájában. Kíváncsian várjuk, mit szól majd a Bizottság a mi stratégiánkhoz, mindenesetre nagy kár, hogy nem vállal nagyobb szerepet a programok megalkotásában, végrehajtásában és monitorozásában, hanem pont azokra a kormányokra bízza a feladatot, melyek évtizedek óta nyilvánvalóan nem tudnak, vagy nem akarnak megbirkózni vele.
1. Annak ellenére, hogy az EU Framework arra szólítja fel a tagállamokat, hogy „focus on Roma in a clear and specific way”, a stratégia egyszerre kívánja kezelni a leszakadó régiók lakosságának problémáját, a gyerekszegénységet és a romák helyzetét. Bár jelentős átfedés van a három problémakör által érintett célcsoportok között és politikai meggondolások indokolhatják, hogy a stratégia nem csak a cigányok problémáit akarja orvosolni, az egyértelmű fókusz hiánya veszélyeztetheti a beavatkozások sikerességét, mindhárom célcsoport szempontjából.
2. Némi megkönnyebbülést okoz, hogy a stratégiát megalapozó helyzetelemzés megbízható, kipróbált, általában elfogadott statisztikai forrásokat, ismert kutatók ismert anyagainak adatait használja. Megtaláljuk az EU, az UNDP, a Világbank, az ÁSZ adatait, valamint a legnevesebb magyar szerzők (Kertesi, Kézdy, Neményi, stb.) roma kutatásainak hivatkozásait. Mivel a dokumentumok az ezekből az adatokból levont következtetésekre épülnek, nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy szilárd alapokra építenek.
3. A stratégia egyik legnagyobb hiányossága, hogy (szemben az Bizottság anyagával) a romák társadalmi helyzetét, bármilyen jól elemzi is azt, mintegy természeti jelenségként kezeli - „így találtuk, amikor először partra szálltunk”. Teljes egészében figyelmen kívül hagyja a társadalom és annak tagjai romákat egyre jobban elutasító és kirekeszteni vágyó magatartását, nem elemzi az elutasítás okait, összetevőit, megjelenési formáit, következményeit. Ily módon nem is ad megoldásokat az elkövetkező tíz évre a stratégia által megcélzott „befogadó felzárkózás” legsúlyosabb akadályának leküzdésére. Ez távolról sem csak ízlés, vagy stílus kérdése, hiszen a stratégia végrehajtása szükségszerűen azokra a központi és helyi kormányzati tisztviselőkre, a szociális és munkaügyi szolgáltatókra, óvónőkre és pedagógusokra, egészségügyi dolgozókra számít, akik nagy valószínűséggel rendes és normális tagjai a társadalomnak osztva annak romákkal kapcsolatos értékrendjét is. Néhány órás képzések, hangzatos kijelentések, ahogy eddig sem, ezután sem fognak majd számottevő váltózást, eredményt hozni. Erre a pontra később még visszatérünk, amikor elemezni próbáljuk a stratégia polgárjogi szemléletének hiányát.
4. A stratégia történelmi lehetőséget mulaszt el, amikor az etnikai adatok felvételével és kezelésével kapcsolatban csak ezek lehetőségének vizsgálatát tűzi ki célul, annak ellenére, hogy a megoldásra több megbízható javaslat készült, például a Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának és az Adatvédelmi Biztosnak irodáiban. Hogy a mai gyakorlat mennyire megbízhatatlan, mutatják a kisebbségi önkormányzat-választási regisztrációval és az ösztöndíj-pályázatokkal kapcsolatos visszaélések tapasztalatai. Hasonlóan rosszak a tapasztalatok az előző 2001 évi népszámlálás adatai. Ugyancsak megbízhatatlan a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek nyilvántartása (a definíció szerint azok a gyerekek, akiknek családja rendszeres gyerekvédelmi támogatásban részesülnek és a szülők iskolai végzettsége nem több mint 8 általános). Mivel ezeknek az adatoknak a felvétele sem teljes körű és kötelező, nyilvánvaló manipulációs lehetőségre ad módot az illetékes jegyző részéről.
Megfelelő adatok hiányában pedig nem mérhető a diszkrimináció valós szintje. De nem határozható meg hatékonyan a beavatkozások célcsoportja, sem azok eredményének vizsgálata nem lehetséges.
5. A cigányok kisebbségi jogainak védelmével kapcsolatban, melyeknek a stratégia azért biztosít helyet, szokás szerint büszkén felsorolja az intézményrendszert, az Egyenlő Bánásmódról szóló törvényt, az Egyenlő Bánásmód Hatóságot, valamint azt a tényt, hogy a megszűnő Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosának feladatait az általános Ombudsman veszi át. Szóval sem említi azonban, hogy 2003 (az EBKTV hatályba lépése) óta sem a központi, sem a helyi önkormányzatok nem indítottak egyetlen ügyet sem a cigánygyerekek iskolai szegregációja, romákat ért munkahelyi diszkrimináció, roma közösségek és egyének zaklatása miatt. Nem indított hivatalból vizsgálatot a Hatóság sem, az Ombudsman rendszeres elmarasztaló eredményű vizsgálatainak és határozatainak pedig nincsen jogi következménye. A romák jogainak állami védelmét nehéz megkerülni, még, ha ez politikailag kényelmetlen is. A cigánygyerekek iskolai szegregációjának ügyében indított – kivétel nélkül sikeres - perek mutatják, hogy az önkormányzatok, iskolák nincsenek tisztában az EBKTV előírásaival és, mivel azokat senki nem kéri rajtuk, számon rendszeresen és intézményesen, akkor sem alkalmaznak integrációs oktatásszervezési technikákat, ha arra egyébként lenne lehetőség. Súlyos hiányossága a stratégiának, hogy a romák állampolgári jogainak, biztonságának aktív védelmét nem tűzi ki célként, holott bebizonyosodott, hogy a törvények elfogadása nem elegendő, azokat végre is kell hajtatnia az államnak.
Nem látható az anyagból az sem, hogy a stratégia élni kívánna, szükségszerűen tovább fejlesztve azt, az előző kormányzatok egyetlen szellemes kényszerítő intézkedésével, esélyegyenlőségi terv elkészítéséhez kötve az önkormányzatok számára az uniós fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést.
6. A dokumentumok fontos elemének van jelezve a Miniszterelnök és az ORÖ vezetőjének keretszerződése. Feltételezhető, hogy ez a papír esetleg a Bizottság által elvárt széles körű roma részvételt hivatott reprezentálni (helyettesíteni) a stratégia kialakítása és végrehajtása során. Az sincs kizárva, hogy esetleg alibinek használható a végrehajtás során jelentkező nehézségek esetén, vagy ezzel gondolja helyettesíteni a stratégia társadalmi vitáját.
Hadd mellékeljek, legalábbis egyes cigányok véleményét illusztrálandó, egy értékelést, melyet a dokumentum aláírása után terjesztett egy magát meg nem nevező roma szervezet:
„Néhány nappal ezelőtt a Magyar kormány nagy csinnadrattával jelentette be egy fontos dokumentum aláírását, mely befolyásolja majd a roma kisebbség jövőjét. A dokumentumot a miniszterelnök először április 7.-i beszédében említette, melyet az új EU roma program bemutatása alkalmából tartott. Mivel a romák foglalkoztatási, oktatási, lakhatási és egészségügyi helyzetére vonatkozóan kormánypolitika irányai és tartalma immár egy éve késnek, a dokumentumot nagy várakozás előzte meg. Sajnos csalódást okoz.
Először is a dokumentum jogi zsánere nehezen meghatározható. Semmiképpen nem keret megállapodás, aminek nevezi magát, hiszen nem képezi keretét későbbi szerződéses kötelezettségekre vonatkozó jogviszonyoknak. Nem mondható szándéknyilatkozatnak sem, mivel nem tartalmaz a felek által megvalósítani kívánt szakpolitikai intézkedéseket, beavatkozásokat. Nem tartalmaz kötelezettségvállalást egyik fél részéről sem. Leginkább egy politikai pamflet, mely kívánatos és dicséretes célkitűzéseket tartalmaz a közeljövő számára, melyet két politikus alá is írt.
Az aláírók közül a Miniszterelnököt nem kell bemutatni. Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat részéről ellentmondásosabb. FIDESZ képviselőként ül az Országgyűlésben a harmadik választási periódusban és Kormánybiztos, feladata ellenőrizni azoknak a fejlesztési pénzeknek az elosztását, melyek a romák helyzetét hivatottak javítani. Aligha mondható a cigányok autonóm és független képviselőjének, a Miniszterelnök a munkaadója és a főnöke. Farkas úr ezen kívül elítélt bűnöző, ítéletét romáknak szánt fejlesztési források elsikkasztásának, szabadságát elnöki kegyelemnek köszönheti.
Az országos Roma Önkormányzat sem mondható ideális szerződő félnek. Bár többé-kevésbé demokratikus választás útján jön létre, nincsenek kormányzati jogai és kötelezettségei, nincs önálló bevétele, független költségvetése, szakértői. Egyszerűen megfogalmazva, nincsen abban a helyzetben, hogy bármilyen kötelezettséget vállaljon.
Nézzük a dokumentum tartalmát. Ambiciózus célokat tűz ki az elkövetkező három évre: 100 000 roma munkába állítása, több tízezer roma szakképzése piacképes szakmákban, szakiskolákban, a felnőttképzés keretében. És egy igazán új, nagyon kívánatos cél, 10 000 roma fiatal leérettségiztetése.
Ami hiányzik, adatok, hogy ezek a célok milyen értékekhez képest érendők el. Hogyan lehet a célcsoport tagjait kiválasztani? Milyen szakpolitikai intézkedések, beavatkozások, megerősítő intézkedések teszik majd lehetővé a célok elérését. Milyen pénzeszközök állnak rendelkezésre az intézkedésekhez? Mely kormányzati hivatalok felelőssége az intézkedések végrehajtása? Végül, hogyan lesznek ellenőrizhetők az intézkedések? .
Megnyugodhatunk, a dokumentum nem más, mint aminek látszik, porhintés. Nem takarítja meg azt a kemény és kreatív munkát, amit a kormánynak előbb-utóbb be kell fektetnie, ha komolyan veszi célkitűzését és segíteni akar a romák tarthatatlan helyzetén. Ez a dokumentum arra sem elegendő, hogy később a romákat lehessen hibáztatni a helyzet változatlanságáért, mint az előző kormányok tették. „
Most pedig térjünk át a stratégia tartalmi elemeire, valamint azok megjelenésére az elkövetkező két év kormányzati intézkedéseiben:
1. Nyilvánvalóan legfontosabb része a méltányos jövedelmet biztosító, közterheket fizető legális foglalkoztatás biztosítása a program célcsoportja részére, különös tekintettel az Orbán-kormány egymillió munkahely teremtését előirányozó programjára.
Meglepő módon a stratégia szinte kizárólag a munkaerőpiac kínálati oldalával foglalkozik, elsősorban a segélyezési rendszer reformjával. Nehéz nem egyetérteni azzal az állítással, hogy a segélyek, a segélyezési kultúra nem fékezhetik a romák munkavállalását sem. Ez az állítás azonban súlyos egyszerűsítés, a munkaképes segélyezettek jelentős része több-kevesebb rendszerességgel napszámosként, egyéni vállalkozóként dolgozik a fekete és szürkegazdaságban. Meglepő, hogy a helyzetjelentés ezt a szempontot teljesen figyelmen kívül hagyja. Sem a feketemunka kiterjedtségéről nem közöl adatokat, sem megoldási javaslatokat nem kínál. Pusztán a feketemunka kifehérítése jelentős változást eredményezne a munkapiaci statisztikában, megkezdhetné visszaszorítani a romák munkakerülőként való megbélyegzését. Sajnos – érthetetlen módon – egyelőre a stratégia is elfogadni tűnik sokak igazán torz érvelését, miszerint ez a megoldás veszélyeztetné egész szektorok (mezőgazdaság, építőipar) „versenyképességét”.
Más, a munkaerő keresletet ösztönző és esélykiegyenlítő intézkedéseket nem tervez az anyag az elkövetkező tíz évre sem. Ilyenek lehetnének a kvóták a kormányzati és önkormányzati foglalkoztatásban, a nagy szolgáltató rendszerekben, állami vállalatoknál, kvóták az állami szállítási szerződéseket elnyerő magán vállalatoknál, stb.
A hangsúly a nagy nyilvánosságot nyert tömeges közfoglalkoztatási programokon van, melyek gazdaságosságát, hatékonyságát ismert számítások nem igazolják, ugyanakkor messzemenően ellentmondanak a stratégia család és gyerek központú célkitűzéseinek. Adós a program a közfoglalkoztatásból a piaci foglalkoztatásba való átmenet lehetőségeinek elemzésével is.
Ezzel együtt EU forrásokból különböző, meg nem határozott munkaerő-piaci programokra több mint 80 000 millió forintot különít el a program. Csak remélhetjük, hogy elkerülik a korábbi hasonló programok csapdáját, olyan – egyébként papíron jól mutató - képzések szervezését, ahol a képzők semmilyen felelősséggel nem tartoztak a képzettek foglalkoztatásával kapcsolatban. Emiatt is lehet ugyanis általános a tapasztalat, hogy a romák által a képzéseken szerzett első, második, sokadik szakmára nincsen munkapiaci kereslet.
2. A lakhatással kapcsolatos stratégiai célkitűzések súlyos csalódást okoznak. Szép szavakon és általánosságokon kívül az anyag nem tűzi ki célként a helyzet konkrét javítását. Sőt, az elkövetkező tíz évre nyíltan lemond a cigánytelepek, nyomornegyedek, szegregátumok felszámolásáról, azok „lakhatóbbá” tételét fogalmazza meg célkitűzésként. Még azzal a lépéssel is adós marad, hogy rendezze a de facto lakó területek és az önkormányzatok jog viszonyát azokban az esetekben, amikor a cigánytelep a település körzethatárán kívül esik és ezért az önkormányzat nem tartja magát illetékesnek a szükséges szolgáltatások biztosítására.
3. Ugyanez mondható a stratégia egészségügyi célkitűzéseire is, sőt a leírás teljes egészében figyelmen kívül hagyja azt a jelentős közegészségügyi, járványügyi kockázatot, mely a telepek szabályozatlan, közmű- és egyéb szolgáltatások nélküli növekedéséből következik.
4. A munkahelyteremtésen kívül az oktatás területén tette a Kormány a legjelentősebb számszerű ígéreteket a romáknak: 20 000 piacképes szakmunkás igazolvány, 10 000 érettségi, 5000 diploma, mindezt a keretszerződés szerint 2015-ig. Tekintettel arra, hogy a stratégia elfogadásával párhuzamosan zajlik az elmúlt idők legjelentősebb reformja a közoktatásban, akár ebbe illeszkedhetne is az ígéret.
Sajnos úgy tűnik, hogy a kormány ahelyett, hogy szélesebb körben kívánná az egyre magasabb színvonalú tudást terjeszteni, inkább erősíteni, intézményesíteni kívánja a PISA és hazai felmérések alapján az oktatási rendszer legtöbbet kritizált sajátosságát, azt, hogy a szülők társadalmi-gazdasági státusza minden más országénál nagyobb mértékben határozza meg a gyerekek iskolai teljesítményét és továbbtanulásuk irányát. Nem lép fel az általános iskolai szegregációval szemben, csökkenti a tankötelezettség idejét, erősíti a középiskolai szelekciót. A köznevelési törvény ezen elsődleges intézkedéseit valószínűleg csak erősíti majd az a bizonytalanság, amely a tanügy igazgatási reformjának következménye és ugyanígy a normatív finanszírozás visszaszorulása is.
Igazi pozitív intézkedés viszont a gyerekek óvodáztatásának biztosítása 3 éves kortól. A kormányhatározat intézkedik is arról, hogy 2013 végéig biztosítsák a szükséges férőhelyeket minden olyan helyen, ahol a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek számára nem áll rendelkezésre kapacitás. Költségvetési forrást azonban erre nem biztosít, és nem különít el meghatározott összeget a Regionális Operatív Programból sem erre a célra.
A Határozat két évre 7 590 millió forintot rendel TÁMOP forrásokból a tanodák és második esély iskolák támogatására. Nehéz eldönteni, mennyire adekvát ez az összeg, hiszen az utóbbi intézmények eddig normál fejkvótával üzemeltek és nem derül ki, hogy a határozat ezt kiegészíteni, vagy helyettesíteni szándékozik-e? Az elismerten sikeres tanodai hálózat, több éves szünet után ismét pályázati pénzhez jut, de természetesen csak azok az intézmények, melyek még talpon maradtak. A program tehát ismét elmulasztja a lehetőséget, hogy normatív finanszírozást biztosítson egy bevált felzárkóztató programhoz.
Ugyanakkor összesen 2 923 millió forint jut roma ösztöndíj programokra, támogatja a határozat a roma szakkollégiumokat és külön programot kíván indítani a pedagógusképzésben a szegények s romák oktatásához szükséges kompetenciák elsajátításához. 6 837 millió forint jut az integrációs és képesség kibontakoztató képzés fejlesztésére a programban részt vevő intézményekben dolgozók fizetés kiegészítésének formájában. A program tehát a minőségi oktatás premizálása helyet inkább fizeti a „félelem bérét”.
Két TÁMOP-programból összesen 22 140 millió forinttal támogatnák a települési szegregátumokban és hátrányos helyzetű térségekben az egész napos iskolák és kollégiumok létrehozását. Tekintettel az összeg nagyságára lehet, hogy, hogy itt látjuk a romáknak ígért oktatási felzárkózás eszközét, masszív, bentlakásos szegregált intézményeket?
5. A gyermek jóléttel kapcsolatos intézkedések lényegében megismétlik korábbi programok célkitűzéseit. Jelentős összegeket kívánnak költeni új Biztos Kezdet Gyerekházakra és gyerekétkeztetésre. A gyerekjóléti intézkedések közé sikerült beilleszteni egy új, fiatalkorúaknak nyitandó börtön létesítését a nyugat-magyarországi régióban.
6. A kormányhatározatban található intézkedésekre az elkövetkező két évben elkülönített források túlnyomórészt a Regionális Operatív Programok, a TÁMOP, a TIOP, a GOP, az ÁROP prioritásaiból származnak. A finanszírozóként megjelölt programelemek átfedései miatt azonban egyelőre nem átlátható, hogy az egyes konkrét intézkedésekre pontosan mennyi pénzt szán a Kormány. Arra sincs jel, mennyiben kívánja ezt a hatalmas programot kitenni a pályázati rendszer bürokráciájának, nehézkességének, illetve kívánja központi programként megvalósítani.
Mindezek alapján a címben megfogalmazott kérdésre, hogy hová vezet a stratégia, nem lehet más a válaszom: körbe-körbe. Vajon ez megfelel majd az EU-nak, valóban ezt akarják finanszírozni?
De ami ennél is fontosabb: vajon szolgálja-e majd a romák társadalmi integrációját, felemelkedését?
