Az EU-tól eddig nem tapasztalt, határozott és radikális lépésnek lehettünk tanúi a múlt héten. Egyre szélesebb körben elterjedt vélemény ugyanis a nyugati világban az, hogy Irán atomfegyver készítésén fáradozik, ami miatt az utóbbi években már szankciók sorával sújtották a perzsa országot. Az Irán miatti feszültségek tavaly novembertől, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentésének közzététele óta csak fokozódtak, miközben a nyugati hatalmak egyre keményebb szankciókat dolgoztak ki az ország ellen. A washingtoni Tudomány és Nemzetközi Biztonság Intézet elemzései, a NAÜ 2011. novemberi jelentése, valamint az ENSZ-ügynökség főigazgatójának, Yukiya Amanonak a közelmúltban tett közlései mind megegyeznek abban, hogy Teherán nukleáris tömegpusztító fegyverek létrehozásán dolgozik. Amerikában január elsején életbe lépett egy törvény, mely szerint kizárhatók az amerikai pénzügyi és tőkepiacokról azok a külföldi pénzintézetek, amelyek együttműködnek az iráni központi bankkal a kőolaj-kereskedelem finanszírozásában.Ebben a kontextusban érdemes elemezni az EU-országok külügyminisztereinek azt múlt heti döntését, mellyel az Európai Unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen. Emellett Irán már a múlt héten megérezhette a központi bankját sújtó uniós szankciókat is, hiszen Brüsszelben befagyasztották az iráni központi bank Európában elérhető vagyonát. Ez egyből a riál árfolyamának erős zuhanásához vezetett, ennek következtében emelkedett az alapvető termékek ára.
Az EU ezzel több szempontból is igen nagy kockázatot vállal. Az egyértelműen biztonsági kockázat mellett – az iráni rakéták hatósugara egyes szakértők szerint hamarosan, vagy akár már ma is elérhetik a kontinens bizonyos részeit – a gazdasági kockázat sem elhanyagolható. Az eurózóna válsága által leginkább megtépázott országok – Görögország, Spanyolország és Olaszország – jelentős iráni olajimportra szorulnak. A görögök részéről volt is egy gyenge próbálkozás, hogy felmentést kaphassanak az embargós intézkedések alól, de az EU vezetői fontosnak tartották az egységes európai kiállást és biztosították az embargó negatív következményeit elszenvedő országokat alternatív megoldások keresésében.
Barack Obama amerikai elnök közleményben fejezte ki örömét („megtapsolom Európai barátaink mai cselekedetét”) annak nyomán, hogy „az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit makacsul elutasító Iránt.” Tudvalévő, hogy Irán fő bevétele az olajexportból származik, ráadásul a kivitelre szánt olaj több mint 20 százaléka Európában kerül értékesítésre. Az olajkereskedelmi embargó fokozatos bevezetése ismét arról tanúskodik, hogy „a nemzetek közössége egységesen áll ki az iráni atomprogram jelentette súlyos fenyegetéssel szemben.” – mondta az újraválasztásáért is küzdő amerikai elnök, aki azt ígérte, hogy a nyomás növelésének érdekében kormányzata újabb szankciókat vezet be Teheránnal szemben.
Természetesen az iráni válasz sem maradt el. Rögtön az embargó bejelentésének napján már felerősödtek azok a hangok, hogy a perzsa államnak nem kellene megvárnia a július elsejei határidőt, hanem azonnali olajembargót kellene hirdetnie az EU-val szemben. Az egyre harciasabb közhangulatot jellemzi, hogy a hét végén néhány képviselő ennek az álláspontnak a törvénybe iktatására is javaslatot tett. A várakozásoknak megfelelően azonban egyelőre azonban nem született döntés a teheráni parlament vasárnapi ülésén. A dilemma Irán számára az, hogy tekintettel kell lennie azokra a szerződésekre, amelyek szerint a nyugati olajtársaságok iráni beruházásaikért olajat kapnak fizetségül, így ha azonnali embargót vezettek volna be az irániak, azzal szerződésszegést követtek volna el.
Emellett Irán azzal is fenyeget, hogy lezárja az olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. (A globális olajtermelés mintegy egynegyede és a teljes olajexport 40 százaléka – beleértve az Irakból, Kuvaitból és Szaúd-Arábiából származó olajkivitelt is – halad keresztül a Hormuzi-szoroson.) Ugyan a partoknál már felvonultak az amerikai és a brit hadihajók, mégsem tartom valószínűnek, hogy katonai beavatkozásra kerüljön sor. Ez nem csak a nyugati hatalmak katonai túlerejével kapcsolatos reálpolitikai megközelítésnek köszönhető, hanem Irán azon félelmének is, hogy ezzel a lépéssel elveszítheti további nagy olaj importőreit, leginkább Kínát és Indiát.
Az esetleges olajár emelkedés mellett az EU és Irán konfliktusának további negatív következménye lesz az Öböl-menti országok biztonsági helyzetének és ezzel üzleti környezetének romlása. A 2008-as gazdasági válság, bár nem olyan erősen, mint a nyugati országokat, az Öböl-országok gazdaságát is sújtotta. Azóta azonban megkezdődött a kilábalás. Az arab tavasz kitörésével ezek az országok biztos menedéknek (safe haven) számítottak és érzékelhetően megnőtt azoknak a száma, akik a forradalmi észak afrikai országokból a térség országaiba menekítették pénzüket.
Az atombombamentes Irán azonban nem csak a nyugati hatalmak érdeke. Szaúd-Arábia, Irán egyik legkomolyabb regionális vetélytársa is „csatlakozott” a szankciókhoz. Rijád közölte: megemeli olajexportját az iráni embargó miatt annak érdekében, hogy a kieső olajmennyiség ne okozzon fennakadást a fogyasztók körében, és ez ne emelje meg túlzott mértékben az olajárakat. Ennek ellenére a Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztetett, hogy az olajár akár 20-30 százalékkal emelkedhet, ha az iráni exportban fennakadás következik be. Az olajárrobbanást valószínűsítő előrejelzéseket azonban fenntartásokkal kell kezelni. A világgazdasági fejlődés erőteljes lassulása 2012-ben ismét az olajár csökkenéséhez kellene, hogy vezessen. Jelenleg az ez ellen ható egyedüli erő maga az iráni válság. Amennyiben sikerül elkerülni a katonai konfliktust – ez mindegyik fél érdeke – akkor nagyobb az esélye egy stagnáló, lassan csökkenő olajárnak, mint az IMF által jósolt 20-30 százalékos vagy akár még ennél is nagyobb mértékű áremelkedésnek.
A NAÜ eközben a kedélyek csillapítását próbálja szolgálni azzal, hogy a hét elején magas rangú szakértő-ellenőrökből álló delegációt küld a perzsa államba azzal a céllal, hogy megpróbálják tisztázni az atomprogram vitatott kérdéseit. A NAÜ igazgatója, Yukiya Amano ezt múlt hétfői kommünikéjében jelezte, kifejezte reményét, hogy az iráni hatóságok is hasonlóan konstruktív szellemben járnak el, mint amilyennel ők érkeznek az Öböl-országba. A küldöttségnek két nyugati fegyverszakértő is tagja lesz, ami szokatlanul egyértelmű jelzése annak, hogy a delegáció a fő hangsúlyt arra helyezi majd, hogy információkat gyűjtsön az iráni atomprogram katonai vetületéről.De az iráni kommunikáció többszólamú. Az iráni Fars hírügynökség arról ír, hogy a teheráni parlament külügyi és védelmi bizottságának alelnöke szerint le kell zárni a Hormuzi szorost, és megfenyegette az amerikaiakat, hogy a jövőben kevéssé lesz biztonságos amerikainak lenni a világban. Eközben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azt nyilatkozta, hogy országa kész tárgyalni a Nyugattal atomprogramjáról és cáfolta azt az állítást, hogy vonakodik szóba állni partnereivel. Nyilvánvaló, elérkezett az idő, hogy a szavakat most már konkrét tettek is kövessék, az USA, az EU és a NAÜ részéről is ezt várják.
Izrael a kilencvenes évek közepe óta próbál rávilágítani Irán atombombával kapcsolatos terveire. Aggodalmuk teljesen érthető, hiszen az iráni elnök többször is nyílt célzásokat tett Izrael megsemmisítésére és nem hagyott kétséget afelől sem, hogy ha mást nem is, de legalább zsarolási potenciáját maximálisan ki fogja használni, amennyiben országa belép az atomhatalmak sorába. Ezek után az izraeli kormány természetesen üdvözölte az EU lépését. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint az elfogadott szankciókkal Irán számára fenntarthatatlanul drága lesz a nukleáris fegyverkezés folytatása. Sokatmondó az izraeli miniszterelnök azon nyilatkozata is, miszerint a szankciók, ötvözve a titkos műveletekkel – amilyenek az atomtudósok elleni merényletek, valamint a Stuxnet-féle kibertámadások – remélhetőleg elkerülhetővé tesznek egy katonai beavatkozást Irán ellen.
Oroszország, mint megannyi dologban a Közel-Keleten, ellenzi a Nyugat által foganatosított szankciókat. Szergej Lavrov külügyminiszter bírálta az Irán elleni „egyoldalú szankciókat”, mert szerinte azok nem fognak eredményre vezetni. „Mi mindenkit óva intünk a hirtelen lépésektől, és a tárgyalások újrakezdését kérjük.” – nyilatkozta Lavrov. „Mivel már az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadtunk kollektív szankciókat, mindenkinek ahhoz kellene magát tartania, semmit sem elvéve és semmit sem hozzátéve a közös állásponthoz.” – tette hozzá Lavrov, aki szerint a mostani EU-s döntés egyedül az iráni népnek árthat.
Nagyon érdekes Kína hozzáállása az Irán-problematikához. Peking már többször közölte, hogy nem vesz részt Irán gazdasági szankcionálásában. Ennek egyik nyilvánvaló magyarázata, hogy olajimportjának jelentős hányadát szerzi be a közép-keleti országból. A kínai külügyminisztérium elítélte az egyoldalú nyomásgyakorlást és a szankciókat. Mindazonáltal Kína diplomáciai eszközökkel próbálja rábírni Iránt a tárgyalásokra és a megegyezésre. Emellett a távol-keleti ország többször is jelezte már, hogy ellenzi, hogy Teherán nukleáris fegyverekre tegyen szert.
Az Iránra nehezedő diplomáciai és gazdasági nyomás tehát egyre nő. Szakértők szerint Irán 1-2 éven belül képes lesz atombombát előállítani. Jövőre azonban választások is lesznek a perzsa államban. Kérdés, hogy a hétköznapi emberek életminőségét jelentősen rontó embargós intézkedések elérik-e hatásukat és a rendszerrel elégedetlenek száma meghaladhatja-e azt a kritikus tömeget, amikor már nem lehet katonai erővel sem elfojtani a változást követelők hangját és mozgalmait.
