Privát sarok: Az állampárt igazi örökösei

2011.12.15. | Boldog Adorján | 48 komment

 

Orbán Viktor a kampány előtt és azóta is folyamatosan az erős állam víziójában él. Ez a vízió kiterjed az élet szinte valamennyi területére, tehát a reálgazdaságra és az ideológiára egyaránt. Álma megvalósítása azonban folyamatosan korlátokba ütközik, a piac és az egyének saját jól felfogott érdekeinek korlátjaiba. Ha úgy tetszik, a jelen magyar valósága és érdekei állnak szemben egy szűk hatalmi kör által elképzelt régimódi, nem modern és az elmúlt 20 év Magyarországával szemben megfogalmazott világgal. 
 
Persze, az állam orientálhatja az általa választott értékrend irányába a polgárait, ám ha e törekvése nem találkozik a polgárok érdekeivel, értékrendjével, sőt azokkal szembehelyezkedik, az állami orientáció finom és demokratikus eszközeit rendszerint felváltják a kemény, egyre kevésbé demokratikus eszközök. Ezt a folyamatot figyelhetjük meg a kormányzó pártkoalíció jelenlegi működésében, azzal a megszorítással, hogy az, jó előre felmérve a társadalom várható ellenállását, az antidemokratikus megoldásokat megelőző eszközként kezdte el használni, sokszor a demokratikus eszközök helyett is.
 
A kormánynak az állami tulajdon és az államosítás iránt érzett erőteljes elköteleződését is ezzel az öngerjesztő folyamattal magyarázhatjuk. A magántőke fő célja a nyereség maximalizálása – ezt a közgazdasági evidenciát Orbán Viktor és pártja üldözendő és kiküszöbölendő társadalmi-gazdasági jelenségként láttatja, majd részben általa gerjesztett elégedetlenséget kihasználva, a vélt társadalmi igényre hivatkozva avatkozik be, sokszor durván, a gazdasági folyamatokba. A magáncégek, és főleg a multinacionális cégek azonban nem átallnak piacszerűen reagálni az eseményekre, ezért a következő lépés már egy állami eszközökből kreált és kivételezett helyzetbe hozott gazdasági szereplő lesz, esetleg egy meglévő piaci szereplő államosítása is szóba jöhet. De a piaci viszonyokat és törvényszerűségeket nem lehet tartósan felrúgni, ezért félő, elindul egy önmagát gerjesztő államosítási folyamat: a megfélemlített vezetők által irányított, a pusztán politikai és ideológiai célból létrejött állami vállalatok képtelenek lesznek a piaci szereplők valódi versenytársaként a hatékony működésre, a kudarcukat pedig majd csak egész szektorok államosításával lehet leplezni, hiszen különben a folyamat kiindulópontja, az egész ideológia kerülne veszélybe. Ezt a versenyt a piacon az állami szereplő csak állami eszközökkel, az államosítás kiterjesztésével nyerheti meg – hiába, nehéz szigetszerűen illogikusan működni.
 
A közszolgáltatások terén már egyértelműek a törekvések: a vélt közérdekre való hivatkozással megindult a magántőke kiszorítása. Van, ahol a szerződésekbe való durva egyoldalú beavatkozással (lásd. Lázár János és Bencsik János szürreális vitája az áramdíjról), máshol ügyészséggel megtámogatott nyílt politikai támadással (víziközmű vállalatok), vagy itt a legutóbbi példa: a dohánykereskedelem állami monopólium alá vonása, mely már nem is magyarázható mással, csak intézményesített korrupcióval és nyílt klientúra építéssel. Az eredmény bizonytalan befektetői környezet, csökkenő hazai beruházások és külföldi működő tőke beáramlás leállása. Hosszú távon egyébként az államosított szolgáltatás is rosszabb lesz, hiszen a magáncégeket eddig legalább a szerződésekben foglalt minőségi mutatók kötötték, de ezek betartását ki fogja majd számon kérni az államon? A gazdasági folyamatokat ezentúl már nem a racionális szempontok fogják vezérelni, hanem a gazdasági holdudvar képességei.
 
A kormány által csak retorikai szinten elismert piac kikényszeríti a szolgáltatási minőséget, az állammal szemben azonban senki nem védi meg a fogyasztót, sőt, a folyamatos takarékoskodás rontja a szolgáltatás minőségét, így a végül az a fogyasztónak sem lesz feltétlenül olcsóbb. Mindezt már megtapasztaltuk egyszer a szocializmusban, mert ne tévedjünk, az egyre több területre kiterjedő államosítás egyre versenyképtelenebb gazdaságot eredményez. Az idősebbek még emlékeznek, hogy a háború utáni államosítások eredményeképpen megszűnő piaci verseny és alkalmatlan, megfélemlített vezetők miatt milyen ütemben szakadt le a gazdaságunk az „imperialista” Nyugattól.
 
De vajon el kell-e axiómaként fogadnunk azt, hogy az állami vállalatok képtelenek hatékonyan működni és a piaci folyamatokra rugalmasan reagálni? Nyilván nem, hiszen számos külföldi példa bizonyítja, hogy állami tulajdonú cégek jól megállják a helyüket piacgazdasági körülmények között is. Magyarországon a probléma gyökere a magyar politikusok gazdasági analfabetizmusa és az, hogy képtelenek rövid távú politikai érdekükön túllépni - még akkor sem hajlandók erre, ha nyilvánvaló, hogy már közép távon is kárt okoznak az országnak. Ma szinte minden napra jut egy korrupciógyanúsnak kikiáltott ügy, ám ezek többsége nem más, mint több évvel ezelőtti, az akkori körülmények között teljesen logikus és piacszerű gazdasági döntések átértékelése, politikai és ideológia okokból végrehajtott utólagos kriminalizálása. A mai vállalatvezetők is pontosan tudják, hogy a következő kormányváltás után ők is sorra kerülhetnek, ezért inkább nem döntenek, inkább kivárják a dokumentált felülről kapott utasításokat. Így nem lehet dolgozni. A piacon az ilyen lassan reagáló cég nem is tud tartósan megélni, hacsak nem az egész szektort ő uralja…
 
Az államosítási folyamat a következő időszakban jó eséllyel ki fog terjedni a pénzügyi szektor egyes elemeire, majd a kereskedelemre is, ennek első jelei már láthatóak (állami bank igénye, baráti biztosító, baráti kereskedőlánc, a Rába megvásárlása, mobil fizetés monopolizálása, stb.). A legrémisztőbb államosítási törekvés azonban mégsem a gazdaságban, hanem az ideológiában zajlik. A gazdaság sok mindent kihever, de a társadalomban okozott károk évtizedekre meghatározóak lesznek. Az ideológiai államosítás első eleme a médiatörvény, azaz információk kvázi államosítása. Gőzerővel zajlik a gyerekeink gondolatainak államosítását előkészítő folyamat, amihez elengedhetetlen az iskolák államosítása. A cél az, hogy immáron számon kérhető módon, egységes könyvekből egységes ellenőrzési elvek mentén lehessen rákényszeríteni a kormányzó erők ideológiáját a tanulókra. Mutatóban maradhat még esetleg néhány jól idomított intézmény, amelyekkel bizonygatni lehet a világnak, lám, nálunk milyen sokszínű a demokrácia, de milyen demokrácia az, amit bizonygatni kell?
 
De az államosítás nem állhat meg addig itt sem, amíg teljessé nem válik: a még megmaradó néhány független iskola talán arra is venné a bátorságot, hogy valamilyen ideológiailag ellenőrizetlen, netán káros tankönyvet rendel. Ezért kell az oktatási rendszer minden elemét állami irányítás alá vonni, ez történik most a tankönyvek kereskedelmével is. Ha az iskola még nem is állami, a könyvek majd azok lesznek. Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a diákok és szüleik érdekeire való hivatkozással elő lesz írva az is, hogy nem lehet pénzt kérni a tankönyvért. És ugyan ki más adhatja ingyen a könyvet, ha nem az az állami cég, amelytől azt az állam az általa meghatározott szempontok szerint megrendelte? Ellenőrzött, versenyképtelen konzervtudás – erre számíthatnak a gyerekeink.
 
Azt hihettük, hogy a rendszerváltás az államosítás nagy vízióját az utópiák világába száműzte, de sajnos az elmúlt másfél év bebizonyította, hogy nem lehet, nem tudunk elég merészet gondolni.

· 3 trackback

Címkék: állam államosítás

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr603464748

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor a komcsik komcsiznak 2011.12.15. 11:57:51

A Centrális erőtér egyes vezetői elismerték: azért veszik be az alaptörvénybe az MSZP utólagos felelősségét az állampárt bűneiért, hogy szükség esetén sakkban tarthassák az ellenzéki pártot. A legszebb az egészben, hogy az a Kövér László veri a leghang...

Trackback: A szocik ajándéka Magyarországnak 2011.12.15. 11:52:51

Avagy miért két egymást kizáró fogalom az “MSZP” és a “jövő”, és miért ünnepelhet emiatt mindenki szerte e hazában....

Trackback: Az szocializmus szele 2011.12.15. 10:31:32

Alighanem tényleg van valami abban, hogy keletről fúj a szél, mert szocializmust hozott magával. Az elmúlt néhány hétben pár igen szocializmus szagú intézkedésről lehetett olvasni a sajtóban. Előre is bocsánatot kérek a posztért, de vannak dolgok, ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha van ami büzlik a múlt posványától, akkor ez a szellemileg kissé megfeneklett írás.
A nép által 0%-ra leértékelt szadesznak volt ez a mániája, hogy a világon mindent el kell adni, mert ha az állam birtokol akár egy darab tekercs WC papírt, akkor az már kumunizmus! Meg kádárizmus!
Szegény szellemileg megfeneklettek, nézzetek már az állami tulajdon arányaira meg írányító jellegére Franciao-ban, Németo-ban stb - meg Magyaro-on - aztán hisztizzetek a megfelelö országokban.
Imádom, hogy mindig a kormánypárt a posztkomcsi. Természetesen ha bukik a Fidesz és visszajön az NSZP, vagy jön a DKP, akkor megint ők lesznek a kommerek, a Fidesz meg a szent. Hiába, a közvéleménynél ostobább entitás nem létezik...
A holdudvar nem a profitban hanem a jövedelem és vagyonszerzésben érdekelt. Mivel a költségvetés szűkében áll a számukra szétosztható javakban, unortodox módon kell a kisgömböcök étvágyát gyorsan kielégíteni. Ha nincs vagyon államosítani kell, ha nincs résztvevő monopolizálni kell, ha nincs versenyképes szereplő akkor a versenyt kell korlátozni. A baj, hogy ezek a nagy állami intézmények vesztesége vagy a nekik juttatandó állami támogatás a költségvetést és ezen keresztül az adófizetőket súlytja, akik kétszer fizetik meg (egyszer a monopolárban egyszer a veszteségelháritásban) ennek az árát. Ez messzire, de egyáltalán nem előre vezető folyamat, amibe fájdalmas belegondolni. Amúgy az államosítás csak átmeneti, ha közeleg a vész órája, gyorsan privatizálni fognak, mint az előző ciklusuk végén.
Ez a nagy államosítási mánia, sajnos, az ország érdekeivel se találkozik. A nagy állami mamutvállalatok sehol sem a hatékonyság mintaképei, ellenben akadályozzák a gazdaság fejlődését.
Viszont ez, szintén sajnos, egyáltalán nem ellentétes a magyar polgárok értékrendjével. A szocializmus iránti nosztalgia még mindig nagyon erős.

"De vajon el kell-e axiómaként fogadnunk azt, hogy az állami vállalatok képtelenek hatékonyan működni és a piaci folyamatokra rugalmasan reagálni? Nyilván nem, hiszen számos külföldi példa bizonyítja, hogy állami tulajdonú cégek jól megállják a helyüket piacgazdasági körülmények között is."
Igen. El kell különíteni egymástól az állami tulajdonú vállalatot, az állami üzemeltetésűtől.
Az, hogy egy vállalat részvényeinek x (akár 100) százalékát az állam tulajdonolja, de normál piaci versenykörnyezetben működik semmit nem ront a vállalat hatékonyságát.
Amikor viszont az állam elkezdi menedzselni, akkor előtérbe kerülne a gazdaságitól eltérő szempontok és a vállalat hatékonysága romlani kezd.
A probléma az, hogy ha az államnak nagy tulajdonrésze van egy cégben, akkor hajlamos bele is ugatni. Magyarországon ez különösen nagy veszély, hogy az állam úgy dönt, hogy munkahelyeket akar létrehozni és felvetett embereket feleslegesen, vagy épp csak az unokaöccsét beinjektálja valami pozícióba.
Nem is tudom... A "piac" elvadulására is jó példa Magyarország. Itt a verseny sem tiszta és a fogyasztót semmi sem védi, maximum a vásárlóereje. A rossz szolgáltatás nem tud elbukni, a jó nem tud felemelkedni. Magyarország, én így szeretlek :-(
Baromság. Inkább legyen a csókos cimboráké, rokonoké, mi? Az az állam ér valamit, amelyiknek van vagyona. Ha a stratégiai ágazatok állami tulajdonban vannak, akkor az kvázi az adófizetők, állampolgárok birtokában van. Milyen jó is, hogy fizethetjük külföldi pénzemberek magas hasznát, amiért a mi földünkön kitermel pl. egy kis gázt, nem? Francia vízmű kell nekünk, ugye? Francia autópálya, ugye? Még egyszer: baromság.
központi tanterv, állami tankönyv, du. 4-ig suli, este 8 után kijárási tilalom
lesz itt állami nevelés
épül-szépül a szocializmus újra

Előre a lenini úton!
Sajnálnunk kellene az EMEt ami két dominikai, két Seychelle-szigeteki, meg egy ciprusi cég tulajdonában van?

Amúgy a felsorolt szolgáltatások pont azok amik más országokban is állami tulajdonban vannak. Érdekes hogy a kommentelők gondolkodás nélkül bólogatnak, holott az iskoláknak lassan pénzük sincs a fűtésre, a mobil parkolás meg a centrum pedig milliárdokkal rövidítette meg éveken keresztül az önkormányzatokat.

Talán ha pont olyan területeket "államosítanak" amik épp eddig nem működtek megfelelően, nem kellene egyből kommunizmust kiállatni. Elég komolytalan. Majd ha a suzikit vagy az opel gyárat államosítják akkor lesz baj. Érdekes egyébként hogy amikor privatizálták a jól működő MOLTt vagy MALÉVot, esetleg parkolást akkor nem szóltatok egy rohadt szót és most amikor a MALÉV a csőd szélén van, a Centrum pedig tudjuk miket csinált... Épp az esztelen privatizáció akadályozta a gazdaság fejlődését. A gyakorlat és tapasztalat azt mutatja hogy egyik cég privatizációja sem volt egy siker történet.
@Szumi: Értem. Tehát akkor a szocialista állam ért a legtöbbet. Minden állami tulajdon volt.
Ez egy érdekes kísérlet a maffia -pártállam kiépítésére:a hatalom korántsem a dolgozó népé.....
Kérdés,hogy ez az új oligarcha réteg,akiket most jól kitömnek vagyonnal,(állítólag felszólítottak mindenkit,hogy gyűjtsenek 2 milliárdot!) hogy fog a későbbiekben viselkedni.
A kommunista diktatúrák is csak úgy tudtak működni,hogy folyamatosan lefejezték a vezető réteget,örökölni meg nem lehetett a vagyont.
Az ország gazdasági újrafelosztása nagyban zajlik.Úgyis az volt a bajuk mindig,hogy nekik már nem jutott privatizálandó vagyon,és igen,MUSZÁJ LOPNI.
Senkinek ne legyen kétsége,az állami cégek(monopól)haszna nem az állami költségvetést fogja gazdagítani...
Túl nagy az a hűbéres-dzsentri réteg,aki belőlünk akar megélni
@Boldog Adorján: A világ vagy fekete, vagy fehér? Vagy nem?
Úgy hallottam, hogy a Tescot, az Auchant, és Spart is állami kézbe vezik, így ismét KÖZÉRT vállalat lesz belőlük. Egy kivétel azért lesz a CBA.
@kicsijuti: Azok is sorra kerülnek(Opel, Suzuki). A MOL meg már már állami kézben van. Nemrég az ellopott MANYUP pénzekből vásárolták fel az oroszoktól azt a 25%-ot.
@Szumi: Igen, ha - mondjuk - a francia nem fektetett volna be, akkor nem is működne rendesen az közmű, mert a hazai tőke igencsak kevés, nem lett volna miből megcsinálni. Örüljünk, hogy befektetett, működik aminek működnie kell, munkahelyeket teremtett, közvetlenül és főleg közvetve adót fizet -- és természetesen vigye nyugodtan a jól megérdemelt profitját. (Bár megköszönjük, és kedvezményekkel támogatjuk, ha azt is itt fekteti be...)
@kicsijuti:
A MOL most még jobban működik. Már több környező országban is jelen van.
A MALÉV mindig is egy veszteségbánya volt és az is maradt.. Azért adták el, hogy megmentsék a csődtől, de csak elodázni sikerült.
A parkolást történetesen haveroknak játszották át (A fideszes Kupper András nagybátyjának).
Te visszasírod azt, amikor a Magyar Postától igényeltél telefont és 30 év múlva talán megkaptad?
Amióta a MATÁV-t privatizálták nyereséges.
Amikor választhattál az Állami Biztosító közül?
Amióta magánbiztosító, jól működik.
Amióta nem a Merkúr kereskedik autókkal, hanem magáncégek, nem kell 5 évet várnod egy új autóra.
Az OTP azóta az egyik legnyereségesebb bank. Multivá nőtte ki magát.
Egyesült Vegyi Művek? Univer? stb. nem sikeresek?

Bezzeg az állami cégek, mint a MÁV, BKV ontják a nyereséget.
@kicsijuti: És ugye a pécsi vízmű sem működött rendesen -- vagy talán csak a profitra fájt a foga a helyi Fidesznek, és ezért államosított törvénytelen módon? A milliárdos kárpótlást és büntetést, amit majd megítél a nemzetközi bíróság, úgyis az adófizető fogja kiperkálni...
Az állami tulajdon gazdasági súlyának növelése az " unortodox" gazdaságpolitika része. Matolcsy most létrehozott "jövőkutató tervhivatala" a Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal (NTSH), majd megmondja milyen iparágakat kell fejleszteni, és kidolgozza az első ötéves tervet...A célok ugyanazok mint Sztalin idejében: iparosítás és államosítás. Ebből előbb-utóbb (inkább előbb) egy nagy gazdasági katasztrófa lesz. Nalunk nincs kőolaj, vagy más nagyértékú ásványkincs-vagyon, amelynek jövedelmeit az állam szétoszthatná az állampolgárok között- mint Norvégia esetében-, de az állami beavatkozással tönkre lehet tenni a gazdaság még működő részeit is
@xylu: "Kérdés,hogy ez az új oligarcha réteg,akiket most jól kitömnek vagyonnal,(állítólag felszólítottak mindenkit,hogy gyűjtsenek 2 milliárdot!) hogy fog a későbbiekben viselkedni."
- Az még az előző 1998-2002-es ciklusukban volt és Kövér mondta el egy bennfentes gyűlésen. Nekem van olyan ismerősöm aki ott volt.
@kicsijuti: "Talán ha pont olyan területeket "államosítanak" amik épp eddig nem működtek megfelelően, nem kellene egyből kommunizmust kiállatni."
- Ebben igazad van. Megjegyzem sok német városban a teljes infrastruktúra üzemeltetés, áram, gáz, szemét, víz, stb. mind, mind a város kezében van és nem vállalkozók híznak rajta.
@Lord_Valdez: "Bezzeg az állami cégek, mint a MÁV, BKV ontják a nyereséget." - A vasutat és a tömegközlekedést mindenütt támogatja az állam. Ezeket a biztosítókkal és bankokkal összevetni kissé demagóg.
@Szumi: Milyen adófizetők birtokába lessz az államosított vagyon? Te el vagy tévedve. A Fideszes sógor, koma, rokon tulajdonába fognak kerülni.
@kicsijuti: "az iskoláknak lassan pénzük sincs a fűtésre..."

És attól, hogy állmosítják őket, hirtelen lesz? Felvilágosítalak: ugyan annyiba kerülnek. Ergo a színvonal javításához pénzt kellene beléjük pumpálni. Láttál te a hiperoptimista, ezért irreális 2012-es költségvetésben növekedést ebben a sorban? Már most is csökkenés van benne, ha még a realitásokat is figyelembe veszik, borítékolhatod a tömeges bezárásokat, vagy "színvonal-egységesedést" (=csökkenést).
@Megfigyelo: Ez így népmesének jó csak.
@Lord_Valdez: 5telefont politikai okból nem kaptál, autót is erős összefüggésben ezzel.
De nem is kell mindennek állami tulajdonban lenni - de mint a felsorolásodból is kitűnik, a nyereségeseket magánosították, a veszteségest megtartották. A lepukkant céget felújították, új berendezésekkel felszerelték, majd elkótyavetyélték.
Cukorgyárakra emlékszel? Máv Cargo? Ugyan, kérem.
@Lord_Valdez: Ezekben mind igazad van, de én nem is erről beszéltem, a MALÉV pedig volt nyereséges épp akkor amikor privatizálták.
Az olyan ágakat nem érdemes privatizálni amik más országokban is állami kézben van: oktatás, légitársasága is van nálunk jóval kisebb országoknak, a mol privatizációja pedig egy elég nagy bukta volt a lex molra már nem emlékszel? ráadásul nem a privatizációnak köszönhetően vannak jelen a környező országokban.
Azt mondom hogy az esztelen privatizáció amit az mszp/szdsz csinált az káros. Ami működőképes állami kézben máshol az nálunk is működőképes kell hogy legyen. Nyilván a matáv és a biztosítók privatizációja helyes lépés volt, de nem ilyen a repülő és olajtársaság, a parkolás vagy a szerencsejáték (azt is elakarták adni szerencsére nem sikerült.)
Stratégiai dolgokat privatizálni (víz,gáz,olaj stb) kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Kötél vagy száműzetés.
@kicsijuti: A Malév 20 éve nem volt nyereséges. Akkor sem, amikor privatizálták. Továbbra is azt mondom, hogy a mi zsákmányszerzésre optimalizált országunkban pedig nem fognak jól működni az állami befolyás alatt álló cégek. Az eddig megvalósult fejlesztések egy ideig fenntartják a színvonalat, de utána a megfélemlített vezetők halogatják majd a döntéseket, elmaradnak a fejlesztések és végül a rendszer elkezd rohamosan romlani. Nem beszélve arról, hogy az állami szereplő a piacán lévő egyéb szereplőket is kiszorítja, tehát a probléma tovább fog gyűrűzni.
@Szumi:
Ezek nem voltak ám mind nyereségek.
Másrészről jól eladni csak a nyereségest lehet.
A veszteségesek nagy része megszűnt. Állami kézben maradt és szétporladt.
Dehogy újították fel. Arra soha nem volt pénze a magyar államnak.
A cukorgyárakat nem a privatizáció számolta fel, hanem egy elcseszett EU szabályozás.
A MÁV Cargo miért nem siker?

@belekotty:
Támogatja, nem üzemelteti. Mondj más állami céget? Még a Szerencsejáték se volt mindig nyereséges...
na a kommentekből is látszik milyen jól működik a komcsi fidesz agymosás :)
"De vajon el kell-e axiómaként fogadnunk azt, hogy az állami vállalatok képtelenek hatékonyan működni és a piaci folyamatokra rugalmasan reagálni?"

Közműveknél is?
Egy allami cegben sosem lesz verseny, mert ha jol megy akarmilyen oknal fogva a nyereseget szetosztjak, he meg nem megy jol az allampolgarok penzebol tokesitik a ceget, ez addig mehet igy. amig nem lesz megint rendszervaltas.
"Vezérigazgató elvtárs 2011.12.15. 11:55:01
Stratégiai dolgokat privatizálni (víz,gáz,olaj stb) kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Kötél vagy száműzetés.:"
Igazai kommunista mentalitas, az allamnak van befolyasa a magan cegekre is, erre valo a torvenmyalkotas, es a piac szabalyozasa, nem beszelve a piaci verseny osztonzeserol. Nezd meg Pecset, allamositottak sokkal dragabb is lett a viz.
"belekotty 2011.12.15. 11:40:34
@Lord_Valdez: "Bezzeg az állami cégek, mint a MÁV, BKV ontják a nyereséget." - A vasutat és a tömegközlekedést mindenütt támogatja az állam. Ezeket a biztosítókkal és bankokkal összevetni kissé demagóg."
Kadar kepet vedd mar le a falrol, es kicsit nezzel szet a vilagban, egyaltalan nem igaz amit irsz, de teny, hogy foleg europaban jellemzo, mi is megy eppen csodbe !?
@Lord_Valdez:

Bocsi, d eneked alapvetöen nincs fogalmad a fogalmaról amikröl beszélsz. Bármely tulajdonos akinek részesedése van a cégben, a saját emberét fogja beültetni az igazgató tanácsba. A teljes controlling hatalomhoz nem is kell 50%, kevesebb aránnyal is meg lehet oldani. Olyan tehát nincs - mint amit mondasz, hogy az állam 100%-ban tulajdonol, de nem szól bele a cég életébe.
@Bigdaddy1:

Pont fordítva történt az elmúlt 20 évben: nem az állami vállalati pozíciókban ülve folyt a sok 100 milliárdos korrupció és érték vesztés, hanem éppenséggel az állami cégek privatizálási folyamatainál.
Azon kívül pont az minden értelmes országnak a gyakorlata, hogy a monopol cégeket nem privatizálja, hanem megtartja. Hogy a privát ne tudja károsítani a közösséget a maga hasznára.

Tény, hogy a ballib pont szembe ment ezen alapvetö érdekekkel, a Fidesz meg a ballib mindenhol megbukott gyakorlatával megy szembe.
Szerintem aki német példákkal jön arra, hogy milyen jó az állam, az elfelejti azt, hogy mi nem vagyunk németek. Egymást érik a botrányok itthon, cigánykonferencia karibi szigeteken feleséggel-titkárnővel, 5 milliós új-zélandi kirándulások és nokia dobozok jönnek-mennek tonnaszámra minden veszteséges és csődközelben lévő állami cégnél. Stratégiai ágazatok (olaj, gáz, víz, föld) nyilván maradjanak állami kézben, az ezzel járó veszteséget le lehet nyelni egy jól szervezett gazdaságban, de pl. a magyar posta mint mobilszolgáltató? Na ne röhögtessük már ki magunkat.
@Vezérigazgató elvtárs: "Stratégiai dolgokat privatizálni (víz,gáz,olaj stb) kimeríti a hazaárulás fogalmát.
Kötél vagy száműzetés."

Magyar lélek, 2011.

Nagy különbség az 50-es évekhez képest, hogy akkor csak a funkcionárius kisebbség gondolta ezt, ma pedig a társadalom nagyobb része. Akinek ráadásul nagyobb a hangja a net révén, mint 60 éve volt.
A politikai ideológia hat a népre, a nép ideológiai elkötelezettsége visszahat a politikusokra. Tökéletes pozitív visszacsatolás. Az elmúlt nagyjából 10 év trendje alapján látni is a végtelen mélységet, ahová ez vezet.
@Roy: Kicsit más a helyzet, a CBA és a COOP közösen megveszi a Delhaize nevű francia-belga cégtől a Match, Cora és Profi boltokat, mert nekik nem tetszik a kelet-közép-európai légkör.
@kicsijuti: A Malév már a privatizáció előtt is egy csődtömeg volt és ha körbenézel Európában, nem sok légitársaságot találsz 100%-os állami tulajdonban. A kevés kivételre pedig már meghirdették a privatizációs pályázatot.
Persze nem igaz, hogy az állam (vagy az önkormányzatok) mindig és mindenhol rossz tulajdonosok lennének. Néhány példa:
Ausztria, ÖMV: az osztrák állam kb. 33%-ban tulajdonos (összehasonlításként: magyar állam a MOLban 25% körül).
Németország, Volkswagen (!!!!): Niedersachsen nevű szövetsége állam 20%-os szavazati joggal rendelkezik, sőt, van egy VW-törvény, amely bizonyos esetekben vétójogot is ad a szövetségi államnak. Ezt a törvényt az EU meg is támadta egyébként.
Németország, EnBW: a harmadik legnagyobb energiacég kb. 45%-ba a szövetségi állam tulajdonában van, kb. egy másik 45%-ban egy olyan cég tulajdonában van, amelyet 100%-ban önkormányzatok alkotnak.

Ennyit a HH hazudozásairól.
@kicsijuti: A Suzukiról: nagyon jó ötlet lenne, ha a magyar állam beszállna, persze csak résztulajdonosként. A Volkswagen 20%-ban tulajdonolja a Suzukit, de így utólag a Suzuki egyáltalán nem boldog már, nagy a vita. Na persze 20%-ot nem tudna kifizetni a magyar állam, és valószínűleg nem is hagynák a tulajdonszerzését, de egyáltalán nem lenne rossz.
@KG2000: Miért lenne jó? Mennyi a nyeresége?
Ha állami iskolába jársz akkor ott azt szopkodod amit ott osztanak. Ha nem tetszik lehet járni egyháziba v. magánba, ha felvesznek.
Nagyon szép azoknak az érvelése akik a nagyobb állami szerepvállalást és tulajdonlást éltetik. Azonban ne felejtse el senki, hogy jelenleg "...az állam én vagyok..." elv van érvényben a vezető kormánypártunknál. És így viszont már árnyaltabb a kép... ha az állam én vagyok, akkor ami az államé az az ......

"...a pártból csak a munkás maradt ki, az államból pedig csak a nép..." Nagy-Bandó András 1989 körül
@KG2000:
ez egy nagyon egyszerű dolog. a klasszikus liberális koncepció az, hogy gazdasági téren városi köztulajdonlás megengedett. tehát nem állami, hanem városi tulajdonlás.

azért működne ez mai is, mert egy kis, közepes, vagy nagyváros gazdasági súlya nagyjából azonos egy kis, közepes, vagy nagy multinacionális vállalattal. tehát egy óriás világvállalat egy óriás világváros súlyával vetekszik. (azt most hagyjuk, hogy a pénzpiacon ennél nagyobb tőkekoncentráció ment végbe. ezzel az uniónak kell foglalkozni. megint már csak a méretekből adódóan is.)

tehát elvben lehetne a fővárosnak egy saját reptere. csak ennek előfeltétele, hogy saját vállalatait nyereséggel működtesse. a liberalizmus erről a városállamiságról szól. elvben győr vásárolhatna gépipari részvényeket. székesfehérvár mikroelektronikait. vagy akármelyik város. a saját vállalataik nyereségéből, és nem az adófizetők pénzéből.

debrecenben a vízmű, és a hőszolgáltató nyereséges. ebből éppenséggel fejleszthetnék közösen az eon-nal a városi erőművet. persze a hasznon is osztozkodva. vagy mondjuk a nagyerdei gyógyfürdő és a klinikák városi tulajdonlás mellett is nyereségessé tehetők. és ezt a pénzt be lehet forgatni a gyógyszeriparba. vagy az ipari parkok és a repülőtér hasznosításából származó városi jövedelmeket be lehetne forgatni a városi gépiparba. egyébként a városnak nincs ilyen jövedelme, mert az ipari park, és a repülőtér haverjai kézben vannak. elvben az alföld közepén elvben létrejöhetne egy városi élelmiszeripari egyesülés. van konzervipar, húsipar, tejipar, a pékségek bolthálózata. elvben a város összefoghatná ezeket. és persze ebben benne van a kis, a közepes, és a nagyvállalkozó, és benne lehet a város. képes hatni ezekre. a működésüket összehangolni.

de ez nem az általad preferált ortodox nacionalista politika. az állam hadakozik a piaccal. és nem is az ortodox liberalizmus. az állam teljes egészében kiszolgáltatja magát a piacnak. hanem a klasszikus szabadelvű gondolkodás. ez az, ami hiányzik a magyar közéletből. pedig ez volna a polgári fejlődés záloga. most a bunkó parasztok ortodox nacionalizmusa következik. és jól láthatóan ez lesz a rendszerváltás óta a legnagyobb bukó.

magyarország a balkáni éllovas lesz. csehország, és szlovénia messze elhúzott. szlovákia zárkózik fel csehországhoz. lengyelország és horvátország is be fognak előzni. magyarország az európai latinkeresztény országok közül a tökutolsó helyre fog kerülni. és inkább a keleti keresztény ukrán, román, szerb, macedón, bolgár közösséghez fog tartozni. ami azt jelenti, hogy még erősebb lesz a kivándorlás. és a balkáni állapotok majd akkor változnak meg, ha ez a tömegesen elvándorló polgári réteg, vagy a gyerekei visszatérnek.

szlovákia fel fog zárkózni kelet-ausztria közelébe. bécs-pozsony tengely. lengyelország kelet-németorszához. berlin-varsó tengely. budapest meg inkább bukaresthez fog hasonlítani. elvándorlás, a balkánosodás (elcigányosodás) miatt. a liberalizmus hiánya miatt.
KG 2000: miért is olyan jó, hogy az adófizetőktől beszedett pénzt a politika, politikai alapon gyenge cégekre költi el? Most éppen a Rábára költenek vagy 8 milliárdot az adófizetők, hogy aztán évi 2-3 milliárdot még betoljanak (hiszen annyi a veszteség).

Miért is volt jó visszavenni a Malévot? Hogy az orsoszo helyett amagyar adófizetők rakjanak bele uszkve 50 miliiárd forintot néhány év alatt?

Már fentebb leírták: az állami befolyáés növelésének egy oka van: ha valamit privatizálsz onnantól kezdve nem tudsz az állami pozíción keresztül pénzt kiszedni. De ha elhiteted, hogy ez állami tulajdon jó dolog, akkor utána lehet talicskázni a pénzt. Az origon tegnap volt egy jópofa cikk a reklámokokról, amik mennek Simicska és baráti köre zsebébe. De minek is kell egyáltalán reklámoznia egy monopol cégnek mint a posta vagy a Szerencsejáték Zrt.? És ez csak egy a sok módszer közül.

A pécsi vízmű államosítása a legjobb példa, nem csak hogy kirívóan emelni kellett a vízdíjat, kirúgtak egy rakás embert és még így is hirtelen veszteséges lett a cég. Előtte nyereséges volt több emberrel, alacsonybb árakkal. Ebben az kártérítés nincs is benne. Ez miért jó bárkinek is - eltekintve a politikailag kijelölt és szükségtelen marketingtanácsdóktól akik most onnan talicskáznak? Egyrészt a politikai vezetés inkompetenciája másrészt a poltikailag determinált extra költségek miatt az állami tulajdon kelet-európában nem nagyon nműködik.

De a jobb kérdés: ha egy politikai vezetés a makrogazdaságot nem tudja irányítani (momentán még a visegrádi országoktól is szakadunk le, nemhogy nyugattól), akkor miért gondolja bárki, hogy teherautókat tudunk gyártani a világpiacra sl versenyzni tudunk a Volvoval vagy a Scaniaval, vagy, hogy légitársasgot tudunk menedzselni egy nem túl forgalmas budaőesti központtal? Nem tudunk, csak hát az adófizetői pénz lenyúlása az komoly érdek.

Az állami tualjodn pozitív példái érdekes módon onnan jönnek, ahol a nemzetgazdaságot is rendesen menedzselik (Németország, esetleg Franciaország, Svájc stb.), mi inkább Romániához meg Bulgáriához hasonlítunk (már csak nem is a Szlovákiához vagy a csehekhez), onnan mondjon valaki jó példát.
A blog készítőinek szélsőliberális, a piac mindenhatóságán alapuló filozófiája már rég csődött mondott, mutatja ezt a hagyományos, ortodox liberális módszerekkel kezelhetetlen pénzügyi válság és Magyarország évekkel korábban elkezdődött, a balliberális értékrend által előidézett, súlyos válsága is.

A kormány nagyon helyesen a magyar nép érdekeit mindenek fölé helyező állam megerősítésével próbál az elmúlt évtizedek mérhetetlenül káros folyamatainak gátat vetni. Természetesen azok, akik a magyar érdekek eltiprásában, a magyar nép további kizsákmányolásában érdekeltek, mint e blog szerzői és a mögöttük álló obskúrus politikai erők, azok most szívják a fogukat. Nincsen ínyükre a magyar feltámadás, hogy ez az agyonnyomorgatott kis nép most fölemeli a fejét, és bátran szembeszáll a profitok mindenható uraival. A nemzeti kormány bátor politikájának köszönhetőan a magyar víz, a magyar föld, a magyar ipar már nem csak a francia, német, orosz, amerikai tőkések zsebét hízlalja, hanem a profit egyre nagyobb részben itthon marad, és a magyar népet gazdagítja? Hát botrány ez, kérem...
@Szumi:
természetesen fekete, minden esetlegesen felbukkanó fehér folt csak fényszennyezésnek, esetleg fertőzésnek tekinthető.

Emiatt magunkból kikelni teljesen felesleges, lassan úgyanúgy az ágyból is.

Ettől eltekintve, ha a gyermekem iskoláskorú lesz, mindent meg fogok tenni azért, hogy a most felállítani szándékozott szellemi börtönből valahogy megszöktessem. A módszert még nem találtam ki, de gyanítom, hogy nagy szerepet kell játszak benne jómagam is.
Csak a szabadságvágy és az autonómia, amely a részvéttel és az igazságvággyal párosul fogja az ilyen helyzeteket elkerülhetővé tenni, amelybe mindnyájan beleestünk.

Amíg magunk és utódaink nem akarunk kimászni az agyatlanodás tengeréből, addig a gerincünk sem fog megerősödni, és a pác ismét szeretettel vár minket, úgy beleesünk majd, mint az osztály legjobb csajába az általánosban.
Na az sem volt egy főnyeremény, most megnéztem magamnak pártízévvel később, rasnya, elhízott, okoskodó lett minden akkori bálvány.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása