Legutóbbi, az eurózóna válságával kapcsolatos írásom óta már szinte naponta történnek olyan események amelyek mindegyike megérne egy mélyebb elemzést: Portugália és Belgium államkötvényeit leminősítették, a görög, az olasz és a spanyol hozamok ismét az egekben, Németország múlt szerda óta, emberemlékezet óta először egy sikertelen kötvényaukción van túl. Mindezek együtt azt mutatják, hogy felgyorsultak az események és akár már a december 8-9-i EU csúcson eljöhet az a pillanat, amikor eldőlhet az eurózóna jövője. A legtöbb elemző szerint a megoldás kulcsa Merkel kancellár asszony kezében van. Annak érdekében, hogy a periféria országok továbbra is államkötvény eladásokból tudják finanszírozni működésüket, az Európai Központi Banknak (EKB) végső hitelezői (lender of last resort) jogosítványokat kellene adni.
Az Európai Bizottság (EB) múlt szerdán az euróövezeti országok költségvetésének szorosabb ellenőrzését célzó jogszabályi javaslatot tett. Emellett, egy másik javaslat értelmében, megteremtenék a jogi alapot azon euróövezeti országok gazdaságpolitikájának szoros felügyeletéhez, amelyeknek pénzügyi mentőövet dobott az eurózóna, illetve amelyeket súlyos pénzügyi instabilitás fenyeget. Az eufemisztikusan „stabilitási kötvénynek" nevezett euró-kötvény javaslat azonban kiverte a biztosítékot a németeknél, Merkel élesen kritizálva utasította vissza Barroso bizottsági elnök javaslatát. Nagy kár, mivel ez egy igen bölcs és kompromisszumos lépés lett volna: adott is volna a németeknek azzal, hogy szorosabbra vonná a fiskális együttműködést, viszont cserébe a németeknek is engedniük kellett volna EKB jogosítványait illetően. Egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs más alternatíva az eurózóna számára: vagy széthullik, vagy kompromisszumok árán, de összezárnak a tagállamok és a monetáris unió kiegészül fiskális unióvá. Németországnak is meg kell értenie, hogy engedményeket kell tennie, mert ha erre nem hajlandó, akkor első osztályon ülő utas lesz a süllyedő Titanicon. Charlemagne az Economist-ban felveti, hogy számos kezdeményezést, amely az eurózóna megmentését célozta – eurókötvény kibocsátás, EKB, mint a kormányok és nem csak bankok végső hitelezője, vagy az IMF által kibocsátott SDR (Special Drawing Rights), azaz a Valutaalap által létrehozott speciális elszámolási egység használata – a német ellenálláson bukott meg. Angela Merkelnek ideje lenne észrevennie: azt kockáztatja, hogy a végén Németországot teszik majd felelőssé a monetáris unió széthullásáért.
Simon Johnson a Project Syndicatnek írt elemzésében az euró erőteljes leértékelését és annak módjait járja körül. Véleménye szerint, ugyanúgy mint Dél-Korea 1997-ben, Európa a fizetőeszköz devalválásával tudná visszaszerezni a versenyképességét és ezzel kihúzni magát a recessziós veszélyzónából. A szerző, aki egyben az IMF egyik korábbi gazdasági főtanácsadója volt, azt javasolja, hogy pénzügyi lazítással és pénzkibocsátással gyengíteni lehetne az eurót és ez egyben lehetőséget is adna a bankok feltőkésítésére.
Jean Pisani-Ferry a Bruegel Intézet igazgatója is gyors cselekvésre és kompromisszumképesebb német hozzáállásra hívja fel a figyelmet. Az EFSF-be vetett bizalom eloszlani látszik a piacokon. Az eurózóna szétesése, bár még továbbra is elképzelhetetlen, egyre inkább téma a piaci szereplők között. Németország vitathatatlanul Európa vezető állama lett gazdasági téren, és ez erőt kellene, hogy adjon nekik a kompromisszumra.
Michael Boskin, a Stanford University közgazdász professzora szerint a szociális jóléti rendszerek reformja vezethet csak el az euró-zóna problémáinak tartós megoldásához. Ez a hosszú távú megoldás, de rövid távon mindenképpen szükséges az EFSF által eszközölt kötvényvásárlás, IMF segítség és az EKB aktív részvétele a válság menedzsmentben. A szerző Kanadát hozza fel példaként, ahol az állam jelentős mértékben csökkentette – 8%-al – a GDP-hez mért jóléti kiadásait.
Wolfgang Münchau, a Financial Times vezető publicistája szerint az eurózónának már csak pár napja van arra, hogy elkerülhesse a fájdalmas, de igen gyors szétesést. Az elmúlt héten mérföldkőhöz érkezetünk. A bizalomvesztés olyan mértékű most már, hogy csakis egy gyors, mélyreható és hatékony válságkezelés tud csak esélyt adni a túlélésre. Az euró-zóna vezetőinek három kérdésben kell döntést hozniuk és cselekedniük: először az EKB-nak valamilyen módon korlátlan fedezetet kell biztosítani a kötvényvásárlásokhoz, másodszor szoros menetrendet kell felállítani az eurózóna kötvények bevezetéséhez és végül a pénzügyi unió létrehozása. Ha ezekről a kérdésekről sikerül pozitív döntést hozni a legközelebbi EU-csúcson, akkor azt euró megmenekül. Ehhez azonban Merkel-nek változtatnia kellene merev álláspontján és meg kellene fontolnia a Bizottság rendkívül előremutató és bölcs javaslatát.
A német sajtó természetesen teljesen más értelmezését adja a vitának, bár az ellenzéki napilapok óva intik Merkelt Németország elszigetelésétől.
Clemens Wergin a Die Welt publicistája szerint Németország Európa boksz-zsákja lett, akibe bárki beleüthet, ha van valami baja. Felrója, hogy Angliában egyes publicisták már a Negyedik Birodalomról beszélnek, és Franciaországban is egyre erősebb a germanofóbia, mivel a németek nem akarják állni a számlát, amit Európa felhalmozott. Szerencsére azért a német politikai vezetés egyelőre a német adófizetők érdekeit is szem előtt tartja - zárja gondolatait a szerző.
