Az alább olvasható írás szerzője dr. Szemelyácz János, addiktológus-pszichiáter-pszichoterapeuta, a Baranya Megyei INDIT (Integrált Drogterápiás Intézet) Közalapítvány, ezen belül a Baranya Megyei Drogambulancia vezetője. Több kábítószerrel foglalkozó civil szervezet vezetőségében dolgozik, 2007 óta a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság civil/szakmai tagja, 2006-2008 a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke, a Dél-Dunántúli Regionális Kábítószerügyi Egyeztető fórum regionális koordinátora.
A droghelyzet aggasztó – közölte a Kossuth Rádió augusztus 31-én reggel. Egyet kell értenem a megállapítással, hisz a műsorban is elhangzott, hogy 2007 óta 150 %-kal nőt a fiatal droghasználók száma. A nyilatkozó megoldásként az új Nemzeti Drogstratégia azonnali csatarendbe állítását javasolta, melynek tervezete bő egy hete került nyilvánosságra. Mindenekelőtt azonban lássuk magát az aggasztóvá vált droghelyzetet, majd ennek tudatában ítéljük meg, hogy vajon az új Nemzeti Drogstratégiától várhatjuk-e a helyzet tartós és eredményes kezelését.
A helyzet
A prevenció finanszírozása, ahogy az elmúlt húsz évben sem, úgy az új kormány másfél éve alatt sem vált normatívvá. Sőt, mivel a pályázati rendszer lelassult és az erre a célra fordított, megpályázható összegek is folyamatosan csökkentek, az elmúlt évben szinte teljesen megszűnt az iskolákban a megelőző tevékenység. Hozzá kell tennem, hogy az iskolából kimaradók és emiatt a munkaerőpiacról is nagy eséllyel kiszorulók számára bármilyen prevenció eddig is igen korlátozottan volt elérhető.
Továbbra sem megoldott a megelőző-programok akkreditációja – mint az elmúlt 10 évben, úgy elvileg most is bárki szabadon ki-be járhat az iskolákba, elég csak preventornak nevezni magát, és senki sem tudja, mit pakol a tanuló ifjúság fejébe. Ennek kockázatát most tényleg csak az általános pénztelenség csökkenti…
Ha az intézményrendszert nézzük, felemás a kép: nincsenek regionális módszertani központok az addiktológiai problémák kezelésére, ez a hiány különösen a prevenció feltételeit és esélyeit csökkenti. Az elmúlt években a kezeléssel kapcsolatos szociális intézményrendszerek ugyan jelentősen bővültek, de a következő 3 évre vonatkozó keretösszeg változatlan maradt. Ugyanez a helyzet a büntetőeljárás alternatívájaként választható megelőző-felvilágosító szolgáltatás finanszírozásával: az erre szánt összeg 2003 óta változatlan, miközben a KIMM az elterelés jelentős módosítását tervezi, mondván, hogy az nem elég hatékony.Az egészségügyi ellátórendszer is alapjáraton működik. Új intézmény az elmúlt évek OEP-befogadási- és TVK (teljesítmény volumen korlát) stopja miatt gyakorlatilag nem létesült. A még kitartó a néhány bátornak be kell érnie részfinanszírozással és mellette pénz után kell rohangásznia, ami aligha növeli a terápiás hatékonyságot. Az egészségügyi gondozás fix finanszírozása (ami a készenlétre, a mindenkori rendelkezésre-állásra, a magukat anonym módon ellátni kérők számára, a telefonos megkeresésekre stb. vonatkozik) a 2003-as díj alig 30%-a. Persze lehetne a munkát kilistázva jelenteni az OEP felé, de a sokféle tevékenység nehezen gyömöszölhető bele a medikális szemléletű rendszerbe. A hozzáértők tudják, hogy szenvedélybetegségek gyógyításában nem az „orvos gyógyít, beteg fekszik” hozzáállás az igazán eredményes.
Addiktológiai osztályok gyakorlatilag nincsenek: a 700 ezer alkoholista hazájában az országosan meglévő 100-200 ágy aligha elégséges. Alig van hely, ahol a fizikai elvonási tünetekkel küszködő droghasználókat detoxifikálni lehetne, a komorbid eseteket (pl. olyan szenvedélybeteg, aki szerencsétlenségére még skizofrén is) viszont szinte sehol nem fogadják.
Tartós bentlakást biztosító rehabilitációs otthonok tekintetében talán a legjobb a helyzet (igaz nem értük el a 2000-es Nemzeti Stratégiában megcélzott 500 ágyat, de talán nem is kell annyi), viszont az ország legnagyobb részén hiányoznak azok az elérő-, a kezelésbe csábító, motiváló intézmények (összefoglalóan alacsonyküszöbű, ártalomcsökkentő szolgálatok), melyek a már komoly problémákkal bíró, de belátással még nem rendelkező klienseket absztinencia-orientál terápiába segítené. Néhány ilyen szolgálat már állami normatívából működik, viszont a normatívából kimaradó, de igen fontos feladatokat elvégző zömében civil szervezetek az idei pályázatok kiírásának márciusról augusztusra „csúszása” miatt szinte alig végezhették tevékenységüket. Ezen a problémán biztosan nem új stratégia, hanem a terület szakmapolitikusainak odafigyelése és hatékony munkája segítene.Több, mint aggasztó a jogszabályi környezet és annak tervezett változásai.
Az új BTK azt tervezi, hogy akit először érnek tetten kábítószerrel való visszaélés miatt, az mehet elterelésbe (megelőző programokba, vagy gyógykezelésbe irányítás a büntetőeljárás alternatívájaként), de akit másodszor kapnak el, annak már büntetés jár. Ha többször, akkor akár börtön. Erre lesz pénz! De vajon tudja-e az adófizető honpolgár, hogy mennyibe kerül egy fogvatartott egy napi ellátása, és tisztában van azzal, hogy a börtön a későbbi bűnismétlés tanulószobája? Az ország tele van olyan vidékekkel, városrészekkel, ahol nincs se munka, se jövőkép, és akkor nincs elérhető prevenció, ártalomcsökkentés, alig hozzáférhető a kezelés és rehabilitáció… De büntetés az lesz?
Félelmetes cinizmus.
A 2009 decemberében elkészült és szakmai konszenzus által övezett Nemzeti Drogstratégiához 2010 februárjára kellett volna elkészülnie a cselekvési tervnek. A kormányváltás, talán érthető okból, ezt magakadályozta, de az elmúlt egy évben e téren nem történt semmi, pedig a mulasztásos törvénysértésre már ombudsmani jelentés is felhívta a figyelmet. Cselekvési terv hiányában nem került a területre az a pénz sem, körülbelül 20 milliárd forintról van szó, amellyel orvosolni lehetett volna azokat a problémákat, melyeket írásom első felében, a teljesség igénye nélkül jeleztem. A még érvényben lévő Stratégiához el nem készített cselekvési terv a kínálatcsökkentés területén dolgozókat talán még érzékenyebben érinti, hiszen ők paragrafusok mentén dolgoznak, és a feljebbvalóknak engedelmeskednek - így aligha beszélhetünk a kereslet– és a kínálatcsökkentéssel foglalkozók folyamatos, hatékony együttműködéséről. Ha már a bűnüldözést érintettük, akkor szólni kell az egyre nagyobb tömegben jelenlévő, szinte szabadon áramló legális serkentőkről, melyek hatása ugyanaz, mint az illegális serkentőké, csak épp nincsenek tiltó listán, így a rendőrség nem indíthat eljárást, nem kobozhatja el a drogot, nem állíthatja meg annak terjedését.
Mindeközben rohamosan terjed a fiatalkori alkoholfogyasztás: az elmúlt 10 évben - a 16 évesek körében történt felmérés szerint - a havi legalább egyszeri lerészegedés kb. négyszeresére nőtt. Fiúknál 48% körül van az érintettség, de a lányoknál is elhagyta a 36 %-ot! És akkor a játékgépezők, vagy az internet-függők népes táborának problémáiba már tényleg nem kezdek bele.
Hogyan lehet jó stratégiát írni?
A jó Stratégia az aktuális helyzeten alapul, multidiszciplináris, komplex rendszerben gondolkodik, a korábbi stratégiák értékelésére épít, és reális jövőképet vázol.
Az új Drogstratégia, mivel a „múltat végképp eltörölni” koncepció alapján íródik, szakít azzal a hagyománnyal, hogy a korábbi stratégiákból kiindulva, azok fontos megállapításait „jogfolytonosan” alkalmazva, a korábbi feltevéseket, eredményeket, prioritásokat értékelve építkezzen és ezzel eleve fogyatékosságra ítéli magát. Nem lehet, de nem is kell egy teljesen új szakmai rendszert összerakni. Nem kell új szakmai nyelvet alkotni. Nem kell a spanyolviaszt megint kitalálni, hisz az elmúlt 2 évtizedben voltak eredményes kísérletek, vannak jó gyakorlatok és vannak más országokból lehívható tapasztalatok. Ezeket használni lehetne.
De egy Stratégia nem is önmagában ezektől lenne jó, hanem attól, hogy széles „látókörrel” bír, képes összehangolni az érintkező területek (ifjúságpolitika, népegészségügy, közoktatás stb.) törvényeit, programjait, stratégiáit. Egy jó Stratégiának lehetőséget kell hagyni – nyitottsága által – a változásra. Formálhatósága szolgálja a naprakészségét, azt, hogy képes legyen az aktuális válaszok megtalálására.
Jó példa a váratlan helyzetek megoldására az Egyesült Királyság, ahol a szakembereket és a lakosságot is felkészületlenül érte a 2000-es évek elején pestis módjára terjedő crack-kokain használat. Rövid idő alatt át is dolgozták érvényben lévő Stratégiájukat. Az angolok szerint a folyamatos interakciók, együttgondolkodások által lesz egyre jobb és jobb a probléma kezelésére összeálló rendszer.
A hazai új Drogstratégia - bár lépten-nyomon hangoztatták, hogy a lehető legszélesebb szakmai és társadalmi egyeztetés után született - gyakorlatilag titokban íródott. Még a KKB (Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság – a mindenkori kormány legfőbb drog-tanácsadóügyi szerve) előtt is. A 2009-es Stratégiát a szakma jelentős, elismert szakembereinek javaslata alapján állították össze és szinte valamennyi ismert szakmai szervezet véleményezte, elfogadta. A Kormány azon kijelentése, hogy ez a Stratégia vállalhatatlan, meglehetősen megosztó és destruktív lépés volt és nem szolgált mást, csak hogy megindokolja az új, immár az Orbán-kormányhoz köthető stratégia létjogosultságát. Ám a mi területünkön sem köthető szakmaiság politikai irányzatokhoz, nincsenek baloldali vagy jobboldali terápiás beavatkozások és nincsenek drog-rehabilitációs otthonok konzervatívoknak és liberálisoknak.Az új Nemzeti Drogstratégia tervezete
A Stratégia szerkezete zavaros, nem világos, hogy melyek a legfontosabb alapelvei. Nem értékeli a korábbi Stratégiákat, ha csak azt a kb. 28 soros tájékoztatót nem gondoljuk annak, melyben az új Stratégia szükségességét pl. a következő döbbenetes felismerésre építi: „A megelőzés területén az egészséges környezet kialakítása, a kezelés során pedig a felépülés, az ahhoz szükséges erőforrások támogatása kerül az erőfeszítések gyújtópontjába.” (Nemzeti Drogstratégia 2012-2020. Tervezet). Cinizmus nélkül mondhatom, hogy meglepően új gondolat.
Bevezetője szakdolgozat színvonalú írásként értékelhető, nyelvezete, tartalma nem követi napjaink addiktológiai szóhasználatát, mondatfűzése pedig helyenként bánóan magyartalan. Anélkül, hogy mondatról mondatra boncolgatnánk a 38 oldalas dokumentumot, összességében elmondható, hogy ha az ember éppen nem bosszankodik az írás érthetetlen és demagóg sorain, akkor a régi (ill. még érvényben lévő) stratégia mondatatit véli felismerni. Ez az, ami adhat némi reményt a jövőre nézvést.
Ilyen fejezet pl. az Egészségfejlesztés, megelőzés, vagy a Kezelés, ellátás, felépülés fejezet. Kerek mondatok, értelmes, használható gondolatok. Igaz, az ártalomcsökkentés szó kimaradt a fejezet-címből, pedig hatalmas szükség lesz rá. Nem lehet mindenkit kezelésbe motiválni – biztosan mindenki ismer olyan alkoholistát (droghasználót, játékost stb.), aki akkor hagyja abba az ivást (szívást, gépezést stb.), amikor akarja (…) -, és velük is kezdeni kell valamit csökkentendő a személyes- és társadalmi károkat. Az ártalomcsökkentés pontosan erről szól.
A Kínálatcsökkentés c. fejezetben viszont ez olvasható: „A kábítószerekkel kapcsolatos büntetőjogi felelősség alól sem kábítószer függőség, sem más indok nem mentesíthet.” ((Nemzeti Drogstratégia 2012-2020. Tervezet). A jelenlegi BTK sem szigorú ennyire! Ott a függőséget olyan betegségnek tekintik, melyet inkább gyógykezelni, mint büntetni kell. Felvetődik a kérdés, vajon az új a Stratégiát író szakemberek valóban a kezelés területéről érkeztek vagy csak egyszerűen szerepzavarba kerültek? Vajon tisztában vannak-e a kriminalizáció veszélyeivel, vajon végiggondolták-e a szerzők álláspontjuk következményeit? Tájékozódtak az európai tapasztalatokról? Jelenleg épp a katolikus Lengyelország enyhít a kábítószerrel-visszaélés büntetési tételein, mert ott rájöttek, hogy az 1-2 g marihuána tartásáért tömegesen börtönbe zárt fiatalok további kriminalizálódása mennyi kárt okozott a lengyel társadalomnak, a családoknak, hány személyes életutat tett tönkre.Az elterelésre vonatkozó mondatból viszont világossá válik, hogy a Kínálatcsökkentés fejezet szerzője nincs tisztában az elterelést végző szolgáltatók lehetőségeivel, az elterelés folyamatával. („A fogyasztási magatartások tekintetében a büntetés alóli mentesítés csak akkor érheti el valódi célját, ha az „elterelés” intézményének eredményei nyomon követhetőek, és nem adnak lehetőséget újabb visszaélésekre.” (Nemzeti Drogstratégia 2012-2020. Tervezet) Mindebből az következik, hogy egy függőséget gyógyító kezelésnek olyan eredményeket kellene garantálnia, melyet követően nem következik be esetleges visszaesés! Bizonyára sokan ismernek épp cigarettáról leszokásban lévőket, de nem szívesen vennének mérget arra, hogy soha többet nem gyújtanak rá.
Az új Stratégiában többször megfogalmazódik az igény, hogy a drogokkal kapcsolatos fekete pénzeket forgassuk vissza a drogprobléma megoldásába. Azonban az is világossá válik, hogy a szerzők kizárólag a bűnüldözésbe, felderítésbe fektetnének több pénzt. Senkiben nem merült fel, hogy pl. a megelőzés, vagy a gyógykezelés területén is szükség lenne többletforrásokra?
A 2009-ben elfogadott „Nemzeti Drogstratégia fő célja egy olyan magabiztos, szolidáris és produktív társadalom megvalósítása, ahol lehetőség nyílik kiegyensúlyozott megközelítésben kezelni a kábítószer-probléma hatásait, a lehető legtöbb egészségnyereséget elérve ezzel az egyének és a társadalom számára. Célja a társadalom egészségi állapotának javítása, a szociális és társadalmi biztonság növelése, a drogfogyasztás mértékének, illetve a legális és illegális droghasználat ártalmainak, valamint kockázatainak és kárainak csökkentése célzott, rendszerszerű, tényeken alapuló és közösségi alapú beavatkozások, valamint nemzetközi együttműködések segítségével.” (Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére, 2009.)
Sajnálatos, ha ez ma Magyarországon vállalhatatlan.
Miközben a helyzet valóban súlyos, az érvényben lévő stratégia felrúgása, a szakma megosztására tett kísérletek, a megoldásra váró ügyek túlzott várakoztatása, majd egy dilettáns iromány „megcsillantása a megoldás zálogaként, nos, mindez nem sok reményre ad okot a jövő drogpolitikáját illetően. A hazai szakmai szervezetek, szolgáltatók, grémiumok viszonylag egységesek, kommunikálnak egymással, képesek jól felfogott érdekeiket képviselni, képesek szem előtt tartani a probléma megoldásának reális lehetőségeit, így tudják, hogy a hatalommal harcolni nem jövedelmező. Tudják a dolgukat, és végzik is, ha a megfelelő feltételeket biztosítva vannak. Nagyon várják, hogy a felelős kormányzat partnerként tekintsen rájuk, és ne presztízsharcot folytasson velük. Ez lenne a többségi társadalom, de a veszélyeztetettek és a már bajba jutottak érdeke is.
