Bár az elmúlt hetek legnagyobb pánikreakcióit az USA leminősítése okozta, de a múlt héten tovább erősödtek az eurozóna válságának tünetei is. Az Európai Központi Bank (EKB) 22 milliárd eurós kötvényvásárlása kellett ahhoz, hogy megelőzzék a válság továbbterjedését, valamint hogy az eurozóna harmadik és negyedik legnagyobb gazdaságának hitelkamat felárait még kezelhető szinten tarthassák. Ez volt az EKB legnagyobb ilyen típusú intervenciója története során. A legjelentősebb ellenállás Németország és másik két kisebb nettó befizető ország, Luxemburg és Hollandia részéről volt tapasztalható és a vita most már egyre inkább az EKB szerepéről, annak átpolitizáltságáról szól. Németország volt mindig is a legfőbb szószólója annak a politikának, hogy az EKB ne involválódjon állami kötvények vásárlásába. A német álláspont alapja egy történelmi okokra is visszavezethető tabu, hisz ugyanilyen politikát kellett vinnie korábban a Bundesbanknak is, mivel elődje a Reichsbank az 1920-as években öntötte a pénzt a gazdaságba, hogy ezzel is támogassa az ez okból hiperinflációba belefutó Weimari Köztársaság költségvetését. Az olasz miniszterelnök – Silvio Berlusconi – szintén megtörte a számára eddig tabuként kezelt adóemelést és elkötelezte magát a tartós és hosszú távú reformok meghozatalára is azért, hogy 2013-ra az Olaszország költségvetése egyensúlyba kerüljön. Ez azonban sem a Bundesbank elnökét, sem a kötvényvásárlás többi ellenzőjét nem vigasztalta. Nem csak elvi kifogásaik voltak a lépés ellen – miszerint nem az egyes országok megmentése az EKB feladata. Gyakorlati ellenvetések is megfogalmazódtak, leginkább az, hogy az EKB kötvényvásárlása hozzászoktathatja az euró-zóna politikusait az effajta kimentéshez, ami számukra sokkal egyszerűbb politikai megoldás, mint elfogadtatni a nemzeti parlamentekkel mindenféle megszorító csomagokat. A német politikai pártok - az ellenzéken túl a kormánypártok is – egyre inkább zúgolódnak és valószínűsíthető, hogy a Merkel-kormány mozgástere tovább szűkülhet a vártnál sokkal rosszabb negyedéves növekedési eredmények miatt. A német sajtó még ellenségesebb az EKB lépéseivel szemben. A kritikában élen járnak az EU-ellenes médiumok, melyek már korábban is félre verték a harangot és most kijátsszák a “nincs mentőöv-záradék a maastrichti szerződésben“ kártyát. Azt hangsúlyozzák, hogy még Németországnak sincs elég pénze helyre tenni a más országok által elkövetett hibákat. Közben kedden Párizsban találkozott a francia államfő és a német kancellár, hogy közelebbi megoldást találjanak az euró-zóna adósságválságára. A várt közös euró-kötvény kibocsátási program bejelentése elmaradt, így a felfokozott várakozások utáni csalódottság lett úrrá a piacokon.
Ebben a helyzetben jött
Soros György nagy visszhangot kiváltó
publicisztikája a
Financial Times-ban, melyben arról értekezik, hogy egy három lépésből álló, átfogó programmal megoldható lenne az euróövezet válsága. A magyar származású amerikai milliárdos által javasolt lépések: a bankrendszer reformja, eurókötvények kibocsátása és egy kilépési mechanizmus kidolgozása. Az adósságválság megoldását abban látja, hogy a súlyos deficittel küzdő országoknak lehetővé tennék, hogy a többi országhoz hasonló feltételekkel fizethessék vissza adósságukat, ehhez kellenének az ún. eurókötvények, mint a leghatékonyabb eszközök a probléma megoldására. Mivel Európa gazdasága alapvetően Németországtól függ, a németeket kell vezető pozícióba juttatni, hiszen az eurókötvények nagy kockázatot jelentenének számukra
(nagy valószínűséggel elkerülhetetlen lenne a német államkötvények leminősítése – KL). Álláspontja szerint Berlinnek szem előtt kel tartania, hogy az a gazdaságpolitika, amely megfelelő az országnak, nem feltétlenül jó Európa egészének, ezért olyan rendszer kialakításába kell belemennie, amelyet a többi ország is elfogad.
Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter a Der Spiegelnek adott
interjújában ellenzi Soros euró-kötvényekkel kapcsolatos ötletét.
Szintén a
Der Spiegelben jelent meg egy
interjú Soros Györggyel, melyben kritizálja az EKB-t azért, hogy euró-zóna tagállami kötvényeket vásárolt. Az üzletember véleménye szerint Görögország problémájának az egyedüli megoldása az lehet, ha az ország kilép az euro-zónából, s ugyanez a helyzet Portugáliával is. Soros úgy látja, hogy a döntéshozók teljesen félrekezelték a helyzetet. A bajba jutott periférikus államoknak is el kell fogadniuk egy közös európai kötvény kibocsátását, hiszen ahhoz, hogy az eurozóna fenntarthatóan tudjon működni, egységes feltételekkel kell finanszírozni az államok adósságát. Kritizálta Németországot is azért, hogy a saját példáját – pozitív külkereskedelmi mérleg, egyensúly közeli költségvetés - akarja más euró-zóna tagállamokra ráerőltetni annak fejében, hogy kisegítse őket az adósság válságból. Ezzel szemben az olyan magas munkanélküliségi mutatókkal rendelkező országok számára, mint pl. Spanyolország, engedni kellene, hogy ciklikus költségvetési deficittel rendelkezzenek addig, amíg ki nem jönnek a válságból.
Robert Zoellick, a Világbank elnöke a
The Weekend Australian című lapnak nyilatkozva
arra szólította fel az európai vezetőket, hogy a kontinens szuverén adósságproblémáját erőteljesebben kezeljék. Nehezményezte, hogy az Európai Unió struktúrái nehézzé teszik a hatékony gazdasági reform megvalósítását. Véleménye szerint a 2008-ban tapasztalt összeomlástól a mostani helyzet – bár nem feltétlenül jobb - azonban jelentős mértékben különbözik. Egyrészt most kisebb a hirtelen bekövetkező sokk esélye, másrészt az elmúlt három évben az államok már felhasználtak minden pénzügyi lehetőséget, a monetáris politika tehát a lehető leglazább, így alig maradt mozgástér a beavatkozásra.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újonnan kinevezett vezérigazgatója is fontosnak tartotta véleményt nyilvánítani a témában. Egy a
Financial Times-ban megjelent
publicisztikájában arra hívja fel a figyelmet – üzenve ezzel Európának és az USA-nak is -, hogy a fiskális kiigazítást úgy kell elvégezni, hogy az ne legyen se túl lassú, se túl gyors. A növekedés rövid távú ösztönzése és a középtávú konszolidáció igénye látszólag egymásnak ellentmondanak, de valójában egymást erősítik. A gyors költségvetési kiigazítást akaró országoknak azt üzente: "Nem szabad elfelejtenünk, hogy a piacoknál egyfajta kettősség van: nem szeretik a nagy állami adósságot – és ezért örülnek a gyors fiskális kiigazításnak –, de – amint a múlt héten láttuk – még kevésbé szeretik a kis mértékű vagy negatív (gazdasági) növekedést."
Nouriel Roubini a
Wall Street Journal-nak adott
interjújában 50%-nál is nagyobbra tette a globális recesszió esélyét, épp az ennek elkerülése érdekében hozott rossz politikusi intézkedések miatt. Az Egyesült Államok és az eurozóna országai ugyanis megszorító intézkedéseket hoznak, miközben épp több stimulusra éheznek gazdaságaik. Roubini szerint az előttünk álló 2-3 hónapban dől el, hogy merre tart majd a globális gazdaság, most a bizonytalanság fogságában vannak a gazdaságok. Azt sem zárta ki, hogy 5 éven belül Spanyolország és Olaszország is elhagyja az euró-zónát.
Politikusi megszólalásokból sem volt hiány a mentőakcióval és az eurozóna jövőjével kapcsolatban.
Olli Rehn gazdasági és pénzügyekért felelős európai biztos a
Bild német napilapban megjelent
interjúban optimizmusának adott hangot, miszerint Olaszországnak, Spanyolországnak és Franciaországnak nem lesz szüksége az európai mentőmechanizmusok támogatására, mivel megteszik a megfelelő lépéseket a piac bizalmának helyreállítása érdekében: „Maguk hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyekkel konszolidálják költségvetéseiket és ösztönzik gazdaságuk növekedését”. A biztos azt is elmondta, hogy az euroövezeti mutatók "stabilak" és az elmúlt időben tapasztalt piaci turbulencia nem ezekkel magyarázhatók. "A piacra gyakran jellemző a csordaszellem és a tömegpánik". Ugyanakkor elismerte, hogy "valamennyi szinten cselekedni kell a piac bizalmának visszanyerése érdekében és a veszélyeztetett államoknak szigorú megtakarításba kell fogniuk.” Addig is az intervenciók, így az Európai Központi Bank (EKB) közbelépése is szükségessé vált.
Egy másik EU-biztos,
Günther Öttinger a
Handelsblatt-nak adott
interjúban kifejtette, hogy az euroövezet valószínűleg összeomlana, ha Olaszország fizetésképtelenné válna. Az energiaügyi biztos annak a véleményének adott hangot, hogy "ha Olaszországnak pénzügyi gondjai támadnának, akkor már nem lenne képes hozzájárulni az európai mentőalaphoz, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (EFSF)". Ezért a mediterrán országnak mindent meg kell tennie az új konszolidációs programjának végrehajtása érdekében és, a tervezettnél még korábban, 3 százalék alá kell csökkenteni költségvetési hiányát. "Az Európai Uniónak nyomást kell gyakorolnia az országra, hogy biztosan a tervezett pályán maradjon" - nyilatkozta Öttinger.
Gordon Brown, a nem eurozóna tag Nagy Britannia volt miniszterelnöke a
New York Times-ban annak a meggyőződésének
ad hangot, hogy az eurozóna válsága nem csak egy egydimenziós, az elszálló költségvetési deficiteknek köszönhető problematika. Európa, az eurozóna megmentése nem fog sikerülni Európa önerejéből, szükség lesz az ahhoz az IMF, az USA és Kína segítségére is.
Martin Sandbu a
Financial Times-ban szerdán – azaz a Sarkozy-Merkel találkozó után - megjelent
vezércikkében amellett érvel, hogy igenis a méret számít. Bár az USA államadóssága eléri a GDP 99%-át és a deficit is 10% felett van, a S&P leminősítése a piacokon mégsem ingatta meg a belé fektetett bizalmat, és továbbra is hasonló hozamokkal tudnak államkötvényeket értékesíteni, mint korábban. Japán a világ legnagyobb adósságrátájával rendelkezik, viszont a kötvényhozamai az egyik legalacsonyabbak. Európa viszont széttagolt, könnyű belátni, milyen kedvező feltételek mellett lenne képes euró-kötvényeket kibocsátani az egységes, egyesítve 87%-os GDP arányos adóssággal és 4,4%-os deficittel rendelkező eurozóna. Úgy látja, hogy akár Németország kihagyásával is több lenne az euró-kötvények bevezetésének a haszna, mint a hátránya.
Kivételesen nem a magyar kérdés tudoraként
szólalt meg a szélsőséges kijelentéseiről híres
Jan Slota, a radikális jobboldali SNE szlovák párt elnöke. Az euró-zóna válságával kapcsolatban is határozott véleménnyel bír: „Már elértük azt a pontot, hogy a katasztrófa elkerülhetetlen. Arról kellene beszélünk, hogyan amputáljuk az euroövezet beteg részét, hogy a fennmaradó rész, mely úgy-ahogy egészséges, túléljen”. Bár Slota a múlt héten azt javasolta, hogy Szlovákiának fel kell készülnie a koronához való visszatérésre, mégsem véli úgy, hogy északi szomszédunknak ki kellene lépnie az Európai Unióból. Úgy véli azonban, hogy az EU-t meg kell gyógyítani és a gyógymódot illetően sem hagyta kétségben híveit. „Nagyon fontos, hogy az Unióban azok az országok maradjanak, melyek nem eszik meg, amit még nem termeltek meg. Dél-Európa országai betegek, és mindegy, hogy egy halászról, vagy az ország miniszterelnökéről beszélünk. Ezek az emberek a „majd holnap” szellemében élnek. Mi azonban, akik kicsit a valóságban élünk, nem engedhetjük meg, hogy nehezen megkeresett pénzünk olyanoknak menjen, akik egy kávé mellett a tengert bámulják”.
