Az elmúlt 20 évben a külföldiek termelő és szolgáltató beruházásai a magyar gazdasági felzárkózás motorjaként működtek. A ma elterjedő populizmussal szemben tény, hogy az országba érkező tőke, technológia, tudás, a foglakozás és beszállítás rendszerei, a menedzsment ismeretek és megnyíló exportpiacok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság verseny- és túlélőképességében. A 2003-ban a régió többi országaihoz hasonlóan bevezetett nagybefektetői támogatási rendszer eredményei látványosak. Közel 80 szerződés született, melyeknek köszönhetően 2004 után több, mint 1600 milliárd Ft értékű működő tőke jött az országba és több, mint 40 ezer munkahely létesült, kizárólag a támogatott körből. Az évek során ráadásul a támogatás mértéke csökkent, a 2004-es 22%-os támogatási szint 2010-re 5%-ra esett vissza. Fontos kiemelni még, hogy a támogatott multik beruházásai különböző adóbefizetéseiknek köszönhetően a legkonzervatívabb számítások alapján is összesen 500 milliárd forint többletbevételt jelentenek a költségvetésnek.
A nemzetközi befektetők számára Magyarország az elmúlt húsz év folyamán jól kifejlesztett előnyöket és garanciákat, de mélyen rögzült hátrányokat és kockázatokat is nyújtott. Az előbbiek közé sorolhatjuk a stabil politikai és gazdasági környezetet, a viszonylag hatékony befektető-vonzó intézményrendszert és az ország hagyományosan fejlettebb ipari körzeteiben a megfelelően képzett munkaerőt valamint a régió legfejlettebb közlekedési logisztikai infrastruktúráját, ami persze az eladósodottságban is jelentkezik. Sajnos az örökölt hátrányok és kockázatok között tarthatjuk számon a magyar munkaerő alacsony mobilitását, gyenge idegen nyelvtudást, az intézményesült korrupció elterjedtségét valamint a foglalkoztatást nehezítő adórendszert és az adminisztrációs terhek magas szintjét. Tény, hogy a hátrányok és kockázatok csökkentésében minden erőfeszítésük ellenére egyetlen rendszerváltás utáni kormány sem büszkélkedhet jó bizonyítvánnyal. Mégis, mindezek ellenére is, hazánk az elmúlt években vonzó befektetési célországnak számított, tehát az előnyeink és garanciáink kiegészülve a befektetéseket ösztönző politika hatásaival összességében többet nyomtak a latba egy-egy fontos befektetői döntésnél, mint ismert gyengeségeink.
Az elmúlt évek nagy gépjárműipari sikerei (Mercedes-Benz kecskeméti beruházása, győri Audi bővítése, Opel kapacitásbővítése) mellett említést érdemel a Hankook dunaújvárosi betelepülése – amelyet azóta bővítettek is, valamint az amerikai Delphi, a japán Denso vagy a német Robert Bosch csoport folyamatos fejlesztései is. Új befektetői sikerszéria indult shared service center jellegű vállalati szolgáltató központok hazánkba telepítésével - így hozott létre sok ezer munkahelyet hazánkban az ExxonMobile, a Vodafone, a Morgan Stanley, a GE Money, a BP, a Diaego, az SAP, az EDS, az IBM és még sokan mások. A magyar gazdaság tudásalapú átalakításának nyitányaként tekinthetünk az Audi, a National Instruments, a Bosch, a Nokia-Siemens, a ZF, a Knorr-Bremse, a Thyssen-Krupp és a Sanofi globális vagy regionális kutatás-fejlesztő központjainak magyarországi átadására. Mára a hazai export több, mint felét ezek a cégek adják, így ők, - a belföldi kereslet jelenlegi alacsony szintje miatt – a gazdaság növekedésének szinte kizárólagos motorját jelentik, miközben sok százezer embert foglalkoztatnak közvetlenül, és még többet közvetetten, beszállítóikon keresztül.Más-más megfontolásból tehát, de egy kiegyensúlyozott és hatékony gazdaságpolitikának egyaránt fontos kell, hogy legyen eme motor megfelelő "olajozása" és "karbantartása" és ugyanakkor a hazai KKV szektor és magyar irányítású vállalkozások fenntartható és transzparens kormányzati támogatása, ezzel a gazdaság duális szerkezetének oldása, a hazai KKV-k direkt és indirekt exportképességének segítése. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, vajon az új kormány szakpolitikája erősítette-e azt a képességünket, mellyel az előnyeinket a hátrányaink elé tudjuk helyezni - hisz többek között épp ez lenne a befektetést ösztönző politika feladata. Elemzésünket három fő szempont szerint végeztük.
Gazdaságpolitika: nem szokványos kényszerpályák
Nem lenne méltányos az egy éve hivatalba lépett kormányzaton számon kérni a magyar munkaerőpiac befektetői szempontból releváns, örökölt feszültségeinek azonnali feloldását így a kérdés inkább az: tudott-e javítani bármit is ezeken az elmúlt egy esztendőben az új kabinet?
Fontos kiemelni, hogy a kormány a rugalmas munkaerő-piaci feltételek érdekében – helyesen - az elődei által megkezdett bürokráciacsökkentő programot folytatja. Ugyanakkor az infrastrukturális fejlesztések terén láthatóan megelégszik az elmúlt évek során kezdett beruházások befejezésével, miközben az uniós forrásokat a vasútépítésre csoportosítja át. Így tovább késik az M4 és M44 fejlesztése, nem épül tovább az M43 a magyar-román határig és az észak-keleti országrész gyorsforgalmi úthálózatának fejlesztése sem szerepel a tervek között. Pedig ezen beruházások gazdaságfejlesztésre gyakorolt hatása nyilvánvaló. Mind a miskolci (pl. Bosch), mind a nyíregyházi (pl. Lego, Electrolux) autópálya szakasz átadása jelentősen megdobta az észak-kelet-magyarországi térség gazdasági fejlődését és növelte tőkevonzó képességét.
Már látható, hogy az új adórendszer érdemben nem csökkentette a foglalkoztatás terheit, a marginális adóterhek alakulása pedig nem segíti az egészségesebb jövedelemszerkezet kialakulását. Így tehát az új adórendszer önmagában nem volt képes javítani az ország tőkevonzó képességén, sőt, mivel az a munkavállalók nagy többségénél nettó jövedelemcsökkenést eredményezett, a kormány társadalompolitikai ígérvényeit ("senki sem járhat rosszabbul az új adóval") a munkáltatókkal próbálja kifizettetni. Nyilvánvaló, hogy a „béremelések elvárt mértékérõl” szóló törvénytervezet hatásában piactorzító, lényegét tekintve befektetõ-ellenes, végső soron a munkahelyteremtés/megtartás ellen hat. Egy nemzetközi cég magyarországi befektetését megalapozó döntésekor mostantól a várható támogatásokon túlmenően azt is számba kell vennie, hogy ezért cserébe minden évben a kormány által meghatározott, de előre nem látható mértékben kellene emelnie a béreit is. Ez egyértelmű versenyhátrány a környező országokkal szemben, ahol nincsenek ilyen „elvárások”, ugyanakkor az így a meghirdetett stratégiával homlokegyenest ellenkezően jelentősen romlik az alacsony képzettségű/jövedelmű munkavállalók elhelyezkedési esélye.
A szakképzést és az oktatási rendszert érintő intézkedésekben, tervekben leginkább a bizonytalanság és a koncepcióhiány érzékelhető. Hiába alakult ki a felsőoktatási kapacitások átstrukturálása mellett politikai és részben szakmai konszenzus, kormányzat a keresletre jobban reagálni képes felsőoktatási szerkezet kialakítása helyet inkább kapacitások szűkítését határozta el. A döntés nyilvánvalóan ellentétes az Európai Unió és a világ azon törekvéseivel, mely mind több fiatal vonna be a felsőfokú képzésbe - ráadásul e kormányzati politika hatását csak súlyosbítja az azt kísérő populista, elitellenes retorika. Ugyanígy súlyos hosszú távú munkaképesség-romboló hatása lehet a tankötelezettség korhatárának leszállításának.
Az elmúlt esztendő nem szokványos jogalkotása érezhetően kikezdte egyik eddigi, a befektetők számára fontos előnyünket, a jogállami stabilitást is. Multinacionális vállalatvezetői körben közmondásos, hogy a felsővezetőknek tulajdonosaik felé sokkal többet és hosszabban kellett magyarázniuk a cégüket közvetlenül nem érintő visszamenőleges hatályú törvénykezést, mint a cégüket közvetlenül sújtó ágazati különadót. Úgy tűnik, ez utóbbit inkább hajlandók elfogadni, még annak ellenére is, hogy a különadók sokszor irreális terhet jelentenek az érintetteknek, miközben a bankadó még a hazai KKV-kat is sújtja, hiszen „beszáradt” állapotban tartja a hazai vállalkozói hitelezést. Ám a visszamenőleges hatályú jogalkotást nagyobb veszélynek tartják, hiszen olyan jogbizonytalanságot jelent, amely később beárazhatatlan kockázatként riaszthat el befektetőket és munkaadókat. Erről tanúskodik a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felmérése is, amely szerint „az is aggodalomra ad okot, hogy a válaszadók a jogbiztonság folyamatos romlását tapasztalják. Ez az üzleti döntések szempontjából fontos tényező mára már az elégedettségi rangsor aljára került, a 24 vizsgált tényező közül a 20. helyen áll.”
Sajnos, jelenlegi és lehetséges befektetőink számára lassan ugyanolyan súllyal mérlegelendő mindaz, amit a kormány tesz, és az, amit a kormány mond. Az elmúlt évben furcsa kettőség jellemezte a kabinet munkáját: a színfalak mögött nem ritkán szakszerűen küzdött a befektetők bizalmáért, miközben a színpadon populista retorikával lázított ellenük, rombolva ezzel a kiszámítható, fenntartható befektetői környezet alapjait. Ráadásul a kísérlet a jelenlegi társadalom- és gazdaságpolitika kétharmados „bebetonozására”, szándéka ellenére sem a kiszámíthatóság növekedését, sokkal inkább a rugalmas alkalmazkodóképesség csökkenését eredményezi. Ha a sarkalatos törvényekkel sikerül a következő kormányok gazdaságpolitikai mozgásterét minimálisra csökkenteni illetve kétharmados parlamenti szavazattöbbséghez kötni, akkor ez később, politikai színezettől függetlenül, minden kormányt ad-hoc megoldásokra, különutakra, kétharmaddal nem védett speciális adók kivetésére sarkallhat majd. Az eredmény: csökkenő transzparencia és kiszámíthatóság és ennek egyenes következményeként csökkenő befektetési kedv.
Nemzetközi környezet: új vetélytársak a láthatáron
A világgazdasági válság legnehezebb időszaka után újra aktívabbak a nemzetközi befektetők. Ebben az ismét erősödő versenyhelyzetben sikernek kell tekintenünk a korábban meghozott befektetői döntések, illetve kormányzati elköteleződések tényleges megvalósulásának kormányzati támogatását, mint például a létrejövő kecskeméti Mercedes beruházást vagy az Audi győri bővítését. Régiónkban új fejlemény, hogy a Visegrádi Négyek országcsoportja befektetői szempontból új versenytársakkal bővült. A nemzetközi befektetők szemében Románia és Bulgária egyértelműen felzárkózott a visegrádiak mellé, ráadásul Albániával kiegészülve éppen ezekben a hónapokban kezdik el átalakítani a nemzetközi befektetőkkel foglalkozó intézményrendszerüket. A minta a 2000-es évek példaértékű ír modellje és az elmúlt évtized közepéig befektetés-ösztönzési sztárnak számító Csehország intézményrendszere, ez pedig azzal járhat, hogy térségi versenytársaink hatékonyabb nemzeti intézményekkel szállhatnak be a nemzetközi befektetőkért folytatott harcba.
Intézményrendszer: kényszeres átalakítások
2006 után a magyar kormány lemásolta a befektetővonzás szempontjából talán legsikeresebb és leghatékonyabb, úgynevezett egyablakos kormányzati intézményrendszert, melyet elsőként Csehország vezetett be az ezredforduló után. A nemzetközi elismerésekkel is kitüntetett, az ITDH és az illetékes minisztériumok együttműködésével létrejött intézményrendszerben világos volt a kormányzati munkamegosztás. Az ITDH-t olyan ügynökséggé tették, amely, mivel munkatársai nem voltak köztisztviselők, versenyképes fizetéséért alkalmazhatott hozzáértő szakembereket. Mindezek eredményeképpen az ITD Hungary az FDi Magazine 2010-es értékelése alapján a legjobb befektetés-ösztönzési ügynökség lett a régióban.
A tavaly hivatalba lépett kormány a befektetés-ösztönzés területén legnagyobb hibát épp az intézményrendszer elhibázott átalakításával és a kormányzati felelősségek zavaros elrendezésével követte el. Lényegében megszüntették az ügynökségi modellben dolgozó ITDH-t (jogi okokból megőrizték, mint intézményt, de felelősséget már nem visel az adott területen). Az új intézmény, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) deklaráltan nem jogutódja a világszerte ismert és elismert elődszervezetnek, az új intézmény köztisztviselőket foglalkoztat, amivel a befektetés-ösztönzést a közigazgatási munka hatékonyságkorlátozó gyakorlatának áldozatává tették. Az új, bürokratikus hivatal kormányzati beágyazottsága, és így érdekérvényesítő képessége hiányos, korlátozott, a személyi állomány szinte teljesen átalakult, a fluktuáció egy év alatt is igen magas, a terület költségvetése érdemben csökkent, ahogy a személyi állomány is. Mindezek érezhetően rontják az intézményrendszer hatékonyságát, ráadásul még az egyablakos kormányzati ügyintézés is sérült. Összefoglalva: a befektetés-ösztönzésnek nincs hatékony intézménye, a szakterület hátrébb sorolódott a kormányzati munkában.
Tettek és szavak: állandó ellentmondásban
Bár a kormány sikeresen menedzseli a korábban elindított befektetési projekteket és úgy tűnik, eredményesen tárgyal további, például kínai befektetőkkel , ezek a fontos eredmények sem ellensúlyozzák azokat a szakmai és részben politikai hibákat, melyek az elmúlt egy esztendőt jellemezték. A szétvert intézményrendszer, az elhibázott adóátalakítás és az irreális mértékű különadók közvetlenül, a jogi-politikai stabilitást erodáló kétharmados kormányzás és jogalkotás, valamint a populista retorika közvetetten rontja hazánk töke- és befektetésvonzó képességét. Az elkövetkező 12-18 hónap fogja eldönteni, hogy a kormány képes lesz-e új befektetőket szerezni Magyarország számára és el tudja-e oszlatni a nemzetközi befektetői közösség aggodalmait. Némi reménykedésre adhat okot, hogy a harcosan forradalmi retorika és sokszor nyugat-ellenes politizálás mögött helyenként tetten érhető volt a gazdasági érdekeket szem előtt tartó racionális számítás is. A kérdés, hogy erre a kettőségre alapozható-e hitelesen képviselhető befektetés-ösztönző stratégia.
Véleményünk szerint volna egyszerűbb út is.
