Az európai uniós országok gazdaságpolitikájának összehangolásában az idei év egyik legnagyobb változása minden bizonnyal az úgynevezett „európai szemeszter” januári beindítása volt. Az új rendszer lényege, hogy bár az egyes tagországok költségvetésének kialakítása továbbra is nemzeti hatáskörben marad, ám a legfőbb prioritásokat, amelyekre a nemzeti költségvetéseket föl kell fűzni, az EU szintjén határozzák meg minden év első felében. Így a következő évi büdzsék tervezésekor ezeket már figyelembe lehet, sőt kell venni, továbbá ezen prioritások mentén kell elkészíteni – a normál esetben minden év áprilisáig benyújtandó – középtávú gazdaságpolitikai terveket, az úgynevezett konvergencia programokat is. Ezeket aztán az Európai Bizottság értékeli is: a magyar konvergencia program elbírálására épp a héten került sor.
Az első európai szemeszter keretében három fő területet, ezen belül tíz akciót határoztak meg. Bár mindegyik fontos a válságból való kilábalás és a növekedés beindítása szempontjából, Magyarország számára talán a szigorú költségvetési konszolidáció és a munkanélküliek munkaerőpiacra történő visszatérésének elősegítése bír kiemelt jelentőséggel. Nem véletlen, hogy a magyar program értékelése is e területekkel foglalkozik a legtöbbet.
Szigorú költségvetési (in)konszolidáció
Külföldiekkel beszélgetve szinte kivétel nélkül hangot adnak annak a benyomásuknak, miszerint Magyarországon az állam az élet szinte minden területén meghatározó befolyással bír. Ezt különösen angolszász országokból érkezők fogadják bizonyos fokú értetlenséggel, egy svéd vagy akár egy francia valószínűleg toleránsabb a jelenséggel kapcsolatban. Mindenesetre a megállapítás – az állandóan hangoztatott (adó)centralizációs és újraelosztási ráták vizsgálata nélkül is – jól mutatja a mindenkori költségvetés jelentőségét a hazai gazdaságra.
Nem érdektelen tehát, hogy mit tervez a kormányzat ezen a téren, sőt az sem, hogyan gondolkodik a tervekről Brüsszel. Bár a gazdasági szabadságunkért küzdve semmilyen utasítást nem fogadunk külföldről, a helyzet alapvetően mégis az, hogy erőssen erodált gazdaságpolitikai hitelességünk miatt a hiányunk finanszírozásán gondolkodó külföldi befektetők igenis támaszkodnak az olyan, itthon sokszor és sokféleképpen kárhoztatott intézmények véleményére, mint az Európai Bizottság, a Valutaalap, sőt urambocsá’ a nemzetközi hitelminősítő cégek.
Állampapírpiaci hozamok alakulása 2010. január 1-jétől
A Bizottság sajnos nem maradéktalanul elégedett a Magyarország által benyújtott programmal. Egy mondatban összefoglalva: a legsúlyosabbnak tekintett probléma az, hogy a tavalyi évben eldöntött – és idén, a társasági adót érintően részben visszavont – jelentős jövedelemadó kiengedést elsősorban egyszeri vagy legalábbis átmeneti intézkedésekkel kívánjuk ellentételezni.

Az átmeneti intézkedések (válságadók kivetése, nyugdíjrendszer második pillérének de facto államosítása) viszont már középtávon (3-5 év) elveszítik hatásukat, így a költségvetések értékelésének alapja az úgynevezett strukturális egyenleg kell legyen, mely figyelmen kívül hagyja az átmeneti vagy egyszeri intézkedések hatásait, viszont tekintettel van a gazdasági ciklus egészére. E mögött az a megfontolás húzódik, hogy nehezebb gazdasági időszakokban az államháztartási egyenleg automatikusan romlik (kisebb adóbevétel, nagyobb munkanélküliségi és egyéb szociális kiadás), jobb időkben pedig javul, ám ezek a hatások nem tekinthetők tartósnak, így szükséges a korrekció.
Magyarország – a Bizottság egyetértésével – a GDP 1,5%-át kitevő strukturális deficitet célzott meg, mint középtávú cél („medium-term objective” - MTO), ezt azonban az elkövetkező években nem fogja elérni. Bár az elvétés mértékben van vita az EU és Magyarország között, az állításban mégsem lehet, hiszen maga a konvergencia program rögzíti, 2015-re is csak a GDP 1,8%-ára csökken ez a típusú deficitmutató. Az alapvető ok, hogy egyszeri hatások nélkül a 2010-es költségvetés hiánya a GDP 5,2%-a lett volna, idén 6% körül alakulhat, jövőre pedig az EU szerint 4% várható. Azaz a 3% alatti fenntartható hiány egyelőre nem látszik elérhetőnek, holott az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai törekvésünk – az államadósság elleni harc mellett – a túlzott deficiteljárás alóli kikerülés. Erre ezek – és a bizottsági értékelés sorok közötti üzenetei – alapján nem valószínű, hogy a közeljövőben sor kerülhet.
Bár hazánk gazdaságpolitikájának különös ismertetőjelévé vált a nem szokványos megoldások használata, az sem teszi hitelesebbé a programot, hogy – az eddigi programok „orrnehéz” természetével szemben – „farnehéz” lett, azaz a strukturális átalkulások leghamarabb 2012-től éreztetik hatásukat, addig pedig a hatalmas mértékű egyszeri (angol szóhasználattal „vízesés”) bevételeinket éljük föl. Ezt jól mutatja, hogy bár az idei évben többlet keletkezik a költségvetésben, a 2010-es 0,4 százalékpontos elcsúszás (az EU által vizsgált eredményszemléletű hiányszám a tervezett 3,8% helyett 4,2% lett a GDP arányában) után 2011-ben is jelentősen romlott a költségvetés alapvető pozíciója, méghozzá a GDP 3%-ával (!) e két évben. Ez különösen annak fényében figyelmeztető, hogy Magyarországnak legalább 0,5%-os javulást kellett volna elérnie.
Figyelembe véve azt is, hogy a program a 2013 utáni időszakra – a köztisztviselők bérének befagyasztásán túl – semmilyen intézkedést nem tartalmaz, nem meglepő, hogy a középtávú költségvetési helyzetet kockázatosnak tartja a Bizottság, amely emiatt első helyen a jövő évi 3% alatti hiány biztosítását és a strukturális deficit évi 0,5%-os csökkentését javasolja.
Munkanélküliek visszatérése - de hova?
A Bizottság szerint komoly aggodalomra ad okot az alacsony iskolázottságúak (36,8%-os) és a nők (55%-os) foglalkoztatottsági rátája, míg a fiataloké is a legrosszabbak között van az EU-ban. A helyzetet csak rontotta a személyi jövedelmadó rendszer átalakítása, ami épp az alacsony jövedelmű rétegek adóterhét emelte meg.
Foglalkoztatottság kiemelt társadalmi csoportokban
A nők esetén a fő problémákat nem nehéz megfogalmazni. A nem megfelelő számú és minőségű bölcsődei, óvodai férőhely, az atipikus foglalkoztatási formákkal (részmunkaidő, távmunka stb.) szembeni averzió és a nem kiszámítható gazdasági/társadalmi környezet visszatartja a gyerekvállalást és indokolatlanul megnehezíti a szülés utáni visszatérést a munkaerőpiacra.
A másik oldalon a munkanélküli ellátás radikális csökkentése (a magyar 3 hónappal szemben az EU átlag 12 hónap) és az ellátások korlátozása áll. A strukturális reformoknál a foglalkoztatást illetően lényegében csak a GDP 0,7%-át kitevő forráskivonást látunk és olyan emberek tömegeit, akik az inaktív (pl. nyugdíjas) státuszból aktívba kerülnek. Bár így az aktivitási rátánk javítható - e tekintetben is sereghajtók vagyunk -, azonban az eredeti célunktól, a foglalkoztatottság jelentős növelésétől (400 ezer munkahely a ciklus végéig) még mindig fényévnyi a távolság. A lényeg: nem teszünk mást, mint a munkanélküliségi rátát emeljük. Ráadásul könnyű belátni, hogy a munkakínálat növelése a munkakereslet szinten maradása mellett a munka árának (bér) csökkenésével jár. Azaz az alacsonyabb jövedelmi rétegek az adóváltozások kedvezőtlen hatása után a bérük csökkenését is nyakukba kapják - kivéve, ha a bérkommandó megvédi őket. Ezzel helyzetük még kilátástalanabbá, a fogyasztás és így a GDP növekedés még kisebbé, ráadásul a feketegazdaság látens növekedése még intenzívebbé válik.
Munkanélküliség alakulása kiemelt társadalmi csoportokban

Bár a passzív ellátások természetesen nem javítják a munkapiaci helyzetet (ahogy takarékoskodásból sem lehet meggazdagodni), viszont hiányuk visszaveti az álláskeresési aktivitást. A nagyobb problémát azonban még mindig az aktív eszközök felhasználásának sikertelensége jelenti. Európai uniós kutatások igazolják, Magyarország a legrosszabbak között van az aktív munkaerőpiaci eszközökre (átképzés, visszavezetés a munkába stb.) fordított források hatékony felhasználásában. A bizottsági értékelés is kiemeli: a rendszer kevés embert ér el, az adminisztrációs kapacitások szűkösek, a hatékonyság pedig adatok hiányában nem mérhető. Ráadásul ezen a téren 2010 után idén is a hazai források kivonását tapasztalhatjuk. Ötletként felmerült az európai uniós források becsatornázása a rendszerbe, ám a megvalósulásra kevés az esély. Nehéz elképzelni, milyen programokra is adnának Brüsszelből pénzt, ha még azt sem tudjuk, hogy milyen állásokba akarjuk majd visszavezetni a munkakínálati oldalra visszarángatottakat.
Zárásként
A reformok (sic!) nagy problémája, hogy jellemzően csak nagyobb kezdeti befektetések után éreztetik pozitív hatásukat. Sajnos, a történelmi pillanatot már elszalasztottuk, hiszen egy kb. 9%-os GDP arányos egyszeri hitelt vettünk föl a leendő nyugdíjasoktól, ám ezt nem a kezdeti befektetés céljára fordítottuk.
A helyzet tehát nem igazán reménykeltő, de természetesen nem is teljesen reménytelen. Mindenekelőtt a 2011 júliusában esedékes strukturális átalakításokat kell megvárnunk, de még inkább a 2012. januári hatályba lépésüket. A jövő évi költségvetés elkészítése ezzel együtt sem lesz egyszerű feladata a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, könnyen lehet, hogy már most szoktathatjuk magunkat az újabb, nem szokványos intézkedések gondolatához. Végül is a jövedéki adó, a termékdíj még „érintetlen”, lehet még emelni a válságadókat, magyar szabadalom készül hamburger adó néven, és persze a nyugdíjrendszernek is maradt még egy harmadik pillére...