A legfontosabb cél is elbukni látszik

2013.05.03. | BudgetMaker | 35 komment

 

Az Európai Bizottság péntek délelőtt tette közzé szokásos tavaszi teljes előrejelzését. Ebben 2013-ra 0,2%-os 2014-re 1,4%-os növekedést vár. Idénre a foglalkoztatás és munkanélküliség stagnálását várják a közmunkaprogramok kiterjesztésének és a nagyobb cégek további létszámleépítésének eredőjeként, míg jövőre a gyorsuló növekedéssel párhuzamosan lassú foglalkoztatottság bővülés várható. Az államháztartási hiány várhatóan a GDP 3%-a lesz 2013-ban, 3,3%-a 2014-ben. A 2012-es jelentős megszorítások után 2013-ban bevételkiesések (egykulcsos szja kiterjesztése, Munkahelyvédelmi Akcióterv) és nagyobb kamatkiadás miatt, 2014-ben a pedagógus életpályamodell, valamint kormányzati beruházás és fogyasztásnövekedés miatt emelkedik a deficit.

 

Unalomig ismert a történet: a 2010-ben hatalomra került kormány, mivel – valószínűleg elsősorban diplomáciai hiányosságai miatt – nem tudta az Európai Bizottságot meggyőzni egy jelentős hiánynövekedésre alapozott növekedésösztönző gazdaságpolitika működőképességéről, olyan váratlan helyzettel szembesült, amivel a mai napig nem tud mit kezdeni. Egyszerűen nem volt „B”-terv. Ne legyenek illúzióink, senki nem akart itt unortodox gazdaságpolitikát meg olyat, amit majd egy ismeretlen jövő, még meg nem írt közgazdasági tankönyvei fognak piedesztálra emelni. Egyszerűen egy nagyon régi taktika alkalmazásának lehetünk tanúi: „Ha valamit nem tudsz megváltoztatni, akkor állj az élére.” Mivel nem lehetett hiányt növelni, hát csökkentsük mi a legalacsonyabbra!

 

Ez még nem is lett volna komoly gond, ha nem ragaszkodik a kormányzat a magas jövedelműek személyi jövedelmadójának csökkentéséhez, amivel hatalmas lyukat ütött a költségvetésen. Az már 2010-ben is látszott, nagy bűvészmutatvány kell az óriási bevételkiesés melletti hiánycsökkentéshez. A megoldás végül a magánnyugdíjpénztárak államosítása, valamint rendkívüli mértékű „válságadók” bevezetése volt. (Csak a bankok kizárólag különféle válságadók címén fizetnek annyit, mint az összes vállalkozás társasági adóként.) Ezzel viszont a kormány elérte, hogy 2012-re teljesen lefulladt a gazdaság motorja, a fogyasztás, beruházás zuhan, az export csak azért járul hozzá a növekedéshez, mert az előbbiek miatt az import összeesett. A gazdaságpolitika ilyen körülmények között semmilyen eredményt nem tud felmutatni, így 2012 elejére a kormány legfőbb és valójában egyetlen gazdaságpolitikai céljává a túlzott deficiteljárásból (EDP) való kikerülés vált.

 

A helyzet azonban most megint úgy áll, hogy nem sikerül a célt elérni. Az Európai Bizottság ugyanis péntek délelőtt tette közzé szokásos tavaszi előrejelzését, amelyben idén 3%-os, 2014-ben 3,3%-os deficitet várnak, szemben a kormány 2,7-2,7%-os tervével. Ez alapján nem valószínű az EDP megszüntetése, hiszen a tartósan alacsony államháztartási hiány nem biztosított. Olli Rehn – az illetékes uniós biztos – sajtótájékoztatóján nem is említette Magyarországot azon országok között, akik kikerülhetnek a tavaszi/nyári felülvizsgálat során a túlzott deficiteljárás alól.

 

Ez azért nagyon kellemetlen, mivel a kormány most tényleg mindent egy lapra tett föl. A 2010-es magasabb hiányt még sikerült rákenni az elődökre, a 2011-es jelentős strukturális elfutást pedig elfedte a magánnyugdíjpénztáraktól einstandolt vagyon, 2012-ben végül brutális megszorításokat vert végig a kormányzat. Ennek (valamint egyelőre nem teljesen világos egyéb tényezőknek) hatására 1,9%-ra csökkent a hiány, amire valóban nem volt még példa. Ezek alapján nem várt fordulat a kormányzat számára,  hogy mégsem sikerül az EDP lezárása. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszteri kinevezése, valamint a konvergencia program benyújtása után is magabiztosan nyilatkozta, nincs szükség további kiigazításra. Most azonban úgy tűnik, az Európai Bizottság szerint mégis szükség lesz erre, ráadásul május végéig kell valamivel előrukkolni, ha még ebben az etapban szeretné a kormány az eljárást lezárni. Ellenkező esetben legkorábban csak ősszel kerülhet a téma megint napirendre, ez pedig tényleg az utolsó lehetőség a 2014-es választások előtt. (Feltéve, hogy pédálul erre a kudarcra hivatkozva, nem próbál a kormány előrehozott választásokkal előre menekülni.)

 

Figyelemre méltó, hogy a korábbi várakozásnál 0,5 százalékponttal alacsonyabb 2012-es hiány után az előrejelzés idénre csak 0,4, jövőre pedig mindössze 0,1 százalékponttal csökken. Azaz az idei óriás megszorítást sem tartja a Bizottság tartósnak, ami valójában nem meglepetés, hiszen számos elemzés aláhúzta már, az államháztartási hiány és az államadósság csökkenése valójában kizárólag a magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetésének köszönhető. Minden más deficitcsökkentő intézkedés, akár bevételi, akár kiadásoldali mindössze arra elegendő, hogy a hiány (az szja rendszer átalakítása, különböző kiadásnövelő intézkedések hatására) ne növekedjen. Ezt támasztja alá az is, hogy a bizottsági előrejelzés szerint a strukturális deficit mind idén, mind jövőre emelkedik.

A brüsszeli előrejelzés abból a szempontból ráadásul kedvező, hogy 2014-re számításba vették a használatarányos útdíjból, valamint az adóbeszedés hatékonyságából (online pénztárgépek) származó többletbevételeket (holott ezek még igen távol vannak a megvalósítástól), valamint nem számoltak a Magyar Nemzeti Bank számára veszteségtérítéssel. Ezzel tulajdonképpen minden, a kormányzat által kommunikált tényező a bizottsági előrejelzésnek is része.

 

A kormány és a miniszterelnök kommunikációja a szokásos: a döntés politikai, mi mindent megtettünk, kettős mérce, miért nem nekünk hisz Brüsszel, amikor mindig nekünk volt igazunk stb. Azért, ha ezekre az érvekre egy pillantást vetünk, mégsem olyan jó a mérleg. Lehet, hogy mindig nekünk volt igazunk, de csak utólag! Ha megnézzük az Európai Bizottság előrejelzéseit, egyrészt látható, hogy kiigazítási lépések nélkül nagyjából az teljesült volna, amit ők vártak, másrészt az előrejelzéseket illetően is magasan a brüsszeliek voltak a legközelebb a végső tényadatokhoz.

 

Ami a politikai érveket illeti (kettős mérce stb.) szintén nem világos a kormányzati érvelés. Hiszen ha tényleg olyan fontos a kormány számára a túlzott deficiteljárás alóli kikerülés, amennyire a kommunikáció alapján erre lehet következtetni, akkor nem világos, hogy ezt a kiemelt célt miért nem tudják a politikai síkon elérni. Ha ugyanis a döntés politikai, akkor nem a gazdasági adatokkal, hanem politikai érvekkel kell a csatát megvívni. Ezek szerint viszont a kormány nemcsak a gazdaságpolitikai színtéren, de a politikain is kudarcot vallott. Ráadásul úgy, hogy mind az Európai Parlament, mind az Európai Bizottság néppárti többségű, sőt, a Bizottságot is néppárti politikus vezeti. Ha itt nem sikerül a az Európai Néppárt pártcsaládjába tartozó magyar pártok által létrehozott kormányunknak politikai eredményeket elérni, akkor mégis hol?

 

Összességében tehát úgy tűnik, a túlzott deficiteljárás alóli kikerülés feltétele egy minimális (kb. 30 milliárd Ft-os) idei és egy komolyabb (100-150 milliárd Ft-os) jövő évi megszorítási csomag összeállítása. Máskülönben nem valószínű, hogy a választásokig az eljárás megszűnhet, amivel viszont a kormány az utolsó gazdaságpolitikai célját is elbukhatja. Brüsszeli kettős mérce ide, unortodox intézkedések oda, a magas jövedelműek személyi jövedelemadójának csökkentésén túl semmilyen gazdaságpolitikai eredményt nem tudott a jelenlegi kormányzat elérni.

 

Három év kormányzás után ez – finoman szólva –hatalmas kudarc.

· 1 trackback

Címkék: gazdaságpolitika Európai Bizottság túlzott deficiteljárás

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr405279749

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.05.04. 16:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A narancsmaffia LSD-vel kisérletezik.Ezzel az eszetlen adószinttel soha nem lesz itt növekedés.A jelenlegi elit nincs akkora tudás birtokában amivel hasznosan költhetné adónkat,max ócsai rózsadombot tud 4-szeres áron kipottyantani...
"Brüsszeli kettős mérce ide, unortodox intézkedések oda, a magas jövedelműek személyi jövedelemadójának csökkentésén túl semmilyen gazdaságpolitikai eredményt nem tudott a jelenlegi kormányzat elérni. Három év kormányzás után ez – finoman szólva –hatalmas kudarc"

Hát, azért aki kicsit is racionálisan gondolkodott, az csodát nem várt.

Amúgy nem hiszem, hogy a mai baloldalnak nevezett politikai szemétdomb irígységre építő gazdaságpolitikája valaha is képes lett volna ennél tovább jutni, hisz olyan nagy fordulatot nem hangoztatott a 2008 előtti gyakorlathoz képest.
Hát jah, azt elfelejtette a poszt szerzője, hogy Brüsszel például a pedagógus életpályamodell idei bevezetésével számol, ami 0.5%-a GDp-nek. Anélkül már csak 2,8% az előrejelzés?

Szintén nem számolta a 400mrd-os tartalékot, amelyen simán megspórolhatóa gdp 0.5%-a, de akár 1% is.

Jól létható, hogy a 3,3%.os előrejelzés akár jó is lehet, +/-2% Nyihahaha. Megint követelik a megszorítást mint tavaly, azutn majd meglepődnek, hogy ismét 2% alatti lesz 2,7% helyzett. Mert a baloldal így politizál.
Mivel Orbán előre látható biztos győzelmét nem tudta megakadályozni, az előző kormány a 2010-es hatalomátadás előtt elhelyezett néhány olyan bombát, ami el kellett volna hogy söpörje a Föld színéről az új rezsimet

A 2008-09-ben felvett mega-hitelek törlesztése véletlenül pont 2010 végére, még inkább 2011 elejére esett, miközben a mesterségesen magas szinten tartott kamatláb miatt csak óriási kamatfelárral lehetett hitelhez jutni. Alternatívaként maradt az IMF és az EU Central Committee, akiknek viszont megvolt a hosszú (részben a bukott kormányhoz kötődő személyek által összeállított) listájuk arról, mit várnak el cserében: az előző kormány kulcsembereinek pozícióban tartását, és a globál-totál pénzügyi világ pénzkipumpáló rendszerének zökkenőmentes továbbműködtetését. Például az esedékes IMF hitel kb. 1/3-át a bankok feltőkésítésére kellett volna fordítani, ami azt jelenti, hogy a bankvilág átteszi egyik zsebéből a másikba a pénzt, de a kormány és az általa képviselt magyar emberek állják a cechet. És még néhány hasonló pofátlan pénzlenyúlós trükköt lehet itt sorolni

Orbán vállalta a lehetetlent, hogy kibújik a csapdából, és ismerve a kiinduló helyzetet ortodox hitű közgazdász nem sok esélyt adott volna neki. Aztán mégis sikerült, eddig kb. 80%-ban túl van a program nehezén, konszolidált a fizetési mérleg, nem szaladt el a forint árfolyama, rekord alacsony infláció, beindult a gazdaságélénkítés, és mindezt IMF és tettestársai nélkül. Naná hogy nem szeretik érte

Bajnai sose vállalkozott volna hasonló "mission impossible" akcióra, hiszen az egész élete a szabálykövetésről, az erősek és hatalmasok kiszolgálásáról, klasszikus beilleszkedő karrierépítésről szól. Lehet ugyan vitatni, de szerintem az ország jobban járt így, és akárkikből áll majd, a következő kormány óriási mozgástérhez jut ahhoz képest, ami 2010-ben volt
Mert nem akarnak hinni. Egyébként nem Brüsszelnek kell megfelelni, hanem a magyaroknak. A hiánycél tartása nekünk fontos. Továbbá az sem érdekes, hogy más országokkal sokkal elnézőbbek, az legyen az ő bajuk.

Brüsszelnek az az érdeke, hogy "baráti" kormány legyen, nem véletlenül néztek el egy 8%-osnak hazudott 13%-os hiányt Gyurcsányéknak. Ami viszont nekünk nagyon káros volt, jobban jártunk volna, ha Brüsszel Gyurcsányékkal is olyan kemény mint Orbánékkal.
Az nem furcsa, hogy hiába mondta Viktor tavaly, hogy nem kell több kiigazítás, mert így is 3% alatt leszünk?

A tetű bürokraták, akik most is osztják az észt kiköveteltek 2-300 milliárdos megtakarítást, erre 2% alá mentünk....

Vajon most mitől látják jól?
Még sosem tudták kiszámolni a hiányt.

Eddig a szocialista kormányok és az EU tévedett mindig ezzel kapcsolatban. A Fidesz 3. éve teljesíti a vállalásait. SŐT!

Azt hiszem egy cél van, erőszakolni a teljesen haszontalan megszorítást, hátha a választásokon bukna a Fidesz.

Erős pénzügyi lobby dolgozik ezen, erős hazai baloldali segítséggel.
@Nzoltan: "Amúgy nem hiszem, hogy a mai baloldalnak nevezett politikai szemétdomb irígységre építő gazdaságpolitikája valaha is képes lett volna ennél tovább jutni, hisz olyan nagy fordulatot nem hangoztatott a 2008 előtti gyakorlathoz képest."

Neked is csak azt tudom mondani mint másoknak.
Az hogy mit HISZEL vagy mit NEM HISZEL az nem releváns.
Most a Fidesz van kormányon. Seggre ült minden. Ez TÉNY!
Ne higgy, hanem a TÉNYeket vedd alapul.
Bohóckodás ez az egész.
Már nem nagyon tudnak többletbevételt produkálni.
A fogyasztás lecsökkent, a munkanélküliség nőtt, a beruházások megálltak, aki teheti menekití a pénzét.
Mindeki arra vár, hogy eltűnjenek a fenébe. Az EU is a gazdasági szereplők is a lakosság egy része is. Akinek van nem fogja a pénzét kockáztatni.

Nem kettős mérce ez, hanem van ahol van gazdaság meg piac van, nálunk nincs. Nálunk állam van meg kézivezérelt törvénykezés meg államosítás meg piactagadás meg feudaliznus. Azt meg nem tudja eladni Orbán az EU-nak bármennyire is szeretné.
"Összességében tehát úgy tűnik, a túlzott deficiteljárás alóli kikerülés feltétele egy minimális (kb. 30 milliárd Ft-os) idei és egy komolyabb (100-150 milliárd Ft-os) "

Csak a tartalék 400 mrd, belefér talán az a 30mrd forint.
@toportyánzsóti: Nálad a pont.Ostoba mutyikhoz kerül a vagyon és azok képtelenek ésszerűen visszaforgatni a gazdaságba az ellopott pénzt.
Brüsszel eddig mindig tévedett. A magyar tényszámok egyértelműek, a brüsszeli "szakértők" előrejelző képessége gyalázatos, nem csoda ha ilyen inkompetencia mellett nem tudnak mit kezdeni a válsággal. Még a megítélt pályázati pénzek aljas visszatartása sem tudta a hiányt elrontani, hatalmas sikere ez a sokat kritizált költségvetési politikának. És egyértelmű üzenet minden magyar választónak, hogy is kell viszonyulni az EU-hoz.
A hülye példa:
A lakóparkban az egyik szomszéd kertje írtózatosan rendezetlen. A kutyája állandóan teleszarja.Jelezték neki, tegyen rendet mert nagyon zavarja a többieket.
- Én megcsináltatnám, de a kertész túl sokat kér.
Tekintettel arra, hogy az egész lakóközösség életterét befolyásolja a dzsuvás kert, úgy határoznak, egy évig hozzájárulnak a szomszéd kertjének karbantartásához.
A szomszéd örült a dohánynak és nem a kertésszel, hanem saját erőből próbált rendet rakni.
A harmadik hónapban kikerekedett szemekkel vette tudomásul, hogy felfüggesztették a támogatását mert - bár látni nem látták - úgy igyekezett rendet rakni, hogy a kutyaszart átdobálta máshoz.
Hááát... példának elég hülye, de együgyüségre vall ha a saját hívőin kívül másokat is hülyének néz valaki, hiába sarkallja gyülöletre a családját az őket körülvevőkkel szemben.
@béla a görög: "aki teheti menekití a pénzét.
Mindeki arra vár, hogy eltűnjenek a fenébe."

.....

Ja. Melyik tv-t nézed?
Mert itt kint, az összes választást nyeri a Fidesz.Úgy várja a nép, hogy eltűnjernek.
Egyre többen vesznek állampapírokat. Soha ennyi nem volt a lakosságnál.
A kötvényeket sokszorosan túljegyzik, sokkal olcsóbban is, mint fletó-bajnai idején. A foglalkoztatottság újra nő, nem pedig csökken, mint ezelőtt, a 6% gazdasági csökkenésből, már idén növekedés lesz. stbstb
Kicsit el vagy tévedve.
@béla a görög: Azt hiszem, semmivel nem lőttem jobban mellé, mint a pénzügyi "előrejelzők" általában szoktak. Nem értem mi a problémád.
Az EU egy gittegylet.Annak vezetője egy maoista balfék.Akkor milyenek a beosztottai?Anno az EU ellen szavaztam, lassan eltelt tíz év és még senki nem győzött meg, hogy rosszul szavaztam.
"Brüsszel nem hisz az unortodoxiának - de mi a mérce, ami szerint megmérik Magyarországot?" Nem olyan bonyolult, mint több hozzászóló feszegeti. Brüsszel kérdése egyszerű: olyan kormány van-e, amelyik tökéletesen kiszolgálja a nyugat-európai bankok, multicégek, közművállalatok érdekeit? Ha igen, lehet akármilyen nagy a hiány, nem gond (lásd az előzőt), ha nem, lehet akármilyen alacsony, gond. Ennyi.
Ha nem Orbán Viktornak hívnák Magyarország miniszterelnökét, már egész más lenn. De ott sem szeretik ezt a pökhendi, gőgös, kivagyi, hazug, sunyi alakot, ezért szívunk!

Orbánnak mennie kell, neked meg szavazni!
"ha nem ragaszkodik a kormányzat a magas jövedelműek személyi jövedelmadójának csökkentéséhez"

Magas jövedelműek? Anyátok micsodája!
Mellesleg a hatalmas nagy lyuk azért van mert az állam költekezését és a lopásokat meg nem csökkentették...
"Elbukik, elbukik, elbukika kormány. De majd jön, de majd jön, de majd jön: az ellenzék."

Ha néhány héten belül megváltozik az EU véleménye, akkor új szólam kell:

"Népnyzó, antidemokrata Orbán, most megúszta valahogy, de legközelebb biztosan belebukik"
@bIQa:

"...de a kormány és az általa képviselt magyar emberek állják a cechet."

Ha szerinted a bankadó cechet nem a "magyar emberek" fizetik, akkor írjál inkább verseket.

"...beindult a gazdaságélénkítés..."

Hú, ez teljesen zavarba hozó kinyilatkoztatás, hol élsz te, ki vagy vándorolva valahová? Magyarországról elég kevés információd lehet. Vagy mondták hogy ezt kell mantrázni, akkor is ha hazugság?
Totális helyzet. Gazdasági, politikai zűrzavar.
A társadalom egy hatalmas csoportja elszegényedett, vagy lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé, s szintén egy hatalmas csoport" él mélyszegénységben.
Szomorú valóság.
Szerintem.
Bocsika! lemaradt)
Hatalmasra nyílt az a bizonyos társadalmi olló. Szegények, gazdagok.

Egyébként! Aki még nem tudná)

hvg.hu/vilag/20121110_Cseh_lap_Bajnai_az_uj_politikai_csillag#rss

osztjónapot!
:)
A legfontosabb cél is elbukni látszik."
mégis marad Orbán...
bármit is tekereg az EU.
@P.Freddy: Hogy van az, hogy a bankadót mi fizetjük, mégis emiatt csökken a bankok profitja.

Eldönthetnétek, hogy mi a sztoritok:
1. A bankok kivonulnak és/vagy nem hiteleznek, mert a bankadó túl nagy terhet ró rájuk.

2. A bankok a bankadót teljes mértékben áthárítják....
szóval nekik mindegy
Bármit is dönt a végén az EU, jövőre Viktorék újráznak.

Vagy az általatok is hangoztatott "diplomáciai" siker, vagy az EU-ellenes közhangulat miatt.

Apropó, hamarosan visszacsengetjük a Bajnai-kormány által felvett hitelek törlesztőit.
Azt bírom, hogy bármi gond van a hiánnyal, a magyar gazdasággal, mindig az Európai Uniót szidja a Fidesz, A CSÚNYA uniót!Az ő válságkezelésük rossz, a miénk jó, csak azt nem értem miért nem az osztrákok jönnek hozzánk dolgozni?

Bár, mi is fizetünk be az EU közös kasszájába, azért még így is eléggé pozitív a mérlegünk.

DE lenne pár kérdésem:
1. Ha nem lennének az eu-s terület alapú agrár-támogatások, akkor is ekkora biznisz lett volna kiosztani a földeket a haveroknak????? Ha meg sem műveled hektáronként akkor is 100000. forint tiszta haszon.

2. Ha nem lenne az EU, mi a fészkes fenéből vennénk mi új metrókat, meg trolit és villamost a szétrohadt régiek helyett???? A négyes metró még 50 év múlva sem készülne el.

Nem kéne oda szarni ahonnan enni adnak, az a véleményem.
Sajnos Orbán is vastagon elqurta. Az általa felépített korrupt és nehézkes állam rátelepszik, és megfojtja a magyar gazdasâgot. Ebböl igen nehéz lesz kimászni, vagyis hosszú, fájdalmas, gyötrelmes évek várnak az országra - meg azokra, akik esetleg még hajlandóak ittmaradni.
Az összes fontos cél teljesült .
ez is csak egy hattermutyi/politikai dontes ez kulonusen abbol latszik , hogy olaszo. pedig biztosan kikerul ezen eljaras alol pedig szarok a statisztikai de nagyon
az eu kisorszagokkal szembeni gecizo izomkodasan lehet lemerni mennyire antidemokratikus, unfair es mennyire szolgalja a multikat es a nagyobb erosebb tagalamok erdekeit az egesz brusszeli bagazs
"Unalomig ismert a történet: a 2010-ben hatalomra került kormány, mivel – valószínűleg elsősorban diplomáciai hiányosságai miatt – nem tudta az Európai Bizottságot meggyőzni egy jelentős hiánynövekedésre alapozott növekedésösztönző gazdaságpolitika működőképességéről,"

Ja, diplomáciai hiányosság miatt. Szerintem meg inkább a gazdaságpolitika hiánya miatt IS...
@Lencsés István: "Az összes fontos cél teljesült ."

Na látod fideszdroid ebben tökéletesen igazad van. Csak sajnos a cél a fideszes családtagok, haverok kondér mellé juttatása volt...
30 milliárdon áll vagy bukik az eljárás vége? Mintha a család megélhetése egy diannáscukron múlna.
Ha jönne kormányváltás jövőre, legyünk nyugodtak, AZZONNAL még a beikttás előtt lezárulna az eljárás, és ismét jogállam leszünk full szabad sajtóval. 1 feltétellel: ne Orbán Viktor legyen a miniszterelnök.

Erről szól.
Na. Igen. Egykulcsos adó ide- vagy oda, a kormány minden eddigi intézkedésével a szegényebb réteget sújtotta.
Hiába a nyugdíjvagyon téeszesítése, a folyamatos megszorítások, a "fránya" gazdaság nem akar működni.:(
Az elszegényedéstől a belső fogyasztás sem fog élénkülni (ezután sem). gondolom.

Bajnai Gordon egy éves kormányzása után valahogy, így adta át az országot)

"Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."
Igen.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma