Magyarország tévúton: nem ez a gazdasági pálya vezet minket ki a túlzott deficit-eljárásból

2012.12.19. | Haza és haladás | 3 komment

 

A kapkodó, rossz kormányzás miatt az egymást követő megszorító csomagoknak nem ott lesz tartós hatásuk, ahol a kormány szeretné, állapítja meg a Haza és Haladás Alapítványnak az ország középtávú (2016-ig terjedő) gazdasági kilátásaira vonatkozó, a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest munkatársainak bevonásával készült elemzése: az unortodox lépések ugyanis a hiány és az államadósság helyett a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottság bővülését fogják vissza hosszú távon, nem a kedvezőtlen folyamatokat. A tanulmány megállapítja: gyökeres változás nélkül a gazdaság várhatóan középtávon is csak pangani fog, további munkahelyek kerülnek veszélybe, miközben újak nem létesülnek, a hiány pedig már 2014-től újra növekedésnek indul, ahogy az adósságrátánk is.

 

 

A 2012. december 10-éig kihirdetett jogszabályok változatlanságát feltételezve az ún. középtávú makrofiskális pálya gazdasági pangást mutat, a lakossági fogyasztás pedig folyamatosan csökkenni fog. Idén és jövőre recesszió várható, miközben a környező országokban már növekedést jeleznek elő az adatok. A rendkívül alacsony bázishoz képest ugyan a beruházás némi élénkülést mutat majd, de a növekedés motorja valójában csak az export lesz, ami viszont a korábbiaknál lassabban növekszik.

 

Az infláció a 2013-ban életbe lépő fogyasztási adóemelések által előidézett magas, 5 százalék körüli értékről – további adóemelések nélkül – 2014-től visszaesik a 3 százalék körüli értékre. A forint árfolyama viszont – a fokozatosan csökkenő kamatlábak mellett – várhatóan enyhén gyengülni fog.

 

A gyarapodás egyik legnagyobb akadályát továbbra is az jelenti, hogy az unortodox gazdaságpolitika hatására a munkaerőpiacon a foglalkoztatás bővülése leáll és a versenyszférában foglalkoztatottak létszáma még 2016-ban sem haladja majd meg a 2011. évi szintet. Azonnali lépések hiányában a munkanélküliségi ráta 2015-re eléri a 13,1 százalékot, ahonnan csak 2016-ban kezdhet el csökkenni.

 

2013-ban ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a hiánycélt, nemcsak az összes betervezett tartalék felhasználására lesz szükség, de mindezen felül még egy legalább 30 milliárd forintos megszorító csomagra is. 2014-ben azonban még ezt követően is további közel 2 százalékos „rés” a várható a hivatalosan megcélzott GDP-arányos költségvetési hiány és a valóságos között.

 

Oszkó Péter, az Alapítvány felügyelőbizottsági elnöke szerint a kormány jelenlegi unortodox lépései „nem oldják meg Magyarország problémáit, csak a szőnyeg alá söprik azokat és így a hiány csökkentése csak bűvész-trükk, ami már középtávon is lelepleződik: ami idén és jövőre 3 százalék alattinak látszik, arról már 2014-ben kiderül, hogy valójában több.”

 

A költségvetési szakemberek által készített anyag kitér arra is: az adósságráta – a 2013-ban bekövetkező enyhe csökkenés után – 2014-től ismét növekvő pályára áll.

 

Amennyiben a hitelezés nem emelkedik érdemben a 2012 közepén tapasztalt szint fölé, akkor a lakosság – még a csökkenő fogyasztásának finanszírozásához is – kénytelen lesz korábbi megtakarításait csökkenteni. Márpedig a pénzügyi szektort sújtó különadók mellett nem várható a hitelezési hajlandóság növekedése.

 

„Az egyszeri megszorító intézkedések nem tudják pótolni a hosszú távon fenntartható költségvetési politikát, a növekedést és a beruházási kedvet viszont nagyon is visszafogják – hangsúlyozta Oszkó Péter, aki épp emiatt érdemi gazdaságpolitikai fordulatot sürget. E nélkül ugyanis Magyarország tartósan leszakadó pályára kerül: a gazdaság pangani fog, a munkahelyek veszélybe kerülnek, a hiány újra emelkedni kezd, a családoknak pedig a megtakarításaikhoz kell nyúlniuk.

· 1 trackback

Címkék: gazdaságpolitika középtávú gazdasági előrejelzés

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr664973019

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Oszkó-kultusz: technokrata nosztalgia-hullám – egy rendszer végjátékaként 2013.01.19. 23:45:33

Ha belegondolunk, megdöbbentő, mennyire csak kevesek számára ismerős a 'technokrácia' fogalma. Pedig erről szólt az elmúlt bő 20 évünk, s nem is csak nálunk, hanem globálisan. Ez is a rendszer működésének a része, hogy az emberek még azt sem tudják, ho...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a családoknak pedig a megtakarításaikhoz kell nyúlniuk."

Hát! Ja! Csak az a baj, hogy némely családok, vagyis a népek, kik lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé, kik mindennapjaikban már csak vegetálnak, már felélték, vagy élik fel, ha egyáltalán volt megtakarításuk.
Egyre többen élnek a szegénységi küszöb alatt Magyarországon, a lakosság csaknem háromnegyede nem tud egy nagyjából 50 ezer forintos váratlan kiadást fedezni. Már 1 millió 363 ezer szegény él Magyarországon."

tozsdeforum.hu/gazdasag/csuszkalunk-a-szegenysegi-kuszob-alatt/

Ötezret sem tudnának nagyon sokan kifizetni.

Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar, társadalmi morális válság.
Szerintem.
"A cég novemberi felmérésében a választópolgárok aktivitásának változása volt a legfeltűnőbb: az Együtt 2014 választói mozgalom októberi fellépése mind a kormánypárt, mind a vezető ellenzéki párt szimpatizánsait mozgósította. Az is kiderült, hogy az előző miniszterelnök komoly kihívást támaszt a jelenleginek."

atv.hu/cikk/20121219_median_bajnai_nepszerubb_mint_orban

Ez jó és biztató.

Az Együtt 2014"-nek) időt nem vesztegetve- párttá kellene válnia, melynek természetesen a Bajnai Gordon kellene, hogy legyen a pártvezére.
A nagybetűs nép egy csoportja nem fogja tudni, hogy valójában kit is akar/kellene támogatnia, ha a választások előtt összefognának a pártok. Nagyon sokan nem fogják érteni. Úgy gondolom.
:)

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása