A május 6-i parlamenti választások óta a korábbi írásomban már február végén megjövendölt Grexit egyre inkább elkerülhetetlen végkifejletté válik. A kérdés ma már nem az a különböző elemzők, sőt egyre inkább az eurózóna vezetői között sem, hogy kénytelen lesz-e elhagyni Görögország az eurózónát, hanem az, hogy ezt milyen formában teszik meg, EU tagságukat ez miképpen érinti majd, illetve, hogy milyen következményei lehetnek a kilépésnek Görögországban és Európában. A görög választók 68 százaléka szavazott olyan pártokra, amelyek elvetik a Trojka (EKB, IMF, EU Bizottság) által diktált megszorító csomagot, viszont, egy a választások után végzett friss közvélemény-kutatás szerint, az euro zónában egyedül álló módon, a korábbi 70-ről 80 százalékra nőtt azok aránya, akik az pénzügyi unión belül látnák szívesen Görögországot a jövőben is. Mivel a parlamentbe bejutott pártok közül semelyik sem volt képes többségi koalíciós kormányt felállítani, ezért június 16-án újabb előrehozott választások lesznek. A mai felmérések szerint a májusi választás nagy meglepetése, a második helyezett Radikális Baloldali Koalíció néven futó szélsőbaloldali, populista pártocskákból álló pártszövetség esélyes az új választások megnyerésére, amelynek 37 éves vezetője, Alekszisz Ciprasz egyértelműen az IMF/EU hitelprogram felrúgását ígéri. Az alapvető görög dilemma az, hogy a görögök – és a júniusi választásokkal kapcsolatos előkészületeket is ezen a lencsén keresztül érdemes figyelni – ugyan az eurózóna tagjai kívánnak maradni, de úgy, hogy közben az ehhez szükséges hitelprogram keretében vállalt megszorításokból nem kérnek. Ciprasz és követői azt hangoztatják, ami a görög establishment egyre szélesebb rétegeiben is fogékony fülekre talál -, hogy az EU végül úgyis beadja a derekát, csak blöffölnek, mivel legalább annyira félnek az EU-vezetők a görög csődtől és az azzal járó esetleges pénzügyi fertőzéstől, mint a középkorban féltek az emberek a pestis járványtól. Erre válaszul is, leginkább Németország részéről nyilatkoznak egyre többen, miszerint nem szabad hagyni, hogy Görögország és annak populista szélsőbaloldali pártjai zsarolhassák az EU-t, és készen kell állni egy, a görögök rendezett államcsődjét levezénylő tervvel. A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble például a Rheinishe Postnak adott interjúban arról beszélt, hogy Európa képes a Grexit kezelésére. Németország és partnerei rengeteget tanultak az elmúlt két év tapasztalataiból és számos védő mechanizmust állítottak fel erre az esetre is. Véleménye szerint a pénzügyi fertőzés veszélye kezelhető és Görögország számára nincs könnyebb út, csakis a hitelprogram és a reformok végig vitele, az, amiben korábban megegyeztek az eurózóna tagországokkal. Hasonlóan vélekedett a német bankszövetség (BdB) elnöke, Michael Kemmer is, aki azt nyilatkozta: Görögország esetleges kilépésének közvetlen hatásai korlátozottak lennének, és az övezet hosszabb távon is "fel tudná dolgozni" a szakítást a görögökkel. Schäuble-vel ellentétben azonban nagyobb kockázatot lát az esetleges pénzügyi fertőzésre, illetve euróval kapcsolatos csökkenő bizalomra. A német külügyminiszter, Guido Westerwelle a Spiegel online kiadásának arról nyilatkozott, hogy a görög eurózóna tagságnak, vagy kilépésnek az eldöntése csakis a görögök kezében van. Ha Görögország nem folytatja a megkezdett reformokat, úgy Westerwelle nem látja annak lehetőségét, hogy tovább finanszírozzák a nemzetközi szervezetek az országot. A német baloldal is hasonló véleményen van, a szociáldemokrata volt pénzügyminiszter, Peter Steinbrück szerint a Grexit elkerülhetetlen és véleménye szerint kell felkészülni a B-tervre.
Nem csak Németországban, de az angolszász világban is egyre inkább a Grexit mikéntje a kérdés, nem annak szükségessége vagy szükségtelensége. Nouriel Roubini a Project Syndicate nevű internetes portálon legutóbb megjelent elemzésében egyenesen felszólítja Görögországot az eurózóna elhagyására. Véleménye szerint a napnál is világosabb, hogy idén vagy legkésőbb jövőre Görögország fizetésképtelenséget jelent és elhagyja az eurózónát. Véleménye és általában a Grexit mellett érvelők szerint Görögország egy ördögi körben, elvesztett versenyképességi helyzetben és egyre mélyülő válságban van. A megoldás a rendezett államcsőd és a kilépés, melyet a Trojka koordinálna és finanszírozna annak érdekében, hogy minimalizálni lehessen a járulékos veszteségeket mind Görögország mind az eurózóna többi tagja számára. A görög válság megoldása a gazdasági növekedés beindításában rejlik, ami viszont a versenyképesség javításával lehetséges csak. A versenyképesség javítása ebben az esetben a devizaleértékelés által lehetséges. Ez háromféleképpen mehetne végbe: 1, az euró jelentős gyengülésével, ami a német gazdaság erős mivolta és az EKB monetáris lazítást elvető politikájából adódóan nem reális. 2, a munkaerő költségének egy egységre jutó radikális csökkentése strukturális reformok által úgy, hogy a termelékenység növekedése magasabb legyen a bérek növekedésénél. Ez azonban nem reális terv, mivel Németországnak is 10 évre volt szüksége, hogy így tudja versenyképessé tenni gazdaságát, Görögországnak viszont nincs további tíz éve arra, hogy válságban legyen. 3, Az árakat és a béreket érintő deflációs politika, amely a válság további mélyülését jelentené, még vagy 5 évig. Ez sem járható út a guru szerint. Az egyetlen megoldás tehát a Grexit, visszatérni a nemzeti valutához és egy éles leértékeléssel gyorsan visszaszerezni a versenyképességet, majd a növekedés útjára lépni. Olyan ez, mint egy reménytelen házasság vége, véli Roubini, mindkét félnek kevésbé költséges, és jobb is úgy elválni, hogy meghatározunk bizonyos szabályokat. Mohamed A. El-Erian ugyanezen az internetes portálon, „Ki a felelős a görög tragédiáért” című cikkében arra próbálja meg felhívni a figyelmet, hogy annak idején nagyon sokan – magánemberek, intézmények, országok, görögök és nem görögök – hasznot húztak a gazdasági fellendülésből, amelynek félrekezelése is vezetett a mai görög helyzethez. A németek és a franciák az első között voltak, akik megszegték a költségvetési deficitre vonatkozó maastrichti kritériumot, és most ezen kritériumok korábbi be nem tartását kérik számon a görögökön. A válság következményei által érintettek nem azok, akik a legtöbb hasznot húzták korábban a görög eladósodásból, hanem a görög társadalomnak a leginkább sebezhető rétegei.
Wolfgang Münchau, a Financial Times vezető publicistája szerint jelenleg 4 lehetőség közül választhat Görögország: 1, A status quo fenntartása, folytatni a megkezdett megszorításokat és reformokat. Ez valószínűleg állandó válságban és hitelcsapdában tartaná az országot. És ha ez a forgatókönyv papíron, gazdaságilag, úgy ahogy működhet, társadalmilag és politikailag biztosan nem, mint ahogy ezt a szélsőséges, populista pártok előretörése is jól jelzi. 2, Status quo, de csak addig, amíg az elsődleges deficit megszűnik (kamatok nélküli költségvetési egyenleg), majd fizetésképtelenséget jelenteni. Ebben az esetben Görögország nem szorulna külső segítségre. 3, A szélsőséges, populista erők forgatókönyve: leállítani a hitelprogramot és néhány már megkezdett reformot visszafordítani. Emellett számításba venni egy esetleges fizetésképtelenséget, ám ez nem vezetne a Grexithez, mivel az EU úgyis csak blöfföl. 4, Azonnali Grexit. Münchau szerint az első lehetőség a legrosszabb. Az EU/IMF program folytatásával további 10 válságos év elé néz Görögország és a Grexit így is, úgy is elkerülhetetlen, ráadásul a demokrácia esetleges leépülése is benne van a pakliban. A legjobb megoldás szerinte az a stratégia lenne, miszerint az ország 2013-ra elérje, hogy a költségvetés elsődleges egyenlege egyensúlyba kerüljön és ezután minden – magán és állami - külföldi hitelére fizetésképtelenséget hirdetni.
Érdekes elemzéssel állt elő Arvind Subramanian, a washingtoni Peterson Institut for International Economies vezető munkatársa, aki szerint Görögország az eurózónán kívül sokkal nagyobb veszélyt jelenthet, mint azon belül. Ezt arra alapozza, hogy amennyiben a Grexit sikersztorivá válik, és Görögország néhány éven belül, akár már 2013 végétől látványos sikereket tudna elérni az eurózónán kívül – miközben tegyük fel, hogy az eurózóna továbbra is recesszióban van - úgy több tagállamnak is megfordulhat a fejében, hogy egy esetleges kilépéssel talán gyorsabban növekedési pályára léphetnének. Ez akár az eurózóna végét is jelentheti, ha csak Németország nem lesz képes sokkal vonzóbb feltételeket szabni a partnereinek, hogy a zónán belül maradjanak - Subramanian szerint.
Bár egyre nagyobb számban vannak olyanok, akik nyíltan a Grexit mellett törnek lándzsát, azért még mindig jelentős azok száma és súlya is (nem csak a görög szavazók 80%-a), akik Görögország jövőjét eurózónán belül tudják csak elképzelni. Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde mellett, az EBRD hamarosan leköszönő elnöke, Thomas Mirow is arra figyelmeztetett a CNBC-nek adott interjújában, hogy tévednek azok, akik azt gondolják, hogy Görögországnak jobb lesz az eurózónán kívül. Egyelőre ismeretlen kockázatokkal kellene szembesülnie Európának, ha megtörténne a Grexit.
Görögország sorsa még nem dőlt el. A júniusi választások valószínűleg választ fognak adni arra a kérdésre, hogy a görögök inkább hisznek-e a populista erők szirénhangjainak, miszerint a görög gazdaság válsága fájdalommentesen is megoldható. Ha így lesz, azokat a pártokat emelik majd kormányzati pozícióba, amelyek felmondanák, vagy jelentősen módosítanák a korábbi kormányok által aláírt EU/IMF hitelprogramot. Ez persze az eurózónából való kiválást is jelentené. De győzhet a józan ész és az eurózóna iránti elkötelezettség. Ez azt jelentené, hogy a jobb és baloldali nem populista erők kapnak többséget és ezzel egy új esélyt arra, hogy a nemzetközi hitelezők pénzügyi és szakmai segítségével kivezessék Görögországot a válságból.
