Privát sarok: Oktatáspolitika rendszerváltástól a rendszervisszaváltásig

2012.05.09. | Radó Péter | 17 komment

 

Radó Péter 02.jpg

 

Nincs olyan közszolgáltatási terület ma Magyarországon, ahol a fülkeforradalmi hevület olyan radikális, a rendszer minden egyes elemére kiterjedő átalakítást generált volna, mint a közoktatásban. Oktatáskutató, oktatáspolitikai blogot író szerzőnk, Radó Péter írásában a rendszerváltás óta eltelt időszakról szóló reflexióról, mint bármilyen alternatív oktatáspolitika kialakításának előfeltételéről ír.


A köznevelési törvénybe foglalt változtatások puszta tömege – akár függetlenül azok tartalmától és céljaitól - is elrettentő. A kormányzat néhány év alatt tökéletesen felforgatja az elmúlt negyedszázad alatt kialakult és működő közoktatási rendszert. Az új konstrukció kínos pedantériával rekonstruálja az államszocializmus nyolcvanas években megkezdődött bomlása előtti körülményeket. Nem képzelhető el tehát olyan oktatáspolitikai alternatíva, amely nem foglalja magában a köznevelési törvény radikális módosítását vagy egy új törvény megalkotását. Noha a demokratikus politikai pártok még nem álltak elő megfontolható oktatáspolitikai alternatívákkal, a köznevelési törvénnyel szembeni növekvő ellenállás életre hívott olyan fórumokat, melyekben szisztematikus programalkotás folyik. E fórumok talán legfontosabbika a két pedagógus szakszervezet és számos oktatással foglalkozó nonprofit szervezett által létrehozott Agóra Oktatási Kerekasztal.

 

Az alternatívák keresése mögötti legfontosabb hajtóerő a konszenzusteremtés vágya. Jelenleg azonban az egyetlen, az oktatási szakma többségét egy táborba terelő konszenzusteremtő erő a jelenlegi oktatáspolitika elutasítása. Ebben a helyzetben a legkisebb ellenállás iránya a korábbi rendszer helyreállítása lenne, de ez – a rendszerváltás után kialakuló keretek számos erénye ellenére - nem vezet sehová. Az első lépés tehát a reflexió; annak számbavétele, hogy a 2010 előtti két évtizedes fejlődésnek melyek a megőrzendő-helyreállítandó értékei, s melyek azok a jellegzetességek, melyekhez nem kell, sőt, nem szabad visszatérni. Az erről szóló gondolkodást bizonyos értelemben a jelenlegi kormányzat teszi lehetővé: szakmapolitikai tabula-rasa-t csinált.

 

Folytonosság


Az erről szóló eddigi egyetlen reflexiós kísérlet az Alternatív Oktatáspolitikai Műhely „Egy alternatív közoktatás-politika alapvonalai” című vitairata. A vitairat természetesen foglalkozik a beavatkozást igénylő problémák azonosításával, a követendő nevelési-oktatási célokkal, és a kívánatos oktatáspolitika pilléreivel, (melyekről korábban a Magyar Narancsban írtam) az elmúlt két évtizedről szóló reflexiónak azonban nem ezzel kell kezdődnie. Mivel a jelenlegi ellenreform nem egyszerű oktatáspolitikai fordulat, hanem gyökeresen felülírja az oktatás kormányzásának egész rendszerét, a reflexiónak is a rendszer általános működési keretiről szóló diskurzussal kell kezdődnie. Abból érdemes kiindulnunk, hogy a magyar közoktatási rendszernek voltak olyan strukturális alapjegyei, melyeket eleddig alapvetően minden kormányzat tiszteletben tartott. Ezek közül a legfontosabbak a következők voltak:

 

  • Az óvodák és iskolák kiterjedt és teljes körű (szakmai, szervezeti, gazdálkodási) intézményi autonómiája;
  • Szektorsemlegesség, az önkormányzati és magániskolákra ugyanazok a szabályok vonatkoztak (az egyházi iskolák kedvezőbb finanszírozása miatt ez a Horn-kormány óta nem érvényesült maradéktalanul);
  • Szabad iskolaválasztás;
  • A közoktatás helyi (alapvetően önkormányzatok által biztosított) közszolgáltatás, az állam nem gyakorol szabályozó és ellenőrző funkcióit legyengítő tulajdonosi jogokat;
  • Ehhez illeszkedő módon decentralizált és a rendes közigazgatási rendszerbe integrált oktatásirányítás, a szubszidiaritás elvének érvényesítése;
  • „Keresletvezérelt” (az intézményi igényekhez alkalmazkodó) szakmai támogató és szolgáltató rendszerek.

 Radó.jpg

A közoktatás mindeme jellegzetességei meghatározták a kormányzás módját. Egy olyan oktatásirányítási rendszer határait jelölték ki, amely lehetővé tette a szülők és helyi közösségek elvárásait is integráló (nem csak a központi standardoknak való megfelelésen alapuló) minőségfogalom érvényesítést, biztosította a nyitottságnak és rugalmasságnak azt a mértékét, mely lehetővé tette az egyre sokfélébb tanulási igényekhez való alkalmazkodást, hosszú távon biztosította az oktatás és munkaerőpiac közötti illeszkedést, és az intézményi autonómiák tiszteletben tartásával lehetővé tette a modernizációt szolgáló fejlesztést. Ez a kormányzati rendszer elméletileg lehetővé tette volna azt is, hogy az állam a stratégiai irányítás indirekt eszközeivel kormányozzon, melynek hatékonysága összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint a direkt adminisztratív irányításé. Véleményem szerint ezekhez az alapelvekhez mindenképpen vissza kell térni. (Már csak azért is, mert felfüggesztésüket semmilyen vita nem előzte meg.) A rendszer alapvonásainak helyreállítása természetesen nem történhet mechanikusan; a róluk szóló nyilvános és intenzív diskurzus nélkül a helyreállítás nem lenne több, mint egy újabb „modernizációs összeesküvés”.

 

Korrekció


A fülkeforradalom előtti idők kormányzásának és oktatáspolitikájának van azonban számos olyan vonása, melyhez nem lenne jó visszatérni. Induljunk ki az oktatáspolitika alkotás utólag leginkább nyilvánvaló kudarcából: a kóros legitimitáshiányból, mely nélkül a NER nem rohanhatta volna le komoly ellenállás nélkül az oktatási szektort. A rendszerváltás óta az oktatáspolitika lényegében kevesek (politikusok, tisztviselők és szakértők) monopóliuma marad. Az erős formális és informális szakértői befolyás egyfelől komoly és elvitathatatlan teljesítményeket eredményezett, a magyar oktatáspolitika Európa egyik kísérleti laboratóriuma volt. Másfelől azonban az oktatáspolitika demokratikus legitimitása rendkívül gyenge maradt. Mindig meglepett például, hogy az Országos Köznevelési Tanács, mely elméletileg a miniszterek pedagógiai tanácsadó testületeként kellett volna működnie, sokkal erősebb jogosítványokkal rendelkezett, mint a legkülönbözőbb érdekek ütköztetését biztosítani hivatott Közoktatás-politikai Tanács. Általában: egy decentralizált rendszerben, melyben a különböző autonóm szereplők nem „végrehajtják”, hanem interpretálják az országos oktatáspolitikát, a meggyőzésükre és ösztönzésükre való törekvés hiánya az egész rendszert ássa alá.

 

Bármilyen furcsán hangzik is, a kevesek által meghatározott oktatáspolitika hatására súlyosan sérült a kormányzás szakmai legitimitása is, mert az egymást követő kormányok a szakértők közötti szabad válogatás eszközével gyakorlatilag felszámolták a szakma függetlenségét. (Ahol ez kizárólag egyes szakértők személyes integritásán múlik, ott valami baj van.) Ez volt az oka annak, hogy az Oktatáspolitikai Elemzések Központja által 2006-ban készített egységes közoktatási minőségértékelési rendszerről szóló javaslat a minőségértékelést kivette volna a kormányok kezéből és egy Országgyűlés által létrehozott független testületre bízta volna. A politikai ciklusok „rángásainak” gyengítése nélkül nem oldható meg az oktatásirányítás egyik legnagyobb gyengesége, a szakmai elszámoltathatóság elvének érvényesíthetetlensége sem. (Ezt a problémát a jelenlegi kormányzat is felismerte, csak éppen nagyon rossz választ adott rá.)

 

Egy másik korrekciót igénylő terület az oktatásirányítás szervezete és az oktatásfinanszírozás. Miközben meggyőződésem, hogy vissza kell térni a decentralizált, a közigazgatási rendszerbe integrált és az intézményi autonómiákat tiszteletben tartó irányítási rendszerhez, úgy gondolom, hogy a korábbi, nemzetközi összehasonlításban hihetetlenül szétaprózott szisztéma helyreállítása erősen kontra-produktív lenne. A közoktatás egy olyan közigazgatási és közfinanszírozási reformban érdekelt, amely helyi-kistérségi iskolahálózatok, s nem egyes iskolák tulajdonosi irányításán alapszik, s amely nagyobb teret hagy a mérethatékonyság és szakszerűség érvényesítésének. Ehhez kapcsolódik olyan oktatásfinanszírozási automatizmusok kialakítása, melyek egyfelől biztosítják a közoktatási minimum-szolgáltatások stabil és kiszámítható finanszírozását és a területi jövedelmi egyenlőtlenségek kompenzálását, másfelől nivellálás és túlzott standardizáció nélkül teret engednek a helyi és intézményi célok és prioritások érvényesítésének. Az irányítás és az attól elválaszthatatlan finanszírozás kívánatos rendszere nincs még „kitalálva”. Mindezidáig az oktatási szakma sokkal inkább elszenvedte a közigazgatási rendszer változásait, s nem alakította azokat. Véleményem szerint a közeljövő egyik legfontosabb teendője az oktatás szereplőinek aktív részvétele egy a helyi szociális, oktatási, egészségügyi, kulturális és oktatási közszolgáltatások irányításáról és finanszírozásáról szóló reformprogram elkészítésében.

 

A két rendszerváltás közötti húsz év újragondolást és korrekciót igénylő problémái még hosszasan sorolhatóak lennének; minden bizonnyal felkerülne még a listára a koherens pedagóguspolitika kóros hiánya, az iskolaszerkezet és – ettől nem teljesen függetlenül – az oktatás méltányosságának kóros gyengesége, a kívánatos tanulási célok és azok rögzítésének működőképes módja, vagy éppen a közpolitika-helyettesítő szerepet játszó és korrupcióval fertőzött fejlesztéspolitika is. Egy dolog azonban biztos: a múlttal való szembenézés nélkül a jelenleg épülő szélsőségesen centralizált rendszernek nem lesz komolyan vehető alternatívája.

· 1 trackback

Címkék: reform oktatáspolitika privátsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr224482983

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: NAT: családi életre való nevelés igen, esélyegyenlőség nem 2012.05.09. 10:23:05

Az új Nemzeti Alaptantervről szóló korábbi írásunkban azt mutattuk be, hogy a hoffmanni koncepció alapvetően megy szembe a nemzetközi példákkal, valamint bizonyos elemeiben egyértelműen a 80-as évek gyakorlatát hozza vissza.  Mindazonáltal igen me...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ezzel a hazaéshaladás dologgal egy a probléma: pont annyi a hatása, mint egy szellentésnek a világűrbe.
Okos emberek ingatják a fejüket, elmondják, hogy mi a gond, mi vezett hozzá, és hogy mi lenne a jó, esetleg a megoldás. És?
A kutya sem hederít rá. Mi elolvassuk és a - többnyire - egyetértő gondolatok után visszatérünk a sötét valóságba.

"...a koszos, rozsdás, büdös vagonokból és rozzant mozdonyból álló szerelvény csühög a következő állomás felé. Menetközben elmélkedhetünk arról, hogy miért ilyenen kell utaznunk, milyen jó lenne egy modern, kultúrált és műszakilag kifogástalan vonattal utazni. Sőt arról is, hogy hogyan lehetne változtatni, vagy a megvalósításon...De a valóságban a koszos, rozsdás, büdös vagonokból és rozzant mozdonyból álló szerelvény csühög tovább a következő állomás felé...a maguk elé révedő, fásult utasokkal..."

Szóval tenni kellene, nem elmélkedni.
Ez nagyon szép, kerek, de ugyanolyan semmitmondó cikk volt, mint az összes többi oktatással foglalkozó. Nem vagyok pedagógus, szülőként, kívülről nézem a dolgot. alapvető problémák vannak a magyar oktatásban, amit eleddig egyetlen kormány sem tudott vagy akart kezelni. Tudniillik Magyarországon oktatás néven libatömésszerű lexikális tudás ömlesztés folyik, egy vasúti menetrend szerűen előírt időkövetelmény szerint, mindez párosulva irgalmatlanul felduzzasztott 30 fő körüli osztályokkal (a városokban). Ez így együtt lehetetlenné teszi nemcsak a minőségi munkavégzést, hanem az egyes gyerekekkel való tudásszinteknek megfelelő, felzárkóztató külön foglalkozást. Mindehhez még hozzájön az egyes szaktárgyak óraszámának csökkentése, vagyis minden körülmény adott a csapnivaló oktatáshoz szakmai téren. Tömik a gyerekekbe kegyetlenül az információáradatot, nem hagyva időt a megfelelő feldolgozásra, elvéve az időt az alapvető készségek elsajátítása elől, és legfőképp hatalmas hiányossága az egész rendszernek az, hogy nem gyakorlatorientált, nem az életben hasznosítható ismeretekre tanítják (általános iskolában) a gyerekeket, és legfőképp nem tanítják meg nekik minden alapok alapját, HOGYAN KELL TANULNI! Hiszen ma minden információ hozzáférhető az interneten, könyvtárakban, stb. De ha nem tudja szerencsétlen hogy hol és miként keresse a számára szükséges dolgokat, azokat hogyan, miképp és miért kombinálja össze egységes egésszé, nem fog menni semmire. Marad majd a Fecebookozás, meg a videojátékok (jobb esetben). Az ismeretekről, amiket meg a jelenlegi szisztéma szerint bebifláztatnak velük, két hét múlva halvány lila gőzük sincsen.
Ami a finanszírozást illeti, ez is rendkívül érdekes kérdés. Való igaz, hogy az önkormányzatok, mint a helyi szinteket, igényeket jobban ismerőknél jobb helye lenne a pénznek, de nem a fejkvóta SS-eljárási módszerekkel, és legfőképp nem úgy, hogy nem felcimkézetten, nem CSAKIS e célra - vagyis az iskolákra - elkölthető keretként kapják. Mert az önkormányzatok eddig erre a tételre úgy tekintettek, mint egy szabadon lerabolható, égből pottyant pénzre, amiből szabadon lehet garázdálkodni, a csóringer iskola meg örüljön, hogy lyuk van a seggén. Mindezen kívül a pedagógusok bérét semmiképpen sem az önkormányzatok kénye-kedve kéne hogy meghatározza, azt valóban központi forrásokból kellene finanszírozni.
Az oktatásirányítás dekoncentrált állami irányítására történt volt kísérlet 1993-94-ben. Nagyjából azon "folytonossági" platformon, és azon "korrekciós" célokkal, mint amiket itt Radó úr kívánatos elmozdulásokként vázol. Akkor viszont még mindezen törekvésekkel a "formális és informális szakértői befolyás" hisztérikusan szembeszállt, a létrehozott szervezeti struktúrákat (a Regionális - majd ún: területi - Oktatásügyi Központok, köröttük a társadalmi szakmai Tanácsaik) nem megszállta, hanem szétzúzásuk után a funkcióikat piacosítással eliminálta. Kellett tehát egy fülkeforradalmi ámokfutás ahhoz, hogy a Dobos Krisztina demokratikus oktatásirányítási modelljéhez hasonlót a szakma most a sajátjaként, egy elvárható konszenzus minimumaként vezessen elő. Mindz azért nem kicsit vicces.
Csatlakoznék az egyik előttem szólóhoz. Ez a szöveg elég szakmaira sikeredett. Én nem vagyok benne napi szinten az oktatáspolitikai diskurzusban, néha nem értem miről van szó. (pedig éppen azért olvasnám, hogy értsem...)
Valóban jobb lebnne arra koncentrálnunk, mi lenne az optimális megoldás a közoktatásban. Ehhez néhány gondolat alább:

1. Kálmán Attila, az Antall kormány idején volt politikai államtitkárunk a minisztériumban. matek-fizika szakos tanár volt korábban vidéken, tehát tudta, mit beszél. Ő mondta nekem egy privát beszélgetésben, hogy alapvetően az 1985-ös közoktatási törvény, néhány módosítással megfelelne a rendszerváltozás után is, és ő már a Dobos Kisztina-féle, a mostanihoz képest egész elviselhető új törvényt is föloslegesnek tartotta. Ehelyett azóta is minden kormányzat nekidőlt a törvényi háttér átrendezésének, ami sokba került és keveset ér.

2. A rendszerváltozás lendületében - elismerten - túl sok önállóságot adtunk az önkormányzatoknak, amelyek szakmai hozzáértés hiányában nem mindig éltek jól ezzel. Most átestünk a paci túloldalára. A svéd modell az, hogy egyensúlyban van a közoktatásban az önkormányzati és a központi akarat(amit leginkább az alaptantervben foglaltak, mint minimálisan megtanítandó anyag, biztosít), mind tartalmi, mind anyagi vonatkozásban, és az önkormányzatoknak komoly anyagi erői vannak helyi bevételeikből az oktatás színvonalának biztosítására. Érdemes közelebbről megvizsgálni a svéd gyakorlaot: nem szabad azt hinni, hogy azért megy jól, mert sok pénzük van! Azért megy jól, mert okosan, demokratikusan gazdálkodnak, és egyébként irtó skótok, minden fillérnek ötször megnézik a helyét.
(Az egyházi iskolák finanszírozása ügyében a szerző egy közkeletű tévedést írt le sokadszor: az egyházi iskolák nem kaptak többet, csak a fejkvóta önkormányzati részét vállalta át az állam, minthogy az egyházi iskolák fenntartóinak nincs az a jövedelemforrása, mint az önkormányzatnak, ezért nem tudták kiegészíteni az állami fejkvótát saját forrásból.)

3. A rendszerváltozás után megszüntették a szakfelügyeleti rendszert, amit máig nem pótoltak, pedig az az oktatás minőségének egyik kulcskérdése. Persze, ahhoz nem besúgó-szakfelügyelők kellenek, hanem pedagógiai mentorok, akik tanácsolnak és dicsérnek, miután megvizsgálták egy-egy pedagógus munkáját.

4. Az oktatás minőségének másik kulcskérdése az iskolai infrastruktúra, aminek javítására egyetlen kormányzat sem vállalkozott eddig. Hogyan teljesítse a kötelező tornaórát az az iskola, ahol nincs is tornaterem? Hogyan használjanak számítógépet, ha nem tudják kifizetni a villanyszámlát, és különben is akadozik az áramellátás, mert kőkorszaki az elektromos hálózat? és hogyan neveljenek egészséges életmódra, ha az elemi higiéniai feltételek hiányoznak az épületből? és mi lesz a kötelező óvodáztatással olyan kistelepülésen, ahol nincs is óvoda?!
Svédországban nagy oktatási reformot hajtottak végre az 1970-es évek elején, de azt egy többéves iskolaépítési programmal kezdték... és évekig tartott, amíg fokozatosan bevezették az újdonságokat.
5. Mentálhigiénés veszélyhelyzetet teremt a közoktatás világában az, hogy sűrűn bukkannak fel átszervezési és strukturális újdonságok. Ebbe idegileg beleroppan tanár és diák. Törvényben kellene megtiltani, hogy 5 éven belül új szabályokat találjanak ki.
6. A pedagógusok szakmai továbbképzését minden, az elmúlt 20 évben keletkezett szabály rosszul kezeli. Kötelező, de nincs rá pénze a pedagógusnak. A továbbképzési lehetőségek nem mindig arra irányulnak, mint amire kellene. A továbbképzéssel foglalkozó cégek és intézmények munkájának minősége gyakran kifogásolható - ugyanakkor nem lehet pénzt szerezni sok fontos témában a továbbképzésre.

Tény, hogy a közoktatás minőségét javítani kell, és ehhez véleményem szerint a 3-6.pontban leírtakra van szükség,továbbá a predagógusbérek rendezésére. Most csak káosz van, és ami még most jön, abba jobb bele sem gondolni. A magyar közoktatáson takarékoskodni nem lehet, mert minden szempontból a béka nadrágja szintjén vagyunk.
@vladimir964: Ez nagyon szép, kerek, de ugyanolyan semmitmondó komment volt, mint az összes többi oktatással foglalkozó.
Szinte az összes közhely előfordul benne.
@Oblomov: A helyzet az, hogy már a kilencvenes évek elején sem értettem a TOK-ok bezárásával. Az ezredforduló utáni szocialista-liberális kormányok is rájöttek, hogy ez hiba volt, ezért vidáman működtették az Oktatási Hivatal regionális lerakatait. Mindennek azonban a bejegyzéshez nincs sok köze, mert a TOK-ok dekoncentrált tanügyigazgatási szervezetek voltak (az iskolák önkormányzati tulajdonban maradtak), a bejegyzésben viszont az önkormányzati tulajdonosi szerkezetről írtam, ez két különböző dolog. Sok vicces fejleményt egyébként nem érzékelek mindezzel kapcsolatban, mert a "szakmának" egyenlőre nem igazán van bármilyen "konszenzusos minimumra" vonatkozó ajánlata.
@vladimir964: én sem vagyok pedagógus, csak iskolás gyerekek anyukája és 100%-ban egyetértek veled!
Tokeletesen mind1, milyen oktatasunk van-lesz. A gyermekek mar mergezve jonnek a szuloi hazbol, telistele eloitelettel, gyulolettel, intoleranciaval. Mert a csalad a beteg. Az egzisztencialis veszelyeztettseg, a kilatastalansag, a rosszabbodo korulmenyek mindig a demagogianak kedveznek, meg a "majd en rendet teszek" tipusu hozzaallasnak, ha nincs az embereknek fejlett demokraciakepe.
Kar arrol almodozni, mi lesz, ha orban nem lesz. Jobbik lesz.
Es akkor vegre kiteljesul europa legrohadtabb pocegodre, rovasirassal, szentkoronaval, samanizmus oktatassal. Kozepkor reloaded...
Kell ez ennek az orszagnak, mint egy falat kenyer, hogy a mai fiatalok megizleljek, a nyilas korban nem lehetett volna aaajfonnal menozni...
Akkor, ha a a sajat borukon tapasztaljak meg, hogy a szalasista eszmek nem csak szep romantika, es konnyu valasz a ma kihivasaira, akkor talan, talan utana kepesek leszunk par generacionyit bekeben, es egymas mellett elni.
Hajra jobbik, en ratok szavazaok. Pusztuljon a fergese....
@Parajpuding: Az állam által menedzselt közszolgáltatásokról nekem is mindig a vasút jut az eszembe: a koszos, menetrendet betartani képtelen vonatok és a régi Utasellátó szottyadt szalámis zsömléi. A közoktatás eddig ennél sokkal jobban működött, de erre a színvonalra süllyed majd,ha ezt is az állam veszi majd erős kezébe. Szóval szerintem csak beszéljünk róla, talán lesz aki komolyan veszi. Ha nem beszélünk róla biztos, hogy marad az utasellátós zsömle....
@vladimir964: Amit ír csupa olyasmi, amivel mostanáig szinte minden kormány megpróbált kezdeni valamit. Csinálhatták volna jobban is, de ha sokkal jobban csinálják akkor is egy fél emberöltő, amíg az oktatás kultúrája megváltozik. Most majd kezdhetjük előröl... Ami pedig a finanszírozást illeti: az önkormányzatok nem "lerabolták" az oktatási költségvetési támogatást, hanem kiegészítették, az elmúlt évtized vége felé a "normatíva" már alig a felét fedezte az oktatási kiadásoknak. A problémát nem a "fejkvóta" alapú finanszírozás okozta, hanem az, hogy 2006-tól kezdve az állam folyamatosan és egyre jobban kivonult az oktatásfinanszírozásból. Éppen ezt folytatja a jelenlegi kormány is.
@Parajpuding: Szerintem pont ezzel tesznek valamit, hogy hajlandóak elgondolkodni, ötletelni, javaslatokat kitalálni.
Szerinted mi lenne a 'tevés'?
Kedves Péter!
Örömmel olvasom itt is. Az "utca emberének" a fejében viszont nagyon keverednek az oktatásirányítás különböző szempontjai, területei, talán ezért az értetlenség. A tantervekről, tananyagról, oktatási módszerekről, az iskolák infrastrukturális és személyi viszonyairól mindenkinek van valamiféle tapasztalata, elképzelése, de például a finanszírozás rendszeréről, az oktatáspolitika hosszabb távú kihatásairól már kevesebbeknek.
(Egyébként sírnivalóan vicces, hogy a jelenlegi kormány is folytatja az oktatásfinanszírozásból való kivonulást, azzal együtt, hogy állami irányítás alá vonja az iskolákat. Miféle eredménye lesz ennek a kettősségnek vajon?)
@Füles [Göd.HU.EU]: Kedves Füles, éppen az a baj, hogy közhelyek, azaz köztudottak, és mégsem csinálja senki. Van egy olyan gyakorlat, hogy ha valamit sokszor, sokan elmondanak vagy leírnak, akkor egyszer csak leesik valakinél a tantusz, és megcsinálja. Működik, tapasztaltam.
@ftk: Ennek a kettősségnek semmi, mert ez csak egy-ség. Egyféle akarat, eszed, nem eszed. "Ez van, ezt kell szeretni" _ mondtuk a pártállami időkben. Az volt a rendszerváltozás minimuma, hogy legalább szeretni nem kellett! De most már azt akarják, hogy még szeressük is. Grrr.
@Parajpuding:
az egyik ne oltsa ki a másikat. mi alapján cselekednénk?
tehát másként:
tenni is kell, nem csak elmélkedni.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma