A gazdasági válságtól a politikai válságig: Az Európai Unióval szembeni kihívások 2008 után

2012.02.20. | Bajnai G | 40 komment

 

Bajnai Gordon írása a Bertelsman Alapítvány felkérésére készült 2011. októberében, és angolul jelent meg egy, a válság társadalmi következményeiről szóló tanulmánykötetben idén februárban.  Az Európai Unió 60 éves történelmének legnehezebb kihívásával áll szemben. A nemzetközi pénzügyi válság rámutatott törékenységére, mely az európai integráció félkész természetéből adódik. Létezése óta első alkalommal kényszerül arra az Európai Unió, hogy közvetlenül szembesüljön a politika világát alakító két döntő erővel: a piacokkal és a szavazókkal. 

 
A válság egyetlen lehetséges megoldása az integráció magasabb szintre történő emelése. Ez azonban megkívánná olyan további szuverén kompetenciák átadását, melyek a leglényegesebbek politikai szempontból: költségvetési, társadalmi és gazdasági politikák. Ez a feltartóztathatatlan változás azonban komoly kihívás lesz az európai demokrácia és kormányzás számára.
 
A globalizáció bosszúja
 
A jelenlegi válság gyökerei jóval 2008 előtt keresendőek. A mostani fiskális és pénzügyi krízis a globalizáció „bosszújának” következménye, vagyis gyakorlatilag annak a versenyképességi csapdának a következménye, mely fokozatosan, de egyre gyorsulva érte el az európai gazdaságot, társadalmat és intézményeket.
 
A globalizáció folyamatával az alacsonyan képzett munkaerő ára a fejlett gazdaságokban (különösen a magas rögzített-árú jóléti államokban) versenyképtelenné vált az alacsony jövedelmű / alacsony jóléti kiadású országok állandó kihívásával szemben. Az alacsony képzettséget, de nagymértékű munkaerőt igénylő iparok tőkeberuházásainak a fejlődő piacok felé történő átirányítása így fokozatos technológiai, tudásbeli és szakértelmi fejlődéssel járt ezekben a fejlődő országokban. Ez a trend folyamatosan növeli azt a bérküszöböt, amelyet a magas bérkiadású országok a hozzáadott értékű munkaerőért képesek megfizetni.
 
Ez a folyamat (nem kis részben) üdvözlendő, ugyanis a fejlődő országokban egyre több ember tud a szegénységből kitörni és magasabb jövedelemre szert tenni, míg a fejlett gazdaságok exportcikkei és szolgáltatásai iránti kereslet is nő. Mindazonáltal az ilyen nagyságrendű gazdasági átalakulások mindig feszültségekkel járnak, és a jelenlegi globális gazdasági átrendeződés e tekintetben történelmi fordulópontnak bizonyulhat.
 
Ez a trend azonban az alacsony képzettséget igénylő munkák iránti kereslet markáns csökkenését vonta maga után a fejlett országokban, különösen az Európai Unióban. Egyes országok, melyek magas színvonalú politikai intézményekkel és erős gazdasági háttérrel büszkélkedhetnek (tipikus példának számít Németország és az északi államok) felismerték ezt a problémát és képesek voltak gyorsan tanulni a hibáikból. Sikeresen mentették átmagukat tudás-alapú gazdaságokká, ahol megerősítették fenntartható versenyképességi előnyüket. Néhány – többnyire egyedi, különálló – kisebb krízist követően ezek az országok versenyképességük szinten tartásának érdekében igazították be a munkaerő-költséget. Ezzel szemben azok a (viszonylag alulfejlett) EU-tagországok, melyek az EU-n belüli munkamegosztás eredeti felosztásában alacsony képzettséget igénylő termékek előállításra szakosodtak, hamar elvesztették növekedési képességüket a relatív értelemben drága euró és az egyre növekvő egység-bérköltség fényében. Mégis, ezek az országok ideiglenesen fenn tudták tartani növekedési rátájukat, ami tulajdonképpen pozitív kitermelési különbözetnek mondható. Ezt a buborékszerű növekedést (amely a GDP nem-kereskedelmi szektorainak növekvő hányadának tudható be) az értelmetlenül olcsó euró-alapú finanszírozás hajtotta, mely szinte kockázatmentesnek minősítette az eurózóna államadósságait.
 
Ráadásul az EU lemaradásban van az Egyesült Államokkal szemben a termelékenység terén, és ez a szakadék egyre inkább szélesedik. 2007-ben egy átlagos amerikai munkavállaló 42%-kal több GDP-t állított elő európai megfelelőjénél. Ez a szakadék – a közhiedelemmel ellentétben – elsősorban nem a kevesebb munkavégzéssel függ össze, hanem a teljes faktor termelékenység (total factor productivity (TFP)) terén mutatkozó csekély növekedéssel, melyet hatékonyabbá lehetne tenni szervezeti és technológiai javításokkal.
 
 
1. ábra: Az egységnyi munkaköltségek divergenciája
(Forrás: National Statistics, Haver Analytics, GS Global ECS Research)
 
A 2008-es válság rávilágított az európai üzleti modell fenntarthatatlan állapotára, és leállította ezen gazdaságpolitikák finanszírozását is. Másrészt viszont a 2008-as krízis nem írta felül a már érzékelhető trendeket a globális erőátrendeződés terén, míg a reagálásra és korrekcióra szükséges időt lerövidítette. Ugyanakkor a válság hatására a társadalmi és politikai környezet ingatagabbá, nehezebben kezelhetővé vált már az elkerülhetetlen strukturális reformok bevezetése előtt.
 
Tendenciák, kockázatok és kihívások a jövőben
 
A 2008 után kialakult környezetben öt olyan kulcsfontosságú folyamat ragadható meg, melyek kimenetele meg fogja határozni Európa jövőjét, és komoly hatással lesz a fejlett világ egészére.
 
Lassabb növekedés. Ez a gazdasági trend fogja az elkövetkező tíz évet meghatározni a fejlett világban. Ez kiváltképpen annak az elhúzódó, a köz- és a magánszférát egyaránt érintő hitellassulási folyamatnak a következménye, mely mindenhol a magánfogyasztás és a beruházás csökkenésével, illetve a közkiadások megnyirbálásával jár a különböző megszorító intézkedés-csomagoknak betudhatóan. Ez a tendencia jelentősen megnövelheti a munkanélküliségi hosszú távú természetes rátáját a válság előtti szintekkel összehasonlítva. Egyértelmű ellentét van a könnyen elérhető, alacsony képzettségű munkaerő kínálat és a tudás-alapú gazdasághoz kötődő munkák iránti kereslet között (ez utóbbi az az irány, amerre a legtöbb európai gazdaság igyekszik elmozdulni, egyfajta válaszként a globalizáció versenyképességi nyomására).
 
2. ábra: Fejlődés és a fejlődő országok GDP-je (1950-2050)
(Forrás: David Hunkar)
 
 
Fordított társadalmi mobilitás. A politikai stabilitással kapcsolatban gyakran hangzik el az a közismert mondás, miszerint a forradalmakat nem a szegények robbantják ki, hanem a csalódottak. Ez a felismerés a 2008 utáni világban egyre relevánsabbá válik.
 
A válság első hulláma társadalmaink alsó-középosztályát sújtotta leginkább. Sokan közülük, több tízmillió európai az elmúlt 30-40 év alatt – új munkalehetőségeknek, valamint olcsó hiteleknek köszönhetően – kitört a szegénységből és az alsó-középosztály részévé vált. A társadalmi fejlődésnek mindkét imént említett tényezője azonban a válság hatására megszűnőben van, így ezek a széles társadalmi rétegek életszínvonala jelentősen visszaesett; e változás pedig további nyomást helyez a már eleve túlterhelt szociális kiadásokra és társadalmi védőhálókra.
 
A válság második hulláma viszont már a hagyományosan szegény csoportokat érinti, mivel a kormányok által bevezetett megszorító intézkedés-csomagok jellemzően a szociális, oktatási és egészségügyi kiadások csökkentését vonják maguk után. Ez a társadalom kiábrándult tagjainak számottevő növekedésével jár.
 
A harmadik hátrányosan érintett társadalmi csoportot azon fiatalok képezik, akik nemrég végeztek tanulmányaikkal és nincs esélyük az elhelyezkedésre. A fiatalkorúak munkanélküliségi rátái Spanyolországban és sok más országban nem sokban különböznek az észak-afrikaiaktól, ahol – az összességében jelentős gazdasági növekedés mellett is – szinte kezelhetetlenné váltak a társadalmi feszültségek. A nyugdíjkorhatár várható emelése és a munkahelyteremtés nélküli növekedés kilátásai tovább rontják ezen fiatalok esélyeit arra, hogy önálló egzisztenciát teremthessenek maguknak.
 
A nagy gazdasági világválság tragikus következményeinek fényében a társadalmi mobilitásnak e gyors átfordulása, illetve a valós generációs perspektíva hiánya óriási kockázatot jelentenek Európa legeladósodottabb országainak politikai stabilitására nézve.
 
 
 3. ábra: Munkanélküliségi ráta korcsoportonként (2010, %)
(Forrás: EuroStat)
 
Generációk közti konfliktusok. Társadalmaink elöregedése az egyik olyan terület, ahol a krízis felgyorsította a már létező trendeket. Napjaink Európájában hozzávetőlegesen 2,5 aktív felnőtt tart el egy nyugdíjas embert, de ez a szám gyorsan csökken: a jelenlegi trendek alapján 2050-re már csak 1,5 keresőképes felnőttnek kell ugyanezt a terhet viselnie. A válság miatti GDP-csökkenés, valamint az államadósság növekvő kormányzati terheinek betudhatóan egyre inkább kiéleződnek a közkiadások terén jelentkező belső feszültségek. Ennek hatására viszont Európa-szerte nyomás helyeződik a kormányokra a nyugdíjkiadások jövőbeni fenntarthatóságának demonstrálására.
 
Mivel a demográfia természetes tendenciái különösképpen ellenállnak a politikai intézkedéseknek, másfajta kormányzati fellépésre lesz szükség. A nyugdíjkorhatár elkerülhetetlen megemelése a sokak által leginkább negatívnak tartott politikai reformintézkedés, mint ahogy ez a közelmúltban Franciaországban és máshol is megfigyelhető volt; ezzel szemben nem csak a nyugdíjkorhatárhoz közel állók ellenkeznek majd, hanem a fiatalabb generációk is, akik az intézkedésben újabb gátját látják saját munkaerő-piaci elhelyezkedésüknek.
 
Az elöregedés problémájára adható másik logikus válasz, név szerint a bevándorlás, már eleve olyan érzékeny kérdés, mely alapjaiban írja át a legtöbb európai ország politikai életét. Egyes helyeken már a posztindusztriális társadalmak stabilitását, identitását és kohézióját teszi kockára. Amint erre a Johns Hopkins Center for Transatlantic Relations munkatársának, Daniel Hamiltonnak nemrég megjelent tanulmánya is rámutat, az Európai Uniónak a nettó bevándorlást meg kellene ötszöröznie ahhoz, hogy a jelenlegi keresőképes / eltartott rátát a mostani szinten tartsa. Ráadásul az Európába irányuló bevándorlás közgazdasági értelemben nem racionális: az Európai Unióba érkezik messze a legtöbb képzetlen munkás. Ennek a csoportnak 85%-a érkezik Európába, míg csak 5%-uk próbál szerencsét az Egyesült Államokban. Ezzel szemben a képzett migránsok 55%-a az USA-t választja, és csak 5%-a megy az Európai Unióba. (Lásd: Daniel Hamilton: Europe 2020: Competitive or complacent, SAIS CTR / Brookings Press, 2010.)
 
Amennyiben az elkövetkező évtizedekben kudarcba fulladnának ezek a korrekciós intézkedések, a keresőképes és nyugdíjas generációk közti konfliktusok eget rengető változásokkal járhatnak a mai jóléti államok szerkezetét és termelékenységét illetően.
 
 
4. ábra: Szegénységi kockázat és társadalmi kirekesztettségi ráta (2009, az össznépesség %-ában) (Forrás: EuroStat)
 
 
 5. ábra:Az időskori eltartottsági ráta tendenciái és előrejelzései néhány választott országban (1950-2050)
(Forrás: EuroStat)
 
 
6. ábra: Előrejelzett népesség-szerkezet és korfüggő közkiadások
 
Populizmus, protekcionizmus, bezárkózás, nacionalizmus. A krízis által súlyosbított társadalmi és gazdasági feszültségek újra felelevenítik a múlt jól ismert politikai reakcióit. A fogyasztás visszaesésével, valamint a gazdaság minden szegmensében ennek hatására jelentkező többlet-kapacitásokkal gyorsan felélednek a protekcionizmus természetes ösztönei. A különféle nemzetközi kereskedelmi egyezmények szerteágazó világában pedig a protekcionizmus modern formája üti fel a fejét, vagyis a fizetőeszközök manipulatív leértékelése. A kereskedelmi és valuta-háborúk gyakran szolgálnak az agresszív nacionalizmus és az idegengyűlölet előszobáiként, melyeket opportunista politikai szereplők a politikai feszültségek kijátszására használnak. A franciaországi roma közösségek és a spanyolországi roma migránsok közelmúltbéli esetei, a dán kísérlet arra, hogy a nem kívánt bevándorlás megfékezésének érdekében felfüggesszék a schengeni szabályokat, a szélsőjobb pártok előretörése az Európa magját képező országokban, a multi-ellenes retorika és intézkedések Magyarországon, valamint a német és görög sajtóban zajló történelmi-nacionalista szócsata mind betekintést nyújtanak abba, milyen veszélyek leselkednek ezen az úton.
 
Minden ilyen mozgalom, előítélet és tevékenység politikai gyökere a válság előtti időkben keresendő, azonban az irántuk való politikai fogékonyság mostanság ugrott meg.
 
A hatalom globális átrendeződése. A nemzetközi erőtérben Európa befolyása egyre inkább csökken. Mint ahogy az többször is tapasztalható volt (példának okáért a koppenhágai klímacsúcson, a G20-as találkozókon, az energetikai politika oroszországi viszonylatában, vagy a Kínával való kereskedelem- és árfolyampolitika esetében), az Európai Unió, illetve annak nagyobb tagországai gyakran képtelenek arra, hogy egységes állásponttal, határozottan lépjenek fel. Ez azonban csökkenti az Unió kilátásait, lehetőségeit a tekintetben, hogy sikeresen megbirkózzon a globalizáció által előidézett fenyegetésekkel és lehetőségekkel.
 
A válság a válságkezelés után
 
Ez az öt tendencia nem tekintendő valamilyen Malthus-féle előrejelzésnek. Ezeket a kockázatokat nyilvánvalóan rendszerszintű megközelítésben, hosszabb időtávban lehet (és szükséges) kezelni, a fenntartható jó kormányzás minden eszközének segítségével.
 
Annak érdekében, hogy szembe tudjanak nézni ezekkel a kihívásokkal, mind az Európai Uniónak, mind maguknak a tagállamoknak ki kell lábalniuk a jelenlegi pénzügyi válságból. A válság egyértelműen ráébresztette Európát arra, hogy sebezhetősége az integráció félvállról vett, félig átgondolt, félig magyarázott, valamint – ennek következményeként – félkész jellégéből fakad. Félvállról vett, hiszen egyfolytában dúl a harc a nemzetállami realizmus, az idealista föderalizmus és a mandarin-elvű szupranacionalizmus között. Félig átgondolt, mivel a politikai értelemben elfogadható választási lehetőségek gyakran ütköznek a technokraták által optimálisnak tekintett megoldásokkal. Félig magyarázott, ugyanis a politikai elitek túlságosan fáradságosnak és kockázatosnak ítélték a választók bevonását. Ezek a szavazók így csekély érdeklődést mutatnak a bonyolult európai integrációs folyamat iránt. Mindezen okok miatt az európai integrációs projekt még csak félkész állapotban van.
 
Az aprólékos, konszenzus-kereső európai döntéshozatali módszer már a kezdetekkor a legkisebb közös többszörös elven alapult. Ez vezetett ahhoz, hogy az Európai Unió mint szervezet sokszor csak egy válság hatására képes továbbfejleszteni szerkezetét.
 
Az integráció különböző lépcsőfokain álló tagországok többnyire csak azokban az ügyekben haladnak előre, ahol viszonylag könnyen tudnak politikai megegyezésre jutni, és hátrahagyják az esetleg politikai nehézségekbe ütköző kérdésköröket. Azonban a 27 ország eltérő érdeke miatt ez a módszer természetéből adódóan hiányos vagy korántsem optimális megoldásokat termel ki. Sőt, ez a módszer – bár talán az egyetlen módja a korábban sosem tapasztalt nemzetállami integráció elérésének és fenntartásának – közvetlenül felelős számos olyan válságért, melyet az Európai Uniónak fennállása óta át kellett vészelnie.
 
Ugyanakkor az alapító atyák egy kényes egyensúlyt építettek be az európai integrációs folyamatba: szinte képtelenség, hogy bármely tagállam visszatérjen az integrációnak egy alacsonyabb fokára, vagy teljesen elhagyja az uniót, ugyanis az így kialakuló veszteségek jócskán túlmutatnak az integráció következő szintjéből való kimaradás nyereségeinél.
 
Ennek az egész folyamatnak egyik tipikus terméke az Európai Monetáris Unió, melyet egy rendesen működő fiskális unió nélkül hoztak létre. Az akkori történelmi körülmények között sokkal jobb ötletnek tűnt előrehaladni egy ilyen félkész struktúrával, mint feladni valami olyasmit, mely politikai és gazdasági tekintetben egyaránt értelmes ötletnek tűnt. És míg a Maastrichti Szerződés alapító atyái valószínűleg azt gondolták, az adott pillanatban nem tudnak ennél tovább haladni, abban hittek, hogy utódaik az integráció továbbmélyítésével már a következő kérdésköröket is meg tudnák oldani.
 
A mostani válság egyre inkább két ellentétes hatás közti konfliktussá kezd fajulni: az egyik oldalon a pénzügyi piacok növekvő nyomása áll (melyet általában a mohóság és a félelem alapösztönei vezérelnek), míg a másik oldalon található az Európai Unió vezető szereplőinek abbéli meggyőződése, miszerint már most túlhaladtak minden, a szolidaritás és a közös európai érdek nevében politikailag elfogadható lehetőségen. Ezt a feszültséget leginkább egy köztiszteletben álló európai vezető szavai írják le: „Mindannyian tudjuk, mit kellene tennünk; amit azonban nem tudunk, az az, hogy tudnánk újraválasztatni magunkat, ha ezt megtesszük.”
 
 
Könnyű beleesni abba a csapdába, hogy ezt a mondatot a megválasztott politikusok klasszikus dilemmáinak cinikus kifejeződésének tekintsük. Ez az értelmezés azonban félrevezető és igazságtalan. Alternatív és realistább értelmezés szerint ez a mondás azt fejezi ki, hogy a demokrácia játékszabályai szerint csak azok a szakértői megoldások maradhatnak fenn hosszabb távon, melyek ügyében az adott kor politikusai egyértelmű felhatalmazást kaptak a választóktól.
 
Így tehát a kérdés inkább abban ragadható meg, hogy a politikusok vajon a közvélemény nyomására együtt úsznak-e az árral, vagy bátor módon inkább arra törekszenek, hogy egy általuk helyesnek ítélt intézkedés mellé toborozzanak híveket.
 
A gazdasági szükségszerűségek politikai következményei
 
Azok a kérdések, amelyekben mindannyian tudjuk, mit kellene tenni, többnyire azon költségvetési, pénzügyi és versenyképességi tényezők logikus következményei, melyek jelenleg az Európai Unió regionális és nemzetközi pozícióit fenyegetik.
 
1. Az eurózóna fennmaradása
 
Az eurózóna összes tagja (és valószínűleg mindannyi EU-tag) kénytelen lesz megfizetni a múltban elkövetett hibákért. Mindannyian felelősek a tökéletlen monetáris unió kialakításáért, és az ezt követő rövidtávú kompromisszumok csak tovább súlyosbították a problémákat. Ugyanakkor itt fontos leszögezni azt is, hogy nincs olyan eurózóna-tagország, mely nem járt volna jól a közös valutával – és hogy az eurózóna lehetséges felbomlása óriási veszteségekkel járna.
 
Így hát az eurózóna minden tagjának – eltérő módon – meg kell fizetni a múlt hibáinak és mulasztásainak az árát. A tehetősebb országok további adósságok felvállalásával fizetik meg ezt az árat. Azon országok, melyek már nem bírnak további adósságot magukra vállalni, rendkívüli megszorításokkal és ezek hosszú távú társadalmi következményeivel kényszerülnek majd szembenézni. Mindazonáltal politikailag elfogadhatatlan lenne a gazdagabb országok állampolgárait arra bírni, hogy holmi lejárat nélküli, üres csekket írjanak alá. Ugyanúgy elfogadhatatlan lenne a nehéz helyzetben lévő tagországok polgárait egy olyan alagútba kényszeríteni, melynek végén még korántsem látszik a fény. Csak azon megoldások bizonyulhatnak fenntarthatónak, melyek méltányos választ adnak mindkét jogos fenti kérdésre.
 
2. Az adósságspirálból való kilépés
 
A főbb európai gazdaságok által a válság első hullámában felvett adósság és kialakult deficit egyenes következménye a krízis újabb hulláma, ahol már a válságkezelésből fakadó válságot igyekeznek megoldani. A költségvetési egyensúly minél gyorsabban történő helyreállításának érdekében az Európai Unió minden kormánya költségvetési kiadásainak jelentős visszafogására kényszerül az elkövetkezendő évek során.
 
 
7. ábra: Általános bruttó kormányzati adósságráták (a GDP %-ában, PPP-vel súlyzott GDP-átlag, 2009)
(Forrás: IMF)
 
3. Az európai jóléti rendszerek reformja
 
Legalább kétféle politikai reformot szükséges megkülönböztetnünk. Egyfelől bizonyos reformokat egy adott közszolgáltatás minőségének javítására vezetnek be. Másfelől pedig napjainkban azért foganatosítanak a kormányok reformintézkedéseket, hogy képessé váljanak érdemben csökkenteni a közkiadásokat.
 
Az európai jóléti modell fenntarthatóságának helyreállításához (melynek létjogosultsága már jóval a válság előtt is kétséges volt) szinte az összes EU-tagország kormánya nagyszabású, rendszerszintű reformok bevezetésére kényszerül a nyugdíjak, a munkaerőpiac, az egészségügy vagy az oktatás terén. Ezen változtatások célja az, hogy olcsóbb és hatékonyabb rendszereket alakítsanak ki, viszont nem jár együtt az egyéni állampolgároknak nyújtott szolgáltatások minőségbeli javulásával. Sok esetben épp az ellenkező hatást váltják ki. Az összecsapott vagy pénzügyi nyomás miatt elsietett reformok negatív hatással lehetnek a növekedés-serkentő keresletre rövidtávon, a társadalmi kohézióra középtávon vagy akár az emberi erőforrások minőségére hosszabb távon.
 
4. Az erőforrások újraelosztása a versenyképesség jegyében
 
A külső versenyképesség nyomásai a munkalehetőségek, a befektetések és az innováció terén a társadalmi javak jelentős újraelosztását igénylik, a hagyományos érdekcsoportoktól azon új szerepelők irányába, akik az egész társadalom számára nagyobb versenyképességet és növekedési potenciált rejtenek magukban. Ugyanakkor ez az átalakulás a klasszikus jóléti jogosultságok kárára fog végbemenni. Logikus az a feltételezés, miszerint az közoktatás, a felsőoktatás, a munkaerőpiaci programok (pl. az egyidejűleg rugalmas és biztonságos munkaerőpiac kialakítását célzó ún. flexicurity programok), az innováció, a kutatás és a termelési infrastruktúra jelentősége meg fog nőni, míg az egyéb hagyományos, kevésbé produktív jóléti kiadások költségvetésen belüli hányada csökkenésnek indul. Gyakorlatilag ez a kiadások szándékos átcsoportosítását jelenti, a jelen helyett a jövő javára, értelemszerűen számos fontos vagy kiszolgáltatott társadalmi csoport kárára. Ez minden valószínűség szerint rendkívül bonyolult feladatnak bizonyul majd, ugyanis az adósságválság szigorúan korlátozza a tagországok azon képességét, hogy kompenzálja ezeket a társadalmi csoportokat vagy elsimítsa a reformfolyamatot, ami a strukturális reformok bevezetésének komoly akadályává válhat.
 
5. Egy működőképes európai gazdasági kormányzás létrehozása
 
A mostani válság újabb hullámának elkerülése végett szükséges lesz egy még inkább integrált európai gazdasági kormányzási struktúrát létrehozni. Az integrációnak ezen újabb foka a szuverenitás korábban sosem tapasztalt feladását feltételezi, és az egyes nemzetállamok politikai mozgásterét is jelentősen korlátozza.
 
Az együttműködés és koordináció olyan új területekre történő kiterjesztése, melyek hosszú távú és alapvető európai érdekeket szolgálnak, szükségszerűen a Bizottság szerepének és fontosságának növekedésével jár. Ez pozitív fejleménynek tekintendő. Amennyiben sikeresen valósul meg, ez az átalakulás akár Európa tudatalatti válaszának bizonyulhat a mostanság oly gyakran magasztalt kínai mandarin-típusú államkormányzásra, mely az egyénen és a tagállamok rövidtávú politikai ciklusokon túlmutató hosszú távú folytonosságon alapszik. Az alapvető különbség azonban a megfelelő demokratikus legitimációban, a felelősségre vonás és ellenőrzés lehetőségeiben rejlik.
 
Az Európai Unió (illetve tagországai) ugyan túlképviselik magukat a különböző nemzetközi intézményekben, kollektíven mégsem hallatják eléggé a hangjukat a stratégiai érdekek, az értékek érvényesítése vagy a globális fontosságú ügyek tekintetében. Döntő fontosságú, hogy az Európai Unió egyidejűleg képes legyen befolyásának megőrzésére valamint a nemzetközi intézmények reformjára is készen álljon; az Európai Unió ezáltal sikeres példája, kísérlete lehet a regionális és globális kormányzási intézményeknek és technikáknak. Így tehát égető szükség van arra, hogy az Unió még inkább fókuszáljon azokra a nemzetközi, harmadik országokat érintő vagy globális ügyekre, melyek fényében az Unió több, mint részeinek puszta összessége, ezúton pedig meg lehetne erősíteni az Unió nemzetközi külkapcsolatokban betöltött szerepét.
 
Egyre szorosabb unió
 
Az elmúlt 60 évben az európai döntéshozatal mindig különvált a valós politikát alakító két legfontosabb tényezőtől: a szavazóktól és a piacoktól. A mostani válsággal ezen szereplők egyre inkább ráeszméltek: a döntéshozatali jogkörök európai szintre történő emelése azzal jár, hogy a legégetőbb problémáikra adott válaszok egyre gyakrabban Brüsszelben, és nem saját fővárosukban keresendők. Ennek a felismerésnek a hatására egyre közvetlenebb interakciót és befolyást fognak követelni. Bár ez a követelés markánsabban kezd megjelenni, rendkívül nehéz feladatnak bizonyul majd az európai politikai tér létrehozása a nagyobb beleszólással bíró szavazók számára, emellett pedig olyan működőképes intézmények és hatékony döntéshozatali mechanizmusok kialakítása, melyek megfelelnek az átláthatóság, a demokrácia és a számonkérhetőség feltételeinek.
 
Ami a piacokat illeti: az Európai Unió jelenleg is olyan kormányzati struktúrák bevezetésén fáradozik, melyek hatékonyságukat tekintve közelebb állnak ahhoz, ami napjainkban még csak nemzeti szinten létezik. Ez tulajdonképpen a szubszidiaritás elvének fordított értelmezése: a döntéseket azokra a magasabb szintekre szükséges emelni, ahol a kezelésükhöz szükséges kompetenciák találhatóak. Mivel a monetáris unió a pénzügyi piacok porondjaként szolgál, minden az euró sorsát befolyásoló kommunikációnak és döntésnek az eurózóna érdekeit kell elsősorban szem előtt tartania.
 
Ugyanakkor – a szövetségi államokkal ellentétben – az EU költségvetése mindössze a GDP kb. 1 százaléka, így a költségvetési és versenyképességi kormányzás fogja minden valószínűség szerint megszabni a nemzeti költségvetési döntések határait és kereteit. Ezzel egyidejűleg a konkrét lépéseket nemzeti szinten fogják kidolgozni és megfontolni – a fent említett időkorlátok és keretek között.
 
Ez azonban közvetlen következményekkel jár a másik politikai szereplő, a szavazók számára is. Az európai politikai pártok szavazótábora számára a megszorítások a szociális támogatások feladását jelenti; a strukturális reformok az életvitel változásával járnak; az újraelosztás nem más, mint a meglévő juttatások hosszú távú célok érdekében történő feláldozása; és a mélyebb integráció a távolságtartóbb és kevésbé számonkérhető politikai vezetésben nyilvánul meg.
 
Mindezt együttvéve a hosszú távú kiigazítási folyamatok következményei minden politikus számára komoly tehernek bizonyulnak majd az elkövetkezendő években. Egyes politikailag aktív társadalmi csoportok egyébként érthető és újra meg újra visszatérő kiábrándultsága meglehetősen ingataggá teszi a következő évtized politikai környezetét. Míg a demokratikus politikai közhangulat átalakulóban van, Európa összes országában mindennapossá válhat a kormánykoalíciók összeomlása, a szokatlan nagykoalíciók létrejötte, a hagyományos pártok szétszakadása, új politikai erők felemelkedése, az utcai tüntetések, vagy a gyakrabban tartott választások.
 
Továbbá a megerősített európai gazdasági kormányzással összefüggő elkerülhetetlen új szerkezetek és szabályozások a gyakorlatban azzal járnak, hogy a demokratikusan megválasztott állam- és kormányfők már nem csak egy, hanem két irányba tartoznak felelősséggel. Egyfelől – hagyományos – saját belföldi szavazóiknak tartoznak elszámolással, mely a kezdeti felhatalmazást adta és mely a nemzeti érdekek képviseletét várja el a politikusoktól. Ugyanakkor az új szabályok az összeurópai érdekek nevében nyilvánvaló felelősségi viszonyt alakítanak ki a Tanács másik 26 tagja irányába is.
 
Továbbá a Bizottság, mely a szavazóktól még távolabb áll, egyre több új szerepet ölt magára mint a nemzeti kormányok külső ellenőre és szabályozója, különösen a gyengébb politikai intézményrendszerrel bíró tagállamokban. Ez a folyamat azzal a veszéllyel kár, hogy – az IMF-hez hasonlóan – a Bizottság idővel a rosszfiú skatulyába szorul, aki mindig csak rossz hírekkel fordul a lakossághoz. Ez pedig könnyen elidegenítheti a közvéleményt az európai eszmétől.
 
Az unió egyre szorosabb válásával a nemzeti szuverenitás számos aspektusa lépésről-lépésre került feladásra. A költségvetési politikai azonban komoly ugrásnak mondható e tekintetben. A költségvetés az egész politikai rendszer magját képezi. Tulajdonképpen vagyon újraelosztást jelent: mennyit veszünk el az állampolgárok egyes csoportjától, és ebből mennyit (és hogyan) adunk át a társadalom egy másik rétegének. És persze a költségvetési politika a legalapvetőbb megkülönböztető tényező az állandóan szavazatokért küzdő politikai mozgalmak között. Az ilyen döntő kérdésekben való mozgástér feladásával a tagországok kormányai kevésbé lennének képesek reagálni a demokrácia nyomásaira, ez pedig így csak szűk keresztmetszete lenne a demokratikus működésnek.
 
Ennek fényében érthető, miért vonakodnak az elitek a további szuverenitás feladásától. Pedig a már elfogadott új intézkedések, mint például az Európai Szemeszter vagy az Euró Plusz Paktum gyakorlatilag magukban hordozzák ezeket a szükségszerű változtatásokat. Mostantól a Bizottság, illetve a többi tagállam kormánya is át fogja tekinteni a nemzeti költségvetéseket és reformtervezeteket, mielőtt azokat az adott országgyűlés megtárgyalná. Ennek következményeként bármilyen nemű továbbhaladás a fiskális integráció terén a politikai integráció irányába mozdítja el Európát, ezáltal pedig a jelenlegi, inkább konföderatív működési rendszer egy egyértelműen föderatív struktúrává kezd átalakulni.
 
A kiváló európai államférfi, Jacques Delors által vezetetett Notre Europe kutatóintézet arra szólította fel az európai nemzeteket, hogy hagyjanak fel a szuverenitás illúziójának kergetésével, őrzésével. „Tovább él az a tévképzet, miszerint a mai világban is fenntartható a korlátozások nélküli szuverenitás. Ez az illúzió pedig csak akkor fog szertefoszlani, ha a vétójog megszűnik és elfogadható, közös megoldásként tekintünk a megosztott szuverenitásra.”
 
Az európai integráció mindezek ellenére továbbra sincs felkészülve erre az elkerülhetetlen változásra. Számos lépés és esemény tükrözi ezt; példának okáért a német Alkotmánybíróság döntése a kisegítő alap kiterjesztéséről; a 2010-es Európai Parlamenti választásokon való alacsony (mindössze 43 százalékos) részvételi arány; az EU-ellenes pártok növekvő befolyása a nemzeti parlamentekben; a megosztott közhangulat az észak- és dél-európai országok között; valamint a Schengeni övezet kapcsán felmerült kételyek. Ezek mind figyelmeztető előjelei annak, hogy a fiskális (és politikai) integráció szükségszerű és feltartóztathatatlan folyamatának útjában olyan úttorlaszok állnak, melyek – kellő körültekintés hiányában – akár az egész folyamatot kizökkenthetik pályájáról.
 
 
Számos történelmi példa (melyek közül Jugoszlávia közelmúltbeli tragikus eseményei élnek legélénkebben emlékezetünkben) mutat rá arra, hogy még a legésszerűbb gazdasági és politikai uniók sem képesek fennmaradni kellő demokratikus legitimáció nélkül. Így tehát nem lesz elegendő az, ha pusztán az euró válságára születik megoldás. A megoldás elkerülhetetlen része lesz a politikai integráció új és magasabb szintje a szuverenitás magját képező ügyek esetében, valamint egyfajta folyamatos demokratikus legitimáció a kulcskérdések összeurópai döntéshozatalában.
 
Összegzés
 
A 2008-as válság nyilvánvalóvá tette, hogy Európának tovább kell lépnie az integráció következő lépcsőfokára, melyen már egyaránt szembe tud nézni a piacok nyomásával és a szavazók igényeivel. Az euróválság megoldása, illetve a versenyképesség helyreállításának szükségessége további, a pénzügyi stabilizáción túlmutató változásokat generálnak majd.
 
Az európai intézményeket két tekintetben kell további hatáskörökkel felruházni: hogy gyorsabban és markánsabban legyenek képesek reagálni a gazdasági kihívásokra, és hogy biztosítsák a folyamatosságot a tagállamok rövidtávú politikai ciklusaival szemben.
 
Az integráció új szintjének lehetővé kell tennie a közös érdekek mentén született kölcsönös megállapodások kikényszerítését.
 
A döntések demokratikus legitimációját a politikai folyamatok módosításával kell megerősíteni, közvetlenebb és egyértelmű szavazói támogatással.
 
Charles Darwin állapította meg egyszer: „Nem a legerősebb marad életben, és nem is a legokosabb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásokra.” Európa – mint mindig – most is az egyre szorosabb unió irányába tart. Az integráció fenntartása, erősítése mellett szól minden ésszerű érdek.
 
Európa ugyanakkor komoly nehézségekkel küzd és történelme során először kell teljesen új kilátásokkal szembenéznie. Nincs garancia fennmaradására. A történelemkönyvek hemzsegnek a pillanatnyi irracionalitás példáival, amikor a közhangulat szembeszegült a közérdekkel. Az érzelmek racionális mederbe való terelése, a közérdek megmagyarázása az egyik legfőbb felelőssége a jelen és a jövő politikai elitje számára.
 
A következő évtized politikai vezetőinek e feltartóztathatatlan változás idején három feladattal kell megbirkózniuk. Elsőként, biztosítaniuk kell ennek a fájdalmas korszaknak a lehető leggyorsabb lezajlását. Másrészt gondoskodniuk kell az áldozatok szükségszerűségének a társadalom részéről történő elfogadásáról, illetve a terhek igazságos eloszlásáról. Ez tartja majd fenn a társadalmi stabilitást. Harmadrészt, és mindenek felett, törekedniük kell arra, hogy ez az áldozatvállalás ne legyen hiábavaló az Európai Unió polgárai számára.
 

 

· 6 trackback

Címkék: európai unió válság gazdasági válásgkezelés

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr314136356

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aláírták a költségvetési fegyelemre vonatkozó új EU-szerződést 2012.03.02. 14:39:02

Pénteken 25 európai uniós tagállam – köztük Magyarország vezetői – aláírták a fiskális paktumot.

Trackback: Népszavaznak az írek az EU-paktumról 2012.02.29. 13:15:02

Népszavazást tart az EU új, a pénzügyi stabilitás erősítésére létrehozott fiskális paktumjáról Írország – írja a The Wall Street Journal. A piacok aggódnak a végeredmény miatt, az euró esett a bejelentés hírére.

Trackback: Varga: Példát statuálna az EB a támogatás felfüggesztésével 2012.02.21. 12:01:02

Ha az Európai Bizottság felfüggeszti a kohéziós alapokból való támogatást, azzal példát akar statuálni, jelezve, hogy azok az országok, amelyek nem szorítják le a hiányt 3 százalék alá, úgy járhatnak, mint Magyarország – mondta Varga Mihály, a miniszterel…

Trackback: Államadósság növelő koncert 2012.02.20. 11:06:05

Félreértés ne essék, én is szeretném, ha csökkenne az államadósságunk. Sőt! Tovább megyek, igazából azt szeretném, ha egyáltalán nem lenne. De ahhoz, hogy csökkenjen az adósságunk, nem ilyen baromságokat kellene kitalálni és finanszírozni, mint ez a ko...

Trackback: Kacsaleaks: Az idegenek már manipulálják az adósságcsökkentését is 2012.02.20. 10:55:05

Vasárnap szörnyű felismerésre kellett jutnunk: az adósságcsökkentést elősegítő Összefogás koncert kudarcba fulladt, mi több az előzetes számítások szerint még növelte is az állam adósságot!Kiszivárogtatott információk szerint a földönkívüli megszálló a...

Trackback: A fiatal írók tényleg sínre fekszenek? 2012.02.20. 09:29:50

Készülnek a 2011-es adóbevallások, az szja-ból felajánlható 1%-okért komoly verseny folyik. Sokszor éhező, rettenetesen sovány, esetleg daganatos megbetegedésben szenvedő gyerekek fényképével próbálnak meggyőzni bennünket, hogy a nekünk utólag már &quo...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem kérem én, hogy a Fidesz sírva ajánlja föl a kormányfői posztot a szerzőnek, de legalább olvassák el ezt a tanulmányt, beszéljék meg egymás között és saját koncepciójukban használják föl "törzsanyagként".
@Rá Dios: Egyrészt nem igazán olvastam semmiféle orvosságot a gazdaság problémáira, leginkább csak elemzést.

Másrészt ha teszem azt úgy gondolod használható észrevételek vannak benne, akkor nem értem miért nem minden potenciálisan kormányzópárttá vállható erőnek ajánlod ezt ?

Az MSZP annyira jó volt, hogy nincs mit tanulniuk ? Vagy a Jobbiknak ?
@Trompf: Rá Dios egyrészt nem írta hogy gazdasági problémákra javasolja gyógyírnek (nyilván uniós ügyekben jönne jól egy lyen anyag), másrészt nem az mszp vagy a jobbik kormányoz éppen.
Ma reggel is bal lábbal keltél fel? Csak a kötözködés?

@Rá Dios: a Fidesz mindent jobban tud, szóval nincs mit és nincs kitől tanulniuk...
BG-nek volt lehetősége bizonyítani, megbukott.
magyarországon van egy kiváló megoldás a gazdasági problémákra. Megszűntetnti a lopást a közigazgatásban, és az államhoz tartozó cégeknél. Ennyi, ha ez megszűnne, eljönne a kánaán, tekintve hogy a közpénzek alsóhangon 80%-át ellopja a mindenkori politikai garnitúra, és holdudvara.
Hát! A Bajnai úr által megkezdett- úton kellett volna haladni, - gazdaságpolitikát folytatni a többségi kormánynak (is).

"A válság második hulláma viszont már a hagyományosan szegény csoportokat érinti,"

Megindult egy " folyamat a társadalom egy újabb" csoportjánál (is), kik mindennapi életvitelükben a nagy vesztesek lettek. (a már elszegényedett csoport mellett) Lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
szerintem
:)
@Rá Dios: sajnos óriási tévedésben vagy, mint ahogy Bajnai Gordon is, és máig nem vette észre, hogy amit Ő javasol az zsákutca, mivel, lefordítom a mondanivalóját, az EU-ban a tagállamok szuverenitásának jelentős csökkentésével el kell érni az egységes fellépést, értsd: szociális háló megnyirbálása, nyugdíjak csökkentése, egészségügyi ellátás csökkentése, aki szegény dögöljön meg, az általa javasolt lépések elleni tüntetések leverésével kapcsolatos közös EU állásfoglalást. hogy a gazdasági versenyképességet a EU-tagországok és az elmaradott országok közt fenn lehessen tartani...

Hogy kikkel is kell versenyezni ?

Ázsia de már inkább Afrika elmaradott vidékeivel, ahol a gyermekmunka bevett szokás, mivel az, még a felnőtt munkaerőnél is olcsóbb, az ázsiai gyermekmunka miatt épp most bukott pl. az Apple...

Miféle piaci verseny az, ahol pl. a kínai fokhagyma, több ezer kilométerről ide szállítva olcsóbb lehet, mint magyar, az csak úgy lehetséges, ha a termelő éhbérért dolgozik, az állami kereskedelmi cég pedig olyan mértékű állami támogatást kap, amit mondjuk az EU-s termelő nem....

Tehát a mi kis Gordonunk nem azon gondolkodik, hogy például a külföldről beszerzett autóbusz, motorvonat, metrószerelvény ha a vételkor papíron ugyan olcsóbb is, de az itthon előállított termék munkahelyeket teremt, a munkavállalók itt adóznak, nem kell valutát kiadni, stb. stb. stb.

A mi kis Gordonunk bizony arról beszél, hogy erős Európai Egyesült Államokat kell létrehozni, a politikai "elitnek" össze kell fognia, hogy egységesen képviselje a szociális háló megnyirbálását, a nyugdíjak, munkabérek csökkentését, egységesen kell fellépni a szakszervezetek, a tüntetések ellen, egyik vezető párt se használja ki a szociális adut, olyan bohócszakszervezeteket hozzanak létre az EU-ban is mint amilyenek a volt Kelet-európai országokban voltak, hogy el lehessen az éhbérért való foglalkoztatást, hiszen a profit az isten, azt, pedig csak a versenytársakhoz hasonló munkabérek fizetésével lehet elérni...

A gazdasági válság fő oka, a pillanatnyi, rövidtávú gazdasági előnyök miatti esztelen "kiszervezés", ma már mindenki Ázsiában és egyre inkább Afrikában akar dolgoztatni, és most még a rablóprivatizációról nem is említettünk egy szót sem, amivel sikerült kinyírni Magyarország egyik nagy esélyét, a mezőgazdasági feldolgozóipart, ma már pl. cukorgyár, malom, konzervgyár csak egy-egy van mutatóba, mint valami múzeumban....

Gordonka még mindig nem jött rá, hogy megszorításokkal, az emberek kizsigerelésével, kölcsönök felvételével (az Ő kormánya is!!!) nem lehet kilábalni a válságból, vagy lesz európai (magyar) fejlett termelőerő, európai (magyar) fizetőképes kereslet (a gyengébbek kedvéért belső piac), vagy egyre nagyobb felfordulás lehet, nem kizárva polgárháborús helyzeteket, amelyek akár világháborús helyzetté is súlyosbodhatnak...

Úgy hogy Rá Dios jól gondold meg, hogy kit akarsz miniszterelnöknek, és hogy az kinek a tanácsait fogadja el.....

Az, hogy Gordonka jól nevelt (családi örökség), és kulturált módon, különösen a mai politikusi garnitúrához viszonyítva,
adja elő a mondanivalóját, azért nem árt végig gondolni, hogy amit mond, az mit is jelent, mihez is vezet, hiszen mint volt gazdasági főtanácsadónak, miniszternek, miniszterelnöknek,
azért a kialakult katyvaszban a maga része neki is megvan...
" a Bizottság szerepének és fontosságának növekedésével jár. Ez pozitív fejleménynek tekintendő. Amennyiben sikeresen valósul meg, ez az átalakulás akár Európa tudatalatti válaszának bizonyulhat a mostanság oly gyakran magasztalt kínai mandarin-típusú államkormányzásra, mely az egyénen és a tagállamok rövidtávú politikai ciklusokon túlmutató hosszú távú folytonosságon alapszik. Az alapvető különbség azonban a megfelelő demokratikus legitimációban, a felelősségre vonás és ellenőrzés lehetőségeiben rejlik."
Hazugság.A bizottságot nem választja senki, tehát semmi különbség nem lenne a kínai vezetés és az európai között.Demokratikus legitimáció ??? Az unióban??? Na, ne már...
@Rá Dios:
Neked totálisan igazad van. Egyébként hol voltál, rég nem láttalak a blogokon, posztokon???
Ez, az "avatar kutyuska" ) még most is nagyon tetszik.
bezony
:)))
@Rá Dios:
Mármint ebben van igazad) "saját koncepciójukban használják föl "törzsanyagként".
És még ehhez olvasd el a kommentemet.
:)
Ég és Föld, ha elolvasom ezt a cikket, meg meghallgatom a Vityka évértékelőjét. Kb olyan, mintha egy egyetemet végzett embert hasonlítanék egy alsó tagozatoshoz.
"Ezt a feszültséget leginkább egy köztiszteletben álló európai vezető szavai írják le: „Mindannyian tudjuk, mit kellene tennünk; amit azonban nem tudunk, az az, hogy tudnánk újraválasztatni magunkat, ha ezt megtesszük.”

(...) ez a mondás azt fejezi ki, hogy a demokrácia játékszabályai szerint csak azok a szakértői megoldások maradhatnak fenn hosszabb távon, melyek ügyében az adott kor politikusai egyértelmű felhatalmazást kaptak a választóktól.

Így tehát a kérdés inkább abban ragadható meg, hogy a politikusok vajon a közvélemény nyomására együtt úsznak-e az árral, vagy bátor módon inkább arra törekszenek, hogy egy általuk helyesnek ítélt intézkedés mellé toborozzanak híveket."

Mintha nem volna harmadik megoldás: A centralizáció. A választási rendszer olyanná alakítása, hogy egy bizonyos politikai erő nehezen bukhasson meg, és az összes fék és ellensúly megszüntetése... Orbán Viktor évekkel ezelőtt beszélt arról, hogy a világban épp egy paradigma-váltás folyik, és nem vette észre, hogy a magyar kormány (akkor) észrevette volna... Jól látta - a bejegyzés szerint jól válaszolt(?)...
---
"Ugyanakkor ez az átalakulás a klasszikus jóléti jogosultságok kárára fog végbemenni. Logikus az a feltételezés, miszerint az közoktatás, a felsőoktatás, a munkaerőpiaci programok (...) jelentősége meg fog nőni, míg az egyéb hagyományos, kevésbé produktív jóléti kiadások költségvetésen belüli hányada csökkenésnek indul. Gyakorlatilag ez a kiadások szándékos átcsoportosítását jelenti, a jelen helyett a jövő javára, értelemszerűen számos fontos vagy kiszolgáltatott társadalmi csoport kárára. Ez minden valószínűség szerint rendkívül bonyolult feladatnak bizonyul majd..."

"A középosztály hatalma", ennek előnybe hozása például a felsőoktatásban, ez is megvalósulni látszik... Lehet, hogy félreértem a posztot. Lehet, hogy félreérthető a túl rövid és általános leírása az erőforrások átcsoportosításának a bejegyzésben. Meg nyilván ez "rendkívül bonyolult feladatnak bizonyul majd"... De mintha kimondatlanul ez a fajta új kasztosodás (is) benne volna a posztban, mint egyfajta lehetséges vagy kívánatos irány(?)...
@notib: Jól látod !Egyetértek !
@Matróz Kommandó: Mikor is?

Annyit azért szögezzünk le: Az 1929-33-as válság tanulsága az volt, hogy azok az országok kerültek ki sikeresen, amelyek nem fogták vissza konzervatív módon a költségvetésüket, hanem valami módon hitelből megfinanszírozták a kitörésüket. A 2008-as válság szinte minden európai érintettje ugyanezt másolta, amolyan "Hogyan legyünk egyszerűen-gyorsan gazdagok?" - füzetecske módjára. Néhány kivétel volt, többek között Magyarország: Előbb Gyurcsány, majd határozott kommunikációval Bajnai. Ha nem-ortodox módon ezt a vagány, az egész világgal szembemenő konzervatív gazdaságpolitikát vitte volna tovább, bazinagy világmegváltó-mellénnyel Orbán, valószínűleg az történne, amit szeretne: Szobrot emelnének az egójának, és nála kilincselnének észt kérve az európai nagyok... Neki bizony volt lehetősége bizonyítani...
@notib:
Jól látod ! Egyetértek !
@Rá Dios:
A gazdasági problémák leírása korrekt és valós, de nincs semmi megoldás ezekre az írásban.Ami lenne, az nem más, mint lepkekergetés.
Az ilyen irasok mutatjak meg, miert ratermettebb Orbannal Bajnai a kormanyfoi posztra. Elemez, gondolkodik, latja az osszefuggeseket es a jovobe tekint. Jelenleg az ilyen tipusu gondolkodas (vagy a gondolkodas ugy altalaban) hianycikk a magyar politikaban. Ha egyetlen politikai ero tudna demonstralni egy ilyen kaliberu torzsgardat, az ertelmiseg 99%-a rajuk szavazna.
@EMP: De az amerikai pénzügyi körök által háttértámogatott emberek nem hiánycikkek, meg azok sem akik a politikai karrierjük kezdetén értelmes dolgokról beszélnek, aztán amikor megválasztják őket hülyeségeket csinálnak ;)
@notib:
Abból, hogy az EU integrálódik, abból önmagában nem következik semmilyen intézkedés, tehát a logikád már az elején megbukik.

Egyébként meg a szociális hálót éppen most nyirbálja a Fidesz, "aki szegény dögöljön meg", stb, igen, pl. éppen most csökkentették a közmunkára adott pénzt 60-ről 47-re (22%-os csökkentés + infláció), csökkentették a kiskerestűek bérét, növelték az ÁFA-t, a jövedéki adót, hoztak új adókat is, stb., megszorítás, sokkterápia, amit akarsz.

A másik, hogy lehet itthonról venni motorvonatot meg metrószerelvényt, de áruld el melyik cégtől? Mert ilyeneket itthon senki nem gyárt... és még te "kis Gordonka"-zol nyakra-főre? :) csak magadat égetted le... alapvető dolgokkal sem vagy tisztában, de még oktatod Bajnait... a focihoz is értesz?
Kicsit ironikus, hogy a szerző nagyban hozzájárult egy EU tagállam csőd szélére küldéséhez. Ennek tudatában ez az egész csak maszatolás.
@sanyix: Ez a kockazat a politika velejaroja sajnos. Az ilyen tipusu kockazat csokkentese erdekeben en pl eloiratnam (alkotmanyba vele), hogy egy valasztasi kampanyban mik azok a temak amikrol *kotelezo* egy indulonak/indulo partnak nyilatkoznia. Tervek, koncepciok, stb. Konkretumokkal. Pl adotorvenyek, btk, szocialis dolgok stb. Nem indulhatna a valasztason kepviselo-jelolt vagy part ha nem lenne meg ez a kotelezoen benyujtando kormanyzasi koncepcio.
Es itt mutatkozna meg eloszor hogy ki az, akinek van jovokepe meg konkret otlete, meg ki az aki populista konkretumok nelkul.
Egyebkent ez alapjan az elore benyujtando terv alapjan a partok szamonkerhetoek lennenek kesobb.
A jelenlegi válság gyökerei jóval 2008 előtt keresendőek."

Na.Igen. A problémák gyökere a rendszerváltásig nyúlik vissza.
Mikor hazánkban a kapitalista országok legnagyobb privatizációja zajlott, s annak elinditója - ha nem tévedek - az MDF. volt.
Mikor megkezdődött a gyárak- üzemek "eladása", mikor eladták? az ÁG-okat, TSz-eket, szétverték a vidéket.
Az épirőipar regnálásáról már nem is beszélve.
A munkanélküliséget is maga a rendszerváltás termelte ki. Emlitett ágazatokból kerültek ki - többségében - a alacsonyan képzett emberek. Nőttek fel azóta generációk, kik a munka világát, szinte csak hirből ismerik.
Kormányokon átivelő, megoldatlan problémák sokasága.halmozódott fel.
Okos elemzés ez az írás. A bevezetőben megtalálhatjuk, hogy miről szól. Az EU fejlesztésének ,integrációs szintje emelésének szükségességéről, annak lehetőségeiről, dilemmáiról. Reális, reális. A FIDESZ-től idegen ez a gondolkodásmód. Meg is van az "eredménye". Orbán fékezi az integrációt. Az EU a tőke, az áruk, a munkaerő szabad áramlásának elve alapján épült fel. Hogy a gazdaságok könnyebben hatékonyabban együttműködhessenek, eredményesek legyenek a lakosság érdekében. Az elv jó, a megvalósítás a nehéz. Bajnai erről ír, a fejlődés érdekében. Bajnai Eu párti, mert tudja, hogy a fejlett EU-ban a lakosság biztonságosabban, magasabb életszínvonalon élhet. Megvan rá a lehetősége. Ehhez, kell gondolkodni, elemezni. Orbán rombolja ezt a folyamatot, mert csak a saját hatalma érdekli. Orbán nem akar együttműködni sem országon belül, sem országon kívül senkivel. Ezért nagyobb a különbség Bajnai javára, mint egy egyetemet végzett és egy ovodás között. Az ovodás még értelmes lehet, ügyes és emberséges. Orbán csak butul és egyre gonoszabb lesz.
@EMP: és ki írná elő? Azok akik önmaguknak fizetésemelést írnak elő... Szóval nem fogja előírni senki ;)
@sárkányfő: kis butus nem integrálódásról van szó, hanem kőkemény hatalom centralizálásról, német-francia-brit kézben, kőkemény pénzügyi és belbiztonsági centralizálásról, kőkemény, együttes EU-s fellépésről az elégedetlenkedő, leszakadó tömegekkel szemben, a demokrácia szent nevében...

abban igazad van, hogy a FIDESZ is megszorításokat tesz (bárminek is nevezik) de ez egyrészt 1982-óta !!!, az IMF-fel kötött paktum óta folyik, és VALAMENNYI kormány csinálta, Gordonka is, bizony, különösen élen járt benne, de ez még mindig csak a töredéke annak amit az IMF-EU követel, annak ellenére, hogy már vagy 15 éve sem vezet sehova, egyre több közgazdász ismeri fel, hogy zsákutca....

és még egy apróság, csak hogy okosodj, kik miatt nincs hazai ipar, holott világszínvonalú Ganz motorvonatokat, buszokat gyártottunk, az Ikarus 266-os korának egyik legbiztonságosabb járműve volt kis butus, kik adták el a kvótákat, kik privatizálták a feldolgozóipart, kik számolták fel a cukorgyárakat, malmokat, élelmiszeripart, textílipart stb.
bizony, bizony Gordonka is keményen benne volt mint gazdasági főtanácsadó, később miniszter, még később mint miniszterelnök...

az a baj, hogy a lényeget nem érted, de hát az a Te bajod, és mivel annyi maradt meg benned, hogy Gordonka, helyette hívhatom a kedvedért Kisbőgőnek is, akkor meg azért leszel morcos...
Bocsánat! Emlékeztető) aki esetleg nem tudná)

"A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Úgy gondolom különösebb kommentárt nem igényel.
:))
Bocsánat lemaradt!:) Jobban szeretek másolni, mint írni.

A diplomáciai ismertség, elismertség (kapcsolat) sem hátrány.:)

"Bajnai Gordon miniszterelnökként kétoldalú tárgyalásokat folytatott többek között Werner Faymann osztrák kancellárral, Angela Merkel német kancellárrral, Nicolas Sarkozy francia, Borisz Tadics szerb, Toomas Ilves észt köztársasági elnökkel, Gordon Brown brit, José Louis Rodriguez Zapatero spanyol, Silvio Berlusconi olasz, George Papandreou görög, Donald Tusk lengyel, Emil Boc román, Bojko Boriszov bolgár, Jan Fischer cseh, Valdis Dombrovskis lett, Mirco Cvetkovics szerb, Nicola Spiric bosznia-hercegovinai, Jadranka Kosor horvát, Vlad Filat moldáv miniszterelnökkel.

Bajnai Joe Biden amerikai alelnök meghívására 2009 decemberében a washingtoni Fehér Házban tárgyalt stratégiai kérdésekről. 2010 áprilisában Bajnai 11 közép-európai ország vezetőjének társaságában egyeztetett Barack Obama amerikai elnökkel Prágában."
Tovább is van még.
Itt a forrás) itt. (is) olvasható.
hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

:)
@sanyix: A mostaniak kozul nyilvan senki. Abban remenykedem, hogy ezt a blogot olvassak sokan, tobbek kozott azok is akiknek van eselyuk uj erokent partot alapitani es bejutni a parlamentbe legkozelebb. A verfrissites, es a friss lelkesedes talan be tudja ezt nyomni az uj torvenyek koze valamilyen formaban.
@notib:
én értem hogy neked kínos a felsülésed, de azzal, hogy kétségbeesett igyekezettel sajnálsz le mindekit magad körül, ezzel továbbra sem kisebbíted a saját butaságosat. az EU belső integrációjának fokozása az igen, az a centralizáció fokozása, nahát, feltalátad a meleg vizet. és az is tök mindegy hogy a múltban milyen vonatokat gyártottunk, ugyanis nem ez volt a téma. szóval, te "kis butus" azt javaslom ébredj fel, 2012-t írunk, üdv a jelenben, javaslom ne múltbéli gyáraktól várj el most termelést, mert nem fog menni, bármennyire is lesajnálsz mindenkit magad körül, és a sok éve megszűnt vagongyártást számon kérni Bajnain vagy máson igen nagy öngóllal felérő abszurditás.

az egyébként külön örvendetes, hogy a németek javára tolódik el a belső hatalom-struktúra, mivel ők kb. a legkomolyabb és legnagyobb ország, ők viszik a hátukon a fél EU-t, ők fizetnek be a legtöbbet, tehát jogos is, továbbá magyar szemmel külön szerencsés, hogy nem a tőlünk történelmileg és kultúrálisan is jóval távolabb eső francia vagy angol politikusok kezében nő a hatalom, mivel ők jóval kevésbé érzékenyek a keleti problémákra. úgy általában is jó dolog a centralizáció, a globális versenyben egy politikailag törpe, széthúzó EU értelmeszerűen hátrányban van, meg egyébként is.
Tisztelt Bajnai Gordon és HH,
Ha már sajnos Bajnai úr ennyire nem akar visszatérni (amit persze megértek, kinek van kedve elviselni a totális karatergyilkosságot, fúrást, mocskolódást a drágalátos jobberektől), akkor se kéne veszendőbe hagyni a HH-nál fegyűlt humán tőkét és tudást, tapasztalatot. Esetleg lehetne találni másvalakit, egy Bajnai-utódot, vagy csinálni egy hármas vezetőséget, valamit, bármit, amihez Bajnai is adja a nevét, és akár egy szinttel lejebb részt is vesz benne, de már nem Ő az első számú céltábla. És a politikailag ambíciózusabb HH-tagok is elkezhetnék felépíteni magukat, illetve szervezni nem csak a tanulmányokat, de egy politikailag hatékonyabb szervezetet is. Az óra ketyeg, ha nem csináltok valamit, elszáll a lehetőség. Ez az ország annyira elmaradott és hibásan működő, hogy egy felkészült csapat hamar látványos eredményeket tudna elérni, és akik erre képesek, azok felelősök is. Ha lenne még pár ilyen csapat, mint ti, nem írnék ilyeneket, de nincs... Ha ti nem léptek, senki nem fog lépni helyettetek. A politikai helyzet álomszerűen ideális, mindkét oldalról milliós a kiábrándultak száma, a kormány pedig annyira dilettáns hogy naponta dobja fel a magas labdákat... mikor ha nem most...
@notib: Egyáltalán nem erről van szó. A mondandó lényege, hogy a sikeres német gazdaságot próbálja az EU másolni. Ennek pedig az lenne a lényege, hogy a gazdaságukat nem az tartja életben, hogy versenyezni próbálnak a kvalifikálatlan munkaerőt kívánó területeken a fejlődő országokkal.
Az integráció célja pedig nem a fellázadt szegény rétegek közös "leverése", hanem az, hogy ne kerüljenek ezek a rétegek olyan helyzetbe a következő évtizedben, hogy éhséglázadás legyen belőle.
A probléma az, hogy a német, a brit és esetleg a francia gazdaságon kívül nincs olyan ország az unióban, aki egyedül fel tud készülni a következő évek gazdasági változásaira. Még csak a kínai gazdasági robbanás elején vagyunk. 10 év múlva a jelenlegi uniós berendezkedéssel a gyengébb tagállamok csak áldozatai lesznek a kínai gazdaságnak.
Be lehet zárni a kapukat, és játszhatjuk azt, hogy mi majd gyártunk magunknak vonatokat, meg buszokat. De ha megmaradunk annál a ténynél, hogy a ma ismert gazdasági modell alapja a növekedés, akkor a saját magunknak gyártott 300 vonat és 2000 busz elkészülte után 3 évvel éhen halunk. (lásd Észak-Korea)

Szóval nagyon jól hangzik a populizmus, de nem adnak érte a boltban kenyeret.
@notib: "...nem integrálódásról van szó, hanem kőkemény hatalom centralizálásról..." Ezek szerint mégiscsak olvastad a posztot:). Valóban, a nemzeti autonómia (az eddiginél nagyobb mértékű) feladása az integráció, és ezáltal (és nem fordítva!) a centralizáció erősödését jelenti.

Ha nem vennéd észre, jelenleg is egy "kőkemény hatalom centralizáció" elszenvedői vagyunk, itt belföldön. Az egyik fő különbség azonban a kívánatos és az aktuális között a sorrend: Orbán Viktor Magyarországon a centralizáción keresztül akarja a konszolidációt elérni...
A nagy gazdasági világválság tragikus következményeinek fényében"
Hát! persze! Azért Én totálisan úgy gondolom, hogy nem lehet mindent a világválság számlájára írni.
Azt, hogy hazánkban nem sikerül kellő mértékű gazdasági növekedést, a nemzetközi politikában elismertséget, stb. elérni.
Nem kell elfelejteni, hogy besorolásunk) tripla bóvli kategória. S azt, hogy az egykulcsos adó bevezetésével hatalmas lyukat ütött a kormány a költségvetésen, s hogy a nyugdíjpénzek téeszesitésével, elbukta a kormány az államadósság elleni harcot", stb.
Ja. és hát az IMF hitel, hogy el ne felejtsem :)
Szóval helyzet" van, s nem jó, hanem rossz.
****
A legnagyobb probléma, hogy Magyarország láthatatlan"

A kínai fúziók és felvásárlások piaca aranykorát éli, hiszen mind a belföldi, mind a határon átnyúló tranzakciók dinamikusan emelkednek. Lawrence Chia, a Deloitte kínai M&A szolgáltatások és pénzügyi tanácsadási üzletágának ügyvezető partnere a Portfolio.hu-nak

"A magyar külföldi tőkebefektetések értéke kínai léptékkel mérve elhanyagolható, nem kérdéses, hogy minden további nélkül be tudnak ruházni több tízmillió dollárt is, ha arra van szükség.
Ahogy én látom, nagyon sok pénz megy a régióban Lengyelországba és Szerbiába. Az elmúlt hónapokban több magyar beruházásról is döntöttek, azonban voltak negatívumok is, például a Malév és a kínai Hainan Airlines is tárgyalt hosszú hónapokig, azonban végül mégsem sikerült megegyezésre jutni. Jól láthatóan a magyar kormány abban érdekelt, hogy munkahelyeket tartson meg vagy teremtsen, azonban ez csak az éremnek az egyik oldala, a kínai félnek azt is látnia kell, hogy egy adott projekt számára miért is éri meg.
A lényeg az, hogy a kínálkozó lehetőségeket a kínai fél is lássa, gazdasági oldalon pedig bizonyítva legyen, hogy egy ilyen beruházás mind a két fél számára kifizetődő lesz.
Azt hiszem, hogy a magyar kormány is belátta a válságot követően, hogy a világban kik azok a potenciális befektetők, akik megszólíthatók, Kína pedig ezek között az első helyen szerepel.
Már csak azt kell elérni, hogy meg tudják magukat különböztetni a környező országoktól, és bebizonyítsák, inkább itt kell beruházni, mint például Lengyelországban vagy Szerbiában."

www.portfolio.hu/vallalatok/corpfin/a_legnagyobb_problema_hogy_magyarorszag_lathata
***
Tehát el kellene érni - visszaszerezni azt a bizalmat, melyet a Bajnai kormány megalapozott - , hogy hazánk pozitivan újra látható legyen, nem csak a kinaiak,- más külföldi befejtetők- piacok számára.
Mert ha egyszer totálisan elvész a bizalom, azt nagyon nehéz visszaszerezni. Szerintem. Persze, hát, ez az élet minden területén így van, nem csak a politikában.:)
osztjónapot!
:))
@EMP: 20 éve nem sikerült ilyen. Most fog? Nem valószínű. És attól hogy bejutott, úgy is leszavazzák az elvtársak, a vörösök is meg a narancsos elvtársak is.
Bocsánat! "befektetők". Így akartam írni, előző kommentemben.
Úgy látszik, ujjat, vagy billentyűt kell cserélnem.)
:)

"nem a szegények robbantják ki, hanem a csalódottak"

Nekem erről, többek között az jutott eszembe) azok is csalódtak, kik azt hitték, hogy "kolbászból lesz a kerítés".
Hiába mondta a Bajnai G. hogy ne gondolja senki.
Hát, van ilyen.
:))))
Most akkor így van, vagy @maskep: ?
A hozzászólásokat olvasva úgy tűnik nekem, hogy voltak akik félre értelmezték a fenti sorok célját (vagy nem olvasták el rendesen az írást, vagy a bevezetőt hagyták ki).
A fenti szöveg egy tanulmány volt, elemzés, amely egy konkrét felkérésre készült egy konkrét, adott témára vonatkozóan. Így az írást kifogásoló megjegyzések csak abban az esetben helytállóak, ha figyelembe veszik ezt a tényt. Ezt csak emlékeztetőül írtam, ha valaki nem olvasta volna a témaindító írást.
Természetesen véleményét bárki bármivel kapcsolatosan szabadon kinyilváníthatja (normális keretek között, hisz ezt teszem én is.

@sárkányfő: Abszolút igazság, mintha én írtam volna.
2 hónapja nyüstölöm ezért őket.
Versenyt futunk az idővel!! Nem látják??!!
Szerintem igen.
Viszont nem tudom mi az a pont amire várnak. Egyszerűen nem tudom megfejteni, nem áll össze a mozaik, valószínűleg nincs elég információ hozzá a birtokomban. Vagy lehet, hogy nem is vár senki semmire...
Esetleg lehet, hogy csak én vagyok türelmetlen?
Lehet, de ez a türelmetlenség a tehetetlenségből fakad.

Tehetetlenül kell végignéznem a dilettantizmust, tehetetlenül hallgatnom a szavakat amiket a hatalom tudatában lenézően kimondanak, s amiből a figyelmes kiolvashatja a mögöttes szándékot, mellébeszélést, önbecsapást, butaságot vagy a puszta hatalomvágyat.
Nap mint nap figyelem a bugyuta embereknek (nekünk) tálalt szándékosan vagy tudatosan bugyuta válaszokat, s közben nap mint nap érzem megalázva magam.
Hiszen nem vagyok bugyuta vagy kisgyerek, aki megelégszik a mindenre mindig ugyanazon papagáj válaszokkal, a nulla bit információk tömegével és gondolkodás nélkül elfogadja, bármilyen zagyvaságot vagy átgondolatlan (elnézést) marhaságot is próbálnak szinte már nevetséges módon ráerőltetni.

Nem. Nem vagyok bugyuta. Sőt. Megkockáztatom,hogy sokkal de sokkal többet értek abból amit elém löknek, mint gondolnák. Sőt, még azt is értem amiről nem beszélnek - mert gondolkodom. Egyszerűen érek annyit mint ők. Igenis érek annyit. Minimum.
És szerintem nem vagyok ezzel egyedül. Mert a "hogyan" talán fontosabb mint a "mit". És bonyolultabb is.
Csak azt nem tudom mi kell még az embereknek, hogy rájöjjenek, nem kötelesek ezt tűrni. Lázár Úr mondta pár napja, hogy a demokráciában a visszahívás joga is adott. Még ő is tudja...

****

Lehet, hogy mégis jó ez így nekünk ahogy van?
Lehet, hogy én vagyok mégis a rossz? Valójában rosszul gondolkodom és bár kicsit másképpen, de mégiscsak bugyuta lennék?
Ha ez így van, akkor viszont egyedül én, itt Magyarországon, nagyon rossz vagyok.
A generációk közötti konfliktus
...Az "őszülő évszázad"-ban már benne élünk. Lényegesen nagyobb figyelmet érdemelne az a demográfia tény, amit Bajnai Gordon a tanulmányában elemez.

"Mivel a demográfia természetes tendenciái különösképpen ellenállnak a politikai intézkedéseknek, másfajta kormányzati fellépésre lesz szükség. A nyugdíjkorhatár elkerülhetetlen megemelése a sokak által leginkább negatívnak tartott politikai reformintézkedés"

Kiemelném, hogy a nyugdíjkorhatár felemelését, akár tekinthetjük politika-mentes kényszerintézkedésnek. Egyszer, majd a jövő nemzedéke köszönetet mond a Bajnai kormány ezen lépéséért. A demográfiai tendenciák, nem jóslatok. A maga realitásában előre kiszámítható, az előre tervezhető feltételrendszerhez jelenthetnek gazdaságpolitikai, de különösen foglalkoztatás-politikai kiindulási alapot. Miért? Mert a születéskor várható élettartam meghosszabbodott. Az öregedési index, az idős népességnek a fiatal népességhez viszonyított aránya, az inaktívak "javára" növekedést mutat. Ezek a szociál-gerontológiai törvényszerűségek, függetlenek a politikától. Sem pozitív, sem negatív intézkedést nem várnak el a kormányoktól, egyszerűen csak érvényesülnek. Megemlítem, hogy az ageizmus tovább mélyíti a munkaerő-piaci recessziót.
@Adalberto Gellenzeeri: "Ezért nagyobb a különbség Bajnai javára, mint egy egyetemet végzett és egy ovodás között. Az ovodás még értelmes lehet, ügyes és emberséges. Orbán csak butul és egyre gonoszabb lesz."

Hogy ez milyen igaz! :) - és mennyire sajnálatos.. ):
@Adalberto Gellenzeeri: "Ezért nagyobb a különbség Bajnai javára, mint egy egyetemet végzett és egy ovodás között. Az ovodás még értelmes lehet, ügyes és emberséges. Orbán csak butul és egyre gonoszabb lesz."

:)) Hogy ez milyen igaz! :) (és mennyire sajnálatos..):

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma