Messziről nézve: EU-s szankciók Irán ellen

2012.01.30. | Kozma Levente | 47 komment

 

Az EU-tól eddig nem tapasztalt, határozott és radikális lépésnek lehettünk tanúi a múlt héten. Egyre szélesebb körben elterjedt vélemény ugyanis a nyugati világban az, hogy Irán atomfegyver készítésén fáradozik, ami miatt az utóbbi években már szankciók sorával sújtották a perzsa országot. Az Irán miatti feszültségek tavaly novembertől, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentésének közzététele óta csak fokozódtak, miközben a nyugati hatalmak egyre keményebb szankciókat dolgoztak ki az ország ellen. A washingtoni Tudomány és Nemzetközi Biztonság Intézet elemzései, a NAÜ 2011. novemberi jelentése, valamint az ENSZ-ügynökség főigazgatójának, Yukiya Amanonak a közelmúltban tett közlései mind megegyeznek abban, hogy Teherán nukleáris tömegpusztító fegyverek létrehozásán dolgozik. Amerikában január elsején életbe lépett egy törvény, mely szerint kizárhatók az amerikai pénzügyi és tőkepiacokról azok a külföldi pénzintézetek, amelyek együttműködnek az iráni központi bankkal a kőolaj-kereskedelem finanszírozásában.
 
Ebben a kontextusban érdemes elemezni az EU-országok külügyminisztereinek azt múlt heti döntését, mellyel az Európai Unió július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen. Emellett Irán már a múlt héten megérezhette a központi bankját sújtó uniós szankciókat is, hiszen Brüsszelben befagyasztották az iráni központi bank Európában elérhető vagyonát. Ez egyből a riál árfolyamának erős zuhanásához vezetett, ennek következtében emelkedett az alapvető termékek ára.
 
Az EU ezzel több szempontból is igen nagy kockázatot vállal. Az egyértelműen biztonsági kockázat mellett – az iráni rakéták hatósugara egyes szakértők szerint hamarosan, vagy akár már ma is elérhetik a kontinens bizonyos részeit – a gazdasági kockázat sem elhanyagolható. Az eurózóna válsága által leginkább megtépázott országok – Görögország, Spanyolország és Olaszország – jelentős iráni olajimportra szorulnak. A görögök részéről volt is egy gyenge próbálkozás, hogy felmentést kaphassanak az embargós intézkedések alól, de az EU vezetői fontosnak tartották az egységes európai kiállást és biztosították az embargó negatív következményeit elszenvedő országokat alternatív megoldások keresésében.
 
Barack Obama amerikai elnök közleményben fejezte ki örömét („megtapsolom Európai barátaink mai cselekedetét”) annak nyomán, hogy „az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta az atomprogramjával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeit makacsul elutasító Iránt.” Tudvalévő, hogy Irán fő bevétele az olajexportból származik, ráadásul a kivitelre szánt olaj több mint 20 százaléka Európában kerül értékesítésre. Az olajkereskedelmi embargó fokozatos bevezetése ismét arról tanúskodik, hogy „a nemzetek közössége egységesen áll ki az iráni atomprogram jelentette súlyos fenyegetéssel szemben.” – mondta az újraválasztásáért is küzdő amerikai elnök, aki azt ígérte, hogy a nyomás növelésének érdekében kormányzata újabb szankciókat vezet be Teheránnal szemben.
 
Természetesen az iráni válasz sem maradt el. Rögtön az embargó bejelentésének napján már felerősödtek azok a hangok, hogy a perzsa államnak nem kellene megvárnia a július elsejei határidőt, hanem azonnali olajembargót kellene hirdetnie az EU-val szemben. Az egyre harciasabb közhangulatot jellemzi, hogy a hét végén néhány képviselő ennek az álláspontnak a törvénybe iktatására is javaslatot tett. A várakozásoknak megfelelően azonban egyelőre azonban nem született döntés a teheráni parlament vasárnapi ülésén. A dilemma Irán számára az, hogy tekintettel kell lennie azokra a szerződésekre, amelyek szerint a nyugati olajtársaságok iráni beruházásaikért olajat kapnak fizetségül, így ha azonnali embargót vezettek volna be az irániak, azzal szerződésszegést követtek volna el.
 
 
Emellett Irán azzal is fenyeget, hogy lezárja az olajszállítás szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szorost. (A globális olajtermelés mintegy egynegyede és a teljes olajexport 40 százaléka – beleértve az Irakból, Kuvaitból és Szaúd-Arábiából származó olajkivitelt is – halad keresztül a Hormuzi-szoroson.) Ugyan a partoknál már felvonultak az amerikai és a brit hadihajók, mégsem tartom valószínűnek, hogy katonai beavatkozásra kerüljön sor. Ez nem csak a nyugati hatalmak katonai túlerejével kapcsolatos reálpolitikai megközelítésnek köszönhető, hanem Irán azon félelmének is, hogy ezzel a lépéssel elveszítheti további nagy olaj importőreit, leginkább Kínát és Indiát.
 
Az esetleges olajár emelkedés mellett az EU és Irán konfliktusának további negatív következménye lesz az Öböl-menti országok biztonsági helyzetének és ezzel üzleti környezetének romlása. A 2008-as gazdasági válság, bár nem olyan erősen, mint a nyugati országokat, az Öböl-országok gazdaságát is sújtotta. Azóta azonban megkezdődött a kilábalás. Az arab tavasz kitörésével ezek az országok biztos menedéknek (safe haven) számítottak és érzékelhetően megnőtt azoknak a száma, akik a forradalmi észak afrikai országokból a térség országaiba menekítették pénzüket. 
 
Az atombombamentes Irán azonban nem csak a nyugati hatalmak érdeke. Szaúd-Arábia, Irán egyik legkomolyabb regionális vetélytársa is „csatlakozott” a szankciókhoz. Rijád közölte: megemeli olajexportját az iráni embargó miatt annak érdekében, hogy a kieső olajmennyiség ne okozzon fennakadást a fogyasztók körében, és ez ne emelje meg túlzott mértékben az olajárakat. Ennek ellenére a Nemzetközi Valutaalap arra figyelmeztetett, hogy az olajár akár 20-30 százalékkal emelkedhet, ha az iráni exportban fennakadás következik be. Az olajárrobbanást valószínűsítő előrejelzéseket azonban fenntartásokkal kell kezelni.  A világgazdasági fejlődés erőteljes lassulása 2012-ben ismét az olajár csökkenéséhez kellene, hogy vezessen. Jelenleg az ez ellen ható egyedüli erő maga az iráni válság. Amennyiben sikerül elkerülni a katonai konfliktust – ez mindegyik fél érdeke – akkor nagyobb az esélye egy stagnáló, lassan csökkenő olajárnak, mint az IMF által jósolt 20-30 százalékos vagy akár még ennél is nagyobb mértékű áremelkedésnek.
 
A NAÜ eközben a kedélyek csillapítását próbálja szolgálni azzal, hogy a hét elején magas rangú szakértő-ellenőrökből álló delegációt küld a perzsa államba azzal a céllal, hogy megpróbálják tisztázni az atomprogram vitatott kérdéseit. A NAÜ igazgatója, Yukiya Amano ezt múlt hétfői kommünikéjében jelezte, kifejezte reményét, hogy az iráni hatóságok is hasonlóan konstruktív szellemben járnak el, mint amilyennel ők érkeznek az Öböl-országba. A küldöttségnek két nyugati fegyverszakértő is tagja lesz, ami szokatlanul egyértelmű jelzése annak, hogy a delegáció a fő hangsúlyt arra helyezi majd, hogy információkat gyűjtsön az iráni atomprogram katonai vetületéről.
 
De az iráni kommunikáció többszólamú. Az iráni Fars hírügynökség arról ír, hogy a teheráni parlament külügyi és védelmi bizottságának alelnöke szerint le kell zárni a Hormuzi szorost, és megfenyegette az amerikaiakat, hogy a jövőben kevéssé lesz biztonságos amerikainak lenni a világban. Eközben Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök azt nyilatkozta, hogy országa kész tárgyalni a Nyugattal atomprogramjáról és cáfolta azt az állítást, hogy vonakodik szóba állni partnereivel. Nyilvánvaló, elérkezett az idő, hogy a szavakat most már konkrét tettek is kövessék, az USA, az EU és a NAÜ részéről is ezt várják.
 
Izrael a kilencvenes évek közepe óta próbál rávilágítani Irán atombombával kapcsolatos terveire. Aggodalmuk teljesen érthető, hiszen az iráni elnök többször is nyílt célzásokat tett Izrael megsemmisítésére és nem hagyott kétséget afelől sem, hogy ha mást nem is, de legalább zsarolási potenciáját maximálisan ki fogja használni, amennyiben országa belép az atomhatalmak sorába. Ezek után az izraeli kormány természetesen üdvözölte az EU lépését. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő szerint az elfogadott szankciókkal Irán számára fenntarthatatlanul drága lesz a nukleáris fegyverkezés folytatása. Sokatmondó az izraeli miniszterelnök azon nyilatkozata is, miszerint a szankciók, ötvözve a titkos műveletekkel – amilyenek az atomtudósok elleni merényletek, valamint a Stuxnet-féle kibertámadások – remélhetőleg elkerülhetővé tesznek egy katonai beavatkozást Irán ellen. 
 
Oroszország, mint megannyi dologban a Közel-Keleten, ellenzi a Nyugat által foganatosított szankciókat. Szergej Lavrov külügyminiszter bírálta az Irán elleni „egyoldalú szankciókat”, mert szerinte azok nem fognak eredményre vezetni. „Mi mindenkit óva intünk a hirtelen lépésektől, és a tárgyalások újrakezdését kérjük.” – nyilatkozta Lavrov. „Mivel már az ENSZ Biztonsági Tanácsában elfogadtunk kollektív szankciókat, mindenkinek ahhoz kellene magát tartania, semmit sem elvéve és semmit sem hozzátéve a közös állásponthoz.” – tette hozzá Lavrov, aki szerint a mostani EU-s döntés egyedül az iráni népnek árthat. 
 
 
Nagyon érdekes Kína hozzáállása az Irán-problematikához. Peking már többször közölte, hogy nem vesz részt Irán gazdasági szankcionálásában. Ennek egyik nyilvánvaló magyarázata, hogy olajimportjának jelentős hányadát szerzi be a közép-keleti országból. A kínai külügyminisztérium elítélte az egyoldalú nyomásgyakorlást és a szankciókat. Mindazonáltal Kína diplomáciai eszközökkel próbálja rábírni Iránt a tárgyalásokra és a megegyezésre. Emellett a távol-keleti ország többször is jelezte már, hogy ellenzi, hogy Teherán nukleáris fegyverekre tegyen szert.
 
Az Iránra nehezedő diplomáciai és gazdasági nyomás tehát egyre nő. Szakértők szerint Irán 1-2 éven belül képes lesz atombombát előállítani. Jövőre azonban választások is lesznek a perzsa államban. Kérdés, hogy a hétköznapi emberek életminőségét jelentősen rontó embargós intézkedések elérik-e hatásukat és a rendszerrel elégedetlenek száma meghaladhatja-e azt a kritikus tömeget, amikor már nem lehet katonai erővel sem elfojtani a változást követelők hangját és mozgalmait.

· 2 trackback

Címkék: irán olajembargó atomprogram

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr863972445

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Jobbik és a csúnya, rossz EU 2012.01.31. 13:23:34

A Jobbik két hete zászlót égetett, most pedig az EU-hoz fordul segítségért. Ki érti ezt?...

Trackback: Akkor ez az EU kell nekünk vagy sem? 2012.01.31. 13:22:03

Mivel a kormányzati és ellenzéki oldalon is egyre többször, sőt folyamatosan az Európai Uniót próbálják felhozni mindenféle vitában, ellenpontként vagy megerősítésként ezért itt az ideje hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, hogy akkor most Második Szov...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Még egy háború Izrael miatt? Alig várom!

Afganisztán, Irak, Egyiptom, Szíria. Iránt szépen körbevette az amerikai külpolitika az utóbbi 20 évben, mégis csak van valami konszenzus a Repik és a Demok között! Szaudi Arábia, Omán, UAE, Pakisztán, Afghanisztán, Irak, Törökország, mind tele van amerikai katonai bázisokkal. Mintha csak az USA elmúlt 20 évének külpolitikája ebbe az irányba tartott volna, nem igaz?
Majd ha az USA és az UNIO azért harcol,hogy szereljék le az IZRAELI atomfegyvereket és atofegyvermentes lesz a közel-kelet, az USA és az UNIO a zsidó állam feltételek nélküli kiszolgálójává vált. Mikor akarnak demokratikusan egyenlő mércével mérni?? Ha nekem van bunkósbotom előirhatom e- a szomszédomnak,hogy neki nem lehet ,mert csak én fenyegethetem őt de ő nem engem. Milyen világot élünk? Izrael irányitja az USA-t na de az UNIO-t is?
Majd ha Irán mellett és ellen is fellépnek a nagyhatalmak, és ezek készek lesznek egymás ellen is háborút indítani, akkor tör ki a III. világháború. De ez úgysem fog megtörténni.
technikai megjegyzés (nem grammarnáci akarok lenni):

"halad keresztül a Hormuzi-szoroson keresztül.)"

Gaius: persze. Kérdés, hogy a norvégok mikor lesznek "terroristák", akinek el kell vinni a demokráciát...
szegény zsidókat meg kell védeni a csúnya rossz perzsáktól.
a zsidókat bántani tilos!
ezer forint lesz a gázolaj? na és? a zsidókat meg kell védeni, pont.
Évek óta rugóznak Amerikában és Izraelben az iráni (egyelőre állítólagos) atomprogramon. Csak nem ez is valami olyasmi, mint az iraki vegyi fegyverek?
Ha ez a sok valóságtól elrugaszkodott politikus tényleg háborút robbant ki, azt nagyon megszívhatjuk. Irán nem Irak, a perzsák nem arabok.
Nyilvánvaló, hogy az olajért megy a brusztolás, mivel az olajlelőhelyek kimerülőben vannak, az arabokéi legalábbis. Túljutottak a hozamcsúcson, innen már csak lefelé vezet az út.
A sok milliomos/milliárdos vaddisznót nem érdekli a jövő, kizárólag a saját (véges) hatalma és pénze. Véges, mert ők is meghalnak egyszer.
Csak félve jegyzem meg, hogy ott a közel keleten csak egy országnak van atombombája amit nem ellenörizhetnek a nemzetközi felügyeleti szervek, ez pedig Izrael...
aztán miután ezt a kultúrát porig bombázták, megölnek fél millió civilt és privatizálják az ország természeti kincsei, akkor biztos kiderül, hogy mégse volt atomfegyver....deja vu?
kommentelni csak a polkorrektség jegyében?pff!
A Föld egyik nagy vicce, hogy primitív kezekbe került sok-sok kőolaj. Jobban is sikerülhetett volna az osztás. Remélem, hamar mielőbb helyettesítjük valami jobb, megújuló energiaforrással, és akkor szeretném látni, ahogy az arcukra fagy a mosoly.
Mint egy Riziko jatszma.

Olajaremeles a recesszio kozepen? Kell, mint a falat kenyer. Ugy sejtem, hogy a "veszely" elmultasanak deklaralasa utan tartani fogjak az olajarakat. Mekkora is az uzemanyagok adotartalma? Most az az idoszak jon, amikor szuperinflacio kell bekovetkezzen, a megtakaritasok ilyen-olyan cimszo alatt ertekuket kell veszitsek. Ez is egy modszer erre.

A folyamat vegen mindenki le lesz nullazva, ellenben tovabbra is adossagcsapdaban, valamint teljes ellenorzes lesz kiepitve. Szep uj vilag.
Az EU biztosan nem EU kezekben van.

Ebből következik, hogy kilépnünk sem lehet már.
Iran ugyan ugy jogosult ha akar atomfegyvert gyartani mint a NAGYON demokratikus Pakisztan, Kina, Eszak Korea, India.. Az Unio jobban tenne ha nem ugatna bele a dolgokba es esetleg elmelyulhetne az amerikai ellenzek azon belul is Ron Paul altal kepviselt megkozelitesben ami a kozelkeletet illeti.. Az amerikai terorr fenyegetettseg zerora csokkenne ha kihuznak a beluket egy olyan teruletrol ahol semmi keresnivalojuk nincs.. Nem azert tortent 09/11 mert irigyeltek az amerikai jomodot a keleti nepek hanem azert mert az USA belepofazik majd mindenki dolgaba ugy hogy erre senki nem kerte. Lasd Benjamin Netanjahu beszede az USA kongresszusaban. Iran reszerol termeszetes folyamat a nuklearis fegyver ha valaki vegig gondolja.. Majd minden szomszedja azzal van folfegyverkezve es termeszetes hogy fenyegetve erzi magat. En sem dontenek maskep, sot meg magyarkent is azt gondolom hogy nagy ivben szarhatnank a nato es az unio dologba ha folfegyverkeznenk mi magunk is..bar ezt a velemenyt sokan nem osztjak de a hatas mukodne..nagy es mely hallgatas es kuss meg a nagyhatalmak reszerol is. Ki mer ma ugatni pl Eszak Koreanak? Ki? Az USA meg bottal sem meri piszkalni oket..Iran is ezt a fajta status quo-t kivanja elerni. Mi lesz ha irannak atomfegyvere lesz? Megmondom.. Nagy mely kussolas es minden megy a rendes kerekvagasban tovabb.. Az olaj ujra olcso lesz, izrael bekussol, es amerika elfogadja hogy senki nem kerte hogy legyen a vilag rendorsege az vilag gazdasaganak a rovasara. Az amerikai intervencios politika a militans koltekezessel egyutt egymaga kepes lerontani a vilag gazdasagat..ahogy a mellekelt abra mutatja az USA regota hanyatlo gazdasagat.. Ha nem ostoba fegyverkezesre es ertelmetlen haborukra koltenenek az allam vagyonat meg akar rendbe is johetne a gazdasag odat es itt is.. Szopjon kutyat Obama es a tobbi idiota " Hillary Demokracia Clintonnal" egyetemben.. Ok ugatnak nekunk demokraciarol amikor olyan torvenyt irt ala az elnok ami jogot ad arra hogy amerikai allampolgart gyanu alapjan, bemondasra letartoztathatnak, nem ismertetett helyre hurcolhatnak jogi kepviselet nelkul, a csalad es hozzatartozok ismerete nelkul, elorre meg nem hatarozott idotartamra.. Demokracia es jogallam? A mai ujsagokban virit hogy az USA 21 allamaban nem kaphatsz allast ha dohanyzol? Mi a faszom demokracia ez???? Joguk van megtagadni a munkadat ha dohanyzol.. Ilyen alapon jogomban all diszkriminalni a melegeket, a voros hajuakat vagy a faszom tudja kiket, En pl soha nem iszom, tehat jogos ha soha nem alkalmazok olyat aki megiszik akar csak egy sort is a szabad idejeben?? USA es demokracia? Emberi jogok? Ugyan mar..Jo uton halad az Unio is a nagytestver nyomdokain..
Ideje már egy nagy világégésnek.
@Gaius Plinius Secundus: Amit írsz, arról tanúskodik, hogy az elemi tényekkel sem vagy tisztában. Szíriában és Egyiptomban az amerikaiak még sosem avatkoztak be, sőt 1956-ban ők mentették meg Nasszert a szuezi válságban. Irakból kivonultak, azt hiszem már Törökországban sincs bázisuk. Te tényleg butaságokat beszélsz.
@geolog: még egy hülye anticionista. @Vagoner pluSS: meg mégegy.
Aztán majd 10 év múlva sajnálkozva közlik, hogy Irán mégse akart atomfegyvert csinálni, de feltétlen meg kellett buktatni a gyilkos diktátort, a világ pedig szarni fog rá, ahogy szart Iraknál is. Erre a mindenre "szaró" világra pedig nem baj, hogy lesújt egy újabb háború. Lesznek majd menetelő barmok akik mindkét oldalon ezer örömmel leöletik magukat. Én csak a civileket sajnálom. Majd lepisálják a holttesteiket a tengerészgyalogosok,a béke nevében. Irán atomfegyvert gyárthat, vagyis veszélyes, vagyis háborús veszélyt jelent, ezért megtámadjuk egy háborúval. Zseniális. Amerika és Izrael nem veszélyforrás? Amerika gyakorlatilag le sem áll a háborúval már lassan 70 éve. Van náluk veszélyesebb ország? Persze ők csak a béke és a demokrácia és fenyegetettség ellen lépnek fel és hányan bezabálják ezt a baromságot. Remélem majd amerika kapitány is ott veri a faszát az első sorban.
Atombomba? Hát nem tudom, kicsit bűzlik. Olyan propaganda szaga van az egésznek. Nem nagyon hinnék a médiának...csak a sületlenség jön abból is, nem véletlenül. Nem lepne meg, ha - NWO, Bilderberg-csoport - a háttérhatalom ügyködne valamin.
Utána lehet nézni az eddigi háborúknak is mi volt a fő célja és az USA is milyen különféle hamis ürügyekkel lépett be állandóan. Aztán ott a Rothschild és a Rockefeller dinasztia is, akik nem a lottó 5-ösből szedték meg magukat és lettek a világ legbefolyásosabb vezető emberei...a politikusokat meg el kell felejteni, ők csak bábuk.
Rugóztok itt Izraelen, miközben Irán rakétái lassan Európát, sőt az USA-t is fenyegetik. Nemrég tengeralattjárókat küldött az USA partjaihoz, Izraelt már számos alkalommal megsemmisítéssel fenyegették, stb, stb. A környező arabok is utálják és félnek tőlük, nemhiába áll a nyugat oldalán ez ügyben Szaud-Arábia is, pedig ők sem éppen liberális ország. Csak úgy megjegyzem Iránban rendszeresek a kivégzések, de nem ám csak a sorozatgyilkosok, szadisták számára. Házasággtörőket, egyéb piti bűnözőket tesznek el láb alól. A kereszténység halálos bűn.. Lassan kinyithatnátok a szemetek, elkezdhetnétek gondolkodni, hogy ki fenyeget kit. Izraelt csupa ellenséges ország veszi körül, rájuk támadtak 48-ban, 56-ban, 67-ben, 73-ban, stb, stb. Persze nekik le kéne szerelni minden fegyvert szerintetek..
@tusuanzen: jaja. kb úgy lesz ott atomfegyver, mint Irakban vegyi...
Izraelbe mikor küld ellenőröket a NAÜ?
@AlbaZen: idéznék: "... Föld alatti olajtengereket kaptak olyan népek, akik a kvarcórát sem képesek leolvasni."
Azért az Irán-probléma jóval sokrétűbb annál, mintsemhogy az egészet egy szimpla zsidózással meg lehessen magyarázni - félreértés ne essék, nem vitatom hogy a helyzet egyik gyújtópontja Izrael puszta léte, a khm... "szokatlan" utakat járó külpolitikájukról nem is beszélve, de akkor már lehet beszélni ennek az államnak a létrehozásáról, a létezésének vélt és valós okairól, vagy arról hogy ebben a földrajzi környezetben mennyire kényszerülnek bele abba a játékba, amit játszanak - ez meg már az erősen szubjektív vélemények terepe.

Inkább foglalkoztat az a kérdés, hogy hova vezethet, ha a térség egyik legnagyobb, aránylag szervezett működésű államát destabilizáljuk? Miért jó ez nekünk? Nem egy intő példa a közelmúltból azt mutatja, hogy ebből semmi jó nem származhat, csak kezelhetetlen belháborúk, törzsi szerveződés, tálibok & co., bónuszként a korábban legalább valamelyest kontroll alatt tartott nem csekély mennyiségű hadianyag felszívódása, majd előbukkanása "rossz kezekben" és a legváratlanabb helyeken, amilyenek pl. a "Nyugat" legvédtelenebb, ilyesmire felkészületlen államai, pl. Kelet-Európában, mondjam tovább...? A TEK azellen nem véd.

Másrészt jelentősebb olajáremelkedés = globál katasztrófa, ezt nem nagyon kell magyarázni, Teherán kezében ütős lapok vannak, így szvsz. Izrael elpusztításánál sokkal fontosabb nekik, hogy megvédjék ezeket az erőforrásokat, ezt pedig a legegyszerűbben atomhatalmi tárgyalópozícióból tudnák megoldani (hogy miért nem ezt kommunikálják, azon lehet elmélkedni), máskülönben előbb-utóbb akad egy "szövetségesük", aki "megmenti" és "demokratizálja" őket, mellékesen jóárasítva átveszi tőlük a nyersolajat. Valahol megértem hogy nem lelkesednek az ötletért...

Btw. azt is értem, hogy miért nem hiányzik még egy nehézsúlyú játékos erről az amúgy is egyre kuszább globális sakktábláról. Főleg olyan jópofa barátságos népek nem, mint a perzsák. Sehogy se jó ez.
@dosagy18:

Csak hogy észrevedd magad:

maga Izrael a legnagyobb probléma ami akadályozza a Közel Kelet stabilitását. Ez akkor is így van ha értelmetlen módon azt hiszed hogy a mai izraelieknek közük van a szemitákhoz akik a területen élnek. Valójában a zsidókat nem a nép hanem csak a vallás köti a területhez, hiszen az uralkodó nagyrészt európai eredetű (Askenázi) zsidók egy török eredetű népcsoport Közép Ázsiából, és nincs közük a mai Izraelhez más szempontból mint a vallásuk. Na de ilyen alapon persze a keresztények vagy akár a muszlimok is maguknak követelhetnék az egészet. Véleményem szerint Jeruzsálem jól fel van osztva, de Izrael agresszívan terjeszkedik és olyan háborúkat indít a Mosszad által vagy nélküle amit semmilyen "biztonság" címszóval nem igazán lehet jusztifikálni.

Akkor most kérdezd meg magadtól: hány háborút indított Izrael? hát számold meg.

Hány háborút indított Irán: 0. Nulla. Az egyetlen háború amiben Irán részt vett az az iraki-iráni háború volt amiben Iránt megtámadták. Megjegyzem Irán ha úgy viselkedne mint Izrael, akkor már rég lerohanta volna akár Irakot, Afganisztánt, Pakisztánt, vagy bármelyik szomszédját.

Mi Izrael kedvenc mondata? Az USA kedvenc mondata? Hogy a szomszédos országokban olyan erők vannak hatalmon, akik terroristákat rejtegetnek vagy segítenek, és ezért persze nyugodtan le lehet rohanni, beavatkozni a belügyekbe, vagy akár bombázni. Ez még Pakisztánban is mindennapos, ami hivatalosan az USA szövetségese!!!! Mi van a megölt iráni atomtudósokkal, nagy valószínűséggel a Mosszad által? Ez már alapból elég ok lenne Iránnak az önvédelemre.

Ha Irán úgy viselkedne mint Izrael, akkor azt mondaná, az USA veszélyezteti a biztonságát mivel a környező országokban olyan rezsimeket támogat, amiket ő terrorszervezetnek minősít, és szépen elkezdi bombázni Bagdad-ot, Kabul-t vagy akár Törökországot. Ez mennyire reális? Mert ne felejts el barátom, ezt pontosan az amit Izrael tesz, és te és a barátaid vagy érzelmi vagy simán csak tudatlanság okán asszisztáltok ehhez.

Az erősebb kutya b*szik, és Izraelnek az a baja, hogy Irán még nála is erősebb.

Ha valami csoda folytán az USA-ban olyan erők kerülnének hatalomra, amik megszüntetnék Izrael támogatását (nem történik meg értelemszerűen), akkor lenne Izrael szarban, mert az évi milliárd dolláros támogatás nélkül csak egy életképtelen semmi.

Atomfegyvert adni egy csapat vallási fanatikus kezébe nem jó ötlet, és ebből a szempontól Izrael és Irán egy oldalon vannak.

És tudod mit mondott Ahmadinejad Izraelről:

"Our dear Imam (referring to Ayatollah Khomeini) said that the occupying regime must be wiped off the map and this was a very wise statement. We cannot compromise over the issue of Palestine."

Figyeld meg, hogy NEM AZT MONDTA HOGY IZRAELNEK KELL ELTŰNNIE. Pontosan azt mondja, amit én: amíg egy agresszív kisebbség (nagyrészt amerikai zinoisták és helytartóik) irányítják Izraelt, addig nem lesz béke.

End of story
@zum trucc: Tehát te cionista vagy?????????, BRRRRRRRRRRRR
@dosagy18: iZRAEL az ellenséges országokat ugy demokratikus módon megszállja és bekebelez területeket A nők nem járhatnak azon a járdán amin a rabbik, autóbuszon külön kell ülniük.A háboruk izrael agressziv területszerzése miatt törtek ki. Nem hajlandók egyetlen ENSZ határozatot sem végrehajtani Körbekeritik a sajátjuknak hitt területeket,elüzik a saját földjeikről az arabokat.A cionisták szerint ISTEN nekik igérte az egész FÖLDET. Abból a demokráciából normális ember nem kér!!!
Magyarország egész véletlenül nem honfoglalás útján jött létre?
2 fontos dolog:
1. Kina dupla annyi olajat vesz a Szaudiaktol, mint Irantol.
2. Kina jeleno, jovoje szempontjabol rendkivul fontos a nemzetkozi kereskedelem biztonsaga. ha iran nekiallna lezarni a hormuzi szorost, kina is fellepne ellene. napokkal a fenyegetes utan megjelent Wen Jinbao Rijadan, es Dohaban oljarol/gazrol targyalni.

Iran most tul messze ment. a kerdes, hogy visszafordul-e a zsakutcabol, vagy nagy sebesseggel rohan a falnak.
En csak azt ajanlom a figyelmetekbe hogy szerintetek milyen visszhangja lenne ha Israelben vagy Amerikaban robbannanak fel egyre-masra az atomtudosok. Ezek nem katonak vagy politikusok bakker, ezek tudosok! Aztan a demokratikus nyugati media idezojelbe(!) teszi a "terrorcselekedet" szot amikor arrol tudosit hogy az iraniak hogyan minositettek az akciokat. El tudtok kepzelni ennel kettosebb mercet? Ha atomtudost bekeidoben felrobbantani nem terror cselekedet akkor szerintetek mi szamit annak??
@dosagy18:
Maradjunk annyiban, hogy igen nehéz lenne eldönteni melyik oldal sértette meg többször az ENSZ határozatokat, és ki követett el több emberiség elleni büntettet, de lehet Izrael célfotóval nyerne.
Csak éppen őket az európai bűntudatkomplexus miatt illik fejlett demokráciának hívni. Pedig ez egyszerűen hazugság...
Nem lesz itt vilaghaboru. Az araboktol einstandolva lesz az olaj. Az osszes tobbi orszagnak ez az erdeke (Kina talan passziv maradna), nem lesz aki az arabok oldalara alljon. Egyedul meg kevesen vannak.
@geolog: Hozzád képest, mert én a kétállami megoldásnak drukkolok. De hozzád képest szerintem még maga Nasszer is cionista volt. Szaddat tuti.
Amit pl. dosagy18 kollegának írsz, az baromság. Izrael ugye le szokta győzni, aki rátámad. Már kétszer adta vissza az egész Sinai-félszigetet, egyszer meg odaadta Gázát ajándékba a Hamasznak. Ezen az úton most érthető, hogy nem megy tovább.
A rabbis-járdás történet a ritka kivételt tünteti fel mintha az lenne a törvény. Látszik nem ismered az izraeli viszonyokat, pont olyan mint Nyugat-Európa. Csak kevesebb az arab.
@AlbaZen: +1

Izrael sose atomozna minket. Irán esetében ebben nem volnék olyan biztos. Iszlám teokrata állam. Szóval csak óvatosan azt a kettős mércét.
„Iran ugyan ugy jogosult ha akar atomfegyvert gyartani mint a …….”

Nem. Iránnak kicsi joga sem maradt arra hogy atomfegyvert fejlesszen. Erről önként Ő maga mondott le.
Miért ekkora jófejség Irán fannak lenni?
Ennyire nem vagytok tisztában a következményekkel, vagy unjátok hogy nyugodtan lehet aludni?
1938. Müncheni egyezmény, ismerős?
A nyugati hatalmak addig engedtek Hitlernek, amíg a nácik be nem vonultak Párizsba, és majdnem födig rombolták Londont.
Nekem nagyon adja magát a történelmi analógia a nácik és Ahmadinezsad között ( őmaga szokott is rájuk hivatkozni).
@Démonmac1:

"Magyarország egész véletlenül nem honfoglalás útján jött létre? "

Az akkoriban egy bevett dolog volt. Megjegyzem a szomszédos országok el is picsáztak minket amikor elkezdtünk keménykedni.

Azóta viszont kicsit változott a világ. Asszonyt sem kőbunkóval szerzel magadnak.
@Gyermekláncfűrész: Barmelyik pillanatban lemondhatna Iran a non-proliferation treaty-t. A nemzetkozi jog szerint ehhez joga van. Na el tudod kepzelni hogy akkor mi kovetkezne?
Az meg hogy Israelnek lehet, Irannak meg nem es pont, ez - ahogy valaki mar irta - az erosebb kutya baszik elvnek a beemelese a nemzetkozi jogba. Ezert mar Bush elnok is sokat tett de valahogy megsem szeretem. Vagy rendben van, lehet ez is egy vezerelv de akkor hagyjuk az ilyen hipokrita dolgokat minthogy ENSZ, meg a demokracia terjesztese a vilagban.
"Az Irán miatti feszültségek..." Feszültségek szerintem a szarkavaró USA és Izrael miatt van...
Amúgy ez utóbbi nem ír alá semmilyen erre vonatkozó ENSZ határozatott, nem engedi be a NAÜ ügynökeit az országába, gettósítva, fallal körülvéve tartja a palesztin őslakosságot, több terrorcselekményt és gyilkosságot végrehajtott a világban... Soroljam még? De őket nagyon szeretné mindenki az EU-ba...

Szaddamnak is marhára sok vegyifegyvere volt és a tálibok is olyan szemetek voltak, hogy amióta ott vagyunk 200% több heroint állítanak elő az afgánok (a tálibok kivágták a mákültetvényeket) és legyilkolásztunk pártízezer civilt közben.

Gratula!
van még egy figyelemreméltó tény, összefüggés amire érdemes figyelni!

themostwanted.blog.hu/2012/01/31/ahogy_fogy_a_penz_tobb_az_ongyilkos
@zum trucc:

Éppen most történik, talán szokták híradót nézni.

Én kérek elnézést ha nem érted, miért. Assad mostanában egyre többet beszélt Izrael ellen, sőt védelmébe vette a Hammaszt, ezért mennie kell. Ami Mubarak és Gaddafi esetében csak szimplán elővigyázatosság: a területnek nincs szüksége olyan erős iszlám országokra, amik nem az USA erős szövetségesei (mint Szaudi Arábia).

Törökországot ismerjük, bár ők Izrael ellenesek de USA barátok (és nem értik hogy a kettő egy és ugyanaz az ő szempontjukból, amíg amerikai bázisok vannak a területén)

Afganisztán, Pakisztán, Irak, Jordánia, Libanon, Egyiptom mind "meg van oldva". Irán maradt, és ez nem lesz könnyű dió, bele fog törni a foguk, atomfegyver ide vagy oda. Te sem gondolod hogy Izrael sokáig életképes lehet, évente cc. 3-4 milliárd dollárnyi amerikai konkrét segély(!!) érkezik az országba. Az USA nem fogja sokáig bírni fizetni, és sok sok ember kezd ráébredni a helyzetre.
@mikka: szerintem meg a komplett nyugati világnak azon kellene dolgoznia, hogy amikorra elfogy az olaj az araboknál, perzsáknál, ne maradjon még egy csuzlijuk se. Elképzelni is rossz mit tennének a fegyvereikkel, ha a pénztelenség és a kilátástalanság uralná ott a terepet
FIGYELEM!

Iraknak tömegpusztító fegyvere van!

Ja mégsem?
újabb szánalmas hangulatkeltés irán ellen
egy háború senkinek sem érdeke, és tényleg "beláthatatlan" következményekkel járna
Amiért az amerikaiak félnek az iráni haderőtől
|
Interjú Abdolrahim Mousavi dandártábornokkal (részlet):

"Mi saját tengeralattjárókat gyártottunk a saját céljainkra, ezek célzottan arra vannak felkészítve, hogy az esetleges összeütközés során hatékonyan léphessünk fel az Egyesült Államok hadereje ellen. Ezek nem olyan típusok, amelyekről a másik oldal bármilyen információval vagy gyakorlati tapasztalattal rendelkezhet. Olyan felszereléseket használunk, amiket mi fejlesztettünk ki, amik a mi sajátos taktikáinkkal és képzési rendszerünkkel összhangban működnek. Ez magában foglal több féle tengeralattjáró típust, rohamcsónakot, és emberi irányítás nélküli légi eszközöket, amiket bevethetünk egy tengeri összeütközésben. Rakétákat, torpedókat, haditengerészetnél használatos ágyúkat, aknákat és hanglokátort gyártottunk, mindegyik hazai fejlesztésű. Több típusú távirányítású robot harceszközt is előállítottunk, kifejezetten a mi speciális céljainkra.

Tudván, hogy Amerika a mi elsődleges ellenségünk, mi erre összpontosítottunk. Meghatároztuk erősségeit és gyengeségeit, majd a felszereléseket, a struktúrákat, a taktikákat célzottan arra készítettük fel, hogy megbirkózzanak vele. Tanulmányoztuk Amerika iraki és afganisztáni háborúinak minden részletét. A mi tervezeteinknek részét képezik az ezek alapján kidolgozott szimulációk. A kiképzések során szimuláljuk az amerikai haderő Irakban és Afganisztánban megfigyelt jellegzetességeit, mert azok előrevetítik egy jövőbéli amerikai támadás jellegzetességeit is. Ha az a támadás valóban megtörténik. Az ilyen szimulációk alapján felkészültünk a lehetséges történésekre, és arra készítettük fel magunkat, hogy azokon mi kerekedjünk felül.

Ezért nem hasonlítjuk magunkat a térség államaihoz. A saját erőinket mi az amerikaihoz hasonlítjuk, mert az amerikai haderő az, amitől meg akarjuk védeni magunkat. Mi Amerikát a saját helyén akarjuk tudni. A statisztikák és a korábbi történések alapján felismertük, hogy az amerikai haderőt túlbecsülik. Korábbi becslésünk az volt, hogy az amerikai beavatkozás 70-80%-a pszichológiai hadviselés. Az amerikai haderő valójában csak 20-30%-a annak, mint amilyen képet kialakítottak róla. Az iraki háború alatt mi sajnáltuk az ellenségeinket. Dadras tábornok emlékszik erre. Én tüzértiszt vagyok. Ha nagy tűzerőt akartak, sokszor a tekintetünket sem emeltük fel. Láttuk iraki testvéreinket, és mi ennek megfelelően kezeltük őket. De az amerikaiakat nem így fogjuk..."
@Gaius Plinius Secundus: Szoktam híreket olvasni, ismerem a közelmúlt (had)történetét. Neked is ajánlanám, tanulságos lenne számodra is.
Csak példaként: Szíria már Asszad előtt is hadban állt Izraellel, 1948-ban tudniillik 4 más arab országgal együtt megtámadta a frissen alapított zsidó államot, amely a Függetlenségi Háborúban (arabul: nakba) fényes és megérdemelt győzelmet aratott minden fronton.
Asszadnak már a papája, az előző diktátor is kifejezetten Izrael-ellenes volt, csak mindig nagyon elkenték a száját, pl. 1967-ben és 1973-ban, amikor ellenszenvét támadással fejezte ki. Csak azért nem foglalták el az izraeliek Damaszkuszt, mert mit kezdtek volna vele. A Golán viszont egyelőre izraeli megszállás alatt áll. Vagy 40 éve.
Szóval, ha a menesztése az izraeli szándékokon múlik, akkor már a papát elzavarták volna, és a fiú meg sem születik.
A többi megállapításod is felszínes, hebehurgya, alaptalan, a következtetéseid nevetségesen egyszerűek és célzatosak.
Nem az a bajom veled, hogy nem értünk egyet, hanem az, hogy minimális tárgyismeret nélkül kész több mint slendrián véleményed.
@porthosz: "Az akkoriban egy bevett dolog volt. Megjegyzem a szomszédos országok el is picsáztak minket amikor elkezdtünk keménykedni." Mi ez a baromság??? javaslom írd be a gugliba, hogy 907 Pozsony, elég nagy pofon volt az a drága Európának, onnantól jó száz évig a Magyar Királyságba idegen had be nem tette a lábát! Ellenben mi 842-től picsáztuk a művelt nyugatot! Ne a blikkből tanuljatok már történelmet!!!
Izrael addig áll fenn, amíg az USA meg tudja őket védeni és pénzeli őket. Már nem sokáig. Pár évtized és visszaveszik a területet az arabok.
Az iráni vezetés nyilván nem normális, az iráni átlagember azonban erről nem tehet, megérdemelnének egy demokratikusabb berendezkedést, de ezt nem Amerikának kellene háborúval elérni. Atombombát szabadna gyártani már senkinek, semmi jóra nem vezet.
Az is igaz, hogy az USA csak olyan országokba akarja elvinni a demokráciát, amelyekben van olaj, nyersanyagok.
Ugyanakkor a szaúdi diktatúrát elnézik az amcsik, mert szövetségeseik. Kettős mérce.
Az iráni hadsereg hatalmas és erős, nem is hasonlítható az irakihoz. A szárazföldi hadműveletek egyenlőek az öngyilkossággal.
Esetleg szétbombázzák az országot, lemészárolnak az amerikaiak pár százezer embert B-52-esekkel, drónokkal és cirkálórakétákkal, kivéreztetik Iránt, lerombolják az infrastruktúrát, de bevonulni nem fognak tudni. És ez még közelebb tolja Iránt egy kínai-orosz szövetséghez az USA-val szemben.
Vagy ami még valószínűbb: a nyugati titkosszolgálatok pénzelik a belső ellenzéket, felfegyverzik őket és azok hatalomra kerülve lefekszenek az amerikai olajcégeknek.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma