Messziről nézve: Túl arányos, hogy karcsú legyen

2013.09.20. | mangodorf | 1 komment

 

A vasárnapi németországi választások nemcsak azért lesznek korszakalkotó jelentőségűek, mert az SPD színeiben – várhatóan nem egyéni győztesként, hanem előkelő tartományi listás pozíciójának köszönhetően – először kerül a Bundestagba Afrikában született és 25 éves koráig Szenegálban élő képviselő, hanem mert a sikeres bevándorlás-politika mellett bemutatkozik az új választási rendszer is. Ennek nyomán viszont könnyen előfordulhat, hogy hatalmasra duzzad a szövetségi parlament alsóháza.

 

német1.jpg

a kép forrása: www.focus.de

 

A képen a Bundestagnak otthont adó Reichstag plenáris ülésterme, és benne a 2010-es elnökválasztó ún. Bundesversammlung látható, ahol a német parlament két házának, egyenlő arányban jelenlévő, összesen 1242 tagja az azóta korrupciós botrányai miatt lemondott Christian Wulff-ot szövetségi elnökké választotta. Ugyan ilyen tumultuózus jelenetekre és a karzaton is helyet foglaló képviselőkre nem kell számítani az új választási rendszer nyomán sem, az előrejelzések szerint az először az 1998-as választásokkal 598 főre csökkentett képviselői létszám az új ciklusban – a közvélemény-kutatások előrejelzéseinek megfelelő eredmény esetén – közelebb lehet a hétszázhoz, sőt a jövőben a rendszerben benne van egy akár nyolcszáz fős Bundestag is.

 

Nem csak mozgó urna, hanem mozgó parlamenti létszám

 

A német választási rendszer sajátossága, hogy nem rögzített a mandátumok száma. A szövetségi választásokról szóló törvény (BWahlG) legalább 598 főben határozza meg a Bundestag létszámát, amely alapesetben 299 egyéni és 299 listás mandátumra oszlik. A német perszonalizált arányos választás során a parlamenti erőviszonyokért azonban szinte kizárólag az arányosság a felelős, az egyéni választókerületeknek csak a pártok belső erőviszonyait befolyásoló szerepe van, és szinte semmi jelentősége nincs a szavazat : mandátum arány szempontjából. A mandátumarányokat a listás szavazatarányoknak megfelelően alakítják, de ha egy párt több egyéni mandátumot nyer, mint amennyi a listás aránya, akkor ezeket plusz mandátumként megtarthatja (Überhangmandate).

 

Az idén hatályba lépő választójogi korrekció előtti rendszer mellékhatásait jól szemléltetik a 2005-ös választások során Drezdában történtek. Az egyik drezdai választókerületben a választások előtt 11 nappal elhunyt az egyik jelölt, ezért rendhagyó módon az országos időponthoz képest két héttel elhalasztották az itteni választásokat. Az ideiglenes országos eredmények ismeretében a CDU így viszont azzal a bizarr helyzettel találta magát szemben, hogy ha nagyságrendileg 41.000 listás szavazatnál többet kap ebben a választókerületben, akkor egy többletmandátum elvész a számára. A kereszténydemokrata párt szerencséjére ez mintegy háromezer szavazat híján nem valósult meg, úgyhogy laboratóriumi körülmények között érvényesülhetett az ún. negatív szavazati súly (negatives Stimmgewicht) torzító tényezője, azaz a kevesebb szavazat végül több mandátumban és a listás szavazatarányoknak nem teljesen megfelelő mandátumarányokban ölthetett testet.

 

Ezek a mandátum-kiosztási szabályok 2008-ban nem is állták ki az alkotmányosság próbáját. A német Alkotmánybíróság szerint a többletmandátumok lehetősége negatív szavazati súlyhoz vezethet és torzítja a szövetségi választások eredményeit. A karlsruhei testület azonban nagyvonalú határidőt szabott a német parlamentnek: 2011. június 30-ig kellett a szabályokat újraalkotni, tehát a legutóbbi 2009-es választások még a régi rendben zajlottak le, összesen 24 többletmandátummal (az összes a CDU számára), 622, illetve a ciklus javarészében két képviselő kiesése miatt már csak 620 fős képviselői létszámot eredményezve. 

 

Hosszas politikai, illetve alkotmányjogi viták és egy újabb alkotmánybírósági megsemmisítés után második nekifutásra 2012 őszén a balpárt Linke kivételével a Bundestag összes többi frakciója által közösen előterjesztett választójogi javaslat elfogadásával idén májusban hatályba lépett a rendszer korrekciója. A vasárnapi választásokkal bevezetésre kerülő ún. kiegyenlítő mandátum (Ausgleichsmandat) intézménye a többletmandátumok hatásának ellensúlyozását célozza, vagyis amennyiben egy párt többletmandátumhoz jut, a parlamentbe bejutott összes többi pártot kompenzálja a rendszer, hogy a mandátumarányok a listás szavazatarányoknak megfelelőek legyenek. Érdekesség, hogy ha már 2009-ben az új rendszer lett volna hatályban, az egy modellszámítás szerint 671 mandátumot eredményezett volna.

 

A határ a csillagos ég?

 

A mandátum-gyarapodás szempontjából különösen izgalmas lett a kampányhajrá. Ennek oka a közvélemény-kutatásokban az 5 %-os bejutási küszöb környékére mért, túléléséért küzdő kisebbik kormányzópárt FDP taktikázása. Az éppen múlt vasárnap a bajor tartományi parlamentből is kiesett liberális párt (ezzel már összesen hét tartományban nincsen FDP képviselet a tizenhatból) intenzív last minute kampányt indított ugyanis egy taktikai szavazatmegosztás és a szövetségi koalíciós partner CDU listás szavazatainak megszerzése, az ún. Stimmensplitting érdekében. Az FDP nem bízhat ugyanis az 5 %-os bejutási küszöb alternatívájaként a német választási rendszer azon sajátosságában sem, amely három egyéni mandátum megszerzése esetén – a listás eredménytől függetlenül – lehetővé teszi a parlamenti bejutást (Grundmandatsklausel). A jelenlegi parlamenti erőkből ugyanis éppen az FDP az, amelynek nincsen esélye most vasárnap se egyéni mandátumra, szemben a hagyományosan egyéni győztes CDU/CSU és SPD néppártok mellett a 2009-ben 19 hajdani kelet-német választókerületben egyéni győztes Balpárttal, illetve a négy éve egy, ezúttal jó eséllyel több egyéni választókerületet megszerezni tudó zöldekkel szemben, akik különösen a párt baden-württembergi fellegváraiban, Stuttgartban és Freiburgban, továbbá Berlinben számítanak kimagasló egyéni szereplésre. 

 

német2.jpg

A képen az FDP elnöke, Philipp Rösler (balra) és kancellár-jelöltje, Rainer Brüderle, a kép forrása: www.tagesschau.de

 

Ha ez a taktikai szavazatmegosztás sikeres lesz, az komolyan megkavarhatja a lapokat (és különösen a Bundestag létszámát), ugyanis a CDU listás eredménye és az elnyert egyéni mandátumainak különbsége a többletmandátumok, ezzel pedig a kiegyenlítő mandátumok számának jelentős növekedéséhez vezethet majd.

 

A történet ismerős, a német választási rendszerben mindig is otthonosan mozgó FDP a fenti drezdai esetben is a "Dresden wählt schlau: Erststimme CDU, Zweitstimme FDP", azaz a ravasz CDU-FDP szavazatmegosztásra hívó mottóval harcolta végig az utolsó két hetet, sikeresen. A párt a szászországi fővárosban az országos eredményéhez képest 9,6 %-kal többet, a listás szavazatok 16,6 %-át szerezte meg. A történet ismerős arcai mellett azonban nem szabad elfeledkezni az új szereplőről, a kiegyenlítő mandátumról, ugyanis könnyen lehet, hogy az ezúttal kizárólag az FDP-nek kedvező fenti taktikázás éppen a CDU/CSU és az FDP kormányzásának végét jelenti, és az erőviszonyok módosításával egy kényszerű CDU/CSU-SPD nagykoalíciónak ágyaz majd meg. Egy biztos, míg idehaza a házelnök a kisebb országgyűléssel feleslegessé váló parlamenti székek kivételét tervezi, addig Berlinben hamarosan lázas bútorkészítés zaja veri fel a Reichstag csendjét.

Címkék: német választások

„Kell egy vízió”

2013.09.19. | pikoandras | 1 komment

 

Vajon van-e hosszútávon esélye a jelenlegi, a Fidesz által diktált, a szimbolikus politika által meghatározott nemzetpolitikával szemben egy centrista, a magyarországi közép- és baloldali politikai erők által támogatható határon túli stratégiának? Augusztus végén és szeptember elején négy részben közöltük RAVASZ ÁBEL tanulmányát ( Egy centrista határon túli stratégia alappillérei I. II. III. IV.), mely a fenti kérdésre igennel válaszolt. Az írás számos, ma még nyitott kérdést is felvetett, olvasóink között és a téma iránt érdeklődő szélesebb közvélemény körében is komoly visszhangot váltottak ki megállapításai, javaslatai.  A tanulmány jelenleg a Columbia University-n tanuló szociológus szerzőjével, a Publicus Slovensko vezető elemzőjével Pikó András készített interjút.    

 

Közhelynek számít, hogy a magyar-magyar kapcsolatok, a határon túli magyar közösségek ügye a belpolitika küzdelmek áldozatává vált és ezért a baloldalon elsősorban a jobboldal ideologikus, szimbolikus viszonyulását tartják felelősnek, amelynek révén sikeresen próbálja beállítani úgy a politikai ellenfeleit, mint nemzetietlent, a téma iránt érzéketlent. Lehet-e depolitizálni ezt a kérdést, ha a jobboldal, amely belpolitikai értelemben nyer az ügyön, erre nem mutat hajlandóságot?

 

Én a magyar-magyar kapcsolatok kérdését a nemzetpolitika keretén belül értelmezem, és így, ahogy a szóhasználat is jelzi, magát a témát is politikai keretben értelmezhetőnek tartom. A magyar-magyar kapcsolatok formálásában minden oldalon elsősorban politikai szervezetek, pártok és persze politikusok játszanak döntő szerepet, bár az elmúlt időszak egyik fontos fejleménye épp az, hogy a civil szervezetek is egyre aktívabban részt vállalnak a kapcsolatok alakításában, elég csak a kétnyelvűségi mozgalmakra gondolnunk Szlovákiában vagy Romániában. De ezek sem tudták döntően megváltoztatni a magyar-magyar kapcsolatok alapvető politikai meghatározottságát és szerintem ez a jövőben sem fog változni.

 

Maga a nemzetpolitika azért nagyon kényes terület, mert miközben a szimbolikus politika egyik legfontosabb terepe, ugyanakkor instrumentális, gazdasági, kulturális szempontból is értelmezhető és értelmezendő téma. Nyilván minden, a politikum által értelmezhető témának van szimbolikus és instrumentális aspektusa, csak az esetek többségében az egyik dominálja a másikat –a nemzetpolitikában, a határon túli politikában ez nincs így. Ez okozza ez is okozza azt a feszültséget, amelyet a kérdésében jelzett. A jobboldal politikájában valóban túlsúlyos a szimbolikus elem, néha azt érzem, mintha szégyellenék, ha egyes döntéseik, cselekvéseik instrumentális jellege erősebb, miközben persze kár lenne tagadni, hogy a jobboldali pártok és szervezetek is próbálnak gyakorlatorientált nemzetpolitikát vinni. Erre jó példa a legutóbbi Fico-Orbán találkozó, ahol szó sem esett azokról a kérdésekről, amelyek negatívan érintik a szlovákiai magyar közösség életét, viszont hatékonyan foglalkoztak a határ menti együttműködés számos fontos kérdésével. De ellenpéldaként ott a magyar-román viszony, amelyben Orbán egy hosszú, gyakorlatorientált politikai időszak után évek óta a szimbolikus konfliktus kiépítése zajlik, amihez a magyar miniszterelnök jó társra talált Basescu elnökben.

 

A baloldalnak, nem csak Magyarországon és nem csak a nemzetpolitikában komoly gondja van a szimbolikus politikával, nem érti, nem is használja, az önképéhez inkább a szakértőiség és gyakorlatorientáltság tartozik. Amikor a baloldal megpróbál szimbolikus politikát folytatni, akkor jellemzően a jobboldaltól vesz át szimbólumokat, szókészletet és ezzel olyan versenybe hajszolja magát, amit nem tud megnyerni.

 

A kettős állampolgárság ügye az egyik olyan kérdés, amelyben a legélesebb a konfliktus a magyarországi jobb- és baloldal között. Saját tapasztalatra alapozom, de aligha tévedek nagyot azzal a véleményemmel, hogy a baloldalhoz kötődők többsége nem érte egyet azzal, hogy így, többszörös becsapással és ilyen tartalommal kapjanak állampolgárságot a határon túliak. Általános a vélemény, hogy csak az szavazhasson, aki vállalja a döntése következményeinek felelősségét, például itt fizet adót. Ön a cikksorozat utolsó részében mégis azt javasolja, fogadják el, mint kész tényt, a kettős állampolgárságot, magyarán nyeljék le a békét. A baloldal, vagy a közép nem tud pozitív érveket felsorakoztatni kettős állampolgárság mellett?

 

Ezt pontosan az nehezíti meg, amire a kérdésében utalt: a kettős állampolgárság előtörténete. A jobboldal szimbolikus köntösbe öltöztetett egy nagyon gyakorlatias intézkedést, amellyel a sikeresen bevont a magyar választási rendszerbe olyan szavazatokat, amelyeket nagyrészt ő birtokol majd. A kettős állampolgárságról szóló közbeszédet átszövik a jobboldal nemzetegyesítésről szóló érvei, ráadásul ezekre nem is lehet azt mondani, hogy minden alapot nélkülöznének. A kettős állampolgárság megadása a diaszpórának vagy a határon túli közösségeknek összeurópai tekintetben is szokványosnak mondható és támogathatónak tűnő stratégia.  Az elterjedése mögött az a megfontolás húzódik, hogy arra a kérdésre, hogy ki tartozik egy adott nemzeti közösséghez, az-e, aki nemzetállam polgára vagy az, aki részese a nemzet kulturális közösségének, az állampolgárság ilyetén kiterjesztésével is-is választ tudunk adni. Ez szerintem azért nagyon szimpatikus álláspont, mert a jelenlegi társadalmi viszonyok között, amikor egyre többen rendelkeznek többes identitással az államoknak elsősorban arra kellene törekedniük, hogy minél több szálon alakítsanak ki pozitív viszonyt a hozzá valamiképpen kötődő polgárokkal. Szlovákiában épp most zajlik erről társadalmi vita, amelyet a Fico-féle, a kettős állampolgárokat jogvesztéssel fenyegető ellentörvény inspirál, és amelyben a törvénnyel szemben érvelők épp azt kérdezik, hogy milyen állam az, amelyik inkább kitaszítja az állampolgárait, ahelyett hogy örülne a plusz identitásuknak? Értem azoknak az érvelését, akik szerint, aki nem itt fizet adót, az ne is szavazzon itt, ezzel ráadásul racionálisan nehéz is vitatkozni. Mégis azt gondolom, hogy az az összetartozás, amely a magyar kultúrnemzet tagjait összekapcsolja, megérdemel egy állampolgársági szintű elismerést. Az aggódók figyelmébe ajánlom, hogy minden releváns választási matematikai számítás szerint nem határon túlon leadott szavazatok fogják eldönteni a választások sorsát, hiszen maximum 4-5 mandátum sorsa függhet majd a határon túli szavazatoktól. A kettős állampolgárság tehát egy jó irányban, de nagyon rossz módon megvalósított gesztus, de éppen azért mert az irány jó, már kár lenne „visszacsinálni”.

 

Az Ön által leírt centrista határon túli stratégiának megvalósulása esetén is csak akkor lesz esélye a sikerre, ha lesz mögötte egy támogató közvélemény. Márpedig ha a baloldal és a politikai közép nem sorakoztatja fel a pozitív érveit, nem próbálja meggyőzni akár racionális érvekkel akár érzelmi alapon a saját közösségét ennek helyessége mellett, akkor bármilyen gyakorlatközponti nemzetstratégiát meg lehet majd szimbolikus alapon indított támadásokkal, a hazaárulózás és a nemzetvesztés vádjaival csáklyázni. Szerintem a témára érzékeny és támogató, nem eleve elutasító baloldali közösség kialakításáért eddig alig tettek valamit ezen oldal politikusai.

 

Egyetértek. A tanulmány megírására is az inspirált, hogy a politikai közép és a baloldali közösség tagjai végre legyenek tisztában a saját közösségük értékeivel és céljaival, és nem szabad hagynia, hogy politikáját, döntéseit és cselekvését a jobboldal által diktált témák határozzák meg, hiszen ez egy eleve vesztes diszkurzív helyzet. Ha a politikai közép és a baloldal minden egyes jobboldali támadás után újraértékeli a viszonyát a kérdéshez és azzal foglalkozik, hogy tényleg nemzetáruló-e vagy sem, akkor ez a magyar politikában nagyon fontos és megkerülhetetlen kérdés és számára valóban elveszett.  Kell egy vízió, hogy mit gondol a politikai közép és a baloldal arról, hogy mit jelent a 21. században a kultúrnemzet fogalma, ez lehet csak a politikája alapja.

 

Ez annál is fontosabb, mert van egy másik közeg is, a határon túli magyaroké, akiket meg kellene győznie ennek az oldalnak. Régi toposz, hogy a határon túli magyarok és általában a diaszpóra is jobbra szokott szavazni. Ez igaz, de például Szlovákia a kettős állampolgárság körül kialakult vita valamint a Híd és Magyar Közösség Pártja között kialakult konfliktus miatt politikailag sokkal megosztottabb magyar közösséggel rendelkezik, mint Románia és Szerbia. A mérések azt mutatják, hogy azok közül a szlovákiai magyarok közül, akik tudnának a magyarországi pártok közül választani, kevesebb, mint a fele választaná a Fideszt és 10 százalék a Jobbikot. A politikai jobb még mindig többségben van, de már korántsem olyan nagy mértékben, mint Romániában vagy Szerbiában. Ez azt mutatja, hogy ezek nem kőbevésett politikai preferenciák, a határon túli közösségek ugyanolyan sokszínűek és képlékenyek, mint a magyarországi választók. Ha a magyarországi politikai közép és baloldal végre képes lesz saját értékrendje alapján megfogalmazni a viszonyát hozzájuk, ha megfogalmazódik a politikai térfél ezen oldalán is egy nemzetpolitikai vízió, akkor ezen politikai erők találkozhatnak határon túli magyar közösségek szociáldemokrata vagy centrista, de akár a mérsékelt jobbközép erőivel, amelyek számára a jelenlegi magyarországi jobb- és szélsőjobb politikája nem vonzó, sőt, elfogadhatatlan.

 

A határon túli civilszervezetek növekvő aktivitása a magyar-magyar kapcsolatokban járhat-e azzal a következménnyel, hogy ez a viszony szakszerűbb lesz, hogy kevésbé lehet majd a szimbolikus politizálás foglya?

 

Nem vagyok optimista ezzel kapcsolatban. A határon túli civilszervezetek és a magyarországi pártok viszonyát alapvetően határozza meg az, hogy az egyik választott, míg a másik nem választott tényező, tehát más a legitimitásuk, a politikai pártokat azért tudják ellenőrizni és büntetni is a választók. Nagyon nehezen tartom elképzelhetőnek azt, hogy a hivatalos, a civilszféra reprezentánsaiként fellépő szervezetek előbb vagy utóbb ne váljanak egy teljesen ellenőrizhetetlen politikai klientúrává. Olyan országokról beszélünk, Magyarországot is beleértve, amelyek kultúrájának fontos része a klientizmus és a korrupció, ezért óvatosságra intenék a civilek lehetséges szerepéhez fűződő reményekkel kapcsolatban. Ezzel együtt, ahogy már jeleztem, fontos fejlemény a határon túli civil szféra növekvő aktivitása, fontos ennek támogatása és az is, hogy egyre nagyobb szavuk legyen ezen közösségeket érintő szakpolitikai vagy támogatáspolitikai döntések előkészítésében és véleményezésében, de hogy a civilek átvegyék a kezdeményezést politikai szférától, vagy akár csak csökkentsék annak befolyását a magyar-magyar kapcsolatokban, nos, ezt én nem tartom valószínűnek.

 

 ábel.jpg

 

Ha már szóba hozta a támogatáspolitikát, ezzel kapcsolatban túl sok olyan történet került nyilvánosságra és hasonlóan sok pletyka kering arról, hogy egy-egy oktatáspolitikai döntés, intézmény- vagy tanszékalapítás mögött milyen személyes érdekek húzódhatnak. Adottságként kell elfogadnunk, hogy ezek a döntések is a politikai klientúra építését szolgálják?

 

Hasonlattal élve: ha kirakják az országút mellé az 50-es sebességkorlátozó táblát, kevesen fognak majd ilyen sebességre lelassítani, de 120-szal sem fog senki elszáguldani a tábla mellett. Egy értelmes és jó szabályozással lehet csökkenteni a klientúra építést és a korrupciót a rendszerben, de teljesen megszüntetni nem lehet. A politikának, különösen felénk, egyébként is szerves része a klientúra építése, ennek a szintjét azonban mindenképpen csökkenteni kell.  Ezt szolgálná, ha a magyar-magyar kapcsolatok legfontosabb intézményei, itt elsősorban a MÁÉRT-re gondolok, a jelenleginél formálisabban és kiszámíthatóbban működnének, ha a szervezeti és működési szabályzatuk jobban alkalmazkodna a határon túli magyar valósághoz. Nem támogatható, hogy ezek a szervezetek ad hoc módón, nem tisztázott szabályok szerint, meghívásos alapon működnek. Erre volt emlékezetes példa, amikor a magyar kormány a Híd kizárását a MÁÉRT-ből a szervezet alapszabályával igazolta, majd kiderült, hogy ilyen alapszabály nem is létezik. Az intézményrendszerben tapasztalható párhuzamosságokat szintén problémának látom, például a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának sem a funkciója, sem a jogállása, sem a MÁÉRT-től való eltérése nem tisztázott, a racionalizálása a rendszernek indokolt lenne. Mindazonáltal a Fidesz-kormány javára írandó, hogy sikeresen egyszerűsítette és ésszerűsítette támogatáspolitikai intézményrendszert úgy, hogy a Bethlen Gábor Alaphoz kerültek a fontosabb támogatáspolitikai döntések, míg az intézetek a Balassi Intézethez kapcsolódnak, de már most látszik, hogy különösen a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium hatáskörében mindenféle, kellőképpen meg nem alapozott vagy felesleges szervezeti kinövések jelentek meg.  A cél a jövőben is egy minél egyszerűbb támogatáspolitikai intézményrendszer legyen, minél kevesebb ad hoc döntéssel.

 

Szakértők szerint sokkal több pénzt fordíthatnánk a magyar-magyar kapcsolatok fejlesztésére is, ha Magyarország és a környező országok jobban ki tudnák használni azokat az uniós támogatásokat, melyek kifejezetten a határ menti regionális kapcsolatok fejlesztését szolgálják. Jogos ez a kritika, és ha igen, mi az oka, hogy nem éltünk ezzel az eséllyel?

 

Jogosnak tartom ezt a kritikát, valóban nagyok ezen a területen a hiányosságaink, különösen annak fényében, hogy Magyarország a kontinensen abban az egyedülálló helyzetben van, hogy minden vele határos országban él a kapcsolatépítésben partnerként segíteni képes kétnyelvű magyar közösség. De az, hogy ezeket a forrásokat kevéssé tudtuk a magyar-magyar kapcsolatok építésének szolgálatába állítani nem csak rajtunk múlott, a környező országok politikai vezetői sem ambicionálták túlságosan ezt. Nyilvánvalóan szerepet játszott ebben mindkét oldalon a kompetenciahiány és az, hogy a rövidtávú politikai érdekek oltárán feláldozták, a hosszabb távú társadalmi és gazdasági hasznokat. A sikertelenség oka történeti gyökerű is, tudomásul kell vennünk, hogy Európának ezen a tájékán a határok még mindig mást jelentenek, mint Nyugat-Európában. De tudok sikeres történeteket is említeni, a Wekerle Terv például, amely a kárpát-medencei magyar gazdasági jelenlétnek próbálna egy tervszerű stratégiai keretet biztosítani, jó elméleti kiinduló alap a későbbi munkához – kár, hogy a megvalósításból a gyakorlatban keveset látunk. Helyesnek tartom a kormány azon törekvését is, amellyel mélységet próbál adni a szomszédos országokkal fennálló bilaterális kapcsolatainak. Többször láthattuk, hogy a kormány a határ mindkét oldaláról megyei szintű gazdasági, társadalmi és politikai szereplőket hív meg a bilaterális találkozókra, ami mindenképpen a kapcsolatok mélyítését szolgálja. Az Unió egyik fontos témája az interregionalitás, ezt a lehetőséget a civilszféra ismerte fel a legjobban, számos mikrorégióról tudunk, amelyeket civil gazdasági szereplők hoztak létre és nagyon hatékonyan képesek lehívni az uniós forrásokat. De még bőven van lehetőség fejlődni, hiszen az Uniós egyik fókusztémája lesz a határok menti regionális kapcsolatok mélyítése, egy integrációs időszakban ezt teljesen érthető és kézenfekvő prioritás.

 

Sajátos politikai fénytörést ad ezeknek a kihasználatlan lehetőségeknek az, hogy az érintettek magyarázhatják azzal a nem kellő figyelmet, hogy más területek az anyaország számára fontosabbak. Számos esetben hallottam panaszkodni partiumi vagy bánáti barátaimat arra, hogy minden figyelmet csak Székelyföld kap. De hasonló politikai alapú leértékelődéstől tarthatnak most a felvidékiek is.

 

Ismét a klientúra építés problémájába ütközünk, oda, ahol a csókosok élnek, mindig több, pénz kerül, mint oda, ahol nincsenek, és ne tagadjuk, a tömbben élő nagyobb közösségeknek e tekintetben helyzeti előnyük van a szórvány magyarokkal szemben. Sokkal könnyebb olyan terepen tevékenykednie a magyar politikának, ahol nagy tömegben élnek magyarok, ahol polgármestereket vagy megyei vezetőket képes adni a közösség, ahol most már potenciális szavazókra találnak. Nyilván ide irányul a figyelem és a pénz.  Van ennek egyfajta természetes logikája, ugyanakkor pont a Partium példája mutatja, milyen károk keletkezhetnek akkor, ha a határ menti régiók nincsenek bevonva a magyar-magyar kapcsolatokba. Ezeknek a régióknak ugyanis kiemelt szerepük van abban, hogy Magyarország milyen mértékben tudja magát integrálni a nagyobb közép-európai régióba.  Az valóban komoly veszély, hogy a szlovákiai magyarság a magyar-magyar kapcsolatok páriájává válik, hiszen a politikai jobboldal nem talál ott nagyszámú szavazót ráadásul abban sem lehet biztos, hogy azok, akik elmennek majd szavazni a tőlük elvárt rubrikába tegyék az ikszet. De a politikai közép és a baloldal számára pont az teremti meg a lehetőséget a térnyerésre, hogy a Fidesz láthatóan nem az egyenlő partnerség elve alapján kívánja alakítani a kapcsolatait ezekkel a magyar közösségekkel.

 

2014 új helyzetet hoz, a határon túli magyarok a hazai belpolitikai helyzet alakítóivá válnak, elindulnak a magyarországi pártok kampányolni. Hozhat ez minőségi változást a magyar-magyar kapcsolatokban? 

 

A 2014-es választásokon a határon túli magyar szavazók döntő többsége a Fideszt fogja támogatni, nem csak azért mert eleve ilyen a természetes politikai irányultságuk, hanem azért is, mert a határon túli választójoggal kapcsolatban nagyon komoly szelekciós mechanizmusok működnek. A Fidesz és a hozzá kapcsolódó intézményrendszer komolyan dolgozik azon, hogy pontosan azok a szavazók jussanak el az urnákig, akik őket támogatják majd. Ez egy hatékonyan végigvitt mobilizálási stratégia, amely biztosítja, hogy elsősorban a Fidesz-szimpatizánsok vegyék fel a kettős állampolgárságot, majd pedig a regisztráció után le is szavazzanak. A baloldalnak ma belföldön is elég problémája van ahhoz, hogy ezzel a mobilizációs gépezettel érdemben felvegye a versenyt. Nem ez a kampány lesz tehát az, ahol a politikai közép és a baloldal áttörést érhet el, azt gondolom a következő kormányzati ciklusban nyílhat lehetőség elsősorban arra, hogy a Fideszen kívüli, nem jobboldali politikai szereplők felvegyék és elmélyítsék a kapcsolatokat a határon túli magyar közösségekkel annak érdekében, hogy közösen elképzeljék, hogyan lehet jobban, mélyebben és hatékonyabban ápolni a magyar-magyar kapcsolatokat.

 

· 1 trackback

Címkék: kettős állampolgárság nemzetpolitika határon túli magyar közösségek magyar-magyar kapcsolatok

Messziről nézve: Szíriai leszerelés - túl szép, hogy igaz legyen

2013.09.16. | Radnóti András | 2 komment

 

A szombaton Genfben bejelentett, a szíriai vegyi leszerelésről szóló megállapodás távolról sem diadal Amerika és a Nyugat számára. Az egyezség sehol nem említi a fegyveres beavatkozás lehetőségét; a szír diktátor, Basár al-Asszad így könnyedén megvezetheti a nemzetközi közösséget és megtarthatja vegyi fegyverei egy részét.

 

A hét elején bejelentett orosz terv, mely szerint Szíriának át kellene adnia vegyi fegyvereit az ENSZ-nek – így elkerülve egy amerikai offenzívát – általános tetszést aratott. Az orosz sajtó szerint a bejelentés felért egy „diplomáciai puccsal”, de az a többi érintett számára is kényelmes megoldásnak tűnt. Ha ugyanis Asszad vegyi fegyverei a Szervezet ellenőrzése alá, majd megsemmisítésre kerülnek, okafogyottá válik az amerikai beavatkozás. Márpedig az intervenció meglehetősen népszerűtlen mind az amerikai népesség, mind Kongresszus-beli képviselőik körében; így lehetséges, hogy Putyin elnök javaslatával Obama elkerült egy vereséget, amely elnökségére nézve végzetes lehetett volna. Asszad biztosan elkerült egy csapást, amely hatalmára nézve végzetes lehetett volna; Putyin persze komoly sikert aratott. Nem csak, hogy ő volt, aki megelőzött, de legalábbis késleltetett egy újabb amerikai hadjáratot a Közel-Keleten, de közben jófiú benyomását keltette, aki a tömegpusztító fegyverek visszaszorításáért dolgozik.

 

Túl szép, hogy igaz legyen

 

Obama elnök tudja ezt: ő és az emberei egész héten azt hajtogatták, hogy bármilyen megállapodásnak ellenőrizhetőnek kell lennie és mögötte ott kell állnia a fegyveres beavatkozás lehetőségének. A John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által szombaton bejelentett megállapodás szerint a szír kormánynak egy héten belül össze kell állítania egy listát a vegyi fegyvereiről és egy nemzetközi szakértőcsoport azonnali és korlátlan rendelkezésére kell bocsátania azokat. A terv szerint novemberre minden gyártóegység leállna, a jövő év első felében pedig minden vegyi fegyver megsemmisítésre kerülne. Kétségtelenül ambíciózus terv; sokak szerint évekig is eltarthat a világ talán legnagyobb vegyifegyver-arzenáljának megsemmisítése. Van azonban egy fontos részlet, amely árnyékot vet erre az amúgy lenyűgöző diplomáciai teljesítményre, mégpedig a betartathatóság.

 

Az Egyesült Államok ugyanis eltökéltnek tűnt, hogy kieszközöljön egy ENSZ BT-határozatot a megállapodás megtámogatására. Egy ilyen határozat feltehetően engedélyezte volna a fegyveres erő használatát abban az esetben, ha az Asszad-rezsim nem tartja be a vállalásait. Mégis, amiben végül megállapodtak, a betartathatóság szempontjából vajmi kevés. Ha Szíria nem tesz eleget az egyezségnek, az ügy visszakerül a Biztonsági Tanácshoz, ahol akkor majd beterjesztenek egy határozatot a katonai akció engedélyezésére. Vagyis Amerika és a Nyugat visszakerül a startvonalra.

 

Orosz rulett

 

Azt gondolom, Putyin valóban szeretné, hogy működjön a terve. Látta már, hogyan fordul a hadiszerencse ebben a polgárháborúban, és attól fél, hogy, ha végül esetleg a lázadók kerekednének felül, a Szíriában küzdő csecsen harcosok hamar eljuttathatják a gázokat a Kaukázusba. No meg – gondolhatja Putyin – ez a teljesítmény nagyban hozzájárulhatna az Oroszország világhatalmi pozíciójának visszaállítását célzó törekvéséhez.

 

 pb-120618-obama-putin-01.photoblog900.jpg

 

De éppen e törekvés miatt valószínűsíthető, hogy Putyin nem fogja Asszad kezét elengedni, bármi is történjék. Túl régen támogatja, túl sokat kockáztatott – a stratégiai és gazdasági megfontolásokon kívül presztízs-szempontok is nagyban érvényesülnek itt. Oroszország feltehetően akkor sem fog egy fegyveres beavatkozást engedélyező BT-határozatot támogatni, ha kiderül: Asszad nem engedte el titkos tervét, mely szerint – ha nincs más lehetőség – honfitársai tízezreit gázosítja majd el.

 

Megbízhat-e bárki Asszadban?

 

Elvégre egészen e hét elejéig makacsul tagadta, hogy egyáltalán vannak vegyi fegyverei, miközben csöndben az Egyesült Államok toleranciaküszöbét tesztelte egyre növekvő méretű gáztámadásokkal. Elvégre egészen addig nem engedte be az ENSZ-szakértőket, amíg gyakorlatilag minden bizonyítékát meg nem semmisítette annak a támadásnak, amit azok ellenőriztek volna. (Valamit elfelejthetett: azonosítatlan mesterlövészek a misszió legelső napján elkezdtek a hotelt éppen elhagyó ENSZ-konvojra lövöldözni.) Nem, Asszaddal aligha lehet bármilyen jóhiszemű egyezséget kötni. Minden bizonnyal egyszerre akarja megúszni a büntetést és megtartani vegyi fegyvereinek legalább egy részét.

 

Lehet, hogy a most született megállapodással lehetősége is lesz rá. Akár máris szétszórhatta a kérdéses gázokat országszerte többszáz különböző helyre. Néhányat máris jól elrejthetett, vagy akár át is szállíttathatott Libanonba szövetségeseivel, a Hezbollahhal. Most van még egy hete, hogy befejezze a munkát. S mivel senki nem tudja pontosan mi és mennyi van a diktátor birtokában, gyakorlatilag bármilyen listát összeállíthat. Akkor aztán majd a szakértőkön múlik, hogy felderítik-e az igazságot – már ha a szír kormány képes és hajlandó a biztonságukat garantálni és bármihez, bármikor hozzáférést adni.

 

Ennek a megállapodásnak a létrejöttéhez az Egyesült Államoknak fel kellett adnia a legfontosabb feltételét. Lavrov feltehetően nem akarta azt elfogadni, és a javaslat ahhoz túl szép volt, hogy visszautasítsák. Most azonban Amerikának szorosan figyelnie kell a fejleményeket, és készenlétben tartania a csapatait. Ha világossá válik, hogy Asszad bolonddá tette őket – és Putyin még mindig nem áll készen a beavatkozás támogatására – a Biztonsági Tanács jóváhagyása nélkül is támadniuk kell.

 

Az írás először a szerző blogján, az Orosz Külügyi Tanács oldalán, jelent meg .

Címkék: polgárháború USA Szíria vegyifegyverek Oroszország.

„Megbüntettek! Hurrá!”

2013.09.12. | Dr. Heil Péter | 3 komment

 

Nagyjából így lehetne összefoglalni Lázár János hétfői brüsszeli tárgyalásainak kormányzati kommunikációját. Magyarországot megbüntették, várhatóan mintegy 230-250 millió euróra. Ennek ellenére győztünk, mert Brüsszel újra kinyitja a tavaly novemberben elzárt pénzcsapot – amely nyárra már a 15-ből 13 fejlesztési program működését hátráltatta. A tárgyalás végén Lázár János szélesen mosolygott. Az NFÜ-t felügyelő vezetők igen elégedetten nyilatkoztak a sajtó előtt. Kérdés: volt-e valós okuk az örömködésre?

 

A problémát – mint korábban megírtam – az EU támogatásból finanszírozott építési beruházásokhoz szükséges mérnöki szolgáltatások közbeszerzéseinek szabálytalansága okozta. Az EU Bizottság szerint a beruházók – általában önkormányzatok, állami intézmények – az EU-joggal ellentétes módon diszkriminálták az európai cégeket, mérnököket, megnehezítve, hogy e megbízásokat elnyerjék. Brüsszel azt rótta fel az Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, illetve a magyar ellenőrző szerveknek, hogy ezt a gyakorlatot éveken át nem fedték fel, és tolerálták.

 

Egyfelől, a hibát Brüsszelben jogi szempontból viszonylag kicsinek minősítették. Nem merült tehát fel a szándékos csalás gyanúja. Másfelől azonban – az NFÜ-t felügyelő helyettes államtitkár, Csepreghy Nándor szerint – a problémával „fertőzött” szerződések értéke elérte az 1500 milliárd forintot. A kirótt büntetés összege mindezek eredőjeként 69-75 milliárd forint lett, ami a szabálytalanul felhasznált támogatás 5%-a. Lázár János korábban 25%-os pönáléról beszélt, és az 5%-ot komoly sikerként prezentálta. Ami azért érdekes, mert tudnia kellett: a Bizottság maga is eleve csak 5%-ot javasolt. Így az eredményhez a magyar tárgyaló delegáció részéről különös vitézségre nem volt szükség.

 

A 600 milliárdnyi befagyott támogatás felszabadításának, persze, örülnünk kell. A tavaly novemberben keletkezett vita – melyet a kormány egészen idén áprilisig sikerrel titkolt – jelentősen növelte az államadósságot. Ennek finanszírozási költsége szintén tízmilliárdos tétel, amelyet a magyar adófizetőknek kell előteremteni. Ennek a problémának most valóban vége. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy extra „ajándékot” kaptunk volna. Az említett 600 milliárd eleve járt Magyarországnak. Így Lázár János egyetlen euró plusz forrást sem szerzett nekünk.

 

A MeH-et vezető államtitkár és helyettese nem győzték hangsúlyozni: a büntetés összege nem vész el az ország számára, mert az más projektekbe újra befektethető. Elvben igen. A gyakorlatban azonban nem. A 75 milliárdot, de legalábbis annak túlnyomó részét igenis elbukjuk. A vonatkozó EU jogszabály szerint az újrafelhasználás elvi lehetősége adott. Csakhogy, nekünk erre most nem lesz időnk. A strukturális alapok támogatásait kötött felhasználási határidővel kapjuk. A következő határidő 2013. december 31-én jár le. Addigra – némi leegyszerűsítéssel, az ún. „N+2” szabály szerint – el kell fogyasztanunk a 2010-ig bezárólag megítélt összes EU-forrást. Ami parlagon marad, az örökre elvész. Az előírt kifizetési cél teljesítésétől jelenleg még több százmilliárd forinttal vagyunk elmaradva. Ehhez a lemaradáshoz a mostani büntetés most hozzáadódik, a léc ennyivel magasabbra kerül. Mivel pedig – a jelenlegi számok alapján – az eredeti célösszeget sem fogjuk elérni, a most „megmentett” 75 milliárdnak is legfeljebb pár hétig örülhetünk.

 

 EU bírság.jpg

 

Végezetül, szólnunk kell az ügy politikai tálalásáról is.

 

Ami a belpolitikát illeti, Csepreghy Nándor egy 2006-os kormányrendelet jelölt meg minden baj forrásaként. Ugyanakkor az ügyben mindeddig nem merült fel a jogszabály-módosítás szükségessége. Csak a jogalkalmazás gyakorlatát kell megváltoztatni. A problémát nem az „elmúltnyolcév” hibás jogalkotása, hanem az ellenőrzési rendszer elégtelensége okozta, ez pedig intézményi kérdés, és az intézményrendszer kormányváltás utáni bűnös, pártpolitikailag motivált meggyengítésére vezethető vissza.

 

Persze, ahogy más ügyekben megszokhattuk, a kormány a bűnbakkereséssel nem állt meg a határoknál. Egy augusztusi hírlapinterjúban Csepreghy Nándor belengette, hogy a támogatások felfüggesztése mögött az EU Magyarország elleni politikai támadása állhat – bár ez természetesen nem bizonyítható. „Brüsszel kiéheztetne minket”, szólt a szalagcím. Természetesen ez az állítás is abszurdum. Az EU alacsony büntetést szabott ki, amely egyrészt jól levezethető a vonatkozó közösségi jogszabályokból, másrészt hasonló ahhoz, amit más országokkal szemben kiróttak. A Bizottság ráadásul belement abba, hogy a pénzügyi korrekció csak a nagyobb, nemzetközi meghirdetésű tendereket érintse. Ez pedig korántsem magától értetődő engedmény. Hogy - hogy nem, Lázár János hétfőn Magyarország régi barátjának nevezte a regionális politikáért felelős Johannes Hahn főbiztost. Csepreghy augusztusi nyilatkozatát ugyanakkor nem korrigálta…

 

Összegezve tehát: az infrastrukturális fejlesztéseket finanszírozó programok felszabadítása kétség kívül jó hír. Folytatódhatnak az ország számára létfontosságú EU-beruházások, és jelentősen javul a költségvetés helyzete. Győzelemről azonban szó sincs. Plusz forrást nem kaptunk, csak azt, ami már hónapokkal ezelőtt meg kellett volna érkezzen. Az akció mérlege – ideszámítva a megnövekedett államadósság finanszírozási költségét – alighanem 80-85 milliárd forintos veszteség lesz. És ez nagyon sok pénz, amiből sok minden - mondjuk 40 kilométer autópálya, 80 kilométer közút, 3-4 középméretű várost ellátó szennyvíztisztító és csatornarendszer – épülhetett volna. De ennyi pénzből két és félszer kijött volna a Miskolci, vagy bő háromszor a szegedi villamos ill. trolibusz program is.

 

Mindemellett félő, hogy a feketeleves csak most következik. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, és a támogatások kifizetése decemberig nem éri el az EU által meghatározott minimum szintet százmilliárdos veszteségre készülhetünk. Erről hamarosan bővebben is tudósítunk.

· 2 trackback

Címkék: büntetés fejlesztéspolitika uniós támogatások

Egy centrista határon túli stratégia alappillérei (negyedik rész)

2013.09.02. | ravasz_abel | 4 komment

 

Egy centrista magyar kormány számára a hatékony és releváns politikai cselekvést biztosító határon túli politika célja a szomszédos országokban élő autochtón magyar közösségek továbbélésének és fennmaradásának biztosítása. Ez a cél a „hazahívás” stratégiájával szemben – mely a határon túli közösségekkel embertartalékként számol – fennmaradó, Magyarország és a szomszédos országok számára egyaránt hasznos, közöttük kulturális hidat képező közösségekkel számol. Egy centrista politikai erő a magyar-magyar kapcsolatokban nem célozhatja meg a tempó diktálását, ezzel szemben elsősorban a határon túlról érkező impulzusok feldolgozására és az azokra való reagálásra kell törekednie. Ezért a továbbiakban javasolt intézkedések mindig egy kettős nyomás eredőjeként alakultak. Egyrészt tiszteletben tartják az igényt a kontinuitásra, a már létező intézmények megtartására. Másrészt azonban azt is be kell látni, hogy a jelenlegi struktúrák részben működési deficitekkel küzdenek, részben pedig egy adott politikai irányzat túlélését szolgálják bármely alternatívával szemben. Egy centrista politika azzal számol, hogy határon túli partnerei között megtalálható lesz minden, a határon túli magyarság által nagyobb számban választott szervezet, illetve a civilek képviselői is. Ezért a jelenlegi struktúrák olyan irányú megváltoztatására van szükség, hogy ezek a csoportok egyaránt lehetőséget kapjanak saját nézeteik kifejtésére. Cikksorozatunk első részében a magyar-magyar kapcsolattartás intézményi hátterével, a határon túli magyar politikai képviselet állapotával és ezek szükséges fejlesztése érdekében teendő szakpolitikai lépésekkel foglalkoztunk, a másodikban az oktatás- a harmadikban pedig a támogatáspolitika kérdéseiről volt szó. Negyedik, egyben utolsó posztunk témája a kettős állampolgárság.

 

A magyarországi perspektíva

 

A kettős állampolgárság intézményének bevezetése lehetővé tette a határokon túl élő magyarok számára, hogy egyszerűsített eljárásban magyar állampolgársághoz, illetve szavazati joghoz jussanak. Ezzel egy olyan réteg kapcsolódott be a magyar államról szóló döntések meghozatalába, amely eddig csak közvetve vett részt abban. A 2013. áprilisában közzétett kormányzati adatok szerint addig mintegy 420 ezer ember kérvényezte honosítását; zömük román állampolgárként, további jelentős részük pedig Szerbiából és Ukrajnából. A szlovákiai magyar közösségnek a hivatalos adatok alapján csupán 0.3%-a élt ezzel a lehetőséggel.

 

t5.jpg 

A kettős állampolgárságot kérvényezők országok közötti leosztása.

 

A honosítás legfontosabb belpolitikai következménye egy új szavazói csoport megjelenése a magyar választási rendszerben. A határon túli magyar közösségekről tudható, hogy tradícionálisan a jobboldal pártjait preferálják. Az elérhető közvéleménykutatási eredmények ezt a képet némileg árnyalják: Romániában és Szerbiában változatlanul tarol a jobboldal – azon belül is a Fidesz –, a többi határon túli közösségtől politikailag jelentősen szétfejlődő Szlovákia esetében azonban a Fidesz „csak” relatív többséggel rendelkezik a válaszadók között.

 

t6.jpg 

Határon túliak magyarországi pártpreferenciái a közvélemény-kutatások alapján. Az adatok minden esetben a pártválasztókra vonatkoznak.

 

Ezek a preferencia-adatok azonban nem érvényesíthetőek közvetlenül a kettős állampolgárokra is; esetükben erősebb jobbos beállítódásokat feltételezhetünk, egyrészt a politikai jobb nagyobb nemzetpolitikai érzékenysége, másrészt pedig a fideszes kezdeményezés politikai támogatottságának tere miatt. A leginkább kompetetív határon túli közeg, a szlovákiai, gyakorlatilag elhanyagolható számú szavazatot szolgáltathat majd a magyarországi választásokon, ami azt jelenti, hogy összességében 80-90 százalékos fideszes támogatottság sem kizárható majd a kettős állampolgárok szavazatai esetében.

 

A határon túli magyar szavazat azonban viszonylag kis eséllyel jelenik majd meg döntő tényezőként a 2014-es választásokon: a potenciálisan mintegy maximum 300 ezer főre taksálható szavazattömeg akár 5 millió listás szavazattal és 2-3 millió töredékszavazattal is versenyezhet majd a végelszámolásban. Ilyen körülmények mellett a határon túli szavazók maximum 1-3 mandátum sorsát dönthetik majd el. (Bővebb információért lásd például László Róbert /2013/ Válasz Balog Ákos Gergelynek. Választásirendszer.hu, 2013. január 17.)

 

A határon túli perspektíva

 

A négy 100 ezer fő feletti határon túli magyar közösség jelentősen eltérő helyzetbe került a kettős állampolgárságot illetően. A négy ország helyzete két tengely mentén írható le: EU-s illetve azon kívüli, valamint a többes állampolgárságot megengedő és tiltó államok. A leginkább egyértelmű helyzet Szerbiában van: szabad is, és EU-s állampolgárságot is nyújt a honosítás, így nem meglepő a kérvényezők viszonylag magas aránya. Ukrajnában formálisan tilos a kettős állampolgárság megszerzése – bár közben román/orosz kettős állampolgárok tömegei élnek az országban –, azonban úgy tűnik, hogy az EU-s állampolgárság megszerzése elegendő motivációnak bizonyult a közösség mobilizációjához. Romániában bevett intézmény a kettős állampolgárság, így ott nem volt különösebb akadálya a szimbolikus kérvényezésnek, amely az ország EU-s tagsága ellenére magas arányban meg is történt. Ez az elemzés jól mutatja a szlovákiai helyzet magjában álló döntést: a szlovák parlament által hozott „ellentörvény” (kettős állampolgárság tiltása a szlovák állampolgárság elvesztésének terhe mellett) találkozott az ország EU-tagságával; mivel valós gazdasági előnyük nem származott volna belőle, a szimbolikus politikai cselekvés öröménél pedig nagyobb veszélyt jelentett az állampolgárságvesztés, a szlovákiai magyarok nem kockáztattak.

 

t7.jpg 

A kettős állampolgárságban érintett legfőbb országok tipológiája.

 

A határon túli perspektívához tartozik a határon túli közösségek „rétegződésétől” való félelem: azaz attól, hogy a magyar állam a továbbiakban csupán a kettős állampolgárok érdekeire koncentrál majd nemzetpolitikája kialakításakor, a többiekre nem. Ez az aggodalom makroszinten is létezik, a magyarországi választási küzdelemből de facto kimaradó szlovákiai magyar közösség esetében: könnyen lehet, hogy Dél-Szlovákia a magyar nemzetpolitika vakfoltjává válik az állampolgárok hiánya miatt.

 

Szakpolitikai ajánlások

 

A: A kultúrnemzet összetartozását kifejező, szavazati joggal bíró kettős állampolgárság az európai politikai-társadalmi hagyományokba illeszkedő eszköz, amelynek visszavonása nem csak politikailag járna katasztrófális következményekkel, de egyben szükségtelen és igazságtalan lépés is lenne. Éppen ezért arra kell berendezkedni, hogy a kettős állampolgárság intézménye – bevezetésének elfogadhatatlan körülményei ellenére is – visszavonhatatlanul a nemzetpolitikai látkép részévé vált.

 

B: Ennek megfelelően a mindenkori kormánynak elsődlegesen törekedni kell a kérdésben a szomszédos országokkal – különösen Szlovákiával és Ukrajnával – kialakult konfliktusok rendezésére. A jelenlegi helyzetben jobb lehetőség híján bilaterális megegyezések szavatolhatnák, hogy senkit se érhessen hátrány szülőhazájában azért, mert felvette a magyar állampolgárságot. A bilaterális tárgyalásokon a szomszédos országok kormányaival meg kell értetni, hogy a kettős állampolgárság visszavonhatatlan tény, ám nem revizionista/offenzív eszköz, és mindkét fél közös érdeke egy stabil status quo kialakítása. Az egyoldalú, nyilvános kinyilatkoztatásoknak véget kell vetni.

 

C: Fontos cél viszont a határon túli magyar közösségek tagjainak arányosabb és kiegyenlítettebb bekapcsolása a kettős állampolgárok körébe. Ennek egyrészt nemzetpolitikai okai is vannak (minél széles körűbb a lefedettség, annál jobb), másrészt viszont a politikai centrum és a baloldal pártjainak explicit módon is érdeke, hogy kiegyenlítettebbé váljon a jobb- és baloldali szavazók aránya az állampolgárok körében. A mérési adatok alapján ez leginkább a szlovákiai magyar közösség bekapcsolásával lenne elérhető.

 

D: Ezzel párhuzamosan minden lehetséges módon elkerülendő a határon túli magyarság állampolgárság alapján történő széttöredezése nemzetpolitikai szempontból érdekes és érdektelen magyarokra. A mindenkori magyar kormány nemzetpolitikájának azok is alanyai kell, hogy legyenek, akik nem élnek az állampolgárság lehetőségével, de magyar kötődésűek. A támogatáspolitika nem rendelődhet alá a politikai haszonszerzésnek.

 

E: A 2014-es választások jövendőbeli tapasztalatai, valamint a szomszédos államokkal való bilaterális tárgyalások kapcsán szükségessé válhat jogi változások kodifikálása. A legfontosabb cél, hogy a határon túliak voksa a lehető leginkább transzparenssé váljon a belföldi állampolgárok számára.

 

F: Bármely centrista politika erőnek érdeke egy intenzív állampolgársági imázskampány indítása annak céljából, hogy megteremtse saját határon túli bázisát, és hogy rábírja a nem jobboldali szavazókat az állampolgárság felvételére. Egy ilyen kampány megcélozhatná a bal-közép hitelességi deficitjének csökkentését, valamint egy tartós kommunikációs keret és szótár kialakítását is.

Címkék: állampolgárság kettős nemzetpolitika határon túli magyar közösségek

A küszöbön álló szíriai intervencióról

2013.08.29. | Radnóti András | 25 komment

 

Az augusztus 21-i damaszkuszi vegyi támadás pozícióik gyökeres átértékelésére késztette a nyugati hatalmakat. Egy, feltehetően az Egyesült Államok vezette koalíció nagy valószínűséggel még a héten fegyveres csapást mér a szír kormány erőire, illetve infrastruktúrájára. De milyen támadás várható? Mik a beavatkozók megfontolásai és hogyan igazolják fellépésüket saját választópolgáraiknak és nemzetközi partnereiknek?

 

A döntés előzményei

 

Míg az ENSZ megbízottai még javában tevékenykednek Damaszkuszban – mely munkában csöppet sem segítik őket a konvojukra mesterlövész-puskával lövöldöző, mindeddig azonosítatlan provokátorok –, a térség és a világ érdekelt kormányai a szír polgárháborúban résztvevő felekhez fűződő viszonyuknak megfelelően foglalnak állást. Érthetően, mert – mint Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár a napokban leszögezte – a nemzetközi szervezet szakemberei csak a vegyi támadás tényét hivatottak megállapítani, annak forrását nem. A támadás ténye a világ közvéleménye számára már napok óta világos – azt Asszad kormánya és szövetségesei sem tagadják. Csak éppen a felkelőket teszik érte felelőssé.  

 

Miután Barack Obama egy múlt évi beszédében „vörös vonalként” jelölte meg a vegyi fegyverek nagyarányú használatát, és a gyanú szerint a múlt heti már a harmadik – igaz, az első többszáz halálos áldozattal járó – ilyen támadás volt, az amerikai adminisztráció sarokba van szorítva. A további tétlenséggel az USA nemzetközi hitelét kockáztatja; és ami fontosabb, a vegyi fegyverek további terjedését mozdítja előre. John Kerry külügyminiszter hétfői beszédében már nyilvánvalóvá tette, hogy a szíriai kormányt gyanúsítják a múlt szerdai támadással. Ahogy mondta, az ötnapos késlekedés az ENSZ-szakértők beengedésével és a terület további bombázása – feltehetően a bizonyítékok megsemmisítésének céljával – megerősíti a gyanút. Nem mintha az amerikai hírszerzés nem tudná minden kétséget kizáróan, hogy a vegyi fegyverek felett kizárólag Asszad diszponál. De a hírszerzés ennél feltehetően többet tud: Obama kedd este már bizonyítékot ígért Cameronnak.

 

Cameron kormánya – Obamáéhoz hasonlóan – rövid, célzott, és szilárd jogi alapokon nyugvó támadásról beszél, és jelentős erőket vezényelt a térségbe. Noha a beavatkozásról a miniszterelnök dönt, a politikai támadásokat elkerülendő csütörtökre összehívatták a brit parlamentet, ahol a helyzet eszkalálódásától és egy újabb, az irakihoz és az afganisztánihoz hasonló végtelen konfliktustól tartó képviselők ad absurdum még leszavazhatják az akciót. Ezzel Cameron kerülne kutyaszorítóba: vagy saját parlamentje akarata, vagy az Obamának feltehetően már vasárnap adott szava ellen kell cselekednie. De a kormány, és a sajtó jelentős része egyelőre bízik az alsóház támogatásában.

 

 sziria3 (2).jpg

 

Az Asszaddal a kezdetektől ellenséges Franciaország is minden jel szerint ki fogja venni a részét a beavatkozásból. Laurent Fabius francia külügyminiszter már a támadás másnapján fegyveres reakciót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a szír kormány felelőssége bebizonyosodik. Francois Hollande elnök augusztus 28-án Védelmi Tanácsot hívott össze, hangsúlyozva: országa készen áll a bűnösök megbüntetésére. A legnagyobb kérdés Európában, hogy sikerül-e a nemzetközi katonai beavatkozások kapcsán mindig rendkívül óvatos Németországot bevonni a koalícióba. Bár – feltehetően amerikai biztatásra – a német kormány retorikája is keményedett, és a francia elnökhöz hasonlóan büntetést követel, az óvatos Merkelnek egy közel-keleti katonai kaland mindössze néhány héttel a választások előtt komoly kockázatot jelenthet. Nehezítené Merkel tartózkodását, ha a NATO belépne az intervencióba, erre azonban egyelőre nem sok esély mutatkozik. A Szövetség mai közleménye, bár mélyen elítéli a vegyi támadást és osztja az amerikai és a brit kormány álláspontját a szír kormányerők felelősségét illetően, egy esetleges katonai beavatkozásról azonban nem ejt szót.

 

Rövid és célzott csapás

 

Törökországon kívül minden, a koalícióban érdekelt állam kormánya hangsúlyozza, hogy a támadás nem az Asszad-rezsim leváltására és így a szíriai háború eldöntésére irányul, hanem kizárólag a vegyi támadások megállítását, a kormányerők a vegyi fegyverektől való elrettentését célozza.

 

Ezért – habár Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter nyilatkozata szerint Obama döntéséig „minden opció az asztalon van” – a brit és az amerikai kormány is kizárt már minden szárazföldi, vagy jelentős légierő mozgósításával és elhúzódó jelenléttel járó lehetőséget. Az két politikai és katonai vezetés által e cikk írásának idején véglegesített tervek ezért feltehetően egy, a tengerről vagy a levegőből, de Szíria légterén kívülről indított, katonai egységeket vagy infrastruktúrát célzó, és behatárolt, legfeljebb 2-3 napos időtartamú rakétatámadás-sorozatról szólnak. A célpontok közé valószínűleg nem kerülnek majd be a vegyifegyver-készletek; ezek támadása a szakértők szerint kivitelezhetetlen lenne nagyobb járulékos kár nélkül.

 

 sziria1 (2).jpg

 

Egy katonai célpontokkal, behatárolt időtartamra, és Szírián kívülről indított támadásra utal a felsorakoztatott arzenál is: a héten a Földközi-tenger keleti térségébe érkezett egy brit és egy amerikai tengeralattjáró, egy brit helikopter-szállító és egy sor egyéb hadihajó. De a szövetséges erők használhatják az amerikai hadsereg törökországi, a franciák és az amerikaiak Egyesült Arab Emirátusok-beli, illetve a britek ciprusi légibázisait, sőt, szükség esetén bevonhatják a jelenleg az Arab-félsziget másik oldalán tartózkodó két amerikai repülőgép-szállítót is. A célzott támadásokhoz a britek és az amerikaiak Tomahawk típusú hajóról indítható rakétákat használhatnak majd.

 

Jogi alapok

 

Fontos kitétel minden szövetséges kormány kommunikációjában a támadás jogi megalapozottsága. A nemzetközi jog azonban ingoványos talaj. Teljes és minden kétséget kizáró legitimációt csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa adhatna, melynek állandó tagjai (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína) között egyhangúságra van szükség. Oroszország azonban, mint Szíria régi szövetségese, a szír kormány fegyverszállítója a radikális-militáns szunnita iszlám előretörésétől való félelemtől is vezérelve Asszad védelmének ügyét presztízskérdésként kezeli és mindenképpen megvétózna bármilyen katonai beavatkozást. Kína elsősorban a belügyekbe való be nem avatkozás elvének védelmében tenne hasonlóképp. A mai hírek szerint az Egyesült Királyság ennek ellenére határozati javaslatot terjeszt a Biztonsági Tanács elé, amely felhatalmazást adna a katonai beavatkozásra. A körülmények, vagyis a biztosra vehető orosz és kínai vétó tükrében ez azonban puszta formaságnak tekinthető – bizonyítandó, hogy a beavatkozó államok minden lehetőséget kimerítettek.

 

Tovább komplikálja az akció legitimitásának kérdését, hogy az Arab Liga, bár szintén az Asszad-rezsimet tartja felelősnek a múlt szerdai támadásért, nem támogatja a katonai beavatkozást. A Liga tartózkodását a New York Times az arab világ bármely nyugati beavatkozástól való idegenkedésével és az arab országok megosztottságával magyarázza. Feltehetően mind az Arab-félsziget és az Öböl államai, mind Egyiptom tart a konfliktus eszkalálódásától és nem kívánja sem a síita elnyomó, Asszad, sem az ellenállásban a legszervezettebb iszlamista, szunnita elemek dominanciáját Szíriában.

 

Ugyanakkor a koalícióban potenciálisan résztvevő országok vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy a támadásra az ENSZ BT felhatalmazása nélkül is készen állnak. A beavatkozásnak ebben az esetben az 1999-es koszovói NATO-beavatkozás (melyet Oroszország szintén ellenzett) kapcsán kidolgozott humanitárius védelmi protokoll, a Responsibility to Protect szolgáltathatna valamiféle hivatkozási alapot. A beavatkozó államok feltehetőleg úgy értelmezik majd ezt a doktrínát, hogy, mivel a szír állam nem védi meg polgárait az emberiesség elleni bűntettektől, melyek megtörténtét a nemzetközi közösség bizonyítani tudja és mivel békés eszköztárukat már kimerítették, alkalmazhatnak fegyveres erőt ezen bűntettek ellehetetlenítésére.

 

Reális kockázatok

 

Számos politikai érv is szól a célzott, rövid támadás mellett, amely kizárólag a további vegyi csapásokat lehetetlenítené el, vagy rettentené el azoktól Asszadot. Az amerikai, csakúgy mint a brit közvélemény nehezen fogadna el egy újabb nyílt végű, beláthatatlan költségekkel és következményekkel járó közel-keleti kalandot. Ennek az esélyeit tovább rontják a válságból lassan kikecmergő gazdaságok és az iraki és afganisztáni háborúk befejezhetetlensége. Régen világos: a felkelők győzelme esetén is beláthatatlan Szíria jövője. A szír ellenállás bizonyos szervezett elemei ezer szálon kötődnek az Al-Kaidához és más terrorszervezetekhez; ha ezek, vagy iszlamista elemek kerekednek felül a győzelem után minden jel szerint bekövetkező – és feltehetően erőszakos – belharcokban, az a Nyugat abszolút politikai vereségét jelentené. De lehetséges, hogy a mérsékelt csoportok hatalomra kerülése esetén is számolni kell egy, a most uralkodó síita, alavita kisebbséget célzó népirtással. Mindazonáltal Asszad is a Nyugat és Izrael esküdt ellensége és a főellenségnek számító Irán szövetségese.

 

sziria4 (2).jpg 

 

A szövetséges kormányok rendkívül óvatosak, mivel úgy látják: az eddig is több mint százezer halálos áldozattal és több millió menekülttel járó szíriai konfliktusnak csak rossz kimenetele elképzelhető, így abba a Nyugatnak nem érdeke belekeveredni. A beavatkozás egyetlen oka a tömegpusztító gázok használata, így egyetlen célja is a vegyi pusztítás megállítása lehet.

 

Az elmúlt napok óvatos orosz kommunikációjából feltételezhető, hogy Oroszország semmiféle (diplomáciai, stratégiai) válaszlépésre nem készül, és az óvatos hangok által emlegetett iráni háborús provokáció esélye az iszlám köztársaság minden militáns megnyilatkozása ellenére is elhanyagolható. Nem tudhatjuk ugyanakkor, milyen védekezésre készülnek a szíriai kormányerők; így még egy racionális, morális és jogi tekintetben megalapozott szíriai beavatkozás is számos kockázatot rejt magában.

 

A küszöbön álló katonai csapás előtt azonban ezeknél a kockázatoknál nyomósabb érv az, amit David Cameron hangoztatott, miszerint a vegyi fegyverek büntetlen használata minden másnál kockázatosabb.

· 1 trackback

Címkék: polgárháború Szíria katonai intervenció vegyifegyverek


Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma