A Paksi Atomerőmű II. tervezett beruházásának elemzése

2013.10.12. | Rigó Áron, Spiegelmann László | 146 komment

 

A Paksi Atomerőmű jelenlegi megnövelt teljesítményű blokkjainak meghosszabbított élettartama is lejár a 2030-as években, így szükség lesz a kieső baseload (tehát folyamatosan üzemelő, áramot termelő) kapacitás, 2000 MW pótlására. Pótlására és nem pedig bővítésére. Főként az elmúlt években jellemző csökkenő illetve stagnáló fogyasztás mellett egyszerűen nincs szükség további 2000 MW atomerőművi kapacitásra, míg a pótlásról és ezzel együtt a pótlás energia-összetételéről szóló döntés legkorábban 2017-ben esedékes – 15 éves előkészítési és építési időszakot feltételezve.

 

Árcsökkenés

 

A Paksi Atomerőmű esetleges bővítésének értékeléséhez segít az európai árampiacok aktuális folyamatainak áttekintése. Európában egyrészt a rendszerbe belépő egyre több megújuló termelés, valamint a szén olcsó világpiaci ára miatt jelentősen csökkentek a nagykereskedelmi áramárak, a német atomerőművek fokozatos bezárása ellenére – ez pedig az atomerőművek versenyképességét rontja. Mindez ráadásul, mivel a piac szerkezetének átrendeződése miatt ment végbe, tartósnak tekinthető.

 

Az elmúlt években az új építésű atomerőművek versenyképtelenné váltak az egyéb technológiákkal szemben. Míg minden más technológia egységnyi áramtermelésre vetített költsége csökkent az elmúlt időszakban, az atomenergiáé növekedett. A mai, szigorúbb előírások és a beruházások óriási mérete miatt fellépő finanszírozási költségek miatt ma már egyáltalán nem az atomenergia a legolcsóbb áramforrás. Az amerikai Energy Information Administration (EIA) szerint a 2018-ban termelni kezdő, legfejlettebb atomerőművek átlagosan 108 $/MWh áron fognak tudni áramot termelni, míg a kombinált ciklusú gázturbinák 66 $/MWh, a szárazföldi szélerőművek 87$/MWh, a vízerőművek pedig 100$/MWh költséggel tudnak majd áramot termelni. Ezek a számok az erőművek életciklusa során felmerülő legtöbb költséget tartalmazzák, a leszerelés költségeit viszont nem, ami jellemzően az atomerőműveknél a legmagasabb.

 

Az atomenergia pedig nem az egyetlen, amely betöltheti a baseload kapacitás szerepét; az újraértelmezhető egy más összetételű erőműparkkal, amelyben például a gáznak lehet meghatározóbb szerepe.

 

Európai példák

 

Többek között a fentiek miatt Európában nem épülnek új atomerőművek. A kevés kivétel közé tartozik a szlovákiai Mohovcei Atomerőmű, amelynek építése folyamatosan késik, és költsége az eredetileg 1,75 milliárd eurós költségvetést is jóval meghaladta: a projekt most lépte át a 3,25 milliárd eurót. (Legutóbb azért jutott holtpontra a projekt, mert a ROSATOM 65 EUR/MWh garantált átvételi árat kért az erőműben termelendő áram után, ami jóval magasabb, mint a jelenleg 30-40 EUR/MWh között mozgó völgyidőszaki áramárak, de még a 40-50 EUR/MWh csúcsidőszaki árakat is meghaladja.) Emellett a csehországi temelíni atomerőműről szóló döntést is elodázta a cseh kormány, ahol a CEZ 70 EUR/MWh garantált átvételi árat kérne, szemben a régió fent bemutatott, jóval alacsonyabb völgyidőszaki áramáraival.

 

Az egyetlen magánvállalkozásként épülő európai atomerőmű Finnországban épül. Az eredetileg 3 milliárd eurós projektnek 2009-re kellett volna elkészülnie, ám ez máig nem történt meg, a legújabb költségbecslések pedig 8,5 milliárd eurós végösszegről szóltak 2012 decemberében. El lehet képzelni, hogy ha a transzparens, szabálykövető Finnországban így épül egy atomerőmű, akkor mindez hogyan zajlana itthon. A fentiek mellett Angliában tervezik még egy új atomerőmű építését, ahol a fejlesztő 100 Ł/MWh garantált átvételi árat követel a kormánytól, amelyik hajlik a megegyezésre – annak ellenére, hogy jelenleg Nagy-Britanniában 48 Ł/MWh körül mozog a baseload áram nagykereskedelmi ára.

 

Időzítés, költségek – bővítés vs. pótlás

 

A Paksi Atomerőmű bővítése tehát a jelenlegi környezetben nem indokolt. Az erőmű kiváltásáról pedig nem most kell dönteni, a meghosszabbított üzemidejű blokkok még két évtizedig működhetnek, így lesz lehetőség a gyorsan fejlődő és egyre olcsóbbá váló megújuló és gázos technológiák figyelembevételével újratervezni az erőművi mixet. Szintén jelentősen befolyásolhatja a hazai energiamix optimális összetételét az, hogy Európában lezajlik-e egy amerikaihoz hasonló palagáz-forradalom.

 

A Paksi Atomerőmű kiváltásának kérdése tehát jelenleg nem aktuális – az erőmű bővítése viszont óriási felelőtlenség lenne. A bővítés és a változatlan méretű kiváltás előzetes becslések szerint 3000 milliárd Ft-jába kerülne az állami MVM-nek – ez a négyes metró költségének hatszorosa. Az azonban látszik, hogy gyakorlatilag lehetetlen kihozni egy atomerőművet az eredeti költségvetésen belül, úgyhogy nem elrugaszkodott becslés a 4-5000 milliárdos végösszeg sem.

 

A beruházást jó eséllyel az orosz ROSATOM hajthatná végre. Az orosz szereplő esetleges győzelme a beruházásra kiírt pályázaton valószínűleg teljesen átláthatatlanná tenné a beruházást. Mindemellett az előzetes bejelentések szerint is csak a beszállítók 30%-a lenne magyar. Ekképpen az átláthatatlanság mellett a hazai beszállítók alacsony aránya sem segíti a kormány által kommunikált mértékben a magyar gazdaság gyarapodását.

 

energia5 atom.jpg 

 

A 3-4-5000 milliárd Ft lekötése egy projektre azt is jelentené, hogy minden pénz ide csoportosulna, más fejlesztésekre sokkal nehezebb lenne szabad forrást találni. Emellett „beragadnánk” a jelenlegi technológiába is: az atomerőmű élettartama több évtized lenne, ez alatt pedig valószínűleg nem sok új erőmű létesülne, pedig több technológia is rohamosan fejlődik, ide értve a kombinált ciklusú gázturbinákat, a szélerőműveket és a nap paneleket. Ha az atomerőmű helyett több, kisebb projekt valósulna meg, akkor azzal Európa többi részéhez hasonlóan mi is részesülhetnénk az új technológiák előnyeiből, ezzel szemben a paksi beruházás esetén 50-80 év technológiai fejlődéséből zárnánk ki magunkat.

 

Az új magyar atomerőmű magyar energetikai szakértők szerint 8% tőkeköltség esetén, csúszás és költségtúllépés nélkül térülhet meg. Mivel a projekt közpénzből lenne finanszírozva, így a tőkeköltségének minimuma az államkötvény-hozam lehetne, de a projekt kockázatai miatt ennél feltehetően magasabb lenne. A 8%-os tőkeköltség tehát irreálisan alacsony: a 10 éves magyar államkötvények hozama önmagában 8% körül volt átlagosan az elmúlt 3 évben. Drágább finanszírozás esetén pedig a projekt kárt okoz a magyar gazdaságnak.

 

A projekt emellett óriási korrupciós kockázatokkal is jár. Ekkora nagyságrendű állami beruházás még nem volt Magyarországon a rendszerváltás óta, de az autópálya-építések, stadionok kapcsán sejthető, hogy a pénz jelentős része most is irányítottan áramolna.

 

Ellátásbiztonság

 

A tervezett új blokkok kapacitása 2000-2400 MW lenne – azt viszont még a kormány is elismeri, hogy erre nincs szükség itthon. A 2030-as nemzeti energiastratégia ugyanis 2030-ra a megtermelt áram 14%-ának exportjával számol a jelenlegi 13% import helyett, arra alapozva, hogy a Németországban leálló atomerőművek miatt lesz felvevőpiaca az exportált magyar áramnak. Ez azonban nem valószínű, mivel Németország az első atomerőmű-leállítások után is nettó áramexportőr, és az ottani nagykereskedelmi áramár továbbra sem haladja meg tartósan az itthonit. Tehát az új paksi atomerőmű által termelt felesleges áramot nem lehetne veszteség nélkül külföldön értékesíteni.

 

Ezen exportgát mellett pedig jó eséllyel a belföldi felhasználás sem fog növekedni. Ezzel szemben a Kormány által referenciának kezelt forgatókönyvekben ennek ellentéte jelenik meg. A Nemzeti Energiastratégia Gazdasági Hatáselemzése 1,5% áramkereslet-növekedést helyez kilátásba 2025-ig. Ezen becslés azonban egy 2009-es MAVIR-kalkuláción alapszik, amely többek között a válság által átalakított fogyasztási előrejelzéseket sem foglalja magába. Így beláthatjuk, hogy a nehezen exportálható megnövekedett belföldi termelés csökkenő kereslettel találkozik, amely a megtérülési számításokon jelentősen ront.

 

A kormány által sokszor használt ellátásbiztonsági retorika nem állja meg teljesen a helyét, és nem hozható fel jelentős érvként a bővítő beruházás mellett. A kiszolgáltatottság áram esetén még kevésbé elképzelhető, mint például földgáz esetén. Nem túl racionális azt feltételezni, hogy szükség van egy országnak olyan extrakapacitásra, amivel minden körülmények között – akár hatalmas extraköltségen is – biztosítani tudja zavartalan ellátását. Magyarország ideális villamosenergia-ellátását tehát egy regionális, a piacok összefűzésére épülő koncepcióban érdemes elképzelni, ahol nem valósulnak meg felesleges vagy időszerűtlen fejlesztések.

 

Alternatívák

 

Emellett persze lennének alternatívák is a beruházásra szánt összeg megfelelőbb elköltésére. Ilyen többek közt egy megfelelőbb megújuló támogatási rendszer kidolgozása reálisabb célok vállalása mellett. Magyarország a szomszédos EU-tagállamokhoz képest az egyik legalacsonyabb megújuló-célkitűzéssel rendelkezik 2020-ra. (Itthon a teljes energiafelhasználás 14,65%-a lenne megújuló energiahordozókból fedezve. Ez a vállalt arány Romániában 24, Szlovéniában 25, Ausztriában pedig 34 százalékos. Még az újonnan csatlakozott Horvátország is 20%-os célt tekint magára vonatkozóan irányadónak.)

 

A megújulók mellett azonban akár az okos hálózat fejlesztésére és egy decentralizáltabb termelő és fogyasztó egységeken alapuló országos elektromosáram-infrastruktúra fejlesztésére is lehetne költeni azt a felmérhetetlen összeget, amit most egy elhamarkodott, minden komolyabb átgondolást nélkülöző, megalomán projektre áldoznának fel.

 

Ma már az is alaptézis, hogy nemcsak a keresletet kell valamilyen módon megfelelő kínálattal kiszolgálni, hanem magát az energia iránti keresletet is lehet szabályozni, kezelni (mind hosszú-, mind rövidtávon). Sokkal nagyobb szerepet kell szánni az energia-hatékonysági és energia-megtakarítási projekteknek is.

 

A Paksi Atomerőmű II. beruházásának előkészítését tehát véleményünk szerint egy felelős kormányzatnak azonnal le kell állítania és egy reális feltevéseken alapuló energiastratégia keretében kell újragondolni a projekt jövőjét, legfeljebb pótlás jelleggel és ebben az esetben is lényegesen kisebb kapacitással. Ez több ezer milliárd forintot spórolhat meg a magyar adófizetőknek.

 

Ellenkező esetben a magyar energetika évtizedekre elköteleződhet a szükségesnél nagyobb mértékben egy olyan technológia mellett, amelyet Európában részben kivezetnek a termelésből, és Magyarország még részben kiaknázatlan adottságai ellenére továbbra is a legutolsó marad a megújuló energiák hasznosításában. Tehát ez az 50-80 éves túlzott elköteleződés egy technológia mellett óriási veszteség lenne az országnak. Emellett a beruházás folytatása eddig nem látott mértékű korrupció veszélyét is magában rejti.

 

· 5 trackback

Címkék: energiapolitika Paksi Atomerőmű

A bejegyzés trackback címe:

http://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr365562556

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tigáz-Eni maffia 2013.10.13. 14:43:03

Tigáz - Eni, Főgáz és más hasonló kihűlésvédelmi pénzeket szedő maffia ellen nem olyan reménytelen a helyzet. Eddig tömegeket lejmoltak le nagy összegekkel és tömegeket tartanak rettegésben. Nagyon kevesek merték csak felvenni a kesztyűt és védekezni e...

Trackback: Széles Gábor elkapta az egelygyörgy agyvírust 2013.10.13. 08:38:57

Széles Gábor nemsokára bemutatja állítólag azt az energiacella nevű és szerű találmányt, ami szerinte nemcsak a F.MPSZ (becézve gyerekkori nevén Fidesz) jövőbeli választási sikereit garantálhatja, hanem egyben Magyarországot is kihúzza majd a gazdasági...

Trackback: Soha se tankoljatok Agipnál! 2013.10.13. 08:38:32

  Soha se tankoljatok Agipnál, vagy más néven Eni-nél! Mert egy érdekcsoport az a Tigázzal. Egyre többen vagyunk, akik éve óta nem állnak meg a kútjaiknál. Jómagam még pisilni sem. Bővebben itt.

Trackback: Paksi atomerőmű egy elavult gőzgép 2013.10.13. 08:37:57

Paksi atomerőmű azért alapjaiban véve egy nagyon elavult technológia. Nem is lehet már ésszerű, csak kamu érvekkel lobbizni a bővítéséért. Gondolj csak bele! Gyakorlatilag egy gőzgép. Nem ártana fejlődni. Jobb és okosabb lenne az arra szánt pénzt és en...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.10.12. 11:52:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

1 - már a németek is megbánták az atomerőműveik bezárását, a szél-napenergia egyszerűen túl drága és kevés, a többi pedig nagyon szennyez
2 - azt azé még leírhattad volna, hogy akkor mi a fenéből lesz elég energiánk

persze kevesebbet is fogyaszthatnánk...
A politikai rész OK, ahhoz nem sok dolgot lehet hozzátenni - ~ egyetlen reményünk, hogy az oroszok (vagy aki építi) észnél lesznek, és magyart nem engednek a környékre se.

De!

A németeknél pont mostanában borul a bili: a hivatkozott alacsony nagykerárak mellé ugyanis egyrészt igencsak tekintélyes fogyasztói árszinvonal kapcsolódik, másrészt egy vaskos támogatási rendszer. A tényleges forrásáraik ellenében igazából még egy elb@szott költségű Paks II. is versenyképes lenne.

Emellé éppen most az van ott soron, hogy a termelésből a szubvencionált zöldáram által kiszorított konvencionális erőműveiknek miképpen is kellene állami támogatásokat adniuk, ezek az erőművek ugyanis továbbra is létfontosságúak.

Ráadásul erőltetett ütemben kell fejleszteniük a távvezetékhálózatukat, mert bár majd' egy évtizde ismert, hogy mit kellene tenniük, ezt addig halasztgatták, hogy a lengyelek a sorozatos német hálózati ingadozások miatt beelegeltek és épül némi vonatkozó irgumburgum.

Összefoglalva: a németek fizetnek a zöldért. Mostantól fizetnek a szénért, és fizetni fognak a hálózataikért is - biztos, hogy ez modell akar lenni?
Köszönöm a szerzőknek a cíkket, végre egy jól átgondolt, logikusan felvezetett és főleg számokkal alátámasztott érvelés a témában, nagyon sokat tanultam belőle. Sajnos manapság nagyon kevés ilyet látni. Én alapvetően atomenergia párti vagyok, de a felsorakoztatott érvekkel nehezen tudnék vitatkozni (feltételezve hogy a hivatkozott számok valósak, de ez könnyen elenőrizhető).
@EgaMagE73: "Mátrai erőmű (lignit) 900 MWh. Le kell állítani 2020-ig, mert nem felel meg az új EU CO2 kibocsájtási normáknak (és a többi elavult szénerőművet)."

Úgy tudom a Mátrai Erőmű nemrég esett át korszerűsítésen, és megfelel a normáknak.

@Rive: "egyetlen reményünk, hogy az oroszok (vagy aki építi) észnél lesznek, és magyart nem engednek a környékre se."

Mi ez az magyarfóbia? Igenis legyenek ott a magyar mérnökök, mint ahogyan a jelenlegi erőmű építésénél is ott voltak, csak hasznára válik az országnak ha megújul a szakembergárda, mert akik Paks 1-4-et építették, azok már aligha lehetnek ott 2035-ben.

@inda2012: Nem sötétzöld ez a cikk, csak politikai megrendelésű. Azaz ha O.V. Paks bővítését szeretné, akkor a Bajnai-csapat gyorsan talál két "szakértőt" aki megír egy ilyen cikket, tele érvelési hibákkal és különösebb szakmaiság nélkül (se közgazdasági, se villamosmérnöki szempontból) - viszont az átlag halandó még bólogathat is, hogy "igen, itt jó sok szám van a szövegben, ezek biztosan tudják"
@Aviator: akkor most olvasd el a kommenteket :D

Úgy tűnik a kommentelők kilencvenx százaléka szerint a cikk nettó hülyeség, ahogy nézem politikai pártállástól teljesen függetlenül. Az utóbbi nem kis szó egy olyan országban ahol 2 ember legalább 3 félét szeretne, ahol két olyan poltikia oldal van, ahol ha az egyik véletlenül igent mond, akkor a másik gondolkodás nélkül rávágja a nemet, és vica versa.
Az ilyen eszetlen logika hiúsította meg a nagymarosi vízlépcső megépítését is,ennek hiánya miatt küszködik az ország,csak állandó áremeléssel tudták vissza fogni a növekvő igényeket.Az ilyen okosok majd kerékpárdinamót tekerve fognak áramot termelni,mert más lehetőség nem nagyon lesz.
... és ezek akarnak - magukat szakértőnek beállítva - kormányozni '14-től.

LOL
Ilyen cikket miért nem mérnökök írnak? Akkor még talán értékelhető is lenne.
Paksot azonnal le kell allitani, mert ugyan ugy fel fog robbani, mint a csernobili vagy fukusimai eromu. Vegul minden eromu felrobban, mert az atom robban.
Na végre egy jó cikk.

A kommentek többsége sötét-atom, meg se próbálnak a poszt érveire reagálni, ami nem illik a mániájukban azt levegőnek nézik :)

Pár kiegészítés:
- "Az amerikai Energy Information Administration (EIA) szerint a 2018-ban termelni kezdő, legfejlettebb atomerőművek átlagosan 108 $/MWh áron fognak tudni áramot termelni, míg a kombinált ciklusú gázturbinák 66 $/MWh, a szárazföldi szélerőművek 87$/MWh, a vízerőművek pedig 100$/MWh költséggel tudnak majd áramot termelni."
Ezt jól meg kéne jegyezni.

- Palagáz, palaolaj. Új idők jönnek.

- "látszik, hogy gyakorlatilag lehetetlen kihozni egy atomerőművet az eredeti költségvetésen belül, úgyhogy nem elrugaszkodott becslés a 4-5000 milliárdos végösszeg sem."
Ez alábecslés.
A 3000 milliárd háromszorosa a reális.
Drágító tényezők:
- korrupció
- az örök magyar dilettantizmus
- korrupció
- politikai kockázatokból fakadó leállások
- korrupció
- finanszírozási kockázatokból fakadó
- korrupció
- lopás, sikkasztás
- korrupció.
Azt hiszem a korrupciót nem sikerült eléggé kihangsúlyoznom.
A korrupció nem csak óriási ebben az országban, de folyamatosan nő, sőt intézményesült. A héten a kormány már pályáztatás nélkül osztogatta a földeket a saját haverjainak (Simicska, Mészáros...). Azaz már a látszatra sem adnak. Egyszerűen kiosztják a közjavakat, teljesen nyíltan.
Mi lenne Paks bővítésénél?
Helyből nemzetbiztonsági kockázatúnak minősítenék az egészet, és bármiféle pályáztatás nélkül odaadnák a ruszkiknak, akik meg Simicskának adnák a teljes magyar beszállítói részt.

- Egy új erőmű minimum 50 évre szól. A itt kommentelő okosok nyilván tudják előre 50 évre, hogy mi mennyibe fog kerülni gáztől napenergiáig, ezért tudják előre 50 évre hogy megéri...

- Amiről szó sem volt: az építkezés idejére (ami 15 év simán) extra kiszolgáltatottság függőség az oroszok felé. Putyin maximálisan ki fogja ezt használni, és brutál áron adja majd el ezalatt az idő alatt nekünk a gázt. Lehet tiltakozni, hát akkor kicsit leáll az építkezés, csúsznak dolgok, nekünk sürgős nem neki, nekünk drága a befektetett ezermilliárd egy félkész erőműben nem neki.
Mondom fideszül: egy az orosz gyarmatosítás előkészítése.
Több helyen tudnám cáfolni a "tényeket"

Pár éve mikor Villamosmérnökként tanultam volt egy előadás az energia biztonságról hasonló lózungokal kábították a hallgatókat.
...A tanárok és a hallgatók konkrétan körberöhögték őket.

Bár nem tudom azóta mennyiben változott a fogyasztás-kereslet e téren... de pár éve még arról volt szó hogy kőkeméynen a szlovákoktól csehektől osztrákoktól, sőt szerbektől! és a horvátoktól! kell venni az áramot...
IGEN magas áron!

1. a Zöld energia szélerőművek napelem stb...mind csak úgy érte meg úgy gazdaságos ha az állam keményen támogatja (lásd német ország....és ott is erre jutottak hogy csak környezet tudatosság szempontjából éri meg pénzügyileg közelít a bukáshoz.) De ez nem azt jelenit, hogy nem kell használni!
2.
én nem hivatkoznék az amerikai tanulmányra: ott ahol a texasi földből 5 méteren már olaj tör elő... az alaszkai hegyekből vagonszám lehet aranyat termelni...szóval van ásványi kincs dögivel...az EU területe üres. Vagy a szél,a víz vagy az atom...a szén is csak pillanatnyilag alacsony...
Franciák teli vannak atommal-> filléres az áram díj, azzal fűtenek! (megjegyzem nálunk is ezt kellene tenni ahhelyett hogy a autógumit meg füvet, vagy éppen ami a kezükbe kerül bedobják a kályhába....aztán a tömény füstöt okádja a kémény...és ellepi az egész várost...kurva egészséges ám egy szélcsendes országban.)

@Rwindx:
nah meg a csatolt linkek ...

Nem is értem miről beszélünk. Az Új technológiás 4. generációs atom technikának a nevén kívül már nem sok köze van a Teapo féle meg csernobil féle atomreaktorokhoz.

Szigetelni kéne kibaszott keményen...új házakat építeni.
Röhely vicc árban felépített új lakások árát meg visszaszorítani.
-5 misiért épült 40nm-es lakást 20-25 millióért árulják- Régieket elbontani a gecibe.
Panel 100-150 lakásos toronyházakat építeni minimum 70-80nm-es lakótérrel.
Az kéne bazdmeg kurvára....nem stadiont 8:1-re
A cikk felér egy hazaárulással, bár mentségére legyen szólva valószínűleg a tudatlanságból fakad. A gázra és az orosz függőségre építeni a magyar jövőt az ország bebetonozása lenne egy kiszolgáltatott pozícióba. A megújulókkal nem írom le újra mi a baj, megtették előttem vagy százan a kommentekben.

ps: a posztolónak kívánom, hogy invesztáljon gázturbinás erőművekbe, ha szerinte akkora biznisz. Bár én inkább menekülnék belőle.
Most szerelik a házamra a 6MWh - s naperőművet. Ez 3.5 MFt.

Vicces, hogy mindössze háromezer házra hasonló technikát telepítve elérnénk a paksi erőmű teljes kapacitását. Ez akkor bekerülne összesen 10.5 milliárd forintba...

Persze kellen mellé jópár szivattyús energiatároló is, de akkor is! Gondolkodjunk már, mielőt 1000 milliárdokért elkötelezzük magunkat egy ósdi orosz atomlobbi mellett!

Nem vagyok zöld, kb leszarorm honnan jön az energia, de számolni tudok!
@panzer78: Egyetértünk. Ami a gyalázatos, ezek nem vitára alkalmas megnyilvánulások, valódi elemzések, hanem néhány a szerző szándékának megfelelő környezetben értelmezett szomot fedobó PROPAGANDA cikkek.

Ugyanilyen könnyen lehet ellentétes feltételezésekre és logikusnak látszó végkövetkeztetésre építve atomenergia párti KAMPÁNY cikket is írni.

Mindez a megoldáshoz szemernyivel sem visz közelebb, mivel csak az unfair álérvrendszer csak az egymás iránti ellenérzések növelésére alkalmas mindkét térfélen, a valódi, tartalmas, építő vitára nem.

Egyébként pedig a mai világban az energiapolitika durván oroszrulett, főleg ennyire kiszolgáltatott helyzetű kicsike nemzet számára.

Nekünk most azt kellene egy beruházás elkezdésekor -vagy nemkezdésekor- megitélni, milyen lesz a világ 20-25 év mulva a beruházás potenciális befejezésekor...itt nem nehéz, hanem gyakorlatilag lehetetlen biztosan jó döntést hozni, középút pedig egyszerűen nincs.

"Útelágazódás" mint tudjuk, vagy atom vagy nematom, nincsen csak "kicsit atom", meg "féligatom", ez nem a szokásos maszatolós -teszem is meg nem is- patópálpolitika játszótere, itt egyértelmáű döntést kell hozzni ,visszavonhatatlanul, megmásíthatatlanul, pénzben és emberi életben kifejezhetetlen mértékű felelősséggel.
@Luighi: A gázturbinás erőművek tipikus tartalékerőművek, nem arra készülnek, hogy folyamatosan járjanak, hanem hogy egyensúlyban tartsák a termelést és a fogyasztást, mert nagyon gyorsan és könnyen szabályozható a teljesítményük. Szerepük inkább a hálózat stabilitásának őrzése, semmint a tényleges energiatermelés. Ezért készenléti díjat is kapnak...
Ostoba, szar cikk ez, ami statikus gondolkodásról tanúskodik: abból indul ki, hogy a legtöbb dolog, pl. a jelenlegi árviszonyok fennmaradnak, és csak egy dolog változik: az atomenergia alternatíváinak hatékonysága. Az egész érvelés erre az egyre van felhúzva, hogy azért nem kell a Paks, mert majd a megújulókból meg a felfejlesztett gázturbinákból megoldódik minden.

És ha nem? És ha az áramár Németországban nőni fog? Nehéz nem észrevenni, hogy jelenleg Franciaországtól Csehországig mindenki arra fogad, hogy a németeknek nem jön össze ez az atomkiszállás és kénytelenek lesznek majd áramot exportálni.

3-4 milliárd eurós költségekkel riogatni egy több évtizedes indulóprojektnél meg egyszerűen nevetséges: a 4-es metró már került ennyibe, és abból aztán még annyi megtérülés sem lesz, mint egy atomerőműből.

Szomorú látni, hogy ez az ellenzéki alternatíva, minden ilyen cikk szavazatok ezreit hozza a Fidesznek, idióta barmok!
@Bambano: @Uglee:
Ebben az igen jó mezőnyben is kimagaslóan aláztátok be a szerzőket! :D
Tényleg jó volt. Köszönöm!
Azt ugye már mindenki tudja, hogy a többször hivatkozott gázturbinás erőművekből kikerülő széndioxid olyan típusú szén/dioxid, amelyik NEM okoz üvegházhatást és egy kicsit sem járul hozzá a globális felmelegedéshez.

Ugyanez igaz arra a másik típusú speciális széndioxidra, ami a napelemek előállításához szükséges qrva sok energia megtermelésénél keletkezik.

Arról az apróságról sem feledkezzünk meg, hogy méregzöldék a napenergia kalkulációiknál, folyamatosan olyan hatásfokú napelemekkel számolnak,amit jelenleg csak az űrtechnológiában alkalmaznak. Nem véletlenül. Az előállításukhoz szükséges anyagokból iszonyat kevés van a Földön.
Azért aranyosak a sok marhaságot talán szándékosan ideirók, pl németek megbánták az atomerőművek leáálitását, meghogy energia importőrök lettek, meg japán sorra visszakapcsolja az atomerőműveket, meg hogy az orosz gáz az függés de az orosz atom az nem, meg nem számolják hogy a paksi áramköltségekben jelenleg nem szerepel a beruházási költség mert teljesn le lett irva, hogy egy újabb paks csak hitelből megoldható, mert nincs egy kanyi fillér sem erre, és mindezt azok akik szerint gyurcsány-bajnai eladósitotta az országot, meghogy a szél és napenergia nem gazdaságos, miközben a világ többi részén sokszorosát fejlesztik az atomnak, dehát ők hülyék nem?, és jönnek a baseload marhasággal ahelyett hogy megfigyelnék mire is kell az?, meg energia sürüség ahelyett hogy osztott termelés, millió inputtal, meg a szokásos buta maszlag.

Pont a barlangi ember szintű butaságotok miatt nem vagytok képesek a széleskörű analitikus gondolkodásra, de ez nem baj, csak nekem kellemetlen a veletek együttélés.
@Aviator: akkor ellenőrizd, kezdve pl azzal, hogy az amerikai tanulmány szerint milyen olcsó a gáz. pont nem az orosz gázról beszél, amelynek ára "valamiért" nálunk a többszörösére emelkedett azóta, hogy "nem lesz gázáremelés". Nem lennék meglepve, ha ugyanez megtörténne 10-20 év múlva újra és újra, rezsidémon ide vagy oda. Akkor is nagyon olcsó lenne a gázerőmű, ugye?

Már csak az a kérdés, hogy kinek áll érdekében az atom helyett az importgázra alapozást népszerűsíteni Magyarországon? A Greenpeace/LMP-féle zöldek elég régóta ezt tolják, tán csak nem Putyin cár áll mögöttük?
Vegyük észre hogy bármit is építünk, az energia-függésünk nem fog megszűnni. Ha atomot építünk akkor a fűtőelem gyártás, kiégett elem tárolás nem nálunk lesz, meg kell venni, fizetni kell érte.
Ha szén/gáz - ezeket is importálni kell.
Megújuló: bizonytalan, nem alkalmas alaptermelésre, de legalább független...

A konklúzió az hogy ha már igyis-úgyis függeni fog az energia termelésünk valakitől, akkor nem az lenne a logikus ha az import ár/hazai termelésű ár arányát figyelve döntenénk az energia import és a hazai erőmű építés között?
@Kelly és a szexi dög: Vagy meg kell felezni a lakosság lélekszámát és nem kell annyi energia.
Egy dologgal nehéz vitatkozni: hogy az energia-hatékonyság növelése minden körülmények között kifizetődik.

A megújuló energiával legnagyobb gond a tárolása, ha erre születne végre ipari méretekben működő, hatékony megoldás, akkor a megújulókkal is ki lehetne váltani komoly kapacitásokat.

Ami nekem hiányzik azok a geotermikus erőművek - tele vagyunk termálvízzel, komoly geotermikus erőművünk még sincs - pedig az tényleg az energia-függetlenségünket szolgálná...
Ez a poszt ártalmas és nem igaz.
Épp ma olvasom az Indexen, egy német elemzés szerint az árak folyamatosan nőni fognak,márpedig a németek nem vádolhatók unortodox gazdaságpolitikával. Mitől is csökkennének, ha egyszer kifogyóban vagyunk olajból, gázból, a szén is egyre drágább, hosszú távon az atomerőmű a legbarátibb megoldás, beleértve a helyszíni,pillanatnyi környezet károsítás költségeit is, amik a többi erőműnél nem elhanyagolhatók.
Az atomenergiánál ma nincs stabilabb és környezetbarátabb megoldás, a szén és gázerőművek csak ideig-óráig jelentenek megoldást és nagyon szennyezőek.Értem én, hogy a radioaktivitás az olyan misztikus és a zöldek bármit készek a zászlajukra tűzni, csak zavart kelthessenek, de jó lenne a fizika, és a valóság talaján állni ebben a kérdésben, mert áramszünet lesz.

A fogyasztás mitől csökkenne? Minden áramfüggő, és épp a zöldek imádják az elektromos autókat, amikhez persze ugyanúgy meg kell termelni az energiát - igaz talán egy atomerőmű nem okoz akkora szennyezést mint az autók.

Én nagyon haragszom a zöldekre, mert féligazságokra és hazugságokra építkeznek, egy anarchista banda akik rengeteg kárt okoztak már, pedig szükség lenne ép eszű zöldekre politikai éhenkórászok helyett.
A cikk példaértékű abból a szempontból, hogy nagyon sok szempontot tekintetbe vesz és próbál számszerűsíteni.

Hátránya, hogy az adatok csoportosításában, a problémák súlyozásában erősen érződik: előre eldöntött koncepció alátámasztásának szánták, ez pedig átminősíti: ELEMZŐ cikk helyett PROPAGANDA cikké változott. Ezt nagyon sajnálom.

(pl. a cikk állításával szemben az atomerőmű az egyetlen, ahol a termelési költségekbe BELESZÁMÍTJÁK az erőmű bontásának illetve az elégett fűtőanyag kezelésének költségeit.

korrekt lett volna, ha azt mondjuk, hogy az erőművek költségei közé nem számítjuk be a balesetek költségeit: csináljunk hát egy historikus számítást a különböző típusú erőműveket érintő balesetek kezeléséből, per gigawatt. ez nagyon komoly adatbányászást igényelt volna. vagy csináljunk becslést a különböző erőmű-típusok által okozott radioaktív szennyezés mértékéről. ez is komoly adatbányászást igényelt volna. de ez elmaradt, sajnos.
@Aviator:

nem vagy atomenergia-párti :)
Ez együtt blogja? Hát gyerekek, előbb az egykulcsos adó kapcsán a gazdagozás, most bölcsészeket küldtök atomenergiáról írni, ha így folytatjátok jövőre nem szavazni fogok, hanem emigrálni. Kár volt bedogadni a pm-es bagázst, vagy magatoktól vagytok ekkora hülyék?
@csavari: Csernobilban és Fukushimában együttvéve kevesebben haltak meg, mint egy közepes szénbánya beomlásában.
@tobeor: Szerinted hogy lehet többet lenyúlni 3000 milliárdból? Egyetlen nagy beruházásban, ami napi témát ad a sajtónak, vagy 10000 apró kis zöld bizbaszban, aminek többségéről nem is hallanak az emberek? Sőt, ha zöld bizbasszal akarod kiváltani Paksot, akkor ennek két-háromszorosát költöd el, tehát ha ennyire rá vagy gyógyulva a korrupcióra, akkor a bővítést kellene támogatnod..
@tobeor: Ja, még annyit, az urán ára jelenleg a paksi áram költségeinek a 10%-át se éri el. Ha duplájára nő, max 10%-al megnő a paksi áram ára, na bumm, úgy is a legalacsonyabb lesz. Ellenben ha megduplázódik a gázé, 70-80%-al megnő a termelt áram ára is. Szóval ha kiszámíthatóságot akarsz, megint csak marad Paks bővítése..
@Én a blogger: Az árakhoz nem tudok hozzászólni, csupán arra az apró tényre hívnám fel a figyelmed, hogy a 6 MWh az az energia mértékegysége, Paks meg ~2000 MW-os, ami viszont a teljesítményé. Szóval itt valami nem stimmel :)
@kvp: A gazhuteses peeble bad reaktorok csúcsteljesítménye jelenleg 0,1 megawattóra/s és ezért nem lehet számottevő elbírálással számolni esetükben, még akkor sem, ha a hűtőgázt utólag elégetik.
Torzít, és félreértelmez a cikkíró. Különböző félremagyarázott statisztikákkal jön az erőmű létesítés költségeiről, holott a kérdés az üzemeltetés:

Gázmotorokkal akarod verni az atomerőmű évtizedekig csak fillérekbe kerülő üzemanyag költségét, vagy biomasszával? Kérlek, egy ezzel kapcsolatos elemzést is rittyents ide, mert epekedve várom, hogy bebizonyítsd, hogy a szénhidrogének olcsóbbak mint az atom!
@Én a blogger:
Okos kisgyermek... Jó látni hogy vannak itt okosok is...

Oké felrakatod 3,5 gurigáért a napkollektorokat, ja nem te naperőművet szereltettél föl, ami azért má valami Béláim, én mondom...
Ügyes vagy! És? Teljesen lekapcsolódtál a hálózati áramról? Vagy azé jó lesz az a paksi áram, amíg éjszaka van, esetleg nem süt a nap?
Más: Ipari áram! A naperőműved (nevezzük Jocó naperőművének) ipari áramot is elő tud állítani?
@Nemzeti Dohányos:
"Szerinted hogy lehet többet lenyúlni 3000 milliárdból? Egyetlen nagy beruházásban, ami napi témát ad a sajtónak"

Ha már "Nemzeti Dohányos" a neved, nem tűnt fel, hogy az egész sajtó orra előtt, lebukástól magukat nem zavartatva lopta el a maffia az egész hazai dohányforgalmazást?

A héten kiosztottak földeket. Pályáztatás nélkül. Már a pályáztatás látszatára sem adnak, a király osztogatja a földeket a haveroknak, mintha a sajátja lenne az ország és övé benne minden föld.

Szóval nagyon kérlek ne kérdezz tőlem hülyeségeket. Ebben az országban minden héten bizonyíték van rá, hogy LEHET nyíltan lopni. És lopnak is.

Ott a finn, ott a szlovák erőmű. Még nincsenek kész, de már 2x-es 3x áron vannak.

Nézd meg a 4-es metrót. Most hányszoros árnál tart?

Ébredjetek már fel kedveseim. papíron biztos kurva jól kijönnek a számok, de ez a magyar rögvalóság.

Ja, ruszkik. Az oroszoknál minden korruptan megy. Most számolták ki a szocsi téli olimpiára készülő utak között vannak olyanok, amelyek annyiba kerültek, mintha aranyból vagy kaviárból készültek volna.
Most képzelj el egy ruszki-fideszmafiia együttműködést... röhögnöm kell. Már most titkosították az eddigi dokumentációkat, és titkos lesz minden később is. Ha a sajtó nagyon perelni akar, akkor majd hoznak rá egy külön törvényt. ha ebbe belevágnak, akkor az az évszázad panamája lesz.

Alternatívák: gázerőmű, ami a palagáz miatt olcsóbb lesz, energiahatékonyság növelése, energiamix differenciálása.
@Nemzeti Dohányos:

Azért viccesek a kommentek, mert még a legalapvetőbb logikai szinten elbuknak, a tiéd is ilyen.

Az összes komment ebből indul ki: most ez a helyzet, tehát ebből ez a jó megoldás. Azt a sok atomzseni elfelejti, hogy ez egy minimum 50 éves projekt, tehát nem a mai számokkal és árakkal kell számolni, hanem előre 50 év számaival.
Gondolkodjatok már folyamatában, 50 évre előre, könyörgöm.

Egyikőtök sem tudja garantálni, hogy 50 évre befagy az energetika világszinten, és a mai állapotok, árviszonyok, technológiák maradnak meg 2070-ig. Ennek az ellenkezője a biztos.

Tegyük fel, elkezdik építeni az erőművet mondjuk 2016-ban, és csak dupla annyi ideig tart, ahogy tervezték. 2026-ban ott áll majd egy félkész monstrum, benne a magyarok egyfolytában kamatozó milliárdjaival termelve a veszteséget. Ki garantálja, hogy akkor nem lesz minden szempontból olcsóbb az európai palagáz, vagy akár egy a mainál fejlettebb napenergia vagy geotermikus? És akkor már nem éri majd meg befejezni. Előkerülnek majd pártok, amelyek le akarják majd állítani a nagy magyar pénztemetőt, és lehet hogy igazuk is lesz. Könnyű lesz majd azzal kampányolni, hogy stop az erőműre, a felszabaduló pénzből meg emeljünk fizetéseket.

Őszintén szólva nem is értem, hogy képes bárki a 4-es metró hazájában komolyan egy tízszer nagyobb projektet komolyan felvetni. Nem képes az ország erre. Ez az ország nem tart ezen a szinten. Csak többszörös idő- és pénzráfordítással lehetne megcsinálni, azaz teljes anyagi bukással. A pártközeli oligarchák viszont soha nem látott hasznot söpörnének be, még egy félkészen abbahagyott erőműn is.
@Én a blogger:
"Most szerelik a házamra a 6MWh - s naperőművet. Ez 3.5 MFt.
Vicces, hogy mindössze háromezer házra hasonló technikát telepítve elérnénk a paksi erőmű teljes kapacitását. Ez akkor bekerülne összesen 10.5 milliárd forintba..."

Azért ez bátor kinyilatkoztatás...
Gazdaságilag ok, de .ha baleset éri, elég zűrös most a világ, szegénység, terrorizmus, stb, ha ránk dobják az más de ne a mi kapzsiságunk pusztítsa el az unokáinkat, .
Megvan a tudásunk zöld energiák előállítására, és még munkahelyeket is teremthetnénk vele. Nagy butaság a bővítés, mi soha nem tanúlunk, eladnánk az anyánkat is .
@Nemzeti Dohányos:
Mondjuk Putyin nagyon örülne ennek.
Amíg tart az építkezés, Magyarország pórázon lenne a kezében. Ez a gyarmatosítás, nem az hogy az EU évente hozzánk vág pár ezer milliárdot.
elképesztő,ordas nagy csúsztatások. kár, mert mindkét oldal megérdemelne hiteles, tényszerű tájékoztatást. ez így többet árt a cikkíró által képviselt(???) érdekeknek, mint használ:)

a korrupcióval szembeni félelmekkel viszont maximálisan egyetértek, a négyes metró ehhez képest üvegzsebű szentek által lebonyolított óvodai nyalókacserének fog tűnni, az tuti.
@Pamuk: Egyszer nézz utána, hogy a biogáz előállítása során mennyi energiát kell elhasználni (begyűjtés, aprítás, szállítás, stb), aminek a végeredménye az, hogy az energiamérlege negatív. És még mindig kicsi a nyomása (sűríteni kell, hogy gazdaságosan szállítható legyen. ha meg helyben akarod felhasználni, akkor felesleges gázosítani (a mezőgazdasági hulladékot közvetlenül el lehet tüzelni, csak sok olyan fajtája van, ahol ez kényelmetlen (próbálj meg kukoricaszárral fűteni. Tudom, mert gyerekkoromban műveltem)). Szóval a bio-energia vagy olcsó és kényelmetlen, vagy drága és kényelmes.
@Nemzeti Dohányos:
"Csernobilban és Fukushimában együttvéve kevesebben haltak meg, mint egy közepes szénbánya beomlásában."

És mindehhez tegyük hozzá, hogy a csernobili RBMK típusú reaktor grafitmoderátoros, forraló vizes, a pozitív üregegyütthatóval talán a világ eddigi legveszélyesebb reaktorkonfigurációja.
Persze vasbeton konténment nélkül építve...
Tetézve egy balul sikerült, nem átgondolt, fölkészületlen operátorokkal végrehajtott kisérlettel, s jött aminek jönnie kellett.
Egy rövid kronológia a történtekről:
www.reak.bme.hu/csernobil/index.htm?lefoly
@VAN MASIK:
"Paksot azonnal le kell allitani, mert ugyan ugy fel fog robbani, mint a csernobili vagy fukusimai eromu. Vegul minden eromu felrobban, mert az atom robban. "

Kivéve az atomerőmű. Az általad említett kettő sem robbant fel.
Az új atomerőmű nem azért kell, mert a régiek nem elegek! Azért kell, mert nem szabályozhatóak a mostaniak teljesítménye, és így nem lehet az alternatív energiatermelés puffer erőműve!

Nem tud az ósdi elavult költséges paksifülesünkre ráépülni a fele annyiból termelő szél és napelem és egyéb alternatíva... és ezt nagyon megfogjuk szívni... főleg, hogy az urándioxid drágulni fog a közeljövőben...
az atomerőmű építése teljesen idióta ötlet, ezt teljesen világos mindenkinek, aki rendelkezik egy kis ésszel.
@Én a blogger: "Most szerelik a házamra a 6MWh - s naperőművet. Ez 3.5 MFt.

Vicces, hogy mindössze háromezer házra hasonló technikát telepítve elérnénk a paksi erőmű teljes kapacitását. Ez akkor bekerülne összesen 10.5 milliárd forintba..."

Tényleg 6 Megawattot termel a "naperőműved" óránként? Azt sem tudod, mekkora energiát jelent ez.... Leégne a házadról a tető, semmi perc alatt. Házzal együtt.

Maximum 6 kiloWatt a teljesítmény, amiről beszélsz. Nem sok különbség van a 6kWh és a 6MWh között írásban. Valójában pedig 3 nagyságrend. Úgyhogy a számításodat átnézve, kb. hárommillió és nem háromezer db házra kellene hasonló technikát építeni.

Saját számításomat alkalmazva:
- egy 1 kW-os napelem rendszerrel évi 1200 kWh energiát lehet megtermelni. Legyen a tetődőn 6 kW-os rendszer, (ami még felfér, mert kb. 50 négyzetmétert foglal el), ennek éves energiatermelése 7200 kWh.
- Paks (az egyik saját kalkulációjuk szerint - 2000 MW-os teljesítményt, és évi 6600 órás kihasználtságot (75%) figyelembe véve) 13200 GWh energiát termel évente. Ez kb. 1,8 milliószoros különbség, azaz 1,8 millió db házra kellene feltenni ugyanilyen napelemeket, hogy Paks színtjét elérjük.

Költségek:
- A 6 kW-os rendszer költsége kb. 6 millió Ft. 1,8 millió házra felszerelve ez a költség 11000 milliárd Ft, amely az éves magyar költségvetés 70%-a. Tehát még Paks bővítési költségét elrugaszkodott módon, 4-5000 milliárdra túlbecsülve is a DUPLÁJÁBA-HÁROMSZOROSÁBA KERÜLNE ugyanez az energiatermelés napelemekkel.
@Én a blogger: Hát akkor téged nagyon átbasztak, apukám! :DDDD Alapfogalmakkal nem vagy tisztában, előbb utána kéne nézni, hogy mi a különbség a kW és a kWh között. Mert aki ezt keveri, az csak a szart keveri.
@tisztapista: És akkor eltekintünk attól az apróságtól, hogy egy 6kW-os rsz. Az éjszakákat, a borús napokat belekalkulálva, olyan 0,6-1,2kW-os átlag jön csak ki :)
Semmi akadálya az atomerőmű helyetti "természeti" erőművek létesítésének.
Ja, de mégis. Vissza kéne állítani a trianoni végzés előtti határokat, és azonnal rendelkeznénk hegyről folyó vízzel, örökké fúvó széllel, aranybányával, és végtelen gázmezőkkel.
Amíg ez nem történik meg, maradjunk az állattenyésztésnél, és gyűjtsünk marhafingot.
@tobeor: Akkor azt mondod, hogy a csodára várva üljünk a seggünkön 20 évet, és ha mégse jön a csoda, majd ráérünk akkor jajveszékelni? A napenergiában jöhet bármekkora áttörés, lényegéből fakadóan csak kiegészítő energiatermelésre lehet jó. 50 évről beszélsz, és közben a hurráoptimista jóslataid miatt akarsz egy olyan energiahordozó mellett elköteleződni, aminek 10%-os drágulása okoz akkora veszteséget, mint az urán árának duplázódása! De azért te vagy logikus, irigylem az önbizalmad..

Külföldi függésről nem is beszélve. Uránból évekre előre betárolhatsz egy garázsnyi méretű helyen, földgázt egy-két hónapra zárják el, és vége mindennek.
@tobeor: Nem muszáj orosz technológiával építeni, nem is értem miért tekinti mindenki alapértelmezettnek, hogy a Ruszatom építi. Rugalmasabb a finanszírozás az igaz, de a politikai ára nagy.
@g-dúrban zúgó kabóca: Négyes metró ára azért is szalad el, mert boldog-boldogtalan minden egyéb beruházást hozzácsapott, mondván úgyis az EU fizeti. Ahol állomás épült, annak több száz méteres környékét átépítették, felújították, és hozzácsapták a metró árához. Ami nem feltétlen baj, hisz évtizedek óta alig történt valami ilyen téren, csak árt a metró hírének. Meg ugye a megtérülés is sokkal rosszabb, ha a fővám téri villamos alagutat, meg a Kálvin térkövezését is vissza kell termelnie ezer más dolog mellett.
Minek ide energiaszakember (bármilyen szakember), kormány (azért az ne legyen bármilyen) elég beleolvasni az indexbe (bocsánat, „a zindexbe”) és onnan minden megtudható. Most rigó és spiegelmanntól vagyunk felvilágosítva a szokásos megfellebbezhetetlen stílusban, a szokásos csúsztatásokkal, a szokásos öntudattal, bármiről is legyen szó, mindenhez értenek. Rigó és spiegelmann az országszerte ismert, mértékadó, független, stb. -most éppen energetikai- szakemberek most éppen az unalomig hajtogatott zöld mantrát adják, de már készen van a cikk arra az esetre, ha majd az energiahiány miatt kell felelősségre vonni (nem bármelyik) kormányt, ha majd nem forognak elég gyorsan a szélkerekek, a most éppen világszerte befuccsoló naperőmű biznisz itt sem jön össze, senki nem hajlandó a méregdrága, csak elvileg olcsó vízlépcsőket megépíteni, és a kormány (nem mindegy, hogy melyik) akkor majd amiatt lesz felelősségre vonva, hogy semmit nem tett (az akkor majd kézenfekvőnek nevezett) atomerőmű bővítésért. Közben már most is 1/3 energiaigényünket importból fedezzük, és kiderült, hogy a szegény megsarcolt külföldi tulajdonú energiaszolgáltatók akiknek majd ezért nem lesz pénzük a fejlesztésre, eddig sem fejlesztettek semmit az extraprofitból, ugyanis a beépített és még működő 9000 MW teljesítményből 10 éven belül 4000 MW-ot selejtezni kell, és ez nem a paksira vonatkozik! Rigó és spiegelmann teli torokból fog majd üvöltözni az energiakorlátozások bejelentésénél, és -bár számukra ilyen maradi dolog, hogy hűek maradjanak önmagukhoz nem téma- hullámerőművet fognak javasolni a Balatonra.
Egyébként mennyit kóstál egy cikk rigó és spiegelmann-nál?
@tobeor:
"Nem képes az ország erre. Ez az ország nem tart ezen a szinten."
Na menj a picsába!
Egy olyan országban, ahol alig fúj a szél, a folyóknak nincs esése, szénből már csak maréknyi maradt, az importált olaj/gáz meg életveszélyes függőség, egy ilyen ország számára csak az atom és a napenergia marad.
A napból kinyert energiát egyelőre nem tudjuk eltárolni télire (még aznap éjszakára sem), tehát csak az atom marad.
Vajon kiknek állhat érdekében lebeszélni az embereket az ország EGYETLEN reálisan szóbajöhető energiaforrásáról?
@Tocvarek:
Ha tudsz mondani olyan magyar óriásberuházást, ami a tervek szerint készült el, a tervezett időben és költségekkel, akkor elküldhetsz a picsába.

Ellenkező esetben tényként kimondhatjuk, hogy ez ország nem képes a tervezett költségek és időráfordításnak megfelelően kivitelezni az óriásprojektjeit.
@Nemzeti Dohányos: Amíg arra sem vagy képes, hogy arra válaszolj amit írtam, meg kiforgasd amit írtam, addig kár a szóért. nem csak a napenergiáról beszéltem.

Te láttad előre 5 évvel ezelőtt az amerikai palagáz-forradalmat?

Te tudtad 5 éve, hogy harmadára csökken a napenergia ára?

És tudod milyen lesz az energiapiac 5 év múlva?
És 10 év múlva?
És 20 év múlva?
És 50 év múlva?

Ha mindre igen a válasz, akkor te valóban megalapozottan mondhatsz kategorikus véleményt.
@Nemzeti Dohányos: Azért tekintik alapértelmezettnek, mert az összes hír arról szól, hogy a ruszkik építik. Ezt akár ténynek is veheted. Ezt a kormányt fogságba ejtette a saját pártpolitikai propagandája, már csak ezért sem építtethet nyugati céggel, csak keletivel.
Tök jó lesz Putyinnak kiszolgáltatni magunkat, rendes gyerek, biztos nem él vissza vele...
@Én a blogger: "Most szerelik a házamra a 6MWh - s naperőművet. Ez 3.5 MFt."

6 megawattóra mennyisége és mértékegysége is butaság. Helyette 6 kilowatt (kW) hihető.

"mindössze háromezer házra hasonló technikát telepítve elérnénk a paksi erőmű teljes kapacitását."

Mihelyt megoldod, hogy az augusztusban napelemekkel megtermelt áramot februárig eltárolod - de olcsón ám! - abban a pillanatban garantálok neked egy hatalmas Nobel díjat + világhírt. Addig viszont a napelem sajnos NEM alternatívája a hagyományos erőműveknek, maximum kiegészítője (szép idő esetén a hagyományos erőművek pihenhetnek egy kicsit).
@tobeor: Kezdjük ott, hogy te se reagálátl az egész hsz-re, szóval előbb nálad a labda :) A kérdésed meg ott hibádzik, hogy TE látod előre, hogy egy másikat ajánlasz? Mert ha te sem, akkor csak abban állapodhatunk meg, hogy bizonytalan, épp ezért a gáz mellett sem lehet a jövőbeli kilátásokat érvként felhozni, 1:1..
@tobeor: Miért, a gáz kinek szolgáltat ki? Mert ha azt hiszed, hogy a szél vagy a nap reális alternatíva, akkor inkább hagyjuk.
@tobeor:
Ugyan kérlek!

Egy ilyen szintű beruházás ellen döntő érvként azt felhozni, hogy dehát úgyis korrupció lesz meg ellopják az komolytalan. 100%-ig tiszta egy ilyen építkezés a földön nem lesz egyébként!

Az itteni kommentek jó része viszonylag okos és jó érveket sorakoztatott fel amiben világosan leírják miben hol és miért tévednek (jó sokszor egyébként) a szerzők.
@tobeor: "Őszintén szólva nem is értem, hogy képes bárki a 4-es metró hazájában komolyan egy tízszer nagyobb projektet komolyan felvetni. Nem képes az ország erre. Ez az ország nem tart ezen a szinten."

Jaj, már megint a kismagyarkodó önfikázás.

Ez az ország képes erre, mert képes volt rá 30 éve is.
Amennyiben mégsem akarnánk, akkor költhetünk 2-3x annyit költeni gázra.
Az a ~3000 milliárd meg fog térülni.
@tobeor: Csökkent a napenergia ára?
Épp az idén lobbizták ki nyugat-Európában, hogy a távolkeleti (államilag is támogatott) olcsó gyártók ki legyenek golyózva a piacról.
Ettől pont nem olcsóbbak lettek a beszerezhető eszközök.
@Én a blogger: Többen rámutattak már, hogy aki nem tudja mi a különbség az energia és a teljesítmény között, az jobb lenne, ha csöndben maradna. Esetleg beiratkozna általános iskolában, ugyanis ott tanítják.
Amúgy szerintem az a 6 MWh egy évi termelése lehet annak a napelemnek. Míg Paks egy óra alatt termel 2000 MWh-t.
Ugyanis egy szép nyári napon egy négyzetméterre kb. 1 kW teljesítménnyel süt a nap, tehát a 6 MW az 6000 négyzetméteren jön össze. És ez az elméleti maximum, valójában ennek a töredékét tudja hasznosítani a napelem.
Amúgy jó látni, hogy az emberek többségének még nem ment el az esze. Csak nagyon résen kell lenni, mert ha valamit kitartóan sulykolnak, akkor hajlamosak vagyunk elhinni. Aztán úgy járunk, mint Nagymarosnál.
A zöld okostojásoktól meg azt kérdezném, hogy a CO2 kibocsátással, meg a globális felmelegedéssel mi újság? Mert hogy hiába olcsó (most éppen) a gáz, attól még ugyanúgy eregeti a levegőbe az üvegházgázokat.
Ez az elemzés pocsék. Jeleleg az atomerőműben előűllított áram költsége a legalacsonyabb.

Magyarországnak nincs saját jelentős gáztermelése, gázkészlete.

Sem szélerőművek sem vízerőművekre nincs elegendő lehetőség.

Bioenergiában nagyot lehet fejlődni, de aligha válthatja ki az áram, üzemanyag, fűtési energia szükségletet, ezek közül egyiket sem, még harmadában sem.

Az atomerőmű beruházás ellen sok érv szól, de a szerző szándékos csúsztatásai fájdalmasak.

Biztos vagyok én is abban, hogy a beruházásra szánt összeget értelmesebben el lehet költeni energiabiztonságra. Csak pont az nem igaz, ami a fő állítás, hogy van olcsóbb mint az atomenergia. Ma nincs olcsóbb.
@tisztapista: nézd, a 6MWh amit leírtam, az megtermelt energia, nem teljesítmény. Igen, ezt az általad számolt 13200GWh-val helyes összevetni nem a 2000MW csúcsteljesítménnyel.

Így kijön a 2.2 millió háztető, és egy 7700mrd végösszeg. Sajnos ez már tényleg több, éljen az atom! Sőt atomot mindenkinek!!
"Európában egyrészt a rendszerbe belépő egyre több megújuló termelés [...] miatt jelentősen csökkentek a nagykereskedelmi áramárak"

Aha. Vagyis szerinted a napenergia és a szélerőművek olcsóbban termelnek, mint a hagyomásnyos, fosszilis erőművek?

Pedig bizonyára tudod, hogy a nap- és szélenergia jelenleg csak állami támogatással lehetnek olcsóbbak - vagyis ténylegesen drágábbak.

Azt is biztos tudod, hogy minél több van az ilyen erőművekből, annál nehezebb kiegyenlíteni a hullámzó teljesítményüket.

Na és biztos azt is tudod, milyen lesz a fosszilis eneria ára 20-40-50 év múlva...
Ezt a sötétzöld baromságot... Felháborító.

Mármint nem a sötétzöld baromság a felháborító, ezt már megszoktuk (Bős-Nagymaros, szélerőművek, üvegvisszaváltás, biodízel, stb.), hanem az, hogy ez az igénytelen propagandacikk a Haza és Haladás honlapján jelent meg.

Ha ez a sötétzöld álláspontja lesz a Bajnainak jövő tavasszal, akkor semmiképp sem szavazok rá. Szimpatikus figura, de hülyékkel nem szabad összeállni.

KDK
@Én a blogger: bele sem merek gondolni mi történik ha egy hétig beborul az ég és a háztetőkön csak a viz csordogál az áram helyett.
Nem kell elrugaszkodni a valóságtól. Az áram nem tárolható. Akkor kell rendelkezésre állni amikor épp bedugod a konektroba a vaslaót nem pedig fényes délben amikor épp nem akarsz vasalni.
Az eltarnativ energiák, ugymint szél, nap víz (itthoni körülmények között) kiegészitő energiák ami helyetetsitő szerepet addig mig tárolni nem tanuljuk meg az áramot, nem fog jelenteni.
Furcsa az emberi gondolkodás azaz igazság.
- A gáz és szénerőművek kérdése: Azon túl hogy gázunk szenünk annyi nincs amit a lakosság télen eltüzeljen erősen légszennyezőek filter ide vagy oda. Itt az üvegházhatásról rinyál mindenki. Ráadásul fosszilis energia mind a kettő ami ugye korlátos hozzáférésű. Effektíve nincs.
- Szélerőmű, igen szép és hangzatos dolog. vagy 6 éve építettek itt nem messze 1-et, hát 365 napból összesen 100 napot ha megy akkor sokat mondok. Itt meg ugye a természetvédők hőzöngenek, hogy leveri a madarakat, a lakosság meg a monoton rezgésre panaszkodik. Arról nem is beszélve hogy ugye ha van szél van, ha nincs akkor nincs.
- Vízerőmű, no itt megint a környezetvédők visitanak, hogy tönkreteszik a környezetet, megváltoztatják, és eltűnik a foltos hátú nünüke ami fokozottan védett faj ám. És ugye mint valaki fentebb írta szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre laposban van az egész ország. Maximum pár órás üzemelésű csúcserőmüveket lehet létrehozni környezeti károk mellett. Szóval ez sem fogja megoldani az áramigényt.
- Naperőmű: na erről itt fölösleges beszélni. A napelemek hatásfoka és élettartama még gyenge, a nagy naperőművek létrehozásához meg kevés a napsütés, télen meg nem ér egy kalap bódiszilvát sem.
- Kihagytam még valamit?
- Ja a geotermikus. Itt elméleti elképzelések vannak hogy a relative vékony kéreg megcsapolása hő szemszögéből mekkora tartalékokkal bir, de a hatásait senki nem tudja megbecsülni.
Az ország (világ) elektromos áram igénye folyamatosan nő a gazdaságosabb felhasználás ellenére is, és ha egyszer elektromos autókra elkezdődik az átállás ez fokozódni fog.

Kimaradt még a kicsi occó kinai áramocka meg az atom.
@cso zsi: Igen csökkent.
Itt egy ábra:
m.cdn.blog.hu/me/megujulok-maskent/image/solar-pv-price-cleantechnica%20(1).jpg

Itt egy (tavalyi) cikk:
www.magyar-mernok.hu/index.php?view=doc;2677
"most harmadannyiért lehet napelemes rendszereket telepíteni, mint két évvel ezelőtt."

Mielőtt megint belekötne valaki, nem állítom, hogy ez a hatalmas árcsökkenő tendencia ebben az ütemben folytatódik, biztos lesznek benne zökkenők, akár átmeneti drágulások is. De hogy csökkenni fog tovább az azért biztos.
Ja és azt se mondtam, hogy holnap lesz versenyképes, meg azt se hogy csak napenergiában kell gondolkodni.
@Tocvarek:
Ugyan kérlek!

Ha a valóban várható számokkal számolunk, akkor totál nem éri meg az egész! Minimum háromszorosa lesz a most bemondott számnak! Ha még a becsületes és okos finnek sem képesek 3x-oros ár alatt kihozni, akkor mi lesz nálunk? Tudod a 4-es metrónak mennyi volt az első bemondott ára, és hol tart most?

Nem azért nem kell megépíteni, mert korrupt lesz, hanem mert háromszoros áron bukás lesz. Aztán futhat az ország a pénze után, de az már csak kár-minimalizálás lesz, nem haszon.

Szóval önhülyítést abba kéne hagyni. Egy doboz tej 150 ft-ért megéri, 450 ft-ért nem.
Kicsit komolyabban kéne hozzáállni a magyar nemzet következő évtizedeit meghatározó, minimum 15 évre a költségvetést teljesen beszorító, minden más fejlesztéstől a pénzt elszívó ügyhöz.
@VT22:
na ha te olyan büszke nagymagyarkodó vagy, akkor kérlek szembesítsd már magadat a 4-es metróval.
Elkészült időre?
Elkészült a tervezett költségvetésből?

Na ki a realista nagymagyarkám? Bele akarod vinni az országot egy anyagi bukásba a kamaszos nagyotmondással? Azt hiszed ide elég a melldöngetés, hogy magyarok vagyunk? Azt hiszed mi majd lealázzuk a finneket? Azt hiszed ez itt Svájc? Még hogy 3000 milliárd mi? Minimum a duplája, de inkább a háromszorosa...
@Nemzeti Dohányos: Na ha már azt sikerült elérnem, hogy a hatalmas magabiztossága az atom-hívőknek kissé elbizonytalanodik, már akkor többet értem el mint reméltem :) Ritka a legkisebb részleges belátás is a netes vitákban.

Örülök, hogy végre kimondtad, hogy mennyi bizonytalanság van ebben, gondolom most már te is úgy gondolod, hogy nem egy két másodperces döntés az hogy beleugorjon-e az ország több ezer milliárdos projektbe, hogy talán "kicsit" jobban át kéne ezt gondolni, és talán bele kéne emelni a döntésbe olyan szempontokat is (amik mellesleg a cikkben is vannak), amelyek a jelenlegi tendenciák alapján megpróbálja modellezni azt a várható jövőt, amiről szólna a döntés. Itt kezdődne a komoly gondolkodás erről, nem pedig az a röhejes hót magabiztos fikázás, amit itt a kommentekben sorozatban adtak elő egy csomóan, ahogy igen magas lóról osztották az észt, mintha ők már megint jobban tudnák mindenkinél, oszt közben eszükbe se jut hogy 50 év alatt változhatnak a dolgok, sőt csak a változás a tuti. Komolyan már, 10 millió atomtudós országa vagyunk :)
@Nemzeti Dohányos: A gáz kisebb kiszolgáltatottság, mert az eladás épp úgy érdeke az oroszoknak mint nekünk a vétel. Azaz ez kölcsönös. Az építkezés azonban más tészta, sokkal direktebb, egy kis tudatos csúsztatás sokkal nagyobb károkat okoz nekünk, mint nekik, itt sokkal egyenlőtlenebb lenne a viszony. Főleg ha már a fele felépült, áll benne mondjuk 3000 milliárdunk, annak csak az éves kamata 200 milliárd ft, azaz heti négymilliárd, ennyit bukunk minden heti csúszással.

Már a metrónál is érzékelhető volt az építtető cégnél, hogy állandóan megpróbáltak újabb és újabb előnyöket kicsikarni az államtól, kihasználva a függőségünket tőlük. Egy ilyen építkezés folyamatos harc, sőt háború, és minél sürgősebb a megrendelőnek a befejezés, annál kiszolgáltatottabb. Már írtam, a szocsi olimpia helyszínén sikerült olyan árra kihozni az utat, mintha aranyból épültek volna vagy kaviárból:

"A várost a hegyi sportok központjával, Krasznaja Poljanával összekötő 48 kilométeres út például 8,6 milliárd dollárba került, ami önmagában több a legutóbbi, vancouveri téli olimpia teljes költségvetésénél. "Ötmillió tonna aranyból, vagy kaviárból is önthették volna az utat, akkor is ugyanennyibe kerülne""
www.origo.hu/sport/20130208-putyin-es-a-szocsi-teli-olimpia.html

Bocs, hogy igaz és felelős hazafiként meg akarom menteni a hazámat egy feneketlen pénznyelő kúttól, amely teljesen legatyásítaná és eladósítaná ezt az amúgy is pucér seggű országot.
Remélem, a kommentek átolvasására is áldoznak elég időt az alapítványnál. És utána a tanulságok levonására is. Miután a szükséges és elmaradhatatlan felelősségre vonás következhet.
Ez a poszt aláássa az alapítvány hitelét (már akinél volt), ami pillanatnyilag a legfontosabb "vagyona". És nem csak az írók felelősek, de az összes lektor és a szerkesztő is.
És ha van még ott valakiben tartás, akkor jöhet egy "bocs, elkúrtuk" poszt is, esetleg helyreigazításokkal.

egy kétségek közt gyötrődő szimpatizáns
@tobeor: Ne örüljél, nem sikerült, csupán csak megdöntöttem az érvelésed :) Mivel minden bizonytalan, én maradok az atomnál, ami jóval kevésbé bizonytalan, lásd a nyersanyag árának aránya az összes költséghez képest.
@tobeor: A napelem ára akár 1 fillérre is lemehet, akkor sem lesz az atomenergia alternatívája, ezt fog már fel végre. Zoknit hasonlítasz a cipőhöz, mindkettő lábra való, de nem egymás helyettesítői.
@tobeor: Ha sokat kekeckednek, tönkreteszik a jövőbeli piacukat. Senki sem fog velük építtetni. Négyes metrónál a balfasz szerződések okozták a legtöbb gondot (mi fizetünk kötbért az egyik vállalkozónak, mert a másik nem halad az alagúttal és hasonlók). Lehet ezt normálisan is csinálni. A gáz pedig 50, 100 évre bebetonozza a függést, az atomerőmű megszűnteti, amint elkészült.
@Én a blogger: Gratulalok, kivancsi vagyok, hogy a menetrendszerinti keso tavaszi-nyari jegveresek 3 vagy csak 5 ev mulva utik ki a panelek felet...

Jo dolog a napkollektor, biztos van jovoje is sok, csak arra is gondolni kellene, hogy mar csak termeszetebol fakadoan is abszolut ki van teve az idojarasnak. Mindig mondjuk, hogy mi szerencsesek vagyunk, se foldrengesek, se tornadok, se tajfunok, se cunamik, sesemmi - na probaljuk ugyanezt levezetni uvegtetokre is.
@Nemzeti Dohányos: Ez a válaszod bebizonyította, hogy még végig se olvasod amit írok, és úgy válaszolsz. Ha végigolvastad volna, pont hogy nem írtad volna ezt...
@Nemzeti Dohányos: Nyilván átaludtad az elmúlt évek palagázforradalmát.
@Nemzeti Dohányos: Ez már nevetséges. Nem ők függnek tőlünk, hanem mi tőlük, és ha erőművet építenek nekünk, akkor sokszorosára nő a függésünk tőlük. Az, hogy ezt még érdemben sem vagy hajlandó belátni, és ilyen komolytalan választ adsz, értékelhetetlen. Az meg, hogy azt hiszed, hogy a bezárandó blokkok helyett esetleg megépülő újak bármiért is kiváltanák az ország gázfogyasztását, az teljes fogalmatlanságról tanúskodik.
@cso zsi: Biztos nem akadt meg a szemed a kommentem utolsó három során.
@ritka, de értékes komment:
Hogy miért téged olvaslak utolsó kommentként nem tudom, de igazad van.

Az posztról

EZ az írás bűzlik a sötét zöldségtől.
Ha ilyen elgondolásokkal akartok elindulni a választásoknak meg a kormányzásnak, akkor hagyjátok a picsába; túl sokba kerülne, feleslegesen...

Hogy a végéről kezdjem, talán azért vannak olyan kisfokú megújuló célkitűzéseink, mert talán így reálisabb, mellesleg a környező országokhoz képest - például Ausztria - nincs akkora vízerő kapacitás, se kellő erdősöttség (biomassza)ami ezt megelőlegezhetné.
Ez olyan Trianonos ki nem hevert defektus, hogy nincs hegy.
A napenergiához meg kellően csórók vagyunk.

Ez a csökkenő szén ára érvelés ez valami tudathasadásos állapot eredménye lehet, úgyhogy ezzel nem is foglalkoznék.
(szén az EU-ban, há nórmális?)

Azt a 2018-ban ennyiért termelnek az erőművek, szerintem elég érdekes.
Atom 108 dollár/ MWh ami mostani árfolyamon 24Ft/kWh
Vízerőmű 100 dollár /MWh - 22 Ft/kWh
Akkor gondolom az infláció kb. 10% lesz évente, ezekben a szegmensekben. A gázára pedig nem nő, hanem csökken...
Reális...
exLéhmanBrádörszös elemzőktől én is ezt várnám...

Vissza az atomhoz

Mindjárt a nyitány "Európában nem épülnek új atomerőművek" a meglévőket meg kifuttatják.
Érdekes állítás ami nem zavartatja a további gondolatmenetet.
Tehát azért ne csináljuk, mert mások sem csinálják.
Ehhez csak annyit:
index.hu/gazdasag/energia/2013/10/13/oriasi_aramszunetekre_keszulhetunk/
Watafak az Index aztat írja óriási áramszünetek lesznek, mer rezsicsökkentés és átláthatatlan zöldenergia támogatás a bezáró fejlett erőművek helyett. Óriási kiépített zöld energia kapacitás ami csak támogatottan versenyképes, úgy meg erősen drágának tűnik.
Ördögi kör, nem?
Vagy egy idő után nem kell majd támogatni, és mikor lesz az már?
Úgy 2030 tájékán, jó lesz?
Addig pedig a szegényebb országok is fizetik a nyugat-európai szintű energiaárakat?
A versenyképességnek az biztos odatenne...

Mi az, hogy pótlás illetve kiváltás?
Tehát ha a mostani ütemezés szerint 2020 tájékán üzembe is kerülne PaksII., akkor hirtelen nem tudnánk eladni a sok-sok nagyon sok baseload kapacitást a naperős és atomjától megszabaduló környékbeli országoknak?
Na nemár...
Amikor 2025 tájékán pedig szépen sorjában le kellene állítgatnunk a Paksi blokkokat, akkor pedig ugye nem tudná kiváltani a 2 db bővítésre és 50 évre szánt összesen 2000 MW-os blokk a bezárandókat?!?
Mi van?
Már én is eltévedek az ellentmondások között...
Ja, hogy ráér.
Bős-Nagymaros is ráér, volt belőle kár is bőven.

Az oroszok miatt lenne átláthatatlan.
Az oroszok rossz emberek úgy általában és ezért nem szabad velük egyezkedni, vagy ez csak amolyan jóindulatú előítélet?
Vagy a gázt ugyan továbbra is tőlük kéne venni a kombinált ciklusú erőműhöz, de az atomtechnológiát semmiképp...
Nem értem...

Alternatívák
Ki nem próbált ingyenenergia kapacitások, kifejlesztésre váró ellátási rendszerek, napelem meg szélerőmű - hmm, ti aztán tudjátok mire lehetne elkölteni azt a pénzt, persze korrupció mentesen, mindössze a tanulmányokért átvett egyszerűbb díjazásért. Gondolom.

Na túl sokat járt ma is a pofám.
Bocs.
@tobeor: De. Csak épp a tendencia az, hogy az energiahordozók, vagy azok házi előállítási eszközeinek költségét emeljék.
Ugyanazt a kínai vackot adják, csak "európai" áron.
Az olajlobbi már a múlté, azóta minden energiaforrásra ráteszik a kezüket.
Hihetetlen, hogy a Haza és Haladás (ami Bajnai nevéhez is kötődik) enged ennyire analfabétákat posztolni, mint a szerzők.

Gázerőmű, szénerőmű? 95% importaránnyal dolgozó erőművek. Se gázunk, se szenünk nincs. Ha valamiért elkezdenek fogyni a készletek, és felmegy az áruk, akkor nagy szarban leszünk.

Atomerőműnél 5% a fűtőanyag költsége!

Ráadásul az urán fűtőelemeket lehet raktározni évekig is, míg a gázt jó esetben néhány hónapig. Az uránt lehet előre megvenni, tárolni. Ha elzárják a gázcsapokat, akkor csak idő kérdése, hogy baj legyen, pláne ha a 40% atom helyett 40% gázerőműről álmodozik a szerző.

De mégis, mi az amink van? Gázunk nincs jelentős, szenünk nincs gazdaságos, szélerőmű nem jöhet szóba, nincs hegyünk, vízerőműhöz nincs komoly vizünk (ahhoz is kellene hegy).

Egyedül uránbányánk van, ami ugyan most zárva van, de lehet, hogy lassan megéri újranyitni.

A szerző szerint 3000 milliárd olyan nagy összeg, amit az ország nem bír kifizetni.

Az MNYP pénztárban 3000 milliárd volt, és már nincs. Vonjuk le a felét, tehát 1700 milliárd Ft, ennyit füstöltünk el 2 év alatt.
Egy fél atomerőmű árát. Elment osztogatásra (megszorítás, kirúgások helyett finanszírozásra), államhiány finanszírozásra.

Tehát ez az ország simán elő tudná teremteni a 3000 milliárdot, ráadásul nem 1 év alatt kell.
@cso zsi: Akkor csak nem sikerült elolvasni rendesen amit írtam. A tendencia éppen ellenkező. Nemrég a hazai szabályozásban lazítottak az invertereken is, így pl. abból is lehet többfélét és így olcsóbbat beszerezni, ami tovább olcsósítja az egész pakk árát.
És akkor megint szó sem volt a palagáz-forradalomról, amit az istennek nem bírtnak felfogni az atomhívek (naná, mert nem illik az nagyonokos koncepciójukba, tehát nem létezik), és szó sem volt cikk által is említett fordulatról a 3. bekezdésben. Csak remélni tudom hogy nem itt a kommentekben szuperfelületes, tipikus magyarkodós, okoskodós, nem a mijobbantudjukezvanéskészmindekimáshülye módon fognak döntést hozni sötétatom hívek egy évtizedekre szóló, az ország minden szabad tőkéjét, sőt hitelét is teljesen felzabáló projektről, ami alapból háromszorosába fog kerülni mint most mondják, tehát eleve bukás, és miközben szinte soha nem látott sebességgel alakul át az energetika világa, sokkal gyorsabban, mint az erőmű bő fél évszádra tervezett élettartama.
Attól tartok az az idiótaság tört be ide is, hogy ha A párt azt mondja "a", akkor a B pártnak kötelező "b"-t mondani

teljesen függetlenül attól, hogy racionálisan, az adott helyzetre mi a helyes válasz

ezt most nagyon komolyan mondom, ez legyen üzenet a szerző mögött álló politikai csoportnak, meg másoknak is akik ezt a zöld követ kezdik fújtatni: az atomellenesség olyan fokú ostobaság, hogy csak ezért képes leszek behúzni az x-et a fideszre, pedig utálom őket, és a politikájukat minden tekintetben károsnak és butaságnak tartom

ezzel az ostoba atomellenességgel az ellenkezőjét fogják elérni annak amit akarnak (amúgy egyébként az egész zöld dzsihád is ezt teszi, de az más kérdés)
@S=klogW: Hát, ha már életciklus elemzést emlegetsz: egyetlen elemzés nem készült az atomerőművek életciklusára: mivel nincs is még rekutivált atomerőmű a világon. Szóval nem tudom, mivel is hasonlítasz össze mit ilyen meglepő magabiztossággal.

Bezárt vagy bezárt és részben leszerelt és eltemetett van csak. Roppant mód érdekelne, hogy a nagy aktivitású (=nagyon hosszú távú) tárolók, a kis és közepes aktivitású tárolók (a technológiailag _elméletileg_ vállalható tartományba eső hosszú távú tárolók) ill. a bezárt helyek monitorozása, őrzése hogyan is teszi versenyképesebbé a megújulókkal szemben.

(És akkor már olyan apróságokról, mint egy ilyen atomerőmű megépülése pont ugyanolyan függővé teszi az országot az oroszoktól, mint a földgáz esetében, már nem is beszélek. Ami azért a hosszútávú ellátásbiztonság kérdését komolyan érinti... Vagy hogy mennyibe is kerülne az országnak, a ne adj isten egy újabb Csernobillal vagy Fukusimával kellene megbírkóznia. Vagy hogy én még nem láttam olyan tervezetet ami számolt volna az újabb blokkok hűtéséhez szükséges vízrendezési lépésekkel...)

Ha már egyből nekiesel a szerzőnek, csúsztatással és hazugsággal vádolva meg azt, tisztáznád a fenti dolgokat, kérlek?
@tobeor: A palagáz is szén-dioxiddá ég el, ráadásul a kitermelése környezetszennyezőbb a hagyományos gázénál. Ráadásul Európában nincsenek lakott területektől távoli lelőhelyek. A napelemeket, meg nem tudom már hogy mondjam, de kb feldughatod a seggedbe, sose váltanak ki egy alaperőművet, max a Holdon.
@tobias2: A jelenlegi hivatalos tervek szerint 1000-1600 megawattos nyomottvizes reaktorok lennenek. Ez igazabol harom es feledik generacios technologia, tehat meg nem a legujabb gazhuteses peeble bed reaktorok, hanem a jo oreg paksi modell, csak ketszer-haromszor nagyobb. Ennek hatalmas elonye, hogy tudjuk hogyan kell mukodtetni oket es eleg stabilak is.

A gazhuteses reaktorokban a hutogaz nem foldgaz, hanem nemesgaz, tehat nem egetik el, sot eghetetlen. A legnagyobb ilyen reaktor a kinaiak 2 db 200 megawattosa, ez mar a jelenlegi paksi reaktorok szintjenek kozeleben van. Viszont itthonra nem ilyet terveznek. Egyebkent mar egyszer epitettek itthon kiserleti gyorsreaktort (a kfki), aztan miutan az amerikai (a detroiti) es a szovjet is elszallt, nem mertek soha bekapcsolni. A par evvel ezelotti oktober 23-ai balhe utan vittek el az amerikaiak a hozza felretett fegyverminosegu plutoniumot, pedig abbol akar 4-5 atomtoltet is kijott volna. (mondjuk pont ezert vittek el)

Ma Magyarorszagon ket energiaforras van amibol tenyleg van eleg. Az egyik a nuklearis, mivel ehhez meg eppen van eleg hasadoanyag az orszag alatt is (csak jo lenne hazilag dusitani), tovabba a geotermalis. Ez utobbibol nem a hagyomanyos nyilt ciklusos vizgozos, hanem a zart ciklusos, nemesgazhuteses megoldas jarhato csak, mivel az viszonylag alacsony hokulonbseg eseten is mukodik. Ilyen geotermalis eromu van pl. a nasa hawaii kutatotelepen is, tehat a technologia adott es meg csak nem is draga.
@Nemzeti Dohányos: A gáz (a palagáz is) tartalmaz a szén mellett hidrogént is. A szén leginkább csak szenet. Ettől függetlenül nem érdemes a palagázra számítani, mert Kína (és később India is) fel fogja szívni a többletet, hosszú távon ezért nem érdemes árcsökkenésre számítani. A lényeg mindenképp az, hogy gázunk és olajunk nincs és nem is nagyon lesz elég, uránunk meg van bőven.

@NemNick: "a nagy aktivitású (=nagyon hosszú távú) tárolók"

A nagy aktivitású (vagyis erősen sugárzó) atomhulladék felezési ideje rövidebb, így nem kell olyan sogáig tárolni. Az aktivitás és a tárolási idő egymással fordított arányban áll.
Jó a buli a fórumon, a hozzászólások magasan verik a cikket.
Remélhetőleg 50 év múlva jön a fúzió, addig meg kibírjuk valahogy.
"Az új magyar atomerőmű magyar energetikai szakértők szerint 8% tőkeköltség esetén, csúszás és költségtúllépés nélkül térülhet meg. Mivel a projekt közpénzből lenne finanszírozva, így a tőkeköltségének minimuma az államkötvény-hozam lehetne,"
Tudtommal a ruszkik 4-5%-on finanszíroznak. Tehát megéri.
Akkor számoljunk!

1. 10 mrd € orosz hitel + 2,5 mrd más (drágább) hitel szükséges az építéshez. (egyébként még egyetlen atomerőmű sem készült el a világon a tervezett költségen belül, nem ritka a duplázódás sem). Ebből az építkezésből - ha beindult - kiszállni nem lehet, mert partnerünk rajta tartja kezét a gázcsapon, az olajcsapon, meg a légycsapón. (lásd még: Fehéroroszország, Ukrajna, Baltikum)

2. Gigantikus közbeszerzések esetén gigantikus a korrupciós veszteség: 70-80%-ból készül valami, 20-30% elszivárog. Az olyan beruházásoknál, ahol oroszok dominálnak, az arány hasonló, csak fordítva. (a matematikában ezt nevezik szocsi-együtthatónak.)

3. 2025-től 21 éves törlesztési idő áll rendelkezésre. Átlagosan 4,5% lesz a kamat az orosz hitelen, az egyszerűség kedvéért legyen a számításunkban a többi hitel kamata is 4,5%.

4. A tőketörlesztés évente: 595 millió €

5. A kamatfizetés évente (átlag): 295 millió €

6. A kettő együtt évente: 890 millió €

7. A paksi atomerőmű (kapacitás 2000 MW) 2012-es forgalma 184 mrd Ft (kb. 613 millió €), adózatlan eredménye 40 mrd Ft (kb. 133 millió €) volt.

8. Európában az áram piaci ára csökkent az utóbbi években. Ezen felül hazánkban rezsiharc dúl: folyton jóárasítják az áramot. Szakértők szerint a Pakson termelt áram tényleges költsége jóval magasabb lesz, mint a piaci ár. Tehát nagy bevételnövekedésre nem lehet számítani, legfeljebb a kapacitásbővülés arányában. Az új blokkok kapacitása 2400 MW lesz, ami 20%-kal nagyobb a jelenleginél, így a forgalom 735 millió €-ra, az adózott eredmény 160 millió €-ra ugorhat.

9. Van tehát jó esetben évente 160 millió € eredményünk, amiből 21 éven keresztül évente 890 millió € pénzt kell törlesztésre fordítanunk. A maradékott arra költjük, amire csak akarjuk. Valahogy így működött a Szovjetunióba irányuló sertésexport is - ahogy Hofi professzor elmagyarázta nekünk ("a 14 malac").

10. Pár évig a régi blokkok és az újak párhuzamosan termelnek, a többletet a Bibó-kollégisták Németországba akarják exportálni. Németország per pillanat Franciaország után Európa második legnagyobb áramexportőre, annak ellenére, hogy pár év alatt hét atomerőművet vont ki a forgalomból. Ha időnként a szükség úgy hozza, Franciországból importál bagóért áramot. Ennyit az export-üzleti tervről.

11. 1993-ban 430 reaktor működött világszerte, 2012-ben már csak 375 (World Nuclear Industry Status Report). Vajon miért nem terveznek mostanában a civilizált világban újabb atomerőműveket? Mert nem éri meg. A civilizált világ a tisztább, olcsóbb energiaforrások felé mozdul.

A néhány folyamatban levő építkezés Európában már sokkal drágább, mint ahogy tervezték. Komolyabb atomerőmű-építési tervek csak Kínában és Oroszországban vannak, ahol egyébként sem döntő szempont a racionalitás.

Franciaország 2030-ig 34 atomreaktort állít le az 58-ból. Miért nem építenek újakat? Talán túl drága és túl veszélyes.

12. Szóval ott tartottunk a 8. pontban, hogy évente mínusz 730 millió € a szaldó 21 éven keresztül. Az egyenlő: mínusz 15.330.000.000 €, tehát bő 15 milliárd € fix bukta.

13. Mivel a tényleges költségek minimum egyharmaddal a tervezett költségek felett lesznek - nagyon szerényen becsülve - a várható bukta 20 milliárd € körül lesz. És kiszállni sem lehet, tudjuk, a légycsapó!

14. Wladimir Sliwjak (orosz ökológus): világszerte 15 országban működnek szovjet-orosz technológiával épített atomreaktorok, és mindegyik rá van utalva a RosAtom-leány TWEL által dúsított uránra. Emiatt ezek az országok bizonyos energiafüggőségben vannak Oroszországtól.

Ennyit a energiafüggetlenségről és a diverzifikált energiapiacról.

15. Egy atomerőmű szakszerű lebontása sem filléres mulatság. A greifswaldi erőmű - nagyságrendileg akkora, mint a paksi - lebontása 4 mrd €-t emészt fel. Paks esetében is eljön az idő, amikor ki kell csengetni ezt az összeget.

16. Az atomhulladék veszélytelen tárolása újabb 1-2 mrd €-ba fog kerülni valakinek.

17. Összegezve: a várható közvetlen bukta 20 mrd € lesz, a lebontás és a környezeti károk elleni védekezés további 5 mrd €-t jelentenek majd, tehát az utóbbi negyven év legjobb üzlete mínusz 25 milliárd € hozammal kecsegtet.

Paksi atomerőmű-bővítés: a mínusz 25 milliárd euro-s üzlet

18. Ez akkor is mínusz 25 milliárd, ha több évtizedre oszlik szét a költség: évente minimum 700-800 millió € körüli plusz terhet jelent majd a mindenkori adófizetőknek. Unokáink is fizetni fogják. Visszasírjuk még a jó kis emberléptékű stadionépítéseket!

19. A felsőoktatásra a Bibó-kollégisták kb. 400 millió €-t szánnak évente. Újabb pocsékolás helyett ezt a pénzt kellene megduplázni, megháromszorozni, hogy legyen valami ebből az országból.
A másik. A plusz 2000 MW-ra Mo-nak nincs szüksége??? A paksi a magyar fogyasztás 43 %-át szolgálja ki. Plusz egy reaktor plusz 10 % lenne, így függetlenek lehetnénk külföldtől. Ugyanis onnan is vásárolunk.
Azért legalább ha fényképet akarnak betenni, legalább a paksi erőműről tettek volna be... Merthogy nem minden atomerőmű egyforma!!!
Teljesen laikusként úgy tudom, hogy még az atomenergia előállítása a legolcsóbb, minden mással szemben!
Csökken a fogyasztás??? Hol? Meg az ár? Hol???

Fura egy cikk, annyi szent.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma