Az augusztus 21-i damaszkuszi vegyi támadás pozícióik gyökeres átértékelésére késztette a nyugati hatalmakat. Egy, feltehetően az Egyesült Államok vezette koalíció nagy valószínűséggel még a héten fegyveres csapást mér a szír kormány erőire, illetve infrastruktúrájára. De milyen támadás várható? Mik a beavatkozók megfontolásai és hogyan igazolják fellépésüket saját választópolgáraiknak és nemzetközi partnereiknek?

A döntés előzményei

Míg az ENSZ megbízottai még javában tevékenykednek Damaszkuszban – mely munkában csöppet sem segítik őket a konvojukra mesterlövész-puskával lövöldöző, mindeddig azonosítatlan provokátorok –, a térség és a világ érdekelt kormányai a szír polgárháborúban résztvevő felekhez fűződő viszonyuknak megfelelően foglalnak állást. Érthetően, mert – mint Ban Ki-Mun ENSZ-főtitkár a napokban leszögezte – a nemzetközi szervezet szakemberei csak a vegyi támadás tényét hivatottak megállapítani, annak forrását nem. A támadás ténye a világ közvéleménye számára már napok óta világos – azt Asszad kormánya és szövetségesei sem tagadják. Csak éppen a felkelőket teszik érte felelőssé.  

Miután Barack Obama egy múlt évi beszédében „vörös vonalként” jelölte meg a vegyi fegyverek nagyarányú használatát, és a gyanú szerint a múlt heti már a harmadik – igaz, az első többszáz halálos áldozattal járó – ilyen támadás volt, az amerikai adminisztráció sarokba van szorítva. A további tétlenséggel az USA nemzetközi hitelét kockáztatja; és ami fontosabb, a vegyi fegyverek további terjedését mozdítja előre. John Kerry külügyminiszter hétfői beszédében már nyilvánvalóvá tette, hogy a szíriai kormányt gyanúsítják a múlt szerdai támadással. Ahogy mondta, az ötnapos késlekedés az ENSZ-szakértők beengedésével és a terület további bombázása – feltehetően a bizonyítékok megsemmisítésének céljával – megerősíti a gyanút. Nem mintha az amerikai hírszerzés nem tudná minden kétséget kizáróan, hogy a vegyi fegyverek felett kizárólag Asszad diszponál. De a hírszerzés ennél feltehetően többet tud: Obama kedd este már bizonyítékot ígért Cameronnak.

Cameron kormánya – Obamáéhoz hasonlóan – rövid, célzott, és szilárd jogi alapokon nyugvó támadásról beszél, és jelentős erőket vezényelt a térségbe. Noha a beavatkozásról a miniszterelnök dönt, a politikai támadásokat elkerülendő csütörtökre összehívatták a brit parlamentet, ahol a helyzet eszkalálódásától és egy újabb, az irakihoz és az afganisztánihoz hasonló végtelen konfliktustól tartó képviselők ad absurdum még leszavazhatják az akciót. Ezzel Cameron kerülne kutyaszorítóba: vagy saját parlamentje akarata, vagy az Obamának feltehetően már vasárnap adott szava ellen kell cselekednie. De a kormány, és a sajtó jelentős része egyelőre bízik az alsóház támogatásában.

Az Asszaddal a kezdetektől ellenséges Franciaország is minden jel szerint ki fogja venni a részét a beavatkozásból. Laurent Fabius francia külügyminiszter már a támadás másnapján fegyveres reakciót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a szír kormány felelőssége bebizonyosodik. Francois Hollande elnök augusztus 28-án Védelmi Tanácsot hívott össze, hangsúlyozva: országa készen áll a bűnösök megbüntetésére. A legnagyobb kérdés Európában, hogy sikerül-e a nemzetközi katonai beavatkozások kapcsán mindig rendkívül óvatos Németországot bevonni a koalícióba. Bár – feltehetően amerikai biztatásra – a német kormány retorikája is keményedett, és a francia elnökhöz hasonlóan büntetést követel, az óvatos Merkelnek egy közel-keleti katonai kaland mindössze néhány héttel a választások előtt komoly kockázatot jelenthet. Nehezítené Merkel tartózkodását, ha a NATO belépne az intervencióba, erre azonban egyelőre nem sok esély mutatkozik. A Szövetség mai közleménye, bár mélyen elítéli a vegyi támadást és osztja az amerikai és a brit kormány álláspontját a szír kormányerők felelősségét illetően, egy esetleges katonai beavatkozásról azonban nem ejt szót.

Rövid és célzott csapás

Törökországon kívül minden, a koalícióban érdekelt állam kormánya hangsúlyozza, hogy a támadás nem az Asszad-rezsim leváltására és így a szíriai háború eldöntésére irányul, hanem kizárólag a vegyi támadások megállítását, a kormányerők a vegyi fegyverektől való elrettentését célozza.

Ezért – habár Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter nyilatkozata szerint Obama döntéséig „minden opció az asztalon van” – a brit és az amerikai kormány is kizárt már minden szárazföldi, vagy jelentős légierő mozgósításával és elhúzódó jelenléttel járó lehetőséget. Az két politikai és katonai vezetés által e cikk írásának idején véglegesített tervek ezért feltehetően egy, a tengerről vagy a levegőből, de Szíria légterén kívülről indított, katonai egységeket vagy infrastruktúrát célzó, és behatárolt, legfeljebb 2-3 napos időtartamú rakétatámadás-sorozatról szólnak. A célpontok közé valószínűleg nem kerülnek majd be a vegyifegyver-készletek; ezek támadása a szakértők szerint kivitelezhetetlen lenne nagyobb járulékos kár nélkül.

Egy katonai célpontokkal, behatárolt időtartamra, és Szírián kívülről indított támadásra utal a felsorakoztatott arzenál is: a héten a Földközi-tenger keleti térségébe érkezett egy brit és egy amerikai tengeralattjáró, egy brit helikopter-szállító és egy sor egyéb hadihajó. De a szövetséges erők használhatják az amerikai hadsereg törökországi, a franciák és az amerikaiak Egyesült Arab Emirátusok-beli, illetve a britek ciprusi légibázisait, sőt, szükség esetén bevonhatják a jelenleg az Arab-félsziget másik oldalán tartózkodó két amerikai repülőgép-szállítót is. A célzott támadásokhoz a britek és az amerikaiak Tomahawk típusú hajóról indítható rakétákat használhatnak majd.

Jogi alapok

Fontos kitétel minden szövetséges kormány kommunikációjában a támadás jogi megalapozottsága. A nemzetközi jog azonban ingoványos talaj. Teljes és minden kétséget kizáró legitimációt csak az ENSZ Biztonsági Tanácsa adhatna, melynek állandó tagjai (USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína) között egyhangúságra van szükség. Oroszország azonban, mint Szíria régi szövetségese, a szír kormány fegyverszállítója a radikális-militáns szunnita iszlám előretörésétől való félelemtől is vezérelve Asszad védelmének ügyét presztízskérdésként kezeli és mindenképpen megvétózna bármilyen katonai beavatkozást. Kína elsősorban a belügyekbe való be nem avatkozás elvének védelmében tenne hasonlóképp. A mai hírek szerint az Egyesült Királyság ennek ellenére határozati javaslatot terjeszt a Biztonsági Tanács elé, amely felhatalmazást adna a katonai beavatkozásra. A körülmények, vagyis a biztosra vehető orosz és kínai vétó tükrében ez azonban puszta formaságnak tekinthető – bizonyítandó, hogy a beavatkozó államok minden lehetőséget kimerítettek.

Tovább komplikálja az akció legitimitásának kérdését, hogy az Arab Liga, bár szintén az Asszad-rezsimet tartja felelősnek a múlt szerdai támadásért, nem támogatja a katonai beavatkozást. A Liga tartózkodását a New York Times az arab világ bármely nyugati beavatkozástól való idegenkedésével és az arab országok megosztottságával magyarázza. Feltehetően mind az Arab-félsziget és az Öböl államai, mind Egyiptom tart a konfliktus eszkalálódásától és nem kívánja sem a síita elnyomó, Asszad, sem az ellenállásban a legszervezettebb iszlamista, szunnita elemek dominanciáját Szíriában.

Ugyanakkor a koalícióban potenciálisan résztvevő országok vezetői nem győzik hangsúlyozni, hogy a támadásra az ENSZ BT felhatalmazása nélkül is készen állnak. A beavatkozásnak ebben az esetben az 1999-es koszovói NATO-beavatkozás (melyet Oroszország szintén ellenzett) kapcsán kidolgozott humanitárius védelmi protokoll, a Responsibility to Protect szolgáltathatna valamiféle hivatkozási alapot. A beavatkozó államok feltehetőleg úgy értelmezik majd ezt a doktrínát, hogy, mivel a szír állam nem védi meg polgárait az emberiesség elleni bűntettektől, melyek megtörténtét a nemzetközi közösség bizonyítani tudja és mivel békés eszköztárukat már kimerítették, alkalmazhatnak fegyveres erőt ezen bűntettek ellehetetlenítésére.

Reális kockázatok

Számos politikai érv is szól a célzott, rövid támadás mellett, amely kizárólag a további vegyi csapásokat lehetetlenítené el, vagy rettentené el azoktól Asszadot. Az amerikai, csakúgy mint a brit közvélemény nehezen fogadna el egy újabb nyílt végű, beláthatatlan költségekkel és következményekkel járó közel-keleti kalandot. Ennek az esélyeit tovább rontják a válságból lassan kikecmergő gazdaságok és az iraki és afganisztáni háborúk befejezhetetlensége. Régen világos: a felkelők győzelme esetén is beláthatatlan Szíria jövője. A szír ellenállás bizonyos szervezett elemei ezer szálon kötődnek az Al-Kaidához és más terrorszervezetekhez; ha ezek, vagy iszlamista elemek kerekednek felül a győzelem után minden jel szerint bekövetkező – és feltehetően erőszakos – belharcokban, az a Nyugat abszolút politikai vereségét jelentené. De lehetséges, hogy a mérsékelt csoportok hatalomra kerülése esetén is számolni kell egy, a most uralkodó síita, alavita kisebbséget célzó népirtással. Mindazonáltal Asszad is a Nyugat és Izrael esküdt ellensége és a főellenségnek számító Irán szövetségese.

A szövetséges kormányok rendkívül óvatosak, mivel úgy látják: az eddig is több mint százezer halálos áldozattal és több millió menekülttel járó szíriai konfliktusnak csak rossz kimenetele elképzelhető, így abba a Nyugatnak nem érdeke belekeveredni. A beavatkozás egyetlen oka a tömegpusztító gázok használata, így egyetlen célja is a vegyi pusztítás megállítása lehet.

Az elmúlt napok óvatos orosz kommunikációjából feltételezhető, hogy Oroszország semmiféle (diplomáciai, stratégiai) válaszlépésre nem készül, és az óvatos hangok által emlegetett iráni háborús provokáció esélye az iszlám köztársaság minden militáns megnyilatkozása ellenére is elhanyagolható. Nem tudhatjuk ugyanakkor, milyen védekezésre készülnek a szíriai kormányerők; így még egy racionális, morális és jogi tekintetben megalapozott szíriai beavatkozás is számos kockázatot rejt magában.

A küszöbön álló katonai csapás előtt azonban ezeknél a kockázatoknál nyomósabb érv az, amit David Cameron hangoztatott, miszerint a vegyi fegyverek büntetlen használata minden másnál kockázatosabb.