Hány év múlva vezethetők ki a válságadók és vezethető be az euró?

2013.08.10. | Haza és haladás | 28 komment

 

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadóság nem süllyed 50% alá. Hozzátette, hogy amennyiben az euróövezet kellően gyorsan növekszik, akkor ez akár 10 év múlva, vagy hamarább is bekövetkezhet. A másik számszerű üzenet úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. E kvantitatív kijelentéseket illetően többféle kérdés is felvethető, így például az, hogy van-e közgazdasági értelmük. Ezt azonban csak röviden érintem, inkább azzal a kevésbé magától értetődő kérdéssel foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentéseknek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint az 50, illetve 90 százalékos feltételből az következik, hogy a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve, és ennél sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig. Ezek a becslések azonban optimista feltevéseken alapulnak. Nem magától értetődő, hogy az adósságráta valaha 50% alá kerül, illetve fejlettségi szintünk egyszer eléri az eurózóna 90%-át. Megfontolást érdemel az is, hogy éppen a válságadók fenntartását és az 50%-os adósságráta elérését célzó egyidejű igyekezet gátolhatja meg a 90%-os relatív fejlettségi szinthez való közeledés lehetőségét. OBLATH GÁBOR írása az MTA KRTK Közgazdaság-tudományi Intézetének blogján jelent meg eredetileg, köszönjük a másodközlés lehetőségét.

 

Létezik-e az államadósság-rátához kötött 50%-os, illetve a relatív fejlettségi szinthez kapcsolt 90%-os limitnek valamilyen közgazdasági megalapozása? Hiába is keresnénk, nem találnánk olyan– ortodox vagy unortodox– közgazdasági teóriát, vagy tapasztalati eredményt, amely szerint a GDP-arányos államadósság 50% feletti/alatti szintje bármiféle szempontból vízválasztó lenne. Hasonlóképpen: sem a valutaövezetekről szóló elméleti írások, sem az euróövezet tapasztalataival foglalkozó empirikus tanulmányok nem jutottak olyan eredményre, amely szerint a 90%-os relatív fejlettség szint fontos lenne az euró bevezetése szempontjából. (Például Írország egy főre jutó GDP-je 10%-kal az euróövezet átlaga felett volt, amikor csatlakozott, mégis súlyos bajba került a válság idején.)

 

Az írásomban tárgyalt két kérdéskört – túl azon, hogy a magyar miniszterelnök által bejelentett számszerű gazdasági kritériumokhoz kötődnek – három körülmény is összekapcsolja. Az első: egyik esetben sem történt kísérlet a számszerű feltétel szakmai elemzésen alapuló indoklására, ezért nem is merülhetett fel a feltételek és a célok közötti visszacsatolás lehetősége. Így például az, hogy minél szigorúbb adósságráta-feltételt szabnak a válságadók kivezetéséhez, annál tovább tarthat az adósságráta leszorítása, illetve minél magasabb relatív fejlettségi szinthez kötik az euró bevezetését, annál több időt igényelhet a fejlettebb országokhoz viszonyított egyes szintek megközelítése. Hasonló kapcsolat lehet a kétféle kritérium között is: ha az 50%-os adósságcél elérését a válságadók fenntartásához kötik, akkor csökkenhet a 90%-os szinthez való közeledés esélye. A második: 2011-ben még az 50%-os deficitráta elérése volt az euró bevezetésnek hivatalosan (Matolcsy György által, ugyancsak szakmai érvek nélkül) bejelentett feltétele; a 90%-os relatív fejlettségi szint csak néhány hónapja bukkant fel. Végül, van egy közgazdasági szál is, amely a két témakört összeköti. Mindkét téma a konvergenciáról szól: arról, hogy melyek egyes gazdasági mutatók valamely célállapothoz való közeledésének feltételei és kilátásai.

Először az adósságrátát alakító tényezőket tekintem át; ezt követően foglalkozom az eurózónához való felzárkózásunk alternatív forgatókönyveivel és a 90%-os relatív fejlettségi szint elérésének kilátásaival. Az utolsó részben foglalom össze következtetéseimet.

 

1. Az 50%-nál alacsonyabb állami deficitráta elérésének kilátásai

 

Orbán Viktor véleménye

 

Arra a kérdésre, hogy a válságadók meddig maradnak fenn, Orbán Viktor kétféle választ adott a Wall Street Journal-nak nemrégiben adott interjúban. Egyrészt, azt mondta, hogy mindaddig megmaradnak, amíg az állami adósságráta nem csökken 50% alá. Másrészt,arra a kérdésre, hogy ez mikorra várható, a következőképpen válaszolt(az MTI összefoglalójából ez a rész kimaradt): „Ha az eurózóna jobban tejesítene (could do better) ez tíz év múlva bekövetkezhet, ha rendkívül jól teljesítene (could do extremely well), hat vagy akár öt év múlva is”.

 

Az újságíró helyében még megkérdezem volna: miért gondolja a miniszterelnök, hogy a hazai gazdasági növekedés és az adósságráta alakulása az eurózóna teljesítményén múlik, ellenben nem múlik a válságadók meglétén és azon, hogy ezeket az adókat – amelyek a tapasztalatok és a nem unortodox közgazdasági logika szerint visszafogják a beruházásokat és a gazdaság összteljesítményét – hosszú ideig fenn kívánja tartani? Később visszatérek az eurózóna és a hazai növekedés múltbeli kapcsolatára, most arra a kérdésre keresek választ, hogy a hazai gazdaság várható hosszú távú növekedését és az államháztartás lehetséges egyenlegét tekintetbe véve, hozzávetőlegesen milyen időtávon érhető el az 50%-os adósságráta. Ennek nyomán adódik a második kérdés: mennyire valószerű az az elképzelés, hogy az állami adósságráta egyáltalán eléri az 50%-ot? Végül megbecsüljük: a gazdasági növekedést, illetve az államháztartási egyenleg/GDP rátát tekintve milyen feltevésekkel kell élni ahhoz, hogy a Konvergencia Programban szereplő, ez év végi 78%-ról tíz, hat, esetleg öt év alatt 50% alá kerüljön az adósságráta.  (Az EU-Bizottság tavaszi előrejelzése szerint 2013 végén 79,7% lesz az adósságráta, de a kormány prognózisát veszem alapul.)

 

A deficitráta, a gazdasági növekedés és az adósságráta kapcsolata

 

Kellően hosszú távon,változatlan nominális gazdasági növekedési ütemet és állami deficit/GDP arányt feltételezve, az adósság/GDP ráta egy stabil szint felé konvergál, amelyet a deficitráta és a nominális gazdasági növekedés ütemének hányadosa határoz meg. Ezért egy rögzített számszerű deficitszabály és adósságszabály csak akkor lehet konzisztens egymással, ha mögöttük realisztikus feltevések állnak a gazdaság nominális növekedésére nézve. Például a maastrichti 3%-os deficit- és 60%-os adósság-kritérium 5%-os hosszú távú nominális növekedés (így kb. 2,5%-os reálnövekedés és 2,5%-os infláció) esetén konzisztens egymással (0,03/0,05=0,6). Ha az infláció és a reálnövekedés ütemének csökkenése hosszabb távon például 4%-ra lassítaná a nominális növekedést, akkor a 3%-os deficitkritériummal egy 75%-os adósságkritérium, vagy a 60%-os adósságkritériummal egy 2,4%-os deficitkritérium lenne konzisztens. (Más kérdés, hogy az utóbbi tovább lassíthatná a nominális növekedést, és így tovább. A fentiekből az is következik, hogy permanens költségvetési egyensúly esetén az adósság hosszú távon nullához konvergál, többlet esetén pedig idővel elfogy (az állam nettó követelővé válik), hacsak a növekedés nem negatív, az utóbbi esetben viszont kérdés, hogy az adósságrátából mi szűnik meg előbb: a számláló vagy a nevező.)

 

A hazai adósságráta alakulása alternatív feltevések mellett

 

A továbbiakban hipotetikus forgatókönyvek alapján azt vizsgálom, hogy (1) milyen időtávon kerülhet 50% alá az államadósság/GDP arány, (2) kellően realisztikusak-e azok a hosszú távú forgatókönyvek, amelyek szerint 50% alá süllyedhet a ráta, (3) viszonylag realisztikus, illetve óvatosan optimista feltevések mellett milyen tartós szintek felé konvergálhat az adósságráta.

 

Mielőtt azonbanválaszolni próbálnék ezekre a kérdésekre, bemutatok egy példát arra, hogy szerintem hogyan nem célszerű megközelíteni őket. A közelmúltbeli folyamatok, vagy a következő néhány évre elképzelt változások ütemének/mértékének szimpla kivetítése félrevezető lehet, ha hosszabb távú folyamatokról gondolkodunk. A példát Magyarország 2013. évi, 2016-ig tartó Konvergencia Programjából veszem, amelyben az áll, hogy az idei 78%-ról két év alatt (2015 végéig) 76%-ra, majd 2016-ban – vörös farokként – hirtelen 73,4%-ra csökken a GDP-arányos államadósság. (A „vörös farok” – az előrejelzési időszak utolsó pontjára vonatkozó szélsőségesen optimista prognózis – egyébként azóta jellemezi a Konvergencia Programokat, amióta léteznek; 2004 előtt az úgynevezett előcsatlakozási programokat jellemezte ugyanez. A 2016-ra beírt 2,6 százalékpontos adósságráta-csökkenés egyébként igen merész, illetve titokzatos feltételezéseken alapul: a kormányzati elsődleges többlet/GDP 1,4%-ról 2,1%-ra nő, és a GDP 0,6%-ának megfelelő – nem specifikált – „egyéb tényezők” is csökkentik az adósságrátát. Ez utóbbiak közül ki kell hagyni az árfolyamváltozást, az előrejelzés ugyanis konstans árfolyam feltevésén alapul. )  Az alábbi ábra az adósságráta 2015-ig, illetve 2016-ig tartó hivatalos hazai előjelzésének (fekete vonallal jelzett) négyféle feltevésen alapuló meghosszabbítását mutatja. A 2012-15 közötti (vörös farok nélküli) átlagos csökkenésta kék vonalak, a 2015 és 2016 között előrejelzett változást pedig stílszerűen a vörös vonalak vezetik mechanikusan tovább. A sima vonalak az adósságráta feltételezett százalékos (relatív) csökkenését, a szaggatottak az abszolút (százalékpontnyi) mérséklődését hosszabbítják meg.

 

Az adósságráta hipotetikus változása lineáris kivetítések alapján

 

 oblath3a.jpg

 

Az adósságráta 2015 és 2016 közötti változására vonatkozó hivatalos előrejelzés kétféle lineáris meghosszabbítása szerint 2024-26 körül (12-14 év múlva) érhető el az 50% alatti szint; ez nem áll távol a miniszterelnök becslésétől (az eltérés alighanem abból ered, hogy az euróövezet nem teljesít jobban). A másik kivetítés szerint 2038 vagy 2044 táján kerülhet 50% alá az adósságráta, ami – az előbbitől eltérően – nem lehetetlen. E kivetítésekkel kapcsolatban azonban nem egyszerűen a megcélzott adósságráta elérésének implikált időigénye probléma, hanem az, hogy lineárisak, és ezért bármilyen paramétereket választunk is, egyszer biztosan 50% alá kerül az adósságráta. Holott az egyik fontos kérdés éppen az, hogy milyen hosszú távú feltevések szükségesek ahhoz, hogy az adósság/GDP valaha elérje a megcélzott szintet, s ezek kellően realisztikusak-e.

 

E kitérő után térhetünk át arra, hogy mitől változik az állami adósságráta. A bruttó államadósság/GDP éves változása alapvetően az éves deficittől (az adósság nominális emelkedésétől) és a GDP változásától függ. Az adósság nominális változását azonban a deficiten kívül számos egyéb tényező is befolyásolhatja. Ilyen az árfolyam alakulása, amely az adósság devizarészét értékeli át; a deficitet meghaladó, vagy attól elmaradó hitelfelvétel (az állam likvid eszközeinek gyarapodása, illetve azok felhasználása), s nálunk különösen jelentékeny „egyéb tényező” volt a magánnyugdíj-pénztáraktól átvett vagyon. Az ilyen tényezőkkel a továbbiakban nem foglalkozom, mert vagy nincs tartós hatásuk, vagy ha van, nem tudható, hogy az milyen irányú és mértékű.

 

Az említett két fő tényező közül a deficit az úgynevezett elsődleges egyenlegre és a kamatfizetési részre, a GDP változása pedig ár- és reálváltozásra bontható. Az adósságdinamika alapos elemzéséhez és valóságos előrejelzések készítéséhez az alábbinál részletesebb, olyan felbontás indokolt, amely figyelembe veszi az elsődleges egyenleg, a reálnövekedés, a reálkamat és a reálárfolyam-alakulás hatását. A további nagyvonalú szcenárió-elemzéshez azonban az alábbi egyszerű formulák is elegendők. Az első képlet azt mutatja, hogy az adósságráta mitől változik az egyik évről a másikra, a második pedig azt jelzi, hogy a tárgyidőszakban milyen szintre jut.

 

oblathképlet 1.jpg 

 

ahol ba adósság/GDP-t, d a deficit/GDP-t, y a folyóáras GDP növekedési ütemét, tés t-1 indexek pedig a tárgy-, illetve bázisidőszakot jelölik. Az első formula szerint az adósságrátát emeli a tárgyévi deficit GDP-hez viszonyított aránya, és csökkenti a tárgyévi nominális gazdasági növekedésnek a bázisévi adósságrátával képzett szorzata.A második képlet az előbbinek az átrendezése, amely felhasználható bármely év adósságrátájának meghatározására a bázisévi adósságráta, a nominális GDP tárgyévi változása, valamint a tárgyévi deficit/GDP arány ismeretében – feltéve, hogy a korábban említett tényezők (az árfolyam változása és egyebek) nem befolyásolják az adósság változását.

 

Ha bt-1 helyére 0,78-at (a kormány által az idei év végére prognosztizált adósságrátát) helyettesítjük be, akkor a d-re és az y-ra vonatkozó feltevések meghatározzák bt értékét (2014-re), és egy Excel táblában b későbbi értékei bármely 2014+n. évre „manuálisan” kiszámíthatók. Létezik azonban általános formula is a (t+n)-edik év adósságrátájának meghatározásához konstans növekedési ütem és deficitráta feltevése mellett, amelyet kollégám, Valentinyi Ákos kérésemre levezetett.  (Megjegyzés: ez a képlet nem egészen pontosan azt adja vissza, mint amivel számoltam, mert az adósságráta változására vonatkozó formula nem t-re, hanem, t+1-re van felírva, de ez a lényegen nem változtat, és a számszerű eltérés sem számottevő.)

 

 oblath grafikon 2.jpg

 

Ahogyan az évek száma (n) növekszik, egyre kisebb lesz a jobb oldalon az első tag, csakúgy, mint a zárójelben szereplő tört értéke, így az adósságráta tart d/y felé. Ez megegyezik azzal a korábbi megállapítással, hogy konstans növekedési ütem és deficitráta esetén az adósságráta a deficitráta és a nominális növekedés hányadosa felé konvergál.

 

Az alább bemutatott szcenáriók mindvégig konstans nominális növekedést (y) és deficitrátát (d) feltételeznek, és teljesen mechanikusak: nem tartalmaznak semmiféle előfeltevést a kettő egymásra gyakorolt hatásáról. Lehet persze úgy érvelni, hogy a magasabb növekedési ütem alacsonyabb deficitet, vagy az alacsonyabb deficit (a nagyobb bizalom és alacsonyabb kamat folytán) magasabb növekedést tesz lehetővé. De fordított kapcsolat is lehetséges: ha az alacsonyabb deficit úgy jön létre, hogy az állami beruházások elmaradnak, az infrastruktúra, az oktatási és egészségügyi rendszer leromlik, illetve azáltal, hogy az adóztatás szintje/szerkezete megbénítja a gazdaságot, akkor a kisebb deficit lassúbb növekedést (vagy stagnálást) von magával. Nincs tehát semmi ok arra, hogy a kettő kapcsolatát illetően bármiféle előfeltevéssel éljünk.

 

Egy fontos feltevésre azonban szükség van ahhoz, hogy a szcenáriókat össze lehessen hasonlítani: az infláció üteme mindegyikben azonos (legegyszerűbb a hazai 3%-os inflációs célra gondolni), így a nominális növekedési ütemkülönbségek a reálnövekedés eltéréseiből adódnak. Ez azért fontos, mert ha a nominális gazdasági növekedés az infláció ütemétől függően is változhat, akkor a deficit a kamatokon keresztül a nominális növekedés függvényévé válik, és ez feleslegesen bonyolítaná illusztratív számításainkat. A változatlan infláció feltevését alátámasztó tartalmi érv az, hogy adott reálkamat esetén, a magasabb infláció növeli ugyan a deficitrátát, de nem befolyásolja az adósságrátát. Az infláció akkor tudja a reálkamatot lenyomni, ha váratlanul emelkedik. A folyton váratlannak szánt emelkedés azonban hosszú távon hiperinflációt jelent, ettől a lehetőségtől pedig inkább eltekintek.

 

Az alábbi ábra hatféle konstans deficit-növekedés pár feltevése mellett mutatja az adósságráta alakulását. Az induló szint 78% (2013);a hipotetikus folyamatok ábrázolása 2113-ban szakad meg. A feltételezett deficitráták: 2, 2,5 és 3%, a növekedés pedig 4 és 6% között változik (ez 3%-os infláció mellett kb. 1 és 3% közötti reálnövekedés).

 

A 78%-ról induló adósságráta alakulása konstans deficitráta és nominális GDP-növekedés egyes kombinációi mellet

 

oblath 4jo.jpg 

 

Az adósságráta ábrázolt pályáit csak abban az értelemben kell komolyan venni, hogy korántsem magától értetődő az 50%-os szinthez való konvergencia, s az utóbbi sem azt jelenti, hogy az adósságráta egyszer 50% alá kerül. Az illusztrált pályák közül kettő csúszik 50% alá (tartós 2%-os deficit és kb. 3%-os reálnövekedés esetén 30 év múlva; 2,5%-os deficit és kb. 2,5%-os reálnövekedés esetén 50 év múlva), a többi esetben az adósságráta vagy 50%-nál magasabb szint felé tart, vagy a végtelenben éri el az 50%-ot.

 

Az alábbi táblázat a fentihez hasonló, illusztratív számításokat tartalmaz arról, hogy alternatív deficit-növekedés párok mellett hány év múlva kerülhet a hazai adósságráta 50% alá. A beszínezett terület olyan kombinációkat tartalmaz, amelyek estében soha (zárójelben az az érték szerepel, amely felé az adósságráta hosszú távon tart). 3% feletti deficitrátákkal nem számoltam.

 

Az 50% alatti adósságráta elérésének időigénye (évek száma) alternatív konstans deficitrák és nominális GDP növekedési ütemek mellett; induló érték: 78%

 

oblath 5..jpg
 

 

A táblázat segítségével bárki kikeresheti, hogy – az általa valószínűsített növekedés-deficit kombinációtól függően – hány év múlva kerülhet az állami adósságráta 50% alá (illetve egyáltalán az alá kerülhet-e). Az mindenesetre látható:nem kell kifejezetten borúlátó feltevésekkel élni ahhoz, hogy az adósságráta ne érje el az 50%-ot, ellenben túlzottan derűlátó feltevések kellenek ahhoz, hogy a megcélzott szint 20-25 évnél gyorsabban legyen elérhető. A személyes derűlátó verzióm a deficitrátára nézve 2,5-3%, a nominális növekedésre pedig 5-5,5% (kb. 2-2,5%-os reálnövekedés); ebben a tartományban van esély arra, hogy az adósságráta mintegy 50 év múlva 50% alá kerüljön. A 2,5% alatti tartós deficitráta és a 6% feletti tartós nominális (3% feletti reál-) növekedés kombinációja szerintem valószínűtlen, ellenben lehetséges, hogy hosszabb távon a deficitráta 3 % közeli, a nominális növekedés pedig 5,5% alatti lesz – ez esetben az adósságráta nem érheti el az 50%-ot.

 

Végül arra is érdemes röviden kitérni, hogy a deficitre és növekedésre nézve milyen feltevéseket implikál Magyarország miniszterelnökének véleménye, amely szerint a hazai adósságráta tíz éven belül 50% alá kerülhetne, ha az euróövezet „jobban telesítene”, sőt, ez akár 5-6 év múlva is bekövetkezhet, ha az euróövezet kimagaslóan teljesítene. A jövőbeli hazai és euróövezeti teljesítmény ilyen szoros összekötése persze azt a kérdést is felveti, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az eurózóna növekedése csakugyan meghatározza-e a hazait. A következő ábra bal és jobb oldalának összehasonlításából látható, hogy – a jelenlegi adatok szerint – 1996-tól 2008-ig alig volt összefüggés a kettő között; a kapcsolat csak a 2009. évi nemzetközi válságés az azt követő három év adatai folytán mutatható ki.

 

Magyarország és az eurózóna éves gazdasági növekedésének kapcsolata 1996 és 2008 között (bal oldal), valamint 1996 és 2012 között (jobb oldal)

 

oblath 6.jpg
 

 

Tegyük azonban fel, hogy az elmúlt négy évben keletkezett szoros kapcsolat tartósan fennmarad. Ha az eurózóna gazdasága a jelenlegi 0,5% körüli zsugorodásról például 2,5%-os növekedésre (az 1998-2002-es időszak átlagára) váltana, az feltétlenül jobb teljesítményt jelentene, ha pedig a ritka években tapasztalt 3%-ra, az valóban kimagasló lenne. Az alábbi táblázat azokat a hazai 2, 2,5, illetve 2,9%-os deficitrátához tartozó gazdasági növekedési ütemeket tartalmazza, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az adósságráta 10, illetve 6 év alatt 50% alá kerüljön (az 5 évet elhagytam). Az utolsó előtti oszlopban szerepel az euróövezet feltételezett reálnövekedése, az utolsóban pedig a hazai növekedés afeletti többlete.

 

Milyen, a deficitrátára és a gazdasági növekedésre vonatkozó feltevések mellett süllyedhet 10, illetve 6 év múlva 50% alá az államadósság-ráta? Illusztratív számítások

 

(Százalék, százalékos változás, illetve százalékpont)

 

 oblath7.jpg

 

A miniszterelnöki kritérium 10, illetve 6 éves időhorizonton való teljesüléséhez 2%-os konstans deficitráta mellett (végig 3%-os inflációt feltételezve), megközelítően évi 5%-os, illetve 8% feletti reálnövekedés szükséges. Ha a deficitráta 2,5%, a szükséges reálnövekedés 5,3%, illetve több mint 9% évente. A 2,9%-os deficitrátákhoz tartozó növekedési ütemeket már le sem írom (a táblázatban megtalálhatók, az eurózónához viszonyított növekedési többletekkel együtt).Röviden: csak a realitásoktól való teljes elszakadásként értelmezhető az az elképzelés, hogy az állami adósságráta 10, illetve 6 (5) év alatt 50% alá csökkenhet.

 

2. Felzárkózás, a 90%-os relatív fejlettségi szint és az euró-bevezetése

 

Az euró hazai bevezetéséről Neményi Judittal írt (a Közgazdasági Szemle 2012. júniusi számában megjelent) tanulmányunkban számos – a maastrichti kritériumok puszta teljesítésénél szigorúbb – feltételt fogalmaztunk meg arra nézve, hogy Magyarország kihasználhassa az euróövezeti csatlakozásból eredő előnyöket, s elkerülje a más országokban realizálódott kockázatokat. E feltételek közül azonban nem feledékenységből hagytuk ki az euróövezethez mért fejlettség valamely kitüntetett szintjét. Hanem azért, mert nincsenek olyan meggyőző közgazdasági érvek vagy tapasztalati eredmények, amelyek alátámasztanák, hogy a kockázatok realizálódása a relatív fejlettségi szinttől függne (az euróövezet átlagához viszonyított GDP/fő Írországban 133%, Spanyolországban pedig 95% volt, amikor ezek az országok – nagyon hasonló okokból – súlyos válságba kerültek).

 

A magyar miniszterelnök 90%-os feltételével azonban nem egyszerűen az a baj, hogy nélkülözi a szakmai megalapozást, és a ködös jövőbe tolja ki az euróövezeti csatlakozást – mindjárt látni fogjuk, mennyire sűrű ez a köd – hanem főként az, hogy ezzel eleve kizárja a hazai euró-bevezetés belföldi feltételeinek kidolgozására és azok teljesítésére irányuló kormányzati törekvést.

 

„Utolérés” vagy konvergencia?

 

A következőkben azt vizsgálom, hogy alternatív feltevések mellett mekkora lehet az euróövezet 90%-os fejlettségi szintje elérésének időigénye. A kérdésről a porfolio.hu áprilisban már közölt egy tanulságos cikket, amelynek következetései hasonlóak azokhoz, amelyekre magam jutottam. A lényeges különbség nem az illusztratív számítások „eredményeiben”, hanem a felzárkózási folyamat szemléletében van.

 

A felzárkózás időigényére vonatkozó illusztratív szcenáriók összealításakor a konvergencia mechanikájáról kétféle keretben lehet gondolkodni. Az egyik lehetőség az, hogy kiválasztunk egyes múltbeli periódusokat, amelyeket gyors/lassú felzárkózás jellemzett, és a GDP/fő múltban tapasztalt növekedési ütemeit, illetve azok különbségét (esetleg a közeledés évi átlagos, százalékpontban kifejezett mértékét)– a mai relatív fejlettségi színből kiindulva – kivetítjük a jövőbe. Ez a módszer garantálja, hogy a fejletlen ország valamikor biztosan utolérje, majd meghaladja a fejlettebb térség színvonalát, így mellesleg azt is, hogy elérje annak 90%-át. Ha adott az induló relatív szint, akkor az, hogy hány év múlva éri a 90%-ot, a fejlett térség egy főre jutó GDP-jének növekedésére és a fejletlen ország afeletti többletnövekedésére vonatkozó feltevésből adódik.

 

Ezzel a megközelítéssel hasonló a probléma, mint azokkal a kivetítési technikákkal, amelyek garantálják, hogy az adósságráta egyszer elérje az 50%-ot. A gazdasági felzárkózás ugyanis nem utolérést, pláne nem meghaladást, hanem közeledést jelent, még pontosabban azt, hogy csökken a gazdaság mindenkori helyzete és hosszú távú fejlődési pályája közötti távolság. Lehet persze azzal a feltevéssel élni, hogy Magyarország hosszú távú fejlődési pályája megegyezik a fejlett térségével (esetünkben az euróövezetével), de ez nagyon távol áll bármiféle szükségszerűségtől. E feltevés alapján beszélhetünk abszolút konvergenciáról az euróövezet szintjéhez, és végezhetünk illusztratív számításokat a 90% elérésének időigényére, a konvergencia alternatív (hipotetikus) ütemei mellett.

 

Csakhogy az előbbinél nem kevésbé kézenfekvő az a feltevés, hogy Magyarország – tartós sajátosságai folytán – hosszú távon nem az eurózóna 100%-a hanem például 80, vagy 90%-a felé konvergál a mai 61%-os szintről. Ez esetben lehetne feltételes konvergenciáról beszélni, ellenben semmiféle illusztratív számítást nem lehetne végezni a 90% elérésének időigényéről, tekintve, hogy az első esetben soha, a másodikban pedig kb. a végtelenben érnénk el a megcélzott szintet. Az utóbbi számszerű feltevések esetén azonban írásom itt véget is érne, pedig van még mondandóm, így a következőkben abszolút konvergenciát feltételezek (a hazai GDP/fő hosszú távon az eurózóna átlagának 100%-a felé közelít).

 

Magyarország gazdasági felzárkózásának közelmúltja

 

Mielőtt a hazai gazdaság hosszú távú felzárkózásának kilátásait mérlegelnénk, érdemes egy pillantást vetni az 1995 és 2012 között tapasztalt felzárkózás profiljára. Ehhez – a gyakori félreértések miatt – fontos tisztázni: a nemzetközi statisztikákban közölt vásárlóerő-paritások csak keresztmetszeti összehasonlításban (egy-egy évben) alkalmasak a viszonylagos fejlettség alapmutatójának, az egy főre jutó GDP relatív volumenének meghatározására. Az így számított mutató évek közötti változását azonban nemcsak a relatív volumenek, hanem a relatív árak változása is befolyásolja, ezért alkalmatlan a relatív reál-szintekben bekövetkezett változások mérésére. Ahhoz, hogy a relatív fejlettség reál-szintjének időbeni alakulásáról képet kapjunk (idősort készítsünk), valamely kiválasztott év vásárlóerő-paritásán és árain kell a többi év relatív szintjeit meghatározni (a kiválasztott év folyó vásárlóerő-paritáson mért relatív szintjének és az egy főre jutó GDP relatív volumenindexeinek összekapcsolásával). Az alábbi ábra arról ad képet, hogyan alakultak az euróövezethez viszonyított éves szintek egyrészt folyó, másrészt 1995. évi, illetve 2012. évi konstans vásárlóerő-paritáson (és árakon) 1995 és 2012 között. A folyó vásárlóerő-paritáson számított szinteket oszlopok jelzik, utalva arra, hogy azok tartalma évenként változik. Látható: az, hogy az időszak kezdő vagy záró évét választjuk a reálszint-összehasonlítás referenciaévének, nem befolyásolja a felzárkózási folyamat profiját, csupán 5 százalékponttal eltolja az éves szinteket. Ez nagyjából úgy értelmezhető, hogy Magyarország 1995 és 2012 közötti, az euróövezethez 45%-ról 60%-ra történt, folyó vásárlóerő-paritáson mért 15 százalékpontnyi felzárkózásához mintegy 10 százalékponttal járult hozzá a relatív volumenváltozás és 5 százalékponttal a relatív árváltozás. A reáljövedelmi felzárkózás szempontjából természetesen a relatív volumenváltozások az érdekesek, a továbbiakban csak ezekről lesz szó. (Persze az is izgalmas kérdés, hogy egyes periódusokban miért válnak el egymástól markánsan a folyó, illetve konstans vásárlóerő-paritáson (és árakon) mért változások (például 2000-2002-ben vagy 2008-2009-ben), de ennek tárgyalása messze túlmenne írásom keretein.)

 

Az egy főre jutó GDP Magyarországon a mai Eurózóna (EZ-17)százalékában,folyó, valamint 1995., illetve 2012. évi változatlan vásárlóerő-paritáson (1995-2012)

 

 oblath 8.jo.jpg

 

Az 1990-es évek elején tapasztalt visszaesést és az 1995. évi stabilizációt követően, 1996 után bontakozott ki az ábrán bemutatott felzárkózási folyamat, amely 2001-ben váltott nagy sebességre és egészen 2006-ig tartott. Azóta Magyarország relatív fejlettségi szintje, kisebb elmozdulásokkal, csökken. A történet voltaképpen arról szól, hogy az elmúlt 17 évből 11 évben zárkóztunk fel, ebből 6 évben volt gyors a felzárkózás (2001-2006-ban), éppen azokban az években, amelyeket jelentős belső és külső egyensúlyhiányok jellemeztek, és a GDP-arányos államadósság, valamint a nettó külföldi adósság fenntarthatatlan sebességgel emelkedett. Azok a gazdaságpolitikai lépések és külgazdasági sokkok pedig, amelyek az eladósodási folyamatot megfékezték, a felzárkózást is megakasztották.

 

Mindebből persze korai lenne olyan következtetést levonni, hogy Magyarország csak fenntarthatatlan egyensúlyhiányok mellett képes (s így hosszú távon képtelen) felzárkózni, de a múltbeli tapasztalatok a jövőre vonatkozó felzárkózási forgatókönyvek közül az óvatosabbak mellett szólnak. Abban az időszakban ugyanis, amelyet viszonylagos makrogazdasági stabilitás jellemzett (1996-2000), a felzárkózás igen lassú volt: üteme nagyjából megegyezik a teljes 17 éves perióduséval, amelynek utolsó 6 évében egyáltalán nem mutatkozott felzárkózás.

 

Azt is érdemes megnézni, hogy a felzárkózást előmozdítónövekedési ütemkülönbségeket milyen hazai, illetve euróövezeti növekedési ütemek alapoztak meg. A következő ábrán látható, hogy az igazán gyors felzárkózás évei egybeestek az euróövezeti dekonjunktúrájával, illetve lassú növekedéssel (2001-2005), amikora külső kereslet visszafogó hatását a fenntarthatatlannak bizonyult fiskális élénkítés erősen túlkompenzálta.

 

A GDP/ fő növekedési üteme az eurózónában és Magyarországon (százalékos változás), valamint az éves növekedési ütemkülönbségek (százalékpontban)

 

oblath9a.jpg 

 

A 90%-os szint elérésének időigénye: illusztratív forgatókönyvek

 

Három feltevés alapján és kétféle módszerrel illusztrálom a 90%-os fejlettségi szint elérésének lehetséges időigényét. A feltevések ahhoz kapcsolódnak, hogy az 1995 és 2012 közötti időszak melyik szakaszának „átlagos” folyamatait hosszabbítjuk meg: 1. a teljes időszakét; 2. a nemzetközi válság kitöréséig tartó periódusét (1995-2008); 3. a felzárkózás csúcspontjáig tartó szakaszét (1995-2006). Lehetne persze más feltevéseket is választani, továbbá fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem valószínű vagy lehetséges kimenetek, hanem illusztratív példák. E feltevések alapján egymástól lényegesen eltérő pályák rajzolódnak ki, pedig mindössze 0,5 százalékpontnyi hazai növekedési többletben különböznek egymástól. A hazai és az euróövezet egy főre jutó GDP-növekedésének évi átlagos üteme a három időszakban rendre a következőképpen alakult: 2,2, illetve 1,2%; 1,7, illetve 3,3% és 1,8, illetve 3,8%.

 

Ami a szcenáriók előállításának kétféle módszerét illeti, az egyikbe – konstrukciójánál fogva – bele van építve az utolérés (+ „túlszárnyalás”) víziója, mivel konstans növekedési ütemkülönbségeket feltételez. A másik technika ettől csak két aprónak látszó mozzanatban különbözik. Egyrészt a példaként választott periódusokban tapasztalt konvergencia-sebességet tekinti konstansnak, másrészt merész ugyan, de az előbbinél kevésbé: abszolút konvergenciát (hosszú távon 100%-os felzárkózást) feltételez, ám ezzel kizárja a „túlszárnyalást”. Az első ábra az utolérés, a második a konvergencia feltevésén alapuló szcenáriókat illusztrál.

 

Az euróövezethez viszonyított GDP/fő hosszú távú illusztratív pályái konstans növekedési ütemkülönbséget feltételezve

 

 oblath10.jo.jpg

 

 

Az euróövezethez viszonyított GDP/fő hosszú távú illusztratív pályái a konvergencia konstans ütemét feltételezve

 

 

 oblath11a.jpg

 

A két ábra merőben különböző pályákat mutat be, jóllehet azonos múltbeli időszakok folyamatait vetíti a jövőbe. A különbség abban van, hogy amíg az első a növekedési ütemeket, a másodika fejlettségi réscsökkenésének éves ütemét tekinti változatlannak (a konvergencia ütemét béta értéke jelzi). A konvergencia változatlan üteme azzal jár, hogy a távolság csökkenésével együtt zsugorodik a fejlett térség és az utolérő ország közötti növekedési ütemkülönbség. Amíg az előbbi megközelítés értelmesnek látszó választ ad arra a kérdésre, hogy hány év múlva érjük utol az eurózóna fejlettségi szintjét, az utóbbi esetében csak annak a kérdésnek van értelme, hogy hány év alatt tehetjük meg a fejlettségi rés záródásához szükséges út felét (ez az úgynevezett felezési idő; az ábrán szaggatott vonal jelzi a félutat a 100%-os felzárkózás felé). (A konvergencia ütemét a következő formulával számítottam: béta= log[(1-YRt)/(1-YR0)]/t, ahol t és 0 index a tárgy, illetve bázisidőszakot jelöli, így t az eltelt évek száma, YR (a relatív jövedelemszint) = (GDP/népesség)HU/(GDP/népesség)EZ; HU Magyarország, EZ az eurózóna jele. A meghatározásból következik, hogy konvergencia esetén béta előjele negatív.)

 

A fenti ábrák egyrészt azt üzenik, hogy (a) csak szuper-optimista feltevésekkel és a felzárkózási folyamat természetének alapvető félreértésén alapuló technikával hozható ki az euróövezet 90%-os szintjének kb. 21 éven belüli elérése; (b) józanabb feltevések és módszer szerintugyanehhez mintegy 50-100 évre lenne szükség (ha abszolút konvergenciát feltételezünk, amely feltevés okkal megkérdőjelezhető). Másrészt azonban azt is üzenik, hogy olyan kritérium, amely teljesítésének becsült időigénye ennyire tág határok között mozog, valójában nem kritérium, hanem elhárítás.

 

3. Összegzés és kitekintés

 

Írásom két, szakmai indoklás nélkül bejelentett, számszerű kritérium teljesítésének lehetséges időigényét firtatta. Az áttekintett illusztratív szcenáriók szerint meglehetően rosszak az esélyek arra, hogy az úgynevezett válságadók (kiválasztott szektorokra kivetett különadók) megszüntetése feltételeként megjelölt 50% alatti államadósság-ráta, valamint az euróövezeti csatlakozás feltételeként megszabott 90%-os felzárkózási szint három évtizeden belül elérhető legyen. Realisztikusabb feltevések mellett e szintek eléréséhez lényegesen több idő szükséges, és távolról sem irreálisak azok a feltevések, amelyek mellett az adósságráta és az ország relatív fejlettsége tart ugyan a megjelölt szintek felé, de azokat nem érik el. Végül az is lehetséges, hogy hosszú távon az adósságráta 50%-nál magasabb, relatív fejlettségünk pedig az eurózóna 90%-ánál alacsonyabb szint felé konvergál; ez estben a megkívánt feltételek a végtelenben sem teljesülnek.

 

Ellenben – a realitások határain belül mozgó feltevések mellett – nem lehetséges, hogy az állami adósságráta 5-6-10 év alatt 50% alá süllyedjen. Láthattuk, hogy a 10 évhez is kifejezetten extrém feltétevések tartoznak, az 5-6 évhez tartozók pedig mérlegelést sem érdemelnek.

 

A miniszterelnököt munkatársai alighanem félretájékoztatták az 50%-os adósságráta elérésének valószínű időigényéről. Mivel az 5-10 év még a belátható időhorizonton belül van, kizárhatjuk azt a lehetőséget, hogy a feltétel úgy lett megszabva, hogy a különadók csak hosszú évtizedek múlva, vagy soha ne legyenek kivezetve. Meglehet, hogy az euró-bevezetés feltételeként megszabott 90%-os relatív fejlettség elérhetőségéről/kilátásairól is téves információkat kapott a kormányfő, s így a feltétel nem azt a szándékot fejezi ki, hogy Magyarországon beláthatatlanul sokára, vagy soha ne legyen belföldi valuta az euró.

 

Ez esetben itt az alkalom a munkatársakat rávenni arra, hogy számolják újra az állami adósságráta és a jövedelmi felzárkózás lehetséges hosszabb távú pályáit, ezúttal azonban realisztikus feltevések alapján. S ha már számolnak, akár figyelembe is vehetnének két problémát, amelyekről írásomban nem eshetett szó. Az egyik a feltételek és a célok, a másik a kétféle feltétel kapcsolatát érinti. Egyrészt alaposan végig kellene gondolni (és számolni), hogy mennyiben akadályozhatja a válságadók fenntartása az 50%-os adósságráta és a 90%-os fejlettségi szint megközelíthetőségét. Másrészt az a kérdés is beható elemzést érdemel, hogy ha egy stagnáló gazdaságban erőltetni kezdik a 80%-os adósságráta 50%-ra való leszorítást, az vajon nem blokkolja-e a gazdaságfejlődését, és nem tolja-e folyamatosan maga előtt a 90%-os relatív fejlettségi szint elérhetőségét.

 

Ha a munkatársai korrekt módon elvégzik a kitűzött feladatot, a miniszterelnök nyilván be fogja látni, hogy a válságadók kivezetésére és az euró hazai bevezetésére meghirdetett feltételei felülvizsgálatra szorulnak. Ezért okkal számíthatunk arra, hogy hamarosan fontos kormányzati bejelentések következnek. Egyrészt közölni fogják a válságadók kivezetésnek pontos menetrendjét, másrészt bejelentik, hogy hamarosan konkrét feltételeket és hozzávetőleges határidőket is tartalmazó tervet készítenek az euró hazai bevezetésére. Mindezeket azért közlik majd, mert belátták, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága és a gazdaság szereplőinek folyamatos elbizonytalanítását célzó kormányzati igyekezet lehetetlenné teszi a beruházásokat, ezáltal pedig a gazdaság fejlődését.

 

Ha mégsem jönnek majd ilyen bejelentések, akkor a miniszterelnök számszerű kritériumai nem téves tájékoztatáson, hanem téves ítéleteken alapulnak, amelyek hatásáról nem a közgazdasági szakma képviselői, hanem a választópolgárok hivatottak dönteni.

 

Címkék: euróbevezetés válságadók

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr335453682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jézusom. Az eurozóna pénzügyi történelmének immáron közel másfél évtizede után hogy lehet még komolyan az euró bevezetésével számolni?

Nem tűnt fel, hogy az euróra, a közös pénzre - egyébként egyáltalán nem váratlan módon - minden, a zóna átlagnál átlagnál gyengébb gazdaságú tagállam iszonytató módon ráfaragott?

A déli államok válsága fele ilyen komoly sem lenen, ha maradtak volna a saját pénzüknél.

Nem elég az országnak a mostani baj? Még egy brutálerős fizetőeszközzel, aminek árfolyamára semmi ráhatásunk nincs is tetőzni akarják?
Előrebocsátom, nem vagyok a téma szakértője, kérem megjegyzésemet laikus ötletként kezelni. A szerző által idézett két számszerű tényező meggyőződésem szerint abból a kényszerhelyzetből adódik, hogy Magyarország kénytelen 3 százalék alatt tartani a hiányát. Ha ettől követelménytől az Unió eltekintene, akkor például nem volna szükség ilyen mértékű válságadókra, és lehet, hogy igaza van a szerzőnek: így könnyebben indulna be a gazdaság motorja. Kérdés, hogy ezt el lehet-e érni valahogy.
Ez egy teljesen feleslegesen hosszú cikk egy idióta kijelentésről. Számomra nyilvánvaló, hogy Orbán mérhető sikeresség híján a válságadókból próbálja fenntartani az országot és a hiányzó bevételeket megszerezni, és az is egyértelmű, hogy esze ágában sincs bevezetni az euro-t,vagy bármilyen lépést tenni afelé, mivel az a kormány lehetőségeinek beszűkülését eredményezné, és az EU befolyásának növekedését. Így bemond két olyan számot, aminek semmi alapja nincs, valamint elég messze van ahhoz, hogy belátható időn belül megvalósuljon. Ezzel fenntartja azt a látszatot, mintha ő tényleg de nagyon akarná az euro-t, és az "adósság elleni harc"-nak is mekkora támogatója, emellett ezen kritériumok nem teljesülésének esetén hibáztathatja az eu-t, és úgy nem tesz semmit e célok elérése érdekében, hogy közben meg úgy csinál mintha de. Ez tökéletesen beleillik az eddigi stratégiájába. A modern magyar történelem egyik legkárosabb miniszterelnöke.
Hahaha!
Soha nem lesz eurónk!
Jövőre itt a fidesz-jobbik, aztán viszlát eu!
Max 3-4 évet adok az unióban magunknak.
Ennél lényegesebb kérdés, hogy lesz-e még olyan, hogy euró mondjuk 10-15 év múlva. Egyáltalán, lesz-e még olyan, hogy EU. Ezen belül a mi növekedési lehetőségünk végképp kiszámíthatatlan. Megyó, aki nem csak az ország miniszterelnöke volt, de felkent közgazdász is - sőt, nem is akármilyen, elvégre akárkit még a komcsik sem tettek meg pénzügyminiszternek - mit is mondott 2002-ben, mikorra is lesz magyar euró ? És hogy álltak akkoriban a szlovákok ?
Jókat számolgatnak, urak, de inkább azt kéne kideríteni, hogy vélekedik ezekről a kérdésekről a nyugdíjas tűzoltók szakszervezete, ha már egyszer le tetszettek feküdni velük.
Nagyszerű ezen lovagolni, de erre felelj inkább:
Az Euró bevezetésének feltétele pl. a GDP3%-át meg nem haladó hiány.
Melyik kormány akarta eddig bevezetni a közös pénzt?

Felőlem le is integrálhatod.
Mindenféle grafikonoktól függetlenül Orbán kizárólag abban az esetben vezetné be az eurót, ha valami csoda folytán ő irányíthatná az EU-t, az eurózóna gazdaságát. Ő mentálisan nem képes elviselni azt, ha nem ő irányít mindent teljes körűen.

Amúgy az euró bevezetésének kérdése olyan dolog mint a gyermekvállalás tervezése: mindig lesz indok arra, hogy MOST éppen miért ne vezessük be, most miért nem optimális a pillanat. Ezzel el lehet húzni az időt a végtelenségig, közben a szomszédoknál felnőnek a gyerekek.
"Mindezeket azért közlik majd, mert belátták, hogy a gazdaságpolitika kiszámíthatatlansága és a gazdaság szereplőinek folyamatos elbizonytalanítását célzó kormányzati igyekezet lehetetlenné teszi a beruházásokat, ezáltal pedig a gazdaság fejlődését."
Orbán bejelentései, és a posztban szereplő levezetés alapján bárki kiszámíthatja, hogy mikor vezetik majd ki a válságadókat. hol van itt bizonytalanság?

Amíg Magyarországon gyerekek éheznek, és 4,8 millió ember él mélyszegénységben, addig nem biztos, hogy a válságadók kivezetése (és ezzel a lakosság további terhelése) kellene, hogy legyen a legmagasabb prioritású ügy!
orbán elveszi tőlünk a jólétet! :(
Mikor vezethető be az Euró Magyarországon? Mondjuk soha.
Mire olyan "állapotba" kerülnénk, addigra megszűnik az Euró.

Amúgy meg a többi országnak is annyira jót tett a saját valuta feladása és az Euró bevezetése...
@Jimmy, a Ne Tartsatok Egy Nagy Mágnest Ha Valaki V:
EU-ból nem fogunk kilépni, még akkor sem ha azt a látszatot keltik egyes pártok. Akkora bukta lenne , hogy beledöglenénk.

EU bevezetése lehet sikeres is ha egy megfontolt árfolyamon történik.
A forinttal lehet játszadozni egy darabig mint az elvmúlt 3évben történt. De a hazai cégek működését kiszámíthatatlanná teszi egy ingatag árfolyam. A dolgozók is megszenvedik mert a cég nem lehet biztos abban hogy az EUR-ban megkeresett pénz mennyit is fog érni HUF-ban.
"Ez egy teljesen feleslegesen hosszú cikk egy idióta kijelentésről."

Abszolút igaz.
Ez az írás nem arról szól, hogy be kell-e vezetni az eurot vagy ki kell-e vezetni a válságadókat és ha igen, mikor, hanem arról, hogy Orbán egy olyan elképesztő blődlit dobott be megint, hogy hihetetlen. És ilyenkor az ember gondolkozhat, hogy csak simán teljesen hülyének néz mindenkit és ezért hazudott ilyen vaskosat (ez a jobbik eset) vagy tényleg elhiszi ezeket a hülyeségeket (ez egészen rémisztő).
@Vigyázz autókihajtás!: Ha a válságadókat - amiket amúgy a lakosság fizet... - kivezetik, akkor felpöröghetne a gazdaság, ami több munkát jelenteni, plusz magasabb fizetéseket. Ez segíthetne a 4,8 millió szegényen. A válságadók tuti nem segítenek.
@Vigyázz autókihajtás!: a válságadók a lakosságot terhelik...
@Vigyázz autókihajtás!:
Amíg Magyarországon gyerekek éheznek, és 4,8 millió ember él mélyszegénységben, addig nem biztos, hogy stadionok építése, nemzeti konzultációk és tájékoztató levelek kiküldése(és ezzel a lakosság további terhelése) kellene, hogy legyen a legmagasabb prioritású ügy!

Egyébként egyetértek, a (mély)szegénység megszüntetése és a gyerekek megfelelő élelemhez jutása a legfontosabb, csak hát annyi minden egyébre költünk... Pl. az Erzsébet-táborok is biztos jók, mert kell a nyaralás, de azért fontosabb, hogy a gyerek egy hét nyaralás helyett 365 napig minden nap eleget és egészségeset egyen. Inkább gyerekélelmezésre költeném a bevételt, és ha marad, akkor jöhetnek a táborok.
az euró bevezetése országunk gazdaságára és szuverenitására nézve is súlyos csapást mérne. ha rajtam múlik, hogy megakadályozzam az euró bevezetését, személyesen fogom növelni az államadósságot segélyfelvétellel.
@Vigyázz autókihajtás!:
Náluk mindig is a bankok maradnak a prioritás, a nép éhenhalhat. Nem is olyan rég közzétettek itt egy tanulmányt amiben a minimálbércsökkentést fejtegette a Bajnai csapat, valami Bruttó 60.000 Ft-t álmodtak meg Kelet-Magyarországra. Ehhez biztosított Bajnai 8% inflációt.

De a legfontosabb, hogy mikor nem lesz már bankadó. Na ezért vagytok a beutási küszöb alatt.
Mellesleg amikor az mszp 54%-os adósságrátával átvette az országot, akkor nem növelik évente 3%- al, akkor már lehetnénk 50 alatt. De nekik nem volt fontos sem a hiánycél, sem az adósságráta. Csak az elszegényítés. A 8 évük alatt csökkentett a reálminimálbér például. A nagy felzátkóztatók, de közben azért eladósították az országot.
Mellesleg amikor az mszp 54%-os adósságrátával átvette az országot, akkor nem növelik évente 3%- al, akkor már lehetnénk 50 alatt. De nekik nem volt fontos sem a hiánycél, sem az adósságráta. Csak az elszegényítés. A 8 évük alatt csökkentett a reálminimálbér például. A nagy felzátkóztatók, de közben azért eladósították az országot.
@Jimmy, a Ne Tartsatok Egy Nagy Mágnest Ha Valaki V:

Az EU-ból kilépni úgy lehet, mint a Szovjetúnióból, sehogy, majd ha szétesik. Ráadásul a Jobbikon kivül senki nem akar kilépni, ôk is csak addig amíg nem erôsödnek kicsit.

Magyarországon ugyanis még mindig többen támogatják az EU-t, mint mondjuk az Egyesült Királyságban. Nem is engedik nekik kiírni a népszavazást róla.
Valójában az euro-t simán be lehetne vezetni akár hétfőtől, gyakorlatilag semmi akadálya. (Mondjuk talán inkább CHF-et kéne, de erről lehet vitatkozni.)

Az euro-zónához való csatlakozás az persze más tészta, de az ráér 30 év múlva is, ha addigra (mondjuk a teljes hazai politikai grémium és az összes gazdasági lobbi utód nélküli kihalásával) minden összejön.
Most komolyan egy 12-15 oldalon komoly közgazdaságtani összefüggéseken keresztül leírod, hogy a zorbán miért mondott valótlanságot. Ez tök jó. De szerinted Mari néni neked, vagy a NAGY VEZETŐNEK fog hinni? Neki annyi vanaz agyában, hogy megcsináltuk, jobban teljesít, rezsidémon, meg emúttnyoccév, meg kiraktug a ziemefet. Ennyi. És ha enni se lesz pénze, meg kajajegy lesz, akkor is boldog lesz, mert megcsináltuk, jobbanteljesít, stb. És erre a zorbán fantasztikusan ráérzett. Nem kellenek számok,vagy ha igen, akkor tök egyszerű, és tökre lényegtelen mennyire hamis számok. Lényeg a folyamatos "iszonyúan jókv agyunk,és mingyá mindenkinek jó lesz" duma, és mindenki boldog..... Birka nép vagyunk, és maradunk is.
"Ha az eurózóna jobban tejesítene ez tíz év múlva bekövetkezhet, ha rendkívül jól teljesítene, hat vagy akár öt év múlva is"

Ez az én olvasatomban annyit tesz, hogy a miniszterelnök kijelenti, hogy egy élősködő.

"Az újságíró helyében még megkérdezem volna: miért gondolja a miniszterelnök, hogy a hazai gazdasági növekedés és az adósságráta alakulása az eurózóna teljesítményén múlik,"

ott a pont.

Egyébként minnél inkább emelik az adókat - annál inkább a környező országokban fognak vásárolni a népek - euróért. Egyre mélyebb és mélyebb mélységekbe lökve a gazdaságot. Úgyhogy utoléréstől nem kell tartani. De majd megmagyarázzák...
Úgyhogy akkor lesz euro, ha azt kezdesz el használni párhuzamosan a forinttal.
"Az elmúlt néhány évben kiálltuk a kedvezőtlen nemzetközi gazdasági környezet próbáját. Megállítottuk az eladósodás folyamatát, visszaállítottuk az ország hitelképességét, és némileg javítottunk az eredményeinken is. Mindez azt bizonyítja, hogy társadalmunk politikai és gazdasági alapjai szilárdak."

Orbán Viktor, évértékelő beszéd, 2013.február 22.

Ja, nem, bocsánat: Kádár János interjúja a TIME-ban, 1986. augusztus 11.

Ennek lassan 30 éve, és mintha nem változott volna lényegében semmi.

Egy ezer éves kérdés: mikor érjük utol a nyugatot (a centrum-országokat)?

Nagyjából 100-150 évre visszamenőleg léteznek összehasonlítható statisztikák a nemzetek teljesítményéről. Sajnos tény, hogy Magyarország nem közeledik a nyugat-európai fejlett országokhoz.

Azát meneti élénkülések eredményeit a periodikus válságok megsemmisítik. Gazdaságtörténeti tény: az esetleges, gyenge, pár évtizednyi konvergenciát rendre masszív divergencia követi: I. világháború – II. világháború – olajárrobbanások – a keleti blokk felbomlása – adósság- és hitelválság.

Magyarország számára a reális cél a leszakadás mérséklése, a régiós – félperifériás - szint megtartása.

Az EU átlagának elérése már csak azért is bűvészmutatvány lenne, mert az egy dinamikus nagyság, egy felfelé mozgó célpont. A velünk egy pályán versenyző összes többi ország tolja felfelé az átlagot. Recesszió idején – amiből mi biztosan nem maradunk ki - csökkenhet az átlag. Egy bármilyen átlag elérése azt feltételezi, hogy miközben mindenki állva bámészkodik, mi ludovikás huszártiszt módjára elnyargalunk.

Előzési és utolérési tündérmesével a politikai vezetők nem áltathatják tovább a társadalmat. Hamis illúziók számos rossz választáshoz vezettek eddig is. A „jóléti rendszerváltás”, a „hét százalékos növekedés” az „egymillió új munkahely” mind olyan ígéret, amiben csak csalódni lehet.

Ha nem változtatunk, és Kádár János marad a miniszterelnök(ök) beszédírója…

... a történelmi előzmények, az öt évszázadnyi gyarmati sor, az általános bizalmatlanság mindenféle "idegennel" szemben, a centralizált rendszerek máig tartó, veszedelmes ölelése, a széthúzás, a hatalmi elitek és a választói tömegek vonzódása a paternalista megoldásokhoz mind ugyanabba az irányba mutatnak: Magyarország társadalma elveszti az esélyét, hogy valaha is felzárkózzon Nyugat-Európához.

A produktív, piaci, versengő, szociális, demokratikus, puritán kapitalizmus a periférián illúzió marad.

Magyarország – ha a jelenlegi irányba halad - a következő évtizedekben leszálló ágban lesz gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt, legjobb esetben stagnálás, pangás várható. A jóléti olló tovább nyílik nyugati szomszédainkhoz képest. Javíthatná a helyzetet az ország földrajzi közelsége a centrumhoz, a minőségi bedolgozó szerep. Ehhez azonban nagyon jó befektetési klímát kellene teremteni, amire középtávon kevés kilátás van, továbbá minden erővel a közoktatás, a szakképzés és a felsőfokú képzés fejlesztésére kellene koncentrálni. A jelenlegi vezetés éppen az ellenkező irányba löki az országot.

Volt rá példa a közelmúltban: az összeomlás előtt a regnáló gazdasági-politikai elit külföldre menekítette vagyonát, majd a lecsúszó ország vagyontárgyait töredékáron vásárolta fel. Még nagyobb urak lettek a még szerencsétlenebb tömeg felett. Argentína nincs olyan messze, mint gondolnánk.
@HomicideWatch: nem feltétlenül, én olyan statot olvastam a multkor, hogy már 50% alatt van az eu támogatóinak aránya magyarországon, de sajnos ezt a linket nem tettem el, így nem tudom itt bemutatni

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) mol (2) MOL (1) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása