Felsőoktatási pálfordulás, naivitás, vagy csak porhintés a választásokra készülődve?

2013.06.17. | Polónyi István | 1 komment

 

Az elmúlt három év kormányzati kommunikációjával homlok egyenest ellentétes gondolatokkal indul „A felsőoktatás átalakítás stratégiai irányai és soronkövetkező lépései” című vitaanyag. (Az anyag számos helyesírási és stilisztikai hibát tartalmaz – már a címében is – ezeket a szövegátvételekben nem javítottuk.) A dokumentum, melyet május végén küldött szét véleményezésre a minisztérium, már első, „Általános megfontolások” című fejezetével meglepetést okozhat, többek között az ilyen mondatokkal: „A felsőoktatás és a diplomaszerzés egyéni és össztársadalmi értéke, fontossága és nemzetstratégiai jelentősége kétségbevonhatatlan… a diplomás jövedelemprémium Magyarországon kimagaslóan nagy (250% körüli). A munkanélküliség a diplomások körében lényegesen alacsonyabb, míg a foglalkoztatottság lényegesen nagyobb”. Ezek a kijelentések köszönő viszonyban sincsenek pl. a Nemzeti Együttműködés Programjával, amely szerint: „Jelenleg a felsőoktatásban szerezhető diplomák felére nincs piaci kereslet,..”(NEP 31. old.) vagy a Széll Kálmán Tervvel, amely megismétli ugyanezt a mondatot (26. old), illetve tovább fokozza: „Az egyetemek, főiskolák tömegével és drágán juttatnak olyan diplomákhoz fiatalokat, amelyek nem segítik bekapcsolódásukat a munka világába. (Széll Kálmán terv 25. old.) Polónyi István ismerteti és értelmezi a vitaanyagot.

 

A szöveg, olyan gondolatokkal tetézi a meghökkentő hatást, mint az Aghion P.; Meghir C.; Vandenbussche J. 2005-ös tanulmányából idézett, miszerint: „a felsőoktatás bizonyult az egyes országok, illetőleg régiók közötti gazdasági különbségek legfőbb magyarázó-változójának.” S az Europe 2020-ból és a Lisszaboni Stratégiából is idéz az anyag, egészen odáig ragadtatva magát, hogy kinyilatkozza, hogy „A magyar felsőoktatásban a részvételi arány (20-25%) nemzetközi összehasonlításban alacsony”. Majd ezek után leszögezi, hogy „felsőoktatás átalakítás stratégiai irányokat” és cselekvési területeket kell meghatározni oly módon, hogy „jelentős részük 2014 májusáig végigvihető legyen, vagy legalábbis érdemi és tartós változást eredményező folyamatokat indítson el.”

 

Az ezt követő második fejezet azzal indul, hogy nyolc pontban foglalja össze a fő célokat, majd ezeken a célokon végighaladva építi fel a vitaanyagot, mely sok vonatkozásban a rendszerváltás előtti időket idézi, amikor is minden szakmai tanulmány egy-két Marx idézettel igyekezett mondanivalóját alátámasztani – vagy alibiből (önkéntes álcenzúrából), vagy ténylegesen, jobb érvek híján. Itt Marx helyére a miniszterelnök kerül, de nem csak egy-két passzus erejéig, hanem nem összesen hét bekezdésnyi Orbán-idézet került a szövegbe, igaz az egyik kétszer is. Egyértelmű, hogy itt nem alibi idézeteket látunk, hanem azt, ahogy a hű alattvaló meg akarja magyarázni uralkodója gyakran érthetetlen – vagy érthetetlen indíttatású – gondolatait.

 

A hozzáférésről szóló alfejezet „minden tehetséges, tanulni vágyó és arra alkalmas” fiatal bekerüléséről beszél, akik hajlandók vállalni az ösztöndíj – magyarul állami támogatás – elvárásait (a felvételi követelmény mellett nyilván a röghözkötésre gondol), vagy a diákhitel 2 feltételeit. A szerző keseregve állapítja meg, hogy „Magyarországon az elmúlt 20 év során minden tandíj bevezetési kísérlet megbukott”, ami igencsak meglepő egy kormányanyagtól, hiszen a kormánykoalíciót vezető Fidesz emelte választási programmá 1998-ban a tandíj eltörlését, a Fidesz kezdeményezte 2008-ban a tandíj ellenes népszavazást, s a Fidesz elnöke, a miniszterelnök jelentette ki a múlt év végén, hogy tandíjellenes – igaz hogy éppen az önfenntartó, teljes tandíjas felsőoktatási koncepciójának bukása kapcsán.

 

A makroszintű elosztási hatékonyság címet viselő rész igen óvatosan fogalmaz a felsőoktatás állami támogatását illetően – merthogy állítólag ennek „pontos meghatározása metodikai problémákba ütközik” (vajon milyenekbe?), de azért - „irányadó, hogy a felsőoktatásra történő GDP arányos költségvetési ráfordítások szintje az OECD országokban 1-1,2% körüli érték”. Azt azonban azonnal hozzáfűzi, hogy „Emellett a nem-költségvetési ráfordítások szintje az európai térség országaiban 0,2-0,4% körüli”, - s a továbbiakban azután ezt boncolgatja, hangsúlyozva: „a társadalmilag és nemzetgazdaságilag minimálisan szükséges méretű felsőoktatás is lényegesen nagyobb annál, mint amit kizárólag csak közpénzekből finanszírozni lehetne” Meg hogy „a versenytársnak számító régiókban a költségvetési ráfordítással legalább azonos méretű a nem költségvetési ráfordítások szintje”. És újra kiemeli, hogy „le kellene zárni az immár két évtizede zajló, meglehetősen álságos „tandíjvitát”” – de ismét megfeledkezik arról, hogy annak szítója éppen a Fidesz.

 

A makroszintű elosztási hatékonyság kapcsán végül is két célt fogalmaz meg: az egyik, hogy – középtávon - „az ország gazdasági teljesítményének javulásával belátható időn belül érje el a magyar felsőoktatás GDP arányos költségvetési ráfordítási szint tekintetében az OECD országokban szokásos 1-1,2% körüli értéket”. Továbbá rövidtávon, hogy „minden olyan mesterséges, adminisztratív akadály, mesterséges kapacitásszabályozás kerüljön megszüntetésre (deregulálásra), amely bármilyen módon korlátozza a költségtérítéses hallgatók felvételét”.

 

Már itt előre lehet bocsátani, hogy az anyag tulajdonképpen egyetlen igazi pozitívuma ez a két javaslat.

 

Ezt követi a felsőoktatási rendszeren belüli elosztási hatékonyságát boncolgató rész, amely terjedelmessége ellenére meglehetősen kevés újdonságértékkel bír. Az egyik végső kicsengése lényegében a normatív finanszírozási rendszer fenntartásának szorgalmazása, valamifajta minőség szerinti differenciálással, (a ”fejkvóták differenciáltabbá tételével annak érdekében, hogy a nem azonos minőségi és költség kategóriába tartozó képzések a finanszírozás szempontjából se tartozzanak egy kategóriába”). A kiválóság finanszírozás és a gyakorlóiskola támogatás lényegében változatlan maradna a javaslat szerint. És az sem jelent újdonságot, hogy „új kutatási, képzési programokhoz, projektekhez, kapacitások létrehozásához az intézmények pályázati úton juthatnak…. A pályázatokhoz az önrész biztosítása tekintetében az állam támogatást nyújthat.” Az, hogy ez a hozzájárulás erősen kézivezérelt, a szöveg folytatásából sejthető, miszerint „abban az esetben, ha felsőoktatáspolitika és/vagy tudománypolitikai szempontból kívánatosnak tartja az adott intézmény adott fejlesztését és az összhangban van az intézmény tavaly benyújtott Intézményfejlesztési Tervével.” A finanszírozási csatornák között nevet nyer a PPP finanszírozás is, sőt itt az anyag némi többlet forrásigényről is írni mer: „Fontos lenne a jelenlegi 47%-os állami PPP finanszírozási hozzájárulásnak a kibővítése olymódon, hogy az állam a PPP-k teljes beruházási költségének a finanszírozásához nyújtson támogatást.”

 

Az írásnak ez a része hosszan – és több miniszterelnöki citációval – foglalkozik a hallgatói allokációval és annak finanszírozásával. Úgy tűnik, nem vált be a kézivezérelt finanszírozás rendszere, - azaz a miniszter által intézményekre, karokra, szakokra történő férőhely allokálás – amit az új felsőoktatási törvény hozott vissza. Mint írja: „A kormány az intézményi férőhelyek finanszírozása helyett a jövőben közvetlenül a hallgatókat akarja finanszírozni” – nagy dolog ám ez, ugyanis ezt Magyar Bálint vezette be 2004-ben, s így volt 2012-ig. Tehát el kell magyarázni, miért is tér vissza a rendszer a borzalmas liberális mételyhez, a hallgatói választásokat követő finanszírozáshoz. Az anyag igen nagy teret szentel annak, hogy bebizonyítsa milyen jó „a hallgatók (a felsőoktatást igénybevevők) döntésein, választásain alapuló kvázi piaci és kvázi versenymechanizmusokon alapuló allokációs mechanizmusok eredménye.” Kiderül az is, hogy tulajdonképpen a miniszterelnök is ezt hangsúlyozta, amikor kijelentette, hogy nem a falakat kell finanszírozni, hanem a hallgatókat kell követni a finanszírozással. Ráadásul az is kiderül, hogy „A szakirodalom alátámasztja a miniszterelnök ezzel kapcsolatos iránymutatását: az összes felvételiző, hallgató összes jó és rossz döntése együttesen összehasonlíthatatlanul jobb minőségű allokációhoz vezet, mint egy olyan mindentudónak feltételezett központi tervező döntése, akinek kb. 40 évre előre olyan részletességgel kellene látnia a jövőt – egy olyan világban, amelyben egyedül szinte csak a változás és a kiszámíthatatlanság az állandó –, hogy nemcsak nagy szakterületekre vonatkozóan, de intézményre, karra, szakra vonatkozóan is megtudja mondani, hogy melyik intézmény, melyik képzési programjára most éppen mennyi hallgatót kell fel venni azért mert az elkövetkező 40 évben folyamatosan pontosan ilyen összetételben lesz szükség diplomásokra munkaerőpiaci előrejelzések alapján”. (Ez ám egy mondat!)

 

Persze némi szaknév pontosítás, tudományági pontosítás, és ehhez hasonlók fontosak az anyag szerint, amelyek közül valójában egyedül a „Science” versus „Profession” szakok elkülönítése jelent, ha nem is újdonságot, de az oktatáspolitikai elemzésekben régen fel-felbukkanó és megvalósításra váró szükségszerűséget. Mindennek lényegében a finanszírozási vetülete az igazán érdekes, mert mint az anyag írja „egy adott képzési területnek megfelelő képzés alapfejkvótája más „kulccsal” lenne megszorozva, ha azt tudományegyetem, szakegyetem, szakfőiskola, vagy helyi főiskola végzi. Ugyanakkor bizonyos kategóriájú képzéseket bizonyos intézmények eleve nem is végezhetnek (pl.: science kategóriájú Msc, vagy PhD kis helyi főiskola által).”

 

Az alfejezet legfontosabb megállapítása, az hogy „az intézmények, karok, képzési programok finanszírozása attól függne, hogy mennyire képesek elegendő számú hallgatót magukhoz vonzani”, s az ezzel kapcsolatban leszögezi, hogy „kikerülhetetlenül fennmarad a fejkvóta alapú finanszírozás”. Szintén fontos kijelentés: „azon képzési programok megszüntetése, ahová nem jelentkeznek diákok, illetőleg méretgazdaságossági szempontból nem elegendő számban jelentkeznek hallgatók”, s hogy „nincs helye semmiféle bújtatott, a magyar nyelv hajlékonyságával visszaélő és más néven elnevezett de facto intézményi szintű keretszám szabályozásnak…”

 

Ez a rész a lemorzsolódással kapcsolatos – ezúttal nem a hallgatókat, hanem az intézményeket vádló - kirohanásokkal zárul, amelynek egyetlen lényeges eleme a képzések átjárhatatlanságával kapcsolatos megállapítás, miszerint „magyarán a képzési szerkezet átjárhatatlansága, rugalmatlansága azt is eredményezi, hogy a rendszer a rendkívül színes képzési kínálata ellenére gyakorlatilag egy zárt, merev falú csőben viszi végig az adott fiatalt azon a képzésen, amibe egyszer belépett.” Az elemzésbe némi csűr-csavar után sikerül ismét a vezér állásfoglalását és helyszíni útmutatását belekeverni: „ezt a képzésszervezési gyakorlatot fel kell számolni. Ez okozza azt a miniszterelnök által is említett problémát, hogy számos hallgató olyan helyen tanul amivel nem biztos, hogy sokra fog tudni menni a munkaerőpiacon, továbbá bizonyosan ez a merev, csőszerű és átjárhatatlan képzési rendszer az egyik mélyebben fekvő ok az igen jelentős lemorzsolódási ráták mögött.”

 

A következő alfejezet az intézményhálózat racionalizálásával s fejlesztésével foglalkozik. Lényegében semmi újdonságot nem tartalmaz a Fidesz kormányra kerülése óta többször államtitkári értekezletig jutott – de kormány elé sose került – hálózatfejlesztési elképzelésektől. Eszerint vannak „Nemzeti Tudományegyetemek” (ELTE, DE, SZTE, PTE), „Szakegyetemek” (ahova „a teljesség igénye nélkül példaként a Miskolci, Veszprémi, Győri egyetemek említhetőek meg....”, s ahová nyilván a Semmelweis is tartozna, azonban mint az egyik lábjegyzetből tudni lehet: a ”Semmelweis Egyetem valószínűleg szakegyetemi kategóriába tartozna. Ugyanakkor kétségbevonhatatlan, hogy az orvosképzés szempontjából a Semmelweis Egyetem kimagasló, és bizonyosan nem lenne indokolható, hogy alacsonyabb finanszírozásban részesüljön, mint a szegedi, pécsi, vagy a debreceni orvosképzés”.). További intézménycsoport a „szakfőiskolák” és a „helyi, illetve kistérségi főiskolák”. Az anyag erősen hangsúlyozza a kistérségi főiskoláknak „a helyi közösségeket kiszolgáló, a helyi közösségek felemelkedését szolgáló szerepét” Az írás itt némileg ellentmondásba keveredik saját magával, hiszen elöl az alapvetésekben még azt hangsúlyozta, hogy fő cél olyan fenntartható felsőoktatási rendszer kialakítása, amely – többek között - „kellően nagyméretű és képes egyidejűleg megfelelő minőséget nyújtani”. Az ellentmondás egyik vetületét az anyag is érzékeli, amikor hangsúlyozza, hogy „aggályos az, ha egy adott tehetséges fiatal azért nem kerül be egy képességei szerint számára megfelelő sokkal magasabb szintű képzést nyújtani képes nagy intézménybe, mert valakinek a vidékfejlesztési érdekek és szempontok miatt fontos kis vidéki főiskolák kapacitásait is fel kell tölteni.” Ugyanakkor mintha az anyag készítője nem venné észre, hogy ezek a főiskolák nem a tehetséges fiatalok képzésére szakosodtak. És emiatt azt sem veszi észre, hogy a felsőoktatás minőségi szempontból nem homogén, hanem sokszínű. Azaz igen heterogén képességű és motivációjú fiatalemberek törekvéseit kell kielégíteni (ha mint fentebb láttuk, az a cél, hogy a fiatalok széles rétegei bekerülhessenek). Az anyag a homogén felsőoktatási minőség felületes közhelyén nem tud túllépni. Pontosabban nem meri azt nyíltan kijelenteni, csak áttételesen, amikor azt írja, hogy „Az alapvető cél az, hogy a fiatalok a képességeiknek leginkább megfelelő képzőhelyekre jussanak be”.

 

Végül az intézményi vezetés kérdései kerülnek terítékre. Ez a rész mindjárt az elején leszögezi, hogy „az akadémiai autonómia biztosítása, amely elsősorban az oktatás, kutatás és tudományművelés szabadság”. Lényegében az autonómiának nincs helye „a sok milliárdos … költségvetéssel működő intézmények professzionális menedzsmentjénél”, sem pedig a „tulajdonosi (fenntartói) kontroll, illetőleg a klasszikus „board of directors” szerepek erősítésénél”. A felvázolt „korszerű rendszer” egyértelműen az állami irányítás dominanciáját jelenti. A Felügyelő Testület/Igazgató Tanács – jóllehet elnevezésében a Magyar Bálint féle törvény Alkotmánybíróság által elvetett nagyvállalati igazgatási szisztémájának konstrukciójára hasonlít – ténylegesen csak megerősített állami kontrollt jelent, hiszen a ”felsőoktatás felügyeletében résztvevő minisztériumok (EMMI, NFM, NGM) delegált és kompetens, e feladatra felkészített képviselőkből áll”.

 

A professzionális menedzsment bevezetése az anyag szerint azt jelenti, hogy „a gazdasági főigazgatók megbízásának és munkáltatásának jogkörét az EMMI-hez kell telepíteni az NGM-től”, továbbá alapvető „a gazdasági főigazgatói tisztség átnevezése kancellárra”. És persze, hogy „függően a kancellárok megbízásának jogköre a felsőoktatásért felelős szaktárca javaslatára a Miniszterelnökhöz kerülhet”.

 

Elég nyilvánvaló, hogy az anyag a korszerű menedzsment és intézményirányítás megteremtését az intézményi autonómia szűkítésében, és az állami hatáskörök növelésében, az állam által kinevezett gazdasági vezetőben – és kancellárrá történő átkeresztelésében – látja. (Csak érdekesség, hogy a tárcák kormányon belüli harca is jól tetten érhető az anyagban, ami az NGM hatásköreit szeretné az EMMI-hez át/visszahelyezni)

 

Az anyag állást foglal, hogy „egyidejűleg szükséges az akadémiai autonómia megszilárdítása érdekében az egyetemi/főiskolai önkormányzati testületet (szenátus) rektorválasztási jogosítványainak a helyreállítása is”, - ami azért érdekes, mivel az anyag megjelenését követően nem sokkal – a nagynyilvánosság szinte teljes kizárásával – június 14-én az államfő átadta a (közismerten kisebbségi szenátusi szavazatot kapott) új debreceni egyetemi rektor megbízatását.

 

Összességében nehéz komolyan venni a felsőoktatási stratégiáról vitára bocsátott anyagot, ami olyasmi, mintha a kormány (vagy inkább az oktatási kormányzat) egy meglehetősen hevenyészett „fehér könyve” lenne a felsőoktatásról. Az írás érdeme, hogy részint nyilvánvalóvá teszi, hogy a kormány felsőoktatás-politikája hazugságokra épül, részint fel mer vetni néhány „visszafordulási” javaslatot a felsőoktatás-finanszírozásban és irányításban.

 

Valószínűleg hatás nélkül fog elfelejtődni.

Címkék: felsőoktatás átalakítás

A bejegyzés trackback címe:

http://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr945365602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Pedig nincs itt semmi ellentmondás. Mindenkire szükség van, aki hajlandó ezért a felsőoktatásnak csúfolt fosért kifizetni félévenként 250-300 ezer forintot csak tandíjra, valamint a megélhetésre diákhitellel bérrabszolgát csinálni magából 30-40 évre, majd eltűrni, hogy nyugdíj nélkül éhen dögölve elkaparják egy erdőszélen, mint a büdös kapcarongyot.

Egész diplomás élete pedig csak és kizárólag arról szóljon, hogy pofátlan parazita multik (pl. Magyar Telekom, Invitel, Vodafone, Vízművek, stb.) érthetetlen fizetési felszólításokkal ostromolják, behajtó sakálfalkával fenyegessék, bokorban megbúvó rendőrök és közterület-felügyelők államilag intézményesített csalással folyamatosan mindenért megbírságolják, az adóhatóság benyúljon a seggébe és kifordítsa, az ÁNTSZ baszogassa a dohányzásért, stb. stb.

Ilyen diplomás állampolgárokra van szüksége a Magyar Államnak. Mert munkanélküli hugyosjózsit nem lehet fejni....

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma