A kormány nagy elánnal vágott bele az unortodoxia újabb tündérmeséjébe, a „korai költségvetésbe”. Ez azonban csak mintegy három hónapot élt, hiszen a múlt héten bejelentették, a költségvetési módosító javaslatok és így az egész törvény elfogadását bizonytalan ideig elhalasztják. Az alábbiakban röviden áttekintjük a folyamatot, a kockázatokat, valamint, hogy mi várható.
A szabályok
A tavalyi év végén, tehát már a jelen kormány által beterjesztett és jelen Országgyűlés által elfogadott államháztartási törvény (az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény - Áht.) értelmében az államháztartásért felelős miniszter javaslatára a kormány március 31-éig határozza meg a következő évi költségvetéshez szükséges alapvető gazdaságpolitikai irányokat, valamint az elérni kívánt költségvetési egyenleget. Ennek keretében az államháztartásért felelős minisztérium megállapítja az egyes szakminisztériumok és más kiemelt költségvetési szervek által elkölthető kiadási és beszedendő bevételi főösszegeket, amelyeket május 31-éig kell lebontaniuk előirányzatokra. Ezután elkezdődik az egyezkedés a számokról, lehetőségekről, illetve az elérésükhöz szükséges jogszabály módosítási tervekről, amivel július 31-éig kell végezni, hogy a kormány – szükség esetén – többször is megtárgyalva a költségvetési és ennek megalapozásához szükséges jogszabály módosítási (úgynevezett költségvetési saláta) törvényt szeptember 30-áig be tudja nyújtani az Országgyűlésnek. Az Országgyűlésben ezután elkezdődik a tárgyalás, a kijelölt bizottságok (költségvetés esetében az összes) döntenek az általános vitára alkalmasságról, megtárgyalják a plenáris ülésen, módosító és kapcsolódó módosító javaslatokat nyújtanak be a képviselők és a bizottságok, majd november 30-áig a Parlament úgynevezett egyedi határozatban meghatározza az úgynevezett főszámokat és az egyenleg összegét. Ezután költségvetési egyenleget módosító javaslat már nem nyújtható be, csak az egyes fejezeteken belüli átcsoportosítás lehetséges. A vitát újra nyitják, a már említett módosítók benyújtásra kerülnek, végül – alapesetben – december 31-éig megszületik az ország költségvetése.
Az idei próbálkozás és kudarca
Bár az időzítésben voltak a korábbi szabályokhoz képest eltérések, az alapvető folyamat az évek során nem változott. Voltak speciális esetek, mint a 2001-2002-es kétéves költségvetés, vagy például legutóbb a 2010-es, amelyet a szokásokkal szemben már november 30-án elfogadott az Országgyűlés. Idén újabb speciális esettel találkoztunk, amikor a kormányzat úgy döntött, júliusig el kívánja az Országgyűléssel fogadtatni a 2013-as költségvetést.
Ahogy említettük, különleges esetek voltak, azonban olyan kiszámíthatatlan gazdasági környezetben, amelyben sajnos a világ, Európa, Közép-Kelet-Európa és különösen Magyarország van mostanság, nemcsak a szakértők, hanem általában mindenki komoly érdeklődéssel várta az újítást. Eleve nem volt teljesen világos a gyorsaság célja. Lehetett hallani, hogy a Valutaalap és az Európai Bizottság küldöttségét próbálják kész helyzet elé állítani, voltak olyan információk is, hogy a kormánypártoknál attól tartanak, hogy egy normál menetbeli tárgyalás esetén, november-decemberre elfogyna a frakcióban a kellő támogatottsága a költségvetésnek. Azt nem lehet tudni mennyi ezekből az igazság, azt viszont már pontosan lehet tudni, ahogyan az unortodox gazdaságpolitika legtöbb eszköze és célja, úgy a „korai költségvetés” is elbukott.
Ugyan a kormány benyújtotta a javaslatot június 15-én, az Országgyűlés megtárgyalta első körben, határozott az átcsoportosításokról, a fejezeti főszámokról és a hiányról, sőt megtárgyalta második körben is, tehát már csak a fejezeteken belüli módosítókról kellett volna dönteni, ezt bizonytalan időre elhalasztották. Olyannyira, hogy a Parlament honlapján lévő ütemezésben még tervezett dátuma sincs a tárgyalás folytatásának. Persze idő még van bőven és bár a halasztás hivatalos indoka az EU-IMF tárgyalás, azonban, ha megpróbálunk mélyebbre nézni (nem is kell nagyon leásni) láthatjuk, a költségvetés nem állt össze.
Szintén az Áht. értelmében a költségvetési törvényjavaslatot az Országgyűlés az Állami Számvevőszék (ÁSz) és a Költségvetési Tanács (KT) véleményével együtt tárgyalja meg, azaz ezek a szervek még a tárgyalás előtt véleményt mondanak. Először a KT véleményét ismertük meg, ahol már figyelmeztették a kormányt, nemcsak a 2013-as költségvetés makropályája, de a 2012-esé, azaz a bázisévé is túlzottan optimista. Bár a KT kifogást nem emelt a költségvetési javaslat ellen, két, elemzési stábbal is rendelkező tagjának intézménye, az MNB és az ÁSz nem sokkal ezután részletes elemzést tett közzé.
Az MNB által készített Elemzés az államháztartásról a bevételi oldalon 239 milliárd, a kiadási oldalon 65 milliárd Ft, azaz összesen közel 300 milliárd Ft (a GPD 1%-a) kockázatot látott. Az ÁSz 2013-as költségvetési törvényről készített véleménye ugyan ilyen jellegű becslést nem tartalmazott, de megpróbáltunk mi magunk itt a blogon számolni, amiből a bevételi oldalon 280 milliárd, a kiadási oldalon 130 milliárd Ft, azaz összesen 410 milliárd Ft (a GDP 1,6%) adódott. És ekkor még nem ismertük a munkahelyvédelmi akciótervet, illetve a 300 milliárd Ft-os program – finoman szólva is – igencsak hiányos fedezetét (MNB-től valószínűleg nem szedhető tranzakciós illeték, a Kincstártól származó az eredeti tervnek maximum a tizede, az adószedés hatékonyságából származó bevételben pedig egyedül a kormány hisz).
Összességében tehát mire a költségvetésről szavazni kellett volna a múlt héten, körülbelül 600 milliárd Ft-nyi (a GPD 2%-a) lyuk tátongott a kormány terveiben és a költségvetési javaslatban szereplő 2,2%-os hiány, valamint a költségvetés számaiból várható érték között. Az MNB a múlt heti inflációs jelentésében egyébként 440 milliárd Ft-nyi (a GDP 1,4%-a) elcsúszást látott, folyosói információk alapján pedig tudható, hogy az EU-IMF páros masszívan 4% fölötti deficitet várt. Ilyen körülmények között a halasztás mindenképpen racionális döntésnek tűnik. Nem valószínű, hogy egy, már az elfogadása pillanatában megbukott költségvetéssel a kormány önmagán kívül bárkire is nyomást tudott volna gyakorolni.
Kockázatok
A kockázatok azonban sajnos egyelőre nem csökkennek. A magyar gazdaság recesszióban van, a belső fogyasztás nemhogy nem járul hozzá a növekedéshez, hanem éppen lehúzza azt. A lakosság reáljövedelme növekvő infláció mellett jelentősen (2-3%-kal) csökken, az állami szféra további nadrágszíjhúzásra kényszerül, a beruházások pedig zuhannak. Az MNB hitelezési felmérései alapján a bankok továbbra is szigorítják a hitelezési feltételeket, azaz a bankadó és a tranzakciós illeték mellett nem várható a hitelezés felfutása. Így viszont eljutottunk odáig, hogy a beinduló Mercedes gyár, az Audi és Opel mellett sem látható az ipari termelés hozzájárulása a növekedéshez, sőt még a feldolgozóipari beruházások is csökkennek, azaz túl sok jóra a következő időszakban sem számíthatunk. Riasztó megnézni, hogy 2008-hoz, azaz az utolsó válságmentes évhez képest reálértelemben a GDP még 2012 végén is várhatóan 5%-kal, a beruházások pedig közel 30%-kal(!) lesznek alacsonyabb szinten. Azaz a következő években nem a növekedésért, hanem 2008 eléréséért fogunk küzdeni. Még riasztóbb a beruházási ráta alakulása.
Forrás: KSH
Bár az export valamennyire húzza a növekedést, a bizonytalan európai konjunktúra itt is meglátszik. Ugyan a belső fogyasztás zuhanása az importot is visszaveti, ami kicsit javít a mérlegen. Persze, ha Varga Mihály javaslatára elkezdünk tartós fogyasztási (többnyire import) cikkeket vásárolni, akkor ez a húzóerő is visszaeshet. A mezőgazdaság az aszály miatt szenved, így a magam részéről azt gondolom, itt volt az idő, hogy – Pleschinger Gyula bejelentése alapján – a kormány felülvizsgálja az idei növekedésbe (sic!) vetett hitét. Ami a foglalkoztatási oldalt illeti, ott sem igazán szívderítő a helyzet. Még az MNB monetáris tanácsának kormánypárti többsége is elismerte a múlt heti inflációs jelentéshez adott kommentárjában a munkanélküliség emelkedését, a munkapiac strukturális problémáit, valamint, hogy a foglalkoztatás bővüléséhez kizárólag a közmunka tudott hozzájárulni. Kiindulva a bejelentésből, hogy jövőre újabb közel 100 ezer közmunkást szeretne a kormány, felsejlik, hogy talán így szeretnék a 2014-ig általuk vállalt 400 ezer új munkahelyet megteremteni. Ugyan nincs erre vonatkozóan egyelőre kutatás, de érdekes lenne megnézni, a közmunkások hány százaléka tudott véglegesen visszailleszkedni a munka világába.
A fenti folyamatokból jól látszanak a 2013-as költségvetés legfőbb kockázatai. Ami a bevételeket illeti, részben a 2012-es tervezettnél alacsonyabb bázis, részben a 2013-as tervezettnél alacsonyabb növekedés miatt várhatóan a bevételek jelentősen elmaradnak mind idén, mind jövőre a kormány terveitől. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a közelmúltban tette közzé a 2011-es társasági és személyi jövedelemadó bevallások statisztikáit. Ebből egyértelműen kiolvasható, hogy a jelentős adóbevétel csökkenést nem elsősorban a szabályok változása, hanem a cégeknél az adózás előtt eredmény meredek csökkenése okozta. Különösen súlyos ez a helyzet az alapvetően a belső piacra termelő kisebb vállalatok esetében. Látható, hogy a hazai gazdaság gyengélkedése gyakorlatilag kivérezteti a kisvállalkozásokat, a nagyobbak pedig kizárólag az exportpiacok miatt tudnak elfogadható eredményt elérni.
Ehhez járulnak még olyan kockázatok, mint például azok a hírek, hogy az alapvető élelmiszerek általános forgalmi adójának 5%-ra csökkentését a miniszterelnök is támogatja, bár azt nem tudni, hogy erre honnan lenne fedezet.
Ezzel szemben a kiadási oldalon is elfutás látható. Bár a kormányzat próbálja a költségvetési szervek kiadásait és más tételeket (pl.: gyógyszerkassza) kézben tartani, az adósságállomány növekedése megállíthatatlan. Bár az év elején az önkormányzati intézmények átvételével természetes módon ugrott meg a statisztika, az emelkedés azóta is folyamatos, ami strukturális problémákra utal. Ehhez jön a költségvetési intézmények mintegy 800-900 milliárd Ft-os maradványa, amit lényegében szabadon költhetnek el, ha úgy akarják.
Nem számszerűsíthető addicionális kockázatok a kiadási oldalon is vannak, hiszen ez a kormány előszeretettel vásárol meg vállalatokat (MOL, Takarékbank stb.), üzletágakat (E-ON gázüzletág), indít el a piac által is működtetett funkciókat (agrár/zöld bank) stb.
Mi várható?
Általában is nehéz felmérni, mit hozhat a jövő, azonban a mostani kormány cikk-cakkozása, pávatánca és egyéb mozgásai igencsak megnehezítik a dolgunkat. A legtöbb elemzővel egyetértve valószínűleg EU-IMF megállapodásra akkor kerül majd csak sor, ha ezt a gazdasági helyzet kikényszeríti. Nemcsak azért, mert – igazából nem létező – fájdalmas reformintézkedéseket akarnak ránk kényszeríteni, hanem azért is, mert a saját magunk által kitalált programot is következetesen és szigorúan kérnék számon rajtunk. Aki már végigélt egy negyedévenként ismétlődő IMF-felülvizsgálatot, az sosem felejti el, ahogy a megelőző negyedévben vállaltakat szigorú következetességgel kérdezik végig és várják az esetleges eltérések kimerítő magyarázatát. Véleményem szerint jelenlegi gazdaságpolitika, amely kevésbé unortodox, mint inkább kiszámíthatatlan és opportunista, nem alkalmas ezen felülvizsgálatokra. Ugyanis nemhogy a negyedévvel korábbi terveinek, de még a néhány héttel ezelőtti kijelentéseinek sem képes megfelelni, gondoljunk csak arra, amikor tavaly év végén egyik héten még a „hárombetűs intézmény” ellen hangolta Matolcsy a gazdaságpolitikát, majd két héttel később bejelentette, hogy meg akar velük állapodni.
Így persze a sokat hangoztatott 100-150 milliárd Ft-os megtakarítás a kamatkiadásokon finoman szólva is bizonytalan. Bár a papír mindent elbír, aztán jövőre, az MNB teljes átvétele után ki lehet találni, hogyan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez a jegybank.
Figyelemre méltó ugyanakkor azon jogszabályi újítás, amely a stabilitási törvény módosításával lehetővé teszi a kormány számára, hogy gyakorlatilag saját maga írja meg a költségvetést. Bár minden államháztartási közgazdasági és jogi szakkönyv kiemeli, az országok, önkormányzatok stb. költségvetésének meghatározása a népképviseleti szervek (parlament, közgyűlés stb.) egyik legfontosabb joga, a kormányzat egy huszárvágással a demokrácia ezen vívmányát is eltörli lehetővé téve, hogy az IMF-EU megállapodásra (vagy szerintem akár annak hiányára is) hivatkozva zárószavazás előtt teljesen átírja a számokat. Így a költségvetésről lényegében csak dönt a Parlament, azt megvitatni nem lesz módja, módosító javaslatokat nem tehet. Érdekes belegondolni, miért is tartjuk akkor a képviselőinket sőt az egész Országgyűlés minek kell, ha az ország egyik legfontosabb törvényének kialakításában a szerepük a gombnyomogatásra redukálódik.
A legújabb hírek alapján továbbá a kormány valószínűleg nem fog ragaszkodni a 2,2%-os hiánycéljához, mindössze 3% alatt akarja a deficitet tartani. Ettől függetlenül is mintegy 400 milliárd Ft-nyi (a GDP 1,3%-a) megtakarítást, bevétel növekedést kellene elérni a benyújtott költségvetéshez képest. Valószínűleg erre nincsenek tervek. Az egyelőre a sajtónak kiszivárogtatott intézkedések, mint az állami létszámleépítés, a szociális támogatások csökkentése, az utazási kedvezmények megnyirbálása, nem vehetők komolyan. Tekintettel arra, hogy Magyarországon már közel 7 éve kell megszorítani, ezeket az ötleteket már az utcán véletlenszerűen megállított emberek is el tudnák mondani. Ráadásul az utazási kedvezményeket már 2010-ben is átnézte ez a kormány és arra jutott, hogy mivel a fiatalok és a nyugdíjasok érinthetetlenek, így nincs mozgástér. Kíváncsian várjuk, most mi lesz a megoldás.
Tekintettel arra, hogy ez a kormányzat nem kap hideglelést, ha költségvetési törvényt kell módosítani (az ideit is több mint ötször módosították eddig), így leginkább arra számíthatunk, pávatáncolnak még kicsit az IMF-fel, majd összeraknak valamit (megállapodás nélkül), amiről nem látszik azonnal, hogy megvalósíthatatlan. Meghatároznak mondjuk egy 2,94%-os hiánycélt, ami még kerekítve is 3% alatti, majd, várják, hogy kikerüljünk jövőre a túlzott deficit eljárás (EDP) alól. Ha ez megvan, akkor jövőre akár el is szállhat egy kicsit a hiány, majd hivatkoznak a válságra, aztán ha újra is indul az EDP, akkor is újonnan kerülünk vissza, nem a korábbit folytatjuk. Addig ráadásul még a császár lova is megtanulhat beszélni, de legalábbis az MNB einstandján túlleszünk. Bár véleményem szerint ez utóbbitól nagyobb hozadékot vár a kormányzat, mint amit végül kapni fog, legalább még egy zavaró tényező kikerül mind az intézmény éléről, mind a Költségvetési Tanácsból.
Közben pedig az unortodox gazdaságpolitika vívmányaként recesszió mellett is kilőtt az infláció, ami azértritka jelenség mostanában. Már 1998 és 2002 között is megtanulta a kormányzat, hogy az infláció sokat segít, növeli a bevételeket, a kiadásokban – a nyugdíjat kivéve – nem kell elismerni, ráadásul reálértelemben segíti az államháztartás finanszírozását is. Az infláció nagy előnye, hogy szétterül a lakosságon, nem kell bevezetni, megemelni, mint a többi adót, ráadásul a kormány társadalompolitikájának megfelelően nem a vagyonosabbakat, hanem a szegényeket (akik jövedelmük nagyobb részét fogyasztják el) terheli jobban. Összefoglalva, a gazdaságpolitika kitartóan menetel a rossz irányba.