Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Az oktatáspolitikai Stockholm-szindróma

2012.07.30. | Radó Péter | 50 komment

Természetesen nem tudjuk, hogy a közoktatásban tanító pedagógusok mekkora hányada támogatja a második Orbán-kormány oktatáspolitikáját. Ilyen típusú közvélemény kutatásoknak általában a kormányzat a megrendelője, a jelenlegi kormányzat azonban csak „nemzeti konzultáció” típusú PR fogásokkal és módszertani szempontból hiteltelen, manipulatív közvélemény-kutatásokkal operál. Oktatáspolitikai blogot író szerzőnk arra keresi a választ, hogy a pedagógusok egy jelentős csoportja miért nem hajlandó tudomásul venni mindazokat az elkerülhetetlen változásokat, melyek kiolvashatóak a tavaly karácsonyi „köznevelési” törvényből és annak nagy rendszerességgel bekövetkező részleges újragondolásából.

 

A Stockholm-szindróma

 

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a magyar állam a közjó egy teljesen egyedi értelmezésére építi működését, mely szerint a polgárok szeretik, ha kínozzák őket. A mi államunk mindenbe beleavatkozik, amibe nem kéne és passzív marad, ha be kellene avatkoznia, rángat és rombol, elherdálja a pénzünket, rossz tulajdonosa mindennek, amire ráteszi a kezét, ránk erőszakolja vezetői életidegen nünükéit, szeretne mindenkit maga foglalkoztatni, de pocsék munkáltató, röviden: rontja az életminőségünket. Azt hihetnők, hogy a polgárok saját jóllétük érdekében már rég feladtak minden reményt az állam működésével kapcsolatban és szeretnék azt oly picire és alázatosra zsugorítani, amennyire csak lehet, valamint szeretnék saját kezükbe venni saját ügyeik irányítását. Azt is hihetnők továbbá, hogy az államtól való megszabadulás vad vágya ott a legerősebb, ahol a NER atavisztikus eszméken alapuló rendszer-átalakító buzgalma a legjobban tombol: a közoktatásban. Azt gondolhatnánk, hogy a több mint másfélszázezer pedagógus, a pedagógusok családtagjai és barátai, a több milliónyi szülő és nagyszülő hatalmas népmozgalmakba szerveződve igyekszik megvédeni az iskolákat az állam túlhatalmával szemben.

 

Nem ezt látjuk mégsem. Van úgy, hogy az áldozatok nem gyűlölik meg az őket fogságban tartó kínzóikat. Előfordul, hogy a túszok egy kis kedvesség hatására empátiával és szeretettel fordulnak a elrablóikhoz és védeni kezdik őket. Ezt a sajátos, a józanésznek ellentmondó érzelmi reakciót – ami kialakulhat zsarnok apa és családtagjaik, vagy börtönőrök és rabok között is – a pszichológiai szakirodalom Stockholm-szindrómának nevezi. Úgy tűnik, mintha ez működne közpolitikai méretekben is: az második Orbán-kormány pedagógusbarát kommunikációval és a távoli jövőbe helyezett ígéretekkel simogatja a pedagógusokat, miközben lerombolja azt a világot, amiben két és fél évtizede éltek. A kormány látványosan szereti a pedagógusokat, miközben folyamatosan csonkolja jövedelmüket, rontja munkakörülményeiket és fenyegeti foglalkoztatásuk biztonságát. Az oktatáspolitika egyik legnagyobb kérdése ma nem az, hogy miért érzi egyre több pedagógus becsapva magát, hanem az ellenkezője: miért vannak még mindig olyanok, akik empátiával és megértéssel figyelik a kormányzat átgondolatlan és megannyi kárt okozó csapkodását?

 

A közvélemény

 

Mielőtt azonban megkísérelnénk megérteni, hogy mi teszi a pedagógusok egy részét fogékonnyá a Stockholm-szindrómára, tennünk kell egy kis kitérőt: meg kell néznünk, hogy a közvéleményben mekkora támogatottsága van a kormány oktatáspolitikájának. Erre részben azért van szükség, mert még a látszatát is el szeretném kerülni annak, hogy a mindenkori oktatáspolitikát a pedagógusok támogatása hitelesíti, mint ahogy az egészségpolitika sem az orvosok, vagy a közlekedéspolitika sem a vasutasok támogatásától válik legitimmé. (Az oktatáspolitikának az „iskolahasználók” igényeiből és szükségleteiből kell kiindulnia, a pedagógusok támogatása az oktatáspolitikák megvalósíthatóságának a legfontosabb feltétele.) Másrészt szükség van erre azért is, mert hangozzék ez bármilyen meglepően, a pedagógusok elsősorban a közvéleményt elsősorban befolyásoló médián keresztül tájékozódnak az oktatáspolitika cikkcakkjairól, még ha azt egy sajátos „beavatott” szemüvegen keresztül szemlélik is. (Ez a „beavatottság” egy pedagógiai látásmódot és az iskolai rögvalóság ismeretét jelenti, nem feltétlenül az oktatási rendszer egészének működéséről szóló, az átlag értelmiségi újságolvasóénál mélyebb tudást.)

 

A második Orbán-kormány oktatáspolitikájának talapzata a központi kormányzat, az önkormányzatok és az iskolák/pedagógusok között a rendszerváltáskor kialakult felelősség-megosztás rendszerének teljes felülírása, a közoktatás máshol az Európai Unióban ismeretlen mértékű központosítása és államosítása. Az alapkérdés tehát az, hogy ezt a gyökeres ellenreformot mennyire támogatja a közvélemény? Mint már jeleztem, a kormányváltás óta nem készült közvélemény-kutatás, melynek eredményei orientálhatnának minket. Előtte azonban igen. Amíg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (korábbi nevén az Országos Közoktatási Intézet) többé-kevésbé rendszeresen megjelentette a „Jelentés a magyar közoktatásról” című köteteket, az azokat megalapozó rengeteg empirikus kutatás és statisztikai elemzés mellett rendszeresen megtörtént a közvélemény szondázása is. Az utolsó megjelent kötet a 2010-es Jelentés, ezért az utolsó oktatási közvélemény-kutatás az oktatásban 2009-ben készült. A kutatás egyik attitűd kérdése még egy 1990-ben megfogalmazott, az állam és helyi-intézményi döntéshozatal közötti viszonyt firtató, a rendszerváltáskor – és ma újra – aktuális kérdés. A megkérdezettek a következő két állítás egyikével érthettek egyek: „Az oktatás problémáinak többségét helyi szinten, az iskolákon belül is meg lehetne oldani”, vagy „Az oktatás problémáit csak központi állami intézkedésekkel lehet megoldani.” A válaszok megoszlásának alakulását az alábbi grafikon mutatja.

 

Az oktatással kapcsolatos attitűdök változásai (az adott állítással egyetértők %-a)1990–2009 között

 

radó11.jpg 

 

Mint látható, a helyi intézményi problémamegoldást előnyben részesítők – ha nem is jelentős és hullámzó mértékben – a rendszerváltás óta folyamatosan többségben voltak. Az adatok értelmezéséhez ráadásul látnunk kell két dolgot. Egyrészt azt, hogy az állami problémamegoldó központi beavatkozásra vonatkozó igény nem jelent feltétlenül a központi kézivezérlésre való átállás, a teljes centralizáció és államosítás támogatását. Így például a buktatás tilalma is központi állami intézkedés volt, ami nem írta felül a korábbi feladatmegosztás kialakult rendszerét. Ezzel szemben a helyi-intézményi problémamegoldás nem jelenthet mást, mint a korábbi decentralizált feladatmegosztás támogatását. Másrészt tudnunk kell azt is, hogy az állami beavatkozás iránti igény már csak azért sem jelenti feltétlenül az Orbán-Hoffman féle rendszer-visszaváltás támogatását, mert igen sokan az egyenlőtlenségek csökkentése, a szegregáció felszámolása érdekben szerettek volna nagyobb állai beavatkozást, márpedig ezek nem tipikusan a jelenlegi kormányzat prioritásai. Összességében tehát 2010-ig az önkormányzati tulajdonosi jogok és óvodai/iskolai autonómia felszámolása nem élvezett többségi támogatást a felnőtt magyar lakosságban. Nem tudjuk, hogy az elmúlt két évben ez átfordult-e a fülkeforradalmi kommunikáció hatására, de a kormányzat támogatásának erős erodálódása miatt ezt nem tartom valószínűnek.

 

A pedagógus perspektíva: rendszer és szerepelvárások

 

A pedagógusok rendszer-visszaváltással kapcsolatos attitűdjeivel összefüggésben érdemes észben tartanunk, hogy mindig is egy sajátos, sok tekintetben torzító perspektívából szemlélték a közoktatás kormányzását. Ebből az alulnézeti perspektívából például nem nagyon látszott, hogy a kormányzat és az önkormányzatok közötti törvények által elég pontosan definiált felelősség-megosztást az erősebb játékos – a kormányzat – szinte napi rendszerességgel írta felül. A kormány többnyire nem „kormányozta” az önkormányzati feladatellátást, hanem vagy akadályt látva az önkormányzatokban átlépett rajtuk, vagy pedig elvitette velük a balhét a saját kudarcaiért. Az előbbire jó példa a decentralizált fejlesztő rendszer működése 2006-tól, amely noha elméletileg önkormányzati iskolahálózatok fejlesztésének tervezésén alapult volna, a gyakorlatban azonban közvetlen iskolafejlesztési logikát alkalmazott. Az utóbbira a legpregnánsabb példa a 2006-ig felhalmozott költségvetési hiány egy részének áthárítása az önkormányzatokra. Az önkormányzatok által ellátott feladatok normatív támogatása 2005-ben még 549 milliárd forint volt, ez az összeg 2008-ra 338 milliárdra csökkent. Az önkormányzatok erre a brutális állami költségvetési kivonulásra hitelfelvétellel és a felvett hitelek egy jó részének folyó kiadásokra (többek között oktatási kiadásokra) költésével reagáltak. Ezt a kormányzatnak nem állt érdekében akadályozni, mert a felvett hitelek vagy a támogatás csökkenését ellensúlyozták, vagy az uniós fejlesztések önrészét finanszírozták. Ez 2010-re egy súlyos oktatásfinanszírozási válsághoz vezetett.  Összességében az történt, hogy néhány nagyobb várostól eltekintve az önkormányzatok nem voltak képesek belakni az oktatási intézmények tulajdonosi szerepét, de ennek jelentős részben a kormányzat magatartása volt az oka.

 

Ez a pedagógusok világától látszólag távol álló probléma azért került ide, mert az iskolák belső világa felől nézve a kormányzat és az önkormányzatok között szerepmegosztás erősen elmosódott.  Az iskolákhoz szinte minden az önkormányzatokon keresztül jutott el. A pedagógusok, amikor okkal vagy ok nélkül fel voltak háborodva valamilyen buta adminisztratív korlátozás vagy általuk elutasított változtatás miatt - néhány nyilvánvaló esettől eltekintve – szinte soha nem tudták, hogy a kezdeményezés az államtól vagy a fenntartó önkormányzattól indult ki. Attól függően, hogy milyen képük volt a „közeli” önkormányzat működéséről, minden problémáért felelőssé tehették a központi oktatásirányítást, vagy éppen a fenntartó önkormányzatot. A gyakoribb valószínűleg az utóbbi volt, mert sokkal több informális információval rendelkeztek az önkormányzatról, mint a kormányról, így könnyen kialakulhatott bennük az a kép, hogy az állam jobb gazdája lenne az iskoláknak. Egy önkormányzati iskolából egyszerűen nem látszik, hogy egy önkormányzat nem feltétlenül korruptabb és nem szakszerűtlenebb, mint a központi irányítás, sőt.

 

A másik, a pedagógusok rendszervisszaváltással szembeni viszonyát erősen befolyásoló tényező a „kiterjesztett szerepelvárások” problémája. A már említett 2010-es Jelentés pedagógusokról szóló fejezetében Sági Matild és Varga Júlia ír arról, hogy a fülkeforradalom előtti hosszú időszak oktatáspolitikája a tradicionális pedagógus szerepnél sokkal szélesebb elvárásokat közvetített. Az integráció, az inklúzió, az iskolákon belüli együttműködés és a minőségirányítás, az infokommunikációs eszközök alkalmazásának tanításba illesztése, a végtelenül sokféle tanuló, szülői és helyi közösségi igényekre való nyitottság csupa olyan elvárás, amelyek – ha nem is önmagukban, de együttesen mindenképpen – a pedagógusok igen nagy része számára teljesíthetetlennek tűntek. Az ebből fakadó frusztráció szükségképpen motiválatlansághoz és a saját munka eredményességével való elégedetlenséghez vezet. Mindez alaposan megágyazott a második Orbán-kormány oktatáspolitikájának, amely az iskolai és pedagógusi autonómia felszámolásával, az előre rögzített feladatokkal, a szakmai megújulás kívánó oktatáspolitikai célok kihajításával, az iskolán belüli együttműködések hálózatának felszámolásával és általában, a felelősség teljes elvonásával egy „korlátozott szerepelvárást” kínál a pedagógusoknak. A pedagógusok jelentős része mindezt valószínűleg felszabadító érzésként éli meg.

 

A pedagógus szakma és a pedagógusok közérzete

 

Az eddigiek részben magyarázzák a pedagógusok nyitottságát a NER nekik szóló oktatáspolitikai ajánlatára, de nem feltétlenül magyarázzák azt, hogy miért ennyire kitettek a „közpolitikai Stockholm-szindróma” tüneteinek. (Végül is az elmúlt két évben csökkent a reáljövedelmük és 2013-tól – további jövedelemcsökkenés mellett – tízezrével vesztik majd el az állásukat, az állásukat megtartók munkaterhelése pedig rettenetesen megnő majd.) Ennek megértéséhez fel kell térképeznünk a pedagógus szakma néhány egyedi jellegzetességét.

 

  • A pedagógusok munkája a világ egyik leginkább tudás-intenzív, az egyik legnagyobb hozzáadott értéket produkáló és az egyik legnehezebb munka a világon.

 

  • A tanítás hihetetlenül összetett, ugyanakkor végtelenül praktikus munka. Végtelenül kidolgozott elméleti alapja van, a gyakorlatban mégis elsősorban napi rutinokból áll a “mi működik az én praxisomban” típusú személyes tapasztalat alapján.

 

  • Hosszú évekig tart, amíg ezek a napi gyakorlatot diktáló rutinok kialakulnak, egy pedagógus 5-7 évnyi tanítás után “érik be”.

 

  • A pedagógusok nem keresnek többet, mint egy jobban kereső szakmunkás, ami munkájuk magas hozzáadott értékét tekintve mélyen igazságtalan. A magas tudás- és tapasztalat igény és a szakmunkás bérekben kifejeződő alacsony státusz feszültsége a pedagógus munka egyik alapvető ellentmondása.

 

  • Ez a státusz-inkonzisztencia a legfontosabb akadálya annak, hogy a pedagógusok munkáltatói (a „köz” – jelentsen ez akármit) magas szakmai elvárásokat támasszanak a pedagógusokkal szemben. A pedagógusok jelentős része ellenáll a külső elvárásoknak, ami persze még értékesebbé teszi a sok kivételt.

 

  • A pedagógusok maguk sem ösztönzöttek a professzionális munkavégzésre, mert a pályájuk nem kínál nekik semmiféle klasszikus értelemben vett karrier lehetőséget. Aki ezt a munkát pedagógusként kezdi el az négy évtizeddel később ugyanazzal a „rendfokozattal” megy nyugdíjba.

 

  • Egy másik lehetséges ösztönző lehetne a szakmai siker, de a pedagógus szinte soha nem kap azonnali visszajelzést (ami a legtöbb munkahelyen akkor is szinte automatikus, ha nem intézményesül) és amit kap, az is bizonytalan, nehezen interpretálható. A kiterjesztett szerepelvárásokon alapuló oktatáspolitika ezt a problémát felerősíti.

 

  • A pedagógusok munkája úgynevezett „diszkrecionális” közszolgáltatás: naponta döntések sokaságát hozzák, amelynek szakmai helyességét a gyermekek és szülők nem tudják megítélni. A pedagógus és a szülők között ennek következtében egyoldalú (információs, hatalmi) kapcsolat van, a szülői („fogyasztói”) elvárások nem vagy alig határozzák meg a pedagógus munkáját, nehezen értelmezhetőek külső elvárásként.

 

  • A pedagógusok olyan szervezetekben (iskolákban) dolgoznak, amelyek nem közvetítik, hanem szűrik a külső elvárásokat. A pedagógusoknak valójában nincs szükségük szakszervezetekre, mert ott vannak az igazgatóik: az igazgatói szerep egyes számú referenciája az általuk vezetett pedagógusok szeretete. (Sáska Géza bonmot-jával élve az iskola anarcho-szindikalista bázisközösség.)

 

  • Az iskolai munkaszervezet „futószalaghoz” köti a pedagógusokat. Diplomás értelmiségi embert viszont csak elképesztően magas munkamorál tarthat a futószalag mellett. A pedagógusok munkamorálja felülmúlja bármelyik nagyobb közalkalmazotti csoportét.

 

  • A pedagógus munka magas és speciális tudásigénye, valamint a közalkalmazotti foglalkoztatás korlátozó szabályrendszere miatt nincs munkaerő mobilitás, ami a más jellegű (szervezeti, szakmai) tudás megszerzésének az előfeltétele. A pedagógusok hét éves koruktól 63 éves korukig iskolában töltik az egész életüket, más fajta munkaszervezetről nincs személyes élményük. Ez felülírja az egyéni prioritások egész normális rendjét: az (állás)biztonság fontosabb, mint a megszerezhető jövedelem és a karrier lehetőségek.

 

Minden összevetve egyáltalán nem meglepő, hogy a magyar pedagógusok elégedettsége és munkájuk érzékelt sikeressége nemzetközi összehasonlításban rettenetesen alacsony. Az alábbi sokkoló összehasonlítás az OECD 2009-es pedagógusok között végzett TALIS vizsgálatának eredményeiből származik.

 

radó22.jpg 

 

Senki számára nem lehet kétséges, hogy motivált, együttműködő és munkájukért felelősséget vállaló pedagógusok nélkül halálra van ítélve minden értelmes oktatáspolitika. A jövő oktatáspolitikájának egyik legnagyobb kihívása tehát az lesz, hogy miképpen lehet újra elvárásokat támasztani a pedagógusokkal szemben – pedagógusbarát módon. Nem lesz könnyű.

· 2 trackback

Címkék: pedagógusok oktatáspolitika

A bejegyzés trackback címe:

http://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr604681989

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hoffmann Rózsa védelmében 2012.07.30. 20:55:13

Eldőlt, hogy mi lesz a magyar oktatás közeljövője. Hosszabb távot azért nem lehet jósolni, mert már elég reform-hátraarcot láttunk két évtized alatt. A rendelkezésekről készített és komoly iskolabezárásokkal, pedagóguselbocsátással számoló hatástanulm...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.30. 10:42:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

szerintem nem kellene a pedagógusok munkáját heroizálni. az általános iskolai tanításnak nincs különösebb tudásigénye. egyetemistaként elég sok gyereket kellett úgymond "megmentenem" a bukástól. de ehhez nem kellett különösebb tudás. nem volt abban semmiféle hősiesség. egyszerűen végigvettük az elemi matekot. függetlenül attól, hogy hol jártak a tanmenetben. és megírtam helyettük a házi feladatot. lehet, hogy én abszolút nem értek a pedagógiához. sőt biztosan. de az is nyilvánvaló, hogy a tanítók egy jelentős része végtelen ostoba. eleve úgy került a főiskolára, hogy máshová nem vették fel. és utána megélhetési tanítóvá vált. mert nem akart elmenni biztosítási ügynöknek, vagy hitelügyintézőnek.

szóval ha valaki nem a "kutatásokból" indul ki, hanem a valóságból, akkor látja a vidéki közoktatás miniszteriális átszervezésére a jelenlegi közjogi keretek között nincs lehetőség. ehhez nincs elég pénz, és nincs elég szakember sem. ebből pedig az következik, hogy kulturálisan fel kell osztani az "uruszágot". és az egész kárpát-medencét. miskolc külső kerületeiben nem feltétlen azt a nevelési programot kell követni, mint belső-budán. ami nem jelenti azt, hogy alapvető normákban ne lehetne megegyezni. például abban, hogy a gyerekeket a tanárnak tilos fizikailag bántalmazni. leszámítva persze azt az esetet, amikor fegyverrel támadnak rá.

szóval nekem meggyőződésem, hogy többnemzetiségű eurorégiókra kell felosztani a kárpátmedencét. és akkor legyen felvidéki oktatás (miskolc, kassa, beszterbányai központokkal). legyen tiszántúli: debrecen, nyíregyháza, szatmárnémeti, zilah és nagyvárad kulturálisan fogjon össze. lehetne délvidéki. a dél-alföld, a román bánság (banat) és a szerb vajdaság (vojvodina) összefogásából. budapesti agglomeráció kulturálisan autonóm lehetne. ahogyan közép-magyarország (a kis és a nagy-kunság). kulturálisan önálló lehetne balaton. és meg lehetne szervezni alsó és pannóniát (vö. alsó és felső ausztriát). úgy, hogy dél-dunántúl és pannonska hrvatska, valamint a magyar és a szlovák kisalföld kulturálisan egyesül. és mellettük létrejöhetne az osztrák-magyar őrvidék (burgenland).

egyrészt több pénz is lenne. mert az északi és a déli szomszédok gazdagabbak. el lehetne érni, hogy keleti és a balkáni irányába tett civilizált (multikulturális) nyitást az európai (különösen a középeurópai) szövetségesek (magyarul a németek) díjazzák. szóval lehetne forrást bevonni. és az alsó és középfokú oktatásról régiókonferenciákon lehetne eszmét cserélni. ehhez képest mindegy, hogy milyen minisztériumi gittegylet ül össze a szalay utcában. hoffmann rózsát képletesen az ablakon kell kivetni. ez nem kérdés.

az is igaz, hogy az oktatást övező a rendszerváltáskor kialakult konszenzus felbomlott. ami alapvetően önkormányzati (városi, községi, falusi, tanyasi) kézbe adta az oktatást. úgy, hogy önálló forrásbevonással megengedte az egyházi és alapítványi oktatást. a községi, falusi, tanyasi oktatás kivétel nélkül mindenhol megbukott. a városias (urbánus, világi, reál) és a vidékies (egyházi, humán) képzés pedig ideologikus harcot vív egymással.

tartományi parlamenteket kell szervezni. felvilágosult protestáns zsinatokat. ahová a katolikusokat is értelemszerűen be lehet engedni. tudom, hogy ez hülyén hangzik. de egy felvilágosult latinkeresztény unióban szerintem így kell formálni a közbeszédet. ezt így kell csinálni. német-osztrák-svájci mintára tartományi minisztereket kellene választani. az egyéni képviseletre alapozva világi parlamentet (részországgyűléseket) kellene összehívni a pólusvárosokban. kisebb parlamenteket, vagy nagyobb kulturális önkormányzatokat kell szervezni. és akkor a világi tartományfőnökkel tárgyalhat az érsek. budapesti agglomeráció választott világi vezetőjével üljön le esztergomi érsek, vagy akár a zsidó főrabbi. de ezt az egészet közjogi értelemben is ki kell vonni az országgyűlési többséget érintő pártcsatározásokból. mert akkor a kultúra a szociális demagógia, a politikai katolicizmus és az extrém nacionalizmus áldozatává válik.

első körben a régiók (később az eurorégiók) közjogi rangra emelése segítene a kisebbségeken. mert akkor a magyar-felvidék (észak-magyarország) tartományi kormányzója le tudna ülni az informálisan választott cigány vajdával. vagy persze őt a térségi romák hivatalosan is megválaszthatnák. a cigány-magyar együttélés kulturális problémáit nem tudja oldani egyetlen országgyűlési díszcigány. se az ocö. ezt a balogh nevű senkit aki magát szociokulturális tótumfaktumnak nevezi el kell zavarni természetesen. mert ötletten, gondolattalan szerencselovag. egy ostoba szélhámos. de a megoldás biztos nem az, hogy akkor üljön be államtitkári székbe mohácsi viktória, vagy valamelyik egykori kisz-titkár, mondjuk lamperth mónika. lendvai ildikót is el kell zavarni. és majd bajnai gordont is.

nekik szerintem most (az észveszejtően rossz) kormányzás miatt megadatik a lehetőség, hogy a történelmi lépésekre szánják el magukat. és 1820, 1848, 1867, 1896, 1920, 1945, 1968, 1990 után újra megkíséreljék a feudális-föderális átmenetet. nekem nincs kétségem affelől, hogy ha ezt meglépi valaki, akkor utána politikai értelemben megbukik. de beleírják a nevét a történelemkönyvekbe. szóval én azt nem értem, hogy ha valaki milliárdos, vagy van legalább annyi pénze, hogy nem kell néznie az akciós tescós újságot, és a gyereke nyugati normák szerint idegen nyelveket beszél és tanul, akkor miért nem erre hajt. hanem arra, hogy az országos tankönyv bizniszt megszerezze. aztán meg csodálkozik, hogy a köznép a "liberálisok" fejét beütné az asztal sarkába.

hagyni kellene már a diszkrecionális hülyeségeket. a gyerek jól viselkedik, vagy rosszul. ezt abszolút meg tudja ítélni a szülő. én érettségizettként abszolút meg tudtam ítélni a pedagógus munkáját, amikor a gyerek 13 évesen annyit tudott matematikából, hogy "számlálót a számlálóval, nevezőt a nevezővel". meg hogy "törtek", meg hogy "szorzás". de sehogy se állt össze a kép. nem tudott számolni. úgy, hogy valaki előtte 5 év alatt legalább 200-300 órán keresztül erre tanította. nem lehet megítélni a tanító munkáját. már hogy ne lehetne. most értem persze, hogy ha nincs rendes közétkeztetés, akkor nincs semmi. akkor eszköztelen a tanár, akkor esélytelen az iskola. de akkor meg erről kell beszélni. akkor lehet, hogy el kellene venni a családi pótlék felét. hogy egyes családokban kevesebb jusson piára. de közétkeztetési normában oda kell adni a dupláját. azért, hogy a középosztály gyerekei se járjanak rosszul. a forrás az, hogy megszűnik a családi adókedvezmény. de akkor a gyereket igény szerint akár napi ötször is lehet étkeztetni. menjen vissza délután a suliba. és ha másért nem, akkor azért, hogy egy jót egyen. aztán hátha ragad rá valami.

a pedagógusok bérét akkor lehet emelni ha a gyerekek nemzetközi összehasonlításban is jobban teljesítenek. jöjjön a német-osztrák-svájci tanfelügyelő. és ha azt látja, hogy egy kistérségben a közoktatás megüt valamilyen civilizált normát, akkor szövetségi forrásokból emeljék fel a tanító bérét. különben zavarják el krumplit kapálni, vagy uborkázni. és akkor majd újra jelentkezni fognak hittel, alázattal, és végtelen ambícióval rendelkező fiatalok a főiskolára. de ehhez nem államminiszteri, hanem szövetségi (föderális) keretek kellenek.

nem ragozom ezt tovább.
@Unionist_: Sajnos ilyen hosszu kommentet nagyon nehez elolvasni.
Egyreszt igaz lehet, hogy elemi tanitashoz nem kell feltetlenul foiskolai vegzettseg, ugyanakkor oriasit tevedsz abban, hogy nem igenyes feladat (mondjuk a heroizalni jelzot nehez pontosan erteni).
A jelenlegi helyezet alacsony igenyekbol fakad. Bizony, egy ovopedagogusnak, elemi iskolai tanitonak topon kell lenni hogy a gyerekek fejleszteni, egyuttmukodesre ravenni, szocializalni tudja, nem is beszelve azokrol a kihivasokrol amire nincsenek felkeszitve, a munkatarsakkal es szulokkel valo kommunikaciorol, a szulovel valo egyuttmukodesrol.
A modszertan jo sorvezeto lehet, megint szerencsesek akiknek "veleszuletett erzekuk" van a tobbihez, de a tobbseg nem ilyen. Az erzekelheto napi rutinok mogott sok eves tapasztalat es tudas van (jo esetben).

Igenis, a tanitoi munka lehet heroikus. USA-ban a tanaroknak reggel a parkoloban zuhogo esoben mosolyogva varjak a diakokat, iranyitjak oket. Akinek nem jut ez a szep feladat, az a tanterem elott all mosolyogva, es megoleli az erkezot. Termeszetesen ez azert lehetseges, mert az orajara felkeszult iskolaevei alatt, meg elozo nap delutan.
Minden diak teljesitmenyerol, elomenetelerol heti jelentest kuldenek a szuloknek, negyedevente reszletesebb ertekelessel. A szuloket iskolakezdes elott, iskola kozben tobbszor szuloi ertekezletre hivjak, ahol modszertani oktatast is tartanak gyermekek fejlesztese erdekeben.
A szulonek szemelyesen, emailben, telefonon rendelkezesere allnak. Ha a gyerek nem volt iskolaban, mar aznap delutan erdeklodik tanitoja, mi tortent.
A tesztekre nem csak targyi tudassal, kiegeszito felkeszitessel tomik a gyerekek fejet, hanem tesztirasi, felkeszulesi strategiat adnak, szuloket felkeszitik stresszkezelesre (igen, delutan, este, "munkaido utan").
A pedagogusokat megbecsulik, de USAban sem magasan megfizetett szakma, ha a tobbi aranyaban nezzuk. Heroikus amit a JO tanarok tesznek. Itt csak egyszeruen termeszetes, me'g a szuloknek is.

Magyarorszagon nincsenek elvarasok (vagyis rengeteg, egynmasnak esetenkent ellentmondo, valojaban osztonzohoz, kozvetlen ertekeleshez nem kapcsolodo elvaras van), nincs tudatos egyuttmukodes szulok es tanarok kozott, nem a diakok igenyei, hanem valamifele "KOZPONTI NEVELESI ELHATAROZAS" ami szamit (ez tragikus, szamomra a kotelezo ovoda az egyik megtestesitoje az agyament kozponti hulyesegnek, ahol a felmentest majd politikai allasbol adjak - OMG).

Olyan "nemzet- es oktataspolitikai" agymeneseket akarsz eladni kommentedben, amik nem is kapcsolodnak az eredeti bejegyzeshez, teljesseggel megalapozatlanok.
Végtelenül megalázó, ahogy a posztoló a Stockholm-szindrómás, szakember segítségére szoruló, sokkhatás következtében lelkileg sérült emberekhez hasonlítja a pedagógusokat.

Lehet, hogy jó szándékkal írta a posztot, de ez a hozzáállása akkor sem helyénvaló.
@Mária:

A Stockholm-szindróma kialakulásának egyik „alapkelléke” az, hogy a túsz úgy érezze: léte a túszejtő kegyétől függ és semmi mástól – mert senki és semmi más nem fogja tudni őt az adott egyletben megmenteni. Ilyenkor aztán az emberi agy ösztönösen „veszi elő” az addigi, az erőszakos helyzetből logikusan következő „küzdő” attitűd helyett a „kooperatívat”…

Mármost: ugyan ki menthetné ma meg a pedagógust a hoffmannizmustól és a mögötte álló brutális orbáni államhatalomtól? Van e- ilyen ellenerő az országban?

Nincs!

...Akkor viszont működésbe lép az, hogy „a túsz úgy érzi: a túszejtő kegyétől függ és semmi mástól” – és elkezd kooperálni és persze reménykedni a túlélésben.

Az a leghatározottabb véleményem, hogy a mai ellenzék egyik elképzelhető szövetkezése sem tűnik olyan átütő erejűnek, hogy arra egy kiszolgáltatott állampolgár ma rábízná magát. Ha lenne ilyen erő, lenne hová „menekülni”, lenne kiben-miben bízni, élne a hit, hogy hamarosan vége ennek a rémálomnak – és akkor lenne személyes és szakmai magabiztosság is!

Van-e olyan politikai szerveződés, amely egy határozott, logikus, reális és koherens társadalmi-gazdasági program birtokában szövetséget ajánlana a szakmai közösségeknek? Nincs!
Mindaddig „Stockholm-szindrómás” lesz a magyar társadalom, amíg meg nem jelenik a színen a profi „szabadítókommandó”.
A szerzőnek, csak hogy tisztázzuk: vajúdtak a hegyek és egeret szültek.
Óriási az elégedetlenség a pedagógusok között a kormány oktatáspolitikájával szemben, ahogy az volt az előzőével, és az azt megelőzőével szemben is.

Ennek oka, hogy a pedagógusokat soha nem kérdezik meg arról, hogy mi a gond, és mit kellene tenni. Íróasztal mögött ülő senki bürokraták döntenek, nagyobbnál nagyobb hülyeségekkel bombázva az iskolákat /határon túli kirándulások, mikor a gyereknek ennivalóra sem jut, lovas-stratégia, mikor a tanárok másod-, harmadállásban dolgoznak a megélhetésükért,de nem ragozom/.
Pénzt pedig csak elvonva /mint pl. a mentsük meg a BKV-t azzal, hogy az iskoláktól vonunk el pénzt, című remek műsor/.
Ilyen környezetben az is elhangozhat, hogy "örüljenek, hogy dolgozhatnak!" /Idézet/
Sok igazság van a posztban. Inkább kiegészítésként: Miért nem mozdulnak a tanárok?

A tanár általában:
- birka. Türelmét tekintve mindenképpen.Megszokta munkája során, hogy kivárja az eredményt.
- naivan optimista. Csak nem lesz úgy, ahogy mondják.
- be van szarva. Nem a legjobb fizetés, de legalább munka. Én inkább befogom a szám.
- tájékozatlan a szakpolitikában. Egy viszonylag szűk körben éli életét, napi problémái mellett nem jut idő másra.
- belterjes közösségben dolgozik. Az igazgató egy sor elvárást támaszt vele szemben, a többi szereplőt ez nem nagyon izgatja. A diákot az érdekli, hogy ne bukjon meg. A szülőt az, hogy minél jobb jegye legyen a gyereknek (és nem az, hogy minél nagyobb, használhatóbb tudással rendelkezzen), a fenntartót, hogy beleférjen az intézmény a költségvetési keretbe.
- nem érzi, hogy fontos lenne bárkinek is.Külső visszajelzést munkája minőségéről ritkán kap, érdekérvényesítési lehetősége nincs (nem sztrájkolhat), fizetése kb. fele a többi értelmiséginek, folyamatosan romlanak a munkakörülményei (fizetés csökken, óraszám, osztálylétszám nő).
- szembeállítható a többi társadalmi réteggel (csak kilenc hónapot dolgoznak; a 2002-es béremelés gazdasági csődbe vitte az országot; ingyenélők:járulékot,adót nem fizetnek, mert az állam egyik zsebéből másikba teszi a pénzt).

Ezzel szemben mit kommunikál az oktatási államtitkár:
-de kurva fontosak is a tanárok (mondjuk sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülésben ez nem látszik)
-a tanár visszakapja tekintélyét (igazolatlan órák utáni családi pótlék elvonás, védeni kell a tanárokat az iskolai erőszakkal szemben, stb.)
- má' mingyá' sok pézt fogtok keresni, csak még nem (életpályamodell...)

És mit mond a miniszterelnök: a felmérések után tudni fogjuk, hány tanárra, és milyen területi elosztásban van szükség.
Ejtsd: elbocsájtások lesznek és mint állami alkalmazott, oda vezénylünk, ahol szükség van rád.

Ha fellengzős akarok lenni, akkor: vegyük észre, hogy legnagyobb kincseinket-gyermekeinket-bízzuk a tanárainkra.
Ha pragmatikus:Magyarország erőforrások tekintetében nincs túl jól eleresztve, hát próbáljuk meg a humán erőforrást felhozni, ez egy stratégiai döntés.

A gazdasági válság idején két ország kivételével mindenhol több pénzt nyomtak az oktatásba. Vajon melyik az az ország ahol nem?
A kormánynak nincs érdekében kiművelt emberfőket képezni. Ezt bizonyítják intézkedései:a felsőoktatás kivéreztetése, az alapítványi iskolák ellehetetlenítése, a szakképzési törvény módosítása, stb.

Szép jövőt!
Kedves Unionist:
Azt írod, hogy "egyetemistaként elég sok gyereket kellett úgymond "megmentenem" a bukástól. de ehhez nem kellett különösebb tudás. nem volt abban semmiféle hősiesség. egyszerűen végigvettük az elemi matekot. függetlenül attól, hogy hol jártak a tanmenetben. és megírtam helyettük a házi feladatot."

Ez több sebből vérzik: gondolom egyszerre maximum 2 gyerekkel foglalkoztál, és nem egy teljes osztállyal. Hatékonyság nem ugyanaz. (Hidd el, tudom, miről beszélek, mert én is foglalkozom otthoni tanítással) Azzal, hogy a házit helyettük megírtad, meg nem segítetted őket. Ugyanis az arra van, hogy azon gyakorolják be (egyedül) az iskolában tanultakat.

Ezt is írod:
"nyilvánvaló, hogy a tanítók egy jelentős része végtelen ostoba. eleve úgy került a főiskolára, hogy máshová nem vették fel. és utána megélhetési tanítóvá vált. mert nem akart elmenni biztosítási ügynöknek, vagy hitelügyintézőnek."

Nos, ezt honnan tudod? Hány iskolában voltál már? Végeztél-e ilyen felméréseket? Tudod-e, hogy egy olyan iskolában, ahol mondjuk 70% problémás gyerek, milyen tanítani, és voltál-e már olyan helyen, ahol azért nem ad a tanár házit, mert tudja, hogy úgysem fogják megcsinálni, és már az siker, ha a nevét hibátlanul tudja leírni a gyerek? És úgy tanítsd őket, hogy anyagilag nem vagy motivált.

A második bekezdésben teljes mértékben igazad van, gyakorlatilag a teljes szakma ezt mondja: nem lehet ugyanazt kérni egy elit iskolában mint egy város széli / falusiban (és nem is kell, hiszen nem ugyanazokra a készségekre, tudásra van szüksége)

A multikulturitási javaslatodat nem értem: miért is legyen a főváros körzete, a Balaton környéke autonóm, miközben a többit be akarod tolni valami többnemzetiségű katyvaszba? Mitől jobb az, ha - iskolarendszeren belül - az ukrán, magyar, ruszin, stb egy csoportban van?

A bérrendezés pedig azért kell most és azonnal, mert pont az a tendencia erősödik egyre inkább, hogy a kevésbé jók mennek pedagógusnak, hiszen anyagi megbecsültség nulla. Ha végre csak annyit tennének, hogy a diplomás átlagbért kapnák, valóban verseny alakulna ki (persze nem egyik napról a másikra).

Egybként a PISA jelentés pont az összehasonlítást szolgálja, és ebben rengeteget fejlődtünk a bevezetése óta. Nézz utána. Ja, és javaslom keress rá az angliai matematika érettségire (GCSE) és nézd meg, milyen feladatok vannak.
@Unionist_: De jó, hogy nem lettél tanító!
Másodállású megváltóként nagyobb hasznára lehetsz az országnak. :-)
@Unionist_: Megirtad helyettuk a hazi feladatot (gondolom mert nem sikerult megertetned veluk , hogy hogyan kell megcsinalni) es azt ragozod, hogy milyen konnyu tanitani mert neked sikerult????
Gratulalok nem csak egyetemet vegzett vagy hanem teljesen tehetsegtelen is aki meg csak nem is veszi ezt eszre.
Anyam!
A normális vidéki suliban is ugyanazt kérik, mint a nagyvárosi elitben. Tudom, mert falusi iskolából kerültem be egy 20-30 éve toptízbe tartozó ("elit")gimnáziumba. (Olyan szintfelmérőt írtam matekból, hogy felvételiznem sem kellett.)

Csak az ilyen falusi iskolákban 2-3 képességbeli csoportra kell a pedagógusnak a figyelmét és az energiáját elosztani. Nagy munka, de többen közülük meg tudják oldani.

Van egy gyereke, akinél pl. a kémia minél magasabb szintű megismertetése a cél, egy másiknál meg az lesz a nagy eredmény, ha életében nem önti össze a hipót sósavval.

Szvsz nem azt a gyereket megterhelő oktatni, aki magábaszívja a tudást, hanem azt, aki (otthoni környezete vagy a gyenge képessége miatt) nem motivált.
1) "hihetetlenül", "végtelenül", "[v]égtelenül" egy ponton belül. Aki így érvel, ne csodálkozzon ha nem veszik komolyan.

2) A grafikon: nem 0-nál (vagy akár 1-nél) kezdődik a "munkával való elégedettség" (ordináta) tengely skálázása. Ebből úgy tűnhet hogy a norvég tanár 6x (600%) elégedettebb a munkájával, holott valójában 17%-al (3,4/2,9 = 1,17).
@Unionist_: szeretem, ha a partvonal mellől valaki ilyen okosakat mond.
A gyerek házi feladatát helyette megoldani a létező legnagyobb marhaság. Azzal nem tanítod meg semmire, a szülő drága pénzért megkapja a nagy semmit, a maszek óra így csak pénzkidobás és időpazarlás.
Egyébként pedig szokás szerint Te is fordítva ülsz a lovon. Először egy csomó pénzt kell betolni a közoktatásba (tanárok fizetése, egyéb feltételek javítása) aztán lehet várni az eredményeket. Ha nekem nem hiszed el, hogy ez igenis így működik, olvass utána, hogy a finnek hogyan kerültek az élvonalba a futottak még kategóriából.
Az pedig, hogy egy gyerek tudásszintje matekból a bányászbéka hátsó fele alatt van, az nemcsak a tanerőn múlik. Neki nincs "csodatölcsére", amivel a tudnivalót betölti a gyerek fejébe. Az eredményes tanulás-tanításhoz kell a tanuló aktív közreműködése is...

Egyébként pedig az átlag pedagógus meglehetősen tájékozatlan a várható változások tekintetében, illetve amit hallott, azt nem hiszi el. Mondván, hogy ez olyan képtelenség, amit épeszű ember nem gondolhat komolyan.
És ne becsüljük le a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" hozzáállást se, hiszen voltak olyan önkormányzatok, amelyek több pénzt (béren kívüli juttatást) tudtak adni (ruhapénz, üdülési csekk, stb.), ezek után nem lesznek különbségek, mindenkinek ugyanolyan roszz lesz.
Kedves Posztoló!
Máriának tökéletesen igaza van, egy dolgot kivéve: dehogy nem vagy te rosszindulatú. Az vagy. Ez a cikk elejétől végéig sunyi, lapos csúsztatások sorozata. Szépen belesunnyogtad a cikkedbe azt is, hogy bár az állami beavatkozás rossz, de amit ti csináltatok, a buktatás tilalma, az nyilvánvaló kivétel, az nagyon jó volt, ugye? Hát az nagyon jó világ ám a tanároknak, meg azoknak a gyerekeknek, akik számotokra hihetetlen és érthetetlen módon tanulni jártak volna iskolába, és nem a személyes szenvedésük, napi szintű folyamatos terrorizálásuk árán részt venni a ti "integráció"-nak hazudott iskolarombolásotokban.
A tanárok is tanultak pszichológiát, ezt a mocskolódást amit itt produkáltál senki sem veszi be. Sokkal egyszerűbb a helyzet annál ahogy leírtad. Megtapasztalták a ti liberális hordátok "oktatási reform"-jait, aminek természetes következménye az, amit te "rendszervisszaváltás" iránti igénynek nevezel.
@Unionist_:
"szerintem nem kellene a pedagógusok munkáját heroizálni. az általános iskolai tanításnak nincs különösebb tudásigénye."

Nem tárgyi tudásigényre kell gondolni, tehát nem a 2+2=4 jelenti a tudást, hanem hogy hogyan lehet a tárgyi tudást egyszerre, a nem feltétlenül érdeklődő 20-25 gyereknek továbbadni, a közben felvetődő gondokat kezelni.
@Unionist_: Olvastam már nagyon sok blogban, hogy egyesek osztják az észt a tanárok munkájával kapcsolatban. Úgy gondolják, hogy jogalapjuk is van hozzá, hiszen gyermekkoruktól 12 éven át jártak iskolába. Meg tudják ítélni a tanár munkáját. Sőt, ha már egy két gyermeket tanítottak magántanárként, egyenesen oktatási szakértőnek képzelik magukat.
Kedves Unionist, ennyi ordas butaságot rég olvastam, amit leírtál hozzászólásodban. (Tanáraid sírnak)
Nagy valószínűséggel én is meg tudom ítélni a Te munkádat!
"a magyar pedagógusok elégedettsége és munkájuk érzékelt sikeressége nemzetközi összehasonlításban rettenetesen alacsony."

Az egyes pedagógus saját munkájának sikerességét érzékeli mínuszosnak 2009-ben(!)?

Akkor nem értem, miért a második Orbán kormány váltotta volna ki a pedagógusokból a Stockholm-szindrómát. Ki szeret stresszelten, frusztráltan, 2006-2010 között központilag alulfinanszírozva, vagyis feltételhiányosan, tehát kudarcosan melózni? A poszt is feltételezi amúgy, hogy Orbán "a felelősség teljes elvonásával egy „korlátozott szerepelvárást” kínál a pedagógusoknak. A pedagógusok jelentős része mindezt valószínűleg felszabadító érzésként éli meg."

Kis pénz, kis foci (mint eddig is), de nagy nóvum, hogy nuku elvárás, hogy nemzetközi szinten rúgjuk a bőrt.
@rinpocse33:
lehet, hogy te vagy az ostoba. mert úgy vitatkozol, hogy nincs se álláspontod, se érveid sem. szerintem az iskolában a tanítóknak nem kell nevelni. ha te a gyerekek probléma megoldó képességét akarod javítani, akkor ne akarjál a gyerekek családi hátterével foglalkozni. és ahhoz igazodva a gyereket és a társait különféle szituációkba belehelyezni. amiben megtanulnak helyesen viselkedni. mert ez a probléma megoldó matekórán nem megy. ehhez valamilyen művészeti tanítás kell, vagy testnevelés.

na most ha neked meg kell tanítani a pithagorasz tételt, és a gyerekek a tanteremben rohangálnak. akkor ki lehet menni az iskola udvarra. lehet bohócot csinálni magadból. hogy rajzoljunk egy óriás derékszögű háromszöget a porba. aztán mérjük le, hogy a befogó és az átfogó hány lépés. ez nyilván mókásabb. lehet, hogy közben valami mondókát is kell mondani. egy megérett a megy. kettő csipebokor vessző. három te vagy a három. négy biz' oda nem mégy. és akkor vissza lehet hívni aki elkóborolt. mert mérjük azt a derék szöget. lehet, hogy ez valamennyire működik. de ez túl sokat nem ér. mert ezt nem a matematikát tanítónak kell megoldania. hanem a művészeti, vagy a testnevelő tanárnak. akkor nekem át kell venni a szerepét. de utána be kell menni a tanáriba. meg kell beszélni a kollégával. és ha ő a problémát sem érti. akkor az igazgatóval. ha ő is beleszart az egészbe, akkor nem kell végtelen türelmesnek lenni, hanem ott kell hagyni az iskolát. ahogyan mindenki örömére itt hagyom ezt a blogot.
"Azt gondolhatnánk, hogy a több mint másfélszázezer pedagógus, a pedagógusok családtagjai és barátai, a több milliónyi szülő és nagyszülő hatalmas népmozgalmakba szerveződve igyekszik megvédeni az iskolákat az állam túlhatalmával szemben."
-hogy nem így van, arra szerintem nem a Stokholm-szindróma a jó magyarázat, az ugyanis azt jelentené, hogy "ha JÓL és engedelmesen viselkedem, akkor Állam bácsi majd nem büntet meg".

Nem ez a pedagógusok jellemző vélekedése (ezt azon az alapon mondom, mert magam is tanár...), nem furdalja őket a bűntudat, amiért ovis korukban nem narancssárga lufi volt a jelük. És nem mennek kezüket tördelve az igazgatóhoz, hogy akkor most vajon "Ki tud többet Vass Albertről" versennyel vagy Erdélyi József versmondódélutánnal tudnánk-e méltóképp megünnepelni a NER évfordulóját, és köszönteni szeretett vezérünket. Na ez lenne a Stokholm-szindróma jelen esetben.

Ami helyette van, azt a pszichológia úgy nevezi, hogy "tanult tehetetlenség". Orbán Viktor meg úgy nevezi, hogy erőből értő félázsiai népség vagyunk. És ebben sajnos van valami, merthogy ha nem így lenne, akkor már liberális pártként is el tudták volna adni magukat.
Vegyük például Wekler Ferencet. Jog szerint nem bűnös, mert volt egy olyan törvény, hogy 0% önrésszel lehetett pénzt kapni szőlőtelepítésre, ő élt ezzel a jogával (később meg részben azzal, hogy EU-s pénzt lehet kapni a kivágásra). Ettől függetlenül egy skandináv országban a választók büntetnék - nálunk nagy többséggel választják polgármesternek a polgárok, merthogy ő "erős ember", és hát sokat szerez magának, de abból nekünk is jut munka, stb. Az erkölcsi tartás hiányzik az emberekből, hogy egyénként, egy közösség tagjaként nem törekszem többet kapni a közösből, mint ami jár. És - visszakanyarodva az oktatáshoz - a hit, hogy igazságos ügyért kiállva az igazság győzni fog. Az érdek fog győzni mifelénk, tehát csak akkor lenne esély bármilyen mozgalomra, ha érdekazonos emeberekből lehet jó nagy csapatot összefogni. (Mint mondjuk ne legyen uránbánya, mert sugároz majd itten nekünk.)

Ami a centralizációt illeti, azt (egyetértve a poszttal) igazából úgy fogalmaznám meg, hogy az de facto akkor megtörtént, amikor nem adtak elég pénzt az iskolafenntartásra. Mindegy hogy állami (vagy egyházi) kézbe adom vagy sem, a nemzetiségi tagozatot, szakkört, csoportbontást, tánccsoportot, stb. meg kell szüntetnem, mert nincs rá pénz. Ha nincs pénz, csak a törvény szerint kötelező dolgokra, akkor mindenütt a kötelező minimum fog megvalósulni. Tehát az "államosítás" ellen nehéz tüntetni, mert inkább a megmentő szerepében jelentkezik az állam.
Lesz jelentős pedagógus-leépítés. De a többinek meg annyival nő a bére, emiatt itt sincs érdekegység. Ugyanakkor a "fület-farkat behúzni" elv megjelenik, amiatt nem lehet tüntetni az óraszámemelés ellen. Mert ugye nehogy amiatt én kerüljek rá a Kubatov-lista egy adattáblájára, s így én legyek az elküldöttek között. Ez nem Stokholm-szindróma, csak káeurópai túlélési rutin.
Ráadásul nem valami aranykornak a végéről van szó, hanem eztán máshogy lesz rossz az oktatás, mint eddig volt.

Azért nem megyünk a barikádokra, mert nincs miért a barikádokra menni.
@rinpocse33:
de miből gondolod, hogy oktatási szakértőnek képzelem magamat. mert egy subdomain, subposztjába írtam egy szubkommentet. figyelmen kívül lehet hagyni, ki lehet törölni, ki lehet tiltani. szerintem a demokrácia az, hogy a polgárság leírja azt, amit gondol. és szabad azt gondolni, hogy ez kurva kevés. nem a rendszerváltás során kialakult konszenzust kell visszaállítani. egyrészt nem lesz lehetséges. másrészt ha sikerülne is, akkor sem lesz elég.
@kalapocska:
látom, hogy nem nagyon érted. a házi feladatot azért kellett megírnom, mert el kellett térni a tanmenettől. egy év alatt elemi aritmetikát, elemi geometriát elemi logikát kellett tanítottam. el kellett indulni a legelejétől. mert ezek a gyerekek szinte egyáltalán nem tudtak számolni.

de soha senkit nem vártam az esőben. soha nem érdekelt hogy ha valaki koszos cipővel jött be. ilyenkor persze a gyerek rám nézett. várta a reakciót. sohasem szóltam egy szót sem. aztán a következő héten volt, aki letörölte a lábát. a másik meg nem. de eszembe nem jutott, hogy megneveljem. nem arra szerződtem. nem érdekelt a szülők szociokulturális háttere sem. nem sajnáltam senkit. pedig volt olyan, hogy akinek az apja tolószékes alkoholista volt tőből amputált lábakkal. az anyja prostituált. de nem érdekelt. pontosan azt tanítottam a halmozottan hátrányos helyzetűnek, amit a felső középosztálybelinek. miért tanítottam volna mást.

azért, mert a matametikának van egy belső logikája. azt ismertem. matematika tagozatra jártam. felsőbb matematikát tanultam. nem volt a kezemben se tanmenet, se módszertan. szerintem régiós tankönyvek, alsó osztályokban kistérségi (városban kerületi) példatár kellene. tehát azt kellene kiszámítani, hogy mekkora árnyékot vet a szomszédos templomtorony. matematika tagozaton jó az absztrakt példatár. különben nem jó. én alig vártam, hogy megérkezzen a kömal a versenyfeladatokkal. ezek a gyerekek alig várták, hogy felmásszanak a fára. emelt szinten teljesen máshogy kell matematikát tanítani. ott sem kell matematika órán nevelni. miért kellene. a tanító tanítson. a nevelő neveljen.

én azt akartam elérni, hogy a gyerek karácsonykor díszeket csináljon. vegye a kezébe a körzőt, a vonalzót, a szögmérőt. szabad kézzel rajzoljon spirált, fraktálokat. a hülye gyerek. tőlem csak elemi geometriát tanult. semmi egyebet. legfeljebb az anyának mondtam azt, hogy ha a gyerek véletlen jól viselkedik, akkor fejét simogassa meg, ölelje át, vagy a nagyobb testvérnek hogy tapsolja meg. az apának meg azt, hogy egyszer üljön le a gyerekkel kártyázni- és ha kenterbe megveri, akkor rendben vagyunk. persze megkérdezték, hogy kártyázni tanítok. elemi számtant, elemi geometria, elemi logika. ennyi az egész. a tanító dolga nem a nevelés. csak az utolsó órán olvastam fel egy tanmesét. se előtte. se utána. a matematikának is, és egyébként minden diszciplínának van egy kronologikus rendje. ahogyan irodalomnak, vagy a történelemnek is. úgy gondoltam, hogy attól nem kell eltérni. lehet, hogy ezt rosszul csináltam. sőt biztos.

mert úgy képzeltem, hogy a tanító poroszosan tanítson. és kell mellé egy francia nevelőnő. az iskolaigazgató dolga, hogy ezeket párba állítsa. de nem kell semmilyen anarcho szindikalista bázisdemokrácia. az iskola alapvetően egy konzervatív intézmény. vagy neokonzervatív (konzervatív-liberális, posztmodern). de én nem értek ennek a filozófiájához szerencsére. nincs ebben semmilyen komoly morálfilozófiai alapvetés. a tanítás egy szakma. vagy hivatás. olyan, mint a tűzoltó, vagy a virágkötő. ha valakinek terhes tanítani, akkor miért nem választ másik szakmát. mondom még egyszer. én rövid ideig megélhetési pedagógus voltam. eszembe nem jutott, hogy tanító legyek. a laplace transzformációt nagy nehezen megértem, de az hogy valaki az oktatást kutatja?

szóval azt lehet érzékelni, hogy itt valamilyen óriási szakadék van. és az igazság biztos nem középen van. hanem vagy ideát, vagy odaát. ezt nem tudjuk. kis valószínűséggel van nekem igazam. mert engem ez a dolog nem érdekel hivatásszerűen. de magyarországon a tanári nagyon alacsony presztízsű. és nem véletlen. miközben értem persze, hogy egyes helyeken nincs infrastruktúra. nincs közétkeztetés. nincs iskolai egyenruha. szerintem fontos az, hogy legyen. de ugyanilyen fontos, hogy hétköznapokon hordani ne legyen kötelező. de ha egy család azt mondja, hogy ők napi váltás ruhát kérnek nadrágot, pólót a suli logójával. ha igényelnek, akkor szezonális cipőt, kabátot. egy iskola mellé kell varroda, mosoda. a civilizált világban egy rendes üzemben felveszik a munkást. az első nap jön a szabó. kapja a váltás munkaruhát. mosodai szolgáltatást. annyi, hogy az üzemben hétköznapokon kötelező mindezt hordani. az iskolában meg nyilván nem. de a maslow piramis minden szeletére választ kell adni. de mindegyikre szeletre szakosodni kell valakinek. de ez így van atomerőműben is, légitársaságoknál is. ne gondolja már azt egy tanár, hogy minden felől érkező embereket olyan egyszerű kontinensek között utaztatni. vagy bármilyen polgári foglalkozást űzni.
@Unionist_: Érdekes ez mondatod, @Unionist_: "...a tanítók egy jelentős része végtelen ostoba." Nem is értem, hogy a moderálásra vonatkozó szabályok értelmében MIÉRT NEM törölték.
Ezt bármilyen foglalkozásra el tudnám mondani:
Nyertem már pert ügyvédi segítség nélkül, ezért mindent jobban tudok náluk, tudatlan kis vigécek.
Kifestettem már a lakást, a szobafestő szakma tehát a legkönnyebb a világon. Főzni is szoktam, a szakácsok borzalmasan rosszul végzik a munkájukat most már biztos. Kicseréltem már a mosdó alatti csövet, a vízvezeték-szerelők indokolatlanul sokat sírnak-rínak. És még folytathatnám... Hogy miért a tanárokat diszkriminálják, már lassan erősebben, mint egyes etnikai csoportokat vagy éppen bűnözőket?
Okok:
1. Alacsonyan lehet ezekkel a kis hergelésekkel tartani a fizetésüket.
2. Kiművelt emberfők nem kellenek, hiszen jobb, ha csak bedolgozó csicskák a szegények, majd tanulnak a gazdagok, nekik úgyis több a joguk ehhez.
3. A hergelések miatt diszkriminálják és ellehetetlenítik a pedagógusok munkáját, így még inkább befogják a pofájukat, még kevesebb bért kell így fizetni nekik.
4. Minden nárcisztikus hajlamú kiélheti rajtuk magát, így nem zaklatják a főnöküket.
5. Hagyják magukat, mert már nagyrészt idősek, így nem sok esélyük van a munkaerőpiacon, de ha lenne is esélyük, mindenki tudja róluk, "milyenek", ezért ha fel is veszik őket, átvágni vagy szívatási céllal teszik ezt.
Nagyon szomorú, hogy idáig fajult ez. Mert a fiatalabb korosztály issza meg hosszú távon a levét.
@billy reed: A minőségi oktatás csak nagyon kis mértékben pénzfüggő. Valahol máshol kellene keresgélni, ott ahol lehet is tenni valamit.
Elsőre nekem úgy tűnik az írás elolvasása után is, hogy a pedagógusoknak is kényelmesebb, ha a tekintélyüket és a társadalmi elfogadottságukat (anyagit is) a hatalom biztosítja és nem a tanári tehetség és teljesítmény.
Mindenkinek, akinek szúrják a szemét a pedagógusok egy kis segítség a személyiségfejlődésük helyes irányba mozdulásához:
konfliktuskezeles.blogspot.hu/2011/11/narcizmus-baranyborbe-bujt-farkasok.html
@ppppalika: Minden gyerek szeret tanulni és érdeklődik mindenféle iránt. Hogyan lehetséges, hogy pont az iskolában nem azok? Szerintem az iskolákban katonai kiképzés folyik és nem tanulás.
Tavaly nyáron kimeszeltem a lakást, szép lett, ebből azt vontam le következtetésnek, hogy minden szobafestő hülye. Megnyertem egy pert ügyvéd nélkül, magamat képviselve, nem volt nehéz ügy, tehát az ügyvédek még hülyébbek, semmiféle tudást nem igényel a munkájuk, minden nap főzök, vagyis majdnem minden nap, jobb vagyok a legjobb szakácsoknál, főzni sem nehéz, minden szakács ökör. Ilyeneket írni, okoskodni könnyű. Bárkinek megy bármelyik szakmáról. Hogy MIÉRT éppen a pedagógusok vannak célkeresztben? 1. Valahogy alacsonyan kell tartani a fizetésüket.
2. Valahogy félelemben kell tartani őket, hogy az alacsony fizetésük miatt nehogy kinyissák a pofájukat.
3. Valóban nem cél a kiművelt emberfő, a gyerekek és a fiatalok már évek óta kikerültek a fontos állampolgárok köréből. Aki gazdag, tud tanulni, a többiek meg menjenek napszámba. Úgyis oda valók.
4. A pedagógusok hagyták, hogy ezt tegyék velük, mert valóban könnyen irányíthatóak, ugyanis idősek nagyrészt, így esélyük sincs a munkaerőpiacon, ráadásul mindenki tudja, hogy hülyék, ezért ha fel is veszik őket más munkakörbe, úgyis csak átvágni meg szívatni akarják őket.
Én személy szerint azzal szoktam kezdeni, ha kapok egy olyan osztályt, amelyben még nem tanítottam, hogy közlöm a gyerekekkel és a szülőkkel is, hogy ember vagyok, és elvárom a tiszteletet ezért. Nem a tanári mivoltom miatt várom el, hanem azért, mert ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Én megadom a tiszteletet másoknak, és én is elvárom, tiszta sor. Ha valaki a jogaimba tipor, azt pedig beperelem. Ugyanis tényleg ügyvéd nélkül szoktam bíróságra menni. Jó a szövegértésem, és az ilyen ügyek nem olyan bonyolultak, így nem feltétlenül igényelnek szakembert. Megvédem magam, és ha esetleg bonyolultabb lenne egy olyan ügy, amelyben csorbulnak az emberi jogaim, akkor szakemberhez is fordulnék. Diszkrimináció áldozatai vagyunk, ez az egy, amely zavar a munkámban, és megfordult a fejemben, hogy ezért abbahagyom. Ugyanis szeretek emberként élni. Aztán rájöttem, elég csak megvédeni magam. Remélem, a többiek is elkezdik végre az emberi életet, és emberi bánásmódot várnak maguknak mindenkitől.
@Unionist_: "de magyarországon a tanári nagyon alacsony presztízsű. és nem véletlen." Csak, hogy értsd. A tanár preztizse Magyarországon és többnyire a világban azért alacsony, mert közgazdasági értelemben kevés hasznot hajt, ezt is hosszútávon. A multinak általában nincs szüksége kiművelt emberfőkre az összeszereléshez. Társadalmi szempontból viszont, nagyon magas értéke kellene lennie a tanárnak, hiszen a tanult emberek országa jóval sikeresebb tud lenni (innováció, magasabb minőségű munka->magasabb életszínvonal, jobb közigazgatás, emberek empatikusabbak, boldogabbak). Ha az oktatás színvonala lejtmenetbe kerül a következő generáció gyakorlatilag elveszti életképességét. Ki fog alakulni a buta ,műveletlen, kultúrálisan érzéketlen, analfabéta rabszolga társadalom, amely halálra van ítélve. Keress rá a googleban a féltudású magyar elit címszóra. Segítek: index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/
Gondolj bele, ha az alapoknál gond van, hogyan lehet magasabb szinteken elvárni teljesítményt?
@Unionist_:
"de miből gondolod, hogy oktatási szakértőnek képzelem magamat."
Abból gondolom, hogy ilyen kijelentéseket teszel: "szerintem az iskolában a tanítóknak nem kell nevelni." stb. stb. A tanító másnéven pedagógus, ami azt jelenti, hogy munkájához hozzátartozik a tárgyi oktatáson kívül a nevelés is (sőt nagyobb részben a nevelés). Amely a te esetedben is megtörtént és feltételezhető, hogy tanáraid keze által is fejlődtél olyanná amilyen vagy. (Nem sértő szándékkal írom, csupán személyiség fejlődési szempontból.) Továbbra is fenntartom, hogy beleszólsz olyan dolgokba, amelyhez a hosszan kifejtett hozzászólásaid alapján -amely vaskos szakmai tévedéseket tartalmaz- nyilvánvalóan felszines ismereteid vannak. A demokráciában a polgárság alapvető joga, hogy véleményt nyilvánítson a dolgokról. Nincs ebben semmi rossz. Csupán el kell fogadni, hogy szakmai kérdésekben kompetens építő módon reagálj. Hidd el nem értessz hozzá. Én is szobatudós lennék például orvosi területen. Írásaid alapján húszas éveidben járó fiatalnak gondollak. Hidd el, még amióta te jártál általános illetve középiskolába is nagyot változott a világ. A te általad propagált hagyományos oktatási módszereken réges régen túllépett az idő. Nem azért, mert a gyerekek lettek butábbak, hanem csupán annyi történt, hogy a fejlődés mind társadalmi, kultúrális és technikai téren meghaladta a frontális tábla kréta előadás triót. Ez a módszer csupán a gyerekek kisebb hányadánál válik be. A legalapvetőbb dolgokra pedig mmindenkit meg kell tanítani. Ez is elemi polgári jog!
Szerintem az oktatáspolitikának abból a társadalmi vízióból kell kiindulnia, hogy milyen társadalomban szeretnénk élni 10-20-30 év múlva, eközben persze igazodva a "az „iskolahasználók” igényeihez és szükségleteihez".

A liberális oktatáspolitikának a víziója megvolt, de a pedagógusnak nem, hiszen nem látott ilyet. Szocialista iskolába járt, szocialista iskolában dolgozott, a tanárképzőkön oktatókra ugyanez igaz, kiemelve, hogy egy tanulmányban -idézni nem tudom- azt olvastam, hogy a pedagógiai karokon a legalacsonyabb a tudományos fokozatok aránya, a nemzetközi mobilitás pedig minimális.

A tanárképzés átalakítása nélkül bármely próbálkozás a közoktatás javítására hamvában holt.
Kóbor ötleteim a tanárképzésre:
. kiemelt ösztöndíj
. ingyenes folyamatos idegennyelv-oktatás
. hospitálási gyakorlat kötelező külföldi megszerzése
. digitális technológiák sokkal erősebb jelenléte
. oktatók nemzetközi mobilitásának erőltetése
. külföldi oktatók magyarországi jelenléte

ennyi.
nagyobb baj, hogy vidéken nem tudom hova írassam a gyerekem 1. osztályba....az államiba nem...
@Húsleves: Te liberális hordázó fidesznyik.

A félázsiai pálinkás hordátok egy ostoba barom után loholva visszaviszi az országot a kőkorszakba.

Kövér László pálinkával köszöntőt mond az iskolások előtt.
Ha még lejjebb megy a hordátok, akkor már négykézláb lesz.
@Csavarhúzós: Mert két éve még volt miért a barrikádokra menni ?

Orbán Viktor bájaiért?
@Csavarhúzós: Két éve még ott ugráltatok a barrikádokon.

Minden szülői értekezlet a " Nagy Változás " jegyében telt.

Minden tanár a - jó helyre húzott - ix jegyében beszélt a jövőről.

Szánalmas.
Jó lenne, ha nem unionistra reagálnának a tanárok, hanem arról mesélnének,
hogy ha olyan nagy forradalmárok voltak két éve,
hogy gyerekcsoportokat hordtak tüntetni,
akkor mi változott,
hogy mostanra ilyen szépen mosolyogva zárják be az iskolákat és húznak el a halál faszára?

Ugyanez a kérdés az orvosoknak.
@K.Tomoceusz: Minden értelmes vitának itt van vége Magyarországon?
@rinpocse33: Szerintem nem a tanárnak nincs becsülete, hanem az embernek és nem a multikon múlik, hogy milyenek leszünk. Nem láttál még művelt betanított munkást vagy tájékozott és széles létókörű szakmunkást? Mit ne mondjak kíváncsi, a szakmáján túl is érdeklődő értelmiségit? Pedig lehetséges ilyen életminőségben élni. Miért is ne?
@axaic: Nagyon, de nagyon egyet tudok érteni Önnel. Érdemes lenne talán ilyen szavakat is közkinccsé tenni az iskolákban (tanulókra-tanárokra), mint emberi méltóság, szabad akarat, saját életcélok, stb.
@miértisne: Valóban, nem csupán az egyes emberen múlik, hogy milyenek leszünk. Sokmindenen. Az egyéni attitűdön, a szociális környezeten, az államon stb stb. Ebbe a felsorolásba vastagon benne van a tanár oktató nevelő munkája.Ezért várható el a többlet megbecsülés az állam és a társadalom szempontjából (többlet megbecsülésen azt értem, hogy kicsivel több respekt, legalább annyi mint más dolgozó embernek), hogy a betanított munkás ne csak szakbarbár legyen. Ha figyelmesen olvastad, valami ilyesmit írtam korábban:" hiszen a tanult emberek országa jóval sikeresebb tud lenni (innováció, magasabb minőségű munka->magasabb életszínvonal, jobb közigazgatás, emberek empatikusabbak egymással, boldogabbak)." Valóban a multit nem érdekli, hogy valaki a munka után regényt ír, csak a munka az elvárt színvonalon el legyen végezve. Az is igaz viszont,ha az állam igazodik a multi igényeihez, nem fogja eröltetni az oktatási rendszer színvonalának emelését, hiszen az pénzbe kerül. ERRE pedig nincs manapság.
Most jutottam hozzá, hogy végigolvassam az összegyűlt hozzászólásokat. Őszintén szólva egy kicsit elment a kedvem attól, hogy megpróbáljam kiszűrni a kritikai észrevételeket és az elgondolkodtató véleményeket, mert elkeserítőnek találom egy csomó hozzászólás hangnemét – legyen bárki is a címzettjük. Azt értem, hogy vannak szakmák, amelyeket olyan sok érzékenység övez, hogy indulatok nélkül nehéz beszélni róluk. (Azért meg kellene próbálni.) Azt is értem, hogy nehéz nem a politikai-törzsi ízlésvilágokon átszűrve gondolkodni szakmapolitikákról. (Ezt is meg lehetne próbálni.) Még azt is értem, hogy egy blog hozzászólások rovata a vélemények és eltérő látásmódok szabad kifejezésének fóruma, s mint ilyen nem igényel stilisztikai kifinomultságot. (A „kimoderálásnak” ezért csak egészen szélsőséges esetekben vagyok híve.) Azt viszont nem gondolom, hogy mindezt csak személyeskedéssel, egymás sárba döngölésével, politikai hátsó szándékok vélelmezésével és alpári hangnemben lehet csak művelni. Nincsenek illúzióm a neten uralkodó vitakultúra színvonalával kapcsolatban, én azonban – mélyen tiszteletben tartva mások szabadságát – nem szeretnék ebben részt venni. (Elnézést kérek azoktól a hozzászólóktól, aki teljesen normális hangnemben osztották meg a véleményüket az írásomról, egy más alkalommal talán lesz lehetőségünk eszmét cserélni a témáról.)
@miértisne: Egyetértek én is, nincs fontosabb a kölcsönös tiszteletnél, minden fejlődés kulcsa ez. Láttam rendkívül értékes embereket gyárakban dolgozni, és magukat nagy embernek tartókat is, akikben a pénzükön kívül sok érték nem lakott. MINDENKINEK kijár az EMBERHEZ méltó tisztelet, hiszen ettől leszünk EMBEREK, nem attól, ha mindenkinél jobbnak, okosabbnak és kompetensebbnek érezzük magunkat. Az okoskodók sosem TUDNAK, csak kisgyerekként nagy törést szenvedtek el, most pedig mi, a többség szenvedünk tőlük. Sajnos, ma sokan a legjobbak, legokosabbak, legszebbek, és legértékesebbek akarnak lenni, de ezt csak látszat szintjén valósítják meg. Magunkhoz képest akarjunk fejlődni, és a gyerekeinkben is önmaguk értékeit fedezzük fel, mert ettől leszünk boldogok hosszú távon!
www.youtube.com/watch?v=9OTXNRCWAOY
@axaic: Kompetencia alapú oktatásban részesültem, a tanáraim nagy részét nem érdekelte a politika, és most én is törekszem arra, hogy GONDOLKODTATVA oktassak, inkább csoportosan és önállóan, gyakorlatban megértetve a tanulnivalókat.
Nemzetközi mobilitásom valóban minimális, ez igaz.
Bár, többször voltam külföldön más országok tanítási módszereit tanulmányozni.
Alig kaptam ösztöndíjat, ez igaz.
Magam fizetem/fizettem ki a diplomáimhoz kötelező nyelvvizsgákat.
A digitális technológiákat magas szinten alkalmazom rendszeresen a tanítás során.
Már engem is oktattak a gimnázium és a felsőoktatás évei alatt külföldi oktatók.
Állami iskolában tanítok, ahol mindenki hasonló kompetenciákkal rendelkezik, mint én, a továbbképzéseknek köszönhetően.
Hol él Ön?
Ebben az országban, MOST?
Vagy valahol máshol a múltban?
Nem kell csodálkozni, ha nem lesz vonzó a tanári pálya. Vagy talán már most sem az? legalább is nem annyira mint régen.

Természetesen nem tudjuk, hogy a közoktatásban tanító pedagógusok mekkora hányada támogatja a második Orbán-kormány oktatáspolitikáját"

Akiknek ,(pedagógusoknak) bebetonozott helye van, magas fizetése, az biztosan egyet is ért a jelenlegi oktatáspolitikával.

A tanári pálya egyéb pontosan olyan elhivatottságot igényel, mint nagyon sok más" szakma. Melyet hivatástudat, elhivatottság nélkül nem is lehet jól végezni, nem lehet igazán helytállni.
Nyilván kik ezt a hivatást választották teljes odaadással el is végzik munkájukat. (persze hallottunk már kivételeket is).

Nagy probléma, hogy némely tanítók tanárok bérezése már szinte nevetségesen alacsony. (Egyébként nem csak ezen a pályán van ez így).
Az gyakori átszervezések, a bizonytalanság sem lehet igazi motiváló erő az oktatás területén, de másol sem.

:)
Egyébként, ha már itt" tartunk) elárulok egy hatalmas titkot?
Nagyon sok "területről" lehetne, vagy el kellene némelyeket zavarni "krumplit kapálni".
Csak szóltam.
@Krisztiantara: Akkor mi egy követ fújunk. Az jó.
Nem kell csodálkozni a pedagógusok béketűrésén, beletörődésén. Köztudott, hogy a pedagógus az értelmiség leginkább kiszolgáltatott tagja. Különösen most, amikor mindenki rettegve félti az állását, és ráadásul a pedagógusnak közvetlenül még a megvadult szülőkkel és kamaszokkal is boldogulniuk kell valahogy.
Mind a hatóságok, mind az állampolgárok a pedagóguson töltik ki a frusztrációjukat.
Legalább a HH ne bántsa már őket!

Megjegyzem, hogy Svédországban az 1980-as években már láttam, hogyan lehetséges a közoktatási feladatmegosztás az állam és a helyi önkormányzatok közt, annak érdekében, hogy érvényesüljön a központi (politikai) akarat is, meg a szakmai is. De az rendesen elő volt készítve és rendesen meg volt finanszírozva! és működőképes is volt.
@miértisne: A tisztelet mindenkinek kijár, viszont mégis a pedagógusokat éri a legtöbb szidás, okoskodás és bántalmazás ebben az országban. Lassan már jobb lesz priuszosnak lenni, mint pedagógusnak, mert az kevésbé megbélyegző. Olyan tévhitek és elavult nézetek keringenek erről a szakmáról, hogy a fejemet fogom, ha hallom, olvasom őket. Pedig minden iskolába, a legkisebb falusi intézménybe is be lehet menni már nyílt napra. Sajnos, kevesen élnek a lehetőséggel. Talán nem is akarják látni a VALÓSÁGOT? Mert akkor nem okoskodhatnak tovább...Hát, persze. Nehezebb meglátni a saját hibáinkat és azt kijavítani, mint másokra hárítani a felelősséget. Olyanokra, akik a helyzetüknél fogva nehezen tudnak védekezni. Ennél nagyobb emberi gyengeség nem létezik. Még mindig egy követ fújunk? Ha igen, akkor gratulálok, mert újra bátor mert lenni.
@márta)): Vajon akkor miért éppen a pedagógusokat akarja elküldeni mindenki, na és néha az orvosokat krumplit kapálni, ha más területeken is vannak, természetesen, akik kevésbé jók a szakmájukban? Miért éppen az ő szakmájukkal kapcsolatban van ennyi "tudós" megváltó?
@Krisztiantara: Egy kollégám "szellemesen" megjegyezte, hogy ő is oktatáspolitikai szakértő, elvégre 17 évig járt iskolába....
(egyetemet is beleszámítva)
Hát efféle érzések mocorognak a zemberekben, ha oktatásról (vagy fociról) van szó. Ezekhez mindenki érteni vél. De azért megengedi a gyerekének, hogy ne készítse el a házi feladatot, ha fáradt a sok különórától, és ordít, ha a pedagógus netén nevelő szándékkal azt mondja a gyereknek, hogy ejnyebejnye. És jön, és megmutatja annak a gaz tanbetyárnak...
@Krisztiantara: Nagyon örülök, hogy Ön ilyen tanár és még sokan vannak ilyenek. Jó lenne, ha a gyerekem magánál tanulhatna.

Sajnos itt helyben - vidéki kisváros - eddig csak negatív tapasztalatokat szereztem.

Ennek ellenére fenntartom, hogy amiket írtam, nem ártatnának a tanárképzésnek.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) magyarország (7) Magyarország (4) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) olaszország (1) Olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) usa (3) USA (1) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma