A mögöttünk hagyott hét bizonyosan egyik legfontosabb európai eseménye az Európai Bizottság (EB) által, a tagállamok gazdaságáról készített helyzetelemzés, illetve javaslatok szerdai nyilvánosságra hozása volt. A magyar vonatkozások sem elhanyagolhatók, hiszen mióta 2010 nyarán a kormány számára is világossá vált, hogy a hiánycsökkentés pályájáról nem térhet le, hirtelen az egyik legfőbb céljává vált a 3% alatti hiány biztosítása, valamint a túlzott deficit eljárás alóli kikerülés. Mi magyarok és persze a Magyarországon befektető vagy ezen gondolkozó külföldiek azért is izgatottan vártuk a szerdát, hiszen már előzőleg kiszivárgott, hogy a Bizottság várhatóan javasolni fogja az eddig még soha egyetlen tagországgal szemben sem alkalmazott szankció, a kohéziós források felfüggesztésének megszüntetését. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még velünk szemben sem alkalmazták ezt a büntetést, hiszen az majd csak 2013 januárjától lépett volna életbe. De persze vannak versenyek, ahol nem szívesen kerülünk az élre…
A háttér
Mielőtt megvizsgálnánk a szerdai bejelentések érdemét, talán nem haszontalan röviden áttekinteni a történtek hátterét.
A magyar európai uniós elnökség legnagyobb (és talán egyetlen említésre méltó) vívmánya az úgynevezett hatos jogszabálycsomag tető alá hozása volt. Ennek egyik legfontosabb eleme az úgynevezett európai szemeszter, amelynek keretében az Európai Bizottság – immáron másodszor – a tagállamok költségvetési politikájának kidolgozásához, valamint versenyképességük javításához és munkahelyteremtésük elősegítéséhez ország-specifikus ajánlásokat fogalmazott meg.
Az európai szemeszter további részeként a makrogazdasági egyensúlytalanságok megelőzése, illetve kiigazítása érdekében azon tagállamok esetében, ahol a Bizottság lényeges egyensúlyhiányt tapasztal, ott részletes elemzést készít. Ha megállapítható, hogy az egyensúlytalanság valóban fennáll és lényeges, akkor a helyzet súlyosbodását elkerülendő megfogalmazza megállapításait, javaslatait. Az EB idén először, 12 tagállam, köztük Magyarország gazdaságát elemezte és értékelte az egyensúlytalanságuk mértékét.
Végezetül, ahogy általában a konvergencia és stabilitási programok elemzéséhez kapcsolódóan szokásos, a Bizottság értékelte a túlzott deficit eljárás (EDP – Excessive Deficit Procedure) alatt álló országok intézkedéseit is. Az EDP a Stabilitási és Növekedési Egyezmény része, célja a fenntartható államháztartási pozíció megőrzése, helyreállítása. Ennek érdekében, amennyiben egy tagállam államháztartási hiánya meghaladja a GDP 3%-át, vagy államadóssága a GDP 60%-át, akkor ezen eljárás alá vonható. A rendszert a hatos jogszabálycsomag frissítette föl, amennyiben az euró övezeti tagok, ha nem teljesítik az EDP keretében számukra előírt intézkedéseket, pénzügyi letét és bírság megfizetésére is kötelezhetők. A nem euró zóna tagok pedig, amennyiben a kohéziós forrásokból részesülnek, nem megfelelő teljesítmény esetén ezen forrásoktól eshetnek el. Érdekes adat, hogy jelenleg 23 tagállam áll EDP alatt, és most 2 tagállam (Németország, Bulgária) esetében javasolja az Európai Bizottság az eljárás megszüntetését.
Érdemes még megjegyezni, hogy jelen pillanatban az Európai Bizottság javaslatai ismerhetők még, és bár nem valószínűsíthető jelentős változás ezekhez képest, a végső szót a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa (ECOFIN) fogja meghozni június végén.
A „nagy” siker
Ami nem más, minthogy a várakozásoknak megfelelően a Bizottság nem javasolja a kohéziós források felfüggesztését. A teljes képhez azért hozzátartozik, hogy Magyarország 2004 óta, tehát európai uniós tagságunk kezdete óta EDP alatt áll, mivel eddig nem sikerült tartós módon biztosítanunk az államháztartás 3% alatti GPD arányos hiányát. Az eljárásnak megfelelően az ECOFIN folyamatosan ajánlásokat fogalmazott meg a hiány és az államadósság csökkentése érdekében, amelyeket a mindenkori kormányzat igyekezett végrehajtani. Sajnos azonban 2012 januárjában az ECOFIN azt állapította meg, hogy hazánk nem tett meg mindent a legutolsó ajánlások teljesítése érdekében, illetve egyszeri bevételekkel fedezte – az egyébként strukturálisan jelentősen romló – deficitet, ezért – a hatos jogszabálycsomag által biztosított lehetőségével élve – kilátásba helyezte a kohéziós források mintegy 29%-ának (495 millió euró, közel 150 milliárd forint) felfüggesztését 2013. január 1-jétől.
A siker tehát abban áll, hogy a Széll Kálmán terv 2.0 után az Európai Bizottság már elhiszi, hogy a kormány próbál tenni a hiány 3% alatt tartása, valamint ezzel párhuzamosan az idei 2,5%-os, illetve a jövő évi 2,2%-os deficit elérése érdekében.
Amivel nem büszkélkedhetünk
Örömünk azonban nem lehet felhőtlen. Először is azért, mert egyáltalán nem kellett volna ilyen helyzetbe kerülnünk. Ne felejtsük el, hogy ha a kormány tavaly decemberig nem az EU és a hárombetűs intézmény (sic!) ellen hangolta volna a gazdaságpolitikáját, és nem egyedi intézkedésekkel, valamint a családi ezüst (magán-nyugdíjpénztárak) elkótyavetyélésével fedezte volna az adóátrendezést, a kiadás oldali konszolidáció hiányát, akkor valószínűleg sor sem került volna erre a büntető intézkedésre. Olyan ez, mint amikor a villanyszerelő azért vár köszönetet (és esetleg fizetséget), mert megjavította azt a vezetéket, amelyet éppen ő fúrt át korábban.
Másodszor, annak ellenére, hogy ez már a kormányzat egyértelműen deklarált gazdaságpolitikai célja, a túlzott deficit eljárás alól most sem kerültünk ki. Bár Németországhoz és Bulgáriához hasonlóan nálunk is lehetősége lett volna, az EB nem javasolta az EDP megszüntetését. Egyrészt azért, mert a kormányzati intézkedések továbbra sem kellően hitelesek az Európai Bizottság számára. A bizottsági anyag számszerűsíti is a GDP fél és negyed százalékában (100-150 milliárd Ft) az ígéretek és a megvalósítás közötti tapasztalati eltérést. Másrészt előrejelzésük szerint 2012-ben továbbra is egyszeri tételek segítik a hiány 3% alá csökkenését (egyébként 3,4% lenne). Továbbá 2013-ra is úgy lát a Bizottság 3% alatti deficitet (2,7%), hogy a mindig követelt 0,5%-os biztonsági tartalékkal már ez sem teljesülne. A fenntarthatóság tehát nem biztosított, a gazdaságpolitikai kiszámíthatatlansággal együtt pedig komoly kockázatot jelent.
Különösen aggasztó ugyanakkor az Európai Bizottság néhány területet érintő helyzetértékelése. A növekedést illetően mindkét évre (2012, 2013) fél százalékponttal alacsonyabb értékeket várnak a kormánynál, és ezzel messze nem ők a legpesszimistábbak sem a hazai, sem a külföldi elemzőket tekintve (2012-re a GKI és az OECD is -1,5%-ot vár). Az infláció sokkal magasabb lesz, mint korábban várható volt, a hiány elsősorban bevételi intézkedések nyomán csökken. A középtávú államháztartási egyenlegcélt (+1,5%) nem látják 2013 után tarthatónak, kifogásolják, hogy a középtávú államháztartási terv (3 éves kitekintés) semmilyen kötelezettséget nem jelent, illetve, hogy a Költségvetési Tanács akár kormányt is buktathat, bár például az elnökének jó, ha egy titkárnője van.
Az Európai Bizottság is rögzíti, hogy az adóátalakítások az alacsony jövedelműek terhére történtek, az ezt ellensúlyozó intézkedések (minimálbéremelés, bérkompenzáció) viszont a foglalkoztatottság növekedését gátolják. A vállalatok adminisztratív terhei továbbra is nagyon magasak, különösen a kis- és középvállalkozások esetében. A vagyon- és energiaadók súlya a szükségesnél alacsonyabb, hiszen az ingatlan és a vagyonadó sikeresen szitokszavakká váltak. A bölcsődei, óvodai férőhelyek bővítése nem megfelelő, az oktatási rendszer átalakítása nem előremutató, várhatóan nagyobb rétegek szorulnak ki a felsőoktatásból, holott épp az egész életen át tartó tanulás segíthetné a munkaerőpiaci alkalmazkodást. Az EB jelentése is úgy látja, a növekedést alapvetően gátolják az új adók, a munkanélküliség csökkenése elsősorban a közmunkásoknak köszönhető, akik tartós munkapiaci integrációja legalábbis kérdéses.
Hogyan is fog ez működni?
Azt tudjuk, hogy a kormány deklarált célja a növekedés serkentése, hiszen épp ezért kellett megtapasztalnunk a korábban még sehol nem ismert unortodox gazdaságpolitikát, ami a hiány csökkentését egy válsággal sújtott környezetben az adóbevételek csökkentésével, a kiadások minimális farigcsálásával, soha igazán el nem kezdett strukturális reformok ígéretével és egyszeri vagy átmeneti bevételi elemekkel próbálta megoldani. Az így elkerült megszorítás, az unortodoxia tételei szerint elvezet a növekedéshez (sőt, az új gazdaságpolitikát megalkotó nemzetgazdasági miniszter várakozása „senki által el nem képzelhető növekedési ütem” lesz jellemző a magyar gazdaságra).
Sajnos a gazdaság csak nem érti meg az unortodoxiát. Az előzetes gyorsbecslés szerint a magyar gazdaság 1,5%-kal csökkent az első negyedévben, a beruházások 8,6%-kal és egy negyedév alatt is 4,2%-kal. Ahogy az Európai Bizottság jelentése mondja, az elmúlt 14 negyedévből 12-ben csökkentek a beruházások. Az ipar is gyengélkedik, márciusban éppen csökkent, bár az export rendelésállomány legalább tartja magát. A külkereskedelem szintén bajban, euróban számított értéke már csökkent márciusban, a volumenindex szerény emelkedést mutat. Építőiparról már nem is érdemes beszélni.
Az infláció közben pörög, magasan 5% fölött ragadt be. Az ígért 400 ezer vagy 1 millió munkahely a kanyarban sem látszik. Az unortodoxia azon – egyébként már letűnt közgazdasági elméletek által is vallott – megközelítése, amely szerint, a kínálat megteremti a keresletét, azaz ha rengeteg embert öntünk ki a munkapiacra, akkor valaki majd alkalmazza őket, látványosan megbukott. Egyedül közmunkára alkalmazzák őket, 6 órában, 3 hónapig, 48 ezer forintért.
Az új adók közben még jobban megfojtják a gazdaságot, hiszen azokat az ágazatokat vágják nyakon, amelyek még esetleg beruháznának, bővítenének, új alkalmazottakat vennének föl ( és amelyek persze adót is fizetnének). Az ráadásul már a –- legutóbb épp a múlt héten bátran elutasított – európai válságkezelőknél is alapvetés, hogy a növekedés beindítását elsősorban a bankrendszertől és a hitelezéstől lehet várni. Hát mi az utóbbi két évben inkább őket is kivéreztettük bankadóval, végtörlesztéssel, majd újabb bankadóval (ami most épp illeték).
Reformokat illetően tudjuk, hogy strukturális reformra került sor az egészségügyben, bár csak államosított kórházakról és a gyógyszerkassza folyamatos passzírozásáról hallunk. Az oktatási reform szintén az iskolák átvételéről szól, de összevonások híján itt vagy az államnak kell a zsebébe nyúlnia, vagy valamilyen módon (a feladatfinanszírozás bevezetésével szerintem már csak az iparűzési adó elvonásával) mintegy 200-300 milliárd forintot ki kell húzni az önkormányzatoktól. Ez persze nekik nem fog jól jönni. De van önkormányzati reform is, bár a járások, úgy tűnik, egyelőre csak vinni fogják a pénzt, ahogy a kormányhivataloknál, de még a kormányablakoknál sem látszik megtakarítás. A felsőoktatásból is gyorsan kirántottak jelentős forrásokat, de ezt strukturális reformnak eladni azért nem könnyű. Lesz közösségi közlekedési reform is, bár két éve sok nem történt, ha csak az nem, hogy a nagy csinnadrattával visszanyitott vonalak egy részét ismét bezárták. Az elektronikus útdíj kiadási oldalát (kb. 100 milliárd forint) senki nem veszi figyelembe csak az előírt 75 milliárd forintos bevételt. A költségvetési fejezeteknek is takarékoskodni kell, de a legújabb hírek szerint a ki nem fizethető prémiumok helyett most a 150-200 ezer forintos ruhapénz a divat. És még lehetne folytatni!
Közben a kormány tavaly december óta minden nap elmondja, hogy a delegáció már teljesen kész, csak az Európai Bizottság és az IMF nem jön tárgyalni. Viszont bármit kérnek, azt nem, vagy legalábbis nem úgy teljesítjük. Hisz már tényleg csak a jegybanktörvény állna az utunkba, de a kormány csak azért sem enged. A költségvetést elfogadja ugyan a Parlament még a nyáron, ezt azonban senki nem kérte. Ráadásul a sietségnek egy volatilis környezetben értelme sem sok van, hiszen szinte biztos, hogy később módosítani kell a büdzsét. Tehát vagy a számok nem stimmelnek (ami azért elég valószínű) vagy esetleg attól félhetnek, hogy az ősszel már nehezebb lesz a kormánypárti képviselők szavazatát bármihez is megszerezni. Egy azonban biztos: most úgy áll, hogy a hitelezők sem akarnak mindenáron segíteni nekünk. Közben CDS-ünk újra a csúcson, az euró pedig tartósan 300 forint fölött ragadt. Ismét.