Szegénység az elmúlt két évtizedben: terápiás kudarcok

2012.03.14. | Haza és haladás | 7 komment

 

Vajon mi magyarázza, hogy az elmúlt húsz évben az egymást követő kormányok nem tudták megállítani a mélyszegénységben élő csoportok leszakadását? Folytatjuk a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány 2011 tavaszán kezdődött, a magyarországi szegénység csökkentését célzó szakpolitikai eszközök kidolgozására szolgáló kutatási programjának ismertetését. E kutatási program, melyet az Alapítvány Budapest Intézet és a TÁRKI bevonásával készített el, kiterjedt a nem szegény többség számára elfogadhatóbb, de nem megbélyegző, hanem megfelelően ösztönző, feltételekhez kötött szociális támogatások és szolgáltatások hazai bevezethetőségének vizsgálatára is, ennek érdekében  a Medián és a Conness a támogathatóság társadalmi feltételeit feltáró közvélemény-kutatásokat készített. A jövő héten ezek legfontosabb megállapításait foglaljuk össze.
 
Az első években nem is figyeltek fel a problémára: a 90-es években még azt gondolták, az első zökkenő után elindul a gazdasági növekedés és kinőjük a szegénységet is. Addig pedig az a fő feladat, hogy akit csak lehet, megvédjünk a szegénységtől: korábban engedjük nyugdíjba, tovább tartsuk otthon gyesen, hosszú ideig biztosítsuk a munkanélküli ellátását. Az 1990 és 1995 közötti időszakban 22,5%-ról 31,3%-ra nőtt az aktív korú népességben valamilyen jóléti ellátást kapók aránya, miközben a nyugdíj, vagy gyes melletti munkavégzés radikálisan visszaesett.
 
A kezelés súlyos mellékhatásai
 
Ez a stratégia később visszaütött: a képzetlenek számára a gazdasági növekedés sem teremtett munkalehetőséget, sőt, a jóléti kiadások növekedése miatt emelni kellett a béreket terhelő járulékokat, ami, mivel megdrágította a munkaerőt, tovább rontotta a képzetlenek esélyeit. A 2000-es évek elejére már megértette a politika, hogy a foglalkoztatás magától nem fogja elérni a korábbi szintet, addigra viszont olyan nagyra nőtt a probléma, hogy azt még egy jól felkészült, hatékony skandináv közigazgatásnak is nagy kihívás lett volna megoldani, nemhogy a jóval gyengébb magyarnak.
 
 
Bár az értelmiség és a polgárok többsége maga is csak ekkortájt kezdte megérteni a problémát, visszamenőleg is, tíz évnyi tétlenséget kért számon a kormányzatoktól. Két nézet alakult ki: az egyik szerint az a baj, hogy az állam nem elég erélyes, csak osztja a segélyt, a munkanélküliek meg nem akarnak dolgozni (általában, vagy mert cigányok, és inkább máson élősködnek, lopnak, rabolnak), vagy legalábbis nincsenek kellően ösztönözve a munkavállalásra. A másik szerint az a baj, hogy az állam nem áldoz eleget (pénzt, szolgáltatásokat) a szegénység enyhítésére, a többség pedig rasszista és kirekeszti a szegényeket, cigányokat. A két nézet vitája nagyjából lefedte a politikai bal- és jobboldal egymás mellett elbeszélő szekértáborait. Ez tovább nehezíti a megoldást, mert eltereli a figyelmet a tényekről és az ismeretek helyett az érzelmek alapján ítéljük meg a megoldási javaslatokat. Így nincs együttműködés, sőt, amit az egyik tábor épít, azt a másik lebontja.
 
A probléma: gyenge közigazgatás
 
A kormányzati kudarcok általánosabb, mélyebb oka, hogy a probléma nehéz, a magyar közigazgatás pedig gyenge. A tervutasítás más készségeket igényelt, mint a finom szabályozással, ösztönzőkkel befolyásolható piacgazdaság, települési szintre került sok olyan feladat, ami ott nem látható el, a jóléti ellátások örökölt rendszere pedig a teljes foglalkoztatásra volt szabva. Egyes területeken az apparátus szakmai felkészültsége is hiányos, vagy gyenge, de a legerősebb korlát mégsem ez, hanem a kapcsolódó kormányzati területek gyenge együttműködése: a foglalkoztatás-, lakás- és adópolitika, a vidékfejlesztés, a szociálpolitika és az igazságszolgáltatás céljai és működése sincsenek összehangolva. A legtöbb területen hiányzik a következetes, hosszú távú stratégia, vagy ha készült, a következő kormány újat csinál, vagy ha mégsem, a megvalósítás részletes intézkedési terve hiányzik.
 
A döntés-előkészítésért és a végrehajtásért felelős intézmények esetében is gyenge az érdekeltség a jó működésre: nincs, vagy csak a számviteli-, jogi szabályszerűséget vizsgálja az ellenőrzés, nincs elég önállóságuk, és pénzügyi ösztönzők sem sarkallják őket a minőség javítására. Az ellátórendszer finanszírozása intézményi vagy input alapon történik, a minőséget, eredményességet nem ösztönzi. Nincs rendszeres eredménymérés, nem készülnek hatásvizsgálatok. Van ugyan rendszeres adatgyűjtés az intézkedésekről, de ennek elsődleges célja a hatósági feladatok dokumentálása és nem az értékelés megalapozása, így legfeljebb olyan nyers mutatók képzésére alkalmas, ami csak a legnagyobb működési hibákat teszi láthatóvá. Van értékelés, de nem rendszeres, nem szisztematikus, nem konkrét, és nem kap kellő nyilvánosságot. Maguk a kitűzött célok is ritkán elég konkrétak ahhoz, hogy az értékelés pontos lehessen. Van visszacsatolás is, de gyakran lassú, így már nagyra nőtt problémákra kell reagálni. Az egyetlen biztosan működő jelző a kiadások meglódulása: a nem anyagi természetű, vagy nem azonnal látható hatásokra alig reagál a rendszer. A döntések szokásos időhorizontja rövid, illetve a tűzoltás köti le az apparátust, hosszabb távú gondolkodásra, előkészületekre nincs ideje. És végül, a szakpolitikai döntések kidolgozásába többnyire csak formálisan vonják be az érintett.
 
 
A szocializmusból örökölt jóléti ellátórendszer nagyrészt tehát alkalmatlan az új kihívások kezelésére. A szolgáltatásokat – oktatást, munkapiaci programokat, családsegítést - mind át kellene alakítani, hogy segítsenek alkalmazkodni a piac változó igényeihez. Ehhez járult még, hogy a megoldás politikai kockázata nagy: a jelenben kell olyan csoportokra áldozni, akiknek a szavazata keveset ér, a beruházások hatásai pedig áttételesek és hosszú távon jelentkeznek. Egy fiatal demokráciában semmi nem kedvez annak, hogy ilyen kockázatot vállaljon a politika: a kormány csak négy évre tervezhet és a független intézmények, a média és a civil szektor is túl gyenge ahhoz, hogy a hosszú távú jólétet növelő, de költséges döntéseket kikényszerítse. Ezt úgy is mondhatjuk: a magyar politikai elit nem hogy megbirkózni nem tudott eddig a problémával, de fel sem vállalta, hogy nekiveselkedik.
 
Az önkormányzatok erejét meghaladta a feladat
 
Sokáig úgy hárították a problémát, hogy az önkormányzati szintre delegálták nem csak a segélyezést, de általában a szegénység és a belőle fakadó helyi konfliktusok kezelését is. Ez azonban legfeljebb a növekvő feszültség elrejtésére volt alkalmas, és arra is csak ideig-óráig. Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, a helyi konfliktusok egyértelműen jelzik: széttagoltságuk, a méretükből fakadóan is korlátozott mozgásterük és a helyi mediánszavazó előítéletessége miatt a települési önkormányzatok még akkor sem lehetnek képesek ellátni ezt a feladatot, ha több segítséget kapnak a központtól. A központi kormányzat erőfeszítéseit szinte kizárólag – fontos kivétel a közoktatási reform – a költségvetési kényszerek és rövid távú politikai szempontok motiválták. A viszonylag jelentős forrásokkal támogatott, de rosszul felépített, illetve rosszul célzott munkaerő-piaci programok nem növelték érdemben a foglalkoztatást. A programok haszonélvezői többnyire nem a leginkább rászorulók, a munkavégző képességet támogató szolgáltatások kínálata szűk, minőségük egyenetlen, az egyedi munkahelyteremtő- vagy bértámogatások pedig gyakran támogatás nélkül is létrejövő állásokat finanszíroznak. Nem épültek ki, vagy szűkös kapacitásokkal, szórványosan működnek azok a szociális és munkapiaci szolgáltatások, amelyek személyre szabott segítséget nyújtanának a munkapiacra, a közösségi életbe való visszatérésre, a szegénységből való kilábalásra. Az állami munkaügyi apparátus és az önkormányzati szociális szolgáltatók kapacitása létszám és szakmai felkészültség tekintetében is korlátozott, ami különösen igaz a magas munkanélküliségű, elmaradott vidékek településeire. Az állam nem lépett fel erélyesen az etnikai diszkriminációval szemben, sem a munkapiacon, sem a közszolgáltatásokban.
 
A lakhatási támogatások zöme nem a mobilitást és nem is a szegénység enyhítését, hanem a középosztály vagyonának gyarapodását szolgálja. A szegregált, és alapvető infrastruktúrát is nélkülöző telepek felszámolása már az elkészült tervek szerint is olyan lassan halad, hogy az újratermelődést sem tudja megfékezni – a megvalósítása pedig még ennél is lassabb. Az egészségromlást megelőző népegészségügyi intézkedéseket hiába dolgozta ki a szakma – egy kormányzat sem akadt, amely komoly és tartós erőfeszítést tett volna a bevezetésükre. A képzetlen népesség munkanélküliségére egy poszt-szocialista ország sem talált még igazán hathatós megoldást, de a magyar helyzet több okból még az átlagosnál is nehezebb. Az induló helyzetünk rosszabb volt: az iskolázatlan népesség aránya magasabb, a piacgazdasági áttérésben választott stratégiánk (illetve a települési önkormányzati rendszer) pedig az egyenlőtlenségek növekedése szempontjából rosszabb, mint a versenytársnak tekintett átmeneti országok hasonló mutatói. A gyors privatizáció gyorsan megnövelte a munkanélküliséget, az ellátórendszer pedig elsősorban az inaktivitást támogató ellátásokat nyújtott. Ehhez járult, hogy épp az alacsony foglalkoztatás – nagy ellátórendszer probléma megoldatlansága, illetve a más okokból is instabil gazdaságpolitika miatt húsz éves távlatban nem sikerült olyan nagy és stabil növekedési ütemet elérni, ami ellentételezni tudta volna a leszakadást erősítő, fent vázolt folyamatokat.
 
 
Rossz társadalmi minták
 
A magyar társadalomszerkezet száz-százötven éves torzulásai, az elszenvedett sérelmek és ezek feldolgozatlansága meggyengíti az alkalmazkodóképességünket, az elitekét és az alacsonyabb státuszú népességét egyaránt. Paternalizmusra vágyunk, nem hisszük, hogy képesek vagyunk sorsunk alakítására, nem bízunk egymásban, nem kooperálunk, és nem toleráljuk a másságot, semmilyen formában. Ezt tetézi, hogy a hátrányos helyzetű népesség jelentős része roma származású és külső jegyek alapján megkülönböztethető, ami növeli a diszkrimináció és a bűnbakképzés kialakulásának esélyét.
 
Végül, az összehangolt, közös cselekvést nagyon megnehezíti, hogy 1998-tól egyre erőteljesebben polarizálódott a politikai rendszer és a pártok versengését a szakpolitikai viták helyett az érzelmi alapú, a „mi” vs. „ők” tudat erősítését célzó kommunikáció uralja, a politikai spektrum lényegében minden oldalán és szegletében.
 
Kormányzati kudarcok
 
Az elmúlt másfél évtizedben több kormányzati kísérlet is történt, ami kifejezetten a tartós munkanélküliség és szegénység csökkentését célozta, vagy ezen belül a probléma valamelyik részét, például a gyerekszegénységet.  A kísérletek némelyike hozott ugyan rész-sikereket, de átütő, tartós és fenntartható megoldást egyik sem. Többségük vagy abból indult ki, hogy a probléma gyökere a túlzottan alacsony szintű segélyezés, ami nem elég a szegénységből való kilábalásra, vagy abból, hogy a probléma gyökere a túlzottan nagyvonalú segélyezés, ami csökkenti a munkanélküliek munkavállalási kedvét.
 
Az ellenösztönzés enyhítése érdekében csökkentették a munkanélküli ellátások összegét, rövidítették az időtartamát, vagy szigorították a jogosultság feltételeit. Ez a megközelítés azonban jól megfért azzal az általános vélekedéssel is, miszerint a képzetlenek munkájára nincs kereslet, így csak közfoglalkoztatási programokkal lehet őket munkavégzésre buzdítani (kényszeríteni). Pedig már az első kísérlet után egyértelművé vált, hogy ez a kombináció nem hoz sikert: a szigorítás nem növeli a kínálatot (a szegénységet annál inkább), a közmunka viszont nem vezet vissza a nyílt munkapiacra és túl sokba kerül ahhoz, hogy nagy volumenben sokáig működtessék. A sorozatos szigorítások hatásvizsgálatai mind hasonló eredményre jutottak.
 
A mélyszegénység enyhítésére tett, a jövedelmi oldalra fókuszáló kísérletek (rendszeres gyermekvédelmi támogatás beolvasztása a családi pótlékba, családi alapú segélyezés) sikeréhez – többek között – az is hiányzott, hogy nem kezelték (kommunikációval, kapcsolódó más eszközökkel) az előre megjósolható és részben jogos (például a negatív munkakínálati hatások miatti) ellenvéleményeket. Ezért már cikluson belül visszavonták, vagy a következő ciklusban nagyrészt hatástalanították ezeket a lépéseket.
 
Kormányzati félsikerek
 
A munkakereslet képzetleneket célzó ösztönzésére tett első lépés (a járulékkedvezményt nyújtó START kártya kiterjesztése a tartós munkanélküliekre) csak 2007-ben történt, és nem készült még alapos hatásvizsgálata. A program felépítése elméletileg lehet eredményes, de azt csak egy részletes hatásvizsgálat alapján lehet majd megítélni, hogy mennyire volt költséghatékony. A 2009-es célzott járulékcsökkentés (a tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése) előzetes hatásvizsgálatok szerint eredményes volt.
 
 
A közoktatás 2003-ban elkezdett reformja és a beóvodáztatási támogatás ehhez illeszkedő bevezetése 2009-ben az eddigi legjobban kidolgozott kísérlet a szegénység öröklődésének megszakítására. A reform egyfelől a tanítási módszerek megújítását (a készségfejlesztéshez és az eltérő képességű gyerekek együttes, integrált tanításához szükséges módszerek bevezetését) és azt célozta, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek is jó minőségű oktatásban részesüljenek. Az óvodáztatási támogatás lényege pedig az otthonról hozott hátrányok mielőbbi kompenzálása, a korai fejlesztés biztosítása a hátrányos helyzetű gyerekek számára. Mindkét program eredményesnek bizonyult, de az előkészítés hiányosságai és a bevezetés gyors tempója miatt sok konfliktussal járt. Ráadásul mindkét program sérti a középosztály (vélt vagy valós) érdekeit, így erős politikai elkötelezettséget igényelt volna a fenntartásuk.
 
Mint az elmúlt másfél évben kiderült, ezzel a politikai elkötelezettséggel nem bírtak a kormányzó politikai erők, sőt, a teljes oktatási rendszer és benne a közoktatásnak a vállaltan „középosztálybarát” átalakítása szinte minden ponton ellentétes a 2003-as reform céljaival és eredményeivel.   
 

· 2 trackback

Címkék: szegénység kormányzati szociálpolitika intézkedések

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr174315640

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szavak, közérzet, statisztika 2012.03.18. 00:36:45

Vajon mit tükrözi a legjobban mindennapi közérzetünket? A kormányzat idegesítően túlbuzgó-optimista kommunikációja, a különböző politikai platformon álló pártok által megrendelt közvélemény- és szociológiai kutatások, a rideg hivatalos statisztikák...

Trackback: Polgári liberális pártot Magyarországnak! 2012.03.14. 14:10:44

Magyarország mélyponton van szinte minden létező szempontból. Ez ma már olyan közhely, hogy teljesen fölösleges bizonygatni, rágódni rajta, megbotránkozni egy esetleges újabb gyalázatos híren, eseményen. De mi a megoldás? Hiszen az, ahogyan ma ez az or...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyjából mindenki tudja, hogy három dolog kell egyszerre:
-- olcsó munkahelyek
-- gyerekeknek magas szintű oktatás
-- és mellette segélyezni kell
ezt egyik kormány sem csinálta még meg. a kulcs momentum itt az, hogy a segély ugyanannyi legyen, mint az adójóváírás. tehát ha valaki elmegy dolgozni, akkor sem veszíti el a rendszeres szociális segély összegét. legfeljebb a jogcím változik. így lesz olcsó, tömeges, legális foglalkoztatás akár piaci keretek között, akár közmunkaprogramokban. kapja a segélyt. és annyi pénzt kap, amennyit még a közmunkában non profit módon összegründol mellé. vagy szervezett piaci keretek között dolgozik.

de ehhez 25 ezres rendszeres szociális támogatás mellett 25 ezer forintos adójóváírás kell. úgy kell belőni az egy kulcsot, hogy ezt lehessen nyújtani. de az adójóváírást mindenki számára kell biztosítani. 25%-os kulccsal és 25 ezer forintos adójóváírással lehet, hogy a munkavállalók döntő többsége jól járna. a felső középosztály számára járulékplafon bevezetése volna a kedvező. de olyat meg akkor lehet csinálni ha a kieső bevételeket vagyonadóval pótoljuk.

tehát a lényeg itt szerintem az, hogy az adójóváírás összege elérje a segély összegét. és akkor lesz munkahely. mert az alacsonyan kvalifikált szülőket legalább idénymunkában tömegesen, és olcsón lehet foglalkoztatni.

magas szintű oktatás. két modell van. az egyik a világi modell. posztmodern iskola. nagy beruházás, de alacsony működési költségek. nullából is lehetne csinálni elektronikus tananyagokat. azért, mert mondjuk egy high tech szoftver cégnek az oktatási termék reklám. egy ipad vagy egy android alkalmazás. tehát ha az iskolák jól felszereltek lennének, akkor ilyen lenne. és ezeket könnyű lefordítani. de ehhez előbb a rendszerbe kell tenni egy zsák pénzt. a másik modell a premodern elképzelés. ez az egyház gondolkodása. ehhez nem kell sok beruházás. mert mondjuk egy présgéppel nyomják a könyveket. kis túlzással lúdtoll van és kalamáris. így tanulnak a gyerekek írni. kevés beruházás, de magasak a működési költségek. mert azt a könyvet mégis csak ki kell nyomtatni. a lúdtollhoz drága mártott papírok kellenek. a touchscreen működése olcsó, csak épp előzetesen van egy nagyberuházás.

tehát itt két oktatási modell van. az egyik, amit az egyház akar. emelt normatívák. de nincs beruházási pénz. vagy alig van. mert majd a szülők elmennek felújítani az iskolát, kápolnát, kolostort. a másik, hogy alacsonyabb a normatíva, de van egy nagyberuházás. arra kell törekedni, hogy tokkal-vonóval mindkét iskola ugyanannyiba kerüljön. a probléma, hogy valami köztes megoldást keresünk. magas szintű oktatáshoz alapvetően ezt a két finanszírozási modellt kell felkínálni.

van még egy a harmadik dolog. a családi pótlékot és a családi adókedvezményt intézményesen kellene elkölteni. szerintem ezt mindet meg kell szüntetni. nem egy lépésben. hanem évről-évre felezni. de úgy, hogy az elvonásnak a dupláját kell beletenni a közétkeztetésbe, a ruházkodásba. iskolai egyenruha kell napi váltsában. csak nem kell kötelezővé tenni leszámítva az ünnepeket. kap 10 pólót a gyerek. ott van rajta a sulinak a logója. és akkor kell mellé varroda, mosoda. mindjárt munkát teremt a cigány nagycsaládban mondjuk egy iskolázatlan nagylánynak. mindjárt lesz munkája. nem megy el idő előtt szülni. tehát itt a lényeg, hogy az iskola a maslow piramis legalján is szolgáltasson. self-actualization teljesen jó dolog. csak ha mondjuk a cigány ugyanabban a koszos vászoncipőben jár -20 fokban, meg plusz 30-ban, akkor az mégse olyan jó. és akkor nyilvánvaló, hogy nem családi pótlékot kell adni, hanem cipőt. de nem kínai cipőt, hanem hazait. nem magyart, hanem hazait. amit ott helyben gyártanak például a tanműhelyek.

de nagyon fontos, hogy mellette legyen rendszeres szociális seglély. mert ha az nincs, akkor egyes családoknál semmi sincs, vagy minden kiszámíthatatlan. és ha legálisan vállal munkát, akkor se veszítse el a segélyt hanem kapja meg ugyanazt adójóváírásként.

a havi 25000 forint meg úgy jön ki, hogy az egy főre jutó gdp 1/10-e.

www.wolframalpha.com/input/?i=hungary+gdp+per+capita+in+huf+per+10+per+12

ez nagyon kevés pénz. de amíg az újraosztás nem nemzetközösségi keretek között folyik, addig csak úgy ennyit lehet adni. egy tizedet lehet egyenlő módon szétosztani.

ha ezt összeurópai keretek között osztjuk szét, akkor ennyi jutna.
www.wolframalpha.com/input/?i=eu+gdp+per+capita+in+huf+per+10+per+12
érdekes módon nagyjából ennyivel szokás támogatni a kiemelt közberuházásokat. ennyiért jönnének beruházni nagy multik. havi 60 ezres adójóváírás mellett. vagyis összeruópai keretek között kellene egy tizedet szétosztani. de ettől még messze vagyunk.
Sok igazság van benne, gratulálok.
A szegénység és a munkaerőpiac

"Aki nem dolgozik, ne is egyen?" ..mert az alapvető összefüggés ez. Igen, kérdés formájában fejezi ki azt a szociológiai axiómát, amely alapjában jelenti a problémát. Ez, minden szegénység-áldozatra vonatkozik. Az ember alapvető szükséglete, hogy az életfunkciókhoz megfelelő táplálékhoz jusson.
Az aktív korúak elszegényedésének tényezői (értelmezhetjük ok-ként is, de a megoldást az nem viszi előbbre!)
1.Van, aki lusta, munkakerülő, nem szeret dolgozni. Egészen más megítélés alá esik.
2. Van, aki dolgozna, de nincs szakképesítése: részére rendkívül szűk a munkaerő-piaci lehetőség (ebbe a körbe tartoznak az alacsony és befejezetlen általános iskolai "végzettségű", valamint az analfabéták)
3. Van, akinek megváltozott a munkaképessége, ezért nem teljes értékű munkavállaló.
4. Van, aki olyan régióban él, ahol nincs munkalehetőség, magas a munkanélküliségi ráta
5. Van, aki ugyan szakképzett, de pályakezdőnek számít a munkaerőpiacon.
6. Van, aki az etnikai hovatartozása miatt nem jut munkához.
Van, akit nem szívesen foglalkoztatnak a munkaadók, mert 50 év feletti.
7. Van, aki fogyatékossággal élő, csak bizonyos keretek között foglalkoztatható.
8. Van, akitől azért idegenkednek a foglalkoztatók, mert kisgyermeket nevel.
9. Van, aki átmenetileg kiszorul a munkaerőpiacról: álláskereső, vagy regisztrálatlan álláskereső.
10.Van, aki egy nagy családban, egyedüli munkavállaló.

.....és vannak, akiknél egyszerre ebből a 10 tényezőből, több is fennáll!

A teljesség igénye nélkül, 10 tényező, ami a munkaerő-piaci vonatkozásban a szegénységhez, az elszegényedéshez vezethet. Ezek a csoportok nyílt csoportok: élethelyzettől függően, folyamatosan változó a "csoportok" létszáma!

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül az életkor szerinti inaktívak (nyugdíjasok) elszegényedését és a munkaerőpiac összefüggését sem:
Vannak, akik sikeresen idősödnek, és az életkoruktól függetlenül még potenciális munkaerőt jelentenének a munkaerőpiacon.

Az elszegényedés kérdésében, a szegénységből kivezető megoldások vonatkozásában, megítélésem szerint - kiinduló-pontot jelentenek. Az eddigi megoldási kísérletek mindenkor, vagy kampányszerű természetűek, vagy egymástól elszigetelten, különböző tartalommal realizálódtak. Kérdezem: történt - e vizsgálat, elemzés arra vonatkozóan, hogy ezeknek a kísérleteknek, lezárult projekteknek milyen eredményei vannak az egyén szegénysége szempontjából? A megvalósult kísérleteknek vannak-e győztesei, mennyien vannak, akiknek véglegesen megszűnt a szegénysége?.....A válság tény, hogy sok esetben determinálja az eredményességet, de a szegénységben élők és gyermekeik éhesek, erőtlenek, sok esetben következményként egészség-károsodottak.
A felelősség, mindnyájunk felelőssége, mindenben, így a szegénység katasztrofális méreteinek kialakulásában is.
Amíg, kizárólag a választási kampányok idejére kerülnek felszínre a megoldási ígéretek, addig ne reméljük, hogy bármi is történik annak érdekében, hogy tudatosan, szervezetten tegyünk, közösen, a szegénység ellen. Közben a szegénység mélyül, egyre több családot elér. (Ebben, a jelenlegi kormány felelőssége egyértelműen bizonyított: nincs a beígért munkahely, alacsonyak a családi jövedelmek, a problémát szőnyeg alá söpri..)
A segélyek helyett másban kellene gondolkodnunk. Látjuk, hogy ennek csak a tűzoltó funkciója működik. Egy példa: a segélyfolyósítással még senkit sem ösztönöztek a munkaerő-piaci részvételre. Azzal sem, ha naponta a fejére olvassuk, hogy lusta, akarjon már dolgozni!
A másik lényeges tényező az aktív részvétel a folyamatban: a róluk való döntések elvetélnek a szegények részvétele nélkül, továbbra is kudarcot mond minden szegénységet mérséklő kísérlet. A fejük fölött, nélkülük, senki ne hozzon döntést. A szegénység az egyén szempontjából: megalázott élethelyzet. Ismét a következmény: sokan nem bírják a napos küzdelmet a talpon-maradást, feladják...jön az alkohol, a bűnközeliség, a stigma. A szegénység következményei, diffúz hatásúak. Újabb és újabb problémahalmazt generálnak. A szegények bevonásával, aktív részvételi programok kellenek...de már a tervezés pillanatától: ...egyszerűen azért, mert RÓLUK van szó, akik benne élnek a szegénységben, akik az elveszett méltóságuk ellenére, joggal nem "szeretik", ha RÓLUK...NÉLKÜLÜK születik meg a sorsukat befolyásoló döntés.
Sok igazság van ebben az anyagban, köszönet érte. Hozzátenném: sokféle megoldás van a szegénységből való kilábalásra. Vannak közöttük régi, kipróbált módszerek is, mint pl. a népfőiskola, a szociális földprogram+mezőgazdasági képzés, netán a szövetkezeti gazdálkodás - de mintha félnénk a már kipróbált módszerektől, mindenki valami újat akar bevezetni (néha jó, néha nem). Súlyos hiba, ha központi intézkedéssel keresnek megoldást: a szegénység helység-specifikus, más megoldás kell nagyvárosban és más falun.
A másik gond, hogy minden program rövid, ideiglenes, véget ér, mielőtt eredménye lenne, gyakran kormányzati ciklushoz és az adott kormányzat "híveihez" kapcsolódik. A szakképzés nagyon leromlott állapotban van, a szakmai átképzés szintén. Minthogy munkalehetőség gyakran még szakképzettséggel sem található, nagyon fontos lenne elemi szintű, az adott szakma szókincséhez igazodó nyelvoktatás a szakképzésben. Ez megkönnyítené a külföldi munkavállalást. A mélyszegénységben élők esetében - mint másütt is megírtam - a helyben elérhető segítő (népnevelő, mediátor, védőnő, koordinátor, falugazda,tanácsadó hívják akárhogy) folyamatosan rendelkezésre álljon. Ezt a helyi önkormányzatok (igényfelmérés, nyilvántartás, eredmény mérése) és a középszointű önkormányzatok (fejlesztési politikák, munkaerőpiaci koordináció) lehetne rábízni.
A pénzügyi megoldások központilag vezéreltek, ezért nem jelentenek megfelelő megoldást. Mit kezdjen pl.az adókedvezménnyel az, akinek adóköteles jövedelme sincs?!
Szép gondolat bevonni a szegényeket a róluk szóló döntésekbe, de ez inkább csak elmélet, hiszen a szegénység oka bizonyos mértékben a tudatlanság, a tájékozatlanság, jellemző a depresszió, a távlat nélküli élet. Ne várjunk sokat tőlük, inkább azoktól, akik közöttük élnek, és szaktudásuk révén látják, mire van szükség ott, helyben.
Az iskolára és az óvodára sem lehet mindent rálőcsölni - az intézményes nevelés fontos, de nem old meg mindent. Ha a szülő is tudatlan, iskolázatlan marad, akkor a gyerek sem jut sokra.
Ezen a téren is vannak jó kezdeményezések, pl. nyitott iskola, ahová járhat gyerek is, felnőtt is, és a legapróbbakra közben bölcsiben vigyáznak. Nemrégiben olvastam egy ilyen falusi intézményről, tehát nem álom...
@SZPG:

A sokféle megoldási lehetőség, eddig sem hozott, legalább részleges megoldást, a szegénység mérséklésére.
A döntésbe való bevonás gondolata, nem magát a döntést jelenti. Annyit viszont igen, hogy a megalázott élethelyzetben (mert így élik meg a szegénységet sokan!), ott lehet a folyamatban. Ennek motiváló és ember-felemelő szerepe van/lehet.
Közmunka program....elkeserítő az önkormányzatok viszonyulása, intézkedése. Nem revansnak szánom, de a mostani eszközökkel, lehetőségekkel is cudarul bánnak. Igényfelmérés/Szükségletfelmérés? Eredménymérés? nem szerepel a köztisztviselők munkaköri leírásában! (MGJ: nagyon is indokolt lenne!)

"Ne várjunk sokat tőlük, inkább azoktól, akik közöttük élnek, és szaktudásuk révén látják, mire van szükség ott, helyben."

Ez a gondolat, kifogástalan, gratulálok. Ezen a ponton érdemes gondolkodnunk tovább!

Hadd jegyezem meg: ma a bölcsődei férőhelyek 100% -os kihasználtságúak! Új bölcsődék építéséig, a szegénység csak mélyül.
Kedves Sorsfordító, úgy látom, nagyon közel áll egymáshoz a véleményünk a témakörről. Legfeljebb az e-mailes eszemecseréknél gyakori módon, az egyes szavak nem megfelelő értelmezéséből adódnak nézetkülönbségeink. (Szívesen folytatnám bilaterálisan, minek terheljük a párbeszédünkkel a közös rovatot?) Én új megoldást látnék jónak az érintetteknek a döntésbe való bevonásakor: ajánlatot kellene tenni, fel kellene ajánlani nekik, hogy ha ki akarsz mászni a nyomorúságból, ezt és ezt lehetne csinálni - akarod-e? - És itt már meg is torpanunk, mert a legszerencsétlenebbeknél éppen az a probléma, hogy már elvesztették az akaraterejüket, vagy úgy legyengült ez a szellemi tulajdonséguk, hogy azt felelik az ajánlatra: hááát... nem is tudom... Persze, nem lehet semmit sem ráerőszakolni az emberekre, de aki ott él köztük, az megtalálja azt a szót, amivel meg lehet szólítani őket. Néha egyszerűen a jó példa is hat. Ezen ne is vitatkozzunk, mert ahány hely, ahány ember, annyiféle megoldást kell választani. A szegénységből kilábalásnak programja van, nem pogromja(=po gromada oroszul: tömeg egyformán kezelése).
Nekünk azonban itt és most nem annyira helyzetképet, mint inkább a jövőre nézve a jó kormányzás hogymikéntjét kellene megtalálnunk ebben a nagyon bonyolult ügyben. Én inkább a segítőrendszeren, annak folyamatos, kormányzati ciklusokon átívelő, folyamatos fenntartásán, működtetésén törném a fejem. Olyan törvényen, olyan szabályon, amit nem írhat felül sem a takarékoskodás, sem egy kétharmados parlamenti többség. Mert amíg a mentálhigiénés problémákat nem próbálják feloldani egy embercsoportban, addig nem jutnak előbbre a csoport tagjai. És a politikusoknál is lehetnek mentálhigiénés problémák: lelki-szellemi süketség, vakság, önzés...

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) e.on (1) E.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) egyiptom (1) Egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) eu (9) EU (3) EU-csúcs (2) euro (1) euró (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) Európai Bizottság (2) európai bizottság (1) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) izrael (1) Izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) Kína (1) kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) messziről nézve (1) Messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) MVM (1) mvm (2) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása