Bő két hónappal a francia elnökválasztás április 22-i első fordulója előtt meglehetősen egyértelműnek tűnik a végkifejlet. A 90-es évek eleje óta ekkora esélye szocialista elnökjelöltnek nem volt a végső győzelemre, mint François Hollande-nak. Bár Nicolas Sarkozy köztársasági elnök hivatalosan még nem jelentette be indulását, a március 16-i végső határidőig minden bizonnyal ez is meg fog történni. A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a szocialista jelölt 32%-ot, Sarkozy 25%-ot kapna az első fordulóban. A második körben, amikor az első fordulóban induló jelöltek közül a két legerősebb mérkőzik meg, már igen jelentős, 59%-41%-os eredménnyel lehetne számolni a szocialista jelölt javára egy most tartandó választáson.Pedig Dominique Strauss-Kahn kiesésével a szocialisták joggal aggódhattak tavaly nyáron, hogy képesek lesznek-e kiállítani a karizmatikus, de népszerűtlen francia elnök ellenében egy hiteles és esélyes ellenfelet? Olyan politikust, akivel elkerülhetik azt a látványos kudarcot, melyet egyszer már kellett elszenvedniük, nevezetesen, hogy a szélsőjobboldali Front National mögött a harmadik helyen végeznek.
A témával kapcsolatos legutóbbi írásomban is már jeleztem, hogy a francia jobboldal jobb híján előrefelé menekül és az szükséges és elkerülhetetlen válságkezelést erényként próbálja meg feltüntetni. „A jobboldalon érezhetően elkezdődött az elnökválasztási kampány politikai-retorikai környezetének újrakeretezése. E szerint a jobboldal a felelős, modernizáló és jövőpárti szereplő lenne, míg a szocialistákat próbálják belenyomni a változásra és reformokra képtelen, hiteltelen és kormányzásra képtelen párt képébe.”
Ezt a koncepciót verte keresztbe a három A-s hitelminősítés elvesztése úgy, hogy közben az örök rivális Németország megtarthatta a legjobb minősítést. Ezt nagyon sok francia a nemzeti büszkeségen esett csorbaként élte meg és nem kellett kampányzseninek lennie a baloldalon senkinek ahhoz, hogy ezt a magas labdát leüsse. Hollande a januári leminősítést úgy aposztrofálta, hogy az nem Franciaországra vonatkozik, viszont hűen tükrözi a jobboldali kormány politikájának kudarcát. Tovább rontotta Sarkozy esélyeit, amikor Jean-Pierre Chevénement, az általa alapított baloldali Köztársasági és Állampolgári Mozgalom (Mouvement républicain et citoyen - MRC) tiszteletbeli elnöke február 1-jén visszavonta jelöltségét. Bár a jelenleg Belfort megyét képviselő szenátor támogatottsága alig volt több mint 1%, a széttagolt baloldalon ez a lépés üzenetértékkel is bír.
Sarkozy azonban, megfogadván De Gaulle machiavellista szemléletű mondását, miszerint „amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére”, egy sor reformintézkedést jelentett be. Ezek célja, Franciaország kivezetése a gazdasági válságból. Népszerű intézkedés és a baloldal is támogatja a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó augusztustól való életbe léptetését. Mértéke 0,1 százalékos lesz és a franciák az EU-ban elsőként vezetik be az adót. A témában a szocialista jelölt is határozottan állást foglalt a párt első hivatalos választási nagygyűlésén, ahol kampánybeszédében meglepő hevességgel ment neki a pénzügyi szektornak. Hollande szerint a bankok hatalmukba kerítették a francia gazdaságot és a társadalmat, ami ellen keményen fel kell lépni. Rá kell bírni őket, hogy azok elválasszák egymástól a spekulációban érdekelt és a hitelezői részlegüket, valamint, hogy adják fel adóparadicsomi érdekeltségeiket.
A francia elnök egy rendkívüli televíziós interjúban számolt be reformterveiről. A gazdaság felpörgetése és a versenyképesség növelése érdekében a munkáltatói járulék összesen 13 milliárd euróval való csökkentését tűzte ki célul. A bevételkiesés másik oldalát is megnevezte, méghozzá ÁFA emelés formájában. A forgalmi adót október 1-től 19,6 százalékról 21,2 százalékra emelné. Az ÁFA felemelésével Sarkozy ismét magas labdát adott fel az egyre inkább populista húrokat pengető szocialistáknak, akik a szakszervezetekkel karöltve heves támadást intéztek a javaslattal szemben, amely szerintük antiszociális. A francia elnök a TV-interjúban beszélt arról is, hogy fiatalok munkába állását segítendő, – német mintára - arra kötelezi a 250 főnél több főt foglalkoztató cégeket, hogy a fiatal pályakezdők arányát öt százalékra emeljék a munkavállalói körben.
Bár a két jelölt közötti különbség nem változott szignifikánsan a népszerűségi indexben, az intenzívebb média megjelenés lehetővé tette számukra, hogy a korábban még szorosan mögöttük lévő szélsőjobboldali Marine Le Pen és a centrista Français Bayrou elől meglépjenek mintegy 10 százalékponttal. Most már egyre inkább egymásra koncentrálhatnak. A 2002-es elnökválasztási szcenárió szinte kizártnak tekinthető: mint ismert, akkor az első fordulóban a mostani szélsőjobboldali jelölt édesapja, Jean-Marie Le Pen megelőzte a baloldali Lionel Jospin-t és ez arra kényszerítette a baloldalt, hogy a jobboldali Jacques Chirac-ra szavazzon a második fordulóban a Front National akkori elnökével szemben.
Az első és a második fordulóra vetített népszerűségi adatok ollószerűen nyílnak szét a szocialista jelölt javára. Ennek egy oka van, mégpedig Sarkozy igen markáns és már hosszú ideje tartó népszerűtlensége. Jean-Daniel Lévy, a Harris Interactive, francia közvélemény-kutató cég igazgatója szerint, Sarkozy kampánystratégáinak arra kellene koncentrálniuk, hogy az elnökválasztás megmaradjon egy hagyományos választásnak a jobb és baloldal között. Másképp megfogalmazva: meg kellene akadályozniuk, hogy az elnökválasztás a jelenlegi elnök maradásáról vagy leváltásáról szóló népszavazássá forduljon át.
Sarkozy és kampánystábja veszélyes terepre merészkedett azzal, hogy Merkel Németországát úton útfélen pozitív és követendő példaként említi és már szinte nincsen olyan Sarkozy-interjú, amelyben ne Németországra hivatkozna. Egyértelmű, hogy Sarkozy célja ezzel az, hogy a franciák számára egy pozitív, a német gazdasági csodához hasonló perspektívát adjon. Minduntalan azt üzeni: igenis, ki lehet lábalni a válságból és még ezekben a nehéz időkben is lehet érezhető gazdasági növekedés, de ennek az a feltétele, hogy a németországihoz hasonló reformokat hajtsanak végre. De Merkelnek is szüksége van Sarkozyre. Főleg azok után, hogy a szocialista elnökjelölt kijelentette, győzelme esetén átgondolná a németek által hevesen ellenzett euró-kötvényekkel kapcsolatos francia álláspontot, illetve újratárgyalná a Merkozy-féle (a nyugati sajtóban így hívják a német kancellár és a francia elnök által alkotott tandemet) szigorú fiskális paktumot. Egyértelmű jelei vannak ma már annak, hogy Merkel segíteni próbál majd Sarkozy kampányában. Sarkozy-t Merkellel egy szintre emelve, Európát megmentő államférfiként próbálják beállítani kampánystratégái, és ezt a képet Merkel kiállásával maga is erősíti.
Mindez azonban nem kevés kockázattal is jár, hiszen a franciáknak érezhetően elegük van a megszorításokból és a megszorításokat szimbolizáló Merkelre való hivatkozás is egyre inkább kontraproduktívnak tűnik. A szatirikus médiában egyre többször utalnak arra, hogy Sarkozy úgy pattog, ahogy Merkel mondja. A Les Guignols De L'info például Merkelt, mint francia köztársasági elnököt szerepelteti, aki miután kioktatja a franciákat a munka és a szorgalom fontosságáról úgy fejezi be beszédét: Arbeiiit! Ennek ellenére a német gazdasági eredményeket a franciák is elismerik, és Sarkozy, mint egy utolsó szalmaszálba próbál belekapaszkodni a már említett német gazdasági modell és annak gyümölcseit kínáló perspektívába. Bár a választásokig még bő két hónap van hátra, kérdéses, hogy a jelen gazdasági helyzetben a jobboldal képes lesz-e fordítani a mostani közvélemény-kutatási eredményeken. Ma annak van nagyobb valószínűsége, hogy folytatódik az utóbbi pár évben a gazdasági válság hatására Európában kialakult trend, miszerint a hatalmon lévő erők rendre elveszítik a választásokat. De Sarkozy minden bizonnyal az „utolsó töltényig” harcolni fog. Ellenfele minden hibáját ki fogja használni, és ha el is veszti a választásokat, biztosak lehetünk abban, hogy az izgalmas és tanulságos kampánynak lehetünk tanúi.
