Közöskassza.hu: Nyugdíjszektor – zavaros szándékok, félig végigvitt átalakítások

2011.12.14. | Haza és haladás | 14 komment

 

A kormány a profiltisztítás jelszavát hangoztatva azt ígérte, hogy világosan elkülöníti egymástól a költségvetésben a nyugdíj-jellegű és a biztosítási alapú juttatásokat a szociális támogatásoktól, és „ezentúl csak annyi nyugdíjat fizetünk ki, amennyi befolyik a nyugdíjkasszába.” Az adminisztratív változások mögött tehát egy megváltozott filozófiájú, racionálisabb, és a jövő generációinak terheit csökkenteni képes nyugdíjrendszer kialakítása volt az ígéret. A 2012-es költségvetési tervezetből kiderül: mindebből nem lesz semmi. A nyugdíjrendszer átláthatatlanabb és a fenntartása drágább lesz, miközben hosszú távon sem látszik, hogy javulna az egyensúlyi helyzete és jobb szolgáltatást lenne képes nyújtani az ellátásban részesülőknek. 
 
Egyik zsebből a másikba
 
2011 végéig minden nyugdíj-jellegű kiadást a Nyugdíjbiztosítási Alap finanszírozott, ehhez a fedezetet az adózók (munkáltatók és munkavállalók) által befizetett járulékok és a más jogcímen beszedett adókból származó költségvetési támogatás biztosította. Cserébe tehát azért, hogy a költségvetés kiegészítette a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányát, legalább egy helyen voltak az ilyen jellegű kiadások. A kormány ennek a néhány éve kialakított rendszernek az ellenreformjára készül, de azt valójában nem viszi végig.
 
2012-től a rokkantsági ellátások szociális jellegű kiadásainak egy része átkerül az Egészségbiztosítási Alaphoz, a korhatár alatti ellátások pedig átkerülnek az újonnan létrehozott Nemzeti Szociálpolitikai Alapba, így a Nyugdíjbiztosítási Alapnál csak a „rokkantsági, baleseti rokkantsági ellátások finanszírozása marad. Az ellátások finanszírozásában tehát jelentős technikai átrendeződés történik, azonban mindez csak annyit jelent, hogy a kormány újabb zsebeket kreál ugyanazoknak a kiadásoknak, ahelyett, hogy a másként történő kifizetéseket más formában, más jogcímeken, más arányokban beszedett adókból és járulékokból finanszírozná a költségvetés.
 
 
 
Nem lesz olcsóbb, sőt!  
 
A munkaadóktól nyugdíjbiztosítás címén beszedett pénz megosztása az egészségbiztosítási és a nyugdíjbiztosítási rendszer között nem változik – a Nyugdíjbiztosítási Alap bevétele a 27 százalékból változatlanul 24 százalékpont, az Egészségbiztosítási Alapé pedig továbbra is 2 százalékpont. Ám mivel a társadalombiztosítási járulékot felváltja a szociális hozzájárulási adó, egy a foglalkoztatók számára szélesebb alapú, tehát nagyobb terhet jelentő fizetési kötelezettség, a munkáltatók terhei annak ellenére növekednek majd, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke éppúgy 27% lesz, mint amennyi a megszüntetett tébéjárulék volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a biztosítottak egészségbiztosítási járulékát is 6-ról 7 százalékra emelik (ez 73-75 Mrd forint többletet jelent az Egészségbiztosítási Alapnak) megállapítható: a tág értelemben vett egészségügyi kasszához átkerült szociális jellegű támogatásokat pluszforrásokból, tehernövelésből finanszírozza a kormány.
 
Ha a klasszikus nyugellátást vizsgáljuk, akkor ugyan igaz, hogy jelentősen csökken az a tétel, amelyet a központi költségvetésből a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetésébe kell átkönyvelni ahhoz, hogy az Alap papíron nullszaldós legyen. De ezzel szemben ott találjuk a korhatár alatti nyugdíjellátásra (szolgálati-, korkedvezményes-, előrehozott nyugellátás) szánt 320 Mrd forintot a Nemzeti Szociálpolitikai Alapban, így a korábbi ellátások másutt, más jogcímen meghatározó részben továbbra is kifizetésre kerülnek, így igazi megtakarítás egyelőre nem igazán történik.
 
Fenntarthatóság: növekvő kockázatok
 
Láthattuk tehát: érdemben nem csökkennek a nyugdíjkiadások 2012-ben. Erre csak akkor lett volna esélye a kormánynak, ha az azonos szerkezetben beszedett járulékok különböző állami zsebek közötti pakolgatása helyett az új elosztási logikát új beszedési logikával párosította volna össze.
 
Ez azon is múlik, és témánk szempontjából amúgy is különösen fontos szempont, hogy sikerül-e jövőre érdemben növelni az időskorúak foglalkoztatását. Mint erről korábban írtunk, ennek reális esélye 2012-ben sajnos minimális, így nem lesznek kevesebben azok, akik akár nyugdíjszerűnek-, akár szociális ellátásnak tekintett költségvetési forrásokból lesznek kénytelenek megélni.
 
Mindezek fényében igencsak kérdéses, hogy valóban megvalósul-e a Nyugdíjbiztosítási Alap tervezett bevételi-kiadási egyensúlya? A fentieken túl a legnagyobb kockázatot a főállású vállalkozóknál, vállalkozásoknál tervezett járulékfizetési kötelezettség változás jelenti. A tervek szerint ugyanis jövőre a vállalkozások az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulékot nem a minimálbér, ill. a garantált bérminimum jelenlegi értéke, hanem azok 18 százalékkal megemelt értékének 150 százaléka alapján kötelesek fizetni. Így a főállású vállalkozások járulékterhei a jelenlegihez képest közel 80 százalékkal emelkednek! Félő, hogy a megemelkedő járulékfizetési kötelezettség alóli kibújást választják majd a vállalkozások, ennek következtében pedig ténylegesen csökken az érintett befizetők száma, s megnő a jelentősen alacsonyabb közterhet jelentő vállalkozói formák létszáma, ami a kormány szándékaival ellentétes módon csökkentheti a Nyugdíjbiztosítási Alap bevételeit.
 
Az biztos, hogy a nyugdíjrendszer és a magyarországi inaktív népesség támogatási, illetve nyugellátási rendszerének reformja úgy nem megvalósítható, ha csak egy elkülönített részt, a Nyugdíjbiztosítási Alapot akarja – sikertelenül – „kiegyensúlyozni” a kormány. 2012-ben egyelőre a kiadások nem csökkennek, a járulékterhek inkább nőnek, és új „zsebek” létrehozásával valójában csak egy bonyolultabb, átláthatatlanabb és a társadalompolitikai célokat inkább összezavaró átalakítás valósul meg,

· 6 trackback

Címkék: költségvetés átalakítás nyugdíjrendszer

A bejegyzés trackback címe:

https://hazaeshaladas.blog.hu/api/trackback/id/tr453416167

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Olajfa? Muhaha...! 2012.01.10. 22:48:28

A hétfő esti tüntetők között bizonnyal sokan voltak olyanok, akik abban bíztak: a demokratikus ellenzéki pártok hamarost összefognak. Nem vádolnám őket azzal, hogy megveszekedett realisták lennének. Muszáj őket türelemre intenünk – még mielő...

Trackback: Új év, új ötletek 2011.12.26. 02:58:28

Hamarosan lezárjuk a 2011-es évet, és talán már többen gondolkodnak azon, hogy mi lesz jövőre. Mi történt 2011-ben? Volt tüntetés március 15-én, október 23-án, és még számos más alkalommal. Bár a politikai pártok szintjén nem nagy a közeledés, de a civ...

Trackback: Mindenki szenved: Joshi Bharat segítségét kérik az országgyűlési képviselők 2011.12.14. 15:04:28

A Fidesz frakció kezdeményezésére a mai napon az országgyűlés nyílt levélben fordult Joshi Bharathoz, hogy a léleklátó segítségét kérje a képviselők és a frakciók között tapasztalható feszültségek kezelésére.Lázár János frakcióvezető elmondta, azért ju...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2011.12.14. 13:50:02

15 éve szerzett egyéves pénzügyes gyakorlattal nagy bátorság tárgyalni menni az IMF barlangjába? Tényleg az a jó az országnak, ha nem egy felkészült gazdasági szakembert, hanem egy (két) pártkatonát küld a Fidesz tárgyalni az oroszlánhoz? "Kihag...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.14. 13:49:12

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.14. 13:48:22

Mihez ért Orbán Viktor tulajdonképpen?  Hol és milyen állást pályázhatna meg ez a 49 éves férfi? Mihez ért a miniszterelnök az ELTE ÁJK-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Épp írtam egy cikket a blogomba a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságáról: kiszamolo.postr.hu/
A bevezetés utolsó mondata jelenleg így hangzik:

"A nyugdíjrendszer átláthatatlanabb és a fenntartása drágább lesz, miközben hosszú távon látszik, hogy javulna az egyensúlyi helyzete és jobb szolgáltatást lenne képes nyújtani az ellátásban részesülőknek."

Gyanítom, ehelyett azt akarták írni, hogy "[...] hosszú távon SEM látszik, hogy javulna az egyensúlyi helyzete [...]".
A bevezető szövegből hiányzik egy sem, nem?

"A nyugdíjrendszer átláthatatlanabb és a fenntartása drágább lesz, miközben hosszú távon SEM látszik, hogy javulna az egyensúlyi helyzete"
Mocskos játszma.... 10 év utánra ígérni 1 millió munkahelyet....és 15 - 20 év után jelentkező nyugdíjkiegészítést ellopni ! Ugyanis kizárják a tiltakozás lehetőségét ,...mondva : majd 10 - 15 - 20 év múlva reklamáljatok !!!!!
Tényleg meg kéne már szüntetni ezt a nyugdíjasságot. A pénzt már elköltöttük, így egységesen be kellene vállalni mindenkinek azt, hogy a nyugdíjkorhatár elérésekor ünnepélyes keretek között szétharapja az ereit.
Mivel sokat utazom metrón, ha baleset lenne rajta ígérem, hogy egy téglával betöröm a magyar Parlament ablakát !

MEGTESZEM.
@Lázár te igazi szarházi vagy!: tökmindegy, legyenek homelessek úgy is kevesebb pénzbe kerülnek mint eddig. Amíg meg a 200 ezerért megrendelt rokinyugdíj mellett feketéztek biztos gyűjtöttek annyi pénzt hogy megéljenek ;) mert ugye senki sem gondolja komolyan hogy magyarországon 700000 tényleg rokkant van?
A rokkant "csaló" emberekre a szigorító törvényt nagyon gyorsan meg tudják alkotni. Tudnak a mi "honatyáink" gyorsan törvényt alkotni és azt megszavazni. Rajtuk nyomorékokon akar a Kormány spórolni. Kérdezem én, ki feji le az államot jobban: a rokkant ember kb. 40-50 ezer forinttal, VAGY egy képviselő, aki kapja a képviselői tiszteletdíját kb. 700 ezer forint, emellett ellát egy polgármesteri vagy kormánybiztosi pozíciót ugyanennyi pénzért, na meg egy óraadó tanár egy főiskolán kb. 260 ezerért. Ez mind állami fizetés, és akkor nem beszéltünk arról, hogy hogy tudja ellátni ezt a három pozíciót. Úgy, hogy felvesz maga köré egy kabinetnyi 5-6 embert,akik szintén állami fizetésért dolgoznak csak azért, hogy a képviselő úr idejét beosszák, mikor, hol mutassa meg magát egy mosolygós fotó erejéig. KIKNÉL KELLENE A JÖVEDELEMKORLÁTOT BEVEZETNI AKKOR? A Nyugdíjasnál vagy ezeknél akik azt hiszik magukról mindenhez értenek és mindent tudnak. Akik ilyen törvényeken megszavaznak, azt sem tudják mire szavaznak, halvány lila "fingjuk" sincs a témáról. Bízom abban is, hogy nekik és családtagjaiknak sincs bérlete az egészséghez.
Ez a tudományoskodó blog rendre annyira zavaros és tévedésekkel telerakott, hogy még azt se érdemli ki, hogy pár percet fordítsak a kriktikám megírására.
Ez csak azért tűnik tudományoskodónak és zavarosnak, mert nem egy mondatban írja le neked a lényeget. De én leírom neked: Az új nyugdíjrendszer egy rakás gőzölgő fos. Indoklás: fenntarthatatlan, hiánytermelő és Orbán Viktor 2040-ig tartó igéreteire épül.
Bajnai Gordon az EGYETLEN, aki képes kivezetni az országot a kakiból.

Rólunk

A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szakpolitikai publikáció, konferenciái mellett rendszeres blog-bejegyzésekkel is hozzá kíván járulni napjaink legfontosabb kérdéseinek higgadt, szakszerű és elmélyült megvitatásához.

Tovább

Legutóbbi bejegyzések

Támogasson minket

Legutóbbi kommentek

Címkék

2011 (3) 2012 (8) 2013-as költségvetés (2) 2014 (3) adó (3) adósság (1) adósságrendezés (1) adósságválság (2) afganisztán (1) agrárpolitika (1) akadályok (1) alap (1) alaptanterv (1) alaptörvény (1) alkotmány (9) állam (1) államadósság (6) államilag finanszírozott keretzámok (1) Állami Számvevőszék (1) államosítás (2) állampolgárság (2) antikorrupciós technikák (1) arab (3) ÁSZ-jelentés (1) átalakítás (3) átláthatóság (1) atomenergia (3) atomprogram (1) autonómia (1) autópályafejlesztés (1) bajnai (1) Bajnai Gordon (1) Bajnai Gordon. (1) balkán (1) balti út (1) belpolitika (1) Best of (1) beszéd (1) bevezetése (1) bíró andrás (1) birtokpolitika (1) biztonság (1) btk. (1) budapest (1) Budapest Pride (1) büntetés (1) büntethetőségi korhatár leszállítása (1) business (1) cenzúra (1) cigányok (1) Címkék (1) demokrácia (2) demokratizálódás (2) devizahitel (1) Diktátorok Kézikönyve (1) Drogjelentés 2012 (1) drogpolitika (1) drogstratégia (1) dzsong (1) e-útdíj (2) E.on (1) e.on (1) EB jelentés (1) egyházak (1) Egyiptom (1) egyiptom (1) együttélés (1) ekb (1) eljárás (1) elnökválasztás (3) előadás (1) energetikai privatizáció (1) energiapolitika (3) energiastratégia (1) esélyegyenlőség (1) észak korea (1) EU (3) eu (9) EU-csúcs (2) euró (1) euro (1) eurobarométer (1) euróbevezetés (1) európai (2) európai bizottság (1) Európai Bizottság (2) európai bizottság jelentése a magyar gazdaságról (1) Európai Unió (2) eurózóna (2) euró zóna (7) euro zóna válság (1) EU költségvetés (1) EU támogatások (1) évértékelő beszéd (1) Fehér könyv (1) fejlesztési támogatások (1) fejlesztéspolika (1) fejlesztéspolitika (6) Fejlesztéspolitika Kormánybizottság (1) felsőoktatás (11) feltételes (1) felvételi (1) fiatalkorúak büntető igazságszolgáltatása (1) fico (1) finanszírozás (1) foglalkoztatás (2) foglalkoztatáspolitika (4) földtörvény (1) forradalom (1) forum (1) franciaország (2) fukushima (1) fukusima (1) gazdasági (3) gazdaságpolitika (19) gordon (1) görögország (5) görög válság (1) görög válságkezelés (1) grexit (1) használatarányos útdíj (1) határon túli magyarok (3) határon túli magyar közösségek (5) Haza és Haladás Alapítvány (1) Haza és Haladás Blog (1) hiány (1) hollande (1) hungarian (1) identitás (1) ideológiai (1) il (1) illeték (1) imf (2) IMF-hitel (1) ingatlanválság (1) integráció (2) interjú (1) intézkedések (1) intézménytelenítés (1) irán (1) iskolaátadás (1) iskolai szegregáció (1) Izrael (1) izrael (1) janukovics (1) járások (1) javaslat (1) jó kormányzás (1) K+F (1) kaczynski (1) kampányszabályozás (1) Karabah (1) katonai intervenció (1) keretszámok (1) kettős (1) kettős állampolgárság (1) kiemelt egyetemek (1) kifizetési stop (1) kilépés (1) kim (1) kína (1) Kína (1) kínai-magyar gazdasági kapcsolatok (1) kockázatelemzés (2) koháziós politika (1) kohéziós (1) kohéziós politika (1) költségtérítés (1) költségvetés (12) költségvetés. (1) költségvetési (1) költségvetés 2013 (1) konvergenciaprogram (3) kormány (2) kormányzás (1) kormányzat (1) kormányzati (1) korrupció (2) kötelezettségszegési (1) közbeszerzés (1) közbeszerzési (1) közel kelet (2) középosztály (1) középtávú gazdasági előrejelzés (1) Közgép (1) közigazgatási (1) közmédia (1) közmunka (2) közoktatás (6) közöskassza.hu (8) közpolitika (2) közvélemény kutatás (1) külföldi befektetés (1) külpolitika (8) lakásfenntartási (1) leaders (1) leminősítés (1) lengyelország (1) leszállítás (1) líbia (1) magyar (1) Magyarország (4) magyarország (7) magyar gazdaság (1) magyar gazdaságpolitika (1) magyar GDP (1) magyar labdarúgás (1) makrogazdaság egyensúlyhiány (1) mandiner (1) Mario Monti (1) Matolcsy (1) médiapolitika (1) megoldási (1) megszorítás (2) melegjogok (1) merkel (2) messziről (5) messzirőlnézve (17) Messziről nézve (1) messziről nézve (1) mezőgazdaság (3) migráció (1) MOL (1) mol (2) monarchia (1) munkába (1) munkahelyteremtés (3) munkanélküliség (3) mvm (2) MVM (1) nabucco (1) nagykoalíció (1) nagy britannia (1) nato (1) NEM (1) német (1) németország (1) nemzeti (1) nemzetpolitika (6) nézve (5) NFÜ (3) nők (1) non-profit közszolgáltatások (1) nonprofit közszolgáltatások (1) növekedés (1) nyilvánosság (1) nyugdíj (1) nyugdíjrendszer (2) obama (1) off shore (1) oktatás (1) oktatási (1) oktatáspolitika (7) olajembargó (1) Olaszország (1) olaszország (1) olimpia (1) önkormányzat (2) önkormányzatok (1) orbán (1) orbán viktor (1) örmény-azeri konfliktus (1) oroszország (2) Oroszország. (1) országgyűlési képviselő (1) országjelentés (1) összefoglaló (1) paks (1) Paksi Atomerőmű (1) palesztin-kérdés (1) palikot (1) pályázatok (1) parlament (2) parlamenti (1) pedagógusok (1) polgárháború (2) politika (1) politikai realizmus (1) portugália (1) privátsarok (18) privatsarok (2) putyin (1) recesszió (1) reform (13) rendszer. (1) rokkantnyugdíjas (1) roma (1) romaintegráció (1) Románia (1) romapolitika (1) Safarov-ügy (1) sarkozy (1) segély (1) segélyezés (1) segítés (1) selectorate elmélet (1) semjén zsolt (1) soros elnökség (2) spanyolország (1) sportfinanszírozás (1) sps (1) stadionprogram (1) stratégia (1) szabadságharc (1) szakképzés (2) széchenyi (1) szegénység (6) szegregáció (1) Széll Kálmán Terv 2.0 (1) szigorítás (1) szimbolikus (1) Szíria (2) szlovákia (1) szociális (1) szociális ellátórendszer (1) szociálpolitika (4) szolgáltatások (1) támogatás (1) támogatások (3) támogatáspolitika (1) tandíj (1) tankötelezettség (1) tavasz (1) technikai kivetítés (2) terv (1) tervezete (1) timosenko (1) törökország (1) törvény (2) transzfer (1) trianon (2) túlzott deficiteljárás (1) túlzott deficit eljárás (1) túlzott hiány eljárás (1) tusk (1) új (1) Új Btk. (1) ukrajna (1) ün (1) unió (2) uniós (3) uniós fejlesztések (1) uniós fejlesztések intézményrendszere (1) uniós források (4) uniós költségvetés (1) uniós költségvetés 2014-20 (2) uniós támogatások (3) USA (1) usa (3) USzt (1) válásgkezelés (1) választás (6) választási rendszer (11) választások (5) választójog (12) válság (16) válságadók (1) válságkezelés (17) vegyifegyverek (2) vezető (1) vidékfejlesztési stratégia (1) világháború (1) wen jibao (1) Címkefelhő

Impresszum

Felelős kiadó: Schmidt-Hegedüs Dóra kuratóriumi elnök
Felelős szerkesztő:Pikó András
Szerkeszti az alapítvány kuratóriuma

süti beállítások módosítása